Pauler Ákos német eredetű, de teljesen magyarrá lett családban született, 1876. április 9-én, Budapesten. Nagyapja Pauler Tivadar (1816-1886) híres jogász, a Budapesti Tudományegyetem professzora, 1861/62-ben rektora majd kultusz- és igazságügy miniszter, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja135. Badacsonyban jelentős szőlőbirtokot vásárolt, amelyet bővített is. Édesapja, Pauler Gyula (1841-1903) nagynevű, tudományában pozitivista szellemű történész, jogász, a Magyar Országos Levéltár első főlevéltárosa136, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Az Árpád-kori magyar történelemmel kapcsolatos tudományos kutatások megalapozójának tekintik.
Pauler Ákos édesanyja Lenhossék Georgina, aki 1894. augusztus 30-án, életének negyvennegyedik, házasságának huszonhatodik évében hunyt el, gyermeke, Pauler Ákos tizennyolc éves volt akkor137. Lenhossék Georgina Lenhossék József (1818-1888) anatómus unokahúga volt. A Lenhossék orvos-dinasztiába tartozik Szent-Györgyi Albert (1893-1986) orvos, biokémikus, a C-vitamin felfedezője, Nobel-díjat tudós is, akinek Anyja Lenhossék Jozefin, anyai nagyapja a már említett Lenhossék József, orvos, anatómus. Pauler Ákos egyik leánytestvére Katalin, aki Bogyay Lajos katonatiszthez ment feleségül.138 Másik leánytestvére Júlia, Vízkelety Ferencné, később Egry József festő felesége lett.
134 SCHÜTZ ANTAL, Pauler és e keresztény bölcselet, in Pauler Ákos emlékkönyv, Bp. 1934. 61. old.
135 Főbb művei: Jog- és államtudományok encylopaediája, Pest, 1871.; Észjogi előtan, Pest, 1873.;
Büntetőjogtan (2 kötet), Pest, 1873; Adalékok a hazai jogtudomány történetéhez, Bp. 1878.; A Budapesti Magyar Királyi Tudományegyetem története, (Első kötet. I. füzet, Bp, 1880.
136 Róla nevezték el a Magyar Köztársaság által 1992-től adományozott levéltárosi díjat. A Pauler Gyula-díj azoknak a levéltárosoknak adományozható állami kitüntetés, akik hosszabb időn át kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, és tevékenységükkel, kezdeményezéseikkel szakterületük fejlődését segítik elő.
137 Édesapja, Pauler Gyula is viszonylag fiatalon, 62 évesen halt meg, 1903. július 8-án, Badacsonytomajon, bölcselőnk huszonhét éves korában.
138 Bogyay Lajos és Pauler Katalin negyedik gyermeke Bogyay Tamás (1909 - München, 1994) művészettörténész. A családnak Badacsonyban szőlői voltak.
Pauler Ákos elődei között tehát az ország szellemi elitjének több kimagasló egyéniségét megtaláljuk, tehetségén, otthoni indíttatásán túl anyagi források is rendelkezésére álltak, hogy hajlamát követve tisztán a szemlélődésnek élhessen. A Budapesti Tudományegyetemen 1898-ban, 22 évesen doktorált, 1902-ben már magántanár Budapesten, 1906-tól a pozsonyi jogi akadémián etikát tanított. Itt eszmélt rá az etika megalapozatlanságára és megírta első etikai művét, Az ethikai megismerés természete (1907) címmel. 1911-től, Böhm Károly utódaként, Kolozsváron tanított, végül 1915-ben Budapestre került, a Budapesti Tudományegyetemre, ahol haláláig tartotta népszerű filozófia előadásait. A Magyar Tudományos Akadémia tagja, a Filozófiai Társaság elnöke volt.
Pauler Ákos nagy idők nagy tanúja volt. Amikor 1876-ban megszületett Ferenc József osztrák császár, magyar király uralkodott az Osztrák-Magyar Monarchiában, 1916. november 21-én bekövetkezett haláláig. A nyugodt évek után bölcselőnk felnőttként élte át az I. Világháborút, 1918-ban az Osztrák császárság és a Magyar Királyság államszövetségének felbomlását, októberben az őszirózsás forradalom kitörését, novemberben az első Magyar Népköztársaság, majd 1919-ben a Tanácsköztársaság kikiáltását. Rövidesen újabb fordulat következett, 1920.
márciusától Horthy Miklós kormányzó vezette hazánkat, 1920. június 4-én aláírták a Trianoni békeszerződést, amely Magyarország területének nagyrészét elszakította az anyaországtól. A konszolidáció éveit gazdasági világválság követte. Hazánk háborúba sodródását, a II. Világháborút Pauler Ákos korai halála miatt már nem élhette meg.
Soha nem nősült meg és amikor 1933 június 29-én, ötvenhét évesen meghalt, lefelé fordított címerrel temették el, mert vele a család utolsó férfitagja hunyt el.
2.) Szellemi háttér, a pozitivizmus és a kriticizmus érvényesülése Európában
Amikor az ifjú Pauler eszmélkedik, Európa szerte túlteng a pozitivizmus, a bölcselők főként ismeretelméleti kérdésekkel fáradoznak. Újkantiánus iskolák működnek, hódít a biologizmus, Herbert Spencerrel teret nyer a szociológia. Divatos a természetfilozófia és ennek módszerével próbálják a bölcselet nagy kérdéseit megválaszolni. A természet meghódítását, előfeltevésektől mentes, tárgyilagos ismeretét aprólékos, tudományos elemzésekkel, részletező vizsgálatok összegzésével kívánják véghez vinni. Úgy vélik, a jelenségeket a természeti erők összműködése
elégségesen magyarázza, és a dolgok szubsztanciás formái nem jelentenek sajátos minőségi többletet. A jelenséget elindító közvetlen ható-ok a fontos, nem a jelenség célja az egészben. Törvényszerűség helyett az okság, Galilei nyomán, a miért helyett a hogyan a kérdés. E kérdésre pedig nem a dologban rejlő és megnyilvánuló minőség, hanem egy fizikai törvény válaszol. Nem meglepő, hogy a metafizikai kérdések mellett az így gondolkodók túlnyomó többsége közönyösen megy el, meddő spekulációnak tartva a világ transzcendens megközelítését.
A hagyományos filozófiában a metafizika és az ismeretelmélet elválaszthatatlanok egymástól. Ezzel szemben, a kor divatos ismeretelmélete szintén a természettudományos kutatás hatása alatt áll, és ismeretünk kizárólagos tárgyának a tapasztalat tényeit fogadja el. Határtalan önbizalom és lapos agnoszticizmus keverednek különös módon a századvég, illetve a századforduló filozófiájában, az egymással legalább ebben rokon szenzualizmus, ontologizmus, materializmus, pszichologizmus, utilitarizmus, empirizmus, kriticizmus, agnoszticizmus, és főként a pozitivizmus filozófiájában. Ezek az egymástól lényeges vagy járulékos vonatkozásban eltérő irányzatok abban legalábbis megegyeznek, hogy a tények mindenhatóságát hirdetik és a filozófiát mindenestül a pozitív tudományokhoz rendelik.
Az 1920-as években, még a katolikus egyetemeken tanító kollégák is meghátráltak a fenomenológia, az egzisztencializmus, a nyelvi analízis vagy a filozófia tisztán historikus tanulmányozása előtt – írja Joseph Donceel SJ, amerikai jezsuita a A Maréchal Reader (1970) című könyvében139. Hozzáteszi, hogy az 1920-as években az eredeti és kreatív gondolkodók nehéz helyzetben voltak a Katolikus Egyházban, mert bár az „integrizmus” (sérthetetlenség) és az antimodernista fóbia legrosszabb megnyilvánulásai elmúltak, a cenzúra nyers maradt, és új belátásokra nem buzdított140. Mindehhez érdekes adalék Kiss János, magyar pap-filozófusnak, a Religioban, 1927-ben megjelent írása, amelyben Désire-Joseph Mercier141 belga bíborosról, halála alkalmából elmondott emlékbeszédét olvashatjuk. Mercier bíboros, Mechelen-Brüsszel érseke, Belgium prímása volt, 1926 januárjában halt meg. Kiss
139 DONCEEL, JOSEPH SJ ed. és trans. A Maréchal Reader, New York, 1970. Bevezetés, XI. old.
140 Vö. DONCEEL, JOSEPH SJ ed. és trans. A Maréchal Reader, New York, 1970. Bevezetés, X. old.
141 Mercier bíboros (1851-1926) Belgiumban a tomista bölcselet képviselője volt, filozófiát tanított a Leuveni Katolikus Egyetemen, 24 éven át, mielőtt prímás lett volna. Több filozófia tárgyú könyv szerzője. Kiss János az Aquinói Szent Tamás Társaság ülésén mondott Mercier bíborosról emlékbeszédet, 1927. május 18-án.
János bölcselő Mercier bíboros filozófiai érdemeit ecsetelvén, a korabeli bölcseleti helyzetet így vázolta: „hogy lássuk a vállalkozásának nehézségét s értékeljük az általa elért eredményt, nézzük meg, mi volt akkoriban a helyzet Európában és részben Amerikában a bölcselet szempontjából. Uralkodtak a következő rendszerek:
Feuerbach anyagelvűsége […] Hume és Condillac érzékelvűsége […] Comte és Mill pozitivizmusa […] Spinoza egyelvűsége […] Kant Immánuel kriticizmusa és túlzó alanyisága, melynél fogva az emberi értelem semmi tárgyi dolgot meg nem ismerhet s ezért elméleti metafizika lehetetlen és így a metafizikát a gyakorlati élet fövényalapjára kell helyezni, az erkölcsiség a metafizika alapja és nem a metafizika az erkölcsiségé; Fichte, Schellig és Hegel túlzó idealizmusa, amely az összes valóságot az eszmében látja; Hegel állami mindenhatósága […] Schopenhauer pesszimizmusa […] Nietzsche erőszak elmélete […] Marx történelmi anyagelvisége, mintha minden emberi cselekvést kizárólag anyagi szempont igazgatna”142. Ez volt az 1920-as években az európai filozófiai helyzet Kiss János katolikus pap, magyar bölcselő szerint.
A pozitivizmus a valóság létalapjának mibenlétét megoldhatatlan kérdésnek tekinti, ezért az Abszolútum, a szubsztancia, a cél kérdését is kiküszöböli. A világot főként a természetből kívánja megérteni, a szellemi élet tényeivel – vallás143, jog, erkölcs – kevéssé foglalkozik, illetve azokat szintén a természeti adottságokból magyarázza. A Protagorasz által az ókorban elindított pozitivizmus, a „mindennek mértéke az ember”144 féle szenzualista relativizmus szellemiségét más ókori előfutároktól (szofisták, epikureusok, szkeptikusok) eltekintve már a XVIII. században is megtaláljuk az angol és francia szenzualizmusban145. Átfogó rendszerré August
142 KISS JÁNOS, Mercier Dezső József mint bölcselő, Religio, 1927. 162-163. old.
143 Élete végén Comte un. pozitív vallást alapított, amelynek tárgya az emberiség (Grand Etre), minden élő, meghalt és jövőbeni ember.
144 A „Homo mensura” tételről van szó (lat. gör. anthróposz metron, ἄνθρωπος μέτρον). Prótagorasz szerint „minden dolognak mértéke az ember, a létezőknek is, amint vannak, a nem létezőknek is, amint nincsenek. Platón elutasítja Prótagorasz ismeretelméletét: „csodálom, hogy igazsága alapelveként nem azt hirdeti, hogy minden dolog mértéke a disznó vagy a kutyafejű majom, vagy egyéb, még furcsább állat, amelynek megvan az érzékelő képessége” (Theaitétosz, 161 c). Platón rámutat a tételben rejlő önellentmondásra, amikor azt írja, hogy „ami a legcifrább a dologban: ő maga is beismeri, hogy ellenfeleinek az ő véleményéről alkotott véleménye: hogy Prótagorasz nem hirdet igazat, valamiként igaz lehet, hiszen jóváhagyja, hogy mindenkinek a vélekedése létező dologra irányul” (Theaitétosz, 171 a). Arisztotelész véleménye szintén lesújtó: „ezen egyformán értheti a tudományos és az érzéki ismerettel rendelkező embert. Az egyik ugyanis a tudománynak, a másik meg az érzékelésnek van birtokában, s mindegyikről azt szokás állítani, hogy a tárgyak mértékei. Így, noha nem mond semmit, úgy látszik, mintha valami szerfölött nagyot mondana” (Metafizika, 1053 a-b).
145 Vö. KECSKÉS PÁL, A bölcselet története, Bp. 1943. 525. old.
Comte (1789-1857) fejlesztette, aki 1822-ben adta ki rendszere első foglalatát146, a pozitivizmus elnevezés is tőle származik. Agnosztikus filozófiája azon a belátáson alapul, hogy csak a közvetlen adottságokat, jelenségeket, illetve egymáshoz való viszonyukat ismerhetjük meg. Tudásunk tehát viszonylagos, a dolgok lényegének és végcéljának ismerete mindenkor rejtve marad előttünk, ezért tudományos vizsgálat tárgyát sem képezheti. Annyi bizonyosságot mégis szerezhetünk, amennyi a gyakorlati élethez szükséges. A tapasztalati megfigyelések tényeiből pedig eljuthatunk olyan egyetemes törvények ismeretére, amelyek a jelenségek közötti szükségképpeni összefüggést föltárják. E törvények ismeretével befolyásolhatjuk vagy legalább előre láthatjuk a jelenségek lefolyását és következményeit.
A tapasztalatra korlátozódó pozitivista módszert különösen a szociológia, az etika és a pszichológia terén alkalmazták. A szociológia jelentős hatású képviselője Herbert Spencer147 (1820-1903) angol filozófus, biológus, antropológus és szociológus, aki Comte-hoz hasonló rendszerező erejű gondolkodó. Nagy hatást keltett a mechanikus fejlődés gondolatának az egész valóságra való kiterjesztésével.
A pozitivizmus érdeme, hogy rámutat a tapasztalat jelentőségére, de hibája, hogy ismereteinket kizárólag érzetekből és képzetekből próbálja fölépíteni. Megragad egy-egy természettudományos hipotézist, és azt merészen általánosítva kiterjeszti a valóság egészére, amíg föl nem tűnik egy újabb hipotézis, amely az előzőt megsemmisíti. Nem látja, hogy a fogalom, ítélet, következtetés egyetemes érvényű logikai jelentés hordozói, és nem állhatnak elő az érzéki elemek, szemléletek puszta összeillesztéséből, érvényükben nem függhetnek csupán az egyéni tudatállapottól. A pozitivizmus ismerettanának lényege voltaképpen pszichologizmus, a tudományos megismerés alapjául csak a lelki, személyes tapasztalatot veszi alapul. Azzal, hogy kizárja az egyetemes érvényű logikai törvényeket, lehetetlenné teszi a tapasztalati adatok egyetemes elvek szerinti rendszerezését, egyetemes szempontok szerinti tudományos egyesítését. A metafizikától való iszonya rövidlátóvá teszi, ezért nem érti, hogy a valóság mindig tágabb, mint a pusztán fizikai tartomány.
146 COMTE, AUGUST (1798-1857) Főműve a Cours de Philosophie positive, A pozitív filozófia tanfolyama, 60 előadás, 6 kötetben, 1831-1842. között.
147 Főműve a tíz könyvből álló, A System of Synthetic Philosophy, 1862-1893 között. A system of philosophy. I. First principles (1862); II., III. Principles of biology (1863-67); IV., V. The principles of psychology; VI-VIII. Principles of sociology; IX. X. Principles of morality (1897). Magyarul Lechner László (1841-1883) főgimnáziumi tanár, plébános, költő ismertette Spencer rendszerét a Magyar Philologiai Szemlében, de írt róla az Athenaeumban is.
Szólni kell a másik erősen ható bölcseleti irányzatról, a kriticizmusról is. Az eredetileg az értékek biztosítására újjáéledő újkantianizmus Pauler Ákos idejében részben Kant-filológiává laposodott. Számos tekintetben szembefordult Immanuel Kanttal (1724-1804), másrészt Kantnak főként azokat a gondolatait tolta előtérbe, amelyek negatív, antimetafizikus, agnosztikus természetüknél fogva jól illettek a pozitivizmus programjába. Gondolok, egyebek között a tudás határainak szigorú kijelölésére, tudásunk szubjektív meghatározottságára és minden sajátos metafizikai spekuláció elutasítására. Az újkantiánus filozófusok lemondanak „magának a dolognak” (Ding an sich) kanti fogalmáról, a bölcseletet úgyszólván ismeretelméletre redukálják, a megismerést örökösen bírálják és megkérdőjelezik. Fő gondjuk a pozitivizmus és a kriticizmus összehangolása.148 Az állandó kritikától soha nem tud megvalósulni valamiféle előremutató szintézis vagy egységes világnézet. A transzcendentális filozófia jellegéből adódóan az újkantiánus mozgalom különböző ismeretelméleti irányokra oszlik. Két jelentősebb ága a marburgi (logisztikus), valamint a Rickert nevével fémjelzett badeni (értékelméleti) újkantiánus irány, amely később meg tud újulni.
A pozitivizmussal és a kriticizmussal szemben, meglátásom szerint egyértelmű, hogy a filozófia – ha filozófia akar maradni – a végső okok alapján kell törekedjen az egyetemes valóság-magyarázatra. Ez a természete szerint a végtelenre irányuló értelemnek a világ felfogására, rendszerezésére törekvő természetes igénye.
Ha az ember elfordul a természetfölötti beállítottságú világ- és önértelmezéstől, ha erkölcsi életét nem transzcendens formákhoz igazítja, hanem a természet és a társadalom konkrét, gyakran változó és változtatható szabályaihoz, akkor sem önmagát, sem világát nem tudja megfelelően értelmezni.
3.) Pauler, a metafizikus
A családi indíttatás – pozitivista szemléletű apa – és a kor divatja kezdetben mitsem befolyásolja az eredendően metafizikus hajlamú Pauler Ákost. Ifjúkorában határozott álláspontja az Arisztotelészen alapuló skolasztika. A befelé forduló, szemlélődő ifjú 15 éves korától újabb és újabb bölcseleti problémákon töri a fejét, gondolatait
148 Rendszeres egyesítésükre tett kísérlet az empiriokriticizmus.
értekezésekben iparkodik rendszerezni, összefoglalni. Tizenhat éves, amikor Néhány szó a determinizmusról címmel tanulmányt ír.149 Pár nappal később, október 13-án a naplójában azt írja: „Ma kezdtem meg s egyúttal be is végeztem Philosophiai kutatás egységéről című dolgozatomat”150.
Alig 17 éves korára úgyszólván az összes klasszikus filozófust elolvassa és hihetetlen gondolatenergiával a legellentétesebb fölfogásokat is többé-kevésbé megemészti. Tanulmányozza Lotze pszichológiáját, metafizikáját, Kant, Hume, Bacon, Spinoza, Schopenhauer műveit, Goethe Faustját. Már ekkor elolvassa Arisztotelész Nikomachosi Ethika, Metafizika, De Anima, Analytica Priora, Analytica Posteriora, Magna Moralia című opuszait, Platón műveit, Aquinói Szent Tamás summáit, ismeri Fichte, Diogenes Laertius és Hegel gondolatait. Filozófiai értekezéseket ír. Ilyen, például az 1892-ből való, Néhány szó a determinizmusról című írása, amelyben a szabadakaratról gondolkodik, valamint A lélek immaterialitása, A végtelenség eszméje, A theizmus erkölcstani alapelve, és mások. Gimnáziumi hittanára egy értekezés megírására kéri fel az ifjú Pauler. Naplójában így ír erről: „Ma Pokorny fölszólított, hogy írjak a vasárnap, XIII. Leó pápa jubileumára tartandó ünnepekre egy értekezést. Elfogadtam. Csináltam is már egy tervezetet, XIII. Leó és a modern korszellem című dolgozatra”151. Amikor Pokorny hittanárnak odaadja A lélek immaterialitásáról című dolgozatát, a hittanár azt mondja neki, „magának philosofiára kellene magát adnia”, Pauler azt írja a naplójába: „kicsit későn jött a tanács”152.
A nagy metafizikusnak készülő ifjú, amikor az Akadémia 1892-ben induló filozófiai folyóirata, az Athaeneum a kezébe kerül, hevesen tör ki annak pozitivista szelleme miatt: „Ma reggel Pauer Imre küldte papának az Athenaeum kezdettől fogva megjelent számait. Nekem sehogysem tetszik annak a szelleme. A legpiszkosabb materialismus hirdetője. Hogy nem akarják belátni a pszychophysiologia meddő voltát!”153 A metafizikát tartja jogosultnak, erről azt írja a naplójába: „Lechner László visszaadta Kant tanulmányok című dolgozatomat. Igen dicséri és azt állítja, hogy még a pozitivizmus útjára fogok térni. Pedig ez ép ellenkezik szándékommal. Most, hogy
149 PAULER ÁKOS, Napló, 1892. október 3. hétfő, I. 43. lap
150 PAULER ÁKOS, Napló, 1892. október 13. csütörtök, I. 44. lap
151 PAULER ÁKOS, Napló, 1893. február 13. hétfő, I. 60. lap. XIII. Leó pápa, született Vincenzo Gioacchino Pecci püspökké szentelése volt 1843. február 17-én. A pápáról szóló dolgozatát Pauler Ákos az 1893. február 19-én, vasárnap megtartott, 50 éves jubileumi ünnepségen olvasta fel (Napló, 1893. I.
60. lap).
152 PAULER ÁKOS, Napló, 1892. december 20. kedd, I. 52. lap.
153 PAULER ÁKOS, Napló, 1892. október 12. szerda, I. 44. lap.
Kanttal végeztem nyitva áll az út a metaphisicára, melyet művelni és jogait védeni egyik célja életemnek.”154
Korai, kéziratban maradt műveinek címét vagy tárgyát naplójában is megörökíti, 1893. szeptemberében azt írja: „Bevégeztem a ’Philosophia’ írását.
Jelenlegi világnézetem alapjai vannak abban lerakva”155. Novemberben: „Dolgoztam erősen a ’Lét és gondolkodás’ című dolgozatomon”156. Ezekben az írásokban számtalan bizonyítékot hoz föl, hogy a tapasztalatot túllépő ismeret valódiságát igazolja. Azt, hogy egy metafizikai tétel nem merő föltevés, hanem valós ismeret, amelyet az adott tárgyról szerez magának az értelem. „Az agnoszticizmus – állapítja meg – érzi ama veszteséget, mely a metafizikai tudás megvetésével úgy intellectuális, mint morális életünket érte, mert megbomlott mindkettőben a harmónia – vagy ami még nagyobb baj – a harmónia lehetőségének a reménye […] Metafizika nélkül az ismeret ház marad tető nélkül, melyen sok szépséget találhatunk, de benne állandóan nem lakhat senki”157.
4.) Pauler Ákos bírálja a pozitivizmust és a kriticizmust
A fiatal Pauler legádázabb ellenfelének a pozitivizmust tartja, amely a dogmatizmus megdöntésére maga is dogmatizmust űz. „Gyarló ismerettani bírálatot gyakorol a pozitivizmus napjainkban, hívei egyszerű tyrannizmushoz folyamodnak az ismeret határainak kiszabásában, de azért nem átallanak a legmagasabb metaphysikai problémákról kategorice nyilatkozni ’ismereteink’ gyarlósága miatt.”158 Értekezést ír A metaphysika módszeréről címmel és az elkészült művet határozott szándékkal Pauer Imrének küldi el, aki az Athaeneum alapító-szerkesztője. Az ifjú Pauler pontosan tudja, hogy az Athenaeum és Pauer nem az ő szellemében működik: „Őszintén szólva nem hiszem, hogy ki fogja adni. Ép ellenkező szellemben van írva, mint aminőt a
154 PAULER ÁKOS, Napló, 1893. június 23. péntek, I. 79. lap.
155 PAULER ÁKOS, Napló, 1893, szeptember 15. péntek, I. 91. lap.
156 PAULER ÁKOS, Napló, 1893. november 2. csütörtök, I. 97. lap.
157 PAULER ÁKOS, Napló, 1893. június 23.
158 Idézi KORNIS GYULA, Kezdet és vég, in Pauler Ákos emlékkönyv, A Magyar Filozófiai Társaság Könyvtára, 6. kötet, Bp. 1934. 10. old.
folyóirat vall […] ezeknek nagyon üdvös valami antipositivisticus cikk”159 – írja a naplójában.
A kéziratban maradt, A metaphysika módszeréről című írásból Kornis Gyula idéz, a Kezdet és Vég című, Pauler Ákosról szóló írásában. Néhány jellemző gondolatot érdemes kiemelni ebből az írásból. Kornis Gyula azt írja, hogy Pauler ezen ifjúkori dolgozatában bírálja az igazság pozitivisztikus meghatározását, miszerint az igazság abban áll, hogy a képzetek rendje megfelel a tünemények rendjének. A tudomány célja – a pozitivisták szerint – nem a dolgok lényegének ismerete, csakis tapasztalati viszonyaik kutatása. Mivel a metafizika az előbbire törekszik, lehetetlent kíván. Pauler igyekszik kimutatni, hogy a pozitivisták igazság-definíciója nem bizonyítja, hogy csak viszonyokat ismerünk meg lényegek helyett, hanem eleve fölteszi azt. A régieknek ad igazat: „igaz az a tétel, amelyik megegyezik a tárgyával”160. Ilyen ismeret pedig nemcsak a pozitív tudományok tárgyaira vonatkozhat. Az ismeret egy része „szükségképpen átlépi a közvetlen adottat s a tapasztalat alapján, bár nem egészen abból, megszerkeszti a metaphysika rendszerét”161. Ha kétségbe vonjuk, fejtegeti Pauler, hogy a fogalom megegyezhet tárgyával – a gondolati tartalom az érzéki valósággal – fönntartva a lényeges különbséget is, akkor ezzel az ismeret objektív voltát is kétségbe vonjuk.
Bölcselőnk rámutat, hogy a metafizika is objektív módszerrel dolgozik, így joggal bír tudományos igénnyel. A metafizikai tételek igazolása abban áll, „hogy a metafizikai következtetések az adott fogalmából indulnak ki” és olyat posztulálnak, ami nélkül a tárgy elgondolhatatlan. „Azon metafizikai postulatumok, melyeket ily módon nyertünk, épp oly bizonyosak, mint maga az érzékelhető tárgy: a tapasztalat.”162 Továbbá: „A metaphysikai következtetéseknél kilépünk az idő, a futó érzéki benyomások birodalmából s oly régiókba szállunk, melyeknek tárgya örök,
159 PAULER ÁKOS, Napló, 1894. május 14. hétfő, I. 122. lap. Az írás valóban nem jelent meg, bár Pauler Ákos szerint Pauer Imre értesítette édesapját, hogy az írás a következő évben meg fog jelenni (Napló, 1894. június 24. I. 128. lap). Kornis Gyula Pauer Imre, az Athenaeum alapító főszerkesztője hagyatékából ismeri a kéziratban maradt tanulmányt: Kezdet és vég, in Pauler Ákos emlékkönyv, A Magyar Filozófiai Társaság Könyvtára, 6. kötet, Bp. 1934. 11. old.
160 Vö. például AQUINÓI SZENT TAMÁS, „veritas est adaequatio rei et intellectus = az igazság a dolog és az ész megfelelése”, Summa Theologiae, I. 16. 1. c; és De veritate, I. 1. c.
161 PAULER ÁKOS, A metaphysika módszeréről, Bp. 1894. Kézirat. Idézi KORNIS GYULA, Kezdet
161 PAULER ÁKOS, A metaphysika módszeréről, Bp. 1894. Kézirat. Idézi KORNIS GYULA, Kezdet