18. kép: Szinyei MerSe Pál: Zöldes Balaton, 1916 (magántulajdon)
19. kép: Szinyei MerSe Pál: Sárga Balaton (Viharos Balaton), 1916 (Siófok, Kálmán Imre Emlékház)
20. kép: Szinyei MerSe Pál: Háborgó Balaton, 1916 (ismeretlen helyen)
21. kép: Szinyei MerSe Pál: A Balaton a fonyódi partról, 1916 (magántulajdon)
22. kép: Szinyei MerSe Pál: Szép idő (Derűs idő a Balatonon), 1917 (magántulajdon)
23. kép: Szinyei MerSe Pál: Kilátás Fonyódról, 1917 (Magyar Nemzeti Galéria)
24. kép: Szinyei MerSe Pál: Bivalyfürdő, 1917 (magántulajdon)
25. kép: Szinyei MerSe rózSi: Napos Balaton, 1916 (magántulajdon)
26. kép: Szinyei MerSe rózSi: Nyárfa a Balaton partján, 1916/17 (magántulajdon)
27. kép: Szinyei MerSe rózSi: Badacsonyi táj, 1916/17 (ismeretlen helyen)
28. kép: Szinyei MerSe Félix: Fonyódi fürdőházak, 1916/17 (magántulajdon)
29. kép: Molnár C. Pál: Fonyód, 1917 (Molnár C. Pál Múzeum)
15. kép: Szinyei Merse Pál Rózsi leányával és Fekó unokájával a Balaton partján
hozzá, teniszpályával, ahol nem játszhattunk, mert a háborús években teniszlabda nem volt kapható.
Külön árnyas lejáratunk volt a hegyen lévő villából a strandra (15. kép). A villa inkább Bélatelephez tartozott, mellettünk volt a Sirály Pensio.41 Homo-kos napozó nem is volt, bátyámmal a Balatonból vederrel csináltunk magunknak homokozót, a parti legelőn a sínek mellett. […] A nők akkoriban kloth, vagy lüszter térdigérő nadrágban és nyakig begombolt, könyökig érő blúzban és kalapban fürödtek. Mindez fekete színben kis fehér sze-géllyel (16. kép). Emlékszem, hogy egy belvárosi neves kereskedő nagyon szép leánya jelent meg a kis mólón, fekete selyem trikóban. Persze a férfiak gyönyörűségére és a nők megbotránkozására. Hol volt ez a selyem trikó a mai bikiniktől, hiszen az is egybeszabott volt, a combot és a kar egy részét is takarta. A vízre épített két négykabinos fürdőház közül az egyik nekünk, a másik a Sirály panziónak szolgált.42 Mellette kis kőmóló (12. kép). Fonyódról egy kétevezős csónakot béreltek nekünk, amire
41 A Velics villához a Lajos-lak szálloda volt közel, az 1905-ben épült Sirály szálló mintegy 800 m távolságra helyezkedett el a nyaralótól (Varga István megjegyzése)
42 Itt is inkább a Lajos-lakra kell gondolnunk, a Sirály szállónak a bélatelepi strandon volt kabinsora (Varga István megjegyzése)
Szinyei MerSe Félix:
Szinyei Merse Pál fonyódi nyaralása Magyar Nemzet, 1983. július 19.
(A családban őrzött eredeti kézirat alapján Szinyei Merse Anna egészítette ki a nyomtatásból kihagyott részekkel)
„N
agyapám, Szinyei Merse Pál jernyei ott-honában leginkább gyönyörű maga ültette parkját festette, vagy kocsival közelítette meg az ottani szép helyeket. Fonyódi nyaralásakor 71 éves volt és nagyon kényelemszerető, tehát olyan helyet kerestek számára, ahol közel voltak a szép témák.Az első gimnáziumot végeztem akkor. A család autón végigkocsizta a somogyi partot, és a végén Fonyód mellett döntött, a bérbe vehető Velits-villát [sic] választotta ki. Itt nyaralt nagyatyám 1916-17-ben, két éven át, és nyolc gyönyörű képet festett.
Pál bátyámmal mi vittük mindig a festőállványt, vásznat és a festékes kazettát. Utána mindig el kellett tűnnünk, mert nem szerette, ha munkája közben nézik.
A Velits-villa, amelyet béreltünk, sokszobás, teraszos épület volt, külön konyhaépülettel és személyzeti szobákkal, fent a fonyódi hegyen, gyönyörű kilátással, szemben a bazaltkúpos bada-csonyi heggyel. Többholdas nagy kert is tartozott A SZEMTANÚK VISSZAEMLÉKEZÉSEI
hogy álmaiban velem és bátyámmal álmodott, mert sok rossz fát tettünk a tűzre. Molnár C. Palit jól választotta nagyapám, mert kitűnő művész lett belőle.
Tulajdonképpen nem szerettem Fonyódot, mert legfeljebb 10 percig volt szabad fürdenünk. Mi volt ez egy 12 éves gyermeknek?43 A Balaton partja Fonyód község és Bélatelep állomás közt teljesen kopár legelő volt. Hát sok szórakozás nem volt, míg bátyámmal felfedeztük, hogy a villa alatti meredek partban üregi nyulak ástak maguknak kotorékot. Nagy volt az örömünk, ha az este kitett hurokban nyulat találtunk és zsákmányunkat vittük a konyhára.
Abban az időben a nyaralók élelmezését főként a Somogy megyei falusi asszonyok látták el. Ken-dőből vagy a kötényükből csavartak egy karikát a fejük tetejére és azon volt a súlyosan megrakott nagy kosár. Bámultuk szép egyenes tartásukat
43 Kiegészítés Félix 1975-ben papírra vetett, utódai birtokában lévő visszaemlékezéséből: „Játszótársunk nem volt, hasonló korú gyer-mek egyáltalán nem volt. Egész nyáron délelőtt kevés fürdés (mert a sok megárt) és végnélküli napozás. Ezt ajánlották az orvosok ma-mus tüdőbaja miatt. Az egyedüli mulatságom a légpuskával való ve-rebészés, gébics lövés volt. No meg a partoldalban lakó üregi nyulak csapdával való fogása”. Félix bátyja, azaz édesapám pozitívabban idézte fel fonyódi nyaralásukat az 1950-es évek közepe táján készült emlékirataiban: „Teniszeztünk, bicikliztünk, légpuskával vadász-gattunk, fürödtünk, rendszeresen napfürdőztünk és bérelt csóna-kunkon eveztünk. Ezzel telt el időnk, ami igazán kedves emlékeim közé tartozik”.
bátyámmal a házilag készített indián sátorból kis vitorlát szereltünk. A bélatelepi villák mind magánvillák voltak, a strandjuk messze tőlünk.
Nagyapámnak Fonyód felé menve a parton apám csináltatott egy kis fa festőházat, melynek az eleje széthúzható volt (7. kép).
1917-ben nagyapám meghívta egyik tanítványát, Molnár C. Pált, részben azzal a céllal, hogy legyen valaki fiatalabb is velünk, mert fiatalság jóformán alig volt (6. kép). Pali sokszor emlegette később,
16. kép: Szinyei Merse Rózsi a strandon unokaöccsei, Pali és Fekó között, 1916
Megtaláltam, de hogyan? Filmszínház lett belőle.
A kert elvadulva, alig tudtam a kedves zárt terasz-hoz jutni, azt is félig romosan találtam. Minden benőve iszalaggal, gyommal. A konyhaépületben egy család lakott, megkérdeztem, ez volt-e a Ve-lits-villa? Azt mondták: igen. Azt hiszem, arra a helyre nem filmszínház és elvadult bozót való, hanem például egy nagyteraszos vendéglátóhely, ahonnan az egész Balatont végig lehet látni. Írtam is a helyi tanácsnak, hogy tudják: két nyáron át itt volt vendég Szinyei Merse Pál.
Fonyódi gyermekemlékeimet még egy fájdalmas élmény is zavarja: kis strandunk mellett pár lé-pésnyire voltak a vasúti vágányok és állandóan mentek a katona-vonatok. A »marhavagonban«
utazó katonáknak integettünk talán egy utolsó
»Isten hozzád«-ot.
Soraimmal bizonyítani szerettem volna, hogy Bernáth Aurélon kívül Szinyei Merse Pál is fel-fedezte, hogy a fonyódi part milyen gyönyörű és milyen nagy lehetőségek vannak ott.”
és művészi egyensúlyozásukat. Minden villának megvolt a maga ellátó asszonya, és így nagyon jól éltünk. De sohasem tudtuk megérteni, hogy lehet a fejen nagy kosarat, a kezükben meg a nagy tejeskannát vinni. Persze, mi is megpróbáltuk, negatív eredménnyel.
Nagyatyám festészetére egy érdekes adatot mon-dok el. Édesapám kitűnő riporter fényképezőgépet vett, mert apja arra kérte, hogy a viharos Bala-tonról és a közel eső tájakról készítsen felvételt, hogy a hullámzást a fényképen is lássa. Van egy fényképem (11. kép), amit apám készített, teljesen pontos mása a Balatoni kilátás című képnek.44 Nagyatyám ezt a képet a helyszínen, a kis kápolna mellett festette. Bátyámmal vittük oda az összes festéshez valót. Ez a fénykép is azt bizonyítja, hogy minden képén a természethűségre törekedett.
1980-ban fiam levitt a Balatonhoz. 63 éve nem voltam Fonyódon és izgatottan lestem, megtalá-lom-e a nekem valamikor oly kedves Velits-villát.
44 E címet az 1965-ös, 13. BÁV aukción adták a képnek, amely koráb-ban Derűs idő a Balatonon címen volt ismert, most pedig egyetlen művel, a Szép idő című festménnyel azonosítjuk.
hivatott. Igaz az is, hogy nem ösztöndíjról volt szó, de utazás volt a dologban, hacsak Fonyódra is; és végül igaz az is, hogy nem famulusnak hívott oda, de mégis családi környezetbe invitált meg a két csintalan unoka mellé – őrzőül.
Itt köszönöm meg nektek, Pali és Félix, hogy olyan vásott srácok voltatok. Így jutottam én el hozzátok egy nyáron pár hétre és lettem egy egész életre szóló élménnyel gazdagabb. Különben azt hiszem, őrzői feladatomnak kellő mértékben eleget is tet-tem, mert derék férfiakká, sőt tisztes családapákká nevelkedtetek azóta, ami a mellett bizonyít, misze-rint sikerült benneteket megakadályoznom abban, hogy a fonyódi szirtről legurítsátok egymást. Tanul-gatnunk, ú.n. komoly dolgokkal is foglalkoznunk kellett volna, de ezt lehetőleg mindig más napra halasztottuk. Az is feladatom volt, hogy ügyeljek reátok, ne menjetek túlságosan messze a mély víz-be. Ma bevallom nektek, ezt a rendelkezést annál is komolyabban vettem, s szigorúan betartattam veletek, mivel én akkor még nem tudtam úszni… Bo-csássák meg a szülők utólag ezt a kis svihákságnak is beillő leplezést, de nem kérdeztek ki erre nézve, bevallásával viszont túl nagy tétet kockáztattam volna és végül - baj úgysem lett belőle.
A Bálvány-utcai jelentkezés lefolyásáról különben csak egy mozzanat maradt igazában emlékeze-tembe rögződve. Az egész tárgyalás alatt le nem tudtam venni szemem egy, a mesterről készült Rippl-arcképről, melynek felirata ez volt: »Pali bá-Molnár C. Pál:
Szinyei Merse Pál Fonyódon (részlet) Szépművészet, 1944 március, 105-107.
(Elhangzott a Szinyei Merse Pál Társaság 1944.
évi Szinyei-emlékülésén)
„[…] Talán másodéves lehettem, azon a nyáreleji napon, amikor a Főiskolán, már mindannyian egy kicsit a közeledő vakáció terveivel foglalkoztunk, és én egyik tanárunk útján azt az üzenetet kaptam, hogy jelentkezzem ekkor meg ekkor, nem kevesebb, mint Szinyei Merse Pál lakásán. Képzelhető az a belső izgalom, mellyel a hírt vettem. Magamfajta ifjú titán lelkében azonnal felnyíltak a képzelet zsilipjei. A Bálvány-utcai lakásra vezető úton, következő lehető-ségek fantasztikus képei peregtek le képzeletemben:
a Mester magához hivat, hogy személyesen fejezze ki előttem tehetségem iránti elismerését, melyet iskolai munkámban nyilván felismert. Vagy valami szép, nagy utazási ösztöndíj adományozását hozza személyesen tudtomra és még művészi tanácsok-kal is ellát útravalóul. De lehet az is, hogy a Mester meghív nyárra maga mellé famulusnak, miután megállapította, hogy a Főiskolán én mutatkozom erre legalkalmasabbnak.
Nos hát, a valóságban persze mindebből semmi sem lett, – illetve, a valóság és képzelet megszokott arányában, egy kicsit mindegyikből valami. Igaz, hogy nem a tehetségemet dicsérte meg, de valamit mégis csak jelentett számomra, hogy éppen engem
között van. Tilalomfát állított hát a művészet és a mindennapi élet közé, aminek a családtagok és szűkebb környezet gyöngéd és jogos érdeklődése is áldozatul esett. Szinyei Merse Pál a művész, ha dolgozott, már lelki alkatánál fogva is annyira megkívánta a területenkívüliséget, hogy egész házkörnyéke ezt a tilalmat visszhangozta. Az em-ber ezt annyira magába szívta, a kérdés tabuvolta annyira szuggesztív volt, hogy még évek multán is hatása alatt állott. Talán így történhetett, hogy csit - Pali bácsinak.«45 Akkor nem tudtam
megsza-badulni e felirat, enyhén szólva, különösségének víziójától, pedig hol volt ez még a későbbi Ripplis képcímek mögött! teszem azt, az a magányos interieur, melynek címe »Piacsek bácsi kiment a szobából«…
Minden családi környezetnek megvannak íratlan törvényei, ahány ház, annyi szokás alapon. Így a Szinyei-család tízparancsolatának legelseje ez volt,
»művészetről pedig nem beszélünk«. Ezt Fonyódra érkezve azonnal tudomásul is vettem és egész ott tartózkodásom idején, azt hiszem, pontosan be is tartottam. A második parancs arra vonatkozott, hogy a Mestert pedig a munkája helyén még tá-volról se zavarja senki. Tulajdon édes fiának is csak lopva sikerült itt-ott egy-egy orozva készült felvételt elsütni, mely a Mestert munka közben ábrázolta (1., 9., 10. kép). Sokan csodálják még ma is, hogy Szinyei Merse Pál családtagjai oly aránylag kevés személyi dokumentációval tudnak szolgálni a Mestert illetően. Nos hát én ezt nem csodálom. Szinyei Merse Pál idehaza annakidején nagyon szomorú tapasztalatokat tehetett, külö-nösen a vidéki társadalom művészi hozzáértése tekintetében; nagyon korán tapasztalhatta azt a különbséget, mely az éltető és szükséges érdek-lődés, meg a bénító, bántó, és frivol kíváncsiság
45 A felirat helyesen: Szinyei Merse Félixnek Pali bácsit. MNG ltsz.:
60.78 T
17. kép: Molnár C. Pál festés közben Fonyódon, 1917
Közvetlenül a tópartján, saját utasításai szerint készült fabódé állt, melynek csak a tóra nyílott fekvő formátumú ablaka, ahonnan az embernek kényelmes kilátása lehetett a vízre, védelem alatt szélben, viharban, esőben, hőségben. Igazán cél-szerű építmény volt (7. kép). A mester szeretettel és nagy hozzáértéssel foglalkozott ilyesmivel is. Ami-kor jernyei birtokrészét átvette, kúriáját teljesen a saját tervrajza alapján építette fel. »Terasz«című képéről ismerjük is a szép kúria egyik sarkát.46 A képen szereplő fekvőszék Fonyódon is velünk volt (6. kép). A házat övező pompás parkot is ő tervezte. Képei örök emléket állítottak a szép kert egyes bokrainak, fáinak, útjainak. „Tuja”,–„Szu-rokfenyő”,–„Reggel”,–„Parkban”– csupa meghitt, kedves és csodált, személyes és szinte megszemé-lyesített ismerőseink a képeken keresztül. Jernyei napsugarak…
Azt hiszem, a fonyódi fabódéból a mester csak megfigyeléseit eszközölte, hiszen szín-és forma-memóriája köztudomásúan olyan éles volt, hogy benyomásait a közvetlen szemléléstől bízvást füg-getleníthette. (A Majális Münchenben, a Pacsirta Bécsben készült) Örömmel vettem tudomásul, hogy ezt a fabódét később a telek tulajdonosa elkunyerál-ta Szinyeitől. Reméljük, kegyelettel meg is őrizte.
Meg kell majd egyszer szereznünk! Hátha majdan
46 A kép címe helyesen: Veranda (magántulajdon)
a mai napig én sem beszéltem fonyódi nyaramról senkinek sem.
Ha mégis olykor-olykor sikerült a Mestert szólásra bírni, az is, csak úgy este, a lámpa meghitt, csalá-dias fénykörében és akkor is csak valami kegyes, csalafinta léprecsalás, vagy valami leplezett pro-vokáció formájában sikerülhetett. De ilyenkor is csak nagyon szűkszavú, tömör megnyilatkozások tőmondatai hangzottak el. Ugyanígy művészkörben, ha alkalmas beszédtárgy volt terítéken és megint csak valami kihívás szólaltatta meg őt. Ezek a tömör mondatok olyan súlyos monolit gránittömbökként álltak Szinyei egyéniségéből épült alapzaton, hogy azt mondhatnám, egyenesen arra születtek, hogy szállóige formájában közkinccsé váljanak. Feles-leges lenne idézni belőlük. Ismerjük valamennyit.
Egytől-egyig művészet-pszichológiai telitalálatok.
Ha az egyiket itt ma este mégis elismétlem, azt csakis azért teszem, mert nekem szólt Fonyódon.
Mázolmányaim egyikét látva Szinyei megjegyezte:
»Fiatalember, ha fát fest, gondoljon mindig arra, hogy lombjain a madár átszállhat…« (17. kép). Már ezért az egy mondatért is érdemes volt Fonyódra mennem. Nem emlékszem, hogy Szinyeit egyszer is láttam volna munkája közben. Nem mertem volna megkockáztatni, hogy olyankor közelébe ólálkodjam. Ebben aztán igazán megértettem őt érzékenységével, végtére annyira már bennem is érvényesült a kolléga. »Anch’io ero pittore.« (»Én is festő leszek«.) [sic! ero=voltam! SzMA]
A paletta közepe, a keverő felület mindig kifogás-talanul tiszta és tükörsima volt. Bekevert festék sohasem száradt rajta, erre kínos pontossággal ügyelt. Rózsi meséli, hogy már gyermekkorából emlékszik, micsoda kitüntetés volt számára, ha festés után Apja megengedte neki, hogy a palettát tisztára törölje, vagy az ecseteket kimossa. Nem tu-dom elfelejteni, hogy ez mennyire imponált nekem és nem nyugodtam, míg magamnak is szokásommá nem vált a paletta tisztántartása. Mindig izgatott, hogy palettám közepe olyan szép zománcos po-litúrozott legyen, mint ahogy a Szinyeién láttam ott Fonyódon.
Fonyód nagy élmény maradt életemben. Pedig miként láthatták, se kaland, se esemény nem kap-csolódik emlékéhez. De kapkap-csolódik ennél valami nagyobb, szebb és fontosabb, Szinyei Merse Pál, a mi nagy Mesterünk, a legnagyobb magyar festők egyikének személyes emlékezete. Festészete di-csőségének ápolása az ő nevéről nevezett társaság kegyes, fennkölt feladata. Hálásan köszönöm tag-társaimnak a szerencsét, mely lehetővé tette szá-momra a mai estén, hogy Szinyei dicső művészeti és emberi emlékezetének, immár pazar pompájú mozaikjába, szerény emlékezésemmel nekem is szabad volt egy-két jelentéktelen kövecskét elhe-lyezni. Úgy érzem, mintha csak ma avattak volna a céh tagjává. Mint ilyen, csodálattal, tisztelettel és alázattal ürítem serlegünket.”
a Szinyei Társaság abban a helyzetben lesz, hogy Fonyódon nyári festőtelepet létesít (érdemes lenne).
Ez a fabódé lesz a telep szentélye.
Különben fültanúja vagyok annak, hogy Szinyei a Balatontól nem volt kimondottan elragadtatva, pedig szép Szinyei-képek készültek róla. „Tehetség-telen víznek” nevezte tréfásan. Ami a Badacsonyt (a hegyet) illeti, azt meg egyenesen gyűlölte. Már csak azért is, mert mikor Pesten Fonyódra készülő-dött, a pestiek folyton csak a Badacsony szépségét hangoztatták előtte, és kíváncsiságát valósággal felcsigázták. Felbőszült, mikor azt a valóságban meglátta. Formátlan koporsónak találta, mely kel-lemetlenül pöffeszkedik a túloldalon és behemód nagy tömegével aránytalankodik a zalai part egyéb-ként kellemes vonulatú összhangján. El is nevezte
»nagy dögnek«, ami a formájában rejlő asszociáció folytán, úgy lehet, találó is. Szerepe jóformán csak a házi meteorológiára szorítkozott. Színeiből. tó-nusaiból, körvonalai élességi fokából igyekeztünk a napi időjárásra következtetni. »Eső lesz, pipál a nagy dög«, – brummolta olykor a mester, vagy
„mehettek fürödni, az idő szép marad, mert a »nagy dög« »fátylat öltött« - és olyan jó nagyot és szinyeiset tudott hozzá kacagni, hogy remegett belé a ház.
Ettől mindnyájan jókedvűek lettünk.
Még azzal is el szeretnék dicsekedni, hogy palettáját is volt szerencsém látni. Felejthetetlen a benyomá-som, mert a klasszikus színsorban lila is szerepelt, mégpedig egy sötétebb és egy világosabb árnyalatú.
Ő – a vérbeli kolorista – most is a Balaton színje-lenségeiből indult ki, ábrázolva a csöndes víztükröt, mely az ég tónusához alkalmazkodik, amint az ég, – a világítás és színhatás forrása, – ott tükröződik a hul-lámokban egyszer zöldes, egyszer sárgás reflexekbe merítve tükörét. A háborgó vízzel is megbirkózik, amint erős hullámtörésben rohan az ár, himbálózó habot verve, szinte halljuk a fehér macskák sikon-gását s ami űzi-hajtja őket, a szél visonsikon-gását. Majd odaállunk a fonyódi sziklás partra, lenézünk a mély-be és szinte úgy véljük, hogy a víz tükre emelkedik, kék vize száll-száll felénk a magasba, egybeolvadva az éggel ragyogó tisztaságban.”
A kiállítási katalógus közölte a Háborgó Balaton és A Balaton a fonyódi partról című festmények repro-dukcióit. A második teremben a következő fonyódi képek kerültek kiállításra:
20. Zöldes Balaton – 8.000,- korona 23. Sárga Balaton – 8.000,- korona 33. Fonyódi hegy – 22.000,- korona 34. Háborgó Balaton – 35.000,- korona
35. Balaton a fonyódi partról – 22.000,- korona Az Ernst-Múzeum kiállításai 1916. XXIV. Magyar
mesterek III. csoportkiállítása.
Kivonat Lázár Béla katalógus bevezetőjéből: