A név mint tükör, szimbólum és eszmei konstans

In document Előfizetőknek: 00 Ft 6 (Pldal 180-187)

S

ZARVAS

M

ELINDA

: T

ÜKÖRTEREM FLAMINGÓKNAK

IRODALOMTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK A MAGYAR VAJDASÁGI IRODALOMRÓL

A név meghatároz, a név előír, a név előfeltételeket, sőt előí-téleteket hoz létre, és még Barthes szerzőjének halála után fél évszázaddal is elvárási horizontot konstruál meg. Szarvas Melinda tanulmánykötetét olvasva ez a horizont fel-, majd leépül. Átalakul, átíródik, átfogalmazódik. Körvonalai de-, majd rekonstruálódnak. Szabályai pedig érvényesülnek, elto-lódnak, elmozdulnak és helyenként felszámolódnak. Nem magyarországiként pedig egy olyan magyarországi szerző magyarországi kiadású kötetét olvasva, aki nem magyaror-szági irodalommal foglalkozik, mindezt egy magyarormagyaror-szági folyóirat számára – magam is egy olyan tükörtelembe lépek, amelybe nemcsak Szarvas Melinda kötete, hanem azzal együtt az általa vizsgált szerzők, a tudáshalmaz és irodalom-történeti hagyomány, szövegemmel együtt pedig az ő szöve-ge által vizsgált szöveszöve-gek is egy többszörösen megsokszoro-zódó viszonyhálózatba helyeződnek.

Szarvas Melinda tanulmánykötete próbafuratokat végez az egy évszázada Jugoszláviában, Szerbiában, Vajdaságban íródó magyar irodalmi kánonon. Alapos filológiai és elméleti felkészültséggel veszi górcső alá a fogalmakat, újragondolja őket, miközben az olvasót is újragondolásra ösztönzi. Az iro-dalomtörténeti áttekintések mellett így megkísérli összete-vőire bontani azt a közel egy évszázada használatban levő, vitatott, támogatott, megkérdőjelezett eszmei keretet is, amely a kánonnak nevet és körvonalakat adott, de amely manapság a társadalomtörténeti valóságok megváltozásával egyfajta folytatólagos válságát is éli. A kötet külön érdeme ilyen értelemben az, hogy kiemelve az irodalomtörténeti folytonosságból, elemeire bontja, majd megfordítja a jugo‐

szláviai vagy vajdasági magyar irodalom jelzős szerkezetét, és magyar vajdasági irodalom néven helyezi használatba. Ez-Fiatal Írók Szövetsége

Budapest, 2018 260 oldal, 2500 Ft

 

180 tiszatáj

zel pedig rátapint arra a posztjugoszláv térben másutt is felmerülő kérdésfelvetésre, amely szerint a (poszt)jugoszláv és ezzel együtt a vajdasági együttélés csupán egymás mellett élés-sé alakult-e, következésképpen meghaladottá és anakronizmussá vált-e az a közvetítő kultú-ra, amely évtizedeken át meghatározta.

Szarvas Melinda így elsősorban arra tesz kísérletet, hogy a huszadik század során több-szörösen is megváltozott társadalmi és politikai valóságok ellenére fennmaradó állandósult elnevezést új jelentéstartalmakkal dúsítsa, és az általa vizsgált regionális irodalmi korpusz-nak is új analitikai keretet adjon. A név által mozgásba hozott jelölők megkérdőjelezésével pedig magának a kánonnak az utóbbi negyed század alatt bekövetkezett módosulásaira, eró-ziójára, hangsúlyainak áthelyeződésére keresi a választ. Maga a szerző a könyv egészét te-kintve következetesen használja a magyar vajdasági irodalom kifejezést. Abban viszont már nem lehetünk biztosak, hogy a névmódosítás az elkövetkező években széleskörűen elterjed-e, hiszen ez majd az akadémiai mezőben lezajló recepción és az évtizedek óta használatban levő szakzsargon rugalmasságán is múlik. Mindazonáltal figyelemre méltó, érdekes kezde-ményezésként tarthatjuk számon.

A tanulmánykötet első része a két világháború közötti időszakot vizsgálja a fenti szem-pontok alapján. Elsősorban azt problematizálja, hogy miként keletkezett a név, kitér a sajtó-ban zajló irodalmi viták fontosabb érveire, továbbá megpróbál ráközelíteni arra az időpont-ra, amely töréspontként döntően befolyásolni tudta a név keletkezéstörténetét. A könyv kö-vetkező két módszertani egysége vajdasági szerzők műveit veti össze magyarországi köte-tekkel. Nem mellékes, hogy ezeknél az elemzéseknél külön figyelmet fordít a recepciótörté-netekre, amelyek egymásra vetítésével érdekes, valamint irodalomtörténeti szempontból is jelentős eltérések és egyezések mutatkoznak meg. Ilyen komparatív módszerrel közelíti meg Gion Nándor Testvérem, Joáb és Móricz Zsigmond Rokonok című regényét, Balázs Attila Cuniculus és Esterházy Péter Termelési‐regény című műveit, valamint Kazinczy Ferenc és Szenteleky Kornél irodalompolitikai erőfeszítéseit. Ennek tükörképeként következik az utol-só egység, amely Kosztolányi Dezső kapcsolódási pontjait vizsgálja Danilo Kiš, Lovas Ildikó, Börcsök Erzsébet, Tolnai Ottó, Csáth Géza és mások életművében. Az összesen tizenöt tanul-mányt elsősorban az jellemzi, hogy a kizárólag műre összpontosító, szövegközpontú gyakor-lattal ellentétben Szarvas Melinda általában irodalmon kívüli szempontokat is beemel az elemzésbe. A tisztán poétikai vagy narratológiai aspektusok mellett így a recepció tárgyalása során fontos szempontként kezel olyan adatokat, mint a szerző Magyarországra vagy onnan való elköltözése, az élet egyéb fordulópontjai, a mű keletkezéstörténete és elsődleges recep-ciója, emellett kiemeli az életmű egésze tekintetében azon életrajzi mozzanatokat, amelyek kétségkívül kihatottak a művek utóéletére. Itt például fontos megjegyezni azt, hogy fenntar-tással és kellő távolsággal kezeli az irodalomtörténet-írás, és az irodalomtudománnyal fog-lalkozók korszakba ágyazott, ideológiai determináltságát. Kritikai távlatba tudja helyezni ilyen értelemben a két világháború között íródott irodalomtudományi közleményeket és cik-keket, valamint a jugoszláv szocializmus ideje alatt íródott irodalomtörténeti áttekintéseket is. Emellett kiismeri magát a jugoszláv médiatáj magyar hírlapirodalmában, láthatóan jártas a Vajdaságban publikált szakirodalomban, és ilyen értelemben el tudja kerülni azokat a köz-helyeket is, amelyek csapdájába a magyarországi magyar kutatók sok esetben beleesnek ak-kor, amikor a kisebbségi magyar kultúrprodukciót vizsgálják.

2019. július–augusztus 181

A szerzőt láthatón inspirálja a Vajdaságban keletkező magyar szépirodalom, és nemcsak naiv érdeklődéssel, kuriózumként kezelve közelíti azt meg, hanem alapos tudással fordul fe-lé. Továbbá, annak ellenére, hogy érezhetően magyarországi közönségnek ír, hiszen több olyan dologgal is részletekbe menően foglalkozik, amelyekkel a vajdasági magyar irodalom-tudomány (a redundancia miatt) csak érintőlegesen szokott, a regionális irodalmi megnyilat-kozásokat nem a huszadik század során szinte beidegződött, többségi, magyarországi pozíci-óból vizsgálja, a magyar irodalom egyfajta leágazásaként, hanem teljes érvényű, külön rend-szerként, amely viszont kölcsönhatásban van a magyarországi és más rendszerekkel is. Ezzel kapcsolatban pedig Az elnevezés kötelez(ő) című tanulmányban meg is jegyzi: „A fontos az, hogy a vajdasági irodalmi produktumok esetében ez a kétoldalú recepció kialakuljon, se ne csak a magyarországi, vagy csak a vajdasági értelmezés érvényesüljön.” Ez a szemlélet a kö-tet teljességén átvonul, és ilyen értelemben egy olyan komparatív alapot ad, amely remélhe-tőleg a további kötetekben is megőrződik, továbbfejlődik és hasonló eredményeket produkál.

KORAKRIT ARUNANONDCHAI: NO HISTORY IN A ROOM FILLED WITH PEOPLE WITH FUNNY NAMES 5

58. Velencei Képzőművészeti Biennálé

  ABAFÁY-DEÁK CSILLAG

Neverland *

Az 58. Velencei Képzőművészeti Biennále kurátora, Ralph Rugoff, az idei seregszemle mottó-jának a kissé provokatív May You Live in Interesting Times (Élj érdekes időkben) mondatot adta, aminek többféle értelmezése lehetséges. Felszólít arra, hogy figyeljünk jelenünk jegyei-re, környezetünk minden mozzanatára. Korunk legégetőbb kérdéseire keresi a választ, mint a migráció, a klímaváltozás, és hangsúlyozza a kommunikáció, a párbeszéd fontosságát a má-sik féllel és önmagunkkal is. A víz is fontos szerephez jut, vagy túl sok (áradások, cunamik), vagy túl kevés (vízhiány, szennyezett víz, elsivatagosodás) van belőle.

Ha a Giardiniben kezdjük a megtekintést a Centrális Pavilon előtt és fölött sűrű köd go-molyog, körülveszi a belépni szándékozó látogatókat, a „La Biennale” szavak a kolonnád fö-lött formálatlanná válnak. Lara Favaretto installációjának második részét látjuk, címe Think-ing Head. Eszembe jut a legutóbbi kasseli documenta, ahol a főépület tetejéről is időnként füstfelhő szállt fel. Ott sem lett új pápa, csak néhány új gondolat született. Az olasz művész alkotása jelkép, világunk ködös, bizonytalan. Az installációnak erős érzéki hatása van, a szó szoros értelmében is megérinti a látogatókat.

Az érzéki hatások folytatódnak, az előtérből hosszú folyosón keresztül jutunk be a ter-mekbe, vakító, fluoreszkáló hófehérség vesz körül, káprázik a szemünk. A japán Ryoji Ikeda Spectro III. című műve monumentális minimalizmus, mai világunk vizuális ingerekkel túlter-helt állapotára utal, ami szinte vakká tesz bennünket életünk fontos részleteinek meglátásá-ban.

Először szerepel több női kurátor és művész, mint férfi. Megdőlt a nyugati művészet egyeduralma, az afrikai és keleti művészet most megkapta méltó rangját, mennyiség és mi-nőség tekintetében. Új résztvevő Ghána, Madagaszkár, Dominikai Köztársaság, Malajzia és Pakisztán. Nyolc év után ismét jelen van India. Az afroamerikai művészet, a szokásostól elté-rően a szegregáció, elnyomás és rabszolgaság traumái helyett a fekete kultúra széles spekt-rumát mutatja be. Zanele Muholi önarckép-fotósorozata, a női egyenjogúság és önmagunk

tel-2019. július–augusztus 183

csend, Shilpa Gupta indiai művész kapuja jobbra-balra csapódik, nemcsak zár, de közben rombol is. Nincs átjárás a zónák, határok, vallások, szociális státusz között, és közben minden erodálódik. Akárcsak Nairy Baghramian, iráni művész Maintainers című alkotásánál, a fém-vázakra applikált viaszszobrok, lakkbevonattal mint használt matracok fekszenek a földön, a fényezés tartja ideiglenesen egybe formájukat, de tudni lehet, hogy a viasz idővel elhaszná-lódik, megsemmisül.

Csendben ölt nyelvet ránk Lee Bull, Koreai Köztársaság, Scale of tongue című bizarr alko-tása. Különböző perspektívából nézve más formát mutat, lehet kőszikla, nagy nyelv vagy süllyedő hajó. Organikus és szintetikus anyagok keverednek, a selyem a legkisebb légmoz-gásra is reagál, átalakítja a szobor formáját. Nincs állandóság.

A török Halil Altindere Cosmonaut, Space refugee című műve felveti a kérdést, ha egy or-szág se fogadja be a szír menekülteket, akkor miért nem telepítik őket a Marsra? Szobrok és szocreál festmények, virtuális videók vizualizálják a vörös planétán az űrmenekültek életét, lehetőségeit. Ha a szír menekültek népesítik be azt a planétát, lesz-e nekünk ott keresniva-lónk? Nem lehetetlen, hogy földünkön belátható időn belül megszűnik az élet, valamennyien migránsokká válunk.

De még van egy kis idő, Alex da Corte, USA, The decorated Shed, miniatűr kisváros ma-kettje a reklámtáblákkal egy létező valóságot modelez, miközben egy amerikai sorozatra utal, de nem az általunk ismert Twin Peaksre. Álom és rémálom egyben, fölötte a csillagos ég, beleborzongunk, mi lakozhat az idill mögött. Az ukrán Zhanna Kadyrova, Second Hand, a szovjet idők ipari épületeinek lebontott kerámiát használja fel műveihez, ezzel öltözteti fel próbababáit, minden megkövül, az emlékezet marad törékeny.

Gyakoriak a dekonstruált tárgyak. Alexandra Bircken a kettévágott motorkerékpárt for-dítva rakta össze, de nem csak a holt anyagot darabolják. A japán Mari Katayama saját cson-kított testét is anyagként használja, kilencéves korában amputálták a lábát, és műlábakkal él.

Humorosan megjegyzi, ez van kéznél. Wu Ji, kínai Flesh in Stone – Ghost cement szobrai a fa-lon lógnak, testrészek, nem torzók, fém tartja össze, mintha önálló élete lehetne a résznek az egész nélkül. Andra Ursuța, Szalonta, USA, (Divorce Dump) mellkasának kosarába a válás után emlékekkel teli tárgyak kerültek. A hétköznapi, de mégis fontos tárgyaktól nem bírunk szabadulni, szívünkben (szívünk helyén) őrizzük ezeket.

A francia pavilon is ködbe burkolózik, a hátsó bejáraton keresztül juthatunk be az épü-letbe. Laure Prouvost ezzel a migrációra céloz, és arra, hogy az életben is keresnünk kell az utunkat, és ezt néha csak kerülővel érjük el. A Deep See Blue Surrounding You pszichodelikus film, vízen-víz alatt járunk, a tudatalattinkban is, szürreális utazás Párizsból Velencébe. Mini installációk a közelgő világvégéről, az átmenet és a pusztulás megjelenítése. A remény is fel-csillan, a fehér galamb emlékeztet arra, hogy Noénak jó hírt vitt, az árvíz visszahúzódik.

A litvánok kapták az Arany Oroszlánt, a képzőművészet Oscar-díját. Az olasz kurátornő a katonai kikötő elhagyott raktárhelyiségét bérelte ki, homokos, strandot alakított ki, mester-séges fénnyel, UV-lámpákkal, hősugárzóval. Műanyag játékok, statiszták fürdőruhában és kö-zöttük profi operaénekesek a fürdőlepedőkön énekelnek, elsiratják a korallzátonyokat, ame-lyek vesztik színüket a fénytől, a hulladékok problémáját. Minden mesterkélt, apatikus, hatá-sa mellbevágó. Az északi pavilon is a klímaváltozással foglalkozik Weather report: Fore-casting future, idő- és jövőjós egyszerre.

184 tiszatáj

A belga pavilon (Mondo Cane) is díjazott. Két világot ábrázol, ami nem kommunikál egy-mással. Élethű bábok népi öltözetben, mechanikusan végzik munkájukat, szőnek, varrnak, zenélnek, főznek, köszörülnek. Utópikus, fehérre mázolt világ, míg a rács mögött karikatúra-szerű alakok (zombi, költő, kirekesztett, beteg, menekült). Paralel társadalmat látunk, a kap-csolódások lehetetlenségét. Az öreg Európa skanzenjét turistalátványosságként, gépesített bábjai felidézik a Disneyland problémát is.

Egyiptom (The Beginnig of the Idea), Khnum, a templom titkainak őrzője és mesélője fe-jén műholdvevő tányérja mozog, veszi az adást a jövőből. Zene, félhomály, hieroglifák, sok aranyozás, talán sírkamrában vagyunk, csak földig hajolva kúszhatunk ki a napvilágra.

Ausztria pavilonjának homlokzatán Amo ergo sum (szeretek, tehát vagyok) szöveg áll fénycsövekből. A bent látott képek csak első pillantásra tűnnek a logo ellentétének. Renate Bartelman az érzelmek ambivalenciájára hívja fel a figyelmet, erős, sötét, de poétikus képei-vel. 312 vörös, muránói üvegrózsa mint egy vörös hadsereg sorakozik a belső udvarban, he-gyes kés áll ki mindegyik virágból, a tüske nem a száron található, eszünkbe ne jusson közel hajolni és megszagolni.

A magyar pavilonban Waliczky Tamás Képzelt kamerák projektje rendkívül sokrétű.

A huszonhárom lightboxban huszonhárom egyedi és mechanikájának megértése nélkül is rendkívül izgalmas képpel találkozhat az érdeklődő. Waliczky a számítógép segítségével fel-ismert látási lehetőségekkel, illetve a saját korunkban megfigyelhető látásmódokkal egészíti ki az emberi látást és térérzékelést. Interaktív installáció az egyik lightbox, mint az analóg el-ven működő fényképezőgép digitális parafrázisa. Az installációval kipróbálhatja a látogató, hogy milyen képeket képes létrehozni Waliczky Tamás egyik fantáziakamerája.

A lightboxok, az animációk és az interaktív installáció együtt egy nagyon egységes feldol-gozása a látás leképezése, a valóság ábrázolása kérdéskörnek. Az újmédia-művészet nemcsak arról ismeretes, hogy új médiumokat, elsősorban digitális technológiát használ, hanem hogy maga a médium mikéntje is hangsúlyos szerepet tölt be a műben, hiszen nemcsak eszköze a művésznek, hanem gondolkodásmódjának alakítója is, és ilyenképpen szorosan összefonódik a mű mondanivalójával – világított rá a műfaj jellemvonásaira Szegedy-Maszák Zsuzsanna művészettörténész, a kiállítás kurátora.

A német pavilonba az oldalszárnyon át, kerekes széknek is alkalmas rámpán juthatunk be. Mindnyájan fogyatékosok vagyunk? A fején kőszobrot imitáló maszkkal jelenik meg a művész, Natascha Süder Happelmann, és kitalált néven mutatkozik be. A név identitáshordo-zó, az identitást úgy értelmezi, hogy az csak másokkal való kommunikációban jöhet létre.

Komplex installáció (építészeti elemek, hang, zene, szobor) fogad a belső terekben. Hatalmas duzzasztógátfal emelkedik, repedésekkel, meddig bírja a nyomást és dől össze, és önt el min-dent a víz? A fal másik oldalán látjuk, díszlet az egész, disszonás zene hallatszik és sípszó, az ellenállás soundtrackje. Ilyen trillázó sípokkal kommunikáltak Németországban a menekül-tek, amikor kiadatásuk fenyegette őket, értesítették, figyelmeztették egymást.

Velence pavilonja több művész munkája. A város labirintus-élménye Italo Calvino híres esszéjére is utal. A köd itt is jelen van, az észlelés homályos, álomszerű, nincs határozott pad-ló, mennyezet, mégis szilárd a talaj a lábunk alatt. The real body érzéki vándorlás múlt és je-len között, a város válik testté, valamennyi elemével, a test lélegzik, és mi vele együtt. A vízen járás misztikus élményét is átéljük.

2019. július–augusztus 185

Kanada Isuma című filmje megállásra készteti a látogatókat, az inuit lakosság kitelepíté-séről, területük kisajátításáról szól, életterük megszűnt. Az elmesélés humoros és mélyen emberi, jegesmedvékkel együtt válnak hontalanná. Japánnak is van mondanivalója a klíma-változásról, Cosmo-Eggs, négy művész: képzőművész, zeneszerző, antropológus és építész munkája, hogyan és hol lehetséges a túlélés. A japán szigetvilág érzékeny, természeti kataszt-rófák sújtják, cunami, földrengés, de az ember által kreált veszély is, pl. atomerőmű. A cuna-mi által hozott kőtömbök, idő után új élet, növények, vándormadarak otthona lehet. Kozcuna-mi- Kozmi-kus tojás mitológia, élő és élettelen születése. A megnyitó előtti napon a pavilon tetején si-rálytojást találtak. Égi jel?

Az Arsenalénál áll egy rozsdás hajó, a svájci Christoph Büchel Barca nostra (A mi bárkánk) című projektje. Közel ezer menekült fulladt vízbe 2015 áprilisában a Földözi tengeren, túl-zsúfolták a 15 főre tervezett halászhajót. Nincs kiírva a cím, talán azért, hogy ne legyen ka-tasztrófaturizmus-íze? Oldalában hatalmas lyuk tátong, a holttesteket itt vették ki. Vita, hogy ez lehet e műalkotás. Inkább figyelmeztető emlékmű. Tömegsír a mi bárkánk. Mikor jövünk rá arra, hogy valamennyien egy hajóban evezünk, a pusztulás felé, ha így folytatjuk. Megérke-zünk Neverlandbe. A török Halil Altindere munkája, már csak egy épület homlokzata. Ez is fi-gyelmeztető műemlék, ez marad meg belőlünk?

ZANELE MUHOLI DÉL-AFRIKAI PAVILON

186 tiszatáj

In document Előfizetőknek: 00 Ft 6 (Pldal 180-187)