A modern termeltető vállalkozások mai formái a hatvanas évek végén alakultak ki, noha már a 19. században is voltak olyan kereskedők és feldolgozók (cukorgyárak, dohánygyárak), amelyek termeltettek. létrejöttük összefügg a mezőgazdaság iparosodásával előtérbe került új gondolkodásmóddal, leglátványosabban azzal a forradalmi átalakulással, ami a baromfigazdaságban a hatvanas években ment végbe.
A marketingvezérelt hálózatteremtés logikája a következő: elgondolunk egy töme-gesen forgalmazható terméket – ilyen például a grillcsirke –, genetikusokkal kidol-goztatjuk az egyöntetű súlynövekedésű (hibridizáció) és megfelelő végterméket produkáló fajtát, megtervezzük ennek megfelelő tartási körülményeit és táplálási rendjét, majd megszervezzük a tenyésztő, a szaporító és a hizlaló gazdaságokat, valamint az ezeket ellátó, megfelelő tápkeverékek előállítását és ütemes szállítását végző üzemeket. Megterveztetjük a megfelelő épületeket, legyártatjuk a szüksé-ges technológiai berendezéseket, kialakítjuk a homogén áru jóvoltából nagy tel-jesítményű vágósorokat, nagykereskedelmi hűtőházakat bérlünk vagy építtetünk, hűtőkocsi-parkot szerződtetünk, és a kereskedelmi egységeknek lízingelük célszerű hűtőpultokat, grillcsirkesütő és -árusító alkalmatosságokat stb.
Egy marketingvezérelt hálózat kialakítása szükségszerűen sok ponton szakítás a hagyo-mánnyal, mert az újfajta és a nagy tömegben tartás új állati viselkedésformákat eredmé-nyez, a megnövekedett állategészségügyi kockázatok miatt meg kell változtatni a terme-lők szokásait, sőt részben még otthoni életformáját is. Az együttműködés szigorú időbeli rendjét ki kell kényszeríteni, a minőségi előírások betartásán óriási értékek múlnak stb.
Ezért a termeltető vállalkozásnak (az „integrátornak”) nagy tőkét és sok munkát kell koc-káztatnia, s ezért épp olyan aggályosan kell kiválasztania a „stratégiai partnereket”, mint az autógyáraknak a beszállítóikat. Maga az osztott tőkeérdekeltség, vagyis hogy a termelő maga is jelentős vagyont – többnyire hitelt – kockáztat, nem elég biztosíték. Hiszen ha a termelő nem képes a ráosztott szerepet megfelelően betölteni, nemcsak ő bukik, hanem az ütem megzavarodása, a nem egyenletesen terhelt kapacitások és a termékszállítások elmaradása miatt a hálózat egészének romlik a rentabilitása.
E rendszerek viszonylagos stabilitását éppen a partnerek kölcsönös egymásrautaltsága adja. Mindkét félnek érdeke a rendszeres és kölcsönös szakmai konzultáció, az egymásra figyelő tervezés. kifinomult formájukban a termeltetési rendszerek általánosan használják a szövetkezetekben kialakult beavatást és részvételt biztosító kommunikációs formákat.
Természetesen azokon a vidékeken és azokban a szakágazatokban, ahol a szövetkezeti integráció a hatvanas évekre annyira előrehaladt, és a szövetkezeti gyakorlatba már be-épült (az állami agrárpolitikával együtt formálódó) középtávú stratégiába illesztett, progra-mozott technológiai újulás, a marketingvezérelt, új hálózatok kialakítását a szövetkezetek végezték, hogy övék lehessen az új termék piaca is. A hetvenes években az a gyakorlat is kialakult, hogy az újító élelmiszeripari vállalkozások – például a francia tejszövetkezetekkel együttműködő danone vagy a svájci és olasz szövetkezetekkel kooperáló Nestlé – a szö-vetkezetekre hagyják a céltermelést végző beszállítói hálózat kialakítását.
A céltermeltetés nagy költségigénye ellenére gyakran az egyetlen út az igényes és ter-melékeny élelmiszeripari termékgyártáshoz. ám e rendszerben a megbízhatóság, a part-nerek tartós közös érdekeltségének, az egymásrautaltságnak belátásán alapuló bizalom nélkülözhetetlen.8 Mivel szokásszerűen a megrendelő előlegezi a hizlalók forgóeszközeit,
8 A magyar baromfivertikum két zászlóshajójának, a Hajdúbétnek és a bábolnának tíz évvel ezelőtti összeomlása éppen e bizalom megroppanása miatt következett be.
a beszállítói kiesések csökkentik az eszközök forgási sebességét, a vágó- és feldolgozóso-rok kihasználtságát, s így növelik a fajlagos költségeket. A fegyelmezett hálózat kiszorítja a piacról a fegyelmezetlent. Természetesen a termék és a termelési technológia jellegétől is függ, hogy egy termeltető vállalkozás mennyire törekszik stabil vállalkozói hálózat kiala-kítására. Például a magyar vagy német konzervgyárak számára uborkát termeltető vállal-kozások tisztában vannak azzal, hogy a termeléshez szükséges támaszok vagy a termelési mód megtanulása nem jelent komoly „belépési korlátot” jelentő befektetést. könnyen le-het új partnereket találni (s ha kedvezőbb tevékenység adódik, a korábbi partner könnyen hagy cserben). Ezért állótőke-támogatással ritkán segítik a beszállítókat. ám a baromfiipar-ban, húsiparbaromfiipar-ban, tejiparbaromfiipar-ban, dohányiparbaromfiipar-ban, (az éppen leépülő cukorgyártásban), egyes hűtőipari tevékenységekben, a gyümölcsfeldolgozó vagy forgalmazó láncok estében a termeltetésben a megrendelésen, szaktanácsadáson (partnerkiválasztáson) túl szerepe van az előlegnek, a természetbeni hitelnek, az eszközkihelyezésnek, hitelgaranciának és a tulajdonosi összefonódásnak is.
A termékfejlesztésben is elkötelezett termeltető vállalkozásnak érdeke, hogy valóban
„stratégiai szövetségesei” legyenek a beszállítók: vállalják a változások igényelte változta-tásokat fajtahasználatban, ütemezésben, technológiai berendezésekben stb. Ezért szinte szükségszerű folyamat a termelői hálózat koncentrálása, a megfelelő szaktudást és az egyre több tőkét az adott termék termelésébe és manipulálásába fektetők kiválasztása.
Így alakul ki az a „bizalmi kör”, amelynek tagjai átérzik a kölcsönös érdekeltséget, és amelyik elég stabil és elég áttekinthető ahhoz, hogy jól működjön a belső, az összehangolt fejlesztéseket és a koordinációt segítő kommunikációs rendszere. Hiszen más oldalról néz-ve a specializált (mert meghatározott céltermékekre irányuló) tudásnak és befektetéseknek ez a hálózata az, amely a szereplőket kiemeli a piac arctalan versenyzői közül. létrejön az a „belépési korlát”, ami rövid távon mind az egyes termelőket, mind pedig a hálózat egészét megvédi a váratlan versenytől (a „konjunktúralovagoktól” és a szerencsét próbálóktól).
Természetesen a termelői kör koncentrálódása nem csupán a „stratégiai szövetségek”
szerveződésének belső logikájából következik. Ezt igényli az élelmiszer-vertikum logisztikai racionalizálódása és a minőségbiztosítás is. Hiszen a szállító és készletezési egységek lépté-kében előállított homogén termékcsoportok nélkül a logisztikai költségek úgy megnőnek, hogy a vertikum versenyképtelenné válik. ráadásul nemcsak a költségek nőnek meg, de a láncolatnak az a képessége is gyengül, hogy biztonságosan és megfelelő minőségben kínálja az árut a felhasználónak vagy a fogyasztónak.
A végtermék minősége szempontjából kitüntetett kockázati tényező a termelésben, illetve manipulálásban részt vevő ember. Hiszen a nem megfelelő körültekintéssel végzett munka negatív egészségügyi és minőségi következményekkel jár, a sok független résztvevővel előállított termékek pedig még akkor sem egyöntetűek, ha egyenként mindenki gondosan jár el. Márpedig a feldolgozó akkor tud termelékenyen dolgozni, ha homogén terméket dolgoz fel, a kereskedelem pedig igényli, hogy tartósan azonos minőségű kínálatot tudjon a vevőinek biztosítani. (A kereskedelmi marketing legfontosabb eleme az áru odakínálása.
S a vevőnek meg kell találnia azt az árut és azt a minőséget, amire számítva bejött az üz-letbe.)
Mindezen okok miatt szorult vissza a rendszerváltás után az árutermelő kistermelés je-lentősége, vált jelentéktelenné a háztáji tehéntartás és hizlalás, ritkultak meg a kilencvenes évek végén az önálló gazdálkodók. ráadásul a technológiai eszközök gyártói és fejlesztői is igazodtak az integrált rendszerek és a koncentrálódó beszállítói hálózatok igényeihez.
Sok tevékenységi fázisra igényes eszközök nem is készülnek az összefogás nélkül dolgozó
„kicsik”, egy-egy tevékenységet nem a szakágazatban kialakult integrációkban szokásos léptékben végzők számára (igényes tengeri vetőgép, fejőállás, feldolgozó berendezések stb.). ugyanakkor azt is be kell látnunk, hogy a kisvállalkozások – különösen a részidős áru-termelő vállalkozások – térvesztését csökkenteni lehetett volna megfelelő koordinációs intézményrendszer kialakításával, illetve életben tartásával.
összegezve: a tartós mezőgazdasági szerepvállaláshoz egyszerre van szükség a felhasz-nálói igényeket is értő termelői tudásra, egy-egy háztartás lehetőségeihez képest jelentős tőkére és olyan gazdálkodói kapcsolatrendszerre, amellyel biztosítani lehet a szükséges szolgáltatásokat és az értékesítési utat. A mai „paraszt” képzett, jelentős tőkét kockáztató, kapcsolatépítésben jártas és igényes (kis)vállalkozó.