A MAI ŰLÉSBŰL
[jan. 14.]
Ha a mohácsi csata után hívja vala össze a Házat Péchy Tamás, sem lehetne jobban megtizedelve, mint most az influ-enza által. Csak az a kis különbség van, hogy akkor az öregek volnának itt és Gajáriék, Münnichék estek volna el. Most meg az öregek hullottak ki. Maga a vezér is náthában őrzi otthon a szobát.
- Krsz ... pszt ... - hangzik a folyosók minden zugából.
A padokat csak gyéren népesítik be a képviselők. Karzat abszolúte nincs.
A piros székek hasonlóan üresek, csak a hadak minisztere ül ott rendületlenül, katonásan, és Baross, akinek a költség-vetését most tárgyalják - azt is az influenza iránti
tekintet-ből. Mert, ha az orosz nátha nem uralkodnék, a Wekerle költ-ségvetését tárgyalnák.
Az első szónok Polónyi Géza (jobban is kezdődhetnék az
újesztendő), utána Kaas lvor kritizálja a kereskedelmi ügye-ket (mind a ügye-ketten kesztyűben beszélnek). De rájuk dől Ba-ross, s hatalmaa rögtönzésben felel, az egész Házat megragadva tisztán ömlő logikus előadásával.
Nem hiányoztak vidám jelenetek és közbeszólások sem.
Egy ilyen közbeszólási dialógot megunván Baross, türelmet-lenül kérdi:
- Mehetek tovább?
- Mehett ! - zúgja rá a vaaúti mdszót vidám kórusban a szélsőbal.
Nem kisebb derültséget keltett, mikor beszéde végén ki-esve egy percre önérzetes hangjából, kissé szelídebben folytatá:
- Addig t. Ház, núg a kereskedelmi tárca szerény kezem-ben van ...
6 lllkull.tb. Kll.lmll.n Összes Mdvel 79. 81
Mire két herkulesi karját hatalmasan rázta. meg a levegő
ben.
A részleteknél Vadnai Károly beszélt igen szépen a textil-ipar mellett, Smialovszky Valér pedig a sz11zbeszédét tartotta;
a tótok elszegényedésén keseregve - ami könnyekig hatotta volna meg Matuska Pétert, ha ott lett volna. Így csak Krajtsik és Urbanovszky bólintgatott a derék fiatal szónoknak nagy szomorúan.
Künn a folyosón mélázgatva járt-kelt Podmaniczky Frigyes, panaszkodva a Radnótfáy-dologban.
- Tudtam barátom . . . tudtam, hogy sikkasztanak, azért nem néztem soha a könyveikbe.
S ez a rövidke mondás jobban jellemzi közéletünk e hó-tiszta, nemes alakját, mint akármi más. Az undort az iránt, ami nem tisztességes.
»Tudtam, azért nem néztem soha bele a könyvekbe.«
A T.HÁZBÚL
[febr. 26.)
Csak fegyverszünet volt. Az appropriációnál újra meg-indult a kegyetlen hajsza az ország miniszterelnöke ellen.
A hatalmas államférfiú, kit nálunknál nagyobb országok iri-gyeltek tőlünk, ki két kézzel paskolta földhöz ellenfeleit a nemes küzdelmekben, sodrából kihozva, a dicstelen fegyverek tompa csörömpölése közt, bizonytalanul, tétován néz szét azon a mezőn, melynek első vitéze volt.
Mihez is kezdjen 1 Ment volt-e attól a mocsoktalan Bayard, hogy egy csizmadiainas utána ne hajítsa a papucsát 1 Nem volt-e lehetséges, hogy I. Napóleont összecsipkedjék a polos-kák? S ha ez megtörténik, összes légiói ment.hetik-e meg vajon testét tőlük ?
Mivel verekedjék Tisza? Mi ellen ? A szótár ellen ? Mert mik azok a nehéz ágyúk, amikkel az &ostrom« fo-lyik ? A szótárból kiszedett összes rágalmazó és gyalázó kifeje-zések. Szavak, szavak és újra szavak.
Ha folynának a hazafiúi elkeseredés forrásából, még ak-82
kor is nemtelen lenne ez irtóhadjárat egy ember ellen, volna bár az e hazának oly ellensége, mint Haynau volt, s nem a legkülönb édes fia, kit másfél évtizeden át ismert el vezérének a nemzet.
De folynak egyszerű heccből, éretlenkedésből; csak hellyel-hellyel ravasz számítá.sból; szinte kiérzik a hecceken az a durva szag, ami akkor áradhatott szét, midőn a krónika szerint Si-monyi obester a francia trónusra verte ki pipájából a bagót.
(Igaz, hisz ez a rüpőkség már akkor is virtus számba ment.) Ám ha ezt a nemes ősz főt így csúfolhatják meg ebben az országban, melyik fej maradhat még itt egészen fölemelten ?
...
Nem feladata e soroknak (melyek mindig tárgyilagosak akarnak lenni) Tisza maradásának egyengetése. Tisza esetleges bukása lehet veszteség erre az országra, lehet veszteség a libe-ralizmusra (mert a Tisza elmenetelével a liberalizmus is mind-járt az ajtókilincshez nyúl), az is könnyen megtörténhetik
(sőt mernék is rá fogadni), hogy ezek az urak, akik most hoch-olnak, visszasírnák még Tisza Kálmánt, de mindegy, Tisza természetes úton bekövetkezhető távozását kiheverheti az ország, hanem egy ily erőszakos eltávolítást nem heverhetne ki a parlamentarizmus sohasem.
Ezt Tisza Kálmán nagyon jól tudja. Rendületlenül marad hát a helyén.
És valahányszor arról szólnak az ellenzéki bulletinek:
»Ma megint viharos ülés volt ! Tisza pocsékká van verve.
Míg a vihar zúgott bent, ő fejet vesztve bujdosott a folyosón«
- ez voltaképpen mindég annyit jelent: »Tisza á1lá.sa ismét megszilárdult«. Mert se a korona, se a többség nem mondhatja ilyen időkben, még ha kedve volna is hozzá: »A kisebbségnek igaza van, menj isten hírével !«
És ha csak Helfy mondja, nem veszedelmes a dolog;
mintha a puskátlan vadász azzal akarná leteríteni a tigrist, hogy rákiált: »Te gonosz tigris, roskadj össze és halj meg«.
De térjünk át az ülés rövid leírására, melyet Orbán
*
Balázs goromba beszéde nyitott meg.
Orbán sdrűn szüli a beszédeket, szapora, mint a házinyúl,
6* 83
míg az elefánt csak minden nyolc évben produkál egy kölyket.
De ez nem akar célzás lenni Móricz Pálra, aki évek óta ma beszélt először.
Orbán beszédje éppen ötnegyed óráig tartott, amit azért tudunk olyan pontosan, mert már a foly6son is van óra, mely ilyenkor sokkal kellemesebb perceket mutat, mint a tanács-terem órája.
Orbán beszédje a szokott sablonra ment.
1. Fogvicsorgatás Tisza ellen.
2. Olda.ldöfés szubvencionált újságíróknak.
3. Elnöki megrovás.
4. Adóemelés és álla.madósságok.
(A számadások kezelésében a milliókkal való bőkezű bánásmód.)
Minden beszédje ebből áll már tíz év óta, azzal a különb-séggel, hogy néha két elnöki megrovás éri. S az ilyen beszédeket aztán a »Nagyszabású Beszédeim« című kötetbe nyomatja le, míg az egy megrovású beszédeket egyszerűen a »Szónoklatok«
garmadájába sorozza.
Szapáry Gyula okos és nemes beszédet mondott. Az a különös szerencse érte, hogy kétféle melegben beszélhetett.
Egy ideig az ellenzék helyeselte zajosan, noha semmi olyat nem mondott, ami örömet szerezhetne neki, később aztán, amint Tiszáról kezdett szólani, egyszerre meghidegültek iránta balról, s a mameluk-táborból zúgott fel a rokonszenves
»éljen«.
Most következett aztán a vihar, Ábrányi Kornél beszédje alatt, azon szavaknál, »hogy Tiszát semmi sem védi már, csak egy vékony hártya, az arcnak bőre«.
Az ellenzéken nagy tetszészaj tört ki. Nehány tenyér összeütéSdött, éljenkiáltás hömpölygött át a padokon.
A mamelukok ocsódni kezdtek:
- Mit mondott 1 Mit éljeneznek 1
Csak lassan értesült e nehezen mozgó test. A derék jó ma-melukok egészen úgy vannak szoktatva, mint a Mátyás rest-jei, hogy a szájuk kitátása is nagy fáradságukba kerül. Ott ül-nek, mint a karókra rakott lelketlen köcsögök, akik meg se mozdulnak a szélben, csak ha a karó is inog.
A kifejezés kíméletlenségét mégis megsokallták nehányan 84
- Rendre 1 - kiálták az elnök felé.
A zaj nőttön-nő. A nagy test galvanizálódni keid. Kőrösi
rémítő hangja fölrázza a tetszhalottakat is. Az elnök idegesen lógázza csengettydjét. A túloldalról még folyton dagad, tere-bélyesedik a tetszés.
- Rendre 1 Rendre 1 - hangzik egyre fenyegetőbben
eminnen.
Péchy Tamás beszélni kezd szaggatott félmondatokban.
- Vannak dolgok, t. Ház, amelyeket nem Magyarország
legfőbb tanácskozási termében, de semmiféle tisztességes társaságban sem lehetne elmondani.
A szélsőbal fenegyerekei felugrálnak dühösen.
- Vonja vissza az elnök 1
A mamelukokban föltámad a visszafeleselés démona.
(Szegény ördög eleget aludott már.)
- Vonja vissza Ábrányi! - mennydörgik impozán-san.
A kétféle zaj összecsap, s rekedt, érthetetlen üvöltéssé olvad össze a fülledt, sűrű levegőben. Valóságos forradalom tör ki. A mediumon álló képviselők ingerült gesztusai úgy tdnnek fel, hogy no most rögtön ökölre rohan össze a két haragvó tábor. Természetes arc már nincs is a teremben.
A Ház kétféle színbe öltözött: dühös, vörös arcok és dühös, fehér, sápadt arcok. A szemek szikráznak. Az extázis erőt vesz az idegeken, mindenki mozog, kiált, rikoltoz; a csengettyű
cseng, bong, sír, de nem lehet hallani, a karzat hölgyei meg-félemülve bújnak össze, a folyósokról megriadva futnak be a
képviselők, a teremtisztek ijedten nyargalnak ide-oda, még Krajtsik is fölébred, mérgesen dörmögve: »Ne bolondozzatok, gyerekek.. éppen ilyenkor ... mikor olyan szépet álmod-tam!«
De az orkánszerű két kiáltás még folyton keresztezi egy-mást:
- Vonja vissza az elnok ! - Vonja vissza Ábrányi 1
Az elnök olyan vörös lesz, mint a paprika, s indignációjá-ban túlzúgja a vihart:
- Ha ebben a székben olyan elnök ülne, aki szavát visszavonná, az nem volna ide való.
85
Éljenzés kíséri az elnök szavait jobbról, szilaj követelő tombolás balról.
- Vonja vissza 1
- Mit t - pattan fel Péchy ünnepélyes pátosszal. -Összeroskadhat az égboltozat, de semmit sem vonok vissza 1
- Pali! - kiáltja egy szélbali hang Hoitsy felé. - Vi-gyázz a csillagokra, mert nagy veszedelemben forognak.
U_gron felszökik könnyedén, villámmal terhesen, s noha még Abrányi is áll szónoki pózban, hangjának érce átveri magát a pokoli zenebonán.
- T.Házl
- Nem szólhat. Nincs joga szóilli 1 (Ugron leül.) Ábrányi a beszédet akarja folytatni.
Egyszerre száz torokból zúdul rá:
- Eláll 1 Űljön le! Itt ugyan nem beszél 1 Vonja vissza
előbb!
A zaj permanens a teremben; Ábrányi még egynéhány-szor megpróbálja a szólást, de a mamelukok megkóstolták már a roham édességét, s Ábrányi nem juthat szóhoz többé, hiába kérleli őket az elnök, hogy »a képviselő úrnak joga van szólani«.
- Az meglehet, de azért mégse fog beszélni.
Ábrányi ott áll diadalittasan a dicsőségtől, az éljenektől, de amellett elég hidegvérrel, türelmesen; a Ház minden ülő embere beszél, kotyog, hadonász, mutogat, zsörtölődik, az elnök a csengettydt rázza, a gyorsírók a körmeiket rágják, de a szónokot szóhoz nem engedik. Az ingerültség, mint lázas testen a pióca, szemlátomást nagyobbra hízik. Egyes hangok sürgetve kívánják:
- Föl kell függeszteni az ülést.
Egy-két kormánypárti képviselő közbekiált:
- Föl kell oszlatni a parlamentet 1
Amire méltatlankodva jajdul fel Károlyi Gábor.
- Persze, akkor mi közülük csak Mudrony Soma jönne vissza s még legfeljebb Unger és Törs.
Végre jó szerencse, a Ház órája könyörül meg, véget sza-kítva az izgalmas, kínos jelenetnek, lassan-lassan odacammog-ván a kettes számhoz, mire Ábrányi rést kapva egy kevésbé zajos másodpercben, egyetlen rövid mondattal befejezi beszé-dét nagy éljenzés közt.
86
A Ház izgatott hangulatban t6dul ki a folyósora, ahol Eötvös Károly titokzatos arccal tartja politikával a fiatalabb
képviselőket útközben a. kijárat felé.
- Ugye, csak pompás egy jelenet volt f
- Az ám. A mamelukok végre-valahára. dühbe jöttek.
- Hát tudjátok-e, hogy voltaképpen honnan volt ez a.
jelenet inszcenírozva. ? U gye.n honnan 1
- A Burgból, édes szógám.
- Ne beszélj, Károly bácsi !
- Egyenesen a. királyi Burgból, ha. mondom. (S jelentő-ségteljesen kacsintott a.pró szürke szemeivel.)
V a.gy hitték a derék fiatal képviselőtársak a. dolgot, vagy nem hitték, de ha. talán hitték, gyönyörűen színezhette ki fan-táziájuk, hogyan invitálja. magához őfelsége reggelenkint Károlyi Gábort és Meszl~nyi Lajost, s fölöstököm közben ki-osztja. nekik a. Tisza. elleni közbeszólásoka.t •
•
Ez volt az ülés röviden vázolt lefolyása..
Este olvastam a. lapokat, hogy Bolgár Ferenc és Szent-iványi Árpád magyarázatra. kérték fel az elnököt Ábrányi megbízásából, és Péchy Tamás ki is magyarázta. a. dolgot.
Kiesett kezemből a. lap, s ijedtem futottam ki az ajtón az égboltozatot megnézni.
Különös dolog. Ott állt a. maga. helyén mindenestül, a sok ezer csillag olyan vígan ragyogott rajta., mint tegnap.
EÖTVÖS - A mai ülésből
-Hagyjuk a. politikát. Behunyom szemeimet, hogy ne lás-sam se a. terem közepén azt a. sokat megcsúfolt tisztes ősz fejet, se a. kezeit mosó óvatos Pilátust a. balvidéken, se a. düledező
87
parlamentarizmust, a széteső gerendákat, a farizeusok töme-gét. Nem akarok egyebet látni, csak a nagykőrösi képviselő
alacsony, köpcös alakját, amint ott áll a szélsőbali másödik padsor közepén, és ajkairól jóízűen csörgedezik az igaz magyar szó, meg humor. Vagy De Maistreként éri. is kétfelé választom magamat: gondolkozó és élvező emberre. Azt hiszem, különben nagyon sokunkon esett meg ma Eötvös Károly beszéde alatt ez az elvi szétválás, s nem egyszer tört ki testi határainkon belül a házi perpatvar.
- Orbán Balázs-i nívó ... - szól fitymálva gondolkozó felem.
Élvező felem vállát vonja.
- Én pompásnak találom. Démoszthenéaz tajtékpipával kezében. A nemzeti géniusz abaposztó mentében. És vice versa egy darab őseredeti magyar föld angol kertnek mű,velve. Szó-val, érdekel minden formája, változása.
- De barátom - rimánkodik gondolkozó felem - , hogy tud ön gyönyörködni ezeken a frázisokon ?
- Eh, mit, ~örődöm is én az önök skrupulusaival. Ne te-hénkedjék rám. Sőt legjobb lesz, ha minél előbb elpárolog innen.
- Csönd az emeleten ! - kiált a szív, a fül, valamennyi ideg, valamennyi szimpátia az észre, aki pisszeg.
- Ostoba csőcselék - mormog az ész alá, s szomorúan tekint Domahidy Pistára, aki ma az ő elveit fogja képvi-selni .
. . . És Eötvös beszél. Konok, zárkózottan gúnyos arcán mosoly szaladgál nagy alattomosan, apró szemei elevenen csillognak, hol egészen ártatlan kedélyességgel, hol pedig va-lami ármányos furfanggal, amit nem lehet leírni evvel a vaskos tollal erre a szürke papírra. Egyenesen áll helyén, mint a cövek, minden szónoki póz nélkül; pusztán csak arca fejezi ki a ger-jedelmeket: a gyorsan összefutó ráncok szemei alatt, a szét-simuló vonások, a gúnyosan összehúzódó ajk; nagy ritkán emelkedik föl keze vízszintes irányban (ha onnan túlról ellent-mondás kavarog át), egyszer-kétszer meglegyinti a levegőt, miközben kiBBé meghajtott széles homloka alatt, mint valami üvegburán át, szinte látni lehet, mint gyúl össze a maró rög-tönzet. Ami azután lecsap, mint a villám. Vagy kisüt, mint a 88
napsugá.r. Amilyen a dolog természete. Mindig úgy, ahogy
legjobban használ neki. ·
Eötvös beszél. És ez az igaz, hamisítatlan magyar levegő
ben fürdő beszéd megfogja lelkünket. Elandalodva hallgatjuk, s pajzán képek röpködnek előttünk. A parlament, a zöld padok, az elnöki emelvény eltűnnek . . . nem szónoklatot, valami jól ismert zenét hallunk. Három cigány legény hegedül.
Nyalka, vörös hajú, darázs derekú csaplárleány járkál kénye-sen, begyesen az ivóban. Csaplár uram dörmög a söntésben és csörömpöl az üvegekkel. Az ajtófélre föl van róva a hitel, az államadósság. Hangozik csöndesen, méltóságosan léptek üte-mes kopogása, sarkantyúk pengése, s ebbe a zenébe belecíncog a cimbalom, cirpel a tücsök, rikolt a rigó, kelepel a gólya, susog a nádas, s szól valamennyi népies hangulatú motívum, ami odakünn a magyar beszéd, a magyar élet világában zsong.
Elröppen a kép ... Borozgatnak öregurak. Valaki anek-dotázik. A plébános tokája kigömbölyödik ... Valaki a pipáját tömi, a dohányzacskóban szűz muskotály sárgállik. (Meg ne lássa Wekerle.) »Hogy is volt az azzal a tót spionnal Nagy--Sarlóná1 ?« - kéri egy hang. »Mondom Nagy István őrnagy
nak a 7-ik zászlóaljnál ... « - kezd bele egy másik hang.
Azután lassan átömlik a beszéd sora a politikára. »Dejszen megmondtam én már a Naláczi János választásakor, hogy ez a Tisza Kálmán ... «
De, ni, hol vagyunk már megint? Hiszen ez a dieta.
Ott ül a palatínus vagy az országbíró a főhelyen, néha-néha megrázza a fejét, nyájasan mosolyog vastag szemöldei alatt, s odasúgja aközelében ülőapátúrnak: »Advocatus furibundus«.
A jurátusok kardjukat csörtetik és kézzel-lábbal biztosítják az oppozicionális szónokot rokonszenvükről. Az pedig beszél fur-fangosan, kardélre hányja az egész kormányt, hegyes szemeivel összeszurkálja a kancellárt, s viharos éljenek közt vágja ki:
- Mindaddig, amíg ily férfiú ül a miniszterelnöki széken, nevezzék akár Tisza Kálmánnak, akár Gajári Ödönnek, mindegy.
Úgy látszik, ismét a jelen parlamentébe kerültünk vissza.
Az ördögbe, mégse. Hisz odafenn az elnöki székben Danton rettenetes feje sötétlik, Voltaire és Rousseau szobrai alatt.
Félhomály uralkodik a nagyíves vaskos boltozat alatt, melyet 89
fáklyák vérvöres lobogása derít. föl. A teremben jakobinus sipkák förgetege szorong és ujjong a. szónoknak, Ma.ra.tna.k vér-szomjBB, huhogó szava.ín. Demoulin Kamill gúnyos hangja.
átha.sítja a fülledt levegőt:
- Nem lesz sok az a. százezer fej, Marat polgártárs 1 Hátha. elég lenne 99.999 belőle 1
De ez a kép csak percekig tart. Eötvösből hamar elpárolog a forradalmi fluidum, egész táblabírói valója ellenkezik a. re-volucionárius hanggal. Megelégszik avval a fenyegetéssel, hogy darabokban tépjük össze azt a bizonyos fátyolt ...
És ekképp ragadja. ez az impresszionista. szónok egyik hangulatból a másikba az embert könnyedén ömlő beszédével, mely átjárja igéző magyarságával a kedély minden rétegét, minden zugát. Ellentmondá.sunk elolvad szavai alatt, mint a viasz, s azok az alakzatok nyomódnak bele helyébe, melyeket
ő akart. Egyszerű könnyű, magyaros, szinte népies eszme-menetével könnyedén emelkedik föl, mint a tenger hulláma, a csillagokig, és nehézkedés nélkül száll alá a gyöngyös tenger-fenékig. Oly egyszerű minden szava, s mégis oly gazdag, mert mindegyikben van valami meleg rész a hazai földből. Amíg halljuk, hatása alatt állunk, s amikor végképp elhangzik sza-va, úgy érezzük, mintha valahol ismerős kasza.pengés csendült volna el, mintha valami nóta szaka.dt voln a meg mintha Pázmányt vagy Mikes Kelement csapták volna be előttünk.
Ezért volt Eötvös s marad mindig a. Ház legmagyarosabb szónoka.
KÉPEK (A lefolyt vitából) 1. A Ház /elosilatáaa
Ábrányi beszéde szülte a legingerültebb hangulatot, mely azután az egész héten lohadt.
Ugyane beszéd alatt nagyon megdöbbentette az ellenzé-ket egy-két jobboldali közbekiáltás:
90
- Föl kell a Házat oszlatni !
Ideges fészkelődés támadt a balmezőn, mintha cs1pos hideg fuvallatt suha.n el a vetések fölött. Az arcok megnyúltak, sok Bendegúz-bajusz lekonyult. Ijedten adták szájról-szájra a baljóslatú ha.ngokat.
&Hallottátok, hogy mit akarnak ezek? Föloszlatni a Há-zat. Hm, ennek fele sem tréfa. Ezek már tudnak valamit ! No, ez szép mulatság lesz, ha megtörténik.«
Suttogás, sopánkodás morajlott végig a padokon. A pén-zes emberek (akik nem kis költséggel jutottak a mandátumaik-hoz) mérgesen nézegették a szegényebbeket: »Könny(i nektek lármázni, mert ti ingyen jutottatok be«, mire a szegényebbek még dühösebben méregették emezeket: »Könnyű nektek, mert ti megint bekerültök«.
Mindamellett általános volt az óhajtás:
Tenni kellene ez ellen valamit!
- Teszek én! - vállalkozott Eötvös Károly.
- Ne beszélj, szógám ! Mivel akadályozhatnád te meg?
- Fölszólalok holnap én megteszem a Ház föloszl,atáaát ellenzéki programnak, s akkor legott nincsen semmi jövője.
S úgy tett miként beszélt: másnap ő mesélte el szónoklatá-ban, hogy meggyőződése szerint föl kell a Házat oszlatni.
1 I. A fölford/,tott észjárás
A harmadik nap a Beöthy Ákosé volt. Az ékes hangú szónok, kitől megszoktunk néha nagyon szép és tartalmas be-szédeket hallani, ezúttal sajátszerű volt.
Mindent megfordított. Meglehet, hogy ez csak valami új figura a szónoklat mezején, amit az angoloktól tanult.
Elmondta, hogy a véderővita szép és tárgyif,agos volt.
Hogy ment volt minden személyeskedést6l.
Hogy magas n(vón állott.
Hogy ebben az országban nincs szólásswhadság.
De már ezt teljes lehetetlen volt kiállni, ott hagytam a termet, hazamentem.
Otthon a kis fiam ugrott nyakamba, szavalva a
gyermek-könyvből eltanult versikét:
91
Benéztem az ajtón Bementem az ablakon Szoba volt az asztalon Székek ültek urakon.
A vers ismerősen zúgott-csengett a fülemben; mintha már hallottam volna ma valami ilyesfélét.
De hol is, hol 1 Hopp, tudom már. A Beöthy Ákos beszéd-jében.
I 11. A waldeclci
f
orrru/,a,lomKis politikusok, nagy politikusok egyként törik rajta a fejüket, mi lesz ebből a helyzetből a kibontakozás 1 Hogy kelle-ne az ellenzékkel elbánni 1 A Házat kell-e föloszlatni, vagy pedig a házszabályokat változtatni meg 1 Parlamenti rendőr
séget és börtönt szervezni, mint Angliában. Könnyebb pedig az örök mozdonyt föltalálni és megindítani, mint Károlyi Gáborék nyelvét megállítani. De azért az emberi elmék mégis fürkésznek örökösen. Nem jobb volna-e, ha a mamelukok egy kis vérszemet kapnának, ha a zajra zajjal felelnének, a gorom-baságra gorombasággal. Háromszáz ember mégis több, mint száz ember.
Ezer meg ezer jó és hóbortos tanács hangzik e tárgyban a füstös folyosókon naponkint, nem egy ezekből a miniszterelnök
előtt, ki csendesen von vállat mindenkire, s hallgatagul megy odább, egész megadással viselve sorsát, kivált amióta
Széche-nyiből bolond lett.
Még csak az van hátra, hogy az öreg Deákot hülyének
Még csak az van hátra, hogy az öreg Deákot hülyének