Lelle – A megváltó emlék

Született 2009. szeptember 23-án, elhunyt szeptember 24-én. Csak én láttam, és az édesanyja a születése pillanatában. De sietve el is vitték, rohamkocsi szállította át egy olyan kórházba, ahol értettek ahhoz, mit kell tenni, ha egy picike gyerek bajban van. Itt, ebben a kórházban, ahol megszületett, tehetetlenül nézték, amint édesany-ja őrzi magában öt napon át, nehogy kibújjon a kicsi, hiszen méhe valamelyest megkezdte a kinyílást véletlenül. Ezek az orvosok felkészületlenek voltak és nem tudtak, nem mertek beavatkozni a helyzet korrigálása érdekében. A speciálisan az ilyen szituációkra szakosodott kórházba későn, születése után küldték át kislányo-mat, aki olyan pici volt, hogy…

Láttam őt csövek között az inkubátorban. A többit megírom a könyvem záró sorai-ban, akkor, ott született e vers, mert amint másnap reggel megkaptam a drámai hírt és kibontakoztam megrendülésemből és könnyeimből, leírtam verssorokban, mit érzek.

Lelle azóta is velünk van itt a házunknál a nagy történelmi szobrok testvéreként.

Szikla őrzi hamvait, Györfi Sándor és fiai alkotása. És egy nagy kopjafa Székely-földről, Farkaslakáról, a családomnak küldték, amint rá van írva: a székely nép nevében. Minden évben köszöntjük sírjánál a születését, és másnap az elhunytát.

Milyen bátor döntés volt, hogy itt maradjon velünk, s ne egy ismeretlen temető elfelejtett, szomorú légkörében kelljen vele találkoznunk néha. Mindig azt mon-dom, nyolc gyerekem van, e mostani családból hat. Lellének joga van velünk élni.

Emese utólag második keresztnévként felvette Lelle nevét, egyesült a valóság és az álomkép. Emesénél tényleg nincs jobb, ha melegszívű női érzékenység kerestetik.

Kedvem támadt, hogy egykor majd egy másik sziklát is oda helyezzünk Lelléé mellé, és abban én keressem meg az örök nyugvást. Gyerekeimnél jobb jövőt ki biztosíthatna egy holtnak? Lelle sziklasírja mindig tele virágokkal, mint ahogyan édesanyja szíve mindig tele van vele.

Kislányom, Lelle, az angyalok között Éltél a születéstől az örökkévalóságig Köztünk voltál egy nap és egy áldott éjszaka Fejed fölé hajoltam, a szemedet soha

Nem láthattam.

Nem volt erőd kinyitni, nem nézhettél rám

Azon a szeretettől könnyet csorgató egyetlen éjszakán

Ahol ki sem nyílt a szemed, és én csak félve mertem pislantani, gyáván.

Apa...

Lelle, drága kislányom, te, az élet legfőbb sugára Egyetlen mozdulat élet és halál között, egyetlen napéj

Korai születésed szándéka hallatán lemondtak rólad az orvosok

És édesanyádat azonnal elvesztésedre ítélték, de te minket életre kértél

Anya a te néma szavadra, melyet ti mindketten, s testvéreiddel mi is hallottunk Kitartott,

nem engedett méhéből, zárta, zárta az anyai burkot Öt napig szorultatok össze,

egymásba bújva, s én az ágy végébe.

Megszülettél, bár tudtad, hogy csak kurta időre, icipici vággyal

Hogy láss bennünket, mielőtt vinnéd tovább jó hírünket az angyalok közé S rendelkezz is egyben, kezdetrendelettel, az örök kezdetével:

- Apám, anyám, nem adott a sors több időt, mennem kell mindjárt De ígérjétek meg, hogy nem sírtok, nem hull keservvel könny Mert – ígérjétek – visszavágytok, vártok rám újra, nem csak égi De földi létemre is. Vártok

És én, az öröklét, eljövök hozzátok

Mert úgy, annyira, oly nagyon szeretlek benneteket, csak ezért sírok mégis egy kicsit…

Néztem apai komolysággal egynapos kislányomat, gépek segítették a másodperceit Mit megszavazott neki a komor, irigy jövő, mely – gonosz lévén –

Úgy döntött: visszatereli a védtelen jelenbe, itt hagyva halálos kísértéseit.

A legszebb lány, akit valaha is láttam, elfér tenyeremben, örökké ott tartanám De nem érhetek hozzá, műburok ez már, nem az anyai, vérgépek, levegőgépek Behunyt szemén át is látom, lát, ő az, génem, énem, enyém, a létem.

A Lét maga, múló, gyönyörű tünemény Érte, érte, érted élek én.

2009. szeptember huszonharmadikán dél és a másnapi hajnal között e kérdésekben hívő lettem.

Hiszek az emberben, szeretetében, végtelen hatalmában, az örök megújulásban A halál pusztulásában, az élet mindenhatóságában,

Az anyák reménye megérinthetetlen valóság.

Lellém, kis angyalom

Te csak látszólag hagytál el bennünket azon a hajnalon Amikor megcsörrent a kórházi telefon

ősz ült a halántékomon

Mert mikor abban a percben a lelked elindult az egek felé Először életemben oda tartottam én.

Mentem, szálltam veled, vittél szárnyaidon, siklottunk villámnál gyorsabban Csak egyetlen milliomod másodperc volt csupán, még annyi sem az átmenet Föld és Ég, való és álom között, vittél magaddal, hogy mostantól mindig Egyszerre két helyen legyek.

Itt a többiekkel, s fent mindig veled.

Így kerültem az eddig mindig elkerült után kapcsolatba az égiekkel A belőlünk újra éledő teremtővel

Mely nem hallott soha a halálról És ki a halálnak meg nem hódol

És ki minden percben elér a végtelenbe És ki újra elküld téged az én szívembe

Nem hittem Istenben, de valahogy most nekem mégis megszületett Látlak, kicsi Lellém, amint velem együtt ő is fogja a kezedet S bár szigorú, kegyetlen nagyon, ahogyan rólad szótlanul ítélkezett Édesanyáddal még nála is erősebbek vagyunk, újra formáljuk testedet.

S mert kapcsolatba kerültem az égiekkel születésed és halálod

Összefüggő pillanatában, nem csak én értem őket, ők is meghallanak engem

S most, mikor repülsz felfelé, már el is indulsz vissza hozzánk könny dúlta szemem-benSzeretlek, mert te vagy az élet a halálban

FÜGGELÉK A JÖVŐRŐL

Drága Gyerekeim! Mindig, minden helyzetben eszemben jártok a jövőtökkel, amelynek csak kis szeletét élem meg. S nem csupán Ti. Egész generációtok. Az új évezred és évszázad 10-es éveinek elején összegeztem egész vallásomat az új generációról, és manifesztumot fogalmaztam meg öt nyelven a világnak szánva.

Fájdalommal vallom be, hogy kezdeményezésem ebben a direkt formájában porba hullott, hatástalan lett. Fő elemét, az Új Nemzedék fogalmát és stratégiai jelentését, jelentőségét ellopták, maguk nyelvére fordították, majd tízmilliárdokat ráköltve á hazudozásra és tehetségtelenségre, az állami pénzek elhardálásával és magukba szippantásával leejtették a sárba. Lenullázták. S nem akarták felfogni, hogy elve-szítik magát az új nemzedéket, tálcán kínálják hamis politikai prófétáknak.

Nem tehetek mást, mint rólatok szóló könyvem végén átmentem soraimat ide, Nek-tek adom egész szellemét. Hátha érvényre tudjátok juttatni majd ti, hiszen megálla-pításai ma is igazak, és egyhamar nem fognak elévülni sajnos. Örökség ez is, szel-lemi, a hátra hagyható pénzem kevesebb, mint a szellemem ereje, melyben hiszek, s melyet összességében is rátok bízok. Dajkáljátok, mint én titeket egykor.

Új nemzedék Európáért