A nyelv és identitás különböző hétköznapi és kevésbé hétköznapi színtereken

A nyelv a kultúra része, és a kulturális adaptálódás legfon-tosabb eleme a nyelv. A kultúra minden területén elmarad-hatatlan a nyelvi kibontakozás. A kultúra elemeiben való aktív részvétel tehát önmagában is a nyelvhasználatot vonja magá-val. Az etnikumok kulturális identitása magát a kulturális adaptálódást jelenti, és ezzel együtt a nyelvhasználatot. A kultúra, nyelvhasználat és identitás egy kisebbségi sorban lévő közösség körében markánsan felértékelődhet. A kárpátaljai magyarság bizonyos rétegeiben ez valóban meg is történik, meglehetősen eltérő formában. A kultúra más és más köze-gében megvalósuló adaptálódáson keresztül eltérő formát ölt a nyelvhasználaton keresztül az identitás kibontakozása. Itt két területet kell kiemelnünk, amelyek alkalmakat biztosítanak a kulturális elemek megjelenésének. Az egyik fontos és igen markáns terület a vallás, a másik pedig a politikai, érdekér-vényesítő szervek rendezvényei. Az elsőként említett terület, a vallás minden társadalmi réteg számára olyan alkalmakat teremt, amelyeken keresztül nyelvhasználattal táplálhatják az identitást. A kárpátaljai magyarság számára a vallásosság kiemelt szerepet tölt be az értékrendi és identitásvizsgálatok adatai szerint (vö. Csernicskó–Soós 2002, Gereben 1999:

128–131, Tomka 2000 13–21).

A következő interjúrészlet jól szemlélteti a vallásosság relevanciáját az értékrend-alakító tényezők közül, s a kialakult vallásos értékrend összekapcsolását az etnikai mivolt magya-rázatával, értelmezésével.

AK: Igen fontos, mert a magyaroknak sok adottságaik vannak Istentől, amit tudnak jó irányba vagy rossz irányba is kamatoztatni.

Azért örülök neki, hogy magyar vagyok, mert így a magyar nép között adhatom át azokat az értékeket ami, amit én az Isten fényében látok. (30_D58_Bene_1973_no)²

A magyar nyelvű egyházak az alkalmaikon keresztül a nyelvhasználat, és főként az anyanyelvi nyelvhasználat egyik fontos színterévé válhattak, valamint a történelmi egyházakba való betagozódás önmagában egy szimbolikus erővel bír, mely a magyarság identitásmegtartó, azonosságtudatot fémjelző komponensévé emelkedett ki. A kárpátaljai magyarság bizo-nyos rétegei számára tehát a vallásos hit beépült az identitás-szerkezetbe, és ezt láthattuk az idézett interjúrészletben egy szélsőséges megközelítésben.

A kárpátaljai magyarság kapcsán több esetben is kimutatták, hogy a közéletbe kevésbé betagozódott egyének-nél a politikai aktivitás és érdeklődés igen alacsony (Csernicskó–Soós 2002: 129). Főként a helyi politikai erőktől való elzárkózás tapasztalható. A közösség másik szegmense az a réteg, amely aktív és alakító személyisége a közéletnek, és tevékeny szereplőként kapcsolódik valamely érdekérvényesítő szervezethez. Eddig még nem vizsgálták, körülbelül mekkora részét teheti ki ez a csoport a kárpátaljai magyarságnak, de feltételezhetjük, hogy csak egy kis szegmensét érinti.

Önmagában érdekes a közélettől markánsan elzárkózó réteg, de az aktív tagok tevékenysége, mely megjelenik a helyi orgánumokban és hírt ad a helyi magyarság tevékenységéről,

2 A Hodinka Antal Intézet vizsgálatából származó interjúrészlet abból a kutatásból származik, melynek során 2003-tól kezdve félig-strukturált életútinterjú készült minden kárpátaljai magyarlakta településen legalább 3 adatközlővel (bővebben:

Beregszászi–Csernicskó 2004: 174–177; Csernicskó–Hires-László–Márku szerk. 2009;

Hires-László 2010). Az idézet végén zárójelben az interjú azonosítószámát és fontosabb adatait közöljük.

80

lényegében ettől a rétegtől eredeztethető. A hírek és azok tartalmának értelmezésétől való elzárkózás mellett érdemes megemlíteni, hogy a tudósított rendezvények egy kulturális adaptációt hivatottak, vagy volnának hivatottak szolgálni az anyanyelv megjelenésének egyik színterévé és szimbólumává emelkedve. A következő interjúrészletben a vallási és politikai erő képviselőjét emeli ki az adatközlő egy megemlékezésre utalva, ahol az érzelmi töltet válik fontossá a magyarság megélésénél.

TM: Ki a magyar? Ki számít magyarnak, vagy mitől magyar a magyar?

AK: Legelőször. Most volt nálunk az emlékműnél a megemlékezés az úgynevezett Málenykij- robotra.

TM: Ühüm.

AK: Ahová elvitték a férfiakat. Nekem is odamaradt két nagybátyám.

De mikor, hát elénekeltük, hogy „Tebenned bíztunk eleitől fogva”, a 90. zsoltárt. De mikor a tiszteletes úr, a polgármester úr elmondta a beszédjét, egyöntetüleg elénekeltük a magyar Himnuszt és a Szózatot, és ez a magyar. (28_D32_Borzsova_1947_Férfi)

A történelmi traumák megemlékezései egy amúgy is érzelmi túlfűtöttséget idéznek elő a résztvevőknél, ezt az érzelmi állapotot emeli az egyházi és világ képviselő jelenlétében identitásszimbólummá vált Himnusz és Szózat éneklése. A vallásosság kiemelése érezhető a 90. Zsoltár említésénél. A történelmi traumákat idéző megemlékezések általában valamilyen magyarság szolgálatában álló érdekér-vényesítő szervhez köthetők. Az ilyen jellegű rendezvények adnak tehát teret a magyar kultúrára alapozó hagyományok hangoztatására. Ez az adatközlő nem jelentette ki a nyelvtudást, az intézményi, családi köteléket ahhoz, hogy magyarnak számítson valaki, csupán az érzületet helyezte

előtérbe. Ellentétben a következő interjúrészlettől, ahol az emóció kevésbé válik relevánssá:

TM: Szerinted ki a magyar? És mitől magyar valaki?

AK: Az a magyar, aki nyilván magyarul beszél, aki magyar iskolában tanult, aki egy magyar ajkú gyülekezethez tartozik, és akinek a családjában van olyan, aki, aki magyarul beszél. Tehát vagy az édesanyja vagy az édesapja, vagy valamelyik hozzátartozó, és ő is vállalta ezt a, ezt a nyelvet, ezt a nemzetiséget, azt a kultúrát, amit a magyarság jelent. Hát számomra nem csupán az a magyar, aki esetleg csak magyar apától és anyától született, hanem lehet az is, aki mondjuk, magyar iskolában nevelkedett vagy magyar iskolában tanult, és esetleg ezt a kultúrát sajátította el, vagy lett az övé.

(147_Munkács_1975_férfi)

Az idézet szerint tehát a magyar nyelvhasználat határozza meg az etnikumhoz tartozást, és a csoporthoz való tartozás alaptétele, hogy magyar nyelven zajlik az interakció a családban. A család, az iskola és az egyház (gyülekezet) mind olyan társadalmi csoport, amelyeknek meghatározó ereje van az önazonosság kiépítésében: a kulturális elemek elsajátítá-sának olyan csatornái, melyeken keresztül a kulturális identi-tás létrejötte elképzelhetetlen.

A vallásos és politikai élet nem tekinthető hétköznapi területnek. A kárpátaljai magyarságnál kimutatott erős val-lásos kötődés miatt mi mégis annak tekintjük, amin keresztül az egyház aktív tagjainak a mindennapi életében markáns szerepet tölt be a vallásos alkalmakon való részvétel. A ke-vésbé hétköznapinak a politikai életet tekintjük, ahol a po-litikai erőktől való elzárkózás következtében valóban alkalmi jelegű a közélet eme formájában való tevékenység.

Minderre azért tértünk ki, mert egyetlen kutatás sem foglalkozik az identitás megélésének eltérő, kirívó eseteivel.

82