megszólal még egyidejűleg, a melynek rezgésszáma a két hang rezgésszámainak összegével egyenlő'. Az igy fellépő hangokat combinatio-hangoknak nevezzük.
Az előbb említett különbségi hangokat először Sorge, majd Tartini (1754) olasz hegedűs fedezte fel (Tar- íww-féle hangok). Az összegi hangokat Helmholtz (1856) előbb elméleti utón fedezte fel, majd létezésüket kí
sérletileg is kimutatta. A combinatio-hangok eredetét Helmholtz magyarázta meg az interferentia alapján, kimutatván, hogy az interferentia alapelve, azaz hogy az eredő mozgás algebrai összeg, csak akkor érvényes, ha a rezgések kis amplitúdóval bírnak s nem érvényes erős hangoknál, ahol az amplitúdók nagyok. Azon
ban az ilyen erős hangok hullámai a rezgési-számok különbségének és összegének megfelelő másodrendű hullámokat hoznak létre s ezeket halljuk mi com- binatio-hángokiíl.
11. §. Doppler elve.
Ha a hangforrás és a fül gyorsan közelednek egymáshoz a hang emelkedik, ellenben ha a hang
forrás és a fül egymástól gyorsan távozik a hang mélyebb lesz. Doppler (1842) a most megismert tüne
ményt úgy fejti meg, hogy a közeledésnél a fül több hanghullámot fog fel, mint a mennyi érte volna, ha a távolság nem kisebbedett volna; ebből tehát ön
ként következik a hangnak a fülben való emelkedése.
Megfordítva van a dolog a távolodásnál. Zeneileg gyakorlott fül könnyen észreveszi a tüneményt a közeledő vagy távozó lokomotív füttyének megfigye
lésénél. Buys-Ballot (1845) a tüneményt nagyon magas hangú hangvillának az észlelő füléhez való gyors közelítése által mutatta ki. Ismerve a hang magasságát és látszólagos magasság-változását, abból a távozó vagy közeledő hangforrás sebessége is meg
határozható.
12. §. A hang sebességének indirekt mérése.
Az 1. §-ban megismert c — n . X egyen
let alapján, mely a hang terjedési sebessé
gének a rezgési szám és hulíámhoszszal való össze
függését fejezi ki, képesek vagyunk a hang terje
dési sebességét valamely nyitott síp rezgő légoszlo
pának megfigyelése utján is meghatározni. Ha a
Sípokkal.
nyitott síp hossza l, akkor (8. §.) I — - y s ismerve a síp hangjának n rezgési számát, c = 2nl.
Minthogy a nyílt sípoknál az l = ~ egyenlet csak megközelítő pontosságpal bír, czélszerübb a sebesség meghatározására a Kundt-féle porábrákat felhasználni. Elég hosszú üvegcsőben Í13. ábra) longitudinális álló léghullámok a behin
tett korpafümagot vagy szárított kovasavport úgy osztják szét, hogy a hullámok és csomópontok köny- nyen felismerhetők s a hullámhosszak pontosan le- mérhetők. A rezgés előidézésére az e lemezzel ellátott pálcza dörzsölése szolgál, mely o-nál parafadugóval van a csőbe erősítve. A pálcza rezgési száma hang
jának magasságából határozható meg s egyenlő a csőbe zárt levegő rezgési számával. Ezzel szemben a hullámhosszúság a pálczában — mely a pálcza
két-a
13. ábra.
szeres hosszúságával egyenlő — olyan arányban múlja fölül a levegőét, amilyen arányban nagyobb a terjedési sebesség a pálczában, mint a levegőben, így pl. ha a hangkeltő pálcza üvegből van, mely
ben körülbelül 15'2-szer nagyobb a terjedési sebesség, mint a levegőben s ha a pálcza hossza 60'8 = 4 X 15 2 cm.; akkor az együtthangzó bezárt légoszlop fél
hullámhossza, azaz egyik csomópontnak a másiktól mért távolsága 4 cm. Ez a módszer igen alkalmas a csőbe zárt különböző gázokra vonatkozó terjedési sebességek összeJiasorditására, vagy ugyan e ezélra oly különböző szilárd testekre vonatkozólag, melyek
ből a hanggerjesztő pálczát készítjük.
Knndtféle porábrákkal.
27
Optika.
13. §. A fény mibenlétére vonatkozó hypothesisek.
A fény égjeuesvoualú terjedése és terjedési se
bessége.
Hogy a testeket láthassuk fényforrásra, vezetőre és ép szemre van szükségünk. Fény világitó testek rendkívüli sebességgel, minden irány
ban szétröpitenek. Ezen lciömlési (emanatio, emissio) elmélettel az interferentia és diffractio tüneményeit nem lehet megfejteni, azért az önmagától megdült. Napja
inkban Young (1820) ideje óta a hullámzási (vibratio vagy undulatio) hypothesis van elfogadva, melynek alapját Huyghens (1690) vetette meg. Ezen hypothesis szerint a fény az egész világtért, még a testek legapróbb közeit is betöltő mindenekfölött rugalmas, súlytalan anyagnak az aethernek trarisversális rezgése. A testet látjuk, ha az abban foglalt aether-inolekulák felette gyors, másodperczenként legalább 400 billió, végtelen kis amplitúdókkal bíró rezgést végez, mert akkor a hullámzó mozgás a környező aetherre, mint vezetőre tovább terjed s abban transversális rezgésekül nagy sebességgel előre halad. Hogy a fényt transversális rezgéseknek kell tekintenünk, az a fénysarkitási tüne
ményekből következik. A szembe jutó aether-hullá- moküak a látási idegekre gyakorolt hatását az agy mint subjectiV fényérzést fogja fel.
A testek átlátszók, ha bennük az aether- hullám eredeti rezgcsállapotát megtartva tovább terjedhet, különben átlátszatlanok.
A fény isotrop közegben —- más hullám- mozgásokhoz hasonlóan — gömbalakban terjed szét. A hullámfelület bármely pontját a gömb középpontjával összekötő egyenes a fénysugár. A hullámzási hypothesis szexánt a fénysugár csak geometriái fogalom, nem más, mint a fény terjedési iránya, melynek mentében a fény okát is keressük.
Physikai fényszálak vagy sugarak nincsenek. A fény
A fény
egyenesvonalú terjedésén nevezetes tünemények alap
szanak. Ha a csupán egy pontból állónak képzelt fényforrásból kiinduló sugár az átlátszatlan test felü
letét éri, a mögött sötét hely, árnyék támad. A test meg nem világított része önárnyék
ban marad, a test mögött lévő' sötét tér neve vetett árnyék. Ha a
fény-A
14. ábra.
forrás maga is test (14. ábra) teljes árnyék (mag) és félárnyék jön létre. Az utóbbi csonka kúp vagy csonka gúlaalakú. Az árnyék-képződés a nap- és hold- fogyatkozások oka. Napfogyatkozásnál újhold idején a sötét hold a nap elé érkezik s árnyék-kúpja a földet éri. A föld azon helyein, a hová az árnyék-mag esik teljes-, a félárnyékba eső helyeken részleges-napfogyat
kozás áll be. Ha a magárnyék nem éri el a földet a meghosszabbítási irányába eső helyeken
gyűrüs-napfogyatkozás észlelhető. — Holdfogyatkozás hold
töltekor állhat be, ha a hold a föld árnyékába lép.
— A fény egyenesvonalú terjedésén alapszik még a sötét kamra vagy camera obscura (15. ábra), melyet a 15. században Leonardo da Vinci fedezett fel s melyben a külső tárgyról egyenes vonalban terjedő fénysugarak a szekrény átellenes lapján a tárgy for
dított képét mutatják.
A fény terjedési sebessége felette nagy, úgy hogy közönséges eszközökkel meg sem mérhető, azért azt régebben végtelennek
A fény terjedési se
bessége.
29