Nemzetközi tapasztalatok egyes ragadozó fajok kizárására

A Túzokvédelmi mintaterület kiváló lehetőségeket teremt a biológia, az ökológiai, az alkalmazott természetvédelmi kutatások és a kizárásos kísérletek számára. A ragadozó emlősök részleges elvonásával, illetve annak közvetett hatásaival, ezen belül a földön fészkelő madarak költéssikerességével, illetve egyéb zsákmányfajokra gyakorolt hatásával számos tanulmány foglalkozik. A ragadozókérdés és a természetvédelmi célú ragadozókontroll napjainkban egyre inkább előtérbe kerül, hiszen a sérülékeny fajok esetében az egyre erősebb természetes élőhelyfregmentáció miatt a feldarabolódott populációknál a ragadozók predációja akár kipusztuláshoz vezethet. A különböző vizsgálatok kiterjednek a szabadtéri ragadozókontroll eredményességének elemzésére is, térségi vagy regionális szinten (FARAGÓ,2012).

Szabadterületű ragadozóelvonás hatásainak vizsgálata

CÔTÉ ésSUTHERLAND (1997) felismerve a ragadozó fajok állománynövekedésének, illetve egyes új területeken megtelepedő ragadozópopulációknak káros hatásait a sérülékeny madárfajok állományaira, összegző elemzést végeztek. Mintegy 20 publikált dolgozat áttekintését és feldolgozását végezték el, ahol a ragadozóeltávolítás természetvédelmi eredményességét vizsgálták. A kezelt területek 75%-án kimutatható volt a beavatkozások nagymértékű és pozitív hatása a cél madárfajok költéseredményességének esetében. Szintén kimutatható volt, hogy a vizsgált madárfajok költés utáni állománynagysága (állománysűrűsége) is szignifikánsan növekedett. Azonban a fészkelő populáció állománynagyságánál a növekedés egyértelműen nem volt azonosítható, a hatásosság mértéke nagyon eltérő volt. A tanulmányok vizsgálatánál megállapítható volt az is, hogy a vadgazdálkodás részeként megvalósított és a kialakult gyakorlaton nyugvó ragadozókontroll csak részben esik egybe a természetvédelmi célból végzett kezelés módszerével, ezért természetszerűen a hatékonyság is jelentősen eltér, illetve eltérhet.

Lengyel kutatók a vörös róka (Vulpes vulpes) állományának változását, a változások közvetett hatásait vizsgálták a mezei nyúl (Lepus europaeus) állományára.

Poznantól délre jelöltek ki két hasonló nagyságú (3200 ha, 3400 ha) és élőhelyi adottságú területet, ahol a mintaterület esetében 1996 és 2002 között csökkentették intenzíven a vörös rókák egyedszámát, míg a kontrollterületen csak 2000 és 2002 között került sor ilyen típusú kezelésre. A vörös rókák és a mezei nyulak tavaszi egyedsűrűségét éjszakai reflektoros számlálással és 10 kilométer hosszúságú mintavonal felhasználásával állapították meg. A 2000/2001-es vizsgálati időszakban a mintaterületen a rókák egyedsűrűsége 2.8-szor alacsonyabb volt, míg a nyulak egyedsűrűsége 1.7-szeresére növekedett a kontrollhoz képest (PANEK et al., 2006).

A finn Vadgazdálkodási és Halászati Kutatóintézet 1993 és 1998 között vizsgálta egyes emlősragadozók eltávolításának eredményességét különböző récefajok populációira vonatkoztatva Finnország három régiójában. Különböző módszerekkel csökkentették a vörös róka, a nyuszt (Martes martes) és amerikai nyérc (Mustela vison) állományát a kijelölt mintaterületeken. Ezzel párhuzamosan nyomon követték az úszó- és bukórécék állományainak költéseredményességeit a minta- illetve az ezek közelében kitűzött kontrollterületeken. Az emlősragadozók leghatékonyabb eltávolítási módszerének a vadászat bizonyult. A vizsgálat során Észak-, Dél- és Kelet-Finnországban különböző eredmények születtek, ahol az eltérés oka a különböző élőhelytípusokban és a ragadozó-, illetve récefajok populációinak helyi sajátosságaiban keresendő. Míg a vörös róka és a nyuszt esetében a ragadozóelvonás hatása egyértelműen kimutatható volt, az amerikai

11

nyérc (Mustela vison) és a récék költéseredményessége között viszont nem találtak összefüggést (KAUHALA,2004).

ADKINS (2001) két éven keresztül folytatott vizsgálatokat a ragadozóelvonás kérdéskörében. Kutatásait Észak-Dakotában folytatta, ahol 20 darab 259 hektáros mintaterületet tűzött ki, majd elemzett rendszeresen, melyhez 20 darab kontrollterület kapcsolódott. A terület síksági típusú, mezőgazdasági területeire az alacsony gabonafélék termesztése jellemző. A középtermetű ragadozó emlősök (Mephitis mephitis, Vulpes vulpes, Procyon lotor, Canis lupus, Canis latrans) intenzív eltávolítása a területről a kisemlősök (Peromyscus spp., Microtus spp.) egyedsűrűségének növekedését eredményezte. Adkins azt is megvizsgálta, hogy a többi állatcsoportot hogyan érintette a beavatkozás. Vizsgálata nagyon szoros kapcsolatot talált, illetve mutatott ki a kisemlősök egyedsűrűsége és a mintaterületen élő récék költési sikeressége között.

Ragadozóelvonás hatásainak vizsgálata kizárásos kísérlettel

A ragadozók távoltartásának másik módszere a megcélzott fajok egyedeinek valamilyen műszaki felépítmény (háló, kerítés, elektromos műszaki zár) kiépítésével történő kizárása a vizsgált területről. Ebben az esetben vadászati vagy egyéb módszerrel eltávolítják a kutatatás tárgyát képező fajok egyedeit, majd az időszakos vagy a folyamatos izolációt a kísérlet végéig biztosítják.

Skandináv kutatók 1991 és 1995 között végeztek Észak-Norvégiában kisemlősökre koncentráló vizsgálatokat egyes ragadozóemlősök kizárásával. A 2 hektáros mintaterületet a Skandináv-hegység lejtőjén tűzték ki, melyhez 5 kontrollterületet kapcsoltak. Az élőhelytípusok a növényzetben gazdag szubarktikus nyírestől, a fűzeseken, a fenyéreseken át a hátas tundrarészekig terjednek, összességében egy tipikus sarkköri-alpesi élőhelyegyüttes. A kizárt fajok közé a hermelin (Mustela erminea), az eurázsiai menyét (Mustela nivalis), az amerikai nyérc és a vörös róka tartozott. A vizsgálat során a mintaterület késő júliustól szeptember végéig volt ragadozómentes, az év többi időszakában a fenti ragadozó fajok egyedei számára átjárható volt az egyébként lezárt rész.

A kutatás központjában a kisemlősök egyedsűrűségének, gradációjának elemzése állt, az egész évre kiterjedő időtartammal. A tavaszi időszakban sem a kisemlős-együttes, sem az egyes fajok egyedsűrűsége nem mutatott szignifikáns különbséget. Azonban az őszi felmérések alkalmával már elkülönültek a minta- és a kontrollterületek közötti eredmények, amelyek a gradáció egyes szakaszaira eltérő és jellemző képet mutattak (EKERHOLM et al., 2004).

1998-ban a skóciai partokról nyugatra fekvő szigeten, madárvédelmi célból, az RSPB (Royal Society for the Protection of Birds) keretei között tanulmányozták a sünök (Erinaceus europaeus) predációs tevékenységének és a partimadarak költéseredményességének összefüggéseit. A kutatási program elindítását egy élő és egyre nagyobb jelentőségű természetvédelmi probléma indukálta. A gondot pedig a számos földön fészkelő madárfajra veszélyt jelentő ragadozó emlősöknek, így a sünöknek, az eddig ragadozómentes szigetekre történő betelepítése jelenti, hiszen jelentős fészek-, illetve tojáspredátorok. Az egyik skóciai szigeten két tengerparti mintaterületet (20 ha, 98 ha) a szárazföld irányából, három oldalról egy speciális kerítés kialakításával lezártak, majd a sünöket eltávolították és az izoláltságot a vizsgálat idejére biztosították.

Alkalmi bejutás csak az üregi nyulak (Oryctolagus cuniculus) kerítésrongáló hatásának következtében állt fenn, melyet természetesen korrigáltak. A kutatások azt mutatták, hogy a partimadarak esetében átlagosan 2‒4-szer magasabb értéket mutatott a költéseredményesség a sünmentes mintaterületen, mint a kontrollterületeken. Azonban

12

meg kell jegyezni, hogy az őshonos, tojásrabló madarak hatásának mértéke nem volt teljes körűen ismert (JACKSON,2001).

Szintén jól használhatók ABILDGARD és munkatársainak (1972) az Illumo szigetén élő nyúlpopulációval kapcsolatos vizsgálatai, amely több mint egyévtizedet öleltek fel (1957‒1970). A 100 hektáros tengeri szigeten középméretű, a mezei nyulakra veszélyt jelentő ragadozó emlősök nem élnek, így predátorként csak egyes madárfajok jelenhetnek meg, elsősorban a sirályfélék. A ritkán befagyó tengeröböl gyakorlatilag átjárhatatlan akadályt képez, így a vizsgált terület „ragadozómentes”, a kutatások alkalmasak a ragadozóelvonás hatásainak elemzésére is.

Ragadozóelvonás hatásainak vizsgálata fészekkosaras védelemmel

Svédországi kutatócsoport 2002 és 2004 között foglalkozott két földön fészkelő madárfaj, a bíbic (Vanellus vanellus) és a piroslábú cankó (Tringa totanus) költéssikerességének vizsgálatával. A vizsgálat során a fészkeket egyedi

„kosárvédelemmel” látták el, ahol a köralakú, rácsozott kosár nemcsak oldalirányból biztosított védelmet a nagytestű ragadozóemlősök esetében, hanem felülről is védelmet nyújtott a fészekpredációra specializálódott madárfajok egyedeivel szemben (1. kép).

Ezzel a módszerrel a vörös rókát és az európai borzot, madarak közül a kormos varjút (Corvus corone) és a sirályféléket sikerült kizárni. A vizsgálat többek között kiterjedt a költéssikerességre, a kotlás hosszúságára, a kelés szinkronizáltságra, a részleges fészekalj-vesztésre, a fiókák kondíciójának alakulására és a felnőtt madarak predációjára. A kutatás egyértelműen kimutatta, hogy mindkét madárfaj védett fészekaljainak esetében magasabb fiókaszám kelt, mint a kontroll fészekaljak esetében. Míg a védett bíbicfészkeknél a kotlási idő hosszabb volt, ami nem ment a fiókák kondíciójának rovására, addig a piroslábú cankók esetében ilyen tapasztalat nem volt. Mindenesetre a módszer korlátozottságát jól mutatja, hogy az olyan érzékeny fajok esetében, mint a piroslábú cankó, nagyon óvatosnak kell lenni és szükség esetén az alkalmazott módszer felülvizsgálatára is sor kerülhet (ISAKSSON et al., 2007).

1. kép: A bíbic (Vanellus vanellus) fészekkosaras védelme Svédországban (ISAKSSON et al., 2007)

13

A Túzokvédelmi mintaterület a fenti vizsgálatokhoz kapcsolódva számos fontos kutatás helyszíne lehet a jelenben és a jövőben, amely választ adhat alapvető természetvédelmi kérdésekre, segítve a védelmi munka erősítését. Széll Antal dolgozta fel a Túzokvédelmi mintaterület üzemeltetésének első tapasztalatait és tett közzé az előzetes eredményeket (SZÉLL, 2005), de a téma iránt érdeklő egyetemi hallgatók is foglalkoztak egyes kérdésekkel (VARGA, 2008).