PAULUS RITTER SZENT LÁSZLÓ-ÉLETRAJZA*

Tudomásunk szerint a zágrábi Nemzeti és Egyetemi Könyvtárban őrzik azt az egyet­

len példányt, amely megmaradt Paulus Ritter, azaz Pavao Vitezovic-Ritter - a mű végén található akrosztichonos versének tanúbizonysága szerint - 1703-ban írott, ám - mint ezt Georgius Andreas Gladich ljubljanai kanonok ugyanott közölt, szintén akrosztichonos epigrammájából kiolvasható - csak egy évvel később, 1704-ben kinyomtatott művéből.

A nyomdajelzés nélkül megjelent, 49 lapos negyedrét könyvecske címe: Natales D.(ivo) Ladislavo R.(egi) Slavoniae Apostolo Restituti, Ab Equite Pavlo Ritter, S.(acrae) C.(aesareae) R.(egiae) Maj.(estatis) Consiliario. A könyv - akárcsak a Ritter-hagyaték többi darabja - Velimir Gaj possessor-bejegyzését viseli a címlapon, az 1873-as év­

számmal.1

A mű gondolatmenetét hűségesen foglalja össze a szerző említett, akrosztichonos ver­

se, amelyet prózai fordításban így adhatunk vissza: „Akrosztichon a szent király, Ladi-szláv szülőföldjéhez. Ujjongjál, termékeny Horvátország, és akkora tetszésnyilvánítással fogadd nagy fiadat, amekkorára csak képes vagy, ezt a háromszor két évszázad után megtalált valóban gyönyörűséges drágakövet és ékességes királyt, akinek - a királyi vérből születettnek - boldog uralkodás és dicső hírnév adott fényes nevet. Tapsolj, mon­

dom, mivel ez neked nem kisebb dicsőség, mint az, hogy az ősidőkben három dicsőséges vezért küldöttéi Sarmatia messze fekvő vidékeire, Cehust, Lehust és Russust, akik annyi országot alapítottak és az ő nevüket nemzetek viselik, oroszok, csehek és lengyelek, mégis, az egyes országokat ők koszorúzták meg koronájukkal. LADISZLÁV, aki a te királyi véredből született, azután ragyogott fel (illetve, ha a „luccessit" sajtóhiba a

„successit" helyett, így fordítandó: azután következett), miután bátyja, Jojád (* alatt széljegyzet: más néven Gejza, Cesare Baroniónál) a mennybe költözött - amint az atyja Belus után következett - , már maga is bánként elfoglalva Magyarország zavargásokkal feldúlt királyságát és trónját, kiválóan uralkodott. Ugyancsak e kegyes király volt Szlovinia apostola, érdemeket halmozott fel az Égben és a Földkerekségen. Méltó arra, hogy bennszülött szentedként tiszteld őt, aki honpolgárod, egyúttal mennyei pártfogód, és Magyarország is téged kell, hogy magasztaljon, ó dicső, mivel annyi sok szülötteddel gazdagítottad öt, Sarmatiát, Európát és a Mennyet. Most ugyan ádáz barbárság alatt, megnyirbálva nyögdécselsz, míg csak a Mennyei rend jobb időkre nem kelti sorsodat,

* Készült a T 022465. sz. OTKA-pályázat keretében.

1 Jelzete: Zágráb, Nacionalna i sveu£iliSna knjiznica, R. 2508. Vö. Stjepan ANTOUAK, Hrvatska historio-grafija do 1918, Knjiga prva, Zagreb, 1992, 218-219.

mert a Nap alatt - látjuk - semmi sem örök. így tehát drága szülöttednek örvendezve, ragyogj, ó Horvátország."2

Összefoglalva az anyaként megszemélyesített hazát, Horvátországot megszólító köl­

temény gondolatmenetét: tehát a szerző Szent Lászlóról - korábban is a horvátok védő­

szentjeként tisztelt királyról - azt bizonyítja be, hogy horvát születésű is, s mielőtt elfog­

lalta volna Magyarországot, horvát báni méltóságot viselt. Dicsősége csak a három hor­

vát testvéréhez mérhető. Czehus, Lechus és Russus kivándorlásuk után Észak-Európában a cseh, a lengyel és az orosz királyság megalapítói és névadói lettek. Szent László hor­

vátként való elismerése mintegy a jobb jövőnek, vagyis Horvátország a török ki verése után bekövetkező (területi gyarapodást is hozó) felemelkedésének záloga. (Egyébként a magyarok - akárcsak Sarmatia és Európa - sok uralkodót és szentet köszönhetnek Hor­

vátországnak.)

Hogyan jut Ritter értekezésében ezekhez az enyhén szólva meglepő felfedezésekhez? Az önérzetes szerző, egy Antonius von Gallenfels ciszterci apáthoz intézett rövid ajánlás után azt állítja, hogy Magyarországnak, illetve a Pannóniába jött magyaroknak első királyairól annyira zavaros és hazug híradás maradt, hogy Szent László (Ladiszláv) születését bogozva inkább korrektorra, mint véleményalkotóra van szükség. Ezért hazájának és magának a szentnek is igen kedves dolgot vél cselekedni, mikor jogaiba visszahelyezi. Ennek nyilván a mennyben időző dicső alak is örül, mert még ott sem vetette le hazája minden gondját.

Tehát: a szent Dél-Horvátország Goricza nevű városkájában született, az ottani fejedelem véréből, amint ezt a szerző megbízható tanúbizonyságokkal igazolni fogja!3

Ezután Thuróczi János és Antonio Bonfini nyomán - egyiket nyers anyaggyűjtőnek, másikat retorikusabb írónak tartja - előadja, hogy miként vélekednek Szent László szár­

mazásáról a magyar történetírók. Kételyeit, illetve cáfolatait azzal kezdi, hogy Mihály, Taksony (Toxus) vezér fia nem lehetett Géza (Gejsa) testvére. Hiszen ő már keresztény volt, mikor Gejzot - népiesen Gejzát - megkeresztelte valaki; mivel az erre vonatkozó híradások is mind ellentmondóak. De ugyanez a helyzet a Szent Istvánra vonatkozó kro­

nológiai adatokkal. Teljes az összevisszaság továbbá a Szent Imrére vonatkozó híradá­

sokban is - legyen szó akár haláláról, akár szentté avatásáról. Az András, Béla, Levente hercegek - azaz Mihály unokáinak - száműzetéséről, lengyelországi bujdosásáról és Magyarországba való hazatéréséről szóló híradások is tele vannak képtelenségekkel, hiszen - mondja - Szent István és szentéletü felesége ugyan miért is vakíttatták volna meg az Imre halála után a törvényes öröklést, a trónutódlást biztosító Mihály-fit, Vazult, és miért száműzték volna fiait, hogy idegen - német vagy velencei - trónörököst keresse­

nek Péter személyében? A külföldi történetírók sem tudnak ezen állítólagos lengyelor­

szági bujdosásról. Közelebbről nézve a Szent László rokonságára vonatkozó adatok is mind hibásak. Ami a legfontosabb, nem nővére, Lepa - a nevet Marnavitiustól (Mrnavic-Tomko Jánostól) vette - , Svinimir horvát király özvegye hagyta rá Horvátországot - de ezt később, más helyen fogja bizonyítani. Ugyanígy teljes hamisság uralkodik a Szent

2 RITTER, Natales..., 48-49.

3 Lm., 3-4.

László gyermekeiről, valamint a Kálmánról és Álmosról, továbbá a szent királynak a szentföldi hadjáratra való készületéről szóló híradásokban. Ennek az egész zűrzavarnak az okát abban látja, hogy a Mátyás-kori humanista történetírók - elsősorban Bonfini és Ransanus - a királynak és a nemzetnek akartak hízelegni, és azt írták, ami a leginkább tetszhetett nekik. Pedig már Tubero igen lesajnálólag írt a magyarok műveletlenségéröl és a múltjukra vonatkozó adatok és hagyományok zürzavarosságáról.4

E cáfolatok után Ritter rátér az igazság kifejtésére. Először is: az a bizonyos Mihály nem Taksony fia, hanem illír, illetve horvát; azonos a Diocleai Pap (Presbyter Diocleas) által emlegetett Mihály horvát királlyal, Dobroszláv fiával.5 Nyilván Géza idejében jö­

hetett Magyarországra, hogy a keresztény hitben erősítést adjon Gézának és Istvánnak, hiszen Ransanus megírja, hogy a kereszténység felvételének idején rengeteg külföldi tódult Magyarországra; ha jöhettek a messziségből olaszok és németek, miért ne jöttek volna a szomszédos horvátok?! Fiai rokonságba kerültek Szent István családjával, és az egyenesági örökös halálával így rájuk öröklődött a legitim trónigény. Hozzáteszi, hogy egyébként Gejza is valószínűleg horvát volt, neve igazabban Gejzo vagy Gojzo és a horvát goj szóból ered, ami annyit tesz, hogy nevelni (educare). Nyilván a császár horvát

„nevelőket" állított a vad és pogány magyarok élére, mint ahogy a Fuldai Frank Évköny­

vek mondják Nagy Károlyról és a „hunok" - azaz avarok - Cacanus nevű vezéréről;

István is azért kaphatta feleségül Henrik császár nővérét, mert egy ilyen horvát „nevelői", azaz császári helytartói családból származott. Szent István általában nagyon szerette a horvátokat. Már Mrnavic-Tomko megrója a magyarokat, mert szerették az illír-horvát neveket elmagyarosítani: így lett pl. Emericus-Imre a szláv Mirkóból.6 (Kísérteties, de hadd idézzük fel Krleza Zászlók [Zasíave] című regénye a magyar-horvát államközössé­

get szimbolikus apagyilkossággal megszakító főhősének, az ifjabb Emericzynek - tehát Imrefinek - gesztusát, aki Mirkovicra változtatja a nevét.7) András, Béla és Levente, a három fivér horvát volt, és nem szittya. Északi vándorlásuk a magyar történetíróknál csupán Lechus, Czechus és Russus történetének mitologikus-humanista utánzása. (An­

gyal Endre már megállapította, hogy a jezsuita színpad szláv-barokk közkinccsé tette a középkori legendát, a horvát jezsuiták ezen belül Krapinából származtatták a három országalapító szláv ősatyát.⁸) Béla azonos a Diocleai Pap Belichiusával. Tehát Szent István után az egyébként amúgy is sógorsági kapcsolatban álló horvát dinasztia követte az Imrében kihalt tulajdonképpeni Árpádokat. (Ritter csak mellesleg jegyzi meg, hogy a Szent Istvánt a lázadó pogány Koppány ellen segítő lovagok, Pázmán és Wecellin sem németek, hanem horvátok voltak. Nem is jöhetett máshonnan a vad magyarok élére

ural-4I. ttu, 4-19.

5 A „Presbyter Diocleas" személyéről és művéről legújabban vö. Eduard PERICIC, Sclavorum regnum Grgura Barskog, Ljetopis Pópa Dukljanina, Zagreb, 1991.

ö RITTER, i. m., 23.

7 Vö. e sorok szerzőjének tanulmányát Krlezáról (kézirat, 1996).

8 Andreas ANGYAL, Die slawische Barockwelt, Leipzig, 1961, különösen 108, 110-111, 116-117, 122-123; Ritterről: 170 skk. Vö. újabban a szláv barokkról: II Barocco letterario neipaesi slavi, a cura di

Giovan-na BROGI BERCOFF, Roma, 1996.

kodó, csak a horvátoktól, hiszen velük a magyarok mindig jóban voltak; a németeket pedig gyűlölték, az olaszok viszont Attila óta haragban voltak velük.9) A továbbiakban hosszasan fejtegeti, hogy Álmos és Kálmán egyaránt Szent László fia volt, de Almos szelídebb, engedékenyebb, ezért maradt a királyság végül is a harcias korhoz illő módon keményebb és harciasabb Kálmánra. (A krónikákban szereplő horvát Péter király tulaj­

donképpen azonos Álmossal.) Azt, hogy Kálmán Álmost előbb megvakította, majd kihe­

rélte, a mitologikus beszédmódot megfejtve, úgy kell értelmezni, hogy előbb a magyar, majd a horvát tróntól fosztotta meg.10 Ritter ezután 19 pontban foglalja össze érveit.

(A pontok részben a korábbi érvek ismétléséből, illetve kibővítéséből állanak, de érvel Szent László horvát származása mellett újabb bizonyítékokkal is.) 1. A Géza, illetve Ladislavus, valamint más családnevek szláv etimológiája. Felemlíti új elemként Ladót, a pogány horvát istent, Paean szláv megfelelőjét. László tehát: „Ladót dicsőítő".11 2. Ma is szokás Horvátországban a szomszédból venni feleséget, ezért vette el László még herceg korában Kresimir lányát.12 3. Piroska-Prisca neve onnan jön, hogy az ókeresztény szent szüzet, Priscát tisztelték Körös (Krizevci) megyében.¹³ 4. László bán volt előbb, ez csak királyfiaknak járt ki.¹⁴ 5. Belgrád bevételénél Géza és László a közelből, tehát otthonuk­

ból, Szlavóniából jöttek segíteni Salamont királyt.¹⁵ 6. Szent Lászlónak igenis volt fele­

sége.16 7. Álmos király volt Horvátországban.17 8. Szent László jelvénye a szekerce: ez horvát fegyver, a magyaroké a dárda. (Ezt Jugria címerével kapcsolatban Ritter ki is fejti a Stemmatographiáhan.)18 9. E szekercét szentségmutatóvá (ostensorium) átalakítva, ma is őrzik Krizevciben.¹⁹ 10. Szent László címeréből jön a magyar címerben a kettős ke­

reszt.²⁰ 11. Főleg Körös megyében található egykori pénzérmék ábrázolása.²¹ 12. Szár­

mazása miatt alapított püspökséget Zágrábban.22 13. Őrá való tekintettel kaptak kulcssze­

repet a szlavóniai Csázma káplánjai.23 14. Az obszerváns ferencesek szlavóniai

provin-9 RITTER, i. m., 29.

10 /. m., 34-35.

11 /. m., 37-38.

12 /. m,, 38-39.

13 /. m., 39.

14 /. m., 39-40. Hogy Ritter miért mellőzi itt is, a „bán" szó magyarázatánál, Ráttkay Györgyöt, arról lásd BENE Sándor, Egy kanonok három királysága - Ráttkay György horvát históriájáról című kéziratos könyvét (1999, Ritterről vö. 30, 41, 84, 85-86, 93, 123). A művet, amelyet alapvető fontosságúnak tartok, a szerző jóvoltából kéziratban olvashattam, s ezért ezúton is köszönetet mondok.

15 RITTER, /. m., 40.

l6I.m., 40-41.

1 7/. m., 41.

/. m., 42; vö. RMK II, 2143, Stemmatographiae Illyricanae liber primus, Zagrabiae, 1702, 80. - Meg­

jegyzendő, hogy a Stemmatographia utolsó lapján Ritter közli Szakmárdy Jánosnak a Horvát Királyság okle­

veleit őrző ládáján fennmaradt, 1643-ban írott latin versét (i. m., 81: „Carmen, Regni Libro inscriptum");

ennek jelentőségéről vö. BENE, i. m., 97-98.

19 RITTER, í. m., 42.

20 Lh.

21 /. m., 42-43.

22 /. m., 43.

23 /. m., 43-44.

ciája az ő nevét viseli. 15. Szlavónia hozzácsatolásával ő úgy bővítette Magyarorszá­

got, mint Jagelló litván herceg, amikor a lengyel trónra lépett. (Ezúttal Ritter az országbővítéssel kapcsolatban másodszor utal arra, hogy ezt később részletesebben ki akarja dolgozni.)25 16. A nyári napforduló idején a szűz lányok a zágrábi egyházmegyé­

ben azért éneklik nagy máglyáknál, hogy:

Lipi jive roxe terga:

Aj Lade, Lade lipo Lade

- mert Szent László e napra tette a pogány Lado ünnepe helyett Keresztelő Szent Jáno­

sét.²⁶ 17. Szent László törvényeiben igen sok szláv eredetű szó található.²⁷ 18. Thuróczi, akit korábban lesajnált, itt tekintéllyé lép elő: Szent László a kunok betörésekor éppen Szlavóniában - tehát otthon - volt.²⁸ 19. A legfőbb érvvel csak most hozakodik elő, retorikushoz illő módon - mint „fortissimum"-mal - a végén. A Vojkovich nemesi csa­

ládnál, Szlavóniában őrzik azt az oklevelet 1224-ből, amely a Gorica megyei Klokocse helység határairól intézkedik. „In quo generationem Nobilium de Klokoce, jobagiones Sancti Regis de Goricza oriundi" - ez olvasható az oklevélen. Tehát más szent király számba nem jöhetvén, Szent László király a dél-horvátországi Goricában született!29 (Az a legkevésbé sem zavarja Rittert, hogy az oriundi szó szemmel láthatólag a jobagiones szó jelzője!)

Az eddigi szakirodalomban Vjekoslav Klaic, Ritter máig pótolhatatlan pozitivista élet­

rajzírója röviden ismertette a művet.30 Képtelen állításain szelíden elmerengett Beriász Jenő, a magyar szakirodalomban úttörő tanulmányában.³¹ A horvát tudósok közül - két­

kedve - felveszi bibliográfiájába Andelko Badurina, a Szent László lexikoncikknél.32

A legutóbbi időben dicséretesen tevékeny horvát Ritter-kutatók (Zrinka Blazevic, vala­

mint Zlatko Plese és Josip Bratulic a Croatia rediviva kiadásaiban) csak megemlítik, de rengeteg szempontot adnak a Ritter-életmü minősítéséhez.³³

24 /. m., 44.

25 I. h.

26 /. m., 44-45.

27 /. m., 45.

28 /. m, 45-46.

29 /. m., 46-47.

30 Vjekoslav KLAIC, Zivot i djela Pavla Rittera Vitezovica (1652-1713), U Zagreba, 1914. A Szent László­

életrajzról lásd 191-192.

BERLÁSZ Jenő, Pavao Ritter-Vitezovic az illihzmus szülőatyja (Magyar-horvát viszony a 17-18. század fordulóján), Századok, 1986, 943-1002; legújabban vö. LÖKÖS István, A horvát irodalom története, Bp.,

1996, Ritterről lásd 114-115.

Leksikon ikonografije, liturgike i simbolike zapadnog kriscanstva, uredio Andelko BADURINA, Zagreb, 1979, 372-373.

33 RITTER, Croatia rediviva - VITEZOVIC, Ozivljena Hrvatska, prevela i priredila Zrinka BLAZEVIC, Zag­

reb, 1997 (Bibliotéka Latina et Graeca, 40); Pavao RITTER VlTEZOVIC, Ozivljena Hrvatska, preveo Zlatko PLESE, uvodna studija Josip BRATULIC, Zagreb, 1997.

Először is műfaját kell meghatározni. Ez vegyes: nemzeti célú hagiográfiai monográ­

fia és genealógiai értekezés keveréke. Szerencsére a nemzetközi barokk-kutatás mind­

kettővel foglalkozott az utóbbi időben. A hagiográfiák kiaknázása Európa-szerte Cesare Baronio alapvető, tizenkét kötetes Annalesúnek kiadása után lendült fel. A kutatás külön nyomatékkal emelte ki Baronio hatását a német - és különösen a bajor - egyháztörténet­

írásra, valamint a szláv világra: itt főleg a lengyel Skarga rövidített változatának van óriási hatása, még a bolgárokra és az oroszokra is, de igen fontos a cseh jezsuita Balbinus szerepe is.

A horvát irodalomban Mrnavic-Tomko írt először - Baronius ifjú kedvence - a hazai, tehát illír szentekről. Szándéka rokon Ritterével: tudjuk, ő tette meg szlávnak Justinianus császárt is, és a Prokópiosz-kiadásokban a 20. századig kísértett ez a képtelenség. Ám ő még éppen ettől a császártól származtatta a Habsburgokat, ezért nem jutott eszébe egy horvátnak megtett Szent Lászlóval helyettesíteni az Árpád-házat. A magyarokkal neki még nem volt semmi baja, sőt Pázmány Péter bíboros és esztergomi érsek harcostársa­

ként hamisította a Szilveszter-bullát a magyar királyok apostoli és főkegyúri jogairól.

Ritter viszont a Marsili mellett eltöltött években feltöltődött azzal a vállalkozó szellem­

mel, amely holttestnek, szabadon szabdalható területnek tekintette a Habsburgok által fölszabadított Magyarországot. Raffaela Gherardi monográfiát szentelt Marsili részvéte­

lének a Habsburg-udvar abszolutisztikus kísérletében. A bolognai tudós gróf a legharcia­

sabb katonai párthoz állott közel; a bécsi udvarban pártfogói - azonosak Ritter patrónusi körével - új Carafát reméltek benne, vagyis új eperjesi hóhért, aki vaskézzel töri le a született rebellisnek tartott magyarok minden ellenállását.36 A cseh rendek ténylegesen össze tudtak fogni az aulikus vezető hivatali arisztokráciával a magyarok ellen - az egyedül álló Ritternek maradt az álmodozás egy ausztroszlavista birodalomról. Ezért fosztja meg a magyarokat Szent Lászlótól, ezért sugallja, hogy - ha az Árpád-ház tovább uralkodó része, sőt esetleg Gézától fogva minden magyar uralkodó - már horvát volt, akkor a leányági jogon a magyar trónra került Habsburgok ereiben is horvát vér csörge­

dezik. Szent László a német császár által állított, a vad magyarokat civilizáló gojok le­

származottja, ezért veszi át az uralmat egy visszapogányosodott, keresztényeket mészárló Magyarországon, horvát történelmi érzékenységet és bécsi elvárást egyaránt kielégítve.

Ritter mesterfokon művelte a politikai utópiája szolgálatába állított „hihetetlen gene­

alógia" tudományának mesterségét - hogy Roberto Bizzocchi könyvének szerencsés terminusát használjuk.³⁷ Ha kellett, egyértelmű szöveget értelmezett félre, ha kellett, váratlanul elővarázsolt eddig mindenkinek ismeretlen oklevelet, ha kellett, orális

hagyo-Baronio storico e la controriforma: Atti del Convegno internazionale di studi, Sora, 6-10 ottobre 1979, a cura di Romeo DE MAIO, Luigi GULIA, Aldo MAZZACANE, Sora, Centro di studi Sorani «Vincenzo Patri-arca», 1982; benne különösen Janusz TAZBIR, Baronius et Skarga, 547-568.

5 Vö. GALLA Ferenc, Marnavics Tomkó János boszniai püspök magyar vonatkozásai, Bp., 1940.

6 Raffaela GHERARDI, Potere e costituzione a Vienna fra Sei e Seitecento: II „buon ordine" di Luigi Fer-dinando Marsili, Bologna, 1980. Antonio Carafa vonzódásáról Marsili iránt lásd í. m., 218-219; Johannes Thiel 1700. május 27-i leveléről Lipót császárhoz, amelyben Marsilit látja Carafa igazi örökösének, lásd i. m., 270.

7 Roberto BIZZOCCHI, Genealogie incredibili: Scritti di storia neu'Europa moderna, Bologna, 1995. -A Czechus-legendáről, illetve a cseh „fantasztikus" történetírásról lásd /'. m., 231-235.

mányra hivatkozott, ha kellett, képtelen etimológiákat állított elő - mindezekre bőséges példatár található Bizzocchinál, aki sajnos Kelet-Közép-Európából csak néhány cseh példával szolgál; szerencsére egyikük, Hagecius - azaz Hájek - Ritternek is egyik forrása.

Hajlékony, ha céljai azt kívánják. Ez a fantasztikus áltörténész, a barokk kor Diocleai Presbytere - ahogyan Nada Klaic nevezte38 - pénzért a gyűlölt szkítáknak is hajlandó ősgenealógiát koholni; talán nem eléggé ismert, hogy Esterházy Pál nádor Trophaeum című (1700) nagy, Noéig visszamenő szittya családtörténetét tulajdonképpen ő írta.39 Ha pedig egyházi cenzúrára számíthatott, visszahúzódott az egyháztörténet-írás elismert sáncai mögé: az Indigetes Illyricaniban szereplő Szent László ezért egyáltalán nem hor­

vát származású. Ez a műve mégis kéziratban maradt; talán azért, mert a könyvet azzal indítja, hogy a kereszténység legszentebb ereklyéi egyikét őrzik Zágrábban, azaz Ke­

resztelő Szent János mutatóujját, amellyel rámutatott a megtestesült Istenre: íme, az Isten báránya.40

Azt hiszem, mind a horvát, mind a magyar irodalomtörténet-írásnak igen fontos fela­

data, hogy kutassa Ritter életművét és felderítse hatását, amely egészen a 19., sőt a 20.

század nacionalista ideológiájának némely meghatározó vonásáig terjed. Hiszem, hogy ez a mai találkozás megtette az első lépést ezen az úton.⁴¹

Nada KLAIÓ, Comment et pourquoi Pavao Vitezovic est-il devenu prétre de Doclea modemé = Barocco in Italia e nei paesi slavi del Sud, a cura di Vittore BRANCA e Sante GRACIOTTI, Firenze, 1983, 7 9 - 9 2 ; Giovanna BROGI BERCOFF, VHistoriographie croate du XVIIs siécle: de l'opus oratórium á la recherche documentaire = uo„ 9 3 - 1 0 5 .

3 9 Vö. SZÖRÉNYI László kísérőtanulmányával ESTERHÁZY Pál A Boldogságos Szűz Mária szombattya (1691) című könyvének hasonmás kiadásához, Bp., 1995 (BHA, 31).

40 RI T T E R J indigetes Illyricani, sive Vitae Sanctorum Illyrici, 2 - 4 . A kézirat jelzete Zágrábban: R. 3456 (st.

sign. SM. 30.B.8); vö. á i m e JURIC, Katalog rukopisa Nacionalne e sveucilisne biblioteke u Zagrebu, Knjiga I, Zagreb, 1991, 199, Nr. 448.

A tanulmány eredetileg - olasz nyelven - előadás formájában hangzott el a Barokk történetírás és nem­

zettudat a 17-18. századi Magyarországon és Horvátországban című horvát-magyar tudományos konferen­

cián, az M T A Irodalomtudományi Intézetében, 1998. január 20-án. - Alább közlöm az 1704. évi nyomtatvány teljes latin szövegének átiratát. A sajtó alá rendezésnél a lehetőségig tiszteletben tartottam az eredeti helyes­

írást. A fordítást és a szerzői jegyzetek feloldását és magyarázatát az ItK egy következő számában közlöm.

NATALES

D[IVO] LADISLAVO R[EGI]

SLAVONIAE APOSTOLO RESTITUTI,

Ab

EQVITE PAVLO RITTER,

Sfacrae] C[aesareae] R[egiae] Maj[estatis] Consiliario.

ILLUSTRISSIMO ac REVERENDISS1MO DOMINO, D[OMINO] ANTONIO ä GALLENFELS,

Sacri exemptique Cisterciensium Ordinis Celeberrimi Monasterii Sitticensis Abbati, &

Archidiacono meritissimo, S[acrae] C[aesareae] Majest[atis] Consiliario, Inclyt[um]

Statu um Carnioliae Deputato, &c.

EQ[VES] PAV[LVS] RITTER, S[ALVTEM] P[LVRIMAM] D[ICIT].

VEterem in edendis libris consuetudinem praetergredi, nee libuit, nee licuit: quan-tumvis lucubratiunculae hae ipso Regis Sancti numine satis tute viderentur: Varia namque Mortalium ingenia sapientissimis quoque Authoribus obstrepunt. Accedit, quod opus hoc gravibus obnoxium quaestionibus, accurati Censoris, Judicis non interessati, et validi Protectoris opus habeat: quos omnes in Te uno, Antistes Reverendissime, utt quaerere par fuit, reperire concede. Tu enim praeclaris Ingenii dotibus, atque Animo

VEterem in edendis libris consuetudinem praetergredi, nee libuit, nee licuit: quan-tumvis lucubratiunculae hae ipso Regis Sancti numine satis tute viderentur: Varia namque Mortalium ingenia sapientissimis quoque Authoribus obstrepunt. Accedit, quod opus hoc gravibus obnoxium quaestionibus, accurati Censoris, Judicis non interessati, et validi Protectoris opus habeat: quos omnes in Te uno, Antistes Reverendissime, utt quaerere par fuit, reperire concede. Tu enim praeclaris Ingenii dotibus, atque Animo

In document Irodalomtörténeti Közlemények ItK (Pldal 168-200)