I.
- Éljen Mátyás király!
A szegedi országgyűlés, amelyet december elején nyitott meg Mátyás, kitűnően sikerült. Már a rendek gyülekezésekor érezni lehetett a kialakuló hangulatot: a király népszerűsége eleven volt és lármás. Hogy halálra ítélt nagybátyjának az egyház nyomós közbenjárására meg-kegyelmezett, az olyan irgalmat és józan mérsékletet mutatott, amely elég ritka a teljes hata-lommal rendelkező tizennyolc éves fiatalembereknél. De hogy a lázadó nagybácsit börtönben tartotta, abban az egész ország ujjongva látta azt a kemény, nagyszerű erőt, amelyet oly régóta nélkülöztek és áhítva vártak a rendetlen politikai életbe beleunt magyarok. Végre férfi ült a trónon, akinek akarata volt és aki ezt az akaratot irgalmatlanul végre is tudta hajtani. S ha a kancellisták egynémelyike attól tartott, hogy a rendek viharosan fel fognak háborodni a törvénytelenül kivetett adó miatt, az országgyűlésen ennek éppenséggel az ellenkezője történt:
vége-hossza nem volt a fiatal király ünneplésének s a rendek lelkesen adták meg az alkot-mányellenes adónak az utólagos alkotmányosságot, sőt a honvédelem újjászervezését is meg-szavazták. Szinte kérni sem kellett tőlük, magoktól kínálták a pénzt és a vért. Ezalatt Szilágyi Mihály néma fogolyként üldögélt Világos várának börtönében, a török pedig messzire visszavonult és nem fenyegette őket.
Garáék azonban szabadon mozogtak. És alig oszlott széjjel a diadalmas országgyűlés, a nagy lelkesedésnek megmutatkozott a bőjtje is. Eleinte bizonytalanul és szórványosan, majd csak-hamar kétségtelen formában és mindenuntalan jöttek a hírek, hogy Fridrik császár és a Gara-párt megtalálták egymást. Újesztendőre már tudni lehetett, hogy Mátyás király ellenzéke meg-tagadja őt és Fridrik császárt készül királlyá választani. Mire a király visszatért Budára, már kezében volt a békétlenek névsora. Gara László és Ujlaki Miklós állottak a Fridrik-párt élén.
Velök ment Bánfi Pál, a főajtónálló, aztán a négy Szentgyörgyi gróf: György, László, János és Zsigmond. Mátyás nagy meglepetésére a Kanizsaiakról is kitünt, hogy ellene vannak. Azok a Kanizsaiak, akik valaha együtt ültek Hunyadi Lászlóval a budai várbörtönben. De testi-lelki barátság fűzte őket Szilágyi Mihályhoz, őmiatta fordultak nyilván a kemény király ellen.
Velök tartott a szalai főispán, Szécsi János, az esztergomi érsek fivére, Pető Miklós, Pető György, Szentgróti János, Ördög Mihály, Ostfi Ferenc, Dancs Pál, gróf Frangepán Márton.
Még jó néhányan. Gara olyan ember, aki a vélt gyermekkirály uralma alatt a saját kiskirály-ságát remélte, de most bosszúsan látta, hogy a régi szép rendetlenségnek vége.
A fiatal király azonnal összehívta azokat az urakat Budára, akiknek hűségében bízott. Hívta ugyan valamennyit, még a Fridrik-pártiak listáján szereplőket is, de látni akarta, hogy a hívó szóra kik jelennek meg. A seregszemle jól ütött ki. Az egyháznagyok közül az egy erdélyi püspök nem jelent meg, az olasz eredetű Baschino Máté. A többi mind eljött. Még a nyilván-valóan Gara-párti prímás is, az öreg Szécsi Dénes, aki nyiltan mégis csak vonakodott színt vallani a király ellen. Eljött Várdai István kalocsai érsek, Hedervári László egri püspök, Bán Mihály pécsi püspök, Vetési Albert veszprémi püspök, Csupor Demeter zágrábi püspök, a győri, váci, csanádi püspökök, a szentmártonhegyi apát, a székesfehérvári prépost. A világi urak közül Ország Mihály nádor, Rozgonyi Sebestyén erdélyi vajda, Palóczi László ország-bíró, a főudvarmester, a főpohárnok, a dalmata bán, a horvát bán, a főlovászmester, a székely ispánok, a nógrádi főispán, a zempléni főispán és ezeken a közjogi méltóságokon kívül nagy sereg nemes úr. Nagy meglepetésre a Marótiak is eljöttek. Maróti Máté és Maróti Lajos, mind a ketten vejei Ujlakinak.
A híveket a trónteremben gyüjtötte össze a király. Mikor már mind együtt voltak, bevonult kamarásaival és fellépett a trónra. Aztán elkezdett szólni hozzájok, a trónbeszédek szokott latin bevezetésével kezdvén. De csakhamar belemelegedett, kevésbbé ünnepélyessé vált, szónoklata közvetlen emberi vallomáshoz lett hasonló.
- Fridrik császár ezt a trónt akarja. Kérünk benneteket, mondjátok meg őszintén: kívánjátok-e fenntartani azt a véleményeteket, hogy mi vagyunk alkalmasak a magyar királyi méltóságra, vagy esetleges csalódások és elégedetlenségek miatt kívánjátok-e ezt a választást megsemmi-síteni? Ha nem bíztok bennünk, a ti bizalmatok nélkül ezt a méltóságot nem viselhetjük tovább és kész vagyunk a királykodás gondjairól lemondani. Nekünk csak hazánk fontos, nem mi magunk. Mi a magunk dicsőségét csak a magyar nemzet dicsőségében keressük. Trón nélkül, a besztercei grófság rangjában gyűlölet és kajánság nem fog körülvenni bennünket és bizonyára úgy is ki tudjuk vívni a nemzetnek azt a becsülését és szeretetét, amelyet mint elárult és fölösleges király nem vívhatunk ki. De belül, lelkünk bensejében megváltozni nem vagyunk hajlandók. Trónon, vagy nem trónon, de csak lelkiismeretünk szavát követhetjük, amely a haszonleső nagyurak önzését nem tekinti. Egy esztendeje uralkodunk ebben az országban. Amit eddig tettünk, abból ítélhettek: ezt fogjuk tenni ezentúl is. Ha úgy találjátok, hogy ez nektek nem elég, mi, ezekben a nehéz időkben, nem kívánunk királyotok lenni.
Tessék, döntsetek, mi a trónt akár ebben a pillanatban hajlandók vagyunk elhagyni.
Ezt a beszédet halálos csend hallgatta végig és tomboló tetszés követte. A fiatal király komo-lyan állott az elhallgatni nem akaró éljenzés viharában, perceken és perceken keresztül. Végül felemelte kezét. Csend lett.
- Ezt az ítéletet királyi szívünk minden melegével köszönjük. Felhívunk mindnyájatokat, hogy egymáshoz való tartozásunkat, amely immár eltéphetetlen, szent esküvel erősítsük meg.
Az egész pazar gyülekezet templomba vonult, hogy a nagyurak hűséget esküdjenek a király-nak, s ő nekik. Annak a napnak évfordulója volt, amikor Mátyás a sztrasznici határon elindult Magyarország felé. Az urak megesküdtek, mormoló tenger gyanánt ismételve az oltár előtt felolvasott esküminta mondatait, hogy mást királyuknak nem ismernek, másnak engedelmes-kedni nem fognak, a királyt minden pártütő ellen vagyonukkal, vérökkel, életökkel segítik, a király ellenségeinek ígéreteire nem hallgatnak, még káruk és üldöztetésök esetén is Mátyás-hoz hívek maradnak s őt tanácsukkal mindig segíteni fogják.
Aztán a király esküdött. Hogy őket törvényes szabadságaikban és szokásaikban megtartja, birtokaikban teljes erejével oltalmazza, az ellenpárt által okozott káraikat a belső rend teljes helyreállta után megtéríti, országlásában pedig ragaszkodni fog az ősi alkotmányhoz, s ha netalán...
Itt az urak sokasága meglepetten kapta fel a fejét.
- ... s ha netalán az ország java és egysége az alkotmánytól való egynémely eltéréseket vagy hozzáadásokat kívánna, ilyeneket csak az országgyűlés hozzájárulásával fogunk tenni, Isten minket úgy segéljen.
Már a misét befejező orgonazúgás alatt is izgatottan hajlottak egymáshoz az urak. A király igen különös mondattal pótolta meg az ilyen fejedelmi esküvések megszokott, ősi szövegét. S mikor mise végeztével a soraik között méltósággal kivonuló király után ők is kiléptek a nap-fényes februári térre, egyszerre hatalmas zsivaj támadt köztük. Az az „et si quid”-del kezdődő tétel úgy nyúlt közéjük, mint méhrajba a medve talpa. De a király már palotája felé nyargalt. S mikor ott hátravetette díszes királyi palástját az udvariasan segédkező Vitéz Jánosnak, a jókedvű cinkosok szemhunyorításával nézett rá:
- Ezt jól megcsináltuk.
- Jól, felség. S ugyan éljünk véle.
- Éljünk. Csak attul félek, hogy az országgyűlés inkább utána járuland hozzá sok minden dologhoz, semhogy előtte.
Jókedvök volt, kész erővel láttak munkához. Akadt dolguk elég. Az örökké fészkelődő Giskra gyorsan rajta ütött azon az alkalmon, hogy a királynak Fridrik praktikái felé kell figyelnie, és megint elkezdett a felvidéken rabolni. A törökre is figyelni kellett félszemmel. És főként minden figyelmet össze kellett szedni a Habsburg-veszedelem ellen. Fridrik maga sem aludt rózsalevelekből vetett ágyon. Fivérei, akikkel a hatalom felett állandóan veszekedett, fegyver-ben állottak ellene, az Ulrik-féle örökség miatt a görzi gróffal kellett hadakoznia. De nem is az ő ausztriai ereje volt itt a félni való, hanem a hozzá pártolt magyarok gyűlölete, amelynek tetemes zsoldos-toborzó gazdagság állott a háta mögött.
- Pozsony, felség, Pozsony, - hajtogatta folyton Vitéz püspök, - ha ki baj jő napnyugat felől, mendétig csak Pozsonyra igyeljünk legelőztebb.
- Jól vagyon, feredjék Pozsony az kedvezésekben. Ki csak beléje fér, annyit kap.
Pozsony királyi rendelettel jogot kapott arra, hogy piros pecsétet használhasson, akárcsak a király maga. Pozsony polgárai szabadságlevelet kaptak, hogy kivétetnek az igazságszolgál-tatás rendes szervezete alól, csak saját törvényhatóságuk ítélkezhetik fölöttük, másodfokon a tárnok, harmadfokon a király. Pozsony naphosszat ünnepelte a királyt. Fridrik ügynökei, akik hangulatot jöttek csinálni, kedvetlenül tértek vissza Ausztriába.
Egy héttel azután, hogy a budavári főtemplomban elhangzott a hűségeskü, csakugyan össze-jöttek Ausztriában a zendülők, hogy Fridriket magyar királlyá válasszák. Németújvár, vagyis az osztrákok nyelvén Wienerneustadt, lett a színhelye a választásnak. Ez volt Fridrik szülő-városa és Bécsnél is jobban dédelgetett családi székhelye. Onnan jött a hír, hogy a Gara-párt február tizenhetedikén összegyűlt, megjátszotta a magyar országgyűlés külsőségeit és királlyá választotta a németrómai császárt. Fridrik a magyar királyi címet azonnal fel is vette. És már jókora serege volt úton Székesfehérvár felé. Az ősi koronázó városban szándékoztak meg-koronázni Garáék. Szent István koronájával, amelyet Fridrik, íme, nem ok nélkül tartott vissza mindenféle ürügyek alatt. Legutóbb például azt izente Budára Beszterce grófjának, - mert Mátyás király voltát nem ismerte el, - hogy hazaküldi a koronát, ha megtérítik neki boldogult V. László neveltetési költségeit. És mindjárt meg is szabta igényeit valami szándékosan képtelen összegben.
De a Fridrik-seregek félúton megállottak. Szemközt találták magokat Nagy Simonnak, a Mátyás-párti macsói bánnak, résen álló hadaival. Rövid habozás után megfordultak. A székes-fehérvári koronázásról le kellett mondani. Fridrik halogatni szerette volna a szertartást, de Garáék erőszakolták: mennél gyorsabban tegye a fejére a szent koronát. A ceremóniát tehát megtartották Németújvárott és Garáék megindultak zsoldos seregökkel, hogy a feneketlenül gyűlölt fiatalembert letaszítsák a trónról. Három helyen törtek be a dunántúli megyékbe, pusztítottak, égettek, aztán egyesültek és vonultak tovább Buda felé.
Budán éjjel-nappal dolgozott a kancellária, reggelig gyertyafénynél, nappal napvilágnál.
Egyetlen óra szünet nélkül. A király megparancsolta, hogy minden hírrel, amely Nagy Simon serege felől jön, azonnal fel kell költeni.
Fel is költötték egy hajnalon. Már inasa arcán látta, hogy baj van. Magára kapta ruháit. A fogadószoba hajnali derengésében ijesztő csoport várta: maga Nagy Simon, mellette al-vezérei. Némelyiknek feje pólyásan, másiknak karja felkötve.
- Mi történt, Simon?
- Büntetésünkért jövénk, felség. A császáriak csúnyán meggyőztek. Itt állunk, tizedöltess bennünköt, kit megérdemöltünk.
Mátyás nézte őket és hallgatott. Aztán mozdulatlan arccal rászólt Nagy Simonra:
- Beszélj.
Az elmondta a csata lefolyását. Körmendnél találkoztak az ellenséges sereggel. Nagy Simon lelkes harci készségben azonnal támadott. Vigyázatlanul nyomult előre, s már későn vette észre, hogy meggondolatlan lendületében átkaroló kelepcébe szaladt bele. Hátrálnia nem lehetett, kénytelen volt megütközni a számban is sokkal nagyobb és hadállásban is sokkal erősebb sereggel. A császáriak derékhadát Grafeneck osztrák vezér vezette, a balszárnyat gróf Szentgyörgyi Zsigmond, a jobbat Ujlaki. Magyar részről Rozgonyi Miklós támadott a jobb-szárnnyal, de ez is túlheves lendületet vett és csakhamar elvágták a főseregtől. Lekaszabolták.
Ezzel a csata el is dőlt. A magyar sereg vak rendetlenségben menekült, rengetegen elestek és sokan belefulladtak szaladás közben a Rába vízébe.
Nagy Simon letérdelt, mikor végigmondta. Alvezérei is letérdeltek.
- Hogy megtizedöltess, felséges király, könyörgünk.
Mátyás lenyúlt Nagy Simonhoz és felemelte.
- Eszöm ágában sincs. Vödd az tartalékot, legott indulj vissza. Mindeniktök úgy vereködjék, hogy az csorbát köszörüli. Hogy az hibát bánjátok, így nyilván megmutassátok királytoknak.
Rajta, magyar.
Nagyot csapott a Nagy Simon vértes vállára. A behemót nagy ember megragadta a király kezét és megcsókolta. Sírt örömében és rajongó szeretetében.
- No legények, - kiáltotta könnyes hangon, de boldogan, - az anyja kínszenvedésit az némötnek, mastan aztán rajta!
És kirobogtak, mintha a folyosón már verekedniök kellett volna. Mátyás nyugodtan vissza-feküdt aludni. Másnap, harmadnap végezte dolgát, a pápai követtel tárgyalt, Giskra ellen új csapatot küldött, anyját látogatta, tárgyalt, tanácskozott. És várt. Tizednap megint éjszaka kellett felriadnia. De most nem inas költötte, hanem kürtszó. S ugyanabban a teremben, ugyanolyan didergő tavaszi hajnalon megint ott állt előtte Nagy Simon.
- Kiköszörültük, felség! Iszonyó szerrel megnyuvasztottuk az beste némöt férgeit.
- No látod, Simon. Mondd el.
Nagy Simon elmondta. Sokkal hosszabban, sokkal részletesebben. Ugy gyönyörködött saját elbeszélésében, hogy olykor megállt idegesen kacagni. A két sereg megint csak Körmendnél találkozott. Az osztrákok most még szekértáborral is megerősítették magokat, de elbiza-kodottságukban kijöttek onnan és a szabad síkon támadtak. A magyarok kétfelé szakadtak azonnal, egyik részök rettenetes hévvel ütötte vissza a támadást, másik részök ügyesen a szekértábor mögé osont. Az osztrákok kénytelenek voltak meghátrálni a becsületöket kereső magyarok dühétől, de ekkor hátulról is rohamot kaptak. A győzelem teljes lett, az egész osztrák tábor minden poggyászostul a magyarok zsákmánya. A katonák irgalmatlan bosszút állottak a minapi szégyenért, a derékhad tovább üldözi a hanyatt-homlok menekülőket, már osztrák területen vannak. A nagy zsákmány viszont már úton van Buda felé.
- Hát nem lött vóna kár, kire az tized esik? - kérdezte Mátyás.
Az öreg harcosok úgy néztek rá, tizenkilencévesre, mint gazdájára az eb. A király megölelte Nagy Simont. És most már nem ment lefeküdni. Azonnal felzörögtette Vitéz Jánost és a kancellistákat. Hogy Fridrik ellen ezt a gyors és rövid háborút megnyerte, aziránt nem lehetett
kétség. Jól ismerte az ellenpárt haderejét, a Nagy Simon előadásából megállapíthatta, hogy az a haderő nem számít többé. Jól ismerte Fridrik fukarságát és a Garáék anyagi tehetségét:
tudta, hogy hosszú ideig új osztrák sereg felállításától nem kell tartania. Győzött. Most a fegyverek után a kancellária munkája következett. Ki kellett csikarni Fridrikből a békét s ennek feltételei közt a szent koronát. Ugyanakkor újabb fegyverszünetet kellett letárgyaltatnia Giskrával, mert kisebb jelentőségű felvidéki hadjárata is jól végződött. Ugyanakkor fel kellett készülődnie a török veszedelemre, mert a szokásos török felvonulás ideje, a kora nyár, már erősen közeledett. Teméntelen levelezés, követküldés, nunciussal való tárgyalás járt ezzel és változatlan folytatása a szüntelen tanácskozásoknak, négyszemközt Vitéz Jánossal.
Azt sütötték ki a püspökkel, hogy Fridriket rá kellene bírni: bízzák a béke feltételeit választott bíróra és legyen az a választott bíró Girzsik. Eleinte a pápára gondoltak, aki, jórészt a budai nuncius hatása alatt, meglepő hidegséget tanusított volt pártfogója, Fridrik iránt. Mátyást minden módon kitüntette, s mialatt Budára meleghangú, a kereszténység nagy védelmező-jének hízelgő leveleket írt, azalatt Fridrikkel hideg és kitérő hangon levelezett. Minden módon igyekezett kimutatni, hogy a pápát csak a pogányoktól fenyegetett egyház sorsa érdekli, nem pedig európai fejedelmek világi marakodása. Egy napon szentelt zászlót küldött Mátyásnak, álljon azzal a keresztes hadjárat élére. Fridrik mélyen csalódott védencében és semmi áron sem akarta döntőbíróként elfogadni. Így jutott Mátyás és tanácsadója arra a gondolatra, hogy Girzsikre bízzák a döntést. A cseh király igen alkalmasnak tetszett erre. Éppen mostanában jegyezte el két kisebb leányát két német hercegnek és így atyafiságos összeköttetésbe jutott Fridrikkel is. Másrészt Mátyás feltétlenül bízott szövetségese meleg barátságában, amely most a próbát ki fogja állani. A jelölésbe Fridrik is belement, a tárgyalás színhelyéül Brünnt tűzték ki. Mátyás a maga két bírájául Vitéz Jánost és Rozgonyi Osvátot küldte ki, hogy Girzsik elnöklete alatt üljenek össze Fridrik két küldöttjével és harcolják ki a béke árául a szent koronát.
S mialatt ez folyt, két eléggé izgalmas hírt kapott a budai várpalota.
Az egyik az volt, hogy Gara László hirtelen meghalt. Hogy miben, azt nem lehetett tudni.
Meghalt anélkül, hogy élete álmát beváltván, valamely, bármely trónra ráülhetett volna. Esküt szegett és nyakaztatott a hatalomért, de még csak egy kis német foltocska trónja, még csak Boszniáé sem jutott számára. A Mátyás-ellenes párt pedig hatalmas oszloppal lett kevesebb.
A másik hír az volt, hogy Szilágyi Mihály nem nyugodott a börtönben sem. Ki tudta magát szabadítani, igen ügyesen csinálta. Engedelme volt arra, hogy saját szakácsa főzhessen neki, a szakácsot el is hozatta Világos várába. Ez a szakács szervezte meg az egész csínyt a fogoly tervei alapján. Mindenekelőtt a várőrség emberei között titokban híveket toborzott pénz-igérettel és más édesgetéssel. Aztán lent a faluban is gyüjtött megbízható embereket, akik követték utasításait. Mikor mindent szépen előkészített, akkor végrehajtották az agyafúrt tervet, amely minden részletében pontosan sikerült: a vár alatt egy éjszaka rettentő lárma tört ki, hogy jön a török. Még valami kazlat is felgyujtottak, hogy izgalmas képe legyen a dolog-nak. A lármára felriadt a várőrség, a harangot félreverték, a kapitány sebbel-lobbal kapkodva riadót fuvatott és kirohant a vélt törökre az őrség egy részével. De a fogolyhoz szítók bent maradtak és belülről rögtön felhúzták a hidat. Szilágyi Mihály kijött börtönéből és azonnal átvévén a parancsnokságot, kihirdette, hogy ő most már szabad ember és Világos várát ezen-nel hatalmában lévőnek nyilvánítja. A kint rekedt őrsereg, amely persze semmiféle törököt nem talált, még csak meg sem támadhatta saját várát, lévén mindennémű ostromszer híjával.
Sőt kénytelen volt alkut kezdeni a fogolyból hirtelen parancsnokká változott Szilágyival. Ez végül is ki tudta magának csinálni a szabad elvonulást a pártjára állottakkal. Budára egy szép napon az a hír jött, hogy Szilágyi szabadon jár, sereget toboroz és rettentő dühvel fegyveresen készül Buda ellen.
Ez a hír nem jókor érkezett. Giskra cseh rablói nem nyughattak a felföldön, délen a török megtámadta Szerbiát és a megriadt Osztoja-család gyorsan békét kötvén a szultánnal, elárulta a magyar fennhatóságot és elismerte a török uralmat. Közben a Fridrikkel folytatott alkudozás is temérdek gondot okozott. Ha most Szilágyi a negyedik oldalról sereggel támad, ez egy-szeriben mindent felforgathat.
- Legények legyünk az gáton, felség, - mondta Kosztolányi, a titkár.
- Vagyunk, kedves pispekem, vagyunk, - felelte Mátyás, aki nem ijedt meg, sőt valami különös lelki adomány folytán mindig akkor lett a legnyugodtabb és legéberebb, mikor leg-több volt a baja.
Mindenekelőtt trónfosztottnak nyilvánította Tamás királyt és fiát. Aztán magához kérette Carvajalt.
- Látja eminenciád, milyen jó üzletet kötöttünk Nándorfehérvárott mindaketten. Hallotta, hogy nagybátyám kiszabadította magát és fegyverrel jön ellenem?
- Hallottam és nem örültem neki.
- Lássa, most módjában van megakadályozni, hogy Magyarországon, amely őszentsége törökellenes terveinek egyetlen megbízható országa, polgárháború törjön ki.
- Hogyan?
- Úgy, hogy elébe siet Szilágyi Mihálynak és mint életének megmentője, megbékíti.
- Nem rossz ötlet, felség. De magam menjek? Még kellene mellém valaki. Lehetőleg magyar.
Akire hallgat.
- Majd gondoskodom valakiről.
Gondoskodott. Magához kérette Szécsi Dénest. A menlevelet kiállították, a két főpap eluta-zott. A Tisza mellett találták meg Szilágyit, koppányi haragjával és már jó népesre szaporo-dott zsoldos seregével. Onnan jelentették lovas küldönccel néhány nap mulva, hogy Szilágyi
Gondoskodott. Magához kérette Szécsi Dénest. A menlevelet kiállították, a két főpap eluta-zott. A Tisza mellett találták meg Szilágyit, koppányi haragjával és már jó népesre szaporo-dott zsoldos seregével. Onnan jelentették lovas küldönccel néhány nap mulva, hogy Szilágyi