Pillanatképek az elhurcoltak visszaemlékezéseiből Én még abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy élnek a falumban

olyan emberek, akik megosztották velem emlékeiket. Azzal a céllal írom le ezeket a visszaemlékezéseket, hogy az eseményeket az egysze-rű, meghurcolt emberek szemszögéből is láttassam. Ezeknek a vissza-emlékezéseknek nem az a funkciója, hogy alátámassza, hogy

ellent-183 Füzes Miklós: A rabszolgaszerzés

Magyarországi németek elhurcolása 1944-1945.

mondjon a «hivatalos» verzióiknak. Azt is tudom, hogy lehetnek eltérések, de ezek a gondolatok, emlékek teszik számomra teljessé Al-máskamarás történetének tárgyalt időszakát.

„Én tudtam, hogy Oroszországba megyünk. Azért, mert az apám tudott tolmácsolni az oroszoknak, tudott velük beszélni, és azok mond-ták neki, hogy akiket most elvisznek, azok Oroszországba kerülnek, és akik nincsenek jól felöltözve, azok még meg is fagynak. És mondtam a többieknek, azok meg nem hitték el. Azok még mérgesek is voltak rám, még haragudtak is.”

„Gyula környékén a tanyákon 1944. december 30-án szedték össze a németeket, akiket a huszár laktanyába szállítottak. Békés megye sok településéről is érkeztek ide németek. Így Békés, Mezőberény, Gyoma, Szarvas, majd 1945. január 8-án Almáskamarásról érkezett meg 320 személy. Január 9-én dáváj-dáváj szavaktól volt teli a laktanya. Pakol az elkeseredett nép, majd a vasútállomásra vittek mindenkit. Este a va-gonokat bezárták. 1945. január 10-én gördült ki a vagonunk Gyuláról.

A vasrácsos kis bedrótozott ablakon keresztül figyeljük utunkat: 41-es őr-ház, Bicere, Fényes majd Békéscsaba.”

„… bevagoníroztak. Ott állt egy orosz és így számolt: ogyin, dva, tri, csetüri, így. És 70-en mentünk egy vagonban. Ha az ötször nem számolt bennünket, akkor egyszer sem, és mégse tudta kiszámolni. Mikor készen lett, akkor bevágta ránk az ajtót, mint az állatokra és onnan már nem volt menekvés.”

„Csak vízért mehettünk ki, azért is kísérettel, de minden állomáson szereztünk valamit. Volt ahol a kerítéslécet kiszedtük és azzal tüzeltünk, mert előtte meg valahol loptunk egy nagy hordót és az volt a kályha. A katona látta, hogy mit csinálunk, de nem szólt egy szót sem.”

„Egy nyers épületbe vittek bennünket, se fűtés, se semmi, csak ül-tünk egész éjjel a pokrócokon, mert feküdni nem lehetett. Másnap reg-gel megint jött egy ruszki és elvittek bennünket egy másik épületbe, az is tiszta nyers volt … olyan hideg volt, hogy ahogy kifújtuk a levegőt

tisz-ta deres lett minden. Így laktunk. Enni sem adtisz-tak, csak egy keserű teát kaptunk, pedig nagyon éhesek voltunk.”

A Gyuláról elhurcolt csoport vonata 1945. január 20-án állt meg egy sík területen.

„Kinyitottuk a vagonokat, de itt már csak 20 vagonból állt a szerel-vény. A kipakolás után két órás gyalogút megtételével érkeztünk meg a lágerbe. Fürdetés is volt. Érdeklődtünk, hogy hol vagyunk? Sahti város volt a város. Egy-egy szobába 15-20 ember került.”

„Soha életemben előtte nem voltam bányában. Viszont akit egyszer beosztottak a bányába, azután az már nem tudott szabadulni. Külön, hosszú ügymenet után lehetett csak kijutni a bányából.

… tehát vagy térdelve, vagy ülve, vagy fekve lehetett csak dolgozni.”

Megnevezés rubel, kopek mennyisége porcióként Levesfélék:

Kölesleves 20

Burizsleves 30 1/2 liter

Káposztaleves 70 Tésztaleves 30 Főzelék:

Köleskása 30 1-2 tetejes evőkanállal

Burizskása 40 1-2 tetejes evőkanállal Vízben dinsztelt káposzta 60 két tetejes evőkanállal Nyers uborka összevágva 60 egy közepes uborka

összevágva

Plecni, 2 kis db 1,20 köralakú, 5 cm átmérőjű fél cm vastag

Tészta 1,50 1-2 tetejes evőkanállal

Halkonzerv 1,80 egy csapos evőkanállal Húskonzerv 1,80 egy csapos evőkanállal

Babkonzerv 1,20 egy csapos evőkanállal

Hal 1,40 3-4 dkg-nyi mennyiség

Gulyás (pacal) 1,20 7 dkg-nyi mennyiség _______________________________________________

„Szappanunk nem volt, csak amit itthonról vittünk. Mostunk is, de a kosz a ruha egyik feléről ment át a másikra, nem lehetett rendesen mosni.

Mikor már a szappan is elfogyott, akkor rühesek lettünk. Egy éven át nem tudtam fejet mosni, hiába, nem volt mivel. Hiába mentünk va-sárnap a fürdőbe, csak a vízzel lemostuk magunkat, kész. Szappan vagy sampon, ilyesmi nem volt. Kiálltunk az esőre és az volt a mosdás. Vasár-nap, mikor fertőtlenítettek volt meleg víz is, de hiába. Mikor kijöttünk onnan, több volt a tetűnk, mint előtte. Nekem hajtetűm nem volt, de akinek durva volt a haja, annak rengeteg volt. Nekem ruhatetűm volt sok. A rühtől meg tele voltunk sebbel. Volt, aki csak úgy szétvetette ujjait és akkor fölrepedt és folyt a víz. De úgy viszketett, vérzett is.”

„A gyulaiak körében az oroszok azt híresztelték, hogy a betegeket ha-marosan elviszik haza, mi pedig gyorsan fogunk majd utána menni.”

„Egyszer valamint nagyon főztek a lágerben. Az illata is jó volt. Et-ték nagy büszkén a többiek, nem tudtuk mi az. Hát, megtalálták a kutya bőrét a lavórban. A tiszt kutyája volt. Akkor nagyon megharagudott.”¹⁸⁴

Az előbbi visszaemlékezések általam ismeretlen személyektől szár-maznak. Ezért fontosnak tartottam, hogy tanulmányomban olyan emberek visszaemlékezései is szerepeljenek, akikhez személyes szálak fűznek. Így a következőkben férjem szüleinek visszaemlékezéseit te-szem közzé a Szovjetunióban töltött éveikről.

184 Magyarországi németek elhurcolása 1944-1945. Budapest, 1990.

Deportálás, kényszermunka. Békési és csanádi németek szovjet munkatáborokban 1990. Erd-mann Gyula

Azt mondják, egy ember annyi emberrel ér fel ahány nyelvet beszél.

Akkor a Hack házaspár mindjárt három párt testesít meg. Hiszen ma-gyarul, németül és oroszul is kitűnően megtanította őket beszélni az élet. Megtanultak beszélni oroszul azért, mert németül is beszéltek.

Pedig ők csak egyszerű fiatal falusi emberek voltak!

„Az események 1945. januárjában úgy kezdődtek, hogy kidobol-ták: 1928-as születésűekig mindenki köteles jelentkezni a Tanácsházán.

Annyit tudtunk, hogy pár napi robotra visznek minket. Lovaskocsival mentünk Gyulára 1945. január 2-án. Ott olyan munkát kaptunk, ami-lyet a fizikumunk elbírt pl.: teret takarítottunk.

Ezután marhavagonokba pakoltak minket, mint az állatokat. Aki vitt magával ennivalót az evett, szalmán aludtunk. A vizet kisebb edé-nyekben tároltuk, melyeket némely állomásokon feltölthettünk.

Január 15-én érkeztünk meg Oroszországba, az idő múlását nehe-zen tudtuk érzékelni. Itt különválogatták a nőket és a férfiakat, s 24 óra múlva már a szénbányában dolgoztunk. Elvileg minden hetedik nap pi-henő lett volna, de ez nem így történt. Reggel őrök kísértek a bányához minket. Három műszakban dolgoztunk.”

Hackné Veronka néni több hónapig szenet lapátolt, majd 3 évig kocsikísérő volt. Ezután fél évig dolgozott egy TSZ-ben.

„Embertelen volt a munka. A szenet fekve kellett kitermelni, annyi hely is alig volt, hogy a csille beférjen.”

Feri bácsi meséli, hogy vágott egy folyosót, de a mennyezet lesza-kadt, s csak a csille mentette meg az életét.

„A tábor hatalmas volt, 30-an aludtunk egy helyiségben emeletes fapriccsen. Négy ágy volt egymás mellett. Csupán egy takarónk és egy kispárnánk volt, ezeket is mi vittük magunkkal. Nőknek és férfiaknak közös volt a fürdőhelyiség, nem volt lehetőségünk szemérmesnek lenni!

Női biológiai folyamatainkat tablettákkal fojtották vissza – mondja Ve-ronka néni. Féltünk, hogy ha hazajövünk gyermeket sem tudunk szülni, de szerencsére ez nem így történt. Meleg víz nem, sőt hideg víz sem volt

mindig. Ruháinkat hetente egyszer fertőtlenítették. Sok volt a tetű és a poloska. Jobb híján fáradt olajjal próbáltuk kiirtani magunkból ezeket.

WC gyanánt egy lyuk volt ásva az udvar félreeső részében, melyet deszkákkal fedtünk le.

Élelmünket a munka megkezdése előtt kaptuk meg. Ez káposztaleves vagy burizs (árpakása, cikorkása) volt. Répalevest csak akkor kaptunk, mikor már a répát egyeltük a földeken. Ritka alkalmakkor répát vagy tököt lehetett venni a piacon.

Fejadagok:

- egészséges ember: 1,20 kg - beteg ember: 20 dkg - szabadban dolgozók: 80 dkg

A kenyér tégla formájú volt. Kukoricából, cirokból, kölesből készült és barna színe volt. Ezt vittük magunkkal a munkába. Húst csak ritkán kaptunk, akkor is csak kiskockányit. Ínyencségnek számított, ha olykor 2,5 dkg vajat kaptunk.

Aki ilyen körülmények között mégis bírt plusz munkát végezni, az kapott több élelmiszerjegyet, s vehetett magának több élelmet a szerény kínálatból.”

Feri bácsi csoportvezető volt a bányában. Itt naponta öt csillényi szenet kellett kitermelni. Ők hatan voltak egy csoportban. Egyik al-kalommal hetven csillényi szenet termeltek ki, ekkor ő összeesett és összeroppant a szervezete.

„Utána már nem a bányában, hanem egy ács mellett dolgoztam. Itt rönköket kellett csillébe raknom. Bizony itt nem sokat törődtek a bete-gekkel. Csak az számított betegnek, akinek láza volt. A bányában az oroszok is velünk dolgoztak. Előfordult olyan is, hogy egy csille kiugrott és bekapta a feleségem egyik kezét. Ő a másikkal gyorsan kiszabadította magát, így sikerült megmenekülnie.

A csille irányítója csak a sín végén volt, egy lámpa jelezte, hogy indul-hat a csille. Így nyomott fel ez egy magyar nőt a plafonra, helyben ször-nyethalt. De voltak, akiket a drót csapott agyon.

8-10 csille egymásba volt akasztva, ha ezek kiugrottak, a hátunkkal nekifeszülve kellett visszaemelnünk.

Egyik alkalommal 6 egyetemistát hoztak hozzánk. S azt mondták nekik, ha jól dolgoznak, hazamehetnek. Ez mindennapos kijelentésnek számított valóságtartalom nélkül.”

Feri bácsi 1947. márciusában, Veronka néni 1948. júliusában jött haza.

„A hazaút sem volt emberibb, mint az odavezető. A vagonon volt egy lyuk, itt tudtuk elvégezni dolgunkat. Románia és Magyarország között még vizet sem kaptunk.

Hazaérkezésünk másnapján a Tanácsházán kellett jelentkeznünk.

Fogadtatás:

Ha van hol aludnotok és van mit ennetek, akkor maradhattok! Csak magyarul beszélhettek és nem kaphattok állandó munkát. S mindazok-ból a javakmindazok-ból, amit hátrahagytatok kitelepítésetekkor nem követelhet-tek vissza semmit.”

V. 1946-1947. A magyarországi német nemzetiségűek