Motivációk

Az Élelmező esetében egy globális vállalatról beszélünk, mely a saját piacán az egyik legnagyobb a világon. Mivel a vállalat termékei a világ nagy részén megvásárolhatók, ezért van ökológiai lábnyomuk olyan országokban is, ahol gyártanak, illetve ott is, ahol forgalmaznak.

Ennek alapján elvárható, hogy a felsővezetők környezettudatosan gondolkodjanak és megfogalmazzák az erre vonatkozó alapelveiket, gondolkodásmódjukat. Ezeket az alapelveket amellett, hogy minden dolgozó számára világos, meg is fogalmazták a „Supplier Code”-jukban.

Ezen kívül a törvényi szabályozások is rákényszerítik a vállalatot arra, hogy ezt az irányt kövessék. Habár több olyan projektjük is van, amelyek környezetileg igen, gazdaságilag azonban nem feltétlenül indokoltak, nem fognak minden határon túl környezetileg optimalizálni, hiszen amennyiben a fogyasztó nem fizeti meg ezeket az intézkedéseiket, akkor nem érdekeltek abban, hogy megtegyék. Ez tehát magyarázza Large és Gimenez Thomsen (2011) kutatásait (3.3 fejezet), hiszen megállapították, hogy a beszállítókkal való környezeti együttműködés negatívan hat a beszerzési teljesítményre, tehát a beszállítók tanítása, látogatások, illetve a közös fejlesztések kidolgozása összességében olyan költségnövekedést jelenthet a vállalat számára, amelyet nem kompenzálnak eléggé az ezzel járó előnyök. Ennek ellenére a vállalatnál megjelennek olyan intézkedések, amelynek elsődleges célja a

59

környezettudatos működés megvlósítása. Erre példa a természetes aromák használata, a mesterségesek helyett, illetve akár az elektromos targoncák alkalmazása, amelyek költség szempontból nem feltétlenül indokoltak.

Tehát a legfontosabb motiváció – melyet jelen esetben akár kényszerítő erőnek is lehet nevezni – az állam, illetve szabályozó hatóság által megfogalmazott törvényi előírások, szabályozások.

Ezeket a világ trendjei által határozzák meg és mivel a vállalat szabálykövetően működik, ezért ezeket betartja. A vállalat vezetőinek ekkor a tulajdonosok felé nincs különösebb felelősségük, hiszen ezek az intézkedések hiába csökkentik a profitot bizonyos esetekben, mivel kötelező érvényű, ezért a vállalat köteles eszerint működni. A vállalat tehát egyrészről azért foglalkozik a környezeti kérdésekkel, mert a szabályozás rákényszeríti, illetve másrészről azért, mert a fogyasztók is rákényszerítik. Az utóbbit úgy kell értelmezni, hogy egyes környezetileg és társadalmilag elkötelezett fogyasztók amennyiben tudomásukra jut, hogy a vállalat a tevékenységével súlyos károkat tesz a környezetében, illetve társadalmilag elítélendően végzi tevékenységét, akkor nem vásárolják meg a terméküket. Ezen kívül az anyavállalat országában lévő kultúra is meghatározó abban, hogy a fenntarthatóságot kövessék. Részben ennek is köszönhető, hogy a „Supplier Code” meg van náluk fogalmazva.

Elsősorban a prémium szegmensben jelenthet előnyt a környezettudatosság. Ennek oka, hogy ebben a piaci szegmensben nagyrészt tudatos fogyasztókkal állnak szemben. Az alacsonyabb kategóriájú, illetve gazdaságos termékeknél ez nem várható el, hiszen azoknál a fogyasztók leginkább az ár alapján döntenek. Elmondható tehát, hogy a piac nem mindenhol fizeti meg a környezettudatos működést. A prémium szegmensnél tehát a környezettudatosság pénzre váltható, a gazdaságos alsó szegmensben nem, hiszen még ha érdekelné is a fogyasztókat ez a fajta hozzáállás a vállalatok részéről, akkor sem engedhetik meg maguknak, hogy ezért magasabb árat fizessenek. Mivel a vállalatok profitorientáltak, ezért nem is várható el ebben az esetben, hogy a törvényi szabályozásokon felül is jóval környezettudatosabban működjön.

A Buszesz szintén elkötelezett a környezetvédelem mellett és fontosnak tartják azt. Mivel nagy kibocsátók szinte mindenből, ezért ami tőlük telhető, azt megteszik, hogy az ökológiai lábnyomuk minél kisebb legyen, illetve amennyiben tudják, próbálják a beszállítóikat is ez irányba terelni. A vállalatnak van egy írásos szabályzata is, aminek része a környezettudatosság.

A hulladékhasznosító üzem projekt elkezdése előtt is érezhető volt, hogy sok olyan helyzet előfordul, ami egy kis odafigyeléssel pozitívan módosítható. Az Encompass szerint 2017-től kötelező lesz az, hogy a környezettudatossági beszámoló az éves beszámoló részét képezze.

60

Tehát egyrészről van egy törvényi nyomás rajtuk, másrészt a magyar fogyasztók egyre tudatosabbak és ezért onnan is jelentkezik kisebbfajta elvárás. Megállapítható azonban, hogy összességében a magyar fogyasztók más nyugati országokhoz képest nem elkötelezettek még kellően a környezet iránt. Ezt jelzi az is, hogy Magyarországon egy bizonyos régióban csak 2%-os a hulladék visszagyűjtés, melyhez képest az országos átlag 20%, a Budapest és környéki pedig 40%. Itt is lehet látni, hogy országon belül is mennyire eltérhet a környezettudatosság a fogyasztóknál. Bár nincs alátámasztva, de feltételezhető, hogy az iskolázottsággal is összefüggésben lehet az, hogy a vásárlók miként viszonyulnak a környezethez. Összességében tehát a rendszer bevezetése és a környezeti hatásokra való odafigyelés egy stratégiai döntés volt a menedzsment részéről, valamint másrészről a törvényi előírások is ebbe az irányba terelték őket, illetve bíznak abban, hogy nem csak ők gondolkodnak eszerint a filozófia szerint, tehát nem csak egyén, hanem össztársadalmi szinten megvalósul ez a törekvés. Így ha valaki tud tenni akár egy kis lépést is a környezetért akkor azt megteszi. Gyakorlatilag tehát a vállalat igyekszik példát is mutatni mind a partnereiknek, mind pedig a fogyasztóknak és így a környezettudatosság irányába való tereléssel ez az egész társadalom számára előnyt jelenthet.

A Buszesznél a beszállítóértékelésnél tehát igyekeznek olyan szempontokra is odafigyelni, amire eddig nem. Az Encompass meeting-ek, melyekre náluk kéthetente kerül sor, egy órára összeül minden terület vezetője és az igazgatóság felé beszámolnak szóban arról, hogy a területükön milyen előrelépést sikerült tenni, illetve a kitűzött célok elérésében hol tartanak. A Beszerzésnél a cél kezdetben az volt, hogy a beszállítók 70%-a rendelkezzen környezetvédelmi tanúsítvánnyal. A korai szakaszban ez irreális elvárásnak tűnt, azonban egyre több beszállítójuk szerezte meg időközben a környezeti tanúsítványt. Ez jelentheti azt, hogy más helyről is megfogalmazódott feléjük ez az igény, vagy pedig bennük merült fel, hogy ezt valóban érdemes véghezvinni. Ez a 70%-os cél előreláthatóan jövő év közepéig realizálódhat és nem annak köszönhetően, hogy esetleg beszállítókat építenek le. Általában a vállalat új beszállítói is rendelkeznek legtöbbször környezeti tanúsítvánnyal. Megállapítható az is, hogy a piacon van haszna egy ilyen tanúsítványnak.

A vállalat számára egyrészt olyan előnnyel járhat a környezettudatosság alkalmazása, hogy alacsonyabb költségekkel járhat a termék előállítás, elsősorban az újrafelhasználásnak köszönhetően. Ez egy fontos különbség az Élelmezővel szemben, ahol azt mondják, hogy bizonyos határig éri meg környezettudatosan működni, hiszen a fogyasztóknál ez nem mindig fontos. Mindkét vállalat hangsúlyozza azonban, hogy a környezettudatos működés – és ezen

61

belül a beszállítóértékelés is – összességében rendkívül kedvező képet alakíthat ki a vállalatról a fogyasztók szemében, hosszú távon.

A Buszesz minden szegmensben próbál megjelenni a piacon és jelenleg Magyarország legnagyobb sajátmárka gyártója. A sajátmárka általában a legolcsóbb a kereskedők polcain, azonban folyamatosan igyekeznek azt elérni, hogy az olcsó ne legyen azonosítható a rosszabb minőséggel. Több olyan kezdeményezés is elindult a partnerek részéről, hogy szintén saját márkás terméket áruljanak, de a prémium árkategóriába próbálják pozícionálni és az árszintjét a nagyvállalatok termékeihez hasonlóan megállapítani. A közép szegmensben is jelen vannak, melyre példa a Watt energiaital család. Darabszámban lehet látni, hogy az alacsonyabb árkategóriájú termékekből fogy a legtöbb, viszont volumenben nincs ekkora szórás. Tehát egyre inkább kezd a magyar fogyasztó elrugaszkodni az alacsonyabb ár kategóriájú termékektől. Az is megállapítható, hogy Kelet-Magyarországon jobban fogynak az olcsóbb, saját márkás termékek, mint Nyugat-Magyarországon, tehát nagyban függ a régiótól, hogy mely termékeket vásárolják.

Láthatjuk, hogy mind a két cég nagy kibocsátó, ezért a felsővezetők elkötelezettek a környezetvédelem iránt, mely befolyással van a beszállítóértékelés gyakorlatára is. Az Élelmezőnél azonban fontos megállapítás, hogy sokszor a környzettudatosság érdekében döntenek a környezeti megfontolások alkalmazása mellett, de bizonyos racionális mértékig, amelyet még a fogyasztók is közvetetten díjaznak. Ez azt jelenti, hogy hiába lenne érdemes még környezetbarátabb irányba terelni a beszállítóikat össztársadalmi szempontból, ezt mégsem teszik meg, hiszen úgy gondolják, hogy ezáltal nem feltétlenül csökkennek a költségeik, hanem éppen ellenkezőleg, összességében növekedni fognak, mely azt eredményezheti, hogy a fogyasztóik nem fizetik majd meg a magasabb árú termékeiket. Itt érdemes megemlíteni azonban azt a megállapításukat is, mely szerint a termékeik elsősorban a prémium kategóriába sorolhatóak és ebben a szegmensben a fogyasztók jóval környezettudatosabbak, mint a gazdaságos, alacsony kategóriájú termékek vásárlói. A vállalatnál elsődlegesen tehát a törvényi előírások szerint foglalkoznak a környezeti megfontolásokkal mind a vállalati gyakorlatukban, mind a beszállítóértékelő rendszerükben.

Ezen kívül megjelennek náluk is a környezettudatos működés és projektek, azonban egy ésszerű mértékig. A Buszesznél ugyan egy-két éve foglalkoznak környezeti szempontok figyelembevételével, azonban elmondható, hogy ellentétben az Élelmezővel, az a meglátásuk, hogy minél környezettudatosabb folyamatokat várnak el maguktól és a beszállítóiktól is, az növeli a hatékonyságot és összességében költségcsökkenést eredményez. Az én meglátásom az,

62

hogy mindkét állításban van igazság, leginkább attól függ, hogy milyen intézkedésekről beszélünk. Amennyiben energiacsökkentő és újrahasznosítási szempontokról, amelyek olyan eszközöket és technológiai újításokat foglalnak magukban, amelyek által növekszik az előállítási hatékonyság, akkor eredményezhet költségcsökkentést. Azonban bizonyos esetekben egyes intézkedések eredményezhetnek ugyan hasznot a vállalat számára, amely által a környezettudatos fogyasztók több terméküket fogják vásárolni, azonban összességében pénzügyileg nem feltétlenül nyereséges. Érdekes lenne tehát annak vizsgálata, hogy az egyes környezeti megfontolások figyelembevétele a beszállítóértékelésnél és a beszállítók fejlesztésénél, összességében milyen hasznot eredményez a vállalat, illetve az egész ellátási lánc számára a korábbi időszakokhoz képest.

A Buszesznél, hasonlóan az Élelmezőhöz elmondható, hogy kezdetben a törvényi előírások terelték a környezettudatosság irányába őket, amely által környezeti szempontokat is figyelembe vesznek a beszállítóértékelő rendszerükben. Az Élelmezőnél megjelenik a beszállítók felé elvárt környezettudatosság leginkább a „Supplier Code” követelményeként. A Buszesznél ezen kívül fontosnak tartják a beszállítóik környezetileg elkötelezettebbé tételét, tehát egyfajta példamutatási szándék is megmutatkozik a partnereik felé. A fogyasztói elvárás azonban náluk kevésbé hangsúlyos, mivel nagyobb részben az alacsonyabb kategóriájú szegmenst célozzák, ahol nem feltétlenül jelent előnyt a fogyasztók döntéseinél a környezettudatosság. Ellenben, mivel az alacsonyabb kategóriájú termékeknél éles árverseny alakulhat ki, ott egy környezetbarátabb, hatékonyabb technológia jelentős előnyt jelenthet az árazásnál.

Nehéz tehát a vállalatokat besorolni a 6.1 fejezetben Noci (1997) alapján említett reaktív és proaktív stratégiába. Az Élelmező hozzáállásában részben fellelhetők a reaktív stratégiára jegyei, azonban megállapítható, hogy mindkét vállalatra leginkább a proaktív stratégia jellemző, tehát igyekszenek közös fejlesztésekkel is akár, valamint javaslatokkal segíteni, illetve az alapján kiválasztani a beszállítóikat, hogy milyen környezetpolitikájuk van, illetve hogyan tudnak ezen a téren együttműködni.