A Kormány egyetértve az okos város funkcionalitás magyarországi elterjedését szolgáló okos város központi platformszolgáltatás létrehozásával
1. felhívja a belügyminisztert, hogy – az érintett ágazati miniszterek közreműködésével – tegyen javaslatot az okos város központi platformszolgáltatás keretében nyújtott központosított közszolgáltatások nyújtásához szükséges jogszabály-módosításokra;
Felelős: belügyminiszter érintett miniszterek Határidő: 2019. augusztus 31.
2. az okos város központi platformszolgáltatás megvalósításához szükséges fejlesztési feladatok finanszírozása érdekében az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 33. § (2) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva a Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről szóló 2017. évi C. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 1. melléklet XIV. Belügyminisztérium fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 25. Európai uniós fejlesztési programok alcím, 4. Belügyi Alapok jogcímcsoport, 1. Belső Biztonsági Alap jogcím terhére, valamint a Kvtv. 1. melléklet XIV. Belügyminisztérium fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 25. Európai uniós fejlesztési programok alcím, 4. Belügyi Alapok jogcímcsoport, 2. Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap jogcím terhére, a Kvtv.
1. melléklet XIV. Belügyminisztérium fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 1. Ágazati célfeladatok alcím, 56. Kormányzati infokommunikációs szolgáltatások jogcímcsoport javára 1 447 377 793 forint egyszeri átcsoportosítását rendeli el, az 1. melléklet szerint, továbbá egyetért azzal, hogy a feladat végrehajtása érdekében a kötelezettségvállalások megtételére a 2019. évben kerül sor;
Felelős: belügyminiszter Határidő: azonnal
3. felhívja a pénzügyminisztert, hogy gondoskodjon az okos város központi platformszolgáltatás létrehozásáról és működtetéséről szóló 252/2018. (XII. 17.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kormányrendelet) 1. § 1. pontja szerinti központi alapinfrastruktúra, valamint a Kormányrendelet 1. melléklete szerinti központosított közszolgáltatások eredménytermékei fenntartásával összefüggésben felmerülő feladatok finanszírozása érdekében szükséges források rendelkezésre állásáról a Magyarország 2019. évi központi költségvetéséről szóló 2018. évi L. törvény 1. melléklet XIV. Belügyminisztérium fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 1. Ágazati célfeladatok alcím, 56. Kormányzati infokommunikációs szolgáltatások jogcímcsoporton, majd ezt követően évente a tárgyévi költségvetés azonos célú jogcímcsoportja javára
a) a 2019. évben egyszeri jelleggel bruttó 100 598 000 forint,
b) a 2020. és a 2021. évben egyszeri jelleggel bruttó 152 019 262 forint,
c) a 2022. évtől kezdődően tartós – beépülő – jelleggel bruttó 175 357 167 forint összegben;
Felelős: pénzügyminiszter
Határidő: az a) alpont esetében 2019. január 30.
a b) alpont esetében a 2020. és a 2021. évi központi költségvetés tervezése során,
a c) alpont esetében először a 2022. évi központi költségvetés, majd azt követően a mindenkori éves központi költségvetés tervezése során
4. felhívja a pénzügyminisztert, hogy gondoskodjon a Kormányrendelet 2. mellékletében meghatározott okos város központi platformszolgáltatáshoz kapcsolódó helyi érdekű fejlesztések (a továbbiakban: helyi érdekű fejlesztések) megvalósításának Monor várost terhelő költségei finanszírozása céljából 2 573 340 930 forint forrás rendelkezésre állásáról a Magyarország 2019. évi központi költségvetéséről szóló 2018. évi L. törvény 1. melléklet IX. Helyi önkormányzatok támogatásai fejezet javára;
Felelős: pénzügyminiszter belügyminiszter Határidő: a felmerülés ütemében
5. felhívja a pénzügyminisztert, hogy a helyi érdekű fejlesztések megvalósításának a Klebelsberg Központot terhelő költségei finanszírozása céljából gondoskodjon 35 877 500 forint forrás rendelkezésre állásáról a Magyarország 2019. évi központi költségvetéséről szóló 2018. évi L. törvény 1. melléklet XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 18. Klebelsberg Központ cím javára;
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2018. évi 202. szám 35131 Felelős: pénzügyminiszter
emberi erőforrások minisztere Határidő: a felmerülés ütemében
6. felhívja a pénzügyminisztert, valamint az innovációért és technológiáért felelős minisztert, hogy a helyi érdekű fejlesztések megvalósításának az Innovációs és Technológiai Minisztériumot mint fenntartót terhelő költségei finanszírozása céljából gondoskodjanak 7 175 500 forint forrás rendelkezésre állásáról a Magyarország 2019. évi központi költségvetéséről szóló 2018. évi L. törvény 1. melléklet XVII. Innovációs és Technológiai Minisztérium fejezet, 8. Szakképzési Centrumok cím javára;
Felelős: pénzügyminiszter
innovációért és technológiáért felelős miniszter
Határidő: a 2019. évi költségvetés végrehajtása során, a felmerülés ütemében
7. egyetért azzal, hogy a helyi érdekeltségű fej lesztések eredménytermékei fenntartásának költségeit Monor Város Önkormányzata vonatkozásában 2020–2025. években a központi költségvetés terhére kell biztosítani;
8. felhívja a belügyminisztert, hogy a 7. pontban foglaltakra figyelemmel nyújtson be előterjesztést a Kormány részére a – Monor város által végrehajtandó – helyi érdekű fejlesztések megvalósításáról, valamint ezen fejlesztések a 2020–2025. közötti időszakban történő fenntartásával összefüggésben költségviselőnként és évenként felmerülő bontásban.
Felelős: belügyminiszter Határidő: 2020. szeptember 30.
Orbán Viktor s. k.,
miniszterelnök
35132MAGYAR KÖZLÖNY • 2018. évi 202. szám
1. melléklet az 1715/2018. (XII. 17.) Korm. határozathoz
XIV. Belügyminisztérium
forintban
Fejezet Cím Alcím Jog- Jog- Kiemelt Fejezet Cím Alcím Jog- Jog- Módosítás A módosítás
szám szám szám cím cím előir. név név név cím cím (+/-) következő
csop. szám szám csop. név Kiemelt előirányzat évre
szám név neve áthúzódó
hatása
XIV. Belügyminisztérium
20 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Ágazati célfeladatok
347762 56 Kormányzati infokommunikációs szolgáltatások
K3 Dologi kiadások 1 447 377 793
25 Európai uniós fejlesztési programok
4 Belügyi Alapok
342651 1 Belső Biztonsági Alap
K8 Egyéb felhalmozási célú kiadások -41 317 662
342662 2 Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap
K5 Egyéb működési célú kiadások -1 312 746 181
K8 Egyéb felhalmozási célú kiadások -93 313 950
Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű
forintban
Fejezet Cím Alcím Jog- Jog- Kiemelt Fejezet Cím Alcím Jog- Jog- Módosítás A módosítás
szám szám szám cím cím előir. név név név cím cím (+/-) következő
csop. szám szám csop. név Kiemelt előirányzat évre
szám név neve áthúzódó
hatása
Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű , b.) következő év költségvetésébe beépülő ( a nem kívánt törlendő)
forintban
Fejezet Cím Alcím Jog- Jog- Kiemelt Fejezet Cím Alcím Jog- Jog- Módosítás A módosítás
szám szám szám cím cím előir. név név név cím cím (+/-) következő
csop. szám szám csop. név Kiemelt előirányzat évre
szám név neve áthúzódó
hatása
XIV. Belügyminisztérium
20 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Ágazati célfeladatok
347762 56 Kormányzati infokommunikációs szolgáltatások 1 447 377 793
25 Európai uniós fejlesztési programok
4 Belügyi Alapok
342651 1 Belső Biztonsági Alap -41 317 662
342662 2 Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap -1 406 060 131
A támogatás folyósítása/zárolása (módosítása +/-) Összesen I.n.év II. n.év III.n.év IV.n.év
Fejezet időarányos
Állami Számvevőszék teljesítményarányos
Magyar Államkincstár egyéb: azonnal 1 447 377 793 1 447 377 793
Pénzügyminisztérium
* Az összetartozó előirányzat-változásokat (+/-) egymást követően kell szerepeltetni.
ADATLAP A KÖLTSÉGVETÉSI ELŐIRÁNYZATOK MÓDOSÍTÁSÁRA a Kormány hatáskörében
Az adatlap 5 példányban töltendő ki
1 példány
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2018. évi 202. szám 35133
A Kormány 1716/2018. (XII. 17.) Korm. határozata
a XI. Miniszterelnökség és a XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma költségvetési fejezetek közötti előirányzat-átcsoportosításról
A Kormány az Ösztöndíjprogram Keresztény Fiataloknak („Scholarship Programme for Christian Young People”) elnevezésű ösztöndíjprogram a 2017/2018. tanév tavaszi és a 2018/2019. tanév őszi félévre az 1. mellékletben meghatározott felsőoktatási intézmények hallgatói részére megítélt ösztöndíjak és költségtérítések forrásainak biztosítása és az ösztöndíjak kifizetése érdekében az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 33. § (2) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva a Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről szóló 2017. évi C. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 1. melléklet XI. Miniszterelnökség fejezet, 30. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 1. Célelőirányzatok alcím, 28. Üldözött keresztények segítésének feladatai jogcímcsoport, 1. Ösztöndíjprogram támogatása jogcím terhére, a Kvtv. 1. melléklet XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 5. Egyetemek, főiskolák cím javára 401 658 260 forint és a Kvtv. 1. melléklet XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 2. Normatív finanszírozás alcím, 2. Nem állami felsőoktatási intézmények támogatása jogcímcsoport javára 44 276 000, összesen 445 934 260 forint egyszeri átcsoportosítását rendeli el, a 2. melléklet szerint.
Felelős: pénzügyminiszter
Miniszterelnökséget vezető miniszter emberi erőforrások minisztere Határidő: azonnal
Orbán Viktor s. k.,
miniszterelnök
1. melléklet az 1716/2018. (XII. 17.) Korm. határozathoz
Ösztöndíjprogram Keresztény Fiataloknak („Scholarship Programme for Christian Young People”) 2017/2018. tanév tavaszi félév
Felsőoktatási intézmény megnevezése Ösztöndíj mértéke Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem: 12 820 000 Ft Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem: 2 354 000 Ft Pázmány Péter Katolikus Egyetem: 12 153 000 Ft
Debreceni Egyetem: 29 828 000 Ft
Miskolci Egyetem: 7 270 500 Ft
Pécsi Tudományegyetem: 55 221 380 Ft
Összesen: 119 646 880 Ft
Ösztöndíjprogram Keresztény Fiataloknak („Scholarship Programme for Christian Young People”) 2018/2019. tanév őszi félév
Felsőoktatási intézmény megnevezése Ösztöndíj mértéke Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem: 67 684 000 Ft
Debreceni Egyetem: 69 423 500 Ft
Dunaújvárosi Egyetem: 8 390 000 Ft
Eötvös Loránd Tudományegyetem: 10 839 000 Ft
Eszterházy Károly Egyetem: 5 029 500 Ft
Miskolci Egyetem: 6 132 000 Ft
35134 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2018. évi 202. szám
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem: 5 038 000 Ft Pázmány Péter Katolikus Egyetem: 32 123 000 Ft
Pécsi Tudományegyetem: 72 941 380 Ft
Szent István Egyetem: 22 828 000 Ft
Szegedi Tudományegyetem: 25 859 000 Ft
Összesen: 326 287 380 Ft
A két félév összes kiadása: 445 934 260 Ft
MAGYAR KÖZLÖNY • 2018. évi 202. szám35135 2. melléklet az 1716/2018. (XII. 17.) Korm. határozathoz
Fejezetek megnevezése:
XI. Miniszterelnökség
XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma
forintban
Fejezet Cím Alcím Jog- Jog- Kiemelt A módosítás jogcíme Módosítás A módosítás
szám szám szám cím cím előir. K I A D Á S O K (+/-) következő
csop. szám szám Kiemelt előirányzat évre áthúzódó
szám neve hatása
XI. Miniszterelnökség
30 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Célelőirányzatok
28
367217 1 Ösztöndíjprogram támogatása
K5 -445 934 260
XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma
227942 5 Egyetemek, főiskolák
K4 401 658 260
20 Fejezeti kezelésű előirányzatok
2 Normatív finanszírozás
333795 2
K5 44 276 000
forintban
Fejezet Cím Alcím Jog- Jog- Kiemelt Fejezet Cím Alcím Jog- Jog- B E V É T E L A módosítás jogcíme Módosítás A módosítás
szám szám szám cím cím előir. név név név cím cím (+/-) következő
csop. szám szám csop. név Kiemelt előirányzat évre
szám név neve áthúzódó
hatása
forintban
Fejezet Cím Alcím Jog- Jog- Kiemelt Fejezet Cím Alcím Jog- Jog- T Á M O G A T Á S A módosítás jogcíme Módosítás A módosítás
szám szám szám cím cím előir. név név név cím cím (+/-) következő
csop. szám szám csop. név Kiemelt előirányzat évre
szám név neve áthúzódó
hatása
XI. Miniszterelnökség
30 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Célelőirányzatok
28
367217 1 Ösztöndíjprogram támogatása -445 934 260
XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma
227942 5 Egyetemek, főiskolák 401 658 260
20 Fejezeti kezelésű előirányzatok
2 Normatív finanszírozás
333795 2 44 276 000
Foglalkoztatottak létszáma (fő) - időszakra
A támogatás folyósítása/zárolása (módosítása +/-) Összesen I. n.év II. n.év III. n.év IV. n.év
Fejezetet irányító szerv időarányos
Állami Számvevőszék teljesítményarányos
Magyar Államkincstár egyéb: azonnal 445 934 260 445 934 260
Pénzügyminisztérium 1 példány
* Az összetartozó előirányzat-változásokat (+/-) egymást követően kell szerepeltetni.
Nem állami felsőoktatási intézmények támogatása
Nem állami felsőoktatási intézmények támogatása
2 példány
Üldözött keresztények segítésének feladatai Az előirányzatmódosítás érvényessége: a) a költségvetési évben egyszeri jellegű
Államháztartási
egyedi azonosító A módosítást elrendelő
jogszabály/határozat száma Egyéb működési célú kiadások
1 példány 1 példány
Ellátottak pénzbeli juttatásai Üldözött keresztények segítésének feladatai
Egyéb működési célú kiadások
Az előirányzatmódosítás érvényessége: a) a költségvetési évben egyszeri jellegű
Államháztartási
egyedi azonosító A módosítást elrendelő
jogszabály/határozat száma
Az előirányzatmódosítás érvényessége: a) a költségvetési évben egyszeri jellegű
Az adatlap 5 példányban töltendő ki
ADATLAP A KÖLTSÉGVETÉSI ELŐIRÁNYZATOK MÓDOSÍTÁSÁRA a Kormány hatáskörében
A módosítást elrendelő jogszabály/határozat száma
35136 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2018. évi 202. szám
A Kormány 1717/2018. (XII. 17.) Korm. határozata
a Modern Városok Program keretében Békéscsaba komplex energetikai programjának megvalósítása érdekében támogatás biztosításáról szóló 1802/2017. (IX. 8.) Korm. határozat módosításáról
1. A Modern Városok Program keretében Békéscsaba komplex energetikai programjának megvalósítása érdekében támogatás biztosításáról szóló 1802/2017. (IX. 8.) Korm. határozat (a továbbiakban: Korm. határozat) 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
[A Kormány a Magyarország Kormánya és Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata közötti együttműködési megállapodás végrehajtásával összefüggő feladatokról szóló 1283/2016. (VI. 7.) Korm. határozat 8. pontjában szereplő Békéscsaba komplex energetikai programjának megvalósítása érdekében]
„1. egyetért a SMART Grid rendszer kialakítása Békéscsabán fejlesztési program (a továbbiakban: fejlesztési program I.) megvalósítása érdekében a források átütemezésével, és támogatja annak 2021. december 31-ig történő megvalósítását, továbbá
a) egyetért azzal, hogy – a Modern Városok Program Bizottságnak a Modern Városok Program megvalósításáról szóló 250/2016. (VIII. 24.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 4. § (2) bekezdése alapján meghozott döntése esetén – a Modern Városok Program keretében a fejlesztési program I. megvalósításához a 2017. évben szükséges 118 342 200 forint a Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény (a továbbiakban:
2017. évi Kvtv.) 1. melléklet XI. Miniszterelnökség fejezet, 30. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 1. Célelőirányzatok alcím, 78. Modern Városok Program jogcímcsoporton rendelkezésre álló előirányzat terhére kerüljön biztosításra Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata (a továbbiakban: kedvezményezett) részére,
Felelős: modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos Határidő: a Modern Városok Program Bizottság döntését követően azonnal
b) egyetért azzal, hogy – a Modern Városok Program Bizottságnak a Korm. rendelet 4. § (2) bekezdése alapján meghozott döntése esetén – a Modern Városok Program keretében a fejlesztési program I. 1. ütemének megvalósításához a 2018. évben szükséges 2 263 776 100 forint a Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről szóló 2017. évi C. törvény (a továbbiakban: 2018. évi Kvtv.) 1. melléklet XI. Miniszterelnökség fejezet, 30. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 1. Célelőirányzatok alcím, 78. Modern Városok Program jogcímcsoporton rendelkezésre álló előirányzat terhére kerüljön biztosításra a kedvezményezett részére,
Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter
Határidő: a Modern Városok Program Bizottság döntését követően azonnal
c) a Korm. rendelet 4/A. §-a alapján dönt arról, hogy a Modern Városok Program keretében a fejlesztési program I.
2. ütemének megvalósítása érdekében, beruházás előkészítési feladatokra 200 000 000 forint kerüljön kifizetésre a kedvezményezett részére a 2018. évi Kvtv. 1. melléklet XI. Miniszterelnökség fejezet, 30. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 1. Célelőirányzatok alcím, 78. Modern Városok Program jogcímcsoporton rendelkezésre álló előirányzat terhére,
d) a Korm. rendelet 4/A. §-a alapján dönt arról, hogy a Modern Városok Program keretében a fejlesztési program I.
megvalósításához a 2019. évben szükséges 200 000 000 forint a Magyarország 2019. évi központi költségvetéséről szóló 2018. évi L. törvény (a továbbiakban: 2019. évi Kvtv.) 1. melléklet XI. Miniszterelnökség fejezet, 30. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 1. Célelőirányzatok alcím, 78. Modern Városok Program jogcímcsoport terhére kerüljön biztosításra a kedvezményezett részére,
e) felhívja a pénzügyminisztert, hogy – a Miniszterelnökséget vezető miniszter bevonásával – gondoskodjon a fejlesztési program I. megvalósításához a 2020. évben szükséges 2 239 972 350 forint biztosításáról a 2020. évi központi költségvetés XI. Miniszterelnökség fejezetében,
Felelős: pénzügyminiszter
Miniszterelnökséget vezető miniszter
Határidő: a 2020. évi központi költségvetés tervezése során
f) felhívja a pénzügyminisztert, hogy – a Miniszterelnökséget vezető miniszter bevonásával – gondoskodjon a fejlesztési program I. megvalósításához a 2021. évben szükséges 1 172 459 750 forint biztosításáról a 2021. évi központi költségvetés XI. Miniszterelnökség fejezetében,
Felelős: pénzügyminiszter
Miniszterelnökséget vezető miniszter
Határidő: a 2021. évi központi költségvetés tervezése során
g) felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy a fejlesztési program I. vonatkozásában, szakpolitikai felelős bevonásával – a Modern Városok Program Bizottságának a Korm. rendelet 12. §-a alapján meghozott
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2018. évi 202. szám 35137 döntése esetén – gondoskodjon a Miniszterelnökség GF/SZKF/1117/10/2017. iktatószámú támogatói okiratának és a fejlesztési program I. 2. ütemének előkészítésére vonatkozó támogatói okirat módosításáról, és a támogatói okirat módosítását követően a 200 000 000 forint költségvetési támogatást a kedvezményezett részére támogatási előlegként folyósítsa;
Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter
innovációért és technológiáért felelős miniszter
Határidő: a támogatói okirat módosítására a Modern Városok Program Bizottság döntését követően azonnal, az előleg folyósítására a támogatói okirat módosítást követően azonnal”
2. A Korm. határozat 3. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
[A Kormány a Magyarország Kormánya és Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata közötti együttműködési megállapodás végrehajtásával összefüggő feladatokról szóló 1283/2016. (VI. 7.) Korm. határozat 8. pontjában szereplő Békéscsaba komplex energetikai programjának megvalósítása érdekében]
„3. egyetért a békéscsabai geotermikus hőhasznosítási fejlesztési programmal (a továbbiakban: fejlesztési program III.), és támogatja annak 2020. december 31-ig történő megvalósítását, amelyhez kapcsolódóan
a) egyetért azzal, hogy – a Modern Városok Program Bizottságnak a Korm. rendelet 4. § (2) bekezdése alapján meghozott döntése esetén – a Modern Városok Program keretében a fejlesztési program III. megvalósításához a 2017. évben szükséges 40 000 000 forint a 2017. évi Kvtv. 1. melléklet XI. Miniszterelnökség fejezet, 30. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 1. Célelőirányzatok alcím, 78. Modern Városok Program jogcímcsoporton rendelkezésre álló előirányzat terhére kerüljön biztosításra a kedvezményezett részére,
Felelős: modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos Határidő: a Modern Városok Program Bizottság döntését követően azonnal
b) egyetért azzal, hogy – a Modern Városok Program Bizottságnak a Korm. rendelet 4. § (2) bekezdése alapján meghozott döntése esetén – a Modern Városok Program keretében a fejlesztési program III. megvalósításához a 2018. évben szükséges 2 433 000 000 forint a 2018. évi Kvtv. 1. melléklet XI. Miniszterelnökség fejezet, 30. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 1. Célelőirányzatok alcím, 78. Modern Városok Program jogcímcsoporton rendelkezésre álló előirányzat terhére kerüljön biztosításra kedvezményezett részére,
Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter
Határidő: a Modern Városok Program Bizottság döntésének megfelelő ütemezés szerint
c) felhívja a pénzügyminisztert, hogy – a Miniszterelnökséget vezető miniszter bevonásával – gondoskodjon a fejlesztési program III. megvalósításához a 2020. évben szükséges 1 000 000 000 forint biztosításáról a 2020. évi központi költségvetés XI. Miniszterelnökség fejezetében,
Felelős: pénzügyminiszter
Miniszterelnökséget vezető miniszter
Határidő: a 2020. évi központi költségvetés tervezése során
d) felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy a 3. pont vonatkozásában, a támogatás biztosítása érdekében, szakpolitikai felelős bevonásával – a Modern Városok Program Bizottság a Korm. rendelet 12. §-a alapján meghozott döntése esetén – készítse el a Miniszterelnökség GF/SZKF/1118/8/2017. iktatószámú támogatói okiratának módosítását;
Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter
innovációért és technológiáért felelős miniszter
Határidő: a Modern Városok Program Bizottság döntését követően azonnal”
3. A Korm. határozat 4. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
[A Kormány a Magyarország Kormánya és Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata közötti együttműködési megállapodás végrehajtásával összefüggő feladatokról szóló 1283/2016. (VI. 7.) Korm. határozat 8. pontjában szereplő Békéscsaba komplex energetikai programjának megvalósítása érdekében]
„4. egyetért az intelligens közlekedésvezérlő és környezetkímélő közösségi közlekedési rendszerek kialakítása Békéscsabán megnevezésű fejlesztési programmal (a továbbiakban: fejlesztési program IV.), és támogatja annak 2021. december 31-ig történő megvalósítását, amelyhez kapcsolódóan
a) a Korm. rendelet 4/A. §-a alapján dönt arról, hogy a Modern Városok Program keretében a fejlesztési program IV. előkészítési feladataira a 2018. évben szükséges 127 000 000 forint a 2018. évi Kvtv. 1. melléklet XI. Miniszterelnökség fejezet, 30. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 1. Célelőirányzatok alcím, 78. Modern Városok Program jogcímcsoporton rendelkezésre álló előirányzat terhére kerüljön kifizetésre kedvezményezett részére, b) felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy a fejlesztési program IV. előkészítése megvalósítása érdekében a 381 000 000 forint költségvetési támogatás biztosítására, a költségvetési támogatás felhasználására,
35138 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2018. évi 202. szám
valamint elszámolására részletes feltételeinek meghatározására a kedvezményezett részére támogatói okiratot adjon ki, és a támogatói okirat kiadását követően a 127 000 000 forint költségvetési támogatást a kedvezményezett részére támogatási előlegként folyósítsa,
Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter
Határidő: a támogatói okirat kiadását követően azonnal, az előleg folyósítására 2018. december 31.
c) egyetért azzal, hogy – a Modern Városok Program Bizottságnak a Korm. rendelet 4. § (2) bekezdése alapján meghozott döntése esetén – a Modern Városok Program keretében a fejlesztési program IV. megvalósításához a 2019. évben szükséges 254 000 000 forint a 2019. évi Kvtv. 1. melléklet XI. Miniszterelnökség fejezet, 30. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 1. Célelőirányzatok alcím, 78. Modern Városok Program jogcímcsoport terhére kerüljön biztosításra a kedvezményezett részére,
d) egyetért azzal, hogy a Modern Városok Program keretében a fejlesztési program IV. megvalósításához a 2020. évben szükséges 2 225 040 000 forint a 2020. évi központi költségvetés XI. Miniszterelnökség fejezetében kerüljön biztosításra a kedvezményezett részére,
Felelős: pénzügyminiszter
Miniszterelnökséget vezető miniszter
Határidő: a 2020. évi központi költségvetés tervezése során
e) felhívja a pénzügyminisztert, hogy – a Miniszterelnökséget vezető miniszter bevonásával – gondoskodjon a fejlesztési program IV. megvalósításához a 2020. évben szükséges 2 225 040 000 forint biztosításáról a 2020. évi központi költségvetés XI. Miniszterelnökség fejezetében,
Felelős: pénzügyminiszter
Miniszterelnökséget vezető miniszter
Határidő: a 2020. évi központi költségvetés tervezése során
f) egyetért azzal, hogy a Modern Városok Program keretében a fejlesztési program IV. megvalósításához a 2021. évben szükséges 1 483 619 850 forint a 2021. évi központi költségvetés XI. Miniszterelnökség fejezetében kerüljön biztosításra a kedvezményezett részére,
Felelős: pénzügyminiszter
Miniszterelnökséget vezető miniszter
Határidő: a 2021. évi központi költségvetés tervezése során
g) felhívja a pénzügyminisztert, hogy – a Miniszterelnökséget vezető miniszter bevonásával – gondoskodjon a fejlesztési program IV. megvalósításához a 2021. évben szükséges 1 483 619 850 forint biztosításáról a 2021. évi központi költségvetés XI. Miniszterelnökség fejezetében;
Felelős: pénzügyminiszter
Miniszterelnökséget vezető miniszter
Határidő: a 2021. évi központi költségvetés tervezése során”
4. A Korm. határozat 6. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
[A Kormány a Magyarország Kormánya és Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata közötti együttműködési megállapodás végrehajtásával összefüggő feladatokról szóló 1283/2016. (VI. 7.) Korm. határozat 8. pontjában szereplő Békéscsaba komplex energetikai programjának megvalósítása érdekében]
„6. felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy a fejlesztési programok megvalósítását szolgáló támogatás nyújtása során gondoskodjon arról, hogy a kedvezményezett kötelezettséget vállaljon az állami beruházások központi nyilvántartásáról és ellenőrzéséről szóló 1830/2016. (XII. 23.) Korm. határozat 3. pont a) alpontja szerinti adatszolgáltatás teljesítésére és a 3. pont b) alpontja szerinti ellenőrzés tűrésére;
Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter Határidő: a támogatói okirat kiadásakor”
5. A Korm. határozat 7. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
[A Kormány a Magyarország Kormánya és Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata közötti együttműködési megállapodás végrehajtásával összefüggő feladatokról szóló 1283/2016. (VI. 7.) Korm. határozat 8. pontjában szereplő Békéscsaba komplex energetikai programjának megvalósítása érdekében]
[A Kormány a Magyarország Kormánya és Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata közötti együttműködési megállapodás végrehajtásával összefüggő feladatokról szóló 1283/2016. (VI. 7.) Korm. határozat 8. pontjában szereplő Békéscsaba komplex energetikai programjának megvalósítása érdekében]