Melléknevek (3,9%) lexikai ekvivalens: 82%

antonim: 3,2% pl. lassú – rihli ‘gyors’ (szlo.), öreg – mladi ‘fiatal’ (szlo.);

hiponim: 2,9% pl. édes – nice ‘finom’, bitter, amar ‘keserű’ (ang./fr.)

156 szinonim: 1,5% pl. egyszerű – easy ‘könnyű’ (ang.), kedves – слaдкий

‘édes’ (or.)

szintagma: 1,3% pl. drága – un hotel (fr.), gyors – la course ‘kurzus’ (Fr.), szomjas – я не хочу пить ‘nem vagyok szomjas’, (or.)

szemantikai mező: 0,8% pl. fiatal – детство ‘gyerekkor’ (or.), szabad – outside

‘kint’ (ang.);

egyéb: 5,4% pl. zöld – vegetation ‘vegetáció’ (ang.), orosz – ушaнкa

‘orosz sapka’ (or.), здравствуйте ‘orosz üdvözlési forma’.

7. 3. 3. Diszkusszió

7. 3. 3. 1. Szófajok

Látható, hogy a szóelérési folyamatban a kétnyelvű személy mindkét nyelvének lexikonában kutat. Az akár az egyik, akár a másik nyelvből való szólehívási folyamatban a jelentés és a jelentésrelációk a legfontosabb tényezők. Ezért történik meg olyan nagy számban a lexikai ekvivalensek lehívása. Ugyanakkor, a lexikai ekvivalensek mellett – amelyeket bizonyos szempontból nyelvek közötti szinonimáknak is nevezhetünk – más jelentésviszonyok is tükröződnek egyazon személy mentális lexikonában (hiponim, antonim, meronim kifejezések). Így nem írható le teljes bizonyossággal egyértelműen, hogy miként tárolja az egyes személy a lexikai egységeket a mentális lexikonában, hiszen az összes résztvevő válaszában kimutatható a koordinált és az összetett tárolás is (vö. Weinreich 1953).

A másik nyelven adott válaszok szófaji kategóriája nem mindig egyezik meg a hívószavak szófajával, valamint különböző jelentésviszonyokat mutatnak. Bár az ilyen válaszok száma jóval kisebb a magyar válaszokénál, a szófajok és a jelentésviszonyok széles választéka felfedezhető a válaszok között. A másik nyelvből lehívott válaszok viszonylag alacsony számát azzal a ténnyel lehet magyarázni, hogy a hívószó magyarul hangzott el, és ez befolyásolhatta a nyelvi módot (vö. Grosjean 1998). Így elsősorban mennyiségi és nem minőségi különbségeket lehet találni a magyar és a másik nyelven adott válaszok között.

157 7. 3. 3. 2. A korai és a késői kétnyelvű személyek eredményeinek összehasonlítása A korai kétnyelvű személyeknél a magyar nyelven adott válaszok száma (85,4%), a későieknél pedig a másik nyelven adott válaszok száma (22,3%) felülreprezentált. Az a tény, hogy a későiek válaszaiban is találunk a lexikai ekvivalensen kívül különböző jelentésviszonyokat, arra enged következtetni, hogy a tárolás közös, függetlenül attól, hogy mennyi idős korban válik az egyén kétnyelvűvé. A hívószó szófaja egyáltalán nem befolyásolta a nyelvválasztást: egyetlen szófaj sem váltott ki nagyobb arányú másik nyelvből való lehívást. A főnevek esetében 15%, a igék és főnévi igenevek esetében 16%, a melléknevek esetében pedig 14% volt a másik nyelvi válaszok aránya a korai kétnyelvű személyeknél. A másik nyelvből történő lehívások hasonló arányban, kicsit nagyobb mennyiségben történtek meg a késői kétnyelvű személyeknél: a főnevek 23%, az igék és főnévi igenevek 22%, a melléknevek pedig 21%-ban váltottak ki másik nyelvű választ a lexikonból.

válasz szófaja hívószó szófaja

főnév (%) ige+főnévi igenév (%)

melléknév (%) korai késői korai késői korai késői

főnév 93 96 7 9 9 10

határozószó 0 0 0 1 1 0

ige+főnévi igenév 2 3 90 88 1 1

melléknév 5 1 2 1 89 89

szintagma 0 0 1 1 0 0

19. táblázat. A másik nyelvből lehívott válaszok szófaji aránya a korai és a késői kétnyelvűeknél

Összehasonlítva az 19. táblázat adatait a 18. táblázatban látható adatokkal, megállapíthatjuk, hogy a másik nyelvből lehívott szavak szófaja jóval nagyobb mértékben megegyezik a hívószó szófajával, mint az összes válaszban. Ennek oka a nagy számú lexikai ekvivalens. Ugyanakkor azt is láthatjuk, hogy a más jellegű kapcsolatokat lényegesen szűkebb spektrumban hozzák létre, sokkal kisebb a szófajok változatossága. Nem találtunk példát módosítószó, névmás, határozószó előhívására, valamint a szintagma alkotása is rendkívül kis mértékben jelenik meg.

158 7. 3. 4. Következtetések

1995-ben de Groot arra a következtetésre jutott – miután kiterjedt szakirodalmi áttekintést végzett –, hogy a kétnyelvű memória mint olyan, nem létezik. A jelen vizsgálatból azonban az derül ki, hogy van egy közös fogalmi reprezentáció, amely mindkét nyelv számára elérhető. A mentális lexikon rendezettsége függ a nyelvtudás szintjétől, a szavak jellegétől, típusától, szófajától, a nyelvtanulási stratégiától, a nyelv használatának gyakoriságától, valamint a kétnyelvűvé válás életkorától.

Egynyelvű beszélőknél (Squire és Zola 1996, Ullman 2000, 2001a, 2001b, 2001c, Willingham 1998) a deklaratív memóriarendszer (más néven mentális lexikon) és a procedurális memóriarendszer (a grammatikai szintek különböző aspektusainak használata) egyaránt aktív a beszédtevékenység során. A procedurális memória a kritikus periódussal összefüggésben van, azaz az életkor növekedésével gyengül. A második nyelv elsajátítása tekintetében egyes kutatók (vö. Ullman 2001a) felvetették azt a kérdést, hogy a korai életkorban kétnyelvűvé válóknál aktívabb a procedurális memória, a később kétnyelvűvé válók ezzel szemben a deklaratív memóriából hívják le a nyelvtani funkciókat. A nyelvi formák feldolgozása a második nyelvben inkább a deklaratív memóriában zajlik. A többmorfémájú szavak, különösen a gyakrabban használtak, egységes egészként tárolódnak a deklaratív memóriában.

Adatainkból egyértelműen kiderült az, hogy a paradigmatikus kapcsolatok kötik legszorosabban össze a tárolt információt, de ezeknek a kapcsolatoknak az aránya szignifikánsan függ attól, hogy milyen életkorban sajátította el az egyén a második nyelvet (χ² = 85,927, df = 2, p < ,000). A késői kétnyelvűek válaszai között szignifikánsan több szintagmatikus választ találunk. Ez arra enged következtetni, hogy jogos lehet az a felvetés, hogy a későbbi életkorban megkezdett második nyelvelsajátítás eredményeképpen a deklaratív memória lényegesen nagyobb szerepet kap, hiszen a tárolás folyamán kész szerkezeteket rögzítünk benne. Különösen igaz ez azoknál a kétnyelvűek személyeknél, akik 18 éves koruk után kezdték meg a másik nyelv elsajátítását.

Azonban a procedurális memória fontosságának háttérbe helyezése nem helyes, hiszen a szintagmatikus kapcsolatokat mutató szerkezetek, szókapcsolatok nem állandósultak, és nem is minden esetben a kötelező kollokációk. Ezek szerint mégiscsak a procedurális memória segítségével, nyelvtanilag helyes szerkezeteket mondanak ki,

159 ráadásul több esetben kevert nyelven. Ez lehet a bizonyítéka annak, hogy valóban fluens kétnyelvűek, mivel az eddigi szakirodalom is úgy találja, hogy a fluens kétnyelvűek memória aktivitása hasonló az egynyelvűekéhez (Ullmann 2001c).

A vizsgált adatok tükrében feltételezésünk szerint az életkor növekedésével és a gyakoribb nyelvnek való kitettséggel a tanuló procedurális memóriától való viszonylagos függősége egyre növekszik. Így a későbbi életkorban megkezdett második nyelv tanulásánál is megerősödhet a procedurális memória szerepe, amennyiben a nyelvtudás eljut olyan szintre, hogy a beszélő fluens kétnyelvűnek mondható. A procedurális memória megerősödött szerepének következtében a késői kétnyelvű személyek is képesek újabb és újabb szerkezeteket generálni akár egy szóasszociációs tesztben is, mint azt a példák között láthattuk.

Adataim arról tanúskodnak, hogy a kétnyelvű egyének nyelveinek tárolása közös. A magyar nyelven elhangzott hívószókra történtek másik nyelvből lehívott válaszadások, ezek a legkülönfélébb kapcsolatokat, szófajokat sorakoztatták fel. Az azonos kapcsolatot és szófajt felmutató másik nyelvből lehívott válaszok a lexikai ekvivalensek, amelyek jelenléte arra utal, hogy a tárolás az egy az egyhez megfeleltetésben történik, azaz koordinált módon. Noha a kis számú másik nyelvből történt szólehívások viszonylag nagy részét a lexikai ekvivalensek képezik, nem volt egyetlen válaszadó sem, akinek a válaszaiban csak és kizárólag ilyen jellegű válaszokat találtunk volna. A lexikai ekvivalensek mellett felsorakoztak a szemantikai, szintagmatikus és egyéb jellegű kapcsolatok is mindkét nyelvből.

160