A nemzeti fejedelmek
I. Rákóczy György
1631-1648. •»
Arra, hogy az erdélyiek Rákóczy G y ö r g y ö t a fejedelemséggel megtisztelték, egyéb őt ajánló okok mel-lett, különösen befolytak a következők : 1. mert fia volt a néhai Rákóczy Zsigmond fejedelemnek; 2. mert Beth-len Gábor, mielőtt másodszor házasodott, őt szemelte ki utódául; 3. mert nagy tekintélyben állott a magyar evang.-reformátusok és hajdúk előtt; 4. mert, mint még Bethlen Gábor hadnagya, sokoldalú ügyességének több-ször megbámult tanujeleit adta; és 5. mert dúsgazdag
létére sokakat elkötelezett magának az országnagyok közöl részént ajándékozásai, részént Ígéretei által.
Mihelyt Rákóczy a fejedelmi hitet elmondotta, legottan követeket küldött Bécsbe és Konstantinápolyiba, s IV. Murád által rövid idő múlva meg is erősíttetett, de a bécsi udvarnál idegenkedéssel találkozott. Sőt II.
Ferdinánd, ki Rákóczy megválasztatását törvénytelennek nyilvánította, Eszterházy Miklós nádort oda utasította,
m
hogy Erdélyt vagy a magyar koronának visszaszerezze, vagy Rákóczyt a fejedelemségtől elüsse. A két ellensé-ges tábor Kálló és Rakamaznál csapott össze, s a feje-delem a győzelemmel együtt elismertetését is kiküz-dötte, a hadakozó felek Kassán ily értelmű egvességben állapodván meg: Ferdinánd Rákóczyt Erdély s a részek fejedelmeül ismeri; Rákóczy viszont fogadja, hogy soha ő fölsége, az ausztriai ház s az alatta levő tartományok ellen semmiféle szin vagy ürügy alatt fegyvert nem fog.
A mit így Rákóczy nagy bajjal elért, biztosíttat-ván Ferdinánd részéről is a fejedelemségben, abból őt 1632-ben Székely Mózes, udvarhelyszéki főkirálybiró, fia az egykori hasonnevű választott-fejedelemnek, cselszö-vényeivel mindenképen ki akarta forgatni a töröknél.
De Rákóczyt ezúttal sem hagyta el szerencséje; s mig ő itthon Székely bűntársaival végzett, azalatt követei elég ügyesek voltak Konstantinápolyban kieszközleni, hogy az ármáíiyforraló Székely, ki a fejedelemséget ma-gának szorgalmazta, a héttornyú várba vettessék.
1634-ben meg Zólyomy Dávidra nehezült Rákóczy sujtoló keze. E férfiú vakon rohant veszedelmébe. Mint főkapitánya a székelységnek, indulatos nagyravágyása- és elbizakodásában anynyira vetemedett, hogy nem csak az urak-és nemességgel éreztette már önkényét, hanem magát a fejedelmet is tartózkodás nélkül sértegette, és az álladalomra nézve egyre félelmesebbnek mutatkozott.
Rákóczy mellőzve a törvényes eljárást, s az országgyű-lésiig bekövetkezendett helyeslés reményében, a nyug-hatatlankodót elfogatta, és csupa kegyelemből Kővárba záratta, a hol halálaiglan, 15 évig raboskodott, jószá-gainak pedig fölös részét a fejedelem magának eltulaj-donította.
Sokkal félelmesebbnek tűnt föl mindezeknél ama förgeteg, melyet Bethlen István, a volt-kormányzó és kis ideig fejedelem, gyilkosságot elkövetett fia üldözte-tése s erdélyi javainak lefoglaltatása miatt 1636-ban
— 65
zúdított Rákóczy ellen. A Bethlen ügyét fölkaroló tö-rök császár elejénte szépszerével kisérlé Rákóczyt arra bírni, hogy letévén a fejedelmi méltóságot, ezt Beth-lennek engedje; de mivelhogy így nem boldognlt, védencze mellé fegyveres sereget rendelt, mely Szalon-tánál össze is csapott a Rákóczyéval, hanem mert leg-kisebb előnyt sem tudott a fejedelmi hadak fölött ki-víni, mindkét fél tanácsosnak vélte kölcsönös békealku-dozásba bocsátkozni. Ennek nyomán aztán Szászvárosban meg is alakult a fejedelem és tőrök között ama neveze-tes szerződvény, melyben míg egyfelől Bethlen István számára a mármarosi adó élete fogytaiglan biztosítta-tott; Bethlen Gábor fejedelemnek a gyula-fehérvári fő-iskola építésére hagyományozott kincse az erdélyi evang.-református egyházfőnök kezéhez adatott; és a pártosok-nak bűnbocsánat engedtetett: addig másfelől világosan kimondatott az is, hogy Rákóczy Erdély törvényes fe-jedelmeül mindenkitől elismertessék.
Innentúl Rákóczy egészen a közügyeknek élt, hig-gadt mérsékletet s ügyes belátást tanúsítván azoknak minden ágában. Nem kevésbbé gondoskodott arról is, hogy családjában a fejedelmi méltóságot állandósítsa. Ez érdemben hasonnevű elsőszülött fiát, kit már előbb nagy-váradi főkapitánynak tett s neki somlyai Báthory Endre leányát, a még gyengekorú Zsófiát is eljegyezte, az 1642-diki országyülésen utódául választatta, és meg-erősíttetését a töröknél kieszközölte. E közben a ma-gyarhoni protestánsok, mint hitrokont, folyton bujtották a fejedelmet, hogy sértett vallásszabadságuk mellett kar-dot kössön. De sokáig nem volt rávehető, hogy nyugal-mából kimozduljon. Azonban az ezen ismételt unszolá-sokhoz járult személyes sértegetések, melyek ellene szó-rattak, kiforgatták őt végre türelméből, s a svédek- és francziákkal szövetkezvén, miután Erdély kormányát György fiára bizta, 1644-ben Gyula-Fehérvárból Kolos-várba s innét fegyveres erővel Magyarhonba nyomult.
5
A rokonszenv, melylyel itt találkozott, új meg új hadi vállalatokra tüzelé Rákóczyt, s lassan-lassan Fölső-Ma-gyarországot III. Ferdinánd császár- és magyar király-nak kezéről elütötte. E hatalmas föllépte- és szerencsé-jével a fejedelem nem csak a sürgetett vallásszabadsá-got vívta ki és 90 templomot adatott vissza a protes-tánsoknak, hanem magát illetőleg is, a Bethlen Gábor-féle békeszerződés fölújításán kivül, Tarczal és Regécz uradalmakat fiágon örökölhető joggal nemzetségének megszerezte.
Az ohajtott békét, mely alatt Rákóczy mind a hűt-lenség gyanújával terhelt Szeben várost élesen megrót-ta, mind Ferdinánd hasonnevű fiának koronáztatási ün-nepélyénél György elsőszülötte által vezetett fényes kül-döttséggel tisztelgett Prágában, bomlással fenyegette a tőröknek a miatti neheztelése, hogy a fejedelem a köte-les évi adó fejében 15 ezer arany helyett csak 10 eze-ret küldött Konstantinápolyija. A háború, melyre Rá-kóczy makacssága készté a török császárt, már kimon-datott ellene, midőn a szultán 1647-ben meggyilkolta-tott. E véletlen eset és hogy a perzsák meghasonlottak a törökkel, szerencsésen elhárította Erdélytől a könnyen keserűvé válandhatott ujjhuzás Ínségeit.
Mikor Vladiszláv lengyel király kimúlása után Rákóczy abban fáradozók, hogy a boldogultnak helyébe magát emeltesse: 1648-ban hirtelen meglepte őt a ha-lál s terveinek véget vetett. Teste nagyszerű gyász-pompával temettetett el Gyula-Fehérvárott. Rákóczy Er-délyt és a részeket rend- és fegyelemben tartotta; az evang.-reformátusok számára több templomot építtetett, iskolát nyitott s harangot ajándékozott. Kár, hogy kap-zsisága által alattvalóival s különösen a rendek számo-sabbaival magát meggyülöltette!
—
Gl-ii. Rákóczy György.
1648—1057.
A már évek előtt megválasztott II. Rákóczy Györgyöt, midőn őt atyja halála után a rendek Er-dély fejedelmi székébe ültették, hittel kötelezték le ma-goknak, hogy az ő előleges megegyezésök nélkül sem-minemű hadviselésbe nem bocsátkozik, és hogy a tö-röktől nem fog elállani.
Ez elébe irt föltételekből be kelle Rákóczynak látnia, mily hőn áhítja az ország a békét és nyugodal-mat. Ennekokáért, hogy a közohaj valósításához ő is tehetsége szerént járuljon, első teendőjeül nézte mind az atyja fukarsága és szigora által magokat megbántva érző rendeket részére nyerni, mind a három év óta fi-zetetlen adót Konstantinápolyba megküldeni, és e fölött még egyéb ajándékokkal is magát és a fejedelemséget IV. Mohamed rokonszenvére érdemesíteni.
IL Rákóczy György kormánylatának ilyetén kez-dete örömmel töltött el kit-kit, s fejedelmében egy szebb jövendő magvainak elhintőjét látta az ország. Ez
föl-kelté iránta az alattvalók tiszteletét és ragaszkodását úgyanynyira, hogy midőn 1652-ben a szépmüveltségű Rákóczy Zsigmond, Györgynek testvéröcscse, himlőben meghalálozott, és e kórt maga a fejedelem is elkapván, miatta életveszedelemben forgott: a Gyula-Fehérvárba gyülekezett rendek uroknak Ferencz nevű hét éves fiát kiáltották ki utódául, így akarván a fiú kegyelésé-vel vigasztalására lenni az atyának, és az ez alatt meg-ízlelt jóllét további élvezetét amannak megválasztásá-val folyamatban tartani.
Fellábadván a fejedelem nyavalyájából, a vele meg-hasonlott Lupuj moldvai vajdát 1653-ban megbuktatta, s helyét ennek István nevű korlátnokával töltötte be.
Kevéssel utóbb meg Kosztán oláhországi vajdának kelt védelmére, kit a szemények (trák és bolgár gyaloghadak)
5*
foglyul ejtettek és börtönbe vetettek. E garázda béren-czeket Rákóczy 1655-ben nem csak szétszórta, hanem orzott kincseiktől is megfosztotta, és a tőlök kinevezett álvajdát karóba húzatta. A fejedelem e két vitéz csele-kedetével az erdélyiek szintén mint a külhatalmasságok előtt nagy tekintélyt szerzett magának, és a vajdák egy-szersmint adófizetőivé lettek.
De ezzel meg is futotta a dicspályát, s a fényes derűre innentúl egyre sötétebb ború ereszkedett; mi any-nyival inkább aggasztá Erdélyt, minél világosabb volt ennek lakói előtt, hogy a konoksága miatt vesztét siet-tető fejedelem őket is könnyen magával ragadhatja.
1656-ban történt, hogy Gusztáv Károly svéd ki-rály Kázmér János lengyel kiki-rályt háborúval fenyeget-vén, mind a két ellenségeskedő fél Kákóczyra fordító figyelmét s ezt magának a másik ellen szövetséges tár-sul kérte. Szerencsés a svéd király lett, és a fejedelem a kozákokkal frigyesülve, 1657-ben Lengyelországra ü-tött, jóllehet a német és török császárok erélyesen rajta voltak, bogy őt vállalatáról lebeszéljék. Ámde Rákóczy-val a hadviselés kedvező megnyilása minden tanácsot és feddést visszantasíttatott, s előbb Krakót, majd megint, a svédekkel egyesülten, Varsót birta föladásra.
Hogy a dulakodást és a fejedelem által okozott tetemes károkat megtorolják: a lengyelek viszont Lubo-mirsky György vezérlete alatt jelentős sereggel rontot-tak Rákóczy magyarhoni birtokaira, s csak akkor vonul-tak ezekből ki, miután Munkácsot, Beregszászt, Szat-már-Németit és Szinyér-Váralját kifosztották és elham-vasztották.
Mindezek és annak érzete, hogy nem csak a dá-nokkal bajoskodó svédektől hagyatott el, hanem a kozá-kok is különváltak tőle, oly kétségbeesett állapotba ho-zák az osztrák-lengyel és tatár hadaktól szorongatott Rákóczyt, hogy ez, visszabocsátva a gazdag zsákmányt is, nem anynyira békét mint kegyelmet volt kénytelen
69
-a lengyelektől kikönyörögni és -alig 300 vitéz kíséreté-ben kudarczczal hazatérni; a gyönyörű hadsereg pedig, melynek élén lengyel hadjáratára kiindult, majd a csa-tatéreken hullott el, majd a Visztulába veszett, majd a tatárok rabságába jutott. Ez utóbbi szerencsétlenek kö-zött volt Rákóczy főhadvezére Kemény János is. A fe-jedelem visszaérkeztekor Erdély, mint egy bánatos anya, országos gyászt öltött fiai virágának ilyeténképeni el-veszte és temetése fölött.
A keserűség pohara azonban, melyet Rákóczynak ki kelle ürítnie, csak akkor telt meg igazában, mikor a Gyula-Fehérvárba gyülekezett rendek előtt a török szul-tánnak egy oly tartalmú levele olvastatott föl, mely a hűbéres fejedelmet, makacssága miatt, méltóságától elej-tettnek nyilvánította, és a mely kötelességükké tette az országos képviselőknek, hogy új fejedelmet válaszszanak.
22. §. Rhédey Ferencz, Barcsay Ákos és Ke-mény János.
Rhédey Ferencz.
1657—1658.
A török császári parancsnak engedő erdélyiek, míg egyfelől Rhédey Ferenczet, mánnarosi főispánt, fe-jedelmükül megválaszták, azalatt másfelől azt is elhatá-rozták ugyanazon gyula-fehérvári gyülésökben, hogy Rá-kóczy ügyében esdeklőleg fognak a szultánhoz járulni, és ezt, hacsak lehetséges, a kegyvesztett iránti kien-gesztelődésre bírják. Ez volt oka, hogy az új fejedelem-mel megfogadtaták, miszerént, ha Rákóczyt a török ud-varral sikerülend kibékítniök, Rhédey kész a fejedelmi méltóságról leköszönni. E végzésbe színleg Rákóczy is beleegyezvén, magyarországi jószágaiba vonult, innét munkálva őmaga is, noha hiába, mind Konstantinápolyba, mind Budára küldött követei által sorsának jobbra fordításán.
De mert ez őt czéljához nem vitte, és mert az
* »
iş tudomására esett, hogy Nagy-Várad, Jenő, Szamos-Újvár és némely más várak kapitányai az új fejedelem-nek hódolni vonakodnak: 1658-ban Rákóczy fegyveres erővel Erdélybe nyomult, és a medgyesi országgyűlést rávette, hogy Rhédeyt elbocsátván, a rendek őt ismer-jék törvényes fejedelmőknek.
A dolgok ez állásában Rhédey, a jámbor, letette ugyan méltóságát, s így ennek részéről legkisebb oly ne-hézség sem merült föl, mely Rákóczyt a fejedelmi szék ismételt elfoglalásában akadályozta volna; hanem annál több a török császár részéről, ki, a mint a történtekről értesült, a budai helytartó-basának legottan parancsolat-ban hagyta, hogy Rákóczyt Erdélyből kikergesse. S az engedelmes szolgában nem is hiányzott az akarat, ura rendelésében híven eljárni, csakhogy tehetsége nem volt, mert Jenő és Lippa között Rákóczy teljes győzedelmet vett rajta, elejtvén az egri és esztergami bégeket is.
E diadal után nem sokára a Drinápolyból ellene jövő török nagyvezírt Köprilit engesztelő levéllel keres-te meg Rákóczy, sőt a hatalmas sereg élén közeledő-nek elébe követséget is indított, de minden siker nél-kül. A háborúskodás megkezdetett, s míg Köprili a nagy-fontosságú Jenő végvárat vívta és bevette, azonközben a krimi tatárok, a szilisztriai basa s a moldvai és ha-vasalföldi vajdák Erdély határánál termettek, ezt bár-mily perczben átlépni készek. Rákóczy, nem bizván ere-jében, félelmes ellenei elöl magát a bérezek és erdők rengetegeibe vonta, szabad tért engedve a bodzái szoro-son áttört tatároknak, hogy vérmunkájokat: a fosztást, dúlást, égetést és mészárlást kényök-kedvök szerént meg-kezdhessék és folytathassák. Százezer lakos gyilkoltatott meg általok, vagy rabszíjra füzetett. Brassón és Szebe-nen kivül, melyek közöl amaz 30 ez 15 ezer tállérral váltotta meg magát, a tartomány majdnem valamenynyi főbb városa üszkök martalékává lett. Gyula-Fehérvárott a fejedelmi csarnok, a főtemplom, s Bethlen nagyszerű
— 71
-művei: a eollegium és könyvtár elhamvasztattak. Torda, Maros-Vásárhely idomtalan kőhalommá változtak. Ko-losvár külvárosai elégtek, a belső város százezer tallé-ron kegyelmet vásárolt magának *).
E szorult és Ínséges helyzetökben az erdélyi ren-dek Barcsay Ákos követök által kegyelemért könyörög-tek a nagyvezírnél, a ki hajlott is azt császári ura ne-vében a kérelmeseknek magadni, ha, némely egyéb kö-vetelései mellett, Erdély a szokásos 15 ezer arany he-lyett évenkint 40 ezer aranyat fizet, s ha B a r c s a y t fe-jedelmének ismeri. És az illetők, bármily terhelőnek tünt is föl előttök amaz első túlcsigázott kikötés: Ígér-keztek mégis mind annak, mind a föltétel többi pont-jainak elvállalására, csakhogy ily áron is békéhez
jus-sanak.
B a r c s a y Ákos.
1G58—1660.
Mihelyt Barcsay Lúgost és Karánsebest a törö-köknek megnyitotta, s a béke föltételeinek pontos tel-jesítését a vele volt küldöttség megfogadta: Köprili azon-nal mind a tatárokat visszaparancsolta telepeikbe, mind őmaga is Konstantinápolynak váltott, egyedül Musztafa béget hagyván, mint kapucsi basát, Barcsay mellett, hogy ezt fejedelmi székébe iktassa, s az adót és hadiköltsé-geket az erdélyieken fölhajtsa.
Erre Barcsay Ákos, eddig Hunyad vármegyé-nek főispánja, 1658-ban Segesvárba országgyűlést hir-detett, melyben a megjelent rendek csak azon megszo-rítással ígértek új fejedelmöknek hűséget, hogy szabad legyen nekik azon esetben tőle elállaniok, ha Rákóczyt a szultán megint kegyelmébe venné. A mibe Barcsay ezúttal beleegyezett, hogy a fejedelemséget csak
ideig-*) Szalay L. U. o. V. köt. 28. I.
lenesen viseli: azt a maros-vásárhelyi gyűlésen egy hó-nap után már visszavonta, s ezt Rákóczyval azonnal tudatta is.
Mind ez, mind az 1659-ki ázász-Sebesben tartott országgyűlés azon határozata, melynél fogva Rákóczy minden jószágától megfosztatott, anynyira keseríté az ekképen megrótt volt-fejedelmet, hogy az a nyilvános ellenségeskedés terére sem irtózott versenytársa ellen kilépni, bármint belátta is, hogy erőszakos tettével új-ból fölszaggatja az ország sebeit, melyeknek pedig már némileg enyhülni kezdettek sajgásai. S hogy szándékát foganatosítsa, Magyarhonban toborzott hadaival a Szi-lágyságon át merészen benyomult Erdély földére. Bar-csay nem bizván erejében és seregét is bomladozni ta-pasztalván. a Keresztesmezőről, hol eddig gyűlésezett és táborozott, előbb Dévára, s néhány nap múlva Te-mesvárba, az itteni török basához sietett, innét szorgal-mazván a szultántól visszahelyeztetését a fejedelmi mél-tóságba.
Ezalatt Rákóczy Maros-Vásárhelyre gyüjté az or-szág rendeit, s tőlök megint fejedelmül ismertetvén, mindenképen azon volt, hogy főleg a bécsi udvartól gyámolítást nyeljen; hanem míg ebben munkálkodók, azonközben a törökök egészen Várhelyig hatoltak, s itt széthányván az ellenök szegzett fejedelmi hadakat, Rá-kóczyt szászvárosi táborából Gyula-Fehérvárba futamtat-ták, de a honnét ez nem sokára Kolosvárba húzódott.
Alig vonultak azonban ki az országból téli szál-lásaikra a törökök, Rákóczy legottan ostrom alá fogta Sze-beut, remélvén, hogy az 1500 törökkel ide beült s minden-kitől meggyülölt Barcsayt magamegadásra kényszerítheti.
Noha pedig mitsem mulasztott el, hogy czéljához jus-son : hasztalan volt mégis minden törekvése, s miután 1660-ban mindjárt tavasz nyiltával a törökök ismét je-lentkeztek, Rákóczy merőben fölhagyván'a vívással, Ko-losvárba tért vissza, s Kapus és Gyalu között tábort
— 73
járatott, eltökélve levén, a lassú bár de annál biztosabb léptekkel közeledő törökökkel itt megmérkezni. Az üt-közet május 22-kén csakugyan meg is történt, s Rá-kóczyra nézve a legszerencsétlenebb kimenetellel, mint-hogy serege leveretett, tábora földulatott, és őmaga is, négy sebet véve, csak nagy ügygyel-bajjal hurczoltat-hatott ki a bizonyos veszedelemből.
Szajdi Amhád, a budai basa, ki e hadjárat alkal-mával főparancsnokoskodott, rakásra hordatta a magyar fejeket, szokott módon kitömette és Drinápolyba küldöt-te, hol görögök és örmények által kopjákon körülhor-doztattak s a nagyvezír lábai elé vettettek. A véresszá-jú aggastyán paripáját a garmadára ugrasztotta, s pri-békei az utczákou felejtették a három ezer fejet, étkül a kutyáknak *).
A diadal után a török fővezér, bevárván a Sze-benből jövő Barcsayt. ezzel együtt indult meg Rákóczy további üldözésére, előbb azonban kemény sarczot ró-ván Kolosvárra, melytől Linczigh, e városnak sokérde-mü királybirája, hős lélekkel ügyekezett a végveszélyt elhárítani. Útközben értesült a basa Kákóczynak Nagy-Váradon történt haláláról, hova őt hívei vitték, és a mely város és erőd felé most Szajdi Amhád tartott, hogy ezt is török főnhatóság alá hajtsa.
Barcsaynak távolléte alatt testvérei Endre és Gás-pár fék nélkül garázdálkodtak Erdélyben, s különösen Rákóczy hívein, köztök a székelyeken irgalmatlanul ke-gyetlenkedtek; sőt Gáspár a Nagy-Várad eleste után hazatért fejedelem által Segesvárba hivott országgyűlés közben is embertelenül dühöngött Csik- és Háromszék föllázadt lakosain, legkevésbbé sem gyanítván, hogy ez-zel csak Kemény János előtt egyengeti az útat a fejedelemségbe való juthatásra. Minél bizonyosabb volt ugyanis ez, hogy a székelység rokonszenvére bizton
szá-*; Szalay L. Ü. o. V. köt. 42 1.
míthat, és hogy Barcsay közutálat tárgya az országban:
annál bátrabban lépett be Magyarhonból Erdélybe, és vetélytársát annál kevesebb bajjal s rövidebb idő alatt szorította ki méltóságából.
K e m é n y J á n o s . 1061.
Kemény János, II. Rákóczy György egykori föhadvezére, kiváltatván a tatár fogságból, hol két év-nél tovább nyomorgott, nejének magyarországi birtokai-ban élt. Innét a Rákóczy-párt és székelység által Er-dély fejedelmi székébe hivatván, azt, miután Barcsay 1660-nak végnapján leköszönt, szerencsésen el is foglal-ta. Ezután első gondja volt, megválasztatását a török császárnak tudtul adni s tőle elismertetését kérni. De mert követe sikertelenül járt: I. Lipót császár- és ma-gyar királyhoz folyamodott oltalomért. Ez Barcsaynak okul szolgált Kemény ellen a törököknél áskálódni s ezek segélyével őt megbuktatni. Minél bizonyosabbá lett erről s Barcsay egyéb fondorlatairól Kemény, annál könnyebben volt rávehető, hogy magát legelőbb is bel-elleneitől, a Barcsayaktól megszabadítsa. Innét lőn, hogy Barcsay Endrét Fogarasban fölakasztatta, Ákost pedig a letett fejedelmet, Görgényben őrizet alá helyezte, s később, midőn Kővárba kisérteté, útközben Répa nevű falunál orgyilkosok által a szekeret megrohantatta és vetélytársát megölette. A sebektől össze-visszaroncsolt tetemet a répái lakosok a helység pelengére melletti verembe takarították.
E szigora azonban mitsem segített Kemény állá-sán, ki ellen a törökök előhada már Erdély széleinél je-lentkezett, és a ki Ali elől, mihelyt ez török-tatár tá-borával Hátszegen megtelepedett, nem csak hátrálni, ha-nem, mert az őt üldöző tatárok szüntelen nyomaiban jártak, a mármarosi bérczeken át Magyarhonba volt kény-telen menekedni.
— 75
Kemény eltűntével ismét beállottak. Erdély szo-morú napjai, s a tatárokat követő Alinak lépteit min-denütt egetverő jajveszékelés, hamu és vérpatak jelel-ték. Szászváros és Szász-Sebes fölgyújtvák, Gyula-Fehér-vár elpusztítva, Besztercze és Maros-Vásárhely környéke siralmasan fölperzselve, az aggastyánok meggyilkol -vák, s a mindkét nemű fiatalok rabszíjra fiizvék! Egye-dül a szászok néhány erősített városa mutatott még némi kis életszint és egy-egy félreeső vidék, de a me-lyek Ali fenyegetőzéseire szintén meghódoltak. Erre
Kemény eltűntével ismét beállottak. Erdély szo-morú napjai, s a tatárokat követő Alinak lépteit min-denütt egetverő jajveszékelés, hamu és vérpatak jelel-ték. Szászváros és Szász-Sebes fölgyújtvák, Gyula-Fehér-vár elpusztítva, Besztercze és Maros-Vásárhely környéke siralmasan fölperzselve, az aggastyánok meggyilkol -vák, s a mindkét nemű fiatalok rabszíjra fiizvék! Egye-dül a szászok néhány erősített városa mutatott még némi kis életszint és egy-egy félreeső vidék, de a me-lyek Ali fenyegetőzéseire szintén meghódoltak. Erre