A lengyel csoda

Míg Írország esete arról szól, hogyan kerülhetett egy korábbi sikeres ország válságba, Lengyelország esetében éppen az ellenkezőjére kell válaszolni – hogyan válhatott egy korábban lemaradó ország éllovassá.

A válságot megelőzően Lengyelországot nehezen lehetett bármilyen szempontból éllovasnak tekinteni a KKE-10 országok között. Az euró gyors bevezetését és a szerkezeti reformokat szorgalmazó posztkommunista baloldal 2005-ben korrupciós ügyei miatt a választásokon hatalmas vereséget szenvedett. A hatalomra kerülő Jog és Igazságosság Pártja és koalíciós partnerei figyelmének középpontjában hangsúlyozottan nem a gazdaság, hanem a posztkommunizmus rendszerének széttörése és a korrupció-elleni harc állt (Csaba 2009: 100).

A kormány gyorsan feladta az euró gyors bevezetését övező ambíciókat, a jóléti juttatások csökkentését és ellenezte az európai integráció további mélyítését. Konfrontatív stílusa miatt az Európai Unióban is elszigetelődött

Lengyelország gazdasági mutatók tekintetében sem állt jól a régióban. 2007-ben az Eurostat adatai szerint vásárlóerő-paritáson számolva az EU 2004-ben csatlakozott 8 új tagállama közül a legalacsonyabb volt az egy főre jutó GDP értéke (5.2. ábra). Ugyanebben a csoportban szintén a legrosszabb mutatóval rendelkezett a Transparency International korrupciós listáján – 61. a 179 vizsgált ország közül¹³⁴. Ugyanígy a legrosszabb pozícióval rendelkezett a régióban a Világbank 2007-es Doing Business jelentése szerint – 2007-ben 75.

a vizsgált 175 országból (World Bank 2007). A rossz helyezés elsősorban a vállalatalapítás (114. hely), engedélyek beszerzése (146), tulajdonjog bejegyzése (86) és a szerződések kikényszerítése (112) terén levő hiányosságoknak volt köszönhető. A leírtak tükrében talán

133 A bizalom jelentősége a válságkezelés sikerében leginkább a Görögországgal való összehasonlításában látható. Erről lásd. Győrffy (2014a).

134 A felmérések elérhetőek a szervezet honlapján: http://www.transparency.org

171

még meglepőbbnek tűnik Lengyelország sikere a válság során melyet az előző részben láthattunk. A következőkben először röviden bemutatom a válság elkerülésének fő okait, majd rövid összehasonlítás következik Írországgal.

A hitelexpanzió elkerülése

A válság elkerülésének legfontosabb oka a hitelbuborék hiánya volt. A régió többi országával ellentétben a válságot megelőzően Lengyelországba jóval kevesebb tőke áramlott. Erről külön IMF elemzés is született (IMF 2007a), mely három tényezőnek tulajdonítja ezt a fejleményt: a 2000-es évek elején megfigyelhető alacsony növekedés mind keresleti mind kínálati oldalról szűkítette a hitelezést, melyet az intézményi rendszer gyengeségei egyébént is kockázatossá tettek. Eközben a jelzáloghitelek növekedését adminisztratív intézkedések révén is gátolták.

Az orosz válságot és a szigorú monetáris politikát követően 2001 és 2002 során a lengyel növekedés nem érte el a 2 százalékot. Ebben a környezetben alacsony volt a vállalatok igénye beruházási hitelekre, míg a bankok szintén óvatosan hiteleztek – a nem-teljesítő hitelek aránya az 1998-as 13 százalékos szintről 30 százalékra nőtt a korábbi laza hitelezési szabályozások miatt (IMF 2007a: 4-5) Mindezen túl Strojwas (2010) arra is felhívja a figyelmet, hogy Lengyelországban a lakosság több mint 40 százalékának még mindig nincs bankszámlája, ami azt jelenti, hogy a bankok számára alaptevékenységeik kiterjesztése is elegendő hasznot jelent, és ezért nem volt szükség kockázatos hitelek kihelyezésére.

A gazdasági ciklusból adódó okokon túl a jelzálogok nehézkes érvényesíthetősége szintén fontos oka a válságot megelőző mérsékelt hitelezési aktivitásnak. Amennyiben csőd esetén a bankok csak nagy költséggel és bizonytalanság mellett képesek érvényesíteni a jelzálogot, az komolyan befolyásolja, elérhető lesz-e és milyen áron a hitel. Lengyelország ebben a kérdésben különösen rossz helyzetben volt – nem csupán a leggyengébb mutatókkal rendelkezett a teljes közép-európai régióban, de még számos szovjet utódállam is jobb teljesítményt mutatott (Dahan és Simpson 2006: 29).

A lengyel hitelnövekedés korlátozásában szintén szerepet játszott a szigorú adminisztratív szabályozás, mely a beinduló külföldi valutában történő lakáshitelezést próbálta visszaszorítani. A lengyel monetáris hatóság Leszek Balcerowicz irányítása alatt három módon igyekezett a problémát kezelni (Bethlendi 2011: 212). A monetáris politikában csökkenteni próbálták a hazai és külföldi kamatszint közötti különbséget és növelni az

172

árfolyam rugalmasságát. Míg az előbbi csökkentette a hazai valutában való eladósodás extra költségeit, az utóbbi jelezte a külföldi valutában való eladósodás kockázatait. A szabályozási politika növelte a tőkekövetelményt a külföldi valutában levő hitelek után illetve szigorúan felügyelte az intézményeket. Mindemellett a jegybank folyamatosan kampányolt a kockázattudatosság érvényesülésért. Bár a fenti intézkedések egy ideig fékezni tudták a külföldi valutában való eladósodást, mint a 6.8. ábrán látható, Balczerowicz távozása után ezek a hitelek meredek növekedésnek indultak. Ennek a robbanásnak azonban a válság kitörése még idejében véget vetett.

6.8 ábra: A jelzáloghitelek növekedése Lengyelországban 2002-2009

Forrás: NBP (2010): 37

A válság következményei

A Lehman Brothers összeomlása után Lengyelország sem volt védett a pénzügyi piacokon megfigyelhető bizalomvesztés következményeitől. A CDS felár 100-ról 400 bázispontra emelkedett 2009 februárjára, míg a zloty 50 százalékot veszített az értékéből (Strojwas 2010:

4). A pánik elkerülése érdekében Lengyelország az IMF-hez fordult egy elővigyázatossági hitelkeretért, mely azon országok számára elérhető, melyeknek jó makrogazdasági mutatói vannak, de egy régiós válság miatt a fertőzés veszélye fennáll. Lengyelország 20,3 milliárd dollár értékben kapott ilyen keretet – az IMF értékelte a fenntartható fizetési mérleget, a helyes monetáris és árfolyam-politikát illetve a szigorú pénzügyi szabályozást (IMF 2009:

16-173

17)¹³⁵. A hitelkeret, melyet négyszer is meghosszabbítottak, feltehetően hozzájárult az árfolyam zuhanásának megállításához.

A pénzügyi válság elkerülésében Lengyelország esetén szerepet játszott az is, hogy a belső fogyasztás nem omlott össze – még 2009-ben is 2 százalékos ütemben nőtt, és azóta is stabilan pozitív értéket mutat (European Commission 2013: 61). Ez részben a költségvetési hiány növekedésének köszönhető – 2009-2010-ben 7,5 illetve 7,9 százalék volt a hiány, és azóta sem ment 3 százalék alá (European Commission 2013: 181). Azonban lényeges kiemelni, hogy hasonlóan Szlovákiához, a korábbi időszak józan költségvetési politikájának köszönhetően lehetőség nyílt némi lazításra a válság idején. Szintén szerepe volt a belső kereslet alakulásában a befolyó EU-támogatásoknak, melyeknek jelenleg Lengyelország a legnagyobb haszonélvezője – 2009-ben a GDP 3,3, százalékát érték el a támogatások (OECD 2010: 4). Végül, a 2012-es labdarúgó EB előkészületeként történő infrastrukturális beruházások is hozzájárultak a stabil kereslethez (Gorzelak 2010).

Azoknak a tényezőknek a tanulmányozása, melyek segítettek abban, hogy Lengyelország elkerülje a válságot arra a következtetésre vezet, hogy igazából nincsen semmilyen csoda. Bár az óvatos pénzügypolitika rendkívül fontos volt abban, hogy a hitelexpanziót elkerülje az ország, a válság hiánya a kiinduló helyzet gyengeségeit is tükrözi beleértve az intézményrendszer hiányosságait és a gazdasági ciklus többi országétól eltérő alakulását a likviditási aranykor elején. Emellett megkerülhetetlenek azon tényezők hatásai is, melyek nem állnak közvetlenül a gazdaságpolitika irányítása alatt, mint például a kiterjedt belső piac, a kohéziós pénzek beáramlása és a 2012-es labdarúgó EB rendezése. A válság elkerülése Lengyelországban ezek együttes következménye.