A munkám kezdetéig elfogadott Syringa josikaea elterjedési adatok az Erdélyi-

Morariu (1961) adatai, szinte szó szerint átvéve Goriup (2008) valamint Dihoru és Negrean (2009) műveibe adják a S. josikaea erdélyi elterjedésének legújabb, legpontosabb, és minden bizonnyal természetvédelmi szempontból legjelentősebb gyűjteményét. Ezért fontosnak tartom az összes korábbi tanulmány áttekintése után e három mű elterjedési adatainak a revízióját. E művek a S. josikaea következő tíz állományát ismeretik az Erdélyi-szigethegységből (7. ábra).

1. „Valea Drăganului, intre Valea Drăganului și Sâcueu”. Ennek az elterjedési adatnak szó szerinti előzménye Fekete és Blattny (1913) nagysebesi-székelyói adata. Viszont román fordításában megtévesztő, mivel Nagysebes román neve, Valea Drăganului azonos a falun is áthúzódó több tíz kilométeres völgy nevével (magyarul: Dregán-völgy vagy Nagy-Sebes-völgy).

Emiatt joggal lenne hihető, hogy az adat erre a völgyre vonatkozik. Korábbról innen adat nem származott, sőt láttuk, hogy a nagysebesi adatok is valójában a Dregan-völgy helyett a Sebes-völgyre vonatkozhattak. Egyébként nem lenne elképzelhetetlen a S. josikaea felbukkanása a Dregan-völgyből, hiszen a vele párhuzamosan futó északi Jád-völgyben és délebbi Sebes-völgyből is voltak előfordulási adatok. Ezt a Székelyó-Nagysebes előfordulást Dihoru és Negrean (2009) külön két előfordulásként írta le: az egyik „Sâcuieu (Henții)”, ami, a Mantissa (Fuss 1846) „Henz”

leírásának románosított változata lehet, némely térképen pedig a Sebes-völgyet evvel a névvel jelölik. Ez az adat csak átvétel, szerzői nem ismerték a S. josikaea előfordulását a Sebes-völgyből (Gavril Negrean, szóbeli közlés). A másik előfordulás „Valea Drăganului”: amely alapján első pillantásra a település helyett sokkal inkább az azonos nevű völgyre lehetne gondolni. A sebesvár-székelyói előfordulási adatot személyes megfigyelés alapján utoljára Soó (1944a) erősítette meg.

2. „Ciucea pe V. Ciucea”: a csucsai-völgy, mint előfordulás már Fuss flórájában (1866) megjelenik, személyesen látta Simonkai (1881), aki viszont nem ad egészen pontos leírást a helyszínről és azóta nem találta senki.

3. „Negreni”: (Kőrösfeketetó), amit szintén Simonkai (1881) leírásából ismerünk, ezt is csupán a helyi lakosok elmondása alapján, azóta sem erősítette meg senki a létezését.

4. „V. Belișului (din V. Someșului cald, intre 470-935m alt.)”: a Meleg-Szamos völgye, amit Landoz (1844) óta ismerünk, ez a leírás pedig Blattny közleményében szerepel (1913). Morariu (1961) már csak Jósikafalva (Beliș) magasságáig említi, az 1960-1970-es években épült Bélesi-víztározó e fölött elpusztította S. josikaea patak menti élőhelyeit. Mégis Dihoru és Negrean (2009) így említi: „pe Valea Belișului pânâ la confluența cu pârâu Morii, 955m”. Azaz Fekete és Blattny-hoz (1913) hasonlóan a Pareu Mori beömléséig ír S. josikaea előfordulást, annak ellenére, hogy a mára elöntött egykori falu magassága (934-935 m) és a Pareu Morii befolyása (955 m) közötti több kilométeres szakasz állandó víz alatt áll. Az elterjedési terület alsó határa, amelyet a Román Flórában még említenek, szintén pontatlanná vált, hiszen a 470 m-es magasságtól jóval magasabban is duzzasztók sora épült a Meleg-Szamoson, amelyek miatt ez a vonal feljebb csúszhatott.

5. „Gura Albacului pe V. Arieșului Mare, V. Arieșului Mare intre Gura Albacului și Gîrda de Sus și la punctul Lâpus (r. Cîmpeni)”: az 1886-os művek (Bielz 1886, Csató 1886, Simonkai 1886) óta ismert a S. josikaea az Aranyos-völgyből. Dihoru és Negrean (2009) a Raul Alba

kiegészítéssel pontosan visszaadják az innen ismert elterjedési területet (Fekete és Blattny 1913).

Gulyás (1906) óta viszont nem ismert ezeknek az állományoknak a sorsa.

6. „Obîrșia, pe malul drept al Pir. Obîrșia, 520 m alt.”: Blattny (1910) említi először, és az egyetlen herbáriumi példánya is innen származik. Blattny (1913) szerint ez egy kis egyedszámú, veszélyeztetett állomány, melyet azóta nem látott senki.

7. „Lorâu” (Remetelórév): A Jád-völgyi jádremetei adatokat (Flatt 1886, 1887) Fekete és Blattny (1913) hibásan Remetelórévhez jelezték. Valószínű, hogy a ennek a hibás adatnak az átvétele és fordítása. Jádremete és Remetelórév közelsége mellett akár az is a félreértést erősíthette, hogy „Valea Kaluluj”, a S. josikaea egyik jádremetei előfordulási helyével azonos nevű völgy van Lorâu közelében is.

8. „la S de Remeți, V. Iadului sub Piatra Bulzului și în partea superioară a văii între 660 si 780m alt.”: Flatt (1886, 1887) és Michalus Sándor (Blattny 1913) Jád-völgyi adatait csupán olyan részletességgel közlik, mint Fekete és Blattny (1913), így az eredeti lelőhelyek közül Lunka Kotuni, Valea Kaluluj, Sipotele említése kimarad. Dihoru és Negrean (2009) csak Remeți és Stâna de Vale környékét említi, utóbbi települést Borza és Borza (1939) adata alapján. Stefan (1971) leírása és térképe jól bemutatja, hogy a Jád-völgy állománya elszórt kisebb foltokból, de nem nagyobb elkülönülő részekből álló populáció. Azóta is ez a leginkább számon tartott és ismert erdélyi S.

josikaea állomány.

9. „Munții Bihorului în V. cu Cale din bazinului vâii Aleului, Pietroasa pe malul stîng al V.

Galbena la 440 m alt.”: ezek a Michalus (1887) leírásából származó Valea cu Cale és Galbena-völgyi populációk, előbbinek Stefan leírása (1971), utóbbinak Emil Pop 1948-as herbáriumi lapja az utolsó föllelhető dokumentációja.

10. „Poiana în V. Cireșului din V. Izvorul Bihorului” (Biharmező): Blattny (1913) közli először, mint 1901-ben talált populációt. Azóta az állomány megtalálásáról írás vagy herbáriumi adat nem tanúskodik. Botanikusok szűk köre azonban ismerte ezt az állományt (Pócs Tamás szóbeli közlése).

A S. josikaea román nyelven megjelent elterjedési adataiból látszik, hogy a legtöbb ezek közül még a korábbi magyar megfigyelésekből származik, azoknak átvétele. Bár léteznek egészen aktuális összefoglalások az S. josikaea elterjedéséről, azokban több adat is félreértéssel keletkezhetett, új állományok megtalálására nincsen bizonyíték. Gyakorlatilag mindegyik adat megerősítésre szorult, kiterjedtségükről, méretükről pedig semmilyen információ nem volt.

7. ábra: A Syringa josikaea elterjedése az Erdélyi-szigethegységben Morariu (1961), Goriup (2008) illetve Dihoru és Negrean (2009) alapján. A populációk leírását, csak úgy, mint az elterjedési

adatok hiányosságait és hibáit lásd a szövegben.