Pisai Rustichello Az Öreg Lovag

vitéz lovagsága

1. (1^ra) ¹Császári és királyi fők, fejedelmek és hercegek, grófok és bárók, lovagok, hűbéresek és polgárok és világunk megannyi előkelősége, akikben késztetés van arra, hogy regényekben örömötöket leljétek, fogjátok és olvassátok el elejé- től a végéig ezt a könyvet. Itt megtaláljátok mindazt a nagyszerű kalandot, ami a kóbor lovagok között esett meg Uther Pendragon király korától egészen fiának, Artúr királynak és a Kerekasztal lovagjainak az idejéig.

2Tudjátok meg azt a színtiszta igazságot is, hogy ez a regény Eduárd úr, Anglia királyának könyvéből származik, abból az időből, amikor ő átkelt a tengerentúlra, és a mi Urunk, Istenünk szolgálatában a Szent Sírért küzdött.

3A pisai Rustichello mester – akinek a képmása fent látható – állította össze ezt a regényt, mert ő fordította le a sok csodálatos történetet és a megannyi kiváló kalandot, amelyeket ebben a könyvben talált, hogy a világ valamennyi nagyszerű kalandját röviden bemutassa. ⁴Tudjátok meg azt is, hogy többet beszél Lancelot úrról, a Tó lovagjáról és leonois-i Meladius király fiáról, Tristan úrról, mint bárki másról, mert minden kétséget kizáróan ők voltak a legjobb lovagok, akik korukban a földön éltek. ⁵A mester beszámol kettejük sok viselt dolgáról és a közöttük lezajlott számos csatáról, de ezeket nem találjátok leírva egyetlen más kötetben sem, mert ezeket a mester találta megírva (1^rb) Anglia királyának a könyvében.

6A mester azonban mégis azt a lenyűgöző kalandot veszi most előre, amely Camelotban, Anglia és Britannia urának, Artúr királynak az udvarában történt.

Itt kezdődik az Öreg Lovag vitéz lovagsága, hogy miként ment el Artúr király udvarába.

2. ¹Ebben a részben az elbeszélés arról szól – éppúgy, miként azt az igaz törté-net tanúsítja –, hogy Artúr király, a nagyúr királyok és bárók széles társaságában Camelotban tartózkodott. ²Tudjátok meg azt a színtiszta igazságot is, hogy ezen alkalommal sok kiválóság volt jelen, köztük pedig történetesen a Kerekasztal lovagjainak többsége is, akik közül alább néhányat meg is nevezek nektek.

3. ¹Tudjátok meg immár, hogy ott volt Karados király és Írország Yon nevű királya és a szűkebb Marcia királya és Észak-Wales királya és Norbellande királyai és a walesi nagy-Marcia királya és a frankok királya és oly sok más

király, akik így jó tizennégyen voltak. ²És ott volt még Lancelot úr, a Tó lovagja és leonois-i Tristan és Gauvin úr, Artúr király unokaöccse és Palamédés úr, a pogány, a roppant erős lovag és a walesi Lamorat úr. ³És bizony ott volt még sok más előkelőség, és igen nagy ünnepet ültek ebben a körben, miként ösz-szesereglettek, mert tudjátok meg, ez a nap volt pünkösd napja.

4És amikor a királyok, a bárók és a lovagok jóllaktak, és az asztalokat le-szedték, ők pedig megmosdottak, a palota előtt megjelent egy lovag tetőtől talpig fegyverben. ⁵Bizony olyan hatalmas termete volt, hogy tudjátok meg, kis híján (1^va) óriás volt. ⁶A lovag egy rendkívül gazdagon felékesített úrhöl-gyet kísért; le is írom nektek. Lássátok magatok előtt: az úrhölgy gazdagon aranyozott ruhát viselt, és a fején drágakövekkel ékesített aranykorona volt.

7Erős paripán ült, amelyet gazdag, bíborszínű selyemszövet borított egé- szen a patájáig. Nem halandó nőre, hanem amolyan égi tüneményre hasonlí- tott. ⁸A lovag kíséretében három apród is volt, egyik a pajzsát, másik a sisakját, a harmadik a lándzsáját hordozta.

Itt pedig elbeszéli, miként ütötte ki nyergéből az Öreg Lovag Palamédés urat és sok más lovagot.

<4> ¹Amikor a lovag a palota elé ért akképpen, miként azt hallottátok, nem tétovázott, egyik apródját azonnal Artúr királyhoz küldte azzal az üzenettel, amit hallani fogtok.

2A szolga, akire ura a küldetést bízta, egyenesen abba a nagyterembe ment, ahol Artúr király azzal a társasággal tartózkodott, amelyről hallottatok.

3A szolga rögtön Artúr király elé járult, mert jól ismerte, és így szólt: „Uram, Artúr király, amott, palotád elé érkezett egy lovag, hozzá tartozom, a társasá-gában van a világ egyik legszebb és legnemesebb úrhölgye. ⁴Azért jött erre az alkalomra ide, mert jól tudja, hogy hatalmas királyságod valamennyi kiválósága jelen van. Tudtára adja e jelen lévő kiválóságoknak, hogy azért hozta magával ezt az úrhölgyet, mert próbát akar tenni velük. ⁵Tudtára adja mindazoknak, akik gyönyörű hölgyet akarnak elnyerni, hogy ő fog megküzdeni velük, aki pedig őt a földre (1^vb) teríti, a világ egyik kétségkívül legszebb úrhölgyét nyeri el.

6De azt is tudtotokra adja, hogy nincs itt annyi lovag, ahány őt földre tudná teríteni. Ez az, amit az uram üzen nektek.” ⁷Majd elhallgatott, és többet nem szólt.

8Amikor Artúr király és az összes többi jelen lévő király és báró meghallotta azt, amit az apród mondott, alaposan elcsodálkoztak, és arról beszéltek, hogy

a lovag valóban roppant merész. ⁹Akkor aztán nem késlekedtek, rögtön a palota ablakaihoz mentek, és meglátták a lovagot és a gazdagon ékesített úrhölgyet.

A látványon alaposan elcsodálkoztak, és maguk között azt bizonygatták, hogy a lovag és az úrhölgy valóban igen nemesnek tűnnek. ¹⁰Ginevra királyné pedig és mellette sok más királyné és úrhölgy, akik maguk is hallották a beszé-det, ugyancsak odamentek megnézni, és alaposan megcsodálták a rendkívül gazdagon felékesített úrhölgyet.

11Kevéssel ezek után Palamédés úr lépett elő, és így szólt: „Uram, királyom, megvallom neked, szeretem a gyönyörű úrnőket, és ezért én önként elindulok, hogy elnyerjem őt, ha tetszésedre van.” ¹²„Palamédés úr – mondta a király –, örömömre szolgál, hogy kiállsz, és elnyered az úrhölgyet azáltal, hogy a földre teríted a lovagot, mert így meglakol azért a nagy fennhéjázásért, amit velünk szemben mutatott.” ¹³Akkor Palamédés úr nem késlekedett, azon nyomban, ahogy elnyerte a király engedélyét, serényen felöltötte fegyvereit, és ebben sok kiválóság segítette. ¹⁴Majd amikor alaposan felfegyverkezett, lement a palo-tából, síkra szállt, és felszállt egy szilaj és gyors paripára, (2^ra) amit apródja készített elő neki. ¹⁵A lovag felé indult, aki a küzdőtér közepén állt, és vár- ta a lovagokat, hogy jöjjenek a viadalra.

<5> ¹Majd amikor Palamédés úr odaért hozzá, a lovag megkérdezte tőle, hogy ki ő. „Uram – mondta erre –, Palamédés a nevem, Esclablor, az El-nem-ismert fia vagyok.” ²„Uram – felelt erre a lovag –, te vagy Palamédés? Sokszor hallottam már, hogy beszéltek rólad és a jó lovagok közé soroltak. Mégis azt mondom neked, nem tartalak annyira kiváló lovagnak, hogy ellened lándzsát kívánjak emelni, ezért azt mondom neked, távolodj el tőlem, és teljes erőddel ronts nekem, én pedig a céltáblád leszek. ⁴Ha pedig ki tudsz ütni, el fogod nyerni ezt az úrhölgyet, akit itt látsz. ⁵De ha nem lesz annyi erőd, hogy ki tudj ütni, többé ne hívj ki se próbára, se viadalra; a legtöbbekkel itt így fogok eljárni.” ⁶Amikor Palamédés úr érzékelte, hogy ilyen modorban beszél, nagyon felháborodott.

7Így szólt hozzá megdühödve: „Lovag úr, roppant fennhéjázva beszélsz, de erről hamarosan bizonyságot adsz; bizony én úgy gondolom, szükséged lesz a pajzsodra és a lándzsádra egyaránt.” ⁸Ezek után nem szaporították tovább a szót, hanem Palamédés úr jó féltávra eltávolodott, leeresztette a lándzsáját, és megsarkantyúzta a lovát. ⁹És közeledett a lovag felé, akit csupán a pajzsa fedezett, mert a lándzsáját egyáltalán nem emelte fel. ¹⁰Mit mondjak még erről nektek? Palamédés úr olyan nagy rohammal érkezett, hogy nem lovaghoz, ha-nem inkább viharban lesújtó villámhoz hasonlított. ¹¹Roppant keményen akarta

megütni a lovagot, és amikor odaért, hogy a dárdával elérte, minden erejével (2^rb) lesújtott a pajzsra, de a lándzsáját törte. ¹²A lándzsa törése után pedig olyan keményen vágódott neki a pajzsával, testével és fejével, hogy Palamédés úr lovával együtt a földre zuhant, és úgy megsebesült, hogy azt sem tudta, vajon nappal van-e, vagy éjszaka. ¹³A lovag azonban jottányit sem mozdult, sőt még szilárdabban állt, mintha rendíthetetlen márványoszlop lett volna.

14És amikor Artúr király és az összes többi király és a báró látta a viadalt és annak kimenetelét, ráadásul világosan látták, hogy a lovag nem fogott lán-dzsát, és Palamédés úr így zuhant a földre, mélységesen megdöbbentek. ¹⁵És azt mondták, hogy a lovag valóban a legerősebb ember, akit életükben valaha láttak. ¹⁶És Gauvin úr, mivel pontosan látta, miként ütötték ki Palamédés urat, és hallotta, amit a lovag mondott nekik, igen megdühödött. ¹⁷Rögvest magához hozatta a fegyvereit, és felfegyvereztette magát azokkal a nemesekkel, akik ott voltak. ¹⁸Majd amikor alaposan felvértezte magát a fegyverekkel, és előkészült, leereszkedett a palotából, és felszállt egy jó lóra, amely nagyon erős és szilaj volt, majd amikor nyeregben volt, azonnal a lovag felé indult. ¹⁹Amikor ösz-szetalálkoztak, bár Gauvin úr nem köszöntötte, a lovag megkérdezte, hogy ki ő. ²⁰Erre ő dühödten így felelt: „Csatlós – mondta –, Gauvin a nevem, Lot, az Orkney-szigetek királya volt az apám.” ²¹Amikor a lovag meghallotta, hogy ő Gauvin úr, Artúr király unokaöccse, dicső és nemes lovag, így szólt hozzá:

„Gauvin úr, az egész világ tanúskodik kiváló lovagságod mellett, de én (2^va) azt mondom neked, olyan lovag vagyok, aki nem fog lándzsát ellened, hanem céltáblád leszek, éppúgy, miként Palamédés úrral tettem, és ha le tudsz dönteni, el fogod nyerni ezt az úrhölgyet.” ²²„Nem ismerem – szólt Gauvin – sem pajzso-dat, sem lándzsápajzso-dat, de minden erőmmel azon leszek, hogy rögvest kiüsselek.”

<6> ¹E szóváltás után tovább nem késlekedtek, Gauvin úr azonnal jó nyíl-lövésnyire távolodott a lovagtól, leeresztette a lándzsáját, megsarkantyúzta a lovát, és ahogy a ló erejével csak bírta, nekirontott a lovagnak, minden ere-jével a pajzsába csapott, és eltörte a lándzsáját. ²A lándzsa törése után pedig olyan keményen vágódott neki – miközben a lovag szilárdan és rendületlenül állt –, hogy Gauvin úr roppant megalázó módon, elkerülhetetlenül a földre zuhant, a lovag pedig szilárdabban állt, mint valaha. ³Artúr király és teljes kísérete a korábbiaknál is jobban elcsodálkozott, mert – tudnotok kell – min-denki jó lovagnak tartotta Gauvin urat. ⁴Ginevra királyné és az összes többi úrhölgy és úri kisasszony, akik e két próbát látták, ugyancsak elcsodálkoz- tak ezen.

5Mit mondjak még erről nektek? A harmadik lovag, aki kiállt vele, a walesi Lamorat úr volt, a kiváló, büszke és csodálatosan hősies lovag, aki az egész világon párját ritkította. ⁶Ő is lándzsáját törte a lovagon, de jottányit sem mozdította ki. ⁷A negyedik Ghariet úr, Gauvin úr fivére volt, kiváló lovag.

Az ötödik a normandiai Beord úr, a hatodik Yvain úr, Hurien király fia, (2^vb) a hetedik Sagremor úr, a Várva-várt, a nyolcadik a normandiai Blioberis úr, a kilencedik Siguradés úr, a nagy tekintélyű lovag, a tizedik Separ, Palamédés úr fivére, a kiváló lándzsavető, akinek közel s távol nem akadt párja, a tizen-egyedik Hektor, a Vizenyők ura, Lancelot úrnak, a Tó lovagjának fivére, aki maga is kiváló bajvívó volt, a tizenkettedik a lanbelle-i Givret úr. ⁸Ez az összes lovag, akik így tizenketten voltak, egytől egyig, egymást követve le akart csap- ni a lovagra, de mindnek csak céltáblául állt, és az összes anélkül törte el rajta a lándzsáját, hogy kimozdította volna a helyéről. ⁹A tizenkettő közül ráadásul kilenc a földre zuhant, amely nagy felzúdulást és megütközést keltett az egész udvarban. Arról beszéltek, hogy ez egyáltalán nem lovag, hanem viharban lesújtó villám.

Miként győzte le az Öreg Lovag Tristan urat.

<7> ¹Amikor Tristan úr látta, hogy ily sok bajtársa a földre zuhant, ráadá-sul épp azok, akiknek lovagságát oly sokra becsülte, éktelen haragra gerjedt, képtelen volt tovább türtőztetni magát. ²Így szólt: „Itt az idő, lesz, ami lesz, megyek, és megvívok a lovaggal, és ha valamiképp képes leszek rá, lemosom a bajtársaimon esett gyalázatot. ³Azt azonban egészen biztosan állíthatom, hogy ő a legkiválóbb lovag, akiről életemben valaha is akár hírből hallot-tam.” ⁴Majd nyomban felfegyverkezett, miközben sok király támogatta, sőt maga Artúr király és Lancelot úr is segítettek neki. ⁵Majd amikor ala-posan felvértezte magát a fegyverekkel, és előkészült, lement a palotából a síkra, és felszállt egy szilaj és gyors paripára, hogy elinduljon a lovag felé.

6Miután pedig Tristan úr, aki roppant udvarias (3^ra) lovag volt, odaért hozzá, nyomban köszöntötte őt. ⁷A lovag kellő illendőséggel viszonozta köszöntését, majd megkérdezte, ki ő. ⁸„Uram – felelte –, azok, akik ismernek, leonois-i Tristannak hívnak engem.” „Ó, Tristan úr – válaszolt erre –, légy rendkívül üdvözölve, úgy, mint a világ legvitézebb lovagja. ¹⁰Az igazat megvallva szí-vesen elhárítanám a bajvívást veled, mert az egész világ olyan sok jót mond rólad. ¹¹De az úrhölgyem, aki itt van, és akinek a szolgálatában vagyok, meg-hagyta nekem, hogy Artúr király udvarának egyetlen lovagját se utasítsam

el a bajvívásban. ¹²Mégis, a benned élő vitéz lovagságot becsülöm, és ennyit megteszek: annyira megtisztellek, hogy felemelem a lándzsámat.” ¹³Majd magához hívta az egyik apródját, és hozatott egy rövid, erős lándzsát. ¹⁴Majd jó vágtányira eltávolodtak egymástól.

<8> ¹És amikor Artúr király és az összes többi király, a bárók és az úrhölgyek látták, amint a lovagok eltávolodnak egymástól, egy, közös kiáltásban törtek ki: „Íme, most remek viadalt láthatunk! ²Mert ez a leonois-i Tristan úr, aki megvív a jó lovaggal!” ³Majd miután a lovagok eltávolodtak egymástól, nem késlekedtek, hanem azonnal leeresztették lándzsáikat, és megsarkantyúzták lovaikat. ⁴Majd olyan lendülettel rontott egyik a másikra, hogy úgy tűnt, besza-kad a föld alattuk, mert lovaik szilajak és gyorsak voltak, a rajtuk ülő lovagok pedig büszkék és erősek. Olyan elszántan közeledtek, mintha viharban lesújtó villámok lettek volna. ⁵Majd amikor épp összeértek már a lándzsáik, teljes erejükkel beledöftek a másik pajzsába. ⁶Tristan úr (3^rb) eltörte a lándzsáját, a lovag pedig olyan erővel ütötte meg, hogy szétzúzta a pajzsát és a mellvértjét, és lándzsája vashegyével beszúrt a bal vállvértje közé, így súlyosan megse-besítette. ⁷Olyan sebbel vetette le a földre, hogy sem kezét, sem lábát nem mozdította, úgy feküdt sebesülten a földön, mintha meghalt volna. ⁸A lovag pedig továbbvonult, hogy lezárja a viadalát. ⁹És eközben mindazokból, akik az ablakokban voltak, és látták Tristant amint így a földön feküdt, olyan hatalmas sikoly és kiállítás szakadt ki, hogy a mennydörgés sem hallatszott volna.

Miként győzte le Artúr királyt és Lancelot urat az Öreg Lovag.

<9> ¹És Lancelot úr, amikor látta oly sok bajtársát a földre hullani, és látta azt is, hogy jó barátja, Tristan úr úgy fekszik a földön, mintha meghalt volna, olyan nagy haragra gerjedt, hogy a fájdalmába csaknem belepusztult. ²Azt mondta hát, legyen bár a lovag a világ legerősebb embere, és bizony van mitől félni, mégis meg akar küzdeni vele, mert nem hagyhatja bajtársai becsületét bosszulatlanul, hiszen ha nem teszi meg mindazt, ami tőle telik, gyávasággal vádolhatják. ³Rögtön a fegyvereit hozatta, majd sietve felvérteztette magát, a fegyverkezésben pedig számos előkelőség segítette. ⁴Majd amikor állig fegyverben volt, lement a palota lépcsőjén, felszállt egy jó lóra, és megin- dult a lovag felé. ⁵Nagy kiáltozással kísérték mindazok, akik látták vonulni őt, és így beszéltek: „Most megláthatjuk, miként bizonyítja Lancelot úr vitéz lovagságát!”

6Majd amikor Lancelot úr odaért a lovaghoz, köszöntötte őt, mire ő kellő ud-variassággal (3^va) viszonozta a köszöntését. ⁷„Uram – így szólt a lovag Lancelot úrhoz –, ki vagy te, hogy párbajozni kívánsz velem?” ⁸„Uram – így a válasz –, Lancelot, a Tó lovagja a nevem, Band, a benuic-i király fia vagyok.” ⁹Amikor a lovag megtudta, hogy ő Lancelot, a Tó kiváló lovagja, az a férfi, akinek vitéz lovagságáról annyit hallott a világon, így szólt hozzá: „Ó, Lancelot úr! Szerte a világon igen sokra becsülnek, és lám, az Isten engem valóban megsegített, mert nagyon szerettem volna megvívni veled, és Istennek hála, eljött az idő.

10És én ugyanannyit megteszek neked, mint amit Tristan úrnak tettem, mert lándzsával vívok meg veled.” ¹¹„Lovag úr – mondta erre Lancelot úr –, nevemet kérdezted, és én udvariasan megmondtam neked, így hát lovagi becsületedre kérlek, te is mondd meg nekem a neved és a származásod.”

<10> ¹„Lancelot úr – szólt a lovag –, nem tudhatod meg nevemet, mert most, ezen alkalommal szigorúan tilos elárulnom neked vagy bárki másnak. ²Annyit mégis mondok neked, nem telik bele sok idő, és tudni fogod a nevemet, de azt is mondom neked, nem szerez majd sok örömet, amikor így lesz.” ³Így hát, amikor Lancelot úr hallotta, mit mond a lovag, és belátta, hogy nem akarja megmondani a nevét, beérte ennyivel. ⁴Nem késlekedtek, miután eltávolodtak egymástól, leeresztették a lándzsáikat, majd vágtára sarkantyúzták lovaikat, és lándzsáikat szembeszegezve olyan lendülettel rontottak egymásra, mint a viha-ros szelek. ⁵Majd amikor a lándzsák összeértek, minden erejükkel beledöftek a másik pajzsába. ⁶Lancelot úr eltörte a lándzsáját, a lovag pedig (3^vb) olyan keményen sújtott le rá, hogy sem a pajzsa, sem a mellvértje nem védte meg, mivel a mellkasán a lándzsájának vashegyével átütötte, és súlyosan megsebe-sítve, roppant megalázó módon a földre terítette. ⁷Majd a lovag továbbvonult, hogy lezárja a párviadalt, Lancelot úr pedig ájultan hevert a földön, mintha távozott volna az árnyékvilágba. ⁸Mikor Artúr király és teljes kísérete, Ginevra királyné és az összes úrhölgy látta ezt, ők, akik korábban hangosan kiáltoztak és zsivajogtak, ekkor bizony nagyon megijedtek, mert Lancelot urat nagyon szerették, és kétségbeestek, vajon meghalt-e.

<11> ¹Erre Artúr király nyomban fegyvereiért küldetett. ²Ginevra király-né pedig, mikor látta, hogy az ura a fegyvereit hozatja, azonnal elébe járult, térdre ereszkedett, és így szólt: „Ó, Uram, a boldogságos Szűzanyára kérlek, kegyelmezz saját magadnak! Mit készülsz tenni? A halálodba akarsz rohanni?

3Nem látod talán, hány kiválóságot terített a földre a lovag? És mégis halálodba

akarsz rohanni? ⁴Bizony mondom neked, ha odamész, ezzel a két kezemmel fogom megölni magamat!” ⁵A király erre felállította maga előtt, és azt mondta, az égvilágon semmi sem tántoríthatja el szándékától. ⁶Amikor pedig az összes többi király és báró látta, hogy uruk, Artúr király valóban ki akar állni a kiváló lovaggal, (4^ra) egy lélekkel mondták: „Urunk, tudd meg az igazat, hogy meg-gondolatlan dolgot akarsz tenni, mert olyan ember, mint aki te vagy, akinek oly sok nép követi a szavát, ily nagy veszedelemnek készülsz kitenni magadat:

azzal akarsz megvívni, aki már olyan sok kiválóság vesztét okozta, bizony, így elveszejtheted magadat, és ez az egész világra csapást jelent.”

<12> ¹„Urak – mondta a király –, tudjátok meg egészen biztosan, hogy semmi a világon nem tántorít el szándékomtól, még egész birodalmam érdeke sem.” ²És megesküdött, ahogy csak esküdni lehet, hogy azonnal indul, majd rettentő dühében megparancsolta, hogy hozzák a teljes fegyverzetét. ³Mikor a kísérete belátta ura akaratát, illő volt, hogy végrehajtsák a parancsát, serényen hozták a fegyvereit, és olyan jól felfegyverezték, ahogyan csak tudták. ⁴Mi- kor a királyok és a bárók látták, hogy uruk, Artúr király fegyverkezik, a többi tizennégy király is egytől egyig villámgyorsan felfegyverkezett, hogy a király kíséretébe szegődjenek. ⁵Miután pedig állig felfegyverkeztek, valamennyien leereszkedtek a palota lépcsőin, és felszálltak a lovaikra. ⁶Majd amikor alapo-san felvértezve valamennyien előkészültek, Artúr király egyes-egyedül elin- dult a lovag felé, de ekkor már a többiek közül senki nem kísérte. ⁷Mikor a nép látta, hogy uruk, királyuk nekiindul annak a nagy veszedelemnek, ame- lyet a kiváló lovaggal történő bajvívás jelent, rettenetesen kétségbeestek, és ször-nyen megijedtek, valamennyien a mi Urunkhoz és a boldogságos Szűzanyához

In document Az Öreg lovag (Pldal 112-152)