Orlando di Lasso egyik profán-motettájának avagy chansonjának szövege, amely előbb 1570-ben, majd utóbb 1576-ban, Adrian le Roy és Robert Ballard kiadásában, Párizsban jelent meg, érdekes magyar vonatkozású szavakat tartalmaz. Ám erre Magyar
országon csupán a kórusmű előadói és hallgatói figyelhettek fel eddig, hiszen publikus véleményt csak a Lassus összkiadás német filológusai tettek közzé.2 Nekik viszont ko
moly fejtörést okozott az, ami a magyar fül számára azonnal értelmezhetőnek bizonyul.
íme a vers:
Bestia curvafia pulices, proch, Posonienses Progenies pungunt. Bestia curvafia!
Persimiles peditum passum proterva pediclis Praefocanda pigra. Bestia curvafia!
Perlustrat pectus, poplites, pellesque politas Propugnat passim. Bestia curvafia!
Pellantur pulices pelagus perdatque pediclos Profundum pastos. Bestia curvafia!
(Magyarul: Bestia kurvafia bolhák, e pozsonyi fajzatok, ejnye, de csípnek! Bestia kurva
fia! Igen hasonlatos apró lábaival a gyalogosok léptéhez, pimasz, megfojtandó tunya bestia kurvafia! Bejárja kebelemet, térdhajlataimat, és kényes bőrömet keresztül-kasul támadja a bestia kurvafia! Űzessenek e bolhák és veszejtse el a mély tenger meglegelte
tett csápjaikat! Bestia kurvafia!)
Les Méslanges d'Orlande de Lassus, contenantz plusieurs chansons tant en vers latins qu'en ryme francoyse a UH, V, VI, VIII, X parties: reveus per luy, et augmentez, Paris, Adrian Le Roy et Robert Ballard,
1570. - 2. editio: Paris, 1576. [Példány: British Library, K5A 3 (1). A tenor és a contra szólam hasonmásának megszerzéséért Gömöri Györgyöt illeti köszönet.] - The Grove Dictionary of Music and Musicians, edited by Stanley SADIE, X, London, Macmillan, 1980, 4 9 2 ^ 9 3 , 495.
Orlando di LASSO, Sämtliche Werke, Neue Reihe, Band I, Lateinischen Motetten, französische Chansons und italienische Madrigale aus wiederaufgefundenen Drucken, 1559-1588, Hrsg. Wolfgang BOETTICHER, Kassel-Basel, 1956, XII, XXI, XXXII, 67-70.
A szöveg metrikus voltát az eddigi közreadók nem vették figyelembe, pedig a hozzá párosuló Lassus-dallam ritmusa pontosan követi - a hexameterben és pentameterben írt sorokban - a spondeusokat és a daktilusokat. A szólamok együtthangzása nem polifoni
kus, hanem homofon jellegű, s így a korban propagált humanista metrikus dallamokra jellemző harmonizálás paródiájának tekinthető. Mi a verset az epigrammák szokásos tördelése szerint közöljük. A szerző bizonnyal ismerte Martialis nevezetes, refrénes epig-rammáját (IX. könyv, 97), amelynek első négy sora a következő:
Rumpitur invidia quidam, carissime Iuli, Quod me Roma légit, rumpitur invidia.
Rumpitur invidia quod túrba semper in omni Monstramur digito, rumpitur invidia...
Lassus chansonjában, a martialisi „rumpitur invidia"-hoz (azaz: megpukkad az irigy
ségtől) hasonlóan, refrénszerüen tér újra meg újra vissza az egyik leggyakoribb régi magyar szitok, a bestia (bestye) kurvafia. A másik magyar vonatkozás pedig ugyancsak rögtön szembeötlik: Pozsony latinos nevének többes számú melléknévi alakja, a Posonienses. De éppily feltűnő, hogy a vers minden egyes szava, a refrén kivételével, p betűvel kezdődik. Ezt a különös, az alliterációra épülő versszerző hóbortot egy flamand bencés szerzetes, egy bizonyos Hucbaldus de St. Amand kezdte el a 9. század végén,' amikor Kopasz Károly nyugati-frank király kedvéért 136 hexameterben, csupa c betűvel kezdődő szóval írta meg a kopaszság dicséretét {Ecloga de calvis):4
Carmina convitii cerritus, carpere calvos Conatus, cecinit; celebrentur carmine calvi Conspicuo clari; carmen cognoscite cuncti.
Carmina, clarisonae, calvis cantate, Camenae!...
Hetedfélszáz esztendővel később, ugyancsak a Németalföldön, ismét divatba jöttek az efféle játékos szerzemények. Egy maastrichti dominikánus szerzetes, Johann Leo Struy-ven,5 humanista nevén Placentius, 1530-ban latin nyelvű hőskölteményt írt Pugna porco-rum per P. Porcium poetam címmel, amelyben csupa p betűvel kezdődő szavakkal a malacok összeröffenését énekelte meg.6 Első sorai álljanak itt ízelítőül:
Plaudite porcelli, porcorum pigra propago Progreditur, plures porci pinguedine pleni
3 F. J. E. RABY, A History of Secular Latin Poetry in the Middle Ages, I, Oxford, 1957, 249-250.
4 Acrostichia. Nempe, Calvorum laus, Lusus venatorius, Porcorum pugna, Flandriáé laus, Sybillina acro-stichia, et alia quendam carmina. Nunc primum edita, Basileae, in nova piatea, apud Jacobum Parcum, 1552, 8°.
5 Christian Gottlieb JÖCHER, Allgemeinen Gelehrten-Lexikon, III, Leipzig, 1751, 1614. hasáb (Jean Leo Plaisant); J. IJSEWIJN, The Real Name of Johannes Placentius, Humanistica Lovaniensia, 25(1976), 283-284.
6 [Johannes Leo PLACENTIUS,] Pugna porcorum, per P. Porcium poetam, [Basel?], 1557, 8°, [8] ff.
Pugnantes pergunt, pecudum pars prodigiosa Perturbat pede petrosas plerumque plateas...
Szellemes munkája sok kiadást ért meg. Egy holland neolatin költő, a luxemburgi születésű Nicolas Mamer, humanista nevén Nicolaus Mameranus (1500-1567) pedig Lusus venatorius vagy másként De venatione carmen heroicum címmel, az 1540-es években a vadászat dicséretét zengte el csupa c betűvel kezdődő szavakkal.7 Első sorai a következők:
Cur capiam certas circum cava cornua curas Cum canibus cervos capio, camurosque camelos, Curtatas cauda capreas, calvasque capellas Claudi, consilio curas cognoscere certo...
Ezen munkája egy 1550-ben, majd 1552-ben Bázelban kiadott antológiában látott napvilágot, mégpedig az előbbiekben említett Hucbaldus és Placentius szerzeményei társaságában.8 Mameranus nagyrészt a Habsburgok udvarában töltötte el életét, s az uralkodó család krónikása volt. A poéta laureatus címet is elnyerte. Ez a Mameranus különben tudott egyet s mást a magyar nyelvről, mert amikor V. Károly 1546-ban a schmalkaldeni szövetség ellen hadjáratot indított, katalógust állított össze a császár és Ferdinánd seregeiről, s abban a magyarokról szólván a következőket írta: „De levis armatúráé equitum Hungarorum tribuno generali: Nyare Ferens, hoc est Franciscus Nyare, nam Hungari praeponuit cognomina ipsis nominibus propriis" (azaz: A könnyű fegyverzetű magyar lovasok ezredvezető generálisáról: Nyári Ferenc, vagyis Franciscus Nyári, ugyanis a magyarok elébe helyezik családnevüket a keresztnevüknek).
A Kölnből származó neolatin világi író, Christianus Pierius,10 az eddig említettektől eltérően nem csupán egy, hanem több alliterációra épülő költeményt is szerzett, s ezek
7 Nicolaus DIDIER, Nicolaus Mameranus. Ein Luxemburger Humanist des XVI. Jahrhunderts am Hofe der Habsburger: Sein Leben und seine Werke, Freiburg im Breisgau, Herder, 1915; Georg ELL1NGER, Ge
schichte der neulateinischen Literatur Deutschlands im sechzehnten Jahrhundert, I—III, Berlin-Leipzig, 1929-1933 (Neudruck: 1969), MameranusróT. 111/1, 22-27.
8 Dictiones quae ab C et P incipiunt, carmina ita redditae ut, ex C fit Lusus venatorius Marnerani Lu-cemburgensis. Calvorum laus Hugbaldi Galli ad Imperatorem Carolum Calvum. Et ex P: Porcorum pugna Placentii, et quaedam alia variorum autorum. Nunc primum aedita, Basileae, in nova platea, apud Jacobum Parcum, anno MDL, 8°, 16 p.
y Catalogus omnium generalium, tribunorum, ducum primorumque totius exercitus Caroli V. imperatoris augusti et Ferdinandi regis Romanorum super rebelleis et inobedienteis Germaniae quosquam principes ac civitates conscripti Anno 1546. Authore Nicoiao MAMERANO Lucemburgensi, Coloniae, 1550, 71.
1(1 Christian Gottlieb JÖCHER, Allgemeinen Gelehrten-Lexikon, III, Leipzig, 1751, 1558. hasáb; Christoph ADELUNG, Heinrich Wilhelm ROTENMUND, Fortsetzung und Ergänzungen zu Christian Gottlieb Jöchers allgemeinen Gelehrten-Lexikon..., VI, Bremen, 1819 (Reprint: Hildesheim, 1961), 159. hasáb.
közt a Paupertas poetarum, praestigiis pertinaciaque Plutonis pugna parata címűt, amely Tübingenben jelent meg, 1566-ban." Ez így kezdődik:
Plutonis picéi pugnam, piceaeque paludis Perfidiamque paro, pestiferasque poemate parvo Pingere praestigias, Phoebique pericla parentis, Pauperiemque poetarum, profugaeque phalangis...
Pierius a Habsburg-császárok dicséretéről szóló, Poéma thaumasticon, sive parado-xicon (Frankfurt, 1583) című könyvében V. Károlyról csupa c-vel, Ferdinándról csupa/-fel, Miksáról csupa m-mel, Rudolfról pedig csupa r-rel írt alliteráló versezetet.12 Krisztus szenvedéseit is ily módon öntötte versbe Christus crucifixus, carmen cothurnatum ...
concinnatore Christiano Pierio Colonensi (Francofurti, 1576) címmel.13
A tautogrammás verselés egy darabig még észak-Rajna-vidéki holland-német specia
litás maradt. A felekezeti ellentéteket tette komikussá a fríz Maarten Hamckema, huma
nista nevén Martinus Hamconius (1550-1621),14 aki Certamen Catholicorum cum Calvinistis continuo caractere C conscriptum címmel adott ki könyvet 1607-ben.15 A 17.
század végén már Dániában is akadt, aki így verselt, ugyanis a flensburgi születésű, tehát német Henrik Harder (1642-1683)1 ott írta Canum cum cattis certamen carmine compositum currente calamo C. Catulli Caninii címmel, a kutya-macska vetélkedésről szóló eposzát, szintén csupa c betűvel:1
Cattorum canimus certamina clara canumque, Calliope, concede chelyn; clariaeque Camoenae
1' Christianus PIERIUS, Paupertas poetarum, praestigiis pertinaciaque Plutonis pugna parata, Tubingae, apud viduam Ulrici Morhardi, 1566, 4°.
1 Christianus PERIUS, Poemata thaumasticon, sive paradoxicon ... imperatorum Caroli Quinti, Ferdi-nandi, Maximiliani Secundi et Rodulphi encomia. Paupertas poetarum, Francofurti, apud haeredem Christi-ani Egenolphi, 1583, 8° (OSZK: Ant. 6443); Christianus PIERIUS, Maximilianus minor, Maximiliano multipotenti mancipati, modulátoré Christiano Pierio, Tubingae, 1566, 4°; Tubingae, 1570, 4°.
Christianus PIERIUS, Christus crucifixus, carmen cothurnatum, catastrophicumque, crudeles Christi, cunctorum credentium conservatoris, cruciatus coedemque cruentam contumeliosamque continens. Concin
natore Christiano Pierio Colonensi, Francofurti, apud haeredem Christiani Egenolphi, 1576, 8°.
14 Joannes Franciscus FOPPENS, Bibliotheca Belgica, Bruxellis, 1739, 855; Christian Gottlieb JÖCHER, Allgemeinen Gelehrten-Lexikon, II, Leipzig, 1750, 1338-1339. hasáb.
Martinus HAMCONIUS, Certamen Catholicorum cum Calvinistis; continuo charactere C conscriptum:
concordiaeque coelitus concessae, Christiana congratulatio. Adiecta sunt anagrammata, chronologiciae acrostichides, et quaedam alia de rebus variis, Monasterii Westphaliae, Lambertus Rassfeldt, 1607, 4°; ua., Lovianii, typis P. Dormalii, 1612, 4°.
16 Christian Gottlieb JÖCHER, Allgemeinen Gelehrten-Lexikon, II, Leipzig, 1750, 1358. hasáb.
1 WALTER János, Gaudeamus, I, Betűkuriózumok, szójátékok, tréfás feladatok, 2. kiadás, Bp., 1925, 16;
Gabriel PEIGNOT, Amusements philologiques, ou variétés en tous genres, troisiéme edition, revue, corrigée, et augmentée, parG[abriel] P[eignot] Philomneste, A[ncien] B[ibliothécaire], Dijon, Victor Lagier, 1842.
Condite cum cytharis celso condigna cothurno Carmina: certantes canibus committite cattos,...
Magyarországon, az itt élő németek körében a 17. század közepén akadt egy Johannes Wolphius nevű koszorús költő és szónok, aki több latin nyelvű alliteráló szöveget is írt, mindig csupa p betűvel kezdődő szavakkal. Egyik ilyen művében Pannóniát, Pozsonyt és pártfogóját, Pálffy Pál palatínust (nádort) dicsőíti p betűs szavakkal. Ennek címe ez:
Hungária, alias Pannónia perorata panegyrice, proponens palatinatum, praesidia, politias, populorumque Hungaricum, praecipue Posoniensem, ita artificiose, ut onines dictiones totius orationis, ab una tantum litera P incipiant ...a Joanne Wolphio P[oeta]
L[aurea] C[oronato].u A szöveg prózában íródott, de néhány disztichon is akad benne, mint például ez a Pozsony magyar és latin nevével játszadozó:
Perpetuum Poson perduret, perque severet Prospera proveniant plurima Posonio.
Lassus bolhás-motettájában a bolha latin neve, a pulex adja a p betűs alliterációk okát.
Talán éppen azért a pulex a vers témája, hogy a p betűs kezdetű Pozsonyhoz igazítva lehessen megírni az alliterációkat. Ennek fordítottja kevésbé valószínű, vagyis hogy a pulex miatt került volna a Pozsony városára utaló Posonienses a versbe. Annyi azonban kétségtelen, hogy a szövegíró ismerte Placentius és társai alliteráló szerzeményeit, Martialis epigrammáját és a magyar szitokszót, sőt a bolha-téma sem volt ismeretlen számára az irodalomban.
Az antikvitásban tréfásan jelenik meg a bolha-téma, miként a Görög antológia egyik, Lukianosznak tulajdonított epigrammájában, amelyet Horváth István Károly fordításában idézünk:
"Eaßeae xöv A,"6XVOV M-öpcx;, \|ruA,A,ä>v x>nó TIOA-AXDV ÖCCKVÓ|1£VO<;, 'kéfyxq: OÚKÉTI Ü£ ßA£7i£T£.
Csípte a bolha-sereg - s a bolond elfújta a mécsest, Mondván: „Nem láttok csípni tovább pimaszok!"19
A témában azonban kettősség alakult ki, ugyanis nemcsak tréfás vagy erotikus szöve
gek jöttek létre, hanem gorombák vagy trágárok is. Tudós írásmű is született a bolháról.
Lukianosz egyik műve, A légy dicsérete nyomán különféle rovarokról és állatokról írtak
1 Joannes WOLPHIUS, Hungária, alias Pannónia perorata panegyrice, proponens palatinatum, praesidia, politias, populorumque Hungaricum, praecipue Posoniensem, ita artificiose, ut omnes dictiones totius ora
tionis, ab una tantum litera P incipiant... a Joanne WOLPHIO Pfoeta] L[aurea] Qoronato], Viennae, 1652 (RMK III, 6316).
19 LUCIANI Samosatensis Opera, ex recognitione Caroli IACOBITZ, III, Lipsiae, 1904, 466; LUKIANOSZ Ösz-szes művei, Bp., 1974, II, 708.
értekezést a humanisták. Egy Magyarországon is hosszabb ideig tartózkodó, olasz huma
nista, Celio Calcagnini (1479-1541)20 Encomium pulicis, azaz A bolha dicsérete című munkáját, amelyet Budán, 1519. június l-jén fejezett be, Szalkay László (1575-1626) váci püspöknek ajánlotta.21
Ovidius müveinek függelékébe az idők során több ál-ovidiusi költemény is keveredett, köztük az ismeretlen Ofilius Sergianus által írt De pulice (A bolháról) című, pajzán elé
gia is. Ez az elégia nagy szerepet játszott abban, hogy századokon keresztül az erotikus irodalom egyik állandó témája lett a bolha. Az ovidiusi metamorfózisok ihletésére a vers szereplője bolhává szeretne változni, mert irigyli, hogy a bolha a lány testének intim részeit is bejárhatja. Kezdete és néhány további sora így hangzik:
Parve pulex, et amara lues, inimica puellis, Carmine quo fungar in tua facta ferox?
Perque sinus erras; tibi pervia caetera membra;
Is quocumque placet; nil tibi, saeve, latet.
Ah! piget, et dicam, quum strata puella recumbit, Tu femur avellis, cruraque aperta subis.
Ausus es interdum per membra libidinis ire, Et turbare locis gaudia nata suis.
(Kicsiny bolha, és csípős csapás, ártalma a lányoknak, milyen énekkel feleljek tetteidre, te szilaj? ... Keblén át bolyongsz, hozzáférhetők számodra a többi tagok, bárhol, ahol tetszik, számodra semmi nincs, te kegyetlen, elrejtve. Ah, szégyen, de kimondom, amikor a lány a takarón hever, te combját elhagyod, széttárt lába közé alámész. Néha arra me
részkedsz, hogy a vágy testrészein át menj, és örömöket bolydíts annak helyén.)
Janus Pannonius epigrammái közt is akad olyan, amelyben a bolha szerepet kap. Az Ad Luciám, azaz a Luciához címet viselő epigramma a következő:23
Laesisti stultae morsu me, Lucia, linguae, Nunc ego me pulicem scilicet esse velim,
20 József HUSZTI, Celio Calcagnini in Ungheria, Corvina, 1922, III, 57-71; 1923, VI, 60-69.
Caelius CALCAGNINUS, Encomium pulicis (1519) = Argumentum ludicorum et amoenitatum scriptores varii. Bilibaldus Pircheimerus, Celio Calcagnini..., Lugduni Batavorum, 1623. - Hasonló encomium: Daniel H.EINSIUS, LMUS pediculi. Lofvan de luis, editie, vertaling, inleiding René VEENMAN, Florivallis, Voorthuizen, 2000.
22 OFILIUS SERGIANUS, Elégia de pulice = Poetae Latini Minores ex recensione WERNSDORFIANA, notis veteribus ac novis iliustravit Nicolaus Eligius LEMAIRE, Volumen septimum et ultimum (Bibliotheca classica Latina sive collectio auctorum classicorum Latinorum cum notis et indicibus), Parisiis, 1826, 176-178, 275-278.
Jankovits László hívta fel a figyelmet arra, hogy Janus Pannonius ezen epigrammájában, a kiadásokban szereplő culicem helyett, a pulicem a helyes olvasat. Tehát nem szúnyogról, hanem bolháról van benne szó.
Ut possem contra te laedere; nunc ego maestus Quam iaceo, fieret tarn tibi amara quies.
Csípett ostoba nyelved, rágván, Lucia, engem, Bolha szeretnék most lenni csupán amiatt, Hogy csíphesselek én viszonozván; most ami kínban
Én feküszöm, légyen nyugtod is oly keserű.
Az erotikus bolha-irodalomnak egyik szép példája a Balassinak is mintául szolgáló neolatin nápolyi költő, Hieronymus Angerianus (1470-1535) Erotopaegnion)ában (Fi
renze, 1512) a De pulice, azaz A bolháról szóló elégia:
Pulchra pulex tenerae penetrat dum membra puellae;
Clamque subit niveum dente premente femur, Comprimitur digitis, et nigro clauditur orco.
Sed dedit hoc üli distichon alma Venus:
Mortuus hic iaceo, sed non hic mortuus; ardens Dum premor albenti pollice, vivo pulex.
Míglen a zsenge leány szép tagjain átfut a bolha, S csípve alattomban hószinü combra leér, Ujjak nyomják szét, és zárul a síri homályba.
Ám ily párverset szánt neki drága Venus:
Itt feküszöm, mint holt, bár itt meg nem halok, égvén Élek e bolha, amíg elnyom a sápatag ujj.
Ofilius Sergianus bolha-elégiája nyomán született az az ismeretlen szerző által olaszul írt canzonetta is, amelyet Lassus ifjabb kortársa, Claudio Monteverdi (1567-1643) zené
sített meg 1584-ben:25
Gödi pur del bel sen felice pulce Per dove ad hor ad hor ne vai saltando E dolcemente sempre pizzicando.
Gödi dell'amorose alme mammelle Ove t'annidi e lieto poi saltando Piu dolce fine ancor ne vai cercando.
24 Hieronymus ANGERIANUS, Erotopaegnion = Poetae trés elegantissimi, emendati et aucti: Michael Ma-rullus, Hieronymus Angerianus, Joannes Secundus, Paris, 1582; Adalbert SCHROETER, Beiträge zur Ge
schichte der neulateinischen Poesie Deutschlands und Hollands, Berlin, 1909 (Palaestra, 77), 306.
25 Claudio MONTEVERDI, Tutte le opere, ed. G. Fr. MALIPEERIO, Asolo, 1926-1942, vol. X, no. 19.
Hör godi di quel ben di ch'io son privo E torna un altra volta a lei saltando Ch'a gioia tal non men god'io pensando.
Ma quando dimmi Amor fia mai ch'anch'io A si bel petto intorno stia scherzando Ahi non so come mai v'arrivi o quando.
(Magyarul: Örvendj csak a szép kebelnek, boldog bolha, ahová újra meg újra ugrándozva mégy, édesdeden mindig csiklandozván. Örvendj a szerelmetes, édes csecsbimbóknak, ahová fészkelsz, s utána, boldogan ugrálva, még édesebb célt keresni mégy. Most ör
vendj a jónak, melytől én meg vagyok fosztva, és térj vissza hozzá, újra ugrálva, mert ily örömnek nem kevésbé örülök, rágondolva. De mikor, mondd, Ámor, lesz valaha, hogy én is ily szép kebel körül játszadozzam; jaj, nem tudom, hogy érem el vagy mikor.)
Christopher Marlowe (1564-1593) angol drámaíró 1588-ban szerzett Doktor Faustu-sában is megjelenik a bolha-téma. Az I. felvonás 4. színében:26
„WAGNER: Megtanítalak átváltozni akármivé: kutyává, macskává, egérré, patkánnyá, vagy bármi mássá.
BOLOND: Micsoda! Keresztény létemre kutyává, macskává, egérré vagy patkánnyá?
Soha, uram! Ha már átváltoztat engem, hadd éljek kedves kis ugrándozó bolha képében, hogy itt lehessek, ott lehessek, mindenhol lehessek. Bebújok a szép lányok bugyogójába, ott csiklandozom őket. Esküszöm, hogy köztük töltöm az életemet!"
Az angol irodalomban azonban John Donne (1572-1631) The Flea, azaz A bolha cí
mű verse a legismertebb. Ennek első strófája angolul27 és Vas István magyar fordításában a következő:28
Marke but this flea, and marke in this, How little that which thou deny'st me is;
It suck'd me first, and now sucks thee, And in this flea, our two bloods mingled bee;
Thou know'st that this cannot be said A sinne, nor shame, nor losse of maidenhead,
Yet this enjoy es before it wooe,
And pamper'd swells with one blood made of two, And this, alas, is more then wee would doe.
Christopher MARLOWE, Doctor Faustus tragikus históriája = Szentségtörők és mártírok: Drámák Kálnoky László fordításában, Bp., 1988, 30.
27 The Complete Poetry of John DONNE, with an introduction, notes and variants by John T. SHAWCROSS, New York-London, 1968, 127-128.
28 John DONNE, Égi és földi szerelem: Válogatott versek, Bp., 1967, 42-43.
Nézd ezt a bolhát s benne azt,
Mily semmiség, mit tőlem megtagadsz.
Engem, majd téged csíp megint, S közös vérünk e bolhában kering, S nem mondhatod, hogy becstelen, Nem bün ez még, s lányságod veszte sem.
Meg sem kért és már kéjeleg,
Dagad, mert kettőnkből egy vért szedett, Ennyire nem is volnánk képesek.
Donne bolhás verse egy németalföldi kortársának, a neolatin költő Caspar Barlaeus-nak (1582-1647) Pulex duorum amantium sanguine saturatus című elégiájával rokonít
ható.29 A francia Villart de Grécourt (1684-1743) L'origine des puces et le pucelage conquis című írása a 18. század végén volt népszerű olvasmány. Goethe Faustjában, Auerbach lipcsei pincéjében Mephistopheles énekel a bolháról. Első sorai a következők (Jékely Zoltán fordításával):30
Es war einmal ein König, Hej egyszer egy királynak Der hatt einen großen Floh, Egy nagy-nagy bolhája volt, Den liebt' er gar nicht wenig Fogadta öt fiának,
Als wie seinem eignen Sohn. S mindent rátékozolt.
Da rief er seiner Schneider, Szabójának kiáltott, Der Schneider kam heran: S a jó szabó futott,
„Da, miß dem Junker Kleider Az úrfinak kabátot Und miß ihm Hosen an!" És pantallót szabott.
Ezt előbb Beethoven (op. 75, no. 3), később Muszorgszkij zenésítette meg.
A magyar irodalomban először a 16. században jelenik meg a bolha-motívum. A Pa
taki Névtelen Euryalus és Lucretia című, 1577-ben keletkezett széphistóriájában a vá
gyakozó szerelmesek leveleket küldenek egymásnak. Lucretia levelére Euryalus így válaszol (II, 36):31
Vajha ideiglen fecskévé lehetnék, azmint te magad írod, Jóllehet bolhává örömesben lennék, ne tennéd be ablakod; ...
A széphistória Aeneas Silvius Piccolomini, a későbbi II. Pius pápa História de Euryalo et Lucretia se amantibus című erotikus novellája alapján íródott. A magyar szerző
ponto-29 Kezdősora: „Pulex parve, meo toties inimice cubili." Casparis BARLAEI Antverpiani Poematum Pars II, Elegiarum et miscellaneorum carminum, Amstelodami, 1646; Francofurti et Lipsiae, 1689, 119-120.
30 Johann Wolfgang GOETHE, Faust: Eine Tragödie, Erste Teil, Leipzig, Verlag Philipp Reclam jun., 1974, 72; GOETHE, Faust, Bp., 1974, 76.
31 Régi Magyar Költők Tára, IX, Bp., 1990, 417.
san fordította az eredeti latin szöveget: „O, utinam possem fieri hirundo, sed libentius transformari in pulicem vellem, ne mihi fenestram clauderes."32
A 17. században is epikus műben bukkannak fel a bolhák. Gyöngyösi István 1664-ben írt Marssal társolkodó Murányi Vénásában így ír a „bolháknak természetiről" (III, 333—
335):33
Bolhák asszonyoknak szokott ellenségek, Kis fogacskáj oknak van oly hegyességek, Mely miatt testeknek fakad viszketségek, Éjtszaka sem lehet kévánt csendességek.
Azminthogy leginkább éjjel is sértenek,
Azminthogy leginkább éjjel is sértenek,