Megküzdési stratégiák

Tamminen és Gaudreau (2014) kutatása szerint a megküzdés nemcsak a problémákra és negatív érzelmekre adott válaszreakció, hanem tartalmazza azokat a céltudatos és proaktív kogníciókat és viselkedés mintákat, amelyek elősegítik a pozitív irányú pszichológiai és érzelmi fejlődést. Friesen és mtsai (2013) valamint Tamminen és Gaudreau (2014) kutatásaik alapján azt hangsúlyozzák, hogy a megküzdés egy interperszonális folyamat, de a sportolók stressz és adaptációs folyamatait gyakran befolyásolják a külső behatások, miközben ők is hatással vannak másokra. Oláh (1993) szerint minden célirányos erőfeszítés (az eredményességtől függetlenül) megküzdésnek tekinthető. A megküzdési stratégiák alkalmazása személyenként eltérő és befolyásolja a teljesítményt (Smith és mtsai, 1995). Amennyiben a cél határozza meg a megküzdési módszert, akkor problémaközpontú megküzdésről beszélünk, ha az érzelmi egyensúly áll a középpontban, akkor érzelmi-központú a megküzdési stratégia (Folkman és mtsai, 1986).

23

A sporttevékenységek során fontos a megküzdés vizsgálata, hiszen a serdülő gyermeket több teher is nyomasztja, ilyenek például az edző, iskola, vagy a szülő felöl érkező elvárások (Kovács és Nagy, 2015), a sok teher pedig az idegrendszer működésében is zavart okozhat, a döntések meghozatalát is nehezítheti, végül pedig teljesítményromláshoz is vezethet (Frederick és Ryan, 1993).

Az Athletic Coping Skills Inventory-28 (ACSI-28) kérdőív segítségével a szakembereknek lehetőségük van felmérni a sportolók megküzdési profilját, a megküzdési stratégiák szintjét. Goudas (1998) kosárlabdázók megküzdési stratégiáinak vizsgálatakor kimutatta, hogy a nagyobb sportági tapasztalattal rendelkező játékosok, az ACSI-28 skáláin magasabb értéket értek el, mint a kevésbé tapasztalt társaik. Ez azt jelenti, hogy a tapasztaltabb játékosok a versenyek alatt jobban tudnak koncentrálni, céltudatosabbak és magabiztosabbak voltak.

Milavić, Grgantov és Milic (2013) női junior röplabda játékosok megküzdési stratégiáit vizsgálták a bajnokságban elért helyezés és a játékosok csapaton belül rangsorolt helye alapján. Hasonlóan az előző kutatáshoz, ők is azt találták, hogy a legsikeresebb játékosok rendelkeznek a legmagasabb önbizalommal és motivációval, valamint a teljesítményük kevésbé romlik nyomás alatt. A legkevésbé sikeres játékosok pedig állandóan aggódnak a teljesítményük, a hibázás, valamint amiatt, hogy mások mit gondolnak a teljesítményükről.

Számos tanulmány foglalkozik a fiatal labdarúgó játékosok megküzdési stratégiájával (Jung és mtsai, 2000; Orosz, 2009; Jooste, Steyn és Van den Berg, 2014; Kiss és mtsai, 2015; Csáki és mtsai, 2017). Jooste, Steyn és Van den Berg (2014) negatív korrelációt talált a pszichés képességek és a csapat sikeressége között. Orosz (2009) eredményei alapján a legkiválóbbnak véleményezett labdarúgók szignifikánsan jobb eredményt értek a Csúcsteljesítmény téthelyzetben, a Koncentráció és a Szorongásmentesség skálákon, mint a kevésbé tehetségesnek tartott társaik. Kiss és mtsai (2015) kutatásában részt vevő utánpótlás korú labdarúgókról elmondható volt, hogy jellemző rájuk a magas belső motiváció, a fejlődésre való törekvés, a kooperatív tanulás, a csúcsteljesítmény téthelyzetben és az önbizalom. Korosztályokra lebontva az U16-os játékosok szomatikus szorongása magasabb, mint az U17-es és U18-as játékosoké, míg az U18-as korosztálynak alacsonyabb a célkitűzése és mentális felkészültsége, mint az U16-17-es

24

korosztályoknak. Csáki és mtsai (2017) által vizsgált labdarúgók mind a hét megküzdési skálán hasonló eredményt értek el, egyiken sem értek el túl alacsony vagy túl magas értéket, míg Jung és mtsai (2000) által vizsgált játékosok hat skálán szignifikánsan alacsony értéket értek el, amelyet a kutatók a sérülésektől való félelemmel magyaráztak.

Bognár és mtsai (2009) a labdarúgók mellett jégkorongozókat is vizsgáltak.

Eredményeik szerint mind a két sportág játékosai kiemelten feladat-orientáltak, magas az önbizalmuk, a teljesítménymotivációjuk, a koncentrációjuk és a belső motivációjuk.

Azonban a labdarúgók értéke magas volt a szorongásmentesség és az edző általi irányíthatóság skálán, szemben a jégkorong játékosokkal. A különböző életkorú (U16, U18, U20) válogatott jégkorongozók megküzdési stratégiájában viszont nincs szignifikáns különbség (Géczi és mtsai, 2009). A válogatott jégkorongozók szignifikánsan magasabb eredményt értek el a Csúcsteljesítmény téthelyzetben, a Koncentráció és az Önbizalom, teljesítménymotiváció skálákon, mint a nem válogatott játékosok (Géczi, 2009).

Milacic és mtsai (2013) szerint a kevésbé sikeres női junior röplabdázók folyamatosan aggódnak, hogy hibázni fognak, illetve azon is aggódnak, hogy mások mit fognak szólni, ha hibáznak. Míg a sikeresebb játékosokra ez nem volt jellemző.

Az egyéni sportolóknál is gyakran alkalmazzák az ACSI-28 megküzdési kérdőívet.

Bevált és nem bevált fiatal úszóknál a leginkább befolyásoló tényező a Csúcsteljesítmény téthelyzetben skála volt (Révész, 2008). A nemek tekintetében Révész (2008) szignifikáns különbséget talált a Csapásokkal való megküzdés és Teljesítmény téthelyzetben, ahol a fiúk magasabb értéket értek, mint a lányok, míg a szorongásszintjük alacsonyabb volt. A korosztályok vonatkozásában a gyermek korosztály résztvevői magasabb eredményt mutatattak, mint a serdülő korosztály résztvevői a Csapásokkal való megküzdés, Csúcsteljesítmény téthelyzetben és a Koncentráció skálákon (Révész, 2008).

Kristiansen, Robert és Sisjord (2011) kutatásai alapján a megküzdésre legnagyobb hatást az edzői vélemény váltja ki, de ugyanakkor a médiának is nagy a befolyása.

25

Mindemellett a vizsgált labdarúgó kapusoknak például többet jelentett az edző értékelése, mint a sajtóban közzétett játékelemzés.

Az érzelmek hatással lehetnek a megküzdési stratégiákra, valamint befolyásolhatják a teljesítményt (Leunes, 2011). Boglar, Janelle és Giacobbi (2008) serdülő korú tenisz játékosokat (N=103) vizsgálva igyekeztek meghatározni, hogy a haragot kiváltó eseményeket hogyan értékelik azok a játékosok, akikre a haragnak a magas szintje (high-trait anger) jellemző, mint akikre az alacsony szintje (lower-trait anger). Továbbá felmérték a nemi különbségeket a harag szintjének az értékelésében és a megküzdésben.

Kimutatták, hogy a magas harag szinttel rendelkező sportolók szignifikánsan több problémaorientált és érzelemfókuszú stratégiát alkalmaztak az alacsony harag szinttel rendelkező sportolókkal szemben. A reaktív (nyílt) haragban magasabb pontszámot mutató résztvevők több dühkitörést mutattak, mint akiknél ez a szint alacsony volt.

Illetve alátámasztották azt a tézist, hogy azoknak a személyeknek, akiknél magas a dühkitörés szint, náluk a nagyobb intenzitású helyzetekben gyakrabban fordul elő valamilyen haragreakció. A nemi különbségeknél viszont nem találtak különbséget a vizsgálatok során.