MIÉRT SZÉP?

Századunk magyar lírája verselemzésekben. Összeállította: Albert Zsuzsa és Vargha Kálmán.

Az előszót írta: Benedek Marcell. Bp. 1966. Gondolat K. 427 1.

Ki vagy mi tetszik, esetleg nem tetszik, kinek mi a szép és mi a rút, — rendkívül szub­

jektív dolog. A tudomány — főleg az eszté­

tika és a pedagógia — nem elégedhetik meg az izlésfejlődés spontán kialakulásával s nem nézheti tétlenül ennek a kérdésnek bizony­

talan helyzetét: Ezredéves szívós munka

folyik annak érdekében, hogy a művészinek, a szépnek valamennyire is megmagyarázható, megfogalmazható objektív szabályait össze­

állítsák az esztétika kódexében és a remek­

művek konkrét elemzésével kíséreljék megmagyarázni kiválóságukat, szépségü­

ket.

A helyes út megtalálása érdekében első­

sorban a franciák explicat/ónjára kell gondol­

nunk. Arra a „szóbeli tolmácsolásra", amely­

nek elsajátítása egyszerű érettségi követel­

mény az ottani középiskolában, filológiai és esztétikai igényeknek megfelelően. Nálunk inkább csak e századelejétől beszélhetünk ilyesmiről. Talán nem tévedünk, ha úttörő­

ként a nagy Nyugat-nemzedék példamutatá­

sára hivatkozunk, s amikor az írók, költők olyan irodalmi-esztétikai elemzéseire célzunk, amelyeket egymás műveiről készítettek, publi­

káltak, vígy azt az elemző költői versenyt em­

lítjük, amelyik az Über allen Gipfeln ist Ruh kezdetű miniatűr remek megfelelő fordításá­

ról vitatkozott. — Az irodalomtörténetben minden bizonnyal^Horváth János Petőfi-köny­

ve minősíthető kiindulópontnak ebből a szem­

pontból, összefoglaló célzattal ennek az isme­

retterjesztő szükségletnek is Benedek Marcell volt a hazai kezdeményezője, s ezt a munkát szerencsénkre, lankadatlan erővel folytatja négy évtized multával is, — egészen a most megbeszélendő kötetig. — A felszabadulás után nagyobb fejlődést tapasztalunk. Egy kis kötettel Bóka László mutatott példát, majd néhány közvetlen iskolai szükségletre össze­

állított elemzésgyűjtemény után Makay Gusztáv sokoldalú kötetét kell kiemelnünk.

Hatásában azonban a rádió néhány évvel ezelőtt megindított (és ma is műsoron levő) Miért szép? sorozata a legerőteljesebb. Itt néhány, nem túlságosan terjedelmes vers ke­

rült elemzésre (többnyire megismételt adások-barf), amely sokak előtt ismert, mondanivaló­

ja hallás után is megérthető, s a 8 —10 perces magyarázat könnyen utalhat a részletek szépségeire, hiszen a hallgató a mondanivaló megértése után jobban figyelhet a formai .elemekre, a kifejezőerő felismerésére. Helyes hogy a negyedórás műsorok elején és végén az egész versei felolvasták, elszavalták; így a mű egésze és a részek kisebb körű remek­

lései együtt hathattak minden esetben. • Ebből a sorozatból nőtt ki ez a kötet, Albert Zsuzsa és Vargha Kálmán sikerült vállalkozása. Azért kell azt mondani, hogy kinőtt, mert a szerencsés cím átvételén, bizo­

nyos sorrendi azonosságon kívül legfeljebb az köti a rádióadáshoz, hogy több itt közölt elemzés eredetileg az éter hullámain át jutott el a verskedvelőkhöz először. De ez a kinőtt-ség azt az örömöt is kifejezi, hogy e kötettel kezemben meg-megállhatok olvasás közben, mégegyszer elolvashatom a kiemelt két vers­

sort, elismételhetem az elemzés egy-egy meg­

állapítását, hogy elgondolkozzam rajtuk;

vagyis jobban magamévá tehetem az elem­

zést, tehát segítségével könnyebben birtokba vehetem a költeményt, a költő nagyszerű művészetét.

Tizennégy XX. századi magyar költővel foglalkozik kétszer annyi elemző, hogy 49l

költeményt hozzon az olvasó közelébe. Saját­

ságos, hogy valamennyi író, költő, irodalom­

történész, aki verselemzést készített, legalább egyszer elmondja, hogy tulajdonképpen mi­

lyen nehéz, szinte lehetetlen feladatra vállal­

kozott, amikor egy remekművet közelít meg profán, prózai szavakkal. Talán Simon István kifejezése a legjellemzőbb, amikor Illyés Gyulának Bartók c. versét elemzi, s kullogó bocorgásnak nevezi prózai sorait „a nagy vers iramodása nyomában". Nem tarthatjuk túl­

zásnak, fölösleges ismétlésnek ezeket a meg­

jegyzéseket. Jól tették a szerkesztők, hogy benthagyták ezeket a mondatokat. Nem egy­

szerű szerénykedő formulák itt ezek, hanem az igazi versszerető ember alázatos vallomá­

sai. Ezek szerint az elemzés írója eleve má­

sodrendű szerepet vállal, csak közvetít: a lényeges, a fontos — maga a költemény.

Ebből a szempontból különösen tanulságos Füst Milán szereplése ebben a kötetben. Ő ugyanis az egyetlen, aki magyarázó munka­

társ is, és Tél c. költeménye is bemutatásra kerül. (Rajta kívül csak Kassák és Illyés szerepel az élők közül.) Ady Endre Sappho szerelmes éneke című versével foglalkozik s az elemzésben a költő és esztétikus egyszerre fejezi ki türelmetlenségét a kritikával szem­

ben: „Tegyen meg mindent; ami tőle telik, s ha még ez sem elég, még többet tegyen meg a mű kedvéért, — azért esztétikus. Lel­

kesedjen, keljen ki magából, feszüljön meg . . . csak a tehetetlenségével ne hozakodjon elő".

Ennek az elvnek megfeleltek a kötet munkatársai is. Valóban minden erejüket ki­

fejtették, hogy az Adyval kezdődő XX. szá­

zadi lírai költészetünk néhány remek alko­

tását közelebb hozzák az olvasóhoz. Amikor a kötet bevezetőjét olvastuk, s Benedek Marcell rendkívül finom esztétikai elvei ke­

rültek a kérdéssel kapcsolatban szemünk elé, előbb kissé meghökkentünk: vajon a kötet nem az elvi bevezetőnek egyszerű gyakorlati illusztrációja lesz-e csupán? S nagy örömmel tapasztaltuk, hogy az elemzések.során is va­

lóban a költői mű uralkodott, az szabta meg az elemzés irányát, szerkezetét, logikáját, nem pedig a módszer, az esztétikai eljárás esetleges nyűgje, egyhangúsága. Ez a szer­

kesztői liberalizmus mindenképpen dicséretre méltó. Az elemzések sokszínűségét különösen azoknál kell kiemelnünk, akik nemcsak egy magyarázatot készítettek, hanem több vers tolmácsolásával is szerepelnek a kötetben (Bóka László, Nemes Nagy Ágnes, Rónay György, Szabó Ede, Vargha Kálmán). És vajon lehet-e kifogásolnunk, hogy egyik­

másik elemzés azért „szabálytalan", mert sok szubjektív képzettársítással van tele:

olyan kitérésekkel, amelyek valóban talán csak épp az elemzőben jönnek, jöhetnek létre (pl. Gyergyai Kassák-elemzésében, Tolnai Gábor Ady-glosszájában, Déry Tibor

241

vallomásában Szabó Lőrinc 104. szonettje kapcsán stb.)? Egyáltalában nem, hiszen éppen azért élvezzük a verset, az irodalmi alkotást, mert valahogy és valamiért meg­

indít bennünk egy-egy gondolatsort, érzés­

láncolatot, olyan szellemi tevékenységet, amely a vers provokációja nélkül talán tel­

jesen elmaradt volna. Az is lehet, hogy közben már nem a vers lényeges többé, hanem a hennünk megindult gondolat-érzelem lánc, amelyik esztétikai gyönyörűséget, örömet okoz. S ha ezt a költői műnek köszönhetjük, akkor már érdemes volt elolvasni, foglalkozni vele.

Ez a kötet így válik valamilyen nagy propagandairattá a költészet érdekében, a vers mellett. Ez a 24 irodalomszerető ember, aki az elemzéseket írta, felerészben maga is szépíró: költő, író, műfordító, tehát aktív szépirodalmat művei. Milyen nagyszerű, hogy vállalkoztak más költők remekének bemuta­

tására, s közben egy kicsit maguk is bemu­

tatkoztak, hiszen mindenkire az is jellemző, hogy neki mi, miért és hogyan tetszik. S arról sem szabad elfeledkeznünk, hogy az elemzé­

sek során az irodalomtörténet is gazdagodott egy-egy itt közölt újabb adattal, az esztétika bővült egy-egy újabb formai jegy

funkciója-Magyar kódexek a XI—XVI. században.

összeállította, a tanulmányt és a jegyzeteket írta: Berkovits Ilona. Bp. 1965. Magyar Heli­

kon. 194. 1.

Régóta időszerű volt már egy összefogla­

ló, reprezentatív kötet megjelentetése a ma­

gyar — helyesebben „magyarországi" — miniatúrafestészetről. A könyv címe ugyanis pontatlan, hiszen a tárgyalt kódexek illumi-nátorainak jelentékeny része nem hazai, ha­

nem külföldi mester volt, s a hazaiakról is csak kevés esetben tudjuk, hogy magyarok voltak-e vagy sem. Ha a kötet tárgymeg­

jelölése nem is precíz, Berkovits Ilona össze­

állítása következetes, mert a középkori Ma­

gyarországon, a Regnum Hungáriáé társa­

dalmának a szolgálatában, e társadalom felső köreinek az igényei szerint készült illuminált kódexeket foglalja össze. Igaz, a képanyag kissé egyenetlen, mivel a szerkesztőnek töre­

kednie kellett arra, hogy lehetőleg olyan ké­

peket közöljön, amelyeknek még nincs kor­

szerű, új reprodukciója, Ezért a Képes Krónikát csak egyetlen reprodukció képviseli mutatóba, s úgy szintén a Corvina anyagából is csak két illusztrációt kapunk (ezek egyike is csak aranymetszés), minthogy kitűnő új kiadásaik állnak rendelkezésünkre. Még az Alzbeta Güntherová és Ján Misianik által

nak plasztikus bemutatásával (pl. Béládi Miklós, Bóka László, Keresztury Dezső, Komlós Aladár, Ortutay Gyula, Nemes Nagy Ágnes, Pálmai Kálmán, Vargha Kálmán elemzéseiben).

Befejezésül egy kis vitatkoznivalónk van Benedek Marcell kitűnően eligazító előszavá­

nak egy bekezdésével. Amikor bemutatja a kötet szereplőit, ezt mondja: „A mai fiatal költők értékelő kiválogatásának még nem érkezett el az ideje." Ezzel szemben inkább biztatni szeretnénk a kiadót és a szerzőket, hogy minél előbb készítsenek hasonló kötetet az élő, fiatalabb költők legjobbnak tartott verseiről szóló elemzésekből is. Az utóbbi időben a kortársi, költőtársi verselemzések megint divatba jöttek a folyóiratok hasábjain (és a rádióban is). Akár másodközlésekben is helyes lenne ezt a másik kötetet minél előbb kiadni. A két szerkesztő és akár ugyan­

ez a szerző gárda is bizonyosan szívesen vál­

lalkozna erre a feladatra. Mert hogy a közön­

ség nagy szeretettel várná a javasolt gyűj­

teményt, azt az is bizonyítja, hogy ennek a Miért szép ? kötetnek 5935 példánya is elkelt, s már néhány héttel a megjelenés után nem is volt kapható.

Margócsy József

nemrég kiadott mintaszerű kiadvánnyal (Illuminierte Handschriften aus der Slowakei.

Praha 1962) is jórészt sikerült elkerülni a képek közlésében- az ismétléseket. Ilyenfor­

mán egyre több nagyszerű kódexlap yjtlik könnyen hozzáférhetővé a középkori Magyar­

ország annyira megtizedelt hagyatékából, -megkönnyítve nemcsak a művészet-és műve­

lődéstörténet, de az irodalomtörténet további munkáját. Berkovits Ilona kötetének illuszt­

rációi közt ezért nem a Képes Krónika, nem a Corvina anyaga, s nem a jórészt felvidéki (főként pozsonyi) eredetű missalék, hanem Kálmáncsehi Domokos Breviáriuma, a ma­

gyarországi kódexfestészetnek ez a kiemel­

kedő remeke játssza a „sztár" szerepét: a 45 képes táblából 8 e kódex lapjait reprodukálja.

Addig is, amíg sor kerülhet egyszer a Kálmán­

csehi Breviárium illusztrációinak teljes kiadá­

sára, ez az egymás mellé helyezett nyolc lap átfogó képet nyújt e nagyszerű mű gazdag­

ságáról. Sajnos a kötet illusztrációs anyaga a hazai kódexek közül csak azokból közöl — nyilván technikai okokból — szines táblákat, melyeket ma hazai gyűjtemények őriznek, így természetesen eleve kimaradnak olyan elsőrendű fontosságú kódexek, mint a Csatári Biblia, Nekcsei Dömötör Képes Bibliája, a Vatikáni Legendárium, Zsigmond külföldön lévő kódexei stb. A képanyag tehát a

magyar-*

242

országi kódexíestészet hazánkban őrzött s az utóbbi években kellő színvonalon nem pub­

likált emlékeire szorítkozik, s ez bizony óhatatlanul bizonyos esetlegességre vezetett.

S bár szeretnénk egyszer már egy minden tekintetben átfogó, arányos válogatott össze­

állítást látni a hazai miniatúrafestészet em­

lékeiből, egyenlőre örüljünk annak a nagy­

számú remek képnek, amelyet ez a könyv nyújt. Annál is inkább, mert technikai kivi­

telezésük mintaszerű, s mert a kötet könyv­

művészeti és műszaki munkatársai még olyan bonyolult feladatot is remekül megoldottak, mint a tekercsre írt Petancius—Genealógiának a reprodukálása. A vállalkozás művészeti vezetője: Szántó Tibor, valamint a könyv tipográfiájának a tervezője: Haiman György méltó keretet biztosítottak a régi magyar könyvművészet emlékei számára.

A szép könyv és a kitűnő reprodukciók önmagukban azonban inkább csak a bibliofil számára jelentenének csemegét, a tudomány számára e kötetet elsősorban Berkovits Ilona bevezető tanulmánya teszi nélkülöz­

hetetlenné. Egy régóta nélkülözött tömör összefoglalást kapunk itt a magyarországi miniatúrafestészet történetéről, amely egy­

szersmind korrigálja is a képválogatás kény­

szerű egyoldalúságait és aránytalanságait.

Berkovits Ilona ugyanis nem a közölt képe­

ket, a bemutatott kódexeket magyarázza, hanem a teljes ismert anyag alapján rajzolja meg a fejlődést. Persze az ismert anyag tel­

jessége alapján sem adható más, mint töre­

dékes kép, hiszen a fejlődés alapvetően fontos láncszemeiről sokszor egyetlen fennmaradt kódex sem tanúskodik már. A tanulmány ér­

deme, hogy nem próbál szintézist konstruálni ott, ahol az anyag ezt nem teszi lehetővé;

inkább vállalja helyenként a mozaikszerű­

séget annak érdekében, hogy végre össze le­

gyen foglalva mindaz, amiről tudunk, mind­

az, ami megmaradt, világosan jelezve a kutatás fehér foltjait. Kár, hogy itt-ott talál­

kozunk egy-egy nem megalapozott feltevés­

sel, illetve állítással. így pl. túl merész fel­

tevésnek érzem, hogy Szent István udvarában már könyveket is másoltak volna. A hazai könyvmásolás nyilván a bencés kolostorok­

ban és a káptalanokban indult meg, de a még állandó székhellyel sem rendelkező kirá­

lyi udvar a XI —XII. században aligha ren­

dezkedhetett be ilyesmire. Az is meglepő állí­

tás, hogy Szent László idejében a „nép ajkán"

éltek Istvánnak, Imrének, Gellértnek a legen­

dái. Az ezekhez hasonló néhány téves vagy vitatható mondat azonban nem tartozik a tanulmány mondanivalójának a lényegéhez:

a tulajdonképpeni tárgyról, a hazai miniatúra festészetről megbízható, kitűnő fejtegetéseket kapunk. Legfeljebb azt sajnálhatjuk, hogy a kitűnő szerző nem fejtette ki álláspontját részletesebben, dokumentáltan és

valameny-nyi érvre kiterjeszkedve a madocsai apátról, illetve a Mátyás — Gradualéról újabban elő­

adott, s az övével ellentétes véleményekkel szemben. Igaz, egy ilyen reprezentatív kötet bevezetése nem is nagyon alkalmas tudomá­

nyos viták folytatására, a szerző erre bizo­

nyára másutt talál majd alkalmat.

Klaniczay Tibor Barta István: A fiatal Kossuth. Bp. 1966.

Akadémiai K. 283 1.

Alig néhány lapja szól írói próbálkozások­

ról, mégis nélkülözhetetlen forrás az iroda­

lomtörténész számára Barta István új köny­

ve. A tanulmány olyan korszakról szól, amely ben irodalom és politika elválaszthatatlanul összefonódott; amikor az írók mind politi­

zálnak, és a politikai fejtegetések is magas­

rendű irodalmi formában szólalnak meg.

Ezért szembetűnő a reformkorral foglalkozó tudományágak egymásrautaltsága, s ezért üdvözli örömmel az irodalmi kutatás a törté­

nettudomány minden új eredményét.

Bár bőven van új adat az irodalmi kísérletekről szóló fejezetben is, ez kevéssé változtat Kossuth eddig kialakult írói portré­

ján, hiszen útkereső szárnypróbálgatásokról van csak szó. Annál izgalmasabbak a zem­

pléni közéleti tevékenységét elemző fejezetek.

A tanulmány mítoszok helyett gazdag tény­

anyagra támaszkodva rajzolja meg Kossuth pályakezdését, legendás feltündöklés helyett egy társadalmi réteg tipikus fejlődésvonalát ismeri fel a bemutatott életszakaszban. Az újonnan feltárt dokumentumok döbbentenek rá arra, hogy Kossuth indulását a legigénye­

sebb kutatás is csak feltételezések alapján rajzolhatta meg, s a bizonytalanság talaján szaporodhattak a tudománytalan elképzelé­

sek is.

A tanulmány célja, hogy bemutassa azt az utat, amelyen Kossuth „nemesi-rendi poli­

tikusból társadalmi reformerré, a polgári át­

alakulás ideológiájának egyik első hazai meg­

fogalmazójává fejlődött". (10. 1.) A fejlődés anyaméhe a zempléni megyei élet. Az országos összeírás zempléni munkái során jelentésében feltárja a parasztság elképzelhetetlen nyomo­

rát, az itt szerzett tapasztalatok és a pusztító

„pórlázadás" érlelik meg azokat a nézeteit, amelyeket — az ellenzék leghaladóbb szár­

nyához csatlakozva — az operátumok vitáin fejt ki. Barta István fáradhatatlanul kutatta a kiadatlan forrásokat, s ez meg is határozta az anyag feldolgozásának módszerét: a nehe­

zen hozzáférhető levéltári iratokból sokszor és bőven idéz, s így eredeti összefüggéseiben ismerjük meg a fiatal Kossuth gondolatait, a művek maguk reprezentálják ideológiai fej­

lődésének egyes állomásait. Jegyzőkönyvek, 243

hivatalos iratok, jelentések, ismeretlen Kos-suth-beszédek kerültek elő a levéltárakból, segítségükkel nemcsak az eszmék alakulása rajzolható meg pontosan, hanem sikerült tisztázni a Kossuth-életrajz sokat vitatott mozzanatát, az állítólagos sikkasztási ügyet is. A végső következtetést is újonnan felfede­

zett iratra támaszkodva fejtette ki a szerző.

A vallásszabadságról írt munka fennmaradt töredékében Kossuth már megfogalmazza a

„polgári átalakulás ideológiájának" legfonto­

sabb gondolatait, erre az eszmei alapra épül későbbi tevékenysége, tovább csak a forra­

dalom időszakában lép, az útkeresés, az elvek kialakulásának időszaka tehát ekkor, 1833-ban lezárul.

A tanulmány különös érdeme, hogy képet nyújt a haladó ellenzék országos erősödéséről, Kossuth működését az ellenzéki mozgalom eleven közegében ismerteti, s így nézeteinek alakulását a haladók táborának elveihez mér­

hetjük.

Kovács Magda Juhász Géza: Papp Dániel. Egy kimaradt fejezet a magyar irodalom történetéből. Növi Sad, 1965. Fórum Könyvk. 167 1.

Üdvözöljük Juhász Géza könyvét, amely több új kiadvánnyal együtt (Sinkó Ervin tanulmányai, Bori Imre és Szeli István kis-monográfiái) a jugoszláviai magyar irodalom­

történetírás szervezetten nemrég elindult, ám máris derekas eredményeket elérő munkás­

ságát bizonyítja.

Juhász Géza higgadt, jól áttekinthető szerkezetben foglalja össze és rostálja meg az irodalomtörténetírás s a kortársi kritika eddig ugyancsak szétszórt megállapításait az egykori Dél-magyarország úttörő ábrázoló­

járól. Egy-egy ecsetvonással több ponton is módosítja az eddigi arcképet, újat adó meg­

figyelései mégis három, jól látható fókusz köré gyűlnek össze: 1. A korai életszakasz törté­

nete. 2. Papp Dániel s a szülőföld élete, nemzetiségei. 3. Világirodalmi ihletők, min­

ták. Fejtegetései alapján igen valószínűnek kell tekintenünk, hogy az író 1868-ban szü­

letett, apja után görögkeletinek keresztelték, s apja magyar—szerb keveréknek számított, így megoldódik az ortodox egyházi életben való rendkívüli jártasságának titka is: élmé­

nyeit egy óhitű kolostorban papnövendék­

ként szerezhette, de már ezelőtt megbarát­

kozott az írogatással, amiről Juhász Gézától most frissen fölfedezett 1884-es, 85-ös zsengéi tanúskodnak. A dolgozat a regionalizmus jegyeit is kimutatja az életműben, s tisztázza, Papp Dániel szándékos helyrajzi elnagyoltsá­

gai ellenére is határozottabban, tudatosabban a Bácska meg a Bánát írója, mint kortársai, utódai közül bárki. A hajdani zombori diák

novelláiból mindig kiolvasható a szerbek és bunyevácok iránti meleg rokonszenv, ám hírlapi cikkeiből világosan kitűnik a nacio­

nalista magyar művelődési politikához hűsége is. A hatások fölfejtése során Juhász jó érvekkel erősíti a Daudet-tól való inspiráció egy évtizeddel korábban megpendített gon­

dolatát, bizonyítja a A rátótiak meg a Taras-coni Tartarin párhuzamosságait.

Ezt a már régen időszerű, hasznos tanul­

mányt mégis egyfajta hiányérzéssel tesszük le. Nem látjuk elég világosan íróink helyét a századforduló és az induló Nyugat alkotói között, mert az összehasonlítások nem elég mélyek, s a kelleténél kevesebb személyre korlátozódnak. Juhász Géza főként Mikszáth-tal, Tömörkénnyel veti össze Papp Dánielt, Bródy, Thúry neve inkább csak olyan vonat­

kozásban kerül elő, hogy tematikájuk nagy-városibb, modernebb, szociális állásfoglalásuk demokratikusabb, lázadóbb az övénél. Eny-nyit mondani azonban ma már kevés. Teljes írói egyéniségét, valamennyi stílussajátságát kell figyelembe venni, s elhelyezni a század­

forduló galériájában, kiterjesztve a vizsgáló­

dást más városi, modernebb írókra (Ambrus, Lövik, Petelei), kihúzva a szálakat a Nyuga­

tig. "(Szini Gyula, Török Gyula.)

Merészség lenne előlegezni az elvégzendő kutatást, de nem kétséges, hogy Ambrussal, Bródyval elsősorban a szecessziós vonások kötik össze. Szecessziós a mese- és parabola­

forma iránti érdeklődése, hajlama a játékosan zenei, archaizmusokban bújócskázó nyelvre, s ugyancsak a szecesszióra vallanak képző­

művészeti ízű metaforái. Papp ugyanakkor egy fontos aspektusban eléggé magányos is:

minden líraisága ellenére sem olvad annyira bele hőseibe, mint számos kollégája (pl.

Petelei), Valamelyes távolságot mindig tart, s ezt a „három lépést" néha iróniával vagy groteszk, elidegenítő apróságok fölemlegeté­

sével teszi nyomatékossá, (pl. Az utolsó szere­

lem.) Másfelől az előadói szenvtelenség sem esz­

ménye, novelláit nem akarja kiragadott élet­

daraboknak feltüntetni, keretüket, a kom­

pozíciós eljárások közti Ínyenc válogatását nem kívánja háttérbe szorítani. Anekdotikus novelláit hol egy, a témától távolálló rövid anekdotával kezdi — s ez még mikszáthos is lehetne — hol hangulatfoszlánnyal, ado­

mákat intellektuális tanulságba hajlít át, vagy épp borzongató szimbólumot nőttet ki be­

lőlük. (A nagy Jákob.) Játékossága, stilizáltsá-ga mégsem oly erős, mint olykor Ambrus Zoltáné vagy épp a következő évtized

„ködlovagjaié" (Csáth, Szini, Szomory): sem az álmodozás, sem a szómámor nem távolít­

hatja el igen messzire a mindennapok világá­

tól. Igaza van Diószegi Andrásnak: Papp Daniéiban nagy elindulás jelentkezett „az objektív szatíra" felé, ugyanakkor azonban

tól. Igaza van Diószegi Andrásnak: Papp Daniéiban nagy elindulás jelentkezett „az objektív szatíra" felé, ugyanakkor azonban

In document Irodalomtörténeti Költemények (Pldal 119-130)