• Nem Talált Eredményt

Lapzárta után érkezett pályázati felhívások

Etyek Község

Önkormányzatának Képviselõ-testülete pályázatot ír ki

jegyzõi álláshely betöltésére

A jegyzõ feladata: a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 36. § (2) bekezdésében foglalt fel-adatok ellátása.

Pályázati feltételek a köztisztviselõk jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 8. §-a alapján:

– igazgatásszervezõi vagy állam- és jogtudományi doktori képesítés vagy okleveles közigazgatási menedzser szakképesítés,

– jogi vagy közigazgatási szakvizsga, – legalább kétévi közigazgatási gyakorlat, – magyar állampolgárság,

– büntetlen elõélet, – cselekvõképesség.

A pályázat elbírálásánál elõnyt jelent:

– állam- és jogtudományi doktori képesítés, – középfokú angol/német nyelvvizsga, – felhasználó szintû számítógépes ismeretek.

A pályázatnak tartalmaznia kell:

– részletes szakmai önéletrajzot,

– 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt, – iskolai végzettséget tanúsító okiratok másolatát, – szakmai programot, vezetõi elképzelést.

Bérezés a köztisztviselõk jogállásáról szóló törvény szerint.

A pályázat benyújtásának határideje: 2008. szeptem-ber 19. déli 12 óra. A pályázat elbírálására a benyújtási ha-táridõ lejártát követõ elsõ képviselõ-testületi ülésen kerül sor. Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázis-ban szereplõ azonosító számot: 1956/2008., valamint a munkakör megnevezését: „Jegyzõ”.

A pályázatot Juhász Lászlóhoz, Etyek község polgár-mesteréhez zárt borítékban, postai úton kell benyújtani a következõ címre: 2091 Etyek, Körpince köz 4.

Az álláshely legkorábban október 15-én tölthetõ be.

A képviselõ-testület jogosult a pályázatot érvénytelen-nek nyilvánítani.

Héhalom Község

Önkormányzatának Képviselõ-testülete és Egyházasdengeleg Község Önkormányzatának Képviselõ-testülete

pályázatot hirdet körjegyzõi állás betöltésére Pályázati feltételek:

– igazgatásszervezõi vagy állam- és jogtudományi doktori, vagy okleveles közigazgatási menedzseri képe-sítés,

– jogi vagy közigazgatási szakvizsga, vagy az Orszá-gos Közigazgatási Vizsgabizottság elnöksége által a

tel-jeskörûen közigazgatási jellegûnek minõsített tudomá-nyos fokozat alapján adott mentesítés,

– legalább kétéves közigazgatási gyakorlat, – büntetlen elõélet,

– magyar állampolgárság.

A pályázathoz csatolni kell:

– részletes szakmai önéletrajzot, – képesítést tanúsító okiratok másolatát,

– harminc napnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizo-nyítványt.

Illetmény: a köztisztviselõk jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. tv. alapján.

A munkakör 2008. november 1-jétõl tölthetõ be.

A kinevezés határozatlan idõre szól.

A pályázat benyújtásának határideje: a Belügyi Köz-lönyben való közzétételtõl számított 30. nap.

A pályázat benyújtásának helye: a pályázatot Héhalom község polgármesterének címezve (3041 Héhalom, Petõfi út 1.) kell benyújtani.

A pályázat elbírálásáról a képviselõ-testületek a benyúj-tási határidõt követõ elsõ együttes testületi ülésen, de leg-késõbb 30 napon belül döntenek.

További információ Szilágyi Albert héhalmi [tel.: (32) 482-045] és Zsiga Tamás egyházasdengelegi [tel.: (32) 587-025] polgármesterektõl kérhetõ.

Mindszent Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának jegyzõje

pályázatot hirdet

adóügyi elõadó álláshely betöltésére Feladatkör:

– helyi adónemekkel kapcsolatos feladatok ellátása, – adók és adók módjára behajtandó köztartozások be-hajtása,

– adó- és értékbizonyítványok, vagyoni igazolások ké-szítése,

– méltányossági kérelmek elbírálása.

Pályázati feltételek:

– magyar állampolgárság, – büntetlen elõélet, – cselekvõképesség,

– a 9/1995. (II. 3.) Korm. rendelet 1. számú mellékleté-ben az I/16. feladatkörnél a II. besorolási osztályban elõírt végzettség: középiskolai végzettség és közgazdasági szak-képzettség vagy pénzügyi-számviteli szakképesítés, kö-zépiskolai végzettség és az OKJ szerint gazdasági elemzõ és szakstatisztikai ügyintézõ, banki ügyintézõ,

számító-gép-kezelõi és számítástechnikai szoftverüzemeltetõi szakképesítés,

– felhasználói szintû számítógépes ismeretek (Word, Excel).

Elõnyt jelent:

– közigazgatásban vagy önkormányzati adóhatóságnál szerzett szakmai gyakorlat,

– közigazgatási alapvizsga megléte,

– az önkormányzatok által kezelt helyi adók program-jának („Onkado-program”) ismerete,

– adófelderítés és adóbehajtás területén szerzett szak-mai gyakorlat.

A pályázathoz mellékelni kell:

– 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyít-ványt,

– iskolai végzettséget, képzettséget tanúsító okirat(ok) másolatát,

– részletes, színes fényképpel ellátott szakmai önélet-rajzot,

– nyilatkozatot arról, hogy a pályázat elbírálásában részt vevõk a pályázat tartalmát megismerhetik,

– a munkakör ellátásával kapcsolatos rövid elkép-zelést.

Bérezés: a köztisztviselõk jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. tv. (Ktv.) rendelkezései szerint.

Kinevezés: 2008. október 1. napjától határozott idõre, 2012. március 1. napjáig, 3 hónap próbaidõ kikötésével.

A pályázat benyújtásának határideje: a pályázati kiírás Belügyi Közlönyben történõ megjelenésétõl számított 15. nap.

Elbírálási határidõ: a bizalmasan kezelt pályázatok a be-nyújtási határidõ leteltét követõ 5 napon belül kerülnek el-bírálásra, az eredményrõl a pályázók írásbeli értesítést kapnak. A pályázat kiírója a pályázat eredménytelenné nyilvánításának jogát fenntartja.

A pályázat benyújtásának helye: Mindszent Város Ön-kormányzat Polgármesteri Hivatal jegyzõjéhez (dr. Hevesi Tamás) kell benyújtani a 6630 Mindszent, Köztársaság tér 31. címre.

Bõvebb felvilágosítást nyújt a pályázattal kapcsolatban:

dr. Hevesi Tamás jegyzõ [tel.: (62) 527-013, e-mail: jegy-zo@mindszent.hu], Németh István aljegyzõ [tel.: (62) 527-012, e-mail: nemetistvan@mindszent.hu].

Mindszent Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának jegyzõje

pályázatot hirdet

közgazdasági irodavezetõ álláshely betöltésére Feladatkör: a közgazdasági iroda irányítása, az iroda munkájának szervezése, képviselete az önkormányzat pá-lyázataiban, közbeszerzési eljárásaiban. Az önkormányza-ti szintû gazdálkodás tervezése, szervezése: az önkor-mányzati szintû pénzügyi tervezés, beszámolók elõkészí-tése, tervek, beszámolók összeállítása. Intézmények mû-ködõképességének biztosítása, önkormányzati fejlesztési, beruházási, felújítási, karbantartási feladatok pénzügyi le-bonyolítása, finanszírozása, önkormányzati vagyon pénz-ügyi nyilvántartása, elszámolása, kapcsolódó kiadások tel-jesítése, bevételek beszedése. A Magyar Államkincstárral szembeni elszámolások teljesítése. A számviteli, nyilván-tartási rend megszervezése, s naprakészségének biztosítá-sa. A részben önállóan gazdálkodó intézményekkel való kapcsolattartás, munkájuk segítése. A képviselõ-testületi és a bizottsági döntések elõkészítésében való közremû-ködés.

Pályázati feltételek:

– magyar állampolgárság, – büntetlen elõélet, – cselekvõképesség,

– egyetemi vagy fõiskolai szintû gazdálkodási szakon szerzett közgazdász szakképzettség; egyetemi vagy fõis-kolai szintû végzettség és felsõfokú pénzügyi, számviteli szakképesítés, mérlegképes könyvelõi szakképesítés,

– közigazgatási szervnél pénzügyi-gazdálkodási terü-leten szerzett legalább 5 év szakmai és vezetõi gyakorlat,

– közigazgatási szakvizsga vagy nyilatkozat a pályázó részérõl a szakvizsga egy éven belül történõ letételérõl,

– a közszolgálati jogviszony létrejöttét megelõzõen a 2007. évi CLII. tv. 5. § (1) bekezdésa)pontja szerinti va-gyonnyilatkozat-tételi kötelezettség teljesítése,

– felhasználói szintû számítógépes ismeretek.

Elõnyt jelent:

– közbeszerzési eljárásokkal, pályázatokkal kapcsola-tos általános ismeretek,

– „ÖNHIKI” pályázat elkészítésében szerzett gya-korlat,

– államháztartási szakon szerzett mérlegképes könyve-lõi oklevél,

– innovatív, rugalmas vezetõi szemléletmód,

– érvényes „B” kategóriás gépjármû-vezetõi engedély.

A pályázathoz mellékelni kell:

– 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyít-ványt,

– iskolai végzettséget, képzettséget tanúsító okirat(ok) másolatát,

– részletes, színes fényképpel ellátott szakmai önélet-rajzot,

– nyilatkozatot arról, hogy a pályázat elbírálásában részt vevõk a pályázat tartalmát megismerhetik,

– a munkakör ellátásával kapcsolatos rövid elkép-zelést.

Bérezés az 1992. évi XXIII. tv. (Ktv.) rendelkezései szerint.

Kinevezés: 2008. október 1. napjától határozatlan idõre, 6 hónap próbaidõvel.

A pályázat benyújtásának határideje: a pályázati kiírás Belügyi Közlönyben történõ megjelenésétõl számított 15. nap.

Elbírálási határidõ: a bizalmasan kezelt pályázatok a be-nyújtási határidõ leteltét követõ 5 napon belül kerülnek el-bírálásra, az eredményrõl a pályázók írásbeli értesítést kapnak. A pályázatok értékelését a kinevezési jogkör gya-korlójának döntése alapján létrehozott háromtagú elõké-szítõ bizottság végzi.

A pályázat benyújtásának helye: Mindszent Város Ön-kormányzat Polgármesteri Hivatal jegyzõjéhez (dr. Hevesi Tamás) kell benyújtani a 6630 Mindszent, Köztársaság tér 31. címre.

Bõvebb felvilágosítást nyújt a pályázattal kapcsolatban:

dr. Hevesi Tamás jegyzõ [telefon: (62) 527-013, e-mail:

jegyzo@mindszent.hu], Németh István aljegyzõ [telefon:

(62) 527-012, e-mail: nemetistvan@mindszent.hu].

Mogyoród Nagyközség jegyzõje pályázatot hirdet

adóügyi ügyintézõ munkakör betöltésére Ellátandó feladat: a helyi adókkal kapcsolatos teljes körû ügyintézés, követelések, kintlévõségek behajtása.

Pályázati feltételek:

– a 9/1995. (II. 3.) Korm. rend. 1. sz. melléklet 16. fel-adatkörnél elõírt végzettség,

– büntetlen elõélet,

– a számítógép felhasználó szintû ismerete.

A pályázatok elbírálásánál elõnyt jelent:

– az adóügy területén szerzett szakmai tapasztalat, – az ÖNKADÓ-program ismerete,

– közigazgatási alap- vagy szakvizsga.

Csatolandó:

– részletes szakmai önéletrajz,

– képesítést tanúsító okiratok hiteles másolata, – 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány.

Az állás betölthetõ a pályázat elbírálását követõen azon-nal.

Bérezés az 1992. évi XXII. tv. alapján megegyezés sze-rint.

A pályázat benyújtási határideje: a Belügyi Közlönyben való megjelenéstõl számított 15. nap.

A pályázat benyújtásának helye: Mogyoród Polgármes-teri Hivatal Adó- és Pénzügyi Iroda, 2146 Mogyoród, Dózsa Gy. út 40.

A pályázattal kapcsolatban további információ kérhetõ a (28) 540-706-os és a 06 (30) 663-9841-es telefonszámon vagy a hragyel.erika@mogyorod.hu e-mail címen.

Pálosvörösmart Község

Önkormányzatának Képviselõ-testülete pályázatot hirdet

jegyzõi állás betöltésére Pályázati feltételek:

– igazgatásszervezõi vagy állam- és jogtudományi doktori képesítés vagy

– okleveles közigazgatási menedzseri szakképesítés, – közigazgatási szakvizsga,

– legalább 5 éves közigazgatási gyakorlat,

– magyar állampolgárság, büntetlen elõélet, cselekvõ-képesség,

– vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség teljesítése a Ktv. 7. § (7) bekezdése szerint.

A pályázathoz mellékelni kell:

– részletes fényképes szakmai önéletrajzot,

– három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt, – képesítést tanúsító okirat másolatát,

– szakvizsgát igazoló dokumentum másolatát,

– a pályázónak a munkakör betöltésével kapcsolatos szakmai vezetési elképzeléseit,

– a munkakörre való egészségügyi alkalmasságot.

A pályázat elbírálásánál elõnyt jelent:

– a meghirdetett munkakörben szerzett többéves ta-pasztalat,

– közigazgatásban szerzett vezetõi gyakorlat, – saját gépjármû és gépjármû-vezetõi jogosítvány, – önállóság, kiváló szervezõ- és kommunikációs kész-ség, terhelhetõkész-ség, precizitás.

Bérezés: a köztisztviselõk jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. tv. rendelkezései alapján.

A képviselõ-testület a kinevezésben a közszolgálati jog-viszony létesítésekor hat hónapig terjedõ próbaidõt köt ki.

Szolgálati lakást a képviselõ-testület nem tud bizto-sítani.

A pályázat benyújtásának határideje: 2008. október 5.

A pályázatokat Pálosvörösmart község polgármesteré-nek (Dobróka László) kell benyújtani (3261 Pálosvörös-mart, Rákóczi út 116.). A borítékon fel kell tüntetni:

„Jegyzõi pályázat”.

A pályázat elbírálása: a benyújtási határidõt követõ tes-tületi ülésen.

A képviselõ-testület jogosult a pályázatot eredményte-lennek nyilvánítani.

A pályázat kiírója a döntést nem indokolja.

A pályázat elbírálását követõ 8 napon belül minden pá-lyázó írásos értesítést kap.

Telki Község Önkormányzata pályázatot hirdet közterület-felügyelõi állásra Pályázati feltételek:

– rendészeti szakközépiskolai végzettség vagy ezzel egyenértékû más korábbi képzési formában szerzett vég-zettség; rendõr-szakközépiskolai, határrendészképzõ iskolai végzettség; középiskolai végzettség és rendõri szak-képesítés vagy ezzel egyenértékû más korábbi szakképesí-tés, határrendész szakképesítés vagy ezzel egyenértékû más korábbi szakképesítés; középiskolai végzettség és közterü-let-felügyelõi vizsga.

Amennyiben a pályázó közterület-felügyelõi vizsgával nem rendelkezik, az álláshely betöltésével egyidejûleg el-végezhetõ.

Elõnyt jelet:

– hasonló területen szerzett közigazgatási gyakorlat.

A pályázat tartalmazza a pályázó:

– szakmai önéletrajzát,

– végzettséget, szakképzettséget igazoló okiratok má-solatát,

– erkölcsi bizonyítványt vagy annak másolatát.

Ellátandó feladatok: Telki közterületi rendjének és tisz-taságának védelme, annak rendjét zavaró jogsértések meg-elõzése, megakadályozása, szankcionálása, az önkor-mányzati vagyon védelme, az 1999. évi LXIII. törvény (a közterület-felügyeletrõl) elõírásainak megfelelõen.

A kinevezés határozatlan idõre szól, betölthetõ a pályá-zat elnyerésének idõpontjától.

A besorolás és illetmény, valamint egyéb juttatások a köztisztviselõk jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény alapján.

A pályázat benyújtásának határideje: a Belügyi Köz-lönyben történõ megjelenésétõl számított 10. nap.

A pályázat elbírálásának határideje: a benyújtást követõ 10. nap.

A pályázat benyújtásának helye és további információ:

Telki Község Önkormányzat jegyzõjénél, tel.: 06 (26) 372-037 vagy 2089 Telki, Petõfi S. u. 1.

Telki Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatala pályázatot hirdet

részmunkaidõs álláshelyre

ügyiratkezelõ-iktató munkakör betöltésére Ellátandó feladatok:

– bejövõ és kimenõ ügyiratok kezelése, számítógépes programmal történõ iktatása,

– közremûködés az ügyiratok selejtezésének elõkészí-tésében, a selejtezés végrehajtásában,

– az ügyiratok rendezésében való részvétel, – ügyiratok irattározása.

A munkakör betöltésének feltétele:

– magyar állampolgárság, – büntetlen elõélet, – cselekvõképesség, – középiskolai végzettség.

Az elbírálásnál elõnyt jelent:

– iratkezelõ-irattáros szakképzettség, – iktató-, iratkezelõi gyakorlat, – számítógép-felhasználói ismeretek.

A jelentkezéshez csatolni kell:

– három hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizo-nyítványt,

– részletes szakmai önéletrajzot, mely tartalmazza az iskolai végzettséget, szakképzettséget igazoló dokumen-tumok fénymásolatát.

A kinevezés – 6 hónap próbaidõ kikötésével – határo-zatlan idõre, részmunkaidõs álláshelyre szól, betölthetõ a pályázat elnyerésének idõpontjától.

A besorolás ügykezelõ minõsítésben történik. Az illet-mény és egyéb juttatások a köztisztviselõk jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény és a helyi önkormányzat rendelete elõírásai szerint kerül meghatározásra.

A pályázat benyújtásának határideje a Belügyi Köz-lönyben való megjelenést követõt 10. nap.

A pályázat elbírálásának határideje: a benyújtási határ-idõt követõ 10. nap.

A pályázatot Telki Község Önkormányzat Polgármeste-ri Hivatala részére 2089 Telki, Petõfi S. u. 1. címre kell el-juttatni ,,Ügyiratkezelõ-iktató” felirattal ellátva.

Az álláshellyel kapcsolatban felvilágosítást ad Kókai Rita jegyzõ, telefon: (26) 372-037.

Tevel és Závod községek önkormányzatainak képviselõ-testületei

pályázatot hirdetnek körjegyzõi állás betöltésére

Az állás betölthetõ a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvényben (Ötv.),valamint a köztisztvise-lõk jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvényben (Ktv.) foglaltak alapján.

Pályázati feltételek:

– magyar állampolgárság,

– büntetlen elõélet, cselekvõképesség,

– igazgatásszervezõi vagy állam- és jogtudományi doktori képesítés vagy okleveles közigazgatási menedzser szakképesítés,

– jogi vagy közigazgatási szakvizsga vagy az Országos Közigazgatási Vizsgabizottság elnöksége által a teljeskö-rûen közigazgatási jellegûnek minõsített tudományos fo-kozat alapján adott mentesítés,

– legalább kétévi közigazgatási gyakorlat,

– vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség teljesítése a Ktv. 7. § (7) bekezdése szerint.

Vezetõi gyakorlat elõnyt jelent.

A pályázathoz kérjük mellékelni:

– részletes szakmai önéletrajzot,

– a pályázónak a munkakörre, a hivatal irányítására vo-natkozó szakmai elképzeléseit,

– a végzettsége(ke)t igazoló okirat(ok) hiteles máso-latát,

– 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt, – nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy a pályázat tar-talmának és személyes adatainak a pályázat elbírálásában részt vevõk általi megismeréséhez hozzájárul, illetve kí-vánja-e a pályázatot elbíráló testületi ülésen zárt ülés tartását.

Ellátandó feladatok: a körjegyzõség vezetése, az Ötv. és további jogszabályok által a jegyzõi feladat- és hatáskörbe utalt feladatok ellátása.

A pályázatok benyújtásának határideje: a Belügyi Köz-lönyben való megjelenéstõl számított 15. nap 16 óra.

A pályázat elbírálásának határideje: a benyújtásra elõírt határidõ lejártát követõ képviselõ-testületi ülés.

A pályázat elbírálásának módja: írásbeli pályázat alap-ján, testületi ülésen történõ személyes meghallgatást köve-tõen a döntést a képviselõ-testület hozza meg. Az elbírálás elõtt a pályázatokat a testület által létrehozott bizottság vizsgálja abból a szempontból, hogy azok a pályázati felté-teleknek megfelelnek-e.

A kinevezés határozatlan idõre szól, a munkakört teljes munkaidõben kell ellátni. A munkakör a pályázat elbírálá-sát követõen azonnal betölthetõ.

Illetmény és egyéb juttatások megállapítása a Ktv., kör-jegyzõség közszolgálati szabályzata alapján történik.

Igény esetén szolgálati lakás biztosítható.

A pályázatokat Tevel község polgármesteréhez kell be-nyújtani személyesen vagy postai úton, lezárt borítékban.

Cím: 7181 Tevel, Fõ u. 288. A borítékon kérjük feltüntet-ni: „Pályázat körjegyzõi munkakörre”.

A képviselõ-testület fenntartja magának a jogot, hogy a pályázati eljárást eredménytelennek nyilvánítja. A pályá-zatok kezelése bizalmasan történik, a pályápályá-zatok a döntést követõen – a pályázatot elnyerõ személy kivételével – a pályázóknak visszaküldésre kerülnek az eredményrõl való tájékoztatással egyidejûleg.

A pályázattal kapcsolatban további információ Héri Lászlóné polgármestertõl kérhetõ a fenti címen, illetve a (74) 524-010-es telefonszámon.

Tiszabecs Nagyközség

Önkormányzatának Képviselõ-testülete pályázatot ír ki

megüresedõ jegyzõi állás betöltésére

A jegyzõ feladata: Tiszabecs nagyközségben és a kör-jegyzõségi társulási megállapodás alapján Magosliget és Uszka községekben az Ötv. 38. § (3) bekezdése szerinti körjegyzõi feladatok ellátása.

Pályázati feltételek:

– magyar állampolgárság, – büntetlen elõélet,

– igazgatásszervezõi vagy állam- és jogtudományi doktori képesítés,

– jogi vagy közigazgatási szakvizsga megléte, – legalább 2 éves közigazgatási gyakorlat.

A pályázathoz csatolni kell:

– részletes szakmai önéletrajzot,

– iskolai végzettséget igazoló okiratok másolatát, – három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt, – a pályázónak a munkakör betöltésével kapcsolatos szakmai, vezetési elképzeléseit,

– nyilatkozatot arról, hogy a pályázatot elbíráló testü-leti ülésen kívánja-e zárt ülés tartását.

A pályázat benyújtásának határideje: a Belügyi Köz-lönyben való megjelenéstõl számított 30. nap.

A pályázat elbírálásának idõpontja: a benyújtási határ-idõ lejártát követõ elsõ testületi ülés.

A kinevezés határozatlan idõre szól, hat hónap próbaidõ kikötésével, a munkakört teljes munkaidõben kell ellátni.

Bérezés a köztisztviselõk jogállásáról szóló törvény szerint.

Az állás betölthetõ: 2008. november 1-jétõl.

A pályázatot 1 példányban, zárt borítékban, „Jegyzõi pályázat” megjelöléssel kell Tiszabecs nagyközség pol-gármesterének a következõ címre benyújtani: 4951 Tisza-becs, Rákóczi u. 37.

A pályázattal kapcsolatos további információt Lõrincz Gusztáv polgármester nyújt a 06 (44) 378-140-es, illetve a 06 (30) 963-2622-es telefonszámon.

Tájékoztató

A Belügyi Közlöny minden hónap elején és közepén je-lenik meg.

Lapzárta: a megjelenés elõtti 15. munkanap, déli 12 óra.

A köztisztviselõi pályázatokat a 441-1708-as faxszámra kérjük megküldeni.

A pénzügyi beszámolók megjelentetése térítés ellené-ben történik.

Közzététel díja: 47 000 Ft + áfa.

A Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó