a magyar parlament rákfenéjét egyszer s
minden-75
korra ki akarta vágni. November 18-ika után, m i
kor a többség Tisza egyéniségének varázsa alatt a házszabályok rendelkezésével nem törődve, meg
szavazta az egyszakaszos házszabálym ódosítást, ú tjaik hosszú időre elváltak. Mindazáltal, bár Eákosi az erőszak fegyvereit kárhoztatta, ítéletei
ben tartózkodó m aradt. A Budapesti Hirlap még kedélyhullámzásokból, melyekkel a tragikus élet
pályák fordulóin az em berfölötti elszánást s a vég
zetnek kérlelhetetlen hatalm át fogadjuk. Eokon- érzését leginkább felkeltette az a nemes öntu d at, politikai magaviselete és vezéri működése iránt, konstatálnunk kell, hogy szóban levő vezéri cse
lekvésével újabb ösztönt adott politikai pártéle
tü n k és közéletünk egyetemes tisztulására. A meg
bukott szabadelvű párt fiatal vezére a nagy poli
tikusok hangján és szellemében beszólt, akiknek a
politikai hatalom és diadal nem öncél, hanem csak egyik eszköze a nem zet haladásának.»
Sok csalódásra volt Rákosinak szüksége, míg nem zeti aggodalmai ismét Tisza Istv án ra terelték figyelmét. Egyelőre a Budapesti Hirlap politikai rajzai szerint x\pponyi m aradt a nemzeti ügy zászlótartója. A lap legfeljebb csak akkor elége
detlenkedett, mikor Apponyi Tisza korm ányzása a la tt a szabadelvű pártból kilépett s hosszabb ideig tétlenül habozott. De m ár 1904 júniusában az egyik cikkíró hangosan hirdette, hogy az egész m agyar közélet át van h atv a azzal a szellemmel, mely Apponyi leikéből való. Valóban Rákosi nagy szerepet szánt Apponyinak. Minél inkább küz
d ött a kisebbség erőszaka ellen, annál inkább óhaj
to tta , hogy az ellenzék természetes és ellenállha
ta tla n vezére, Apponyi körül csoportosuljon. Ez a vágya teljesült, mikor Apponyi az 1905-ik évi v á
lasztások előtt a függetlenségi pártba lépett s a függetlenségi eszmét diadalm asan hordozta meg az országban. Úgy látszott, m intha Rákosi nem zeti politikájának eszményei valósulnának meg.
Nem régiben maga Rákosi tűzte ki az ellenzék számára a cselekvő politika feltételéül az erők egyesítését. Ez az eszme öltött testet az ellenzéki pártok szövetségében, mikor a Fejérváry-korm ány napról-napra merészebben vetette el az alkotm á
nyosság álarcát. A Budapesti Hirlap kivette részét
76
77
a nemzeti ellentállás küzdelmeiből, s bár megbí
zása nem volt rá, a koalíció vezér hírlapjaként sze
repelt. Tám adásainak leggyakoribb célpontja a Fejérváry-korm ány belügyminisztere, Kristóffy József volt, ki az általános, titkos választójog kö
vetelésével ak arta az ellenzéki szövetséget felrob
bantani. Kíméletlen gúnnyal leplezte le Rákosi a korm ánynak s a szocialistáknak természetellenes viszonyát, úgyhogy egyaránt kihívta maga ellen m ind a hatalom birtokosának, mind a felbujtoga- to tt tömegeknek bosszúját. Az ellenséges indulat tető p o n tját érte el 1905 december 4-én az esti órák
ban, mikor a szocialisták valósággal megostro
m olták a Budapesti Hirlap házát a nélkül, hogy a rendőrség sietett volna a rombolást m egakadá
lyozni. A szociáldemokraták tulajdonkép sztrájkra akarták kényszeríteni azoknak a lapoknak szedőit, melyek a szövetkezett ellenzék követeléseit szol
gálták. A szedők ellentállottak a fenyegetéseknek, m int az ajtók is a fejszecsapásoknak, de nyilván
valóvá lett, hogy a korm ány tagjai s a nemzetközi jelszók alatt felvonuló tömegek a nemzeti ellent
állás erősségét ak arták a Budapesti ffiriapban
78
remények azonban époly hirtelen elolvadtak, mint az első napsugár érintésére a hegyek fehér hó
takarója. A Budapesti Hirlap hasztalan sürgette, hogy a szövetkezett pártok töm ör nemzeti párttá alakuljanak ; a gyanú, a versengés mindinkább szétválasztotta egymástól a szövetség tagjait.
Annál féktelenebbik folyt az új rend ellen az iz
gatás, melyet részint nyílt, részint titkos kezek vezettek. A szocialisták évről-évre követelőbben léptek fel s szövetkezve a nemzetiségi, demokrata és radikális pártokkal, a választójog kérdését tol
ták homloktérbe. 1907 október 10-én, mikor az or
szággyűlés újból megnyílt, m ár nagyarányú tü n tetést rendeztek s egészen fenyegető állást foglal
tak el a korm ánnyal, a képviselőkkel és a polgár polgárság szervezkedését. Nyíltan hirdette, hogy az általános választójogot súlyos ballépésnek te
kinti. Nem óhajtotta, nem szerette, nem bízott benne. Öt még Andrássy törvényjavaslata sem
elégítette ki. Annál inkább felháborította a töm eg
sztrájkra való felhívás, mellyel Andrássy javasla
tá t a szocialista vezérek fogadták.
Az általános választójog époly szerepet játszo tt Rákosi politikai nézeteiben, m int egykori m esteré
nek, Kemény Zsigmond bárónak gondolatvilágá
ban. Rákosi nem a m unkásságot ak arta a parla
m entből kiszorítani; csak attól félt, hogy az á lta
lános választójoggal felszabadulnak mindazok az erők, melyek a m agyar nemzeti államot végső romlásba döntik. Mit érezhetett, mikor a koalíció egyre bom ladozott, mikor a függetlenségi párt kettészakadt, s Ju sth Gyula kíméletlen had járato t in d íto tt Kossuth Ferenc ellen? 1909 május 30-án kellett kiürítenie. L átnia kellett Khuen-H éderváry korm ányzása alatt, hogy Ju sth Gyula és pártja
80
magával sodorta a szövetkezett pártok összes ve
zéreit is. E lehangoló tapasztalatokról számolt be a Budapesti Hirlapnak 1912-ik évi folyamában a következő vezércikk-töredék, melyen a csalódás minden fájdalm a áttetszik : «Kétségtelen, hogy az
kratizált Magyarországot egyetlen és döntő pro
gramúinak. És ma, ma m ár o tt látjuk az ő lobogó
Ennyi ingás-bingás, ennyi változás közepette ellenállhatatlan erővel vonta magához Rákosi figyelmét Tisza Istv án gróf egyénisége, a jellem szilárdságnak szinte eszményi képe. A nagy állam férfiú küzdelmeinek tartalm a ugyanaz m aradt, m int volt néhány évvel előbb, mikor a nemzet íté
lete előtt zokszó nélkül hajolt meg. Hosszú vissza- vonultságából kilépve, mint a parlam entarizm us felszentelt keresztes vitéze jelent meg a porondon.
Első szava is tiltakozás volt az általános választójog ellen. 1910 jan u ár 24-iki főrendiházi beszédében —
81
a Budapesti Hirlap szavai szerint — «kimu
ta tta , hogy e reform senkire üdvöt nem hozhat, mindenkinek csak kárt o k o z h a t: a dinasztiának, Ausztria és Magyarország nagyhatalm i állásának, a m agyar nemzetnek s a m agyar nemzetiségek
nek». íg y találkoztak Tisza Istv án és Eákosi Jenő, az egykori ellenfelek, a magyar parlam ent tö rté
neti hivatásának védelmében. A politikai törekvé
seknek ezt az összhangját állapította meg a Buda
pesti Hirlap 1910 január 25-iki vezércikke is, mely
• Tisza István gróf főrendiházi beszédéről így nyilat
kozott : «Nekünk, a Budapesti Hírlapnak két nagy általános szavazati jog megfontolatlan kortes
jelszava ellen. Lehet, hogy a mai nap e két irány
ban határkövet jelent.»
Tisza Istv án gróf fellépése valóban határkövet je len tett a Budapesti Hirlap életében is. H a a lap egy évvel előbb izgatottan kereste az igazi vezért, Tisza Istv án grófban m egtalálta a nemzet irányító szelle
mét, ki m ert is, tu d o tt is tenni. A m unkapárt dia
dalünnepe alkalmából ugyan az 1910 június 21-iki szám vezércikkírója még így í r : «Mi párthoz nem
Papp Ferenc : Rákosi Jenő, a hírlapíró. 6
82
szegődünk. H ajlandók vagyunk minden jó t tám o gatni, bárhonnan jön. Kérlelhetetlenek egyelőre csak egyben m aradunk : a választójogi reform - kérdésben. Ellenezni fogjuk a titkosságot, a köz- ségenkéntiséget és az általánosságot.» M indazáltal ez a nyilatkozat is valójában m ár a szövetség ki ítéletet, következetlenséggel vádolták Rákosit azért, hogy a koaliciótól Tisza Istvánhoz pártolt helyzetekben sem hagyott el ügyessége. Mindaz
által mindkét jellemnek uralkodó vonását a
hajlít-h atatlan férfiúi akarat ad ta meg, s m indkét lelki világ hajtóereje a nemzeti nagyság szenvedélyes vágya volt. Szövetségük így vált az ellentétek összhangjává.
83
6*