Maurice Merleau-Ponty – „vad észlelés” és a beszéd

Merleau-Ponty észlelésre vonatkozó elmélete jóval lazább, képlékenyebb határokkal rendelkezik az általa sokat kritizált Husserlénál. Habár nem lehet kétség afelől, hogy Merleau-Ponty saját gondolatainak alátámasztását keresve szemezgetett a husserli írásokból, alapvetően azonban mégsem távolodott el elődjétől. Azonban az észleléssel és kifejezéssel kapcsolatos elgondolásai nem kerülhetők meg a szürrealista alkotói folyamat leírását célzó vizsgálatunkban, egyfelől a festői észlelés piedesztálra emelése, másfelől a nyelv művészi használata miatt. E két gondolatmenet felvázolásán túl nem is merészkedünk.

A két fenomenológus elméleteiben a világ észlelésére, a tapasztalat-szerzésre, vagyis az intencionalitás tárgyának tekintetében alapvető eltérés mutatkozik, mivel Merleau-Ponty szerint „észlelt dolog sajátja, hogy már ott van, hogy nem az észlelés aktusa által jön létre és, hogy belőle indul ki az észlelés és nem fordítva, a rá irányuló észlelési aktusból.”⁵⁰⁹ Ugyanakkor Husserl szerint „helyes azt állítani, hogy a valóban létező tárgy csupán megismerő tevékenységünk terméke”, illetve, hogy nem létezhet olyan megismerő tevékenység, amely képes lehet „a valóban létező tárgyat megteremetve, azt a semmiből”⁵¹⁰ előállítására. Láthatjuk, mi képezi az ellentét alapját, nevezetesen a két fenomenológus közös céljának tekinthető szubjektív és objektív, a tárgy és az azt észlelő tudat elválasztásán való túllépés, illetve új relációba helyezésének az igénye. Azonban Merleau-Ponty szerint, Husserlnek az erre irányuló erőfeszítései ellenére sem sikerült elérnie a szubjektum-objektum szembenállásának teljes feloldását.

Mivel számára az intencionalitás mint a tapasztalat olyan sajátossága, hogy az

„valaminek a tudata”, nem csupán a percepció aktusára vonatkozik, hanem elmélete szerint az észlelés tárgya az észlelés aktusának köszönhetően egyben konstituálja is a

508 Vö. Tengelyi: Élettörténet… 149.

509 Maurice Merleau-Ponty: A látható és a láthatatlan Ford. Szabó Zsigmond. Budapest, L’Harmattan, 2007, 244.

510 Edmund Husserl: Tapasztalat és ítélet (részletek). Ford. Szalai Pál. In Hernádi (szerk.):

Fenomenológia… 79.

197

tárgyát, így a szubjektum-objektum viszony továbbra is fennmarad.⁵¹¹ Husserl ugyanis már egy eleve adott világot feltételezett, amelyben a tárgyak észlelése során egy adott tárgyra való reflektálás fenomenológiai redukciót indít el, amelynek sikeressége esetén a tárgy mint az a bizonyos tárgy áll előttünk. Habár a reflexió újabb és újabb reflexiót idéz elő, amelynek végtelenségét Merleau-Ponty is kiemeli, azonban míg Husserlnél a végtelenség nem eredményez valóban új tapasztalatot az észlelés során, Merleau-Ponty a valóság folyamatosan változó és „újraszerveződő tapasztalatát” írja le.⁵¹² Azonban, állítja Merleau-Ponty, a tudat és a tárgy nem önmagunkban álló létezők, amelyek csak a megismerés során találkoznak egymással, hanem egyazon szférához tarozókként, összekapcsolódva léteznek, így nem állíthatók szembe egymással. Szabó Zsigmond elemzésében rámutat, hogy Merleau-Ponty alapvető célja a szubjektív és az objektív vonatkozások közötti határ eltörlése, amellyel az észlelő én, aki egyben az észlelt is, összefonódik. Ebben az egymásba fordulásban az ember és a körülötte lévő tárgyak világa nem különíthető el egymástól, hanem összefonódva, Merleau-Ponty fogalmával élve, kiasztikus viszonyban állnak. Merleau-Ponty sem tagadja, hogy a létező valamilyen értelemként, ponosabban értelmezhetőként lép fel, amely az észlelésen keresztül, annak folyamán kapja meg a jelentését. Azonban ez nem a tudat tárgyra való reflexivitásának eredménye, hanem a perceptív tudat vonatkozása, azaz az észlelőhöz kapcsolódó jelentés, amely az észlelés körülményeitől és az észlelőtől függően alakul.

Az értelmezés „eleve az értelmezhetőség horizontján felbukkanó valami.”⁵¹³ Ez persze nem azt jelenti, hogy a létező teljesen szabadon értelmezhető. Habár az észlelésük

„viszonyokból, oppozíciókból álló rendszer,”⁵¹⁴ — amelyben észrevehetjük a saussure-i györkereket, illetve a lacani gondolatokat is kiolvashatjuk belőle — de éppen ezek a viszonyok határozzák meg a jelentést. Emiatt, foglalja össze Szabó, a létező értelme nem merülhet ki egy tárgy valamiként való azonosításában, a tárgyat minden esetben valamilyen kontextusba helyezve észleljük vagy gondoljuk el, tehát, egy újabb csavarral, maguk a viszonyok is megváltozhatnak. Úgy érthető meg valami, vagyis olyan módon kapható meg a létező jelentése, hogy a létező saját viszonyaiból azoknak az észlelő szeme előtt zajlódó alakulásában mintegy önmagát bontja ki. Ugyanezen a folymaton alapul a jelentés megváltozása is, amely a létező értelmének mélyítésére irányul. Merleau-Ponty szerint a jelentés a megváltozott viszonyrendszerből fakadó

511 Vö. Losoncz Alpár: Merleau-Ponty filozófiája. Máriabesenyő, Attraktor Kiadó, 2010, 119.

512 Uo. 48.

513 Szabó Zsigmond: A keletkezés ontológiája. Budapest, L’ Harmattan Kiadó, 2005, 25.

514 Merleau-Ponty: A látható… 267.

198

különbségekben, eltérésekben alakul ki. Az értelem tehát minden esetben valamilyen összefüggésben, valamihez képest alakul ki a megjelenő értelemsokaságon belül, ráadásul ezek kapcsolatok sem állandóak, hanem szintén valtozásban lévők, ebből következően a már eleve potenciálisan jelentéssel bíró létező értelme sem lehet rögzített. Vagyis a percepció és a jelentésadás egyszerre végbemenő, ugyancsak egymással összefonódó gyakorlat, amelynek során a „némaságba burkolva” létező jelentések a „megjelölés praxisa”, vagyis a beszéd által válnak megnyilatkozássá.⁵¹⁵

Merleau-Ponty elgondolása alapján tehát egy olyan világban találjuk magunkat, ahol a dolgok, a tárgyak és mások, valamint a hozzájuk kapcsolódó szavak is készen állnak az észlelésre, azonban értelmüket kizárólag az észlelésnek köszönhetik, szemben Husserl véleményével, aki mint tudjuk, egy előzetesen és valamiként elgondolt világban gondolkodott. Azaz nem csupán adottaknak kell tekintenünk az észlelt tárgyakat, dolgokat, hanem már eleve valamilyen összefüggés alapján, passzívan és asszociatíve adottnak. Láthattuk, hogy Merleau-Ponty szerint az észlelés egyfelől közvetlenül tapasztalja a jelentéseket a maguk létrejöttében és nem eljut hozzájuk, másfelől az észlelés soha nem fejeződhet be egy bizonyos ponton, kész tényekben rögzülve, hiszen a világ állandóan alakulóban lévő, nyitott horizontokból álló, folytonos többértleműségben leledző fórum, amelynek eredete tulajdonképpen elérhetetlen. A merleau-ponty-i világban a redukció a végtelenségig folytatható, más szóval, a teljes redukció lehetetlensége miatt az észlelés annak alapjait célzó husserli redukció nem lehetséges. A létezők azonban mégsem a semmiből bukkannak elő, ugyanis van egy olyan régió, amely megelőzi a nyelvet és ahol az észlelő passzívan szemlélődő tekintete által kísérve a kezdet feltárulhat. Az alany nélküli érzéki közvetlenség területe ez, amelyben az úgynevezett „vad lét” az uralkodó, amely tulajdonképpen mozásban tartja az egész észlelésre, értelemadásra- és változásra alapuló rendszert. Amely egyfajta folyton ható jelenlévőként egyrészt az értelemalakzatok viszonyainak változását, elkülönülését biztosító folyamat, másrészről, de nyilvánvalóan ez előbbivel szoros kapcsolatban értve, a megértést kifejező fogalomalkotás háttere. Merleau-Ponty ennek a nyelv előtti területnek a megnevezésére vezette be a vad lét⁵¹⁶ fogalmát, amely nevében fellazította az észlelés határait, így lehetővé vált a saját és az idegen egymásba fordulása. Tengelyi László szerint a vad tartomány, amelyben a husserli „saját és idegen

515 Losoncz: Merleau-Ponty… 91.

516 Merleau-Ponty ezt a minden értelmezéstől független tartományt húsnak is nevezi, az észlelés pedig egy esemény a húsban.

199

nem összeolvad, hanem csupán összekapcsolódik egymással, különbözik minden egésztől.”⁵¹⁷ Vagyis, habár ebben a sajátos létben átmenetileg megszűnni látszik az alany és tárgy különbsége, azaz minden egyszerre képes megjelenni és újjá rendeződni, és az idegen sajátként tud fellépni, mégis marad valami többlet, hézag az összekapcsolódások mentén. Ez a mindennek az alapját adó, végtelen kezdet, amelyben az érzékelés szabadon csapong a jelentés nélküli érzéki minőségek között. A vad lét tulajdonképpen az értelmezést és nyelvi kifejezést megelőző némaság birodalma, a beszéd nélkül megélt terület, az elmerülő percepció, amelyből minden létező ered.

Azonban létét elfedik a mindennapi életben használt és kimondott szavak, így vadsága alapvetően nem érhető el a mindennapi észlelésben. Mint alanyt nélkülöző terület, a reflexív gondolkodás számára lezárt szintet képvisel, ez a „reflektálatlan élet,”⁵¹⁸ amelyhez maguk a dolgok tartoznak. Az észlelés fenomenológiája után A látható és láthatatlanban kapja meg ez a terület a „vad lét” elnevezést, amellyel egyben ontológiai státuszhoz is jut. Mint láttuk, Merleau-Ponty szerint az észlelt és az észlelő elválaszthatatlanul összefonódik,⁵¹⁹ a lét ugyanazon szövedékéhez tartozva, s így már „a Létet nem kívülről látom, hanem a Lét kellős közepéből.”⁵²⁰ Ezen a szinten kizárólag az úgynevezett primordiális nyitottságon keresztül észlelhetünk, amely a vad lét vad észlelésében mutatja meg a lét nyitottságát. A vizsgálatunk szempontjából lényeges, hogy Merleau-Ponty a festő sajátjaként nevezi meg ezt a dimenziót, ahová a neki tulajdonított sajátos beállítottsága miatt nem csupán belépést nyerhet, de művészetén keresztül elbeszélni, illetve kifejezni is képes az észlelés vad közvetlenségét. Az elbeszélni szó használatával arra szeretnénk utalni, hogy a festmény a merleau-ponty-i megnevezés alapján tulajdonképpen egyfajta beszédtevékenység eredményének tekinthető. Beszédként való működéséből adódóan, a készülő mű alkotása során felmerülő szavak egyfelől a festő észlelésének közvetítőiként értelmezhetők, másfelől a művész műre történő reflexióját fogalmazzák meg önmaga számára. Hiszen az általunk vizsgált szürrealista festőkre is érvényesek Merleau-Ponty szavai, miszerint „aki észlel, egyúttal beszél is.”⁵²¹ Ugyanakkor, a festői észlelésre természetesen érvényes, hogy „»A festészet összemossa minden kategóriánkat« (la peinture mouille toutes nos catégories)

517 Tengelyi: Élettörténet… 119.

518 Vö. Maurice Merleau-Ponty: Az észlelés fenomenológiája. Ford. Sajó Sándor. Budapest, L’Harmattan Kiadó, 2012, 15.

519 Vö. Ulllmann: A láthatatlan… 317.

520 Merleau-Ponty: A látható és… 132.

521 Uo. 255.

200

- ez elsősorban annyit jelent: a festészet véget vet a tudat régiója és az ennek korrelátumaként megjelölt természet közötti hasadásnak.”⁵²²

Az eddig felvázoltak alapján egyértelmű, hogy Merleau-Ponty „a tapasztalásnak egy olyan eredendő rétegéhez próbál utat találni, ami túl van a szubjektum-objektum szerkezetű gondolkodás számára hozzáférhető tartományon, vagy még inkább megelőzi azt.”⁵²³ vagyis a „[…] a primordiális nyitottság az önmagának feltáruló eredeti

»önmagátlanság«: a keletkezés, születőben levés önfeltárulása.”⁵²⁴ Habár első pillantásra kedvező fordulatnak tűnik ez a megközelítés, hangsúlyoznunk kell, hogy az észlelésnek ez a módja elméletileg mindenki számára elsajátítható. Alapvetően persze, és különlegessége is ebben rejlik, az észlelésnek ezt a technikáját a művészektől kell eltanulni, mintegy az észlelés művészetét kialakítva, amely egybeesik a világ és önmagunk megalkotásával. Tehát a művészek egyedüli kiváltsága, hogy a vad észlelést mint alapbeállítódást alkalmazni tudják vagy, talán találóbb kifejezéssel, megéljék azt.

Mindemellett a művészi észlelést a látás olyan formájává változtatja, amely során a festő elmerül a látványban, „átfolyik” rajta, valamilyen módon ő maga válik tárggyá, ezáltal másként, teljesebbként, valami többlet birtokában képes az alkotásra. Vagyis a látás számukra valóban „az az eszköz, amely megadja nekem, hogy magamtól távol kerüljek, hogy belső részesévé váljak a Lét felhasadásának, amelynek végén egyszerűen visszazárulok önmagamra.”⁵²⁵ Idézetünk erősítheti bennünk a hitet, hogy Merleau-Ponty gondolataival közelebb kerülünk az eddig megfogalmazott felvetéseink alátámasztásához, mivel a szürrealista festő első pillantásra hasonló úton haladva próbálja megfejteni a világ rejtett részeinek titkait, amikor a tudattalanba merülve próbálja a tudat szintjére emelni a (akár kollektív) felejtésbe taszított élményeket.

Merleau-Ponty azonban a Lét felhasadásakor a kezdetek, a mindenekelőtt lévő, azaz a nyelv előtti meglátására gondol, amelynek része a tudattalan, ezért „nem valahol a mélyben vagy a »tudatunk« háta mögött rejtőzik, hanem ott van az orrunk előtt, a számunkra feltáruló észlelési mező tagolódásában. »Tudatalatti«, mert nem adódik tárgyként, hanem a jövőt előrerajzoló konstelláció, ami egyáltalán lehetővé teszi tárgyak megjelenését.”⁵²⁶ A tudattalan megnevezésére használja továbbá a hallgatag

522 Eliane Escoubas: Merleau-Ponty: A művészet és a fenomén. Ford. Kerekes Amália. In Bacsó Béla (szerk.): Fenomén és mű. Fenomenológia és esztétika. Budapest, Kijárat Kiadó, 2002, 81.

523 Szabó: A keletkezés… 24.

524 Uo. 25.

525 Maurice Merleau-Ponty: A szem és szellem. Ford. Vajdovich Györgyi, Moldvay Tamás. In Bacsó (szerk.): Fenomén és… 74.

526 Uő: A látható és… 202.