legitimációja 1619–1620-ban * - A 17. SZÁZAD ELSŐ FELÉNEK

1620 tavaszán és nyarán a Német-római Birodalom hírekre éhes közönsége újra és újra arról értesült, hogy a II. Ferdinánd ellen fellázadt magyar rendek Bethlen Gá-bor erdélyi fejedelmet királyukká választották, de legalább is erre készülnek.¹ Az egymást követő és egymásnak ismételten ellentmondó tudósítások után a fejlemé-nyeket figyelemmel követőknek minden bizonnyal nagy megelégedésére szolgált egy tizenöt oldalas nyomtatvány, amely részletesen leírta az 1620. augusztus 25-én ténylegesen megtartott királyválasztás menetét és ceremóniáját. A sziléziai rendek által küldött követség egyik, feltehetőleg magasabb rangot viselő tagja által készí-tett beszámoló több kiadásban is ismert, gyűjteményes kötetekbe is bekerült még ugyanabban az évben.² Még ha biztosak is lehetünk abban, hogy a Gründlicher und wahrhaffter Bericht szerzője ejtett kisebb hibákat az események leírásában,

beszá-* A kutatás anyagi hátterét a kötet kereteit adó NKFIH-kutatáson kívül a Reformáció Emlékbizottság támogatása biztosította. Pálffy Gézának és Szabó András Péternek köszönöm a kézirathoz fűzött számos hasznos megjegyzését.

1 Varsányi Krisztina, „Bethlen Gábor királlyá választása a korabeli német nyelvű nyomtatott sajtó-műfajokban”, in Bethlen Gábor és Európa, szerk. Kármán Gábor és Kees Teszelszky, 275–310 (Budapest: ELTE BTK Középkori és Kora Újkori Magyar Történeti Tanszék–Transylvania Emlé-keiért Tudományos Egyesület, 2013), 278–294.

2 Gründlicher und warhaffter Bericht massen der … Gabriel Bethlen Fürst in Ungarn und Siebenbürgen

… zum König in Ungarn erwehlet und außgeruffen worden (S. l.: s. n., 1620) (App. H. 780). Leg-népszerűbb kiadása egy másik, a spanyol hadakat vezető Spinola generális üzelmeit taglaló le-véllel együtt adta közre a sziléziai beszámolót – a kora újkori német nyelvterület nyomtatványait számon tartó VD17 adatbázis ebből nem kevesebb, mint tizennyolc példányt tart számon (VD17 14:002182P). Létezik belőle egy alternatív címlappal megjelent verzió is (VD17 23:331930W / App.

H. 514), ahogy wittenbergi kiadási helyű változatról is tudunk (RMK III. 1304b). Ugyancsak meg-jelent a Sechs underschiedliche hochwichtige und erhebliche Schreiben und Bedencken részeként (VD17 14:007260N). Tartalmának ismertetése: Varsányi, „Bethlen Gábor…”, 294–297.

molója nagyon hasznos szolgálatot tett a kortársaknak, hiszen ez volt az egyetlen olyan híradás, amely Európát (legalább is annak németül olvasó részét) tájékoztatta arról, hogy Magyarországnak új királya van.³

Ez a kijelentés igencsak meglepőnek tűnhet, hiszen a harmincéves háborúval kapcsolatban számos elemzője írta le, hogy a hadviselésnek a Gutenberg-galaxis-ban hagyott lenyomata terén egészen új jelenségeket hozott. Nemcsak arról van szó, hogy a hadieseményekről számtalan, többé-kevésbé megbízható kiadvány tudósí-tott folyamatosan, hanem arról is, hogy a szembenálló felek felhasználták a nyomta-tott média kínálta új lehetőségeket politikai céljaik legitimálására, igazságuk széles körben való megmutatására, a seregeik finanszírozását biztosító társadalmi csopor-tok meggyőzésére. Egyben természetesen arra is, hogy ellenfeleiket minél sötétebb színekkel fessék le, azok potenciális támogatóit és szövetségeseit pedig elriasszák annak megmutatásával, milyen rettenetes elvetemültségekre képesek. Ráadásul már a háború legelső éveiben, a cseh felkelés 1618. májusi kitörését, de legkésőbb V. Frigyes pfalzi választófejedelem 1619 nyarán bekövetkezett cseh királlyá válasz-tását követően megfigyelhető e nyomtatásban folyó legitimációs vita volumenének robbanásszerű növekedése: a harmincéves háború már a kezdet kezdetétől jelentős médiaeseménynek számított.⁴ A médiafigyelem látóteréből természetesen Erdély

3 A Gründlicher und wahrhaffter Bericht szerint a választás nyitó aktusa az lett volna, hogy a rendek a ná-dor szállásán összegyűlvén, a kancellár útján tudatták Forgách Zsigmonddal szándékaikat (eredetiben és fordításban egyaránt közreadja Varsányi, „Bethlen Gábor…”, 295). A magyar (udvari) kancellár, Lépes Bálint nyitrai püspök nem volt jelen; az pedig valószínűtlen, hogy a magyar rendek ezt a fel-adatot Bethlen Gábor kancellárjára, Péchi Simonra bízták volna, hiszen ő erdélyiként nem képvisel-hette a rendeket, sőt, még csak meghívóval sem rendelkezett a magyar országgyűlésre. A rep rezentatív esemény további részében az ő feladata végig az volt, hogy a fejedelem nevében válaszoljon a rendek nevében elhangzott beszédekre. A királyválasztási ceremónia leghitelesebb leírása a sziléziai követek, Abraham von Dohna és Caspar Dornavius vaskos, mindmáig kiadatlan jelentéséből származik. Ennek két korabeli példánya ismert: Geheimes Staatsarchiv Preußischer Kulturbesitz (Berlin), VI. Hauptab-teilung, Hausarchiv Dohna-Schlobitten Kt. 7b; és Biblioteka Uniwersytecka we Wrocławiu, Oddział Rękopisów, Akc. 1948/790. Én a jelenleg Berlinben található példányról a Magyar Történelmi Társulat számára a 20. század elején készült másolatot használtam: Magyar Tudományos Akadémia, Könyvtár és Információs Központ, Kézirattár (a továbbiakban MTA KIK), Ms 4942/a, 153–156.

4 Újabban, további irodalommal (a teljesség igénye nélkül): Peer Schmidt, Spanische Universalmon-archie oder „teutsche Libertät”: Das spanische Imperium in der Propaganda des Dreißigjährigen Krie-ges, Studien zur modernen Geschichte 54 (Stuttgart: Steiner, 2001); Noel Malcolm, Reason of State, Propaganda, and the Thirty Years’ War: An Unknown Translation by Thomas Hobbes (Oxford:

Clarendon, 2007); Jana Hubková, „Die Flugblätter über Friedrich von der Pfalz als Quelle zur Entwicklung und Wahrnehmung der böhmischen Frage in den Jahren 1619–1632”, in eadem, Frid-rich Falcký v zrcadle letákové publicistiky: Letáky jako pramen k vývoji a vnímání české otázky v letech 1619–1632, Opera Facultatis Philosophicae Universitatis Carolinae Pragensis 8 (Praha: TOGGA, 2010), 437–468. A „médiaesemény” minősítésre: Johannes Burkhardt, Der Dreißigjährige Krieg (Frankfurt am Main: Suhrkamp, 1992), 225–232.

fejedelme sem vonhatta ki magát: a magyar historiográfia friss kutatásainak köszön-hetően már viszonylag sokat tudunk arról, milyen fényben tűnt fel Bethlen Gábor alakja a 17. századi Európa nyilvánossága előtt.⁵ Annál meglepőbb, hogy nem léte-zik olyan nyomtatvány, amelyben 1620 kora őszén az újonnan megválasztott király megpróbálta volna széles körben igazolni azt a legkevésbé sem magától értetődő közjogi aktust, amelynek során a már 1618-ban megválasztott és meg is koronázott II. Ferdinánd helyett a rendek Magyarország trónjára emelték.

Ha volt olyan olvasó a korabeli Európában, aki hírleveleknek, röplapoknak és vásári kiadványoknak nem volt hajlandó hinni (ami tulajdonképpen akár indokolt is lehetett volna, elég, ha a királyválasztással kapcsolatos korábbi, ellentmondások-tól hemzsegő hírzuhatagra gondolunk), és csak hivatalos nyomtatványokból tájé-kozódott, az jó eséllyel csak akkor hitte el, hogy Bethlen Gábort magyar királlyá választották, amikor II. Ferdinánd 1620 decemberében kiadott ediktumával ér-vénytelennek nyilvánította a rendek döntését.⁶ Noha az országgyűlés által alkotott törvényeket a szokásoknak megfelelően kinyomtatták, és a dekrétum bevezetése és preambuluma természetesen közölte a királyválasztás tényét, kérdés, hány olvasója lehetett ennek külföldön.⁷ Annyi egész biztosan nem, mint amennyi a Ferdinánd-féle Edictalis cassiatiónak, amelynek ritkaságszámba menő magyar változatán kívül öt latin és öt német nyelvű kiadását is ismerjük, bécsi és augsburgi megjelenési he-lyekkel és tekintélyes mennyiségű Németországban fennmaradt példánnyal.⁸ Úgy

5 Vincze Dániel, „Bethlen Gábor és az első angol újságok”, Fons: Forráskutatás és Segédtudományok 17 (2010): 59–111; Kees Teszelszky, „Magyarország és Erdély képe Németalföldön a Bocskai-fel-kelés és Bethlen Gábor hadjáratai idején 1604–1626”, G. Etényi Nóra, „Politikai és publicisztikai kontextus: Bethlen Gábor a Német-római Birodalomban kiadott nyomtatványokban (1619–1622)”, Almási Gábor, „Bethlen és a törökösség kérdése a korabeli propagandában és politikában”, mindhárom in Bethlen Gábor és Európa, 203–244, 245–274, illetve 311–366; Varsányi Krisztina,

„Hírlik, hogy Bethlen…”: Bethlen Gábor fejedelem a Német-római Birodalom korabeli nyilvánossága előtt német nyelvű nyomtatványok tükrében, Médiatudományi könyvek (Budapest: Magyar Tudo-mányos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont, 2014). Lásd még G. Etényi Nóra írását ebben a kötetben.

6 Az felséges és hatalmas római császárnak, német, magyar, cseh etc. országok coronás királyának, Beth-len Gábor Magyarországban hamis, méltatlan és törvényteBeth-len választtatásának és az pozsonyi s besz-tercei gyülekezetekben lött minden végezéseknek és tractáknak semmisítő decretoma (Bécs: s. n., 1620) (RMNy 1201).

7 Articuli dominorum baronum, magnatum et nobilium … Regni Hungariae in generali eorundem Diaeta Novisoliensi, anni millesimi sexcentesimi vigesimi, ad dominicam Exaudi, alias ultimum Maii diem… indicta, conclusis ([Kassa: Moellerus], 1621) (RMK II. 412; RMNy 1241).

8 A Régi magyar könyvtár által ismert latin verziók: RMK III. 1285, 1286, 1286a, 1319, 1342; a németek: RMK III. 1284, 1320, 1320a, 1324, 1345. Ez a szöveg is utat talált gyűjteményes kötetekbe is (lásd VD17 14:003035C). A VD17 csak a latin verziókból tizennyolc fennmaradt példányról tud (12:114761Q; 14:002199Y; 23:256880Z), míg a német könyvtárak katalógusait egyesítő Karlsruher

tűnik, az 1620. évi királyválasztás legitimációjára sem Bethlen Gábor, sem a magyar rendek Besztercebányán képviselt, túlnyomórészt protestáns része nem használta fel a korban már rendelkezésre álló mediális eszközöket.

A Bethlen Gábor királlyá választásának legitimációjával kapcsolatos hiányérze-tünk csak fokozódik, ha vehiányérze-tünk egy pillantást arra, mi történt ezekben az években Csehországban. A protestáns cseh rendek közvetlenül a felkelés kitörése után, 1618 májusában közreadtak egy magyarázatot arról, mi motiválta őket a közismert radi-kális lépésre, a husziták defenesztrációs aktusának megismétlésére, a királyukkal szembeni erőszakos ellenállás megkezdésére. Ennek az Apologiának magyar verzió-ja is megjelent – minden jel szerint Debrecenben – még ugyanebben az évben és a fordító nemcsak saját nyelvére ültette át németből az írást, de elhelyezett benne néhány igen pikírt megjegyzést is, amelyek a cseh- és a magyarországi helyzet ha-sonlóságára hívták fel az olvasók figyelmét.⁹ Ugyanennek az évnek a decemberében a cseh rendek nevében egy újabb, jelentősen kibővített változat is megjelent, amely-nek összeállításában Johann Andreas Schlick és Johann Müldner von Mühlhausen játszott kulcsszerepet.¹⁰ Mire 1619 augusztusában sor került a II. Ferdinándot le-váltó új király megválasztására, már rendelkezésre állt egy több mint ötszáz oldalas, számtalan általános és részletkérdésre kiterjedő nyomtatott traktátus.¹¹ Az augusz-tus 26-án királlyá választott V. Frigyes pfalzi választófejedelem aztán koronázása

Virtueller Katalog (kvk.bibliothek.kit.edu, a továbbiakban KVK) egyetlen példányt sem talál a besztercebányai országgyűlés kiadott végzéseiből (RMK II. 412; RMNy 1241).

9 Apologia, azaz Mentségre való írás, tudniillik micsoda eltávozhatatlan okokból kényszeríttetnek Cseh-országnak mindhárom statusi, kik az Úr vacsoráját mind az két szín alatt veszik, magok oldalmá-ért hadat fogadni ([Debrecen: Rheda Pál, 1618]) (RMNy 1153). Ismerteti Trajtler Dóra Ágnes:

„A helyes hatalomgyakorlás és az uralkodó iránti hűség politikateológiai kérdései Bethlen Gábor a Magyar Királyságban tett első hadjárata idején, a korabeli magyarországi, illetve magyar szerzőségű nyomtatványok tükrében” (PhD disszertáció, Károli Gáspár Református Egyetem, 2016), 59–64.

10 A német szöveg 19. századi újrakiadása: Die andere Apologia der Stände des Königreichs Behaimb, so den Leib und Blut unsers Herrn und Heylands Jesu Christi unter beiden gestalt empfahlen…, Historische Aktenstücke über das Ständewesen in Oesterreich 4 (Leipzig: Jurany, 1848). A két Apologiáról, illetve a cseh legitimációs iratokról lásd még: Joachim Bahlcke, Regionalismus und Staatsintegration im Widerstreit: Die Länder der Böhmischen Krone im ersten Jahrhundert der Habsburgerherrschaft (1526–1619), Schriften des Bundesinstituts für ostdeutsche Kultur und Geschichte, 3 (München: Oldenbourg, 1994), 404–405; Francesco Gui, I Gesuiti e la rivoluzione boema: Alle origini della guerra dei trent’anni, Studi e ricerche storiche 137 (Milano: Angeli, 1989), 246–360.

11 [Johann Baptist Eisen], Deductio, das ist Nothwendige Ausführung, Bericht und Erzehlung, deren Ursachen und Motiven: Darumb Kayser Ferdinandus der Ander, nach Tödlichen Abgang weyland Kayser Matthiae, des Regiments in Königreich Böheimb und demselben Incorportirten Länder, verlus-tigt; und wodurch die Länder, zu der Befugten und Rechtmässigen Wahl Jtzt Regierender Königlichen Mayestät in Böheimb, vermöge ihrer Freyheiten, zu schreitten bewogen und getrungen worden… (Prag:

Bohutsky von Hranitz, 1619) (VD17 14:017494B).

után, 1619 novemberében a saját nevében is kiadott egy manifesztumot arról, miért volt joga a korona elfogadására.¹² A cseh és a magyar helyzet között nyilvánvalóan hatalmas szakadék tátong – tanulmányom célja egyrészt a magyarországi helyzet részletes elemzése, részben pedig ennek a különbségnek a magyarázata lesz.

Vita az 1619. évi háború jogosságáról – nyomtatásban

Annál is váratlanabb az, hogy a magyar királyválasztás legitimációjának írásos ki-dolgozása elmaradt, mivel 1619 és 1621 között a politika körüli viták magyarországi történetében egészen új jelenségekkel találkozunk: soha korábban nem jelent meg ennyi egymásra nyíltan reflektáló, közéleti kérdéseket tárgyaló vitairat. Sőt, rögtön több, párhuzamosan futó vita kialakulását regisztrálhatjuk.¹³ Ezek egy részének témája kifejezetten a besztercebányai országgyűlés egyes végzéseinek vitatása volt, Pázmány Péter esztergomi érsek, illetve Balásfi Tamás boszniai püspök és pozso-nyi prépost írásai azonban nem a királyválasztást, hanem a vallásügyi szempontból fontos intézkedéseket vették górcső alá. Balásfi saját száműzése ellen szólalt fel, míg Pázmány a magyar katolikus egyház szervezetének átalakítására vonatkozó végzé-seket támadta, ennek keretében általában megkérdőjelezve az országgyűlés által hozott rendelkezések legitimitását is.¹⁴ Ugyancsak a besztercebányai országgyű-lés hiteltelenítésének szándéka motiválta a pozsonyi prépostot arra, hogy hosszas értekezést írjon a hűségről, amellyel az alattvalók uralkodójuknak tartoznak – ez azonban a problémát absztraktabb szinten fogalmazza meg annál, mintsem hogy a

12 Unser Friedrichs von Gottes Gnaden Königs in Böheim, Pfaltzgraven bey Rhein, und Churfürsten etc. Offen Außschreiben: Warumb Wir die Cron Böheimb, und der Incorporierten Länder Regierung, auff uns genommen (Prag: Bohutsky von Hranitz, 1619) (VD17 16:728287E). Csak a német ver-zióból öt másik kiadást ismerünk (VD 17: 14:050181P, 14:050176V, 23:235529B, 14:050188S, 14:050190N), de a szöveg természetesen latinul is megjelent.

13 Heltai János, Alvinczi Péter és a heidelbergi peregrinusok, Humanizmus és reformáció 21 (Bu-dapest: Balassi, 1994), 129–153; Heltai János, Műfajok és művek a XVII. század magyarországi könyvkiadásában (1601–1655), Res libraria 2 (Budapest: Országos Széchényi Könyvtár–Universitas, 2008), 285–286.

14 Balásfi Tamás, Bethleniani Novizoliensis Articuli Vigesimi quinti, contra Thomam Balasfi … edi-ti, refutatio (Bécs: Formica, 1621) (RMK III. 1322); Pázmány Péter írása modern kiadásban is hozzáférhető: „Vindiciae ecclesiasticae…” in: Petri Cardinalis Pázmány … opera omnia, tom. 6 (Bu-dapest: Typis Regiae Scientiarum Universitatis, 1904), 523–567. Magyar fordítása a következő an-tológiában jelenik meg: Báthory Orsolya, Kármán Gábor és Zászkaliczky Márton, szerk., Források a 17. századi magyar politikai gondolkodás történetéhez (Budapest: Reciti, 2019), megjele-nés előtt. Lásd még Báthory Orsolya tanulmányát ebben a kötetben.

királyválasztás körüli diskurzus érveit közvetlenül megismerhetnénk belőle.¹⁵ A kato-likus egyházi szerzők álláspontját mindenesetre a nyomtatott vita jól dokumentál-ja: az 1619-ben induló háborúskodást teljes mértékben illegitimnek tartják, és nem ismerik el a besztercebányai országgyűlés törvényességét sem, így magától értetődő-en az ott hozott rértetődő-endelkezéseket (így a királyválasztást) sem tarthatják érvényesnek.

Szintén találunk utalást a besztercebányai országgyűlés egyes végzéseire abban a vitában, amelyet Alvinczi Péter kassai prédikátor folytatott Balásfi Tamással a Secretissima instructio című, 1620-ban név nélkül megjelent – a legújabb kutatá-sok szerint Kaspar Schoppe tollából származó – szarkasztikus írás kapcsán. Az V. Frigyes tanácsadója nevében írt pamflet, amely arra okítja a cseh királlyá vált pfalzi választófejedelmet, hogyan őrizheti meg és terjesztheti ki hatalmát szövet-ségesei (elsősorban Bethlen Gábor) megbízhatatlansága ellenére, indulatos vitát gerjesztett a két egyházi személy között a protestáns politizálás egyes kérdéseiről.¹⁶ Ennek kapcsán Bethlen Gábor magyar királlyá választásának kérdése is előkerül.

Alvinczi említi azt, hogy a magyar rendek már az előző, 1619 novemberétől 1620 januárjáig tartó pozsonyi országgyűlésen felajánlották a koronát Bethlennek, aki azt nem fogadta el; majd miközben Balásfi szörnyülködik a kálvinista ármány fe-lett, hogy ilyet tehettek még a megkoronázott király, II. Ferdinánd életében, a kassai prédikátor válaszában diadalmasan szembesíti olvasóit az időközben bekövetkezett besztercebányai királyválasztás tényével.¹⁷ Mivel ebben az esetben a szerzők csak a tények közlésére és általános moralizálásra szorítkoznak, a Secretissima instructio

15 Balásfi Tamás, De fidelitate subditorum erga principes (Bécs: Formica, 1620) (RMK III. 1282, kölni újrakiadása 1621-ből: III. 1332). Lásd: Hargittay Emil, „Balásfi Tamás és Pázmány Péter politikai nézetei”, Irodalomtörténet 12, 1. sz. (1980): 134–147; Hargittay Emil, Gloria, fama, literatura: Az uralkodói eszmény a régi magyarországi fejedelmi tükrökben, Historia litteraria 10 (Bu-dapest: Universitas, 2001), 99–106.

16 Almási Gábor, A Secretissima instructio (1620): A kora újkori politikai paradigmaváltás egy Beth-len-kori röpirat tükrében (Budapest: ELTE BTK Középkori és Kora Újkori Magyar Történeti Tan-szék–Transylvania Emlékeiért Tudományos Egyesület, 2014), 114–119. A vita egyes darabjai: [Al-vinczi Péter], Machiavellizatio, qua unitorum animos dissociare nitentibus respondetur… ([Kassa:

Festus], 1620) (RMK II. 399b; RMNy 1207); Calvino-Praedicantium Ungarorum Genius Malus delineatus ex Duum foliorum scriptiuncula, Machiavellizationis programmate nuper excusa. (Bécs:

Schump, 1620) (RMK III. 1283); Balásfi Tamás, Castigatio libelli Calvinistici, cui titulus est Machiavellizatio… (Bécs: Formica, 1620) (RMK III. 1280.); Alvinczi Péter, Resultatio plagarum castigatoris autorem Machiavellizationis reverberata… (Kassa: Festus, 1620) (RMK II. 400; RMNy 1208); Balásfi Tamás, Repetitio castigationis et destructio destructionum Petri P. Alvinczi (Bécs:

Formica, 1620) (RMK III. 1281). A Secretissima instructio magyar fordítását Almási Gábor jelentet-te meg jelzett köjelentet-tetében (125–189), a vita további részeiből a 14. jegyzetben emlíjelentet-tett antológiában lát egy válogatás magyarul napvilágot.

17 Alvinczi, Machiavellizatio…, [5–6]; Balásfi, Castigatio…, 5–6; Alvinczi, Resultatio plaga-rum…, C4r–v.

körüli vita szintén nem segít hozzá annak megértéséhez, milyen alapon tartották jogosnak a magyar rendek azt, hogy új királyt válasszanak – ehhez vissza kell lép-nünk korábbra, az 1619-ben, a hadjárat megindítása után kiadott legitimációs írá-sok csoportjához.

A két írás közül, amely ezt a feladatot volt hivatva ellátni, a Querela Hungariae számít sokkal ismertebbnek. A nagy retorikai lendülettel megírt, bibliai és antik képeket mozgósító pamflet – amelyet valószínűleg több személy írt és Alvinczi Pé-ter szerkesztett össze – némi csalódást okoz azoknak, akik a király személyét érintő közjogi kérdésekkel kapcsolatban várnak eligazítást.¹⁸ A szöveg vádjainak elsődle-ges célpontja ugyanis az egyházi rend: nincsenek olyan politikai jellegű problémák az országban – legyen az akár a Radu Şerban volt havasalföldi vajda elleni jogi eljá-rás sikertelensége, vagy az erdélyi határon való átkelés akadályozása – amelyek nem a „nyírt” avagy „pilises (értsd: tonzúrás) papok” számlájára írattatnának. A vallás-ügyi kérdés megoldatlansága – konkrétan a protestáns rendeknek az a tapasztalata, hogy a vallásszabadság rendi kiváltsággá nyilvánítása 1608-ban reményeik ellenére nem akadályozta meg a rekatolizáció folytatódását – azt eredményezte, hogy az el-lenállás, amely a szinte teljes mértékben protestáns lakossággal rendelkező Felső-Magyarországról indult, fő motivációs erejét is ebben a konfliktusban találta meg.¹⁹ A templomok elvételéről és a jezsuiták törvényellenes tulajdonszerzéséről szóló pa-naszok dominanciája mellett igen kevés olyan pontot találunk, amely az uralkodói autoritással szemben fogalmazna meg kétségeket. Sőt, utolsó oldalain a Querela ar-ról tesz bizonyságot, hogy a problémák megoldását a törvényes keretek szem előtt tartásával a királytól várná, hiszen közli, semmilyen más módot nem találtak arra, hogy „király urunk Őfelsége nyavalyánkat meggondolja”, így csak erre a következ-tetésre juthattak: „Ne csudálja Őfelsége, hogy magunk oltalmáért, religiónk és tör-vényink mentségéért feltámadtunk légyen.”²⁰ Ezek szerint a katonai cselekmények

18 Legújabb kiadása: Alvinci Péter, „Magyarország panasza”, in Magyar gondolkodók 17. század, szerk. Tarnóc Márton, Magyar remekírók (Budapest: Szépirodalmi, 1979), 165–185. A szerzőség kérdéséről lásd Heltai, Alvinczi Péter…, 137–154. Elterjedtségére jellemző, hogy a Régi Magyar Könyvtár az eredeti, kétnyelvű (magyar és latin) kiadáson (RMNy 1179) kívül öt latin (RMK III.

1260, 1313a, 1314, 1315, 1316), öt német (RMK II. 411, III. 1310, 1311, 1312, 1312a) és egy francia kiadást ismer (RMK III. 1297). A fennmaradt példányok száma a sok kiadás ellenére tulajdonkép-pen inkább átlagosnak mondható: VD17 és a KVK a latin verzióból Németországban tizenhat pél-dányt regisztrál.

19 Legújabban lásd Kármán Gábor, „A harmincéves háború Magyarországon mint vallásháború”, in Vallásháborúk, felekezeti konfliktusok Európában és a közeli térségekben az ókortól napjainkig, szerk.

Veszprémy László (Budapest: Zrínyi, megjelenés előtt). Az említett szakaszok: Alvinci, „Ma-gyarország panasza”, 174–175, 183.

20 Alvinci, „Magyarország panasza”, 184.

célja pusztán annyi, hogy felhívják II. Ferdinánd figyelmét a törvényességben mu-tatkozó hézagokra; a problémák megoldása, az egyházi rend visszaszorítása révén a helyzet a Querela szerint könnyen kezelhető.

Ezt a királyhűségtől el nem szakadó retorikát csak az írás egyes helyein kezdi ki néhány megjegyzés. A papság bűneinek felsorolása közben a Querela szerzői néhány olyan vétekről is megemlékeznek, amelyek rossz fényt vetnek II. Ferdinánd magyar királyi címének legitim voltára. A szöveg ugyanis felpanaszolja, hogy „a felséges Ferdinánd király Magyarországban ezideig megrögzött jeles hivatalnak formáját

In document A 17. SZÁZAD ELSŐ FELÉNEK (Pldal 157-199)