2019. február 16.
Kedves Pál! Ady Endre halálának 100. évfordulóján a Centrál Kávéházban az Ady emlékestek sorozatban Intés az rzkhöz címmel tartottam estet. Nagy vállalkozás volt ez részemrl Latinovits Ady-interpretációi után, de olyan közel állnak hozzám Ady látomásai, változtatni, jobbítani akaró szándéka, hogy ösz-szeállításomban mind a róla szóló írói gondolatok, mind a versei a teljes élet igényével él Költt idézték meg. Kenyeres Zoltán professzor, aki az estemet bevezette, azt írta az est után: Judit, ez az Igazi ADY. Latinovits Zoltán hajda-nában az Egyetemi Színpadon egy Radnóti-estet és egy Balassi-estet rendezett velünk, hajdani Balassi-szavalókörösökkel, s mindkettben szerencsém volt szerepelni, instrukcióit meghallgatni… st még külön próbát is tartott velem, mert tudta, eladómvésznek készülök, s a versek szeretete közös volt ben-nünk. Biztató szavait máig rzöm a Ködszurkálóba írott dedikálásával együtt.
Tisztelettel és szeretettel küldöm Ady – Latinovits cím írásomat.
Havas Judit Ady Endre – Latinovits Zoltán
„Gondolatom az, hogy az eladómvésznek magát a költt kell megjátszania, vagyis az alkotás hosszú folyamatát kell olyan röviden összefoglalnia, mint maga a vers, a költt kell életre keltenie úgy, ahogy a költt a m els él-ményében, az alkotás küzdelmében elképzeli.” (Latinovits Zoltán)
Latinovits Zoltán nemcsak Ady Endre eladójaként volt kiváló – itt mégis legin-kább Adyhoz való kötdését szeretném hangsúlyozni. Ennek persze hosszú a
43 43
sora. Mondott verset már az elemiben, késbb iskolai rendezvényeken, s ahogy fogalmazott: viharos élet-hajózásaiban, Debrecenben és persze még késbb is. Vallotta: „A vers olyan emberi beszéd, ami a dallal, az si dallal rokon.
Rokon avval a kimondhatatlannal, ami már-már titkos, sámáni mesterség.
A vers az ember legtöményebb megnyilvánulása, leganyagtalanabb röpülése, legforróbb vallomása a létrl.”
1969 januárjában az Egyetemi Színpadon rendezett Ady-esten versmon-dásával megtörte a generációk hosszú sora óta megszokott ünnepélyes-ma-gasztos eladói stílust az Ifjú szivekben élek eladásával. Szótagolásával, szü-net-tartásával, szuggesztív jelenlétével magával ragadta a hallgatóságot. Els önálló estjét, amelynek gerincét Ady versei adták, 1969. március 3-án mutatta be az Egyetemi Színpadon. B. Nagy László kritikájában megjegyezte: „Lehet […], hogy Latinovits törvényszeg, tilos fogásokkal él; de a közönség magát a költt látta a színpadon megelevenedni.”
Latinovits úgy tartotta, hogy a költ „az égi antennás ember, a legérzéke-nyebb ember a társadalomban, aki mindent fölérez”. „A poéta égi fogantatású, mégis emberformájú gyerek-ember. Olyan talán, mint mindnyájan voltunk, vagy inkább szeretnénk lenni. Játszó ember, hív ember, gyerek ember.”
A költ „ritka kócsagfajta: olyan rebben, mint az égi pacsirta, olyan hegyen-túlról szerkesztett, mint a rózsa-fl amingó, olyan vájárkodó, mint a földtúró vakond.” S ezeket az igazolásokat Ady Endre verseiben találta meg.
Ady verseibl, cikkeibl árad a harc, a lázadás a kor tunyasága, maradiságot sugalló szellemisége ellen. „Azzal vádol a B. H. cikkecskeírója, hogy Máriát, Jé-zust, a szabadságot és a szegény nagyurakat bántom. Nem válaszolok rá csak ennyit: fi atalabb koromban írtam egy vezércikk-nekrológot, mely tüzesebb, magyarabb, szebb volt a B. H. akármelyik cikkénél. Rákosi Jennek szántam, de a cikket, egy szerencsés ötlettel, tzbe dobtam: éljen Rákosi harminc esztendeig még, éljen engem jóval túl, hiszen elég bnhdés az neki, hogy testében élvén, éreznie kell már régi halottságát. Utolsó eset, hogy a B. H.-val szóba állok, s tlem akár a feje tetejére állhat: a fejének már nem árt meg.”
(Harc és gylölet, Világ 1913. december 30.)
S Latinovits? „Kicsit unom, hogy mindig nekem van igazam, az emberrl – arról maximálisan tudok.” Összeférhetetlennek, „rendszerellenesnek” tar-tották egyéni véleménye, meg nem alkuvó életszemlélete, nehéz természete miatt. A Ködszurkáló megjelenése után nagy vihart kavart színházi körökben, a Pártközpontban s a lapokban. Támadták. Ki így, ki úgy: a könyv szakmailag jó, st nagyon jó, csak politikailag elhibázott, st káros. Volt, aki úgy védte:
politikailag ártalmatlan, csak szakmailag dilettáns és lila. Voltak, akik dicsér-ték, voltak, akik fanyalogtak. Tény: tízezer példány órák alatt elfogyott a köny-vesboltokban.
Latinovits mindenkinek a meggyzdése szerinti igazat mondta, ha né-ha kíméletlenül és túlzottan szigorúan is, de találóan és bátran. A pejoratív ítéletekkel ellentétben nem volt botrányhs, csupán tudatos, felelsségteljes mvész. Örök idealista. „Én a szakmámat szenvedélyesen szeretem és szen-vedélyes ember is vagyok; különben nem szerethetném szenszen-vedélyesen.”
Meggyzdésbl lázadó ember, jobbító szándékú haragját megfogalmazva vé-di igazát; szeretet-színházat akar. „[…] összeférhetetlen vagyok mindazokkal
44 44
szemben, akik nem értenek a szakmájukhoz, mégis gyakorolják, st vezet helyen gyakorolják.”
Ahogy Ady is: „Újságot csináltam, vezércikkeket írtam, s nyilván elpusztu-lok vagy nagyon okos életbe kezdek, ha nem jön el értem valaki. […] Taní-tóim nem voltak, nem volt tanítókra szükségem, mert éltem, s mert nagyon éreztem az életet. Éreztem, akartam, teljes egészében, hatványán, ezért a nagy, féktelen életakarásért vizsgálnak ma fejcsóválva az orvosaim. Mindent el akartam mondani, ami ma él magyar emberben támadhat, s ami ma él embert hajt, mint szíj a gépkereket. Elmondhatom ma már: a mai magyarság, kultúr magyarság lelkiismeretének hiszem magam, ez a lelkiismeret pedig nem lehet mindig tiszta. Hogy mit csináltam, körülbelül tudom, s hogy mit lehetne még nekem csinálni – ha lehetne –, azt is. Egyelre nem várom sen-kitl, hogy annak lásson, aki vagyok, s magam se szeretném, ha igaz értéke-imért lennék ismert vagy híres Ady Endre. Egyelre szeretnék az élettl még két-három-négy trhet esztendt kizsarolni, s szeretném, ha aludni tudnék, egy-két olyan dolgot megírni, amit csak én írhatok meg.”
1974. december végén készült, s 1976 júniusában jelent meg Latinovits Ady-lemeze. Ekkorra versmondása érezheten átalakult, és a sokak számára ijeszt, már-már kiabáló, érzelmekkel telített szavalás megváltozott. Szigorú és visszafogott a szerkeszti elv, de szenvedélyes, lenygöz az eladási mód.
Mint hajdani Latinovits-tanítványnak reveláció volt számomra újra meghallgatni a remek összeállítást; az A oldal négy, a B oldal három egységbl álló váloga-tását. Versek, cikkek, tanulmányrészletek váltják egymást. Különleges élmény Ady és Latinovits egymásra találását megtapasztalni. A költvel való azono-sulás képességét így fogalmazta meg: „…a színésznek a költ szerepét kell eljátszania – hol Petfi ét, hol Adyét, hol Weöres Sándorét. Ahogy Illyés írja:
»az alkotás hosszú folyamatát kell összesrítenie egy vers eladási idejére«.”
Önéletrajzi elemek megnyilvánulását is vélem a lemezen: Az anyám és én 1906-ban született verse mindjárt a második az A oldal összeállításában.
A Gundel famíliából származó édesanyja, Gundel Katalin egész életében meg-határozó személyiség volt fi a számára. Latinovits szinte heroizálta t. Ady is
„idesnek” írta meg legbensbb érzéseit, szándékait:
Csak azért volt olyan szép, Hogy engem megteremjen, Hogy engem megfoganjon S aztán jöjjön a pokol.
Bizarr kontyán ült az átok.
Ez az asszony csak azért jött, Hogy szülje a legbizarabb, A legszomorúbb fi út.
A „Színészkirály” édesapjától, Latinovits Oszkártól, akire nagyon hasonlított, a nemesi vér büszkeségét és a hagyományokhoz fzd szoros viszonyát örö-költe. Tán nem véletlen az sem, hogy a B oldal els verseként a Krisztus-ke-reszt az erdn, az apához való viszony megvallása szerepel. Latinovits hangján
45 45
a vers emlékidézn, a szeretetvágy megnyilvánulásaként szólal meg, belefeled-kezve az együtt röpülés boldogságába:
Az apám még vidám legény volt, Dalolt, hogyha keresztre nézett, Én meg az apám fi a voltam, Ki unta a faragott képet
S dalolt, hogyha keresztre nézett.
Két nyakas, magyar kálvinista, Miként az Id, úgy röpültünk, Apa, fi ú: egy Igen s egy Nem, Egymás mellett dalolva ültünk S miként az Id, úgy röpültünk.
(…)
S amit akkor elmulasztottam, Megemelem kalapom mélyen.
A Ruttkai Évával való találkozás az Ugrani már soha állapotából ragadta ki Latinovitsot – sikerekkel-kudarcokkal teli élet kezddött a számára. Színházi eladások, fi lmek, tévéjátékok, rádiómsorok, s újra csak Ady. Mintha ez a mvészi életében történt változás és az érzelmi átéltség egyszerre köszönne vissza a szerelmes versek eladásában. A Héja-nász az avaron, az rizem a szemed – mind egy-egy ima. Nincs bennük pátosz, csak a viaskodás gyötrelme s az együvé tartozás mély hite.
Latinovits Zoltán szövegválasztásában és interpretációiban mindvégig ren-deltetésébe vetett hitét juttatta érvényre. Így tekintett általában is a mvész-emberekre, a mvészet hivatására. Tudta, hogy általuk fogalmazódik meg és fejezdik ki az az erkölcs, amely nem elégszik meg a tökéletlennel, a talmival, a féllel. Adyhoz hasonlóan is az egészet akarta, a teljesség igényét. És fi gyel-meztetett is erre:
rzk, vigyázzatok a strázsán, Az Élet él és élni akar,
Nem azért adott annyi szépet, Hogy átvádoljanak most rajta Véres s ostoba feneségek.
Oly szomorú embernek lenni S szörnyek az állat-hs igék S a csillag-szóró éjszakák Ma sem engedik feledtetni Az ember Szépbe-sztt hitét, S akik még vagytok, rzn, árván, rzk: vigyázzatok a strázsán.
A vers lemez-produkciója ezt az üzenetet fi noman, felsorolásos, enyhe crescendóval kezdi, majd felersödik a hang, hogy aztán visszahalkuljon egy
46 46
sokakat tanító bölcs tanításává – szinte lehelve mondja az utolsó gyönyör sort:
„rzk: vigyázzatok a strázsán.”
Összefoglalva a számvetést: Latinovits forradalmasította a magyar vers-mondást. Ascher Oszkár tárgyilagos, értelmez eladó volt. Palotai Erzsi fi nom, intellektuális, Jancsó Adrienne, Szentpál Mónika a magyar költészet apostolai.
Latinovits egyesítette magában a színészt és a közvetít eladót – vers- és szövegmondását a vers szövegszer értelmezésén túl egy érzelmekkel is át-járt feszültség hatja át. Versmondását, ahogy ezt már korábban is érzékeltetni próbáltam, szuggesztív indulatok, bels tz, az érzelmek és az értelem harmó-niájából fakadó ábrázolás, egész munkásságát a kérlelhetetlen igényesség jel-lemezte. Hogy mennyire sikerült a költkkel azonosulnia egy-egy vers eladási idejére, az is érezteti, hogy halála óta, az azóta eltelt több mint negyven év alatt Illyés Gyula, Szécsi Margit, Juhász Ferenc, Somlyó György, Kányádi Sándor és több más kortárs költ is verset írt róla. maga mondta: „Igazságomból nem engedtem soha, káros szenvedélyem a dohányzás, meg az, hogy te-hetségtelen, ezért rosszakaratú emberekkel összeférhetetlen vagyok.” A vers számára végtelen üzenet volt. Ahogy Legkedvesebb verseim címmel a Rádió-ban hangoztatta: „Versrl, a legkedvesebbekrl kellene beszélnem, de lehet-e a csillagos égi mezrl a legkedvesebb csillagot kiválasztani, a tengerben a legszebb vízcsepprl, a legszebb hullámról beszélni. Lehet-e választani a megfoghatatlanból, amit csak érzékeinkkel érzünk, rá lehet-e tapintani, bels érzéseink közt a legszebbre, a legkedvesebbre.”
„Ady csókokból, vérbl és imákból épített katedrálisa”
Csáji László Koppány levele
2019. február 19.
Kedves Pali! Felhívásod úgy kondult meg bennem, mint távolról hívó harang, hogy járuljak én is Ady csókokból, vérbl és imákból épített katedrálisához.
Az elmúlt hetekben zarándokként gondoltam újra, mit is mondhatnék Adyhoz fzd személyes kötdésemrl. Hatéves voltam, amikor megjelent édesapám nagy méret szitanyomatokból álló Ady-mappája, a költ születésének cente-náriumára (Ifjú szívekben élek címmel). Elképedve néztem az absztrakcióba hajló szürreális képeket és betzni kezdtem a robusztus verseket. Gyakran látogatott hozzánk Nagy László, aki közremködött a versekhez készült grafi -kák megjelenésében is, és elkezdett néhány verset felolvasni nekem. Botján lovagolva már korábban is játszottunk együtt a szavakkal, ízlelgettük ket, de azok gyermekversek voltak. Itt azonban Ady sertl lüktet lírája tárult fel elttem kései költtársa tolmácsolásában. Ez volt az a pont, amikor Ady egyik költ-mesterem lett, ötvennyolc évvel halála után. Kérdezgettem róla a családban, mire nagymamám elmesélte, hogy a leánygimnáziumban, ahova járt, Ady tiltott irodalomnak számított: „kicsaptak volna, ha megtudják, hogy párnámban – gondosan elrejtve – Ady-kötetet rejtegetek.” Sok versét meg-tanultam már tizenévesként, és nem is sejtettem, hogy egykor az Ady család hagyatékában az örökösökkel rábukkanunk néhány fotóra, ahol a gyermek
47 47
Ady hintázik, vagy épp képeslapokra, amelyekben Párizsból ír haza. Sajnos a hagyaték e részének sorsa máig rendezetlen. A gyermeki és kamaszrajongást azonban felváltotta bennem valami, ami egy – talán árnyaltabb vagy távolság-tartóbb – Ady-kép. Egyszerre tudok elfordulni személyiségétl és leborulni a költzseni eltt. Kétségtelen, hogy férfi úi habitusa, öntörvény nárcizmusa távol áll attól, amit szintén tudnék tisztelni. Rá kellett azonban döbbennem, hogy akár részeg kitörésekben is meg lehet alkotni a legmélyebb személyes, egyetemes lírát, méghozzá fi nomkodó intellektus nélkül. Ez utóbbira más is utalt e lefélfa-sorozatban. Ady undorodott a farizeus hittl és a mozgalmá-roktól. Így aztán már életében, és még inkább a Horthy-korszak els éveiben megindult az (át)értékelésével kapcsolatos, szélsséges indulatokat felkorbá-csoló vita. (Ironikus megjegyzés: talán ez is elsegítette, hogy a kanonizáció során minden elhallgatására irányuló törekvés ellenére mindmáig a 20. száza-di, modern magyar líra pillérét lássuk benne.) Halála nemhogy csitította volna a róla szóló vitákat, de a húszas években kísérlet történt arra, hogy kiírják t a magyar irodalmi kánonból. Makkai Sándor erdélyi református püspök Magyar fa sorsa – a vádlott Ady költészete címmel expressis verbis védbeszédet ír 1927-ben, mivel szerinte „a hivatalos irodalom és a nevelk, mint felperes, vádat emelnek Ady ellen, az ifjúság törvényszéke eltt”. A vádak pedig „g-gös nemzetköziség és hazafi atlanság, satnya érzékiség és erkölcstelenség, nagykép homályosság és érthetetlenség, beteg tagadása minden pozitív szellemi-erkölcsi értéknek” stb. (Bár els ránézésre megrökönyödhetünk e vádakon, Ady néhány kortárs újraértelmezési kísérleteinél néha kísérteties ha-sonlóságot fedezhetünk fel ezekkel.) Azonnal megjelent e védbeszédre Szász Károly kritikája a Budapesti Hírlapban, amit a korabeli közvélemény-formálás jegyében ingyen osztogattak a református gimnáziumokban. Szász szerint
„a XX. század eleji rothasztó szellemi áramlatot – mely az irodalomban a nemzeti iránytól való elszakadást s az erkölcsi érzék rettent meglazulá-sát eredményezte – bizonyára nem egyedül Ady támasztotta (…) de ezen áramlat ersítésén munkálkodók alkalmas médiumot találtak a testi bajok által meggyöngített idegzet, elernyedt akaratú, roppant hiú Adyban arra, hogy a maga költészetét a bomlasztó miazmák termelésére fordítsa. Ady neve és poézise így lett vörös zászlóvá egy lelkiismeretlen, léha, nemzetközi színezet társaság kezében, s ezért neveztetik az irodalmi destrukció ma is adyzmus-nak. (…) Ady Endrérl nevezett bálványimádás szellemi járvánnyá szélesedett, s egyre-másra terjed, megrontva sok olyan lelket is, akik igazán szebb és jobb sorsra lettek volna hivatva”. Nem juttatja eszünkbe Szász Károly kirohanása a Szókratész elleni vádakat, vagy épp a húszas évek végén már formálódó, a túlftött nemzeti érzelmek és sztereotip ellenségképgyártás nem sokkal késbb rémálomból valósággá váló eszméit? Vajon a költknek valóban oly kínosan kell ügyelniük arra, hogy egyfajta aktuális PC-ségnek vagy erkölcsi normáknak megfeleljenek? E kérdés másik vetülete azonban az, hogy – már ha az elz kérdésnél a nem-re hajlanánk – vajon az irodalom lehet-e eszmeileg
„független”, vagy az értékek tagadásával a „független elme” más értékek és irányok felé terel? Elgondolkodtató, hogy korunk mvészetelméleti és politikai törésvonalai az Ady-recepcióban nagyon hasonló álláspontokat hívtak életre, mint abban az egészen más korszakban. Ady máig ifjú szívekben él. Amikor
48 48
fi am az irodalom-érettségire készült, és az írásbelijét lepontozták, mert a rö-vid ö-k és ü-k ékezeteit vonallal összehúzta, kiderült, csak akkor számíthat ötösre, ha a szóbelije maximális pontszámú lesz. Sajátos hangvétel iroda-lomórákat kezdtem neki tartani otthon, verseket hallgattunk, elemzésük során tárulkozott fel a szerzk életrajzának egy-egy eleme. Látszott rajta, hogy ami a gimnáziumi irodalomórákon nem sikerült, az érettségi eltti hajszában igen:
megszerette a verseket. Végigvettem vele a tételeket, de Adynál úgy éreztem, hogy igazán fi am szívéig ér, falta a verseit, elmélyült életének részleteiben.
Aztán a szóbelin Adyt húzta, és feleletét a vizsgáztató elnök így értékelte: ez egy egyházi gimnázium, itt talán nem illik Adyt szeretni, én sem kedveltem t különösebben; de maga, fi atalember, olyan lelkes védbeszédet mondott, úgy felcsigázta az érdekldésemet, hogy ma egész este Adyt fogok olvasni. Felelete természetesen maximális pontot kapott. Mi okozza Ady aktualitását? Vannak mostanában, akik látnok- vagy akár „sámánlírát” látnak bele költészetébe, mások az individuumon átszrt, teremt valóság örök lázadó egyediségét.
Minden olvasó és minden kor hozzáadja saját magát – és sokan meglátják ma-gukat benne. Adyt nem lehet képletekbe rendezni – az alkotó elme és mvészi empátia már csak ilyen: nem a valóságot akarja visszatükrözni, hanem saját univerzumot, valóságot teremt (Paul Klee nyomán), ezzel alakítva saját környe-zetét. Ady szeretetéhsége és akár világokkal szembeforduló, jobbító akarása a bólogatók, provokátorok és a fanatizált tömegek bármely korában imponáló és vigasztaló lehet. Nem valami hasonló kiállás és vállalás lenne az írók egyik f feladata bármely korban? József Attila gyengédségre fogékony bölcseleti lírája, szívszorító szürreális képgazdagsága például szembeállítható ugyan Ady szimbolizmusával, mégis mindkettjük jól példázza a táborokba sorolhatatlan, a hatalmi önkénnyel szemben az emberi értékekért bármikor kiálló szabad gondolkodót. Ady költi képeinek, zeneiségének szuggesztív ereje száz év múltán is töretlen. Viszolygok attól a törekvéstl, hogy Ady valamely értékrend nevében elutasítható, megvádolható lenne – épp az ilyen ellenségképgyártás és sztereotip ítéletek sorolták idrl idre hazánkat a hisztérikus polarizált-ság állapotába. Sokszor próbálták és próbálják ma is Adyt politikai táborok szerint besorolni, egyes politikai, mvészeti irányzatok kisajátítani, át- meg átértelmezni, saját képükre formálni, azonban még halála után is ellenállt a besorozásnak. Ez pedig az igazi zsenik ismérve és privilégiuma: autonóm egyénisége, lírai érzékenysége a táborok és irányzatok változó csillagzatai mellett máig a zeniten áll, és minden bizonnyal – míg a magyar irodalomról megemlékeznek – ott is marad. Béke legyen ezzel a sors és saját személyisége által is olyannyira meggyötört költ-eldünkkel!
Barátsággal ölel:
Csáji László Koppány