A példabeszéd a köznépnek kizárólagos sajátja, mellyel mint minden köznépit, a legnagyobb egyszerűség bélyegez.
Nem szereti a hasztalan cifrát s szavakban nem áradoz : csak olly kifejezéseket használ, mellyek egyenesen a tárgyhoz visznek, s legnagyobb ékessége abban áll, hogy sehol ékes séget nem keres.
Azomban van az egyszerüségnek is a maga csínja, s a példabeszéd nem idegenkedik élni azon fogásokkal, mellyek^i nyelvnek szint, élénkséget kölcsönöznek vagy nyomatékossá gát öregbítik, s a mondatot külalakja által is feltünővé teszik, miáltal magát a lélekbe jobban befúrja és meghonosítja. E# végett a) Keresi a lehető legnagyobb rövidséget, minélfogva magát emlékezetünkbe annál könnyebben befészkeli s lelkün ket annál erősebben meghatja. E tekintetben nyelvünk dicse kedve vetekedhetik a földkerekségnek akármelly nyelvével.
A számos példák közül csak egynehányat jegyzek ide: ítéljen rólok, a ki akar, valljon képzelhető e nyelv, mellybcn azon gondolatok kevesebb szóval lennének kifejezhetők. Hlyenek : elég szép, hajó; ruha tisztesség, pénz emberség; sok szó, ke rés só, stb.
b) A folyó beszédnek közönségesen megszokott szer kezetét elforgatja s szokatlan rövidségre szorítja, mint:A<"
hol bízik, ott hízik, e helyett : a hol bízik az ember, ott hízik.
XXHI c) Nyomatékadás kedveért egyes kifejezéseket megket tőztet vagy azokat ellentétes összeállítás által kiemeli, mint : szó a mi szó, de a való is való; hamar munka, késő haszon.
Gyakran a kettőztetés hasonértelmü szavak által történik, mint pl. vak veti világtalannak szemére. A mi az ellentétes összeállítást illeti az egyébkint kedvenc alak a példabeszé dekben, mi által sokszor a legközönségesebb gondolat is ér dekessé válik, mint: nincs nehezebb a könnyű uti költségnél.
d) Szereti a gúnyoló elméncséget, mellyet a beszéd ne gédes elferdítése alá rejti, mint : nem keveset iszik, hanem sokszer : Ritkán hazudik, ha igazat mond.
e) Gyakran a nagyitás és túlzás által teszi a gondola tot feltűnővé, mint mikor a fösvényről mondja : „éjjel torkát is beköli, hogy páráját hasztalanul ne fújja," vagy hogy „a tiszta, vizet is megszűri, hogy zsírt találjon benne.
0 Nem ritkán találós mese alakjában jelenkezik, mint : ,,Ha nem látom, fölveszem; ha látom, nem veszein fel." Lyu kas mogyoró. ,,Ha vize van, bort iszik: ha vize nincs, vizet iszik." A molnár.
g) Legjobban szereti a gondolatot képek és hasonlatok által kifejezni, mellyek mint az eszme érzékenyílcsének leg-halhatösb eszközei a népszerü oktatásban mindég nagy sze repet játszottak s azért a régi bölcsek mondatait rendesen díszíték. A hasonlat és képmásítás példáját e gyüjtemény minden lapján találhatod.
h) Gyakran él általvitt értelmü kifejezésekkel (meta-phora), mi az igazságoknak a kíváncsiságot ingerlő rcjlélyessé-get kölcsönözvén, azokat hatóbbakká teszi,illyenek : ki álnok ságot vet, bút arai; Nagy konc esett ki szájából, az az: jöve-delmcs hivatalt veszteit.
i) Különös gondot fordít a hangidomra és a szók kimért ejtésére, mert a mint Cleanthes helyesen mondja: valamint a hang a harsona szűk csatornájából eresebben és élesebben lör ki, úgy a gondolni versbe szorítva annál élénkebbeu hat. Azért
XXIV
is legszebb közmondásaink vagy a régi nyelvek hangmérlé-kére fogvák, mint: „ki mint ret, úgy arai;' vagy rímelök, mint „néha reggel tánc, estce pedig láne.-í
k) gyönyörködik a hanghascnlaton alapuló szójátékban (paronomasia), illyenek; feleség, fele segítség; hajdan volt ö hajadon: legrosszabb vallás a kár vallás. Szintugy kedveli 1) egy és ugyanazon betünek egymásutáni elűibrdulatát (alliteratio), mint: lónak, Iádnak, leánynak nem jó hinni.
Mindentől, mindent mindenütt el ne végy.
m) Ügyes fogással felcserélteti az egyes szavakkal sze repüket, úgy hogy például hajtogatott igét főnévül, ragozott főnevet jelzőül stb. használ. Illyenek: Nebántsnak hijják a másét ; ette haszna, alutta bére ; helyre legény stb.
Ezek lennének azon képes kifejezések, mellyekkel a köz mondás eszmei előadásban él. Legyen szabad most ezekre nézve egy általános észrevételt tennem.
Az első szavak, mellyekel az ember általános fogalmak kifejezésére használt, kétségkívül az érzeki világból kölcsö nözve s igy új jelentésükben mindmegannyi metaphorák vol tak ; a szellemi ismeretek a testi tárgyakról levont fogalmakból állottak, mellyek ihleteit egyesek leikein szerencsés pillanat ban átvonulván, azokat mint csupa ötleteket azon tárgy képe alatt öltöztették szóba, melly figyelmüket felköltötte. — A mi pedig eleintén kéntelenségből történt, azt később, midőn az ész magának több utakat módokat talált, gyakran fogás ból tették. — Vannak fogalmak, mellyek sokkal bonyolodot-tabbak, s olly sok részekből összealkotvák, hogy azokat a lélek száraz okoskodás fonalán soha fel nem foghatná. De midőn a fogalom képbe öntve hozatik a lélek elibe, azonkívül hogy a fogalom egészét egyszerre áttekinthetjük, még az is hozzá járul, hogy midőn a kép szellemi tárgyával egybevettetik,
ennek sok olly homályos rejtett oldalaira figyelmeztetünk, mellyekre a kép nélkül tán soha nem akadunk.
Mindenki tapasztalhatta, hogy midőn valami eszmét papi
XXV rosra teszünk, sokszor a gondolatok egymásután élénken és bőven özönlenek tollunk alá, holott az előtt a tárgyat napokig elménkben forgattuk, és nem bírtunk semmire menni vele.
Igen, mert midőn a gondolatnak a szóban mintegy testet adunk, a szó szót szül, és sokszor egy használt kép által az ész új tárgyakra vezettetik s a gondolat tovább füzetik.
A mondottakból magyarázható, miért olly lényeges a példabeszédben a külalak, miért nem lehet sokszor a példa beszédet alakjából kivetkeztetni a nélkül , hogy a gondolat egészén csorba ne ejtessék. — Az eredeti példabeszéd mű szeres egész, hasonló a gyógy nedvet tartalmazó virághoz;
ha a jótékony nedvet kifacsartad, hasznát vetted a növénynek, de alakját lerontva egy életet megültél.
Irodalom.
Az egyes nemzetek mivelödésében feltünő az, hogy előbb mintsem az önlelkükben rejlő szellemkincseket kibányásznák, más míveltebb nemzetek utánzásában keresik üdvöket. — Csak midőn az idegenszerü mívelődés pályáján előbbre ha ladtak, lassankint a kölcsönzött felvilágosodás fényénél át kezdik látni, mikép minden valódi míveltség csak öngyöke-réböl fejlődve lesz azon terebélyes fává, mellynek árnyékában az emberek népei pihennek. — E tüneményt tapasztaljuk az ujabb kor fejlődése eredeténél, hol a görög és római míveltség fényvilágánál út nyitatott új szellemmunkás ságnak, sajátságos nemzeti fejlődésnek. — Ugyan azt tapasz taljuk irodalmunk pályakezdetén is. — A francia, a római s tudja isten micsoda más iskolákon még, kellett elébb keresz tül mennünk, míg oda jutottunk, hogy íróink valahára átlátták, miszerint a sajátságos magyar modor az, mellyre magyar írónak leg is legelébb kell törekednie — Illy körülmények kö zött nem csoda, hahogy a közmondások, mint vadon sarjadé kai, mellyek kizárólag a nép sajáti, háttérbe szorítva az irók figyelmét soká kikerülték. — Mind a mellett találkoztak min
XXVI
dég e bölcseség-forrásnak bccsülői ; nem mint ha a nép egy szerü eszejárását a tudós gőg valaha megtisztelte volna, de legalább utánzási viszketegből. — Rotterdami Rázmáu (Eras-nius Hotteredamus) ugyan is a 16-ik század elején a görög és római példabeszédek és jeles mondatok roppant gyüjtemé nyét kiadván, azon jeles munka a mivel l nemzetek tudósainak ügyeimét olly mértékben magára vonta, hogy azonnal min denütt támadtak, kik azokat több kevesebb szerencsével anya nyelvükre átöltöztetni törekedtek, lllyképen támadtak r.áhfnk is már a 17-ik század elején a Kis Vicay és Benii.kyféle köz-mondási rímek, mellyekben a jeles magyarság, mellyen a görög és római gondolatok ejtvék, elfelejtetik ugyan velünk az ide gen eredetet, de azért nem kevésbé idegen fa gyümölcseinek mondhatók.
Kis Vicay és Benicky után másfél századnál tovább míve-letlenül hever c mező, míg végre a múlt század vége felé, nem zetiségünk ébredése hajnalán, líocács Péter a nép száján élő közmondási nyelvemlékeket összeszedi, azokat Kis- Vicay és Benicky rímeivel gazdagítja, némellyeket ügyes fordításban Házmán gyűjteményéből hozzávet, s ez elemekből egy munkát alkot, melly ha abba némi rendet hoz, jeles művé váland-hatott volna.
Századunk elején két gyűjtője akadt a példabeszédek nek: Baráti S'Mbú Barid és Sürmay Antal (A magyarság virúgi. B. Sz. D. 1803 és Hungária in Parabolís sive commen-tarii ÍH-Adagia et dicteria hungarorum per Anlonium Szir-may de Szirma 1804). Az első a nyelv mindennemü sajátsá gait, virágos, képes kifejezéseit egybe szedvén, a közmondá sok közül csak azokat vette fel, mellyek ejtésükben valami meglepő fordulatot mutathatnak fel.
Szirmai/ becsesnél becsesb ritka adatokat gyüjtött tör téneti alapon nyugvó példabeszédeink magyarázatára ; de kár, hogy munkáját csak amúgy időtöliéibőf időtöltésül készítette, minden komolyabb cél és törekvés nélkül; — mind a mellett
XXVII munkájának homlokára bátran tehette volna jeligeül ; „kevés de jó." —Hogy munkáját latinul irta elég furcsa, de csak tá blabíró copfos korát jellemzi.
Utolsó, ki a magyar példabeszédeket nagyban össze gyűjtötte, volt Dugonics András, kinek munkája: „Magyar példabeszédek és jeles mondások. Összeszedte Dugonics And rás. 2 köt. 1820," mint minden, mi e jeles igyukezelű író ke ze alól kikerült, kitűnő szorgalomra mutat és minden esetre egyik örök becsü maradványa a századunk elején ébredt szent nemzeti törekvéseknek. — Sokat levon azomban a munka ér deméből az, hogy nem ábécé, hanem rovatok szerint van ren dezve, mcllyek a mellett nem is igen szigorún elválasztvák egymástól, úgy hogy az olvasó igen gyakran azon kellemet lenségnek van kitéve, hogy egy mondásért az egész két kö-tetfí munkát keresztüllapozni kéntelen. Ezenkívül sok benne az önkoholta felesleg.