Az Országos Közigazgatási Vizsgabizottság pályázatot hirdet közigazgatási szakvizsgáztatói feladatok ellátására,
továbbá oktatói közremûködésre a közigazgatási szakvizsgára felkészítõ tanfolyamokon
Az Országos Közigazgatási Vizsgabizottság (a továbbiakban: OKV) elnöksége a közigazgatási szakvizsgáról szóló 35/1998. (II. 27.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 3. § (2) bekezdése szerinti hatáskörében eljárva pályázatot hirdet közigazgatási szakvizsgáztatói feladatok ellátására, továbbá oktatói közremûködésre a közigazgatási szakvizsgára felkészítõ tanfolyamokon.
I. Bevezetés
A köztisztviselõk képzésével összefüggõ egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 252/2008. (X. 14.) Korm.
rendelet 5. § (3) bekezdése szerint az Országos Közigazgatási Vizsgabizottság tagjainak megbízatása 2009. december 31-éig tart. A felkészítõ tanfolyamokon való oktatói közremûködés és vizsgáztatás 2010. január 1-jétõl csak az új névjegyzék alapján történhet, ezért indokolttá vált a névjegyzék megújítása.
II. A pályázat célja
A pályázat célja a vizsgáztatói, oktatói tapasztalattal, kiemelkedõ szakmai (közigazgatási, jogi, közgazdasági stb.) és tudományos teljesítménnyel rendelkezõ szakemberek kiválasztása szakvizsgáztatói feladatok ellátására, illetve szakvizsga-felkészítõ tanfolyamon való oktatói közremûködésre.
A nyertes pályázó jogosultságot szerez arra, hogy a közigazgatási szakvizsga írásbeli és szóbeli vizsgarészén közremûködjön a vizsgabizottság elnökeként vagy tagjaként. A szakvizsgáztatói közremûködésre sikeresen pályázó az általa a pályázatában megjelölt, maximum két vizsgatárgy vonatkozásában tagja lesz az R. által létrehozott szakbizottságok valamelyikének, továbbá lehetõsége nyílik a közigazgatási szakvizsgára felkészítõ tanfolyamon oktatói szerepvállalásra.
III. Általános rendelkezések
A közigazgatási szakvizsga oktatói, vizsgáztatói névjegyzékére (a továbbiakban: névjegyzék) pályázat útján lehet felvételt nyerni.
A vizsgáztatói, oktatói közremûködésre csak az a pályázó szerez jogosultságot, aki a névjegyzékre felvételt nyer.
A pályázatokat elektronikusan egy példányban kell benyújtani a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ Közigazgatási Képzési Igazgatóságnak (a továbbiakban: KSZK) a kepzesi-igazgatosag@kszk.gov.hu e-mail címre azzal, hogy az oklevélmásolatok, az erkölcsi bizonyítvány, illetve a munkáltatói igazolások szkennelve vagy postai úton (1518 Budapest, Pf. 26) is beküldhetõek. A borítékon fel kell tüntetni az „OKV szakvizsgáztatói pályázat 2009” megnevezést.
A pályázat benyújtásának határideje: 2009. december 4. (A pályázati határidõ betartásánál postai jelentkezés esetén a postai bélyegzõ, elektronikus benyújtás esetén a kézbesítési igazolás idõpontja az irányadó.)
A pályázatokban a valótlan adat, információ közlése megtévesztésnek minõsül, és automatikus kizárást eredményez.
A pályázatok elbírálását háromtagú bírálóbizottság végzi. A bizottság a pályázati felhívásban bekért dokumentumok alapján értékeli a beérkezett pályázatokat, és javaslatot tesz az OKV elnökségének a nyertes pályázó névjegyzékre történõ felvételére. A bizottság a minõsítés eredményérõl felvilágosítást harmadik személynek nem adhat.
IV. A pályázat tartalma
IV.1. A pályázóval szemben támasztott követelmények
A szakvizsgáztatói és/vagy oktatói feladatok ellátására jelentkezés pályázati feltételei:
– felsõfokú (fõiskolai vagy egyetemi) iskolai végzettség;
– legalább ötéves közigazgatási vagy felsõoktatási oktatói, illetve közigazgatási tárgyú tudományos kutatói gyakorlat (utóbbiaknál legalább adjunktusi, illetve tudományos munkatársi besorolás);
– köztisztviselõ esetén közigazgatási vagy jogi szakvizsga, illetve mentesítés a közigazgatási szakvizsga alól.
A pályázatok elbírálásánál és rangsorolásánál elõnyt élvez az a pályázó, aki az elõírt feltételeken kívül az alábbiak valamelyikének – vagy többnek – megfelel, ezért azokra a pályázati anyagban külön ki kell térni:
– köztisztviselõi munkakörben dolgozik;
– rendelkezik tudományos fokozattal;
– a közigazgatási szakvizsgáztatásban már vizsgáztatói gyakorlatot szerzett;
– az elõírt 5 éves közigazgatási szakmai gyakorlat mellett felsõoktatási és/vagy közigazgatási kutatói gyakorlattal is rendelkezik;
– 10 éves vagy hosszabb közigazgatási vagy felsõoktatási, illetve közigazgatási tárgyú kutatási gyakorlattal rendelkezik.
Az elbíráló bizottság az azonos helyezéssel rendelkezõ pályázók között a területi elv alapján tovább rangsorolhat azért, hogy minden vizsgaszervezõnek megfelelõ számú vizsgáztató (és oktató) álljon rendelkezésére mûködési területén.
IV.2. A pályázathoz csatolni kell:
– pályázati kiíráshoz mellékelt adatlapot hiánytalanul kitöltve;
– szakmai önéletrajzot;
– a felsõfokú iskolai végzettséget igazoló oklevél másolatát;
– a közigazgatási vagy jogi szakvizsga oklevélmásolatát, vagy köztisztviselõknél munkáltatói igazolást arról, hogy a pályázó a szakvizsga-kötelezettség alól mentesül;
– munkáltatói igazolást a közigazgatási, felsõoktatási, tudományos kutatói gyakorlatról;
– nyilatkozatot (2. számú melléklet), melyben hozzájárul a pályázatban szereplõ adatok KSZK által történõ kezeléséhez, továbbá az említett adatok KSZK közremûködésével kijelölt szervezet által történõ feldolgozásához.
Annak a pályázónak, aki a szakvizsgáztatói feladatok mellett szakvizsgára felkészítõ tanfolyamon való oktatói közremûködésre is pályázik, a munkáltató (megbízó) által kiállított dokumentummal igazolnia kell legalább 100 órányi oktatói mûködést (közigazgatási továbbképzésben vagy egyéb felnõttoktatásban, illetve a felsõoktatásban).
(Kizárólag a pályázati kiírás 5. számú mellékletét fogadjuk el szakmai önéletrajz címén. Azon pályázót, aki nem mellékletben szereplõ formanyomtatványt tölti ki, hiánypótlásra kérjük fel.)
A gyakorlati idõ meglétét a munkáltató, nyugdíjas jelentkezõ esetén az utolsó munkáltató vagy annak jogutódja, jogutód nélkül megszûnt munkáltató esetén a megszûnt munkáltató fenntartója, ennek hiányában más hitelt érdemlõ módon kell igazolni. Amennyiben a felsoroltak valamelyike a pályázati anyagból hiányzik, a bírálati eljárás megkezdéséig pótolható. Ha a hiánypótlás a bírálati ciklus végéig nem történik meg, a pályázat elutasításra kerül.
Amennyiben a jelölt a KSZK-nál vezetett közigazgatási vizsgákkal kapcsolatos névjegyzék(ek)re korábban már felvételt nyert és nevezett dokumentumokat már megküldte, úgy az önéletrajzot, az oklevelek másolatát és a munkáltatói igazolást a gyakorlat meglétérõl nem kell megküldenie.
A pályázónak, tekintet nélkül arra, hogy vizsgáztatói és/vagy oktatói szerepkör betöltésére jelentkezik, az e pontban meghatározott iratokat, mellékleteket kell pályázatához csatolnia.
V. A névjegyzékben való nyilvántartás kiadása, annak kihirdetése
A szakvizsgáztatói pályázaton megfelelt oktatók, vizsgáztatók névjegyzékre kerülnek fel. Szakvizsgán oktató, vizsgáztató csak az lehet, aki a névjegyzéken szerepel. A névjegyzékét a KSZK nyilvántartja és gondoskodik a névjegyzéken szereplõ oktatók, vizsgáztatók adatainak frissítésérõl.
A névjegyzékbe történõ nyilvántartásba vétel idõtartama öt év.
A felvételt nyert vizsgáztatók névsora a Hivatalos Értesítõben jelenik meg, és a hatályos névjegyzék a KSZK honlapján a http://www.kszk.gov.hu címen lesz hozzáférhetõ.
VI. Információ
A pályázattal kapcsolatban a következõ elérhetõségeken kérhetõ információ:
Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ Közigazgatási Képzési Igazgatóság;
Szakvizsga, Szakvizsga és Monitoring Iroda, postacím: 1518 Budapest, Pf. 26.
Ügyintézõk: dr. Szántai Adrienn, Andróczi Ferenc oktatási és vizsgaszervezési szakreferensek, e-mail cím:
adrienn.szantai@kszk.gov.hu; ferenc.androczi@kszk.gov.hu. Telefonszám: 06 (1) 386-9659, (30) 417-9449, (30) 417-9811.
1. sz. melléklet Pályázati adatlap
közigazgatási szakvizsga oktatói, vizsgáztatói névjegyzékbe történõ felvételhez 1. Személyi adatok:
Név: ...
Születési név: ...
Anyja neve: ...
Születési hely, idõ: ...
Lakcím: ...
...
Telefon: ...
E-mail: ...
Munkahely neve, címe: ...
2. Iskolai végzettségre vonatkozó adatok:
Felsõfokú iskolai végzettség (több oklevél esetén mindegyik): ...
...
...
...
Felsõfokú szakképzettség(ek):...
...
...
Rendelkezik-e tudományos fokozattal? [doktori fokozatot, a tudomány(ok) kandidátusa, a tudomány(ok) doktora, illetve a külföldön szerzett és honosított vagy elismert tudományos fokozat]
igen – nem 3. A vizsgáztatással összefüggõ feladatok
3.1. Vállal-e vizsgáztatást az Általános közigazgatási ismeretek (kötelezõ tárgy) témakörbõl?
(Kérjük, jelölje a megfelelõt!)
igen – nem 3.2. Vállal-e vizsgáztatást a választható vizsgatárgyakból?
(Kérjük, jelölje a megfelelõt!)
igen – nem
(Amennyiben igennel felelt, kérjük, hogy az alábbi táblázat üresen hagyott oszlopában jelölje x-szel az Ön által választott témaköröket!)
Választható vizsgatárgyak*
Államigazgatás
Bel-és igazságügyi ágazat Gazdasági igazgatás
Közszolgáltatások szervezése és igazgatása Kül- és biztonságpolitikai ágazat
Önkormányzati közigazgatás Pénzügyi és költségvetési igazgatás
* Maximum két témakör választható!
3.3. Milyen minõségben kíván közremûködni a szakvizsgáztatásban?
(Választását x-szel jelölje a témakörök mellett üresen hagyott oszlopban!) Vizsgabizottsági pozíciók vizsgaelnök
vizsgatag
4. Az oktatással összefüggõ feladatok
4.1. Vállal-e oktatói közremûködést a közigazgatási szakvizsgán?
(Kérjük, jelölje megfelelõt!)
igen – nem
(Amennyiben igennel felelt, kérjük, hogy az alábbi táblázat üresen hagyott oszlopában jelölje x-szel az Ön által választott témaköröket!)
Kötelezõ vizsgatárgy résztémakörei A központi állami szervek rendszere
Jogalkotási, jogalkalmazási ismeretek Általános államháztartási ismeretek
Közigazgatás-szervezési és -vezetési ismeretek Az Európai Unió szervezete és jogrendszere
Választható vizsgatárgyak*
Államigazgatás
Bel-és igazságügyi ágazat Gazdasági igazgatás
Közszolgáltatások szervezése és igazgatása Kül- és biztonságpolitikai ágazat
Önkormányzati közigazgatás Pénzügyi és költségvetési igazgatás
* Maximum két témakör választható!
5. Az ország melyik régiójában vállalja az oktatói és vizsgáztatói feladatokat?
(Választását jelölje az üresen hagyott oszlop megfelelõ sorában!) Országosan, minden régióban
Nyugat-dunántúli régió Közép-dunántúli régió Dél-dunántúli régió Közép-magyarországi régió Észak-magyarországi régió Észak-alföldi régió Dél-alföldi régió
6. Közigazgatási vizsgákkal kapcsolatos vizsgatapasztalat
Szerepel-e jelenleg a KSZK által vezetett valamely névjegyzéken?1 (Kérjük, a megfelelõt jelölje meg!)
igen – nem
Amennyiben igennel felelt, kérjük, hogy az alábbi táblázat üresen hagyott oszlopában jelölje x-szel, mely névjegyzéken szerepel:
közigazgatási és ügykezelõi alapvizsga közigazgatási szakvizsga
közigazgatási versenyvizsga közigazgatási továbbképzési oktatói
1Amennyiben szerepel, és a szükséges dokumentumokat már egy korábbi pályázat során megküldte, úgy a vizsgáztatói jogosultság elnyeréséhez szükséges dokumentumok másolatait nem kell megküldenie.
2. sz. melléklet Nyilatkozat
Mint a közigazgatási szakvizsga névjegyzéken szereplõ oktató/vizsgáztató vállalom, hogy
– felkérés esetén a vizsgaszervezõ által megjelölt idõpontban közremûködöm az általam megjelölt témában, az általam választott vizsgabizottsági pozíció szerint a közigazgatási szakvizsgáztatásban;
– igény szerint részt veszek a KSZK által szervezett továbbképzésen, melyeknek sikeres elvégzésérõl tanúsítványt kapok;
– adataimat a KSZK tájékoztatásának megfelelõen feltöltöm a KIWI-rendszerbe, tudomásul veszem, hogy e nélkül a vizsgáztatói (oktatói) jogosultságom nem aktiválódik;
– haladéktalanul közlöm az adataimban történt változást a KSZK-val, továbbá
– tudomásul veszem, hogy oktatóként a tanfolyami csoport, illetve a kiküldött ellenõrzõ szakértõ rendszeresen értékel.
Hozzájárulok ahhoz, hogy a pályázati adatlapon szereplõ adataimat a KSZK kezelje.
Kelt: ………
………
pályázó aláírása
3. sz. melléklet
Vizsgáztatási/gyakorlati idõ igazolására szolgáló ûrlap
Intézmény neve, címe Témakör Idõtartama
(mettõl meddig) Pecsét, aláírás
4. sz. melléklet
Közigazgatási gyakorlat munkáltatói igazolása2
Igazolom, hogy ……… név ……… éves közigazgatási gyakorlattal rendelkezik.
Kelt: ………
P. H.
………
a munkáltató aláírása
Szakmai gyakorlat munkáltatói igazolása3
Igazolom, hogy ……… név ……… éves szakmai gyakorlattal rendelkezik.
Kelt: ………
P. H.
………
a munkáltató aláírása
2A jelenleg közigazgatásban dolgozó pályázók töltik ki.
3A jelenleg nem a közigazgatásban dolgozó pályázók töltik ki.
5. sz. melléklet
Önéletrajz
Személyi adatok Vezetéknév/utónév(ek) Születési dátum Cím(ek)
Telefonszám(ok) Mobil:
Fax(ok) E-mail(ek)
Szakmai tapasztalat
Idõtartam Külön tüntessen fel minden – a pályázat szempontjából fontos – betöltött állást, a legutóbbitól kezdve és visszafelé haladva. (Törölje a rovatot, ha nem szükséges) Foglalkozás/beosztás
A munkáltató neve és címe Tevékenység típusa, ágazat Idõtartam Foglalkozás/beosztás A munkáltató neve és címe Tevékenység típusa, ágazat Idõtartam Foglalkozás/beosztás A munkáltató neve és címe Tevékenység típusa, ágazat
Tanulmányok
Idõtartam Külön tüntesse fel – a pályázat szempontjából fontos – tanulmányait,
a legutóbbitól kezdve és visszafelé haladva. (Törölje a rovatot, ha nem szükséges) Végzettség/képesítés
Fõbb tárgyak/gyakorlati képzés Oktatást/képzést nyújtó intézmény neve és típusa Idõtartam Végzettség/képesítés Fõbb tárgyak/gyakorlati képzés Oktatást/képzést nyújtó intézmény neve és típusa
Idõtartam Végzettség/képesítés Fõbb tárgyak/gyakorlati képzés Oktatást/képzést nyújtó intézmény neve és típusa Egyéni készségek és kompetenciák Társas készségek és kompetenciák
Ismertesse ezeket a kompetenciákat és jelezze, mely munkakörben, milyen feladatvégzés során sajátította el. (Pl.: együttmûködési készség, kommunikációs készség – írásban és szóban, prezentációs készség, alkalmazkodási készség stb.)
Szervezési készségek és kompetenciák
Ismertesse ezeket a kompetenciákat és jelezze, mely munkakörben, milyen feladatvégzés során sajátította el. (Pl.: koordinációs készség, adminisztrációs készség, vezetõi kompetenciák stb.)
Számítógép-felhasználói készségek és kompetenciák
Ismertesse ezeket a kompetenciákat és jelezze, mely munkakörben, milyen feladatvégzés során sajátította el. (Pl.: MS Office megfelelõ ismerete – Word, Excel, PowerPoint, egyéb alkalmazások – internetismeret stb.)
Egyéb készségek és kompetenciák
Ismertessen minden olyan kompetenciát, amelyet értékesnek tart, és amelyek korábbi címszavaknál még nem szerepeltek.
Kiegészítõ információk Itt tüntesse fel az egyéb fontos információkat, pl. kontakt személyek, referenciák stb. (Törölje a rovatot, ha nem szükséges)
Publikációs jegyzékSorolja fel szakmai munkássága során alkotott, publikált fõbb mûveit.
Mû címe/megjelenés helye/megjelenés éve Mû címe/megjelenés helye/megjelenés éve Mû címe/megjelenés helye/megjelenés éve Mû címe/megjelenés helye/megjelenés éve
VIII. Közlemények
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium közleménye a nyilvános könyvtárak jegyzékérõl
A 64/1999. (IV. 28.) Korm. rendelet alapján e közlemény mellékleteként közzétesszük a nyilvános könyvtárak jegyzékének összesített, javított változatát, amely településenként, betûrendben tartalmazza a könyvtár nevét, címét, vezetõjét, fenntartóját és alaptevékenységét, valamint a településazonosító törzsszámot és a megyekódot.
A jegyzéket a fenntartók által beküldött dokumentumok alapján állítottuk össze.
Az összesített, aktuális jegyzék az Oktatási és Kulturális Minisztérium honlapján megjelent 2009. október 2-án, az alábbi elérhetõségen: http://www.okm.gov.hu/doc/Upload/200911/konyvtarak_200910.pdf
Dr. Schneider Mártas. k.,
kulturális szakállamtitkár
Nyilvános könyvtárak jegyzéke 2009
Település KSH- és megyekód A könyvtár
neve címe vezetõje fenntartója alaptevékenysége
Abádszalók 1612441-JNSZ Ember Mária Városi
Könyvtár István király út 13/1. 5241 Pataki Zsoltné Abádszalók Város Önkormányzata
városi könyvtári feladatok ellátása
Abasár 1024554-HE Községi Könyvtár Múzeum út 27. 3261 Molnár Istvánné Abasár Község
Önkormányzata
községi könyvtári feladatok ellátása
Abaújszántó 0503595-BAZ Petõfi Mûvelõdési Ház és
Könyvtár Szent István tér 4. 3881 Burkusné Széphalmi Imola Abaújszántó Város Önkormányzata
városi könyvtári feladatok ellátása
Abda 0811882-GY Radnóti Miklós
Klubkönyvtár Dózsa Gy. u. 1. 9151 Kiss Róbertné Abda Község
Önkormányzata
községi és iskolai könyvtári feladatok ellátása
Abony 1327872-PE
Abonyi Lajos Mûvelõdési Ház, Könyvtár és Múzeumi Kiállítóhely
Csillag Zsigmond u. 5. 2740 Korbély Csabáné Abony Város Önkormányzata
városi könyvtári feladatok ellátása
Ács 1104428-KO
Bartók Béla Mûvelõdési Ház, Könyvtár és Városi Sportcsarnok
Zichy park 1. 2941 Csathó Éva Zsuzsanna Ács Város Önkormányzata városi könyvtári feladatok ellátása
Adács 1023241-HE Községi Könyvtár Szabadság tér 1/A 3292 Steuer Zsuzsanna Ramóna Adács Község Önkormányzata
Rákóczi u. 28. 2457 Pajerné Streer Katalin Adony Város Önkormányzata
városi könyvtári feladatok ellátása
Ágfalva 0804880-GY Községi Könyvtár Ágfalva Soproni u. 18. 9423 Pahr Mária Ágfalva Község Önkormányzata
községi könyvtári feladatok ellátása
Aggtelek 0509362-BAZ Petõfi Sándor
Emlékkönyvtár Deák F. út 2. 3759 Szûcs Istvánné Aggtelek Község Önkormányzata
községi és iskolai könyvtári feladatok ellátása
Agyagosszergény 0829407-GY Községi Könyvtár Arany János u. 2. 9441 Póczánné Németh Alojzia Agyagosszergény Község Önkormányzata
községi és iskolai könyvtári feladatok ellátása
Ajak 1508776-SZB Községi Könyvtár Hajnal út 11. 4524 Kiss Gézáné Ajak Nagyközség
Önkormányzata
községi és iskolai könyvtári feladatok ellátása
Ajka 1906673-VE
Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidõ Központ
Szabadság tér 13. 8400 Bölcskeiné Kocsis Zsuzsa Ajka Város Önkormányzata városi könyvtári feladatok ellátása
ÉRTESÍTÕ•2009.évi56.szám12935
Település KSH- és megyekód
neve címe vezetõje fenntartója alaptevékenysége
Akasztó 0321944-BÁCS Általános Iskola és Könyvtár Tubáni u. 28. 6221 Némethné Rátkai Margit Akasztó Község Önkormányzata
községi és iskolai könyvtári feladatok ellátása
Alap 0726824-FE Községi Könyvtár Fõ u. 164. 7011 Herr Ferenc Alap Község
Önkormányzata
községi könyvtári feladatok ellátása
Alattyán 1625265-JNSZ Községi Könyvtár Kossuth L. u. 10/A 5142 Simon Józsefné Alattyán Község Önkormányzata
községi és iskolai könyvtári feladatok ellátása
Albertirsa 1331653-PE Városi Könyvtár Pesti út 52. 2730 Bene Tiborné Albertirsa Város
Önkormányzata
városi könyvtári feladatok ellátása
Alcsútdoboz 0715176-FE József Nádor Általános
Iskola és Községi Könyvtár Szabadság u. 105. 8087 Szakáll Béláné Alcsútdoboz Község Önkormányzata
községi és iskolai könyvtári feladatok ellátása
Aldebrõ 1006345-HE Általános Mûvelõdési
Központ Könyvtára Arany J. út 68/A 3353 Farkas Éva
Aldebrõ Község Önkormányzata, Tófalu Község Önkormányzata
községi és iskolai könyvtári feladatok ellátása
Algyõ 0634245-CSO Algyõi Faluház, Könyvtár és
Tájház Kastélykert u. 63. 6750 Bene-Kovács Zoltán Algyõ Nagyközség Önkormányzata
Fekete István park 1. 2931 Ács Lajosné Almásfüzitõ Község Önkormányzata
községi és iskolai könyvtári feladatok ellátása
Álmosd 0927641-HB Kölcsey Könyvtár Rákóczi u. 2/C 4285 Lehóné Szõke Irén Álmosd Község
Önkormányzata
községi könyvtári feladatok ellátása
Alsónémedi 1323199-PE Halászi Károly Mûvelõdési
Ház és Könyvtár Dózsa tér 2. 2351 Geigerné Moldvai Marianna Alsónémedi Nagyközség Önkormányzata
községi könyvtári feladatok ellátása
Alsószentiván 0725283-FE Községi Könyvtár Béke u. 112. 7012 Kiss Attila Alsószentiván Község Önkormányzata
községi és iskolai könyvtári feladatok ellátása
Alsózsolca 0521032-BAZ Közösségi Ház és Könyvtár Görgey A. u. 1. 3571 Huszár Anita Alsózsolca Város Önkormányzata
városi könyvtári feladatok ellátása
Anarcs 1529975-SZB Községi és Iskolai Könyvtár Iskola u. 2. 4546 Magyar Pálné Anarcs Község Önkormányzata
községi és iskolai könyvtári feladatok ellátása
Andocs 1428714-SO Községi és Iskolai Könyvtár Szabadság tér 6. 8675 Hoppár Sándorné Andocs Község Önkormányzata
községi és iskolai könyvtári feladatok ellátása
HIVATALOSÉRTESÍTÕ•2009.évi56.szám
Település KSH- és megyekód
neve címe vezetõje fenntartója alaptevékenysége
Aparhant 1726125-TO
Általános Mûvelõdési Központ Aparhant Mûvelõdési Ház és Közmûvelõdési Könyvtár
Kossuth u. 20. 7186 Sebestyén Györgyné Aparhant Község Önkormányzata
Templom u. 69. 6931 Dobóné Balogh Gyöngyi Apátfalva Község Önkormányzata
községi könyvtári feladatok ellátása
Apc 1007241-HE Ady Endre Mûvelõdési Ház
és Könyvtár Petõfi u. 24. 3032 Süvegesné Hartman Mária Apc Község Önkormányzata
Petõfi S. u. 78. 2338 Orbán Jánosné Áporka Község Önkormányzata
Iskola u. 5. 6088 Harangi Jánosné Apostag Község Önkormányzata
községi és iskolai könyvtári feladatok ellátása
Arló 0514331-BAZ Tájház és Könyvtár Ady E. u. 160. 3663 Nagy Gyöngyi Arló Nagyközség
Önkormányzata
községi könyvtári feladatok ellátása
Ároktõ 0503823-BAZ Tompa Mihály
Klubkönyvtár Széchenyi u. 6. 3467 Halász Barnabásné Ároktõ Község Önkormányzata
községi könyvtári feladatok ellátása
Ártánd 0903319-HB Zám Tibor Mûvelõdési Ház
és Könyvtár Templom u. 3. 4115 Benkõ Sándorné Ártánd Község
Önkormányzata
községi könyvtári feladatok ellátása
Ásotthalom 0610339-CSO Petõfi Sándor Mûvelõdési
Ház és Könyvtár Béke u. 28. 6783 Kovács-Tanács Istvánné Ásotthalom Község Önkormányzata
Rákóczi u. 72. 3841 Majóné Deme Erika Aszaló Község Önkormányzata
községi és iskolai könyvtári feladatok ellátása
Aszód 1316188-PE Városi Könyvtár Kossuth L. u. 72. 2170 Sáhóné Bordás Éva Aszód Város Önkormányzata
városi könyvtári feladatok ellátása
Atkár 1016090-HE Egressy Gábor Mûvelõdési
Ház és Könyvtár Fõ út 46. 3213 Gulyás-Szabó Györgyné Atkár Község Önkormányzata
községi és iskolai könyvtári feladatok ellátása
ÉRTESÍTÕ•2009.évi56.szám12937
Település KSH- és megyekód
neve címe vezetõje fenntartója alaptevékenysége
Babarc 0205403-BAR
Babarc Községi Önkormányzat
Közmûvelõdési Könyvtára
Dózsa Gy. u. 17. 7757 Izsákné Hárich Anikó Babarc Község Önkormányzata
községi és iskolai könyvtári feladatok ellátása
Bábolna 1119363-KO
Bábolna Városi Könyvtár, Mûvelõdési és
Sportközpont
Béke u. 1. 2943 Borhiné Benis Piroska Bábolna Város Önkormányzata
városi könyvtári feladatok ellátása
Bácsalmás 0310719-BÁCS Vörösmarty Mihály Városi
Könyvtár Hõsök tere 10. 6430 Sörös Lászlóné Bácsalmás Város
Önkormányzata
városi könyvtári feladatok ellátása
Bácsbokod 0310180-BÁCS Katona József Mûvelõdési
Ház és Könyvtár Hunyadi J. u. 25. 6453 Kisföldi Kitti Bácsbokod Nagyközség Önkormányzata
Szabadság tér 2–4. 6454 Gál Eszter Bácsborsód Község Önkormányzata
községi könyvtári feladatok ellátása
Badacsonytomaj 1922327-VE Városi Mûvelõdési Központ
és Könyvtár Fõ u. 29. 8258 Szántainé Ruzsa Mariann Badacsonytomaj Város Önkormányzata
városi könyvtári feladatok ellátása
Bag 1309131-PE Községi Könyvtár Petõfi tér 1/A 2191 Pazsitka Zoltánné Bag Község
Önkormányzata
községi könyvtári feladatok ellátása
Bagamér 0920011-HB Bagamér Községi
Közmûvelõdési Könyvtár Kossuth u. 5. 4286 Kiss Magdolna Bagamér Nagyközség Önkormányzata
községi könyvtári feladatok
községi könyvtári feladatok