U toljára maga a pandúrhadnagy se hitte, hogy
% az, aki üldözi a betyárt, az meg menekül előle.
Mert folyton ott lógott a nyakán, jobbról, balról, gólról, hátulról kerülgette.
Éjszaka rendesen Mizsei volt az, aki elunta a tülekedést. Lenyergeltetett valami kopár dombon, meg
ette pandúrjaival a tarisznyavacsorát, nagyot ivott
& boroskulacsból, azzal fejét a nyeregre nyugtatva s
% lópokrócba csavarodva pihenni tért, amíg a pan
dúrjai a holdas éjben fölváltva strázsáiták.
Fábián még ilyenkor se hagyott békét neki. El
kezdte lován kerülgetni a dombot, mindig közelebb közeledett, míg a riadozó pandúr fölkeltette a gaz
dáját.
Ilyenkor az ébredő pandúrhadnagy dühösen rá- lővöldözöíí Fábiánra, aki inegvetőleg kiáltotta oda:
— Lászik, te igen utolsó, hogy nem a magad porát tékozlod!
Fábián azon volt, hogy a bokros, sügelycs, sere- vényes helyekre csalja Mizseií, ahol megbújva be
já rh a tja puskavégről. De a pandúr hadnagynak, ha
&em is volt iskolázott esze, meg volt benne a vadállat természetes ösztöne, a helyzet pillanatnyi fölismerése,
&mely jobban és gyorsabban tud sugalni a természet Sgyaras fiának a tanult ember legrendszeresebb gon
dolkodásánál.
Mindig pillanatnyilag cselekedett. Nem az esze, 4*
52
hanem a természetes ösztöne szerint S ex w ossstStt gyorsabb volt, mint a higgadtabb betyár elgondolás*.
Úgy viszonyultak egymáshoz, mint a farkas és &
kutya. Mint a vadállat a háziállathoz. De a vadállat nem a betyár, hanem a pandúrhadnagy volt.
Szorongatottnak mégis a pandúrhadnagy volt mondható, mert a betyárt, dacára, hogy üldözte, nem tudta lerázni a nyakáról.
így azonban semmire se mentek egymással. A folytonos közelség és szembenézés lehetetlenné tette*
hogy legyőzhessék egymást.
Erre mintha csak összebeszéltek volna, egy szép napon hátat fordítottak egymásnak s az egyik elvág- tatott vagy ötven kilométert északra, a másik ugyan
annyit délre.
De már ekkor az egész vármegye őket leste, nézte. Mert mindenki érezte, hogy mo3t dől az alföldi betyárok sorsa.
Ismét visszafordultak egymás ellen. S leselkedve bújva, az erdőket, kukoricásokat kerülgetve, hol meg ezekben meghúzódva kutatták egymást.
Mind a kettő azt szándékolta, hogy először pil
lantsa meg a másikat, hogy aztán meglapulva, közel
várva, agyoniohesse.
De így se bírtak egymással. Mert lovon nem le
hetett bujkálni, hamar meglátták egymást, s a veszc-i delmes helyeket, ahonnét kilövés volt, elkerülték.
53 Most assíán megint megmutatta a pandűrkadnagy, hogy minő pokolfajzat.
Leszállt a lováról, átadta a két pandúrjának — és mindenestől kazakergette őket
Csak a lcarabélyát tartotta meg. Semmi egyebet.
És elkezdett csúszva-mászva, bokortól bokorig lap
pangva leselkedni a betyárra.
Csak idő kérdése volt, hogy közvetlen közelből csőre kaphassa és agyonlője. Semmi egyéb.
Igen ám, ha csak sidlogók is nem lettek volna a bonyodalmas pusztán. Akik már azt is megfigyelték, mikor a lováról leszállt a pandúrhadnagy. S néhány óra múlva már Fábián is tudott a dologról, bekötötte t lovát az egyik tanyába s elindult — szintén gyalog.
Érdemes megismerkedni a sullogókkal is. Ezek voltak a puszta sakálai. A tolvaj, betyár, orgazda, csárdatartó, mind csak kisntiska volt hozzáképest, mert nem lopott, nem rabolt, nem csalt, nem kockázta
tott az égadta világon de semmit, hanem csak mint a dögkeselyű, vagy mint a gyáva hiéna árokból, kuko
ricásból, bozótokból vagy a fák hegyéről éjjel-nappal a tolvajokat, betyárokat, orgazdákat, meg a pandúro
kat leste.
Rendesen valami clcsapott, kivénült vagy elbúj- dosott gyáva pásztor volt, aki betyárnak állani nem mert, vagy koránál fogva nem tudott, de ismerte a pusztának minden zegét-zugát, emberét, huncutságát I ezt a félelmes tudását kamatoztatta.
u
H a fűszál rezdüit, 6 már -észrevette. Földhöz nyo
mott füllel hallgatta a távoli lódobogást. Beleszima- tolt a szélbe és megérezte a füstszagot. Megmondta mérföldekről, hogy mi veri az úton a pori: kocsi, lö- vas, szarvasmarha vagy nyáj.
Kiszagolta, hogy ki, honnct és hova hajtja a lo
pott jószágot. Aztán elárulta a lopást a károsultnak vagy a pandúrnak, vagy magukat a tolvajokat, betyá
rokat, orgazdákat zsarolta meg, ahhoz képest, hogy honnét fesleit a több.
Az is előfordult, hogy az egyes lopásokhoz szer
ződtették őket. Ilyenkor az elhajlásoknál meg a csa~
p ^vesztéseknél elő- vagy utóvédül szolgált s ha p an
dúr vagy károsult közeledett, eléjük ment és ham k nyomra vezette őket.
Se a pásztorok, se a betyárok, se a pandúrok nem boldogultak nélküle. Mert keresztülhúzta számításai
kat. Besúgta egyiket a másiknak, vagy félrevezeti«
őket.
A vége rendesen az volt, hogy mint a kutyát agyonverték és elásták valami hallgatag, borongd völgyben.
Egy ilyen suilogót vett elő a pandúrhadnagy és száz pengőforintot ígért neki, ha kezére játssza Fábiánt.
Ez olyan pénz volt abban az időben, amiért má?
házacskát lehetett v e n n i... Vagy egy-két hold földet,
55
«aai biztosítja a megélhetést A sullogó hát habozát szikül kötélnek állt.
Fölkereste a betyárt és fölajánlotta nekiy hogy
&tven pengőért olyan helyre vezeti, ahonnét néhány lépésről agyonlőheti az arra elhaladó pandúrhadna.’
r /
ot-Fábián első felháborodásában el akarta kergetni m gazembert, de aztán megvillant a fejében, hogyha
fog vele megegyezni, akkor a pandúrhadnagynak fogja megtenni ugyanezt az ajánlatot s ezzel őt ve
szíti el. Mert a pandúrhadnagy gondolkodás nélkül odaveti neki az ötven forintot.
H a tudta volna a szerencsétlen, hogy a pandúr- hadnagy már meg is állapodott a sullogóvai.
Valami belső ösztön azt mondta neki, hogy rántsa ki a pisztolyát és lőj je keresztül. De leküzdötte magát
~~ és megbeszélte a dolgot a sullogóvai.
Holnap déltájt találkoznak a bugac-széli Tüske**
várnál, Móricz-puszta felől. S a sullogó elvezeti Fá
biánt arra a helyre, ahol várnia kell.
Minden így történt. A pandúrhadnagy a Tüske
várban lesbeállt. S mikor a sullogó elvezette mellette Fábiánt, egyetlen csapással leütötte. »
Aztán vasat rakott rá s mikor magához tért, be
kísérte Izsák községbe.
ölomszürke volt az ég s a novemberi szél élesen irágta a hsvasesőt. S az izsáki piacon, egy öreg eper
56
fához kötött hosszá vasbilincsláacen, szótlanul tűnő
dött körülvéve száj látók gyűrűjével Fábián Pista.
Tehetetlen volt, mint a szárnyatört sas. Szembe
fordult a zimankóval és hagyta, hogy hűtse a szél, a havaseső, amibe belebámult meg rebbenő szemmel.
A környülállók próbálták szélitgatní. De Fábián Pista csak elnézett a fejük fölött és hallgatott.
Gyönyörű szálas, komor, őspásztor jelentkezésé
ben úgy állott közöttük, mint az ércszobor.
A szanki pusztabíró közeledett. A betyár meg
látta — nézte. Elkezdtek beszélgetni a szemeik.
Végre a pusztabíró megszólalt:
— De szép szál ember vagy te Pista, de kár érted!
Mire Fábián még jobban elborult arccal, komo
ran válaszolt:
— Egyszer akartam jobb érzésem ellen csele
kedni, azért is az életemmel fizetek!
A sullogóra célzott s ez volt az utolsó szava, Többé nem tudta megszólaltatni senki.
Másnap Xumzentmiklóson kivégezték.
Mizsei halála
Mizsei betyárhajszájával vége is szakadt az igart alföldi betyáréletnek. A még életben maradt vérdíja- sok elmenekültek idegenbe, csak a kapcabetyárok él- hetetlenkedtek. A pandúrhadnagynak porba esett a pecsenyéje.
57 A z a néhány ezer forint, amit mint vérdíjat be
zsebelt, amilyen bitangul* jött, olyan bitangul la ment el a menyecskékre. S ahogy fogyott az abrak, úgy vált hideggé és távolba nézővé a menyecskék eleddig bár
sonyos tekintete s még a kapcabetyárokat is többre nézték Mizseinél. Hovatovább nem maradt egyebe a pandúrhadnagynak a szűkös fizetésnél, meg a hátas
lovánál és kezdték maguk közül nagyon is kinézni a csárdaszépek.
*
Nevezetes hátasló volt ez a Mérges. Mikor Kánya lovát Benyák kilőtte alóla, akkor vette a kisszállás!
uradalom méneséből a pandúr hadnagy. Olyan szélse
besen futni, meg olyan irdatlanul merészeket ugrani nem tudott a kunságban paripa egy se.
Télbe forduló Katalin napján, ahogy a szám
adók behajtották a sok gulyaménest a vásárlásra, hogy a gazdák széjjelszaggassák teleltetés végett, a Békás
csárdában a pásztoroknak valóságos sokadalma támadt, ahogy a panaűrhadnagy korláthoz kötött Mérgesét csodálták.
A bátrabbja meg Í3 instálta Mizseit:
— Ha mög nem sértőm a hadnagy urat, nem el
adó a Mérges?
— Nem eladó!
— Pedig ügön csak megfizetném . . .
— Nincs annyi pénze a kunságnak!
És elfordult a pandúrhadnagy büszka hallgatás
sal, hogy elejét vegye a szószaporításnak.
58
Pedig fájt a foguk a pásztoroknak a kcseíyr©
Igen. Különöskép a számadóknak. Akik mint afféle betyárcimborák, orgazdák, miegymás, rendesen tartot
tak egy-két igen szaladós lovat, amit egy-egy merész vállalkozásra a betyároknak feles haszonra kölcsönöz
tek.
Dehát hasztalan volt a sóvárgás. Ha egyszer nern volt az a pénz, amiért a pandúrhadnagy a híres hátas
tól megvált volna. Most aztán, hogy elfogyott a pénze, kezdett a világ sorsa megfordulni. Hírül adták a pandúrhadnagynak, hogy a darázsderekú Bene Panna, aki a kőkuti csárdában mér, csalja a háta- mögött egy jóvágásű szöged! betyárral.
Elbúsulta magát a pandúrhadnagy, oszt szomre való hányást tett a Pannmak. De az se hagyta ma
gát, hanem egyenesen a szemébe mondta, hogy aki
nek nincs módja gyöngyös viganóra, meg selyem su- hogóra, az ne kereskedjék az asszony! hűség körül.
— Hm . . . Piát így vagyunk? — mordult föl s pandúrhad nagy. Azzal fölállt a székről, nyaka köré csördített vagy kétszer a menyecskének, aztán kiment a lovához, felült rá, vasat adott neki és elvágtatott a város irányába. Meg se állt a vásárállási Békás csár
dáig.
Katalin napja volt. A számadók behajtották g sok-sok gulyaménest a vásárállásra, hogy teleltetésre a gazdák széjjelszaggassák. S a Békás csárda előtt &
hadnagy Mérges lovának éppen olyan sok bámulója akadt, mint esztendeje.
A h a d n a g y o tt b ú su lt az iv ó b a n , b a ri f e j é t ir tó za to s ö k lé r e b o c sá tv a . I v o t t e lk e s e r e d e tte n , a z e g y ik ü v e g e t a m á sik u tá n .
— H e j , azt az á n iij á t is a n n a k a B e n c P a n n in a k A sz á m a d ó k a m á sik sa ro k b a te le p e d te k . O n n é t é s z r e v é te le z té k a p a n d ú r h a d n a g y o t. És ö sszesú g ta k :
— V á j j o n h o l s z o r íth a tja a csizma??
F é lh a ik a n d ö r m ö g ö tt. C sak ú g y m a g a e lé :
— V a g y ta lá n n e k i v a n ig a z a ? M e g ille t i a p á«
v á sk o d á s? H e j , k o rcsm á ro s, bort id e ! A z t á n to v á b b tű n ő d ö tt:
— H is z e n csa k te lle n é k .
H ir t e le n v a la m i sz ö r n y ű g o n d o la t a tá m a d t.
E lv ö r ö s ö d ö tt, e ls á p a d t, lih e g e tt.
B á g y a d ta n te k in tg e te tt té to v a . E g y ik k e z é v e l m e g k a p a s z k o d o tt az a sz ta lb a , m á s ik b a n r ö szk etett &
p o h á r, m ik o r m e g s z ó la lt to m p á n , r e k e d te n a sz á m a d ó k f e lé :
— E m b e r e k ! . . . E la d ó a M é r g e s!
&
E z z e l a z tá n e l is k é sz ü lt v é g k é p a b e c sü le te . S e tetté k , se v e tté k . L e g fö lj e b b s a j n á lk o z ta k r a jt a és e l k e r ü lt é k S ő t o ly a n is a k a d t, ak i a sz e m é r e h á n y ta a k ö n n y e lm ű s é g e t. M e g h á n y ta , v e te t te az á lla p o tá t és m e g á lla p íto tta , h o g y k észen v a n : e lb a k á lá s z ta az é le t é t M it c s in á ljo n ? H a fe lk ö ti m a g á t, u n d o r e d á s le s z a b ú c s ú z ta tó ja . H a f e g y v e r t f o g m a g á r a , azt m o n d já k , h o g y m é g az ó lm o t se é r d e m e lte , a m it m a g á b a lőtt
59
60
£ * m indezxkép tö n k r e m e n t é% m e g v e t e tt em b er e m lé k ét v o n j a m a g a u tá n , a m it sem m i-kép se ak art, m e r t M ű v o lt a v é g te le n s é g ig .
H o s sz a s tö p r e n g é s u tá n v é g r e a h o m lo k á r a ütött*
— M e g v a n ! N a m e g á llj á tok csa ^ l S z á s é v ig f o g já t o k e m le g e tn i M iz s c it.
E la d ta tito k b a n , a m i kis c ó k in c k ja m é g a k a d t és e lh ír e s z t e lte , h o g y ir tó z a to s p é n z t n y e r t a k e c sk e m é ti t& ssérek töl, a m in e k az ö rö m é r e h á ro m é j j e l és h á r o m s á p i g ta rtó g e n e r á lis o s m u la ts á g o t r e n d e z az „ Ü r g e - 4 o g lc s z t ő “ -b e n a m e n y e c s k é k n e k .
— V a n m ár p é n z e m — h e tv e n k e d e tt az a sz ta lt v e r v e , — ak ár a sz e m é t! S zá z é v ig se tu d o m e lk ö lte n i!
A m e n y e c s k é k s iv a lk o d ta k a g y ö n y ö r ű s é g t ő l. S a k ik m ár k ezd tek e ln é z n i M iz s e i f e j e fö lö tt, ism é t m e g -s ű v e g e lté k a -s z e r e n c -s é j é t
— A F a rk a s n e m z e te s u ra m e z e r h o ld a s ta g j á t a l
k u szom — h e n c e g te a „ P ip a g y u j íó “ -b a n , — m á r csa k r o n g y o s tíz e z e r fo r in t k ö ztü n k a k ü lö n b s é g !
— A k u ty a fá já t a n n a k a h u n cu t M iz s e in e k , h a l
lo tta d , h o g y ö tszo b á s k ő h á z a t te r v e z te t a k ő m ű v e s e k k el?
I ly e n és e h h e z h a s o n ló h ír e k te r je n g te k a v á r o s b a n és M iz s e it m e g é lje n e z te a n é p a h e tip ia c o n .
E lé r k e z e tt a n a g y s z e r ű m u la ts á g n a p ja . A z Ü r g e - d o g le s z tó iv ó j á t z ö ld g a lly a k k a l é s p a p ír z á s z ló c sk á k k a l é k e síte tte f ö l S a m u Juca. B a n d á t k ettő t szerző d tettek *
61 h o g y h a az e g y ik k id ü l, a m á s ik fö lv á lts a . S ü tn iv a ló r ó ! is b ő v e n g o n d o sk o d ta k , a sok k a csa , p u ly k a , lib a é k te le n sir á n k o z á st v it t v é g h e z a b a r o m fió lb a n . M in d a n y o lc c s á r d a b e li s z é p s é g m e g j e le n t. N e in h iá n y z o tt e g y se. H is z tö m é r d e k p é n z á llt a h á zh o z, ille t t o k o s a n v is e lk e d n i.
M iz s e i ü n n e p é ly e s a rco t ö ltö tt és b a js z á t m e g - s o d o r v a , e z z e l v e z é ít e be a m u la ts á g o t:
— H á r o m n a p és h á r o m é js z a k a fo g ta r ta n i a tá n c. A n e g y e d ik n a p tá rs z e k é r r e l P e str e m e g y e k és m in d e n k in e k , a k i k ita rt v e le m h á ro m n a p ig , m e g h o zo m m in d a z t, a m it a s z e m e -s z á ja k ív á n .
A m e n y e c s k é k e lk e z d te k k a c a g n i, m in t a g a la m b o k és ö s s z e v e r d e s té k a te n y e r e ik e t.
— M e g á l l j u n k ! . . . M é g n em f e j e z te m b e. Itt v a n n y o lc c é d u la : ír j a fö l m in d e n e g y e s , h o g y m i m in d e n t h o z z a k n e k i P e s tr ő l!
ö l e l t é k , c só k o ltá k M iz s e it, a ztá n n e k ie s te k : írn i.
M á r h u s z o n n é g y ó r á ja ta rt a m u l a t s á g . . . M i
z sei — az e g y e t le n g a v a llé r — m é g e g y p illa n a t r a sem á llt m e g . E g y ik m e n y e c s k e a m á sik u tá n s z ó lítj a tá n c r a és n e m e v e tt e g y e t le n fa la to t és n e m iv o tt e g y e t le n k o rty o t a h u s z o n n é g y óra a la tt. A la ssú t tem p ó sa n ra k ja . E g y e n e s d e r é k k a l, e m e lt f ő v e l — szerta rtá so s k o m o ly s á g g a l, — a tá v o lb a n é z v e ! C sak a lá b a i m o z o g n a k jo b b r a , b a lr a , a z e n e ü tem ére. D e m ik o r a g y o r s k ö v e tk e z ik , m e g v á lto z ik M iz s e i, m in th a k ic s e r é lté k v o ln a .
E le n g e d i a m e n y e c s k e k a rcsú ra fű z ö tt s e ly e m - k e n d ő s d e r e k á t — n a g y o t rik k a n t, — a z tá n a k ét t e n y e r é t ö s s z e c s a ttin tv a , e lk e z d fo r o g n i v illá m g y o r sa n * m in t az o la j o z o tt m e n n y k ő . A z tá n m e g á ll n a g y h i t e le n és e lk a p j a az e lő t te p ip e s k e d ő m e n y e c s k é t. A
jo b b k a r j á v a l a h á tá t ö le li, a b a lk e z é v e l m e g a j o b b - c s u k ló já t s z o r ítja — és m e g f o r g a t j a ú g y , h o g y csak
ú g y s iv ít, h a s a d r a j t a a s e ly e m . A z tá n e g y v e s z e t t d o b b a n á s s a l is m é t m e g á ll, és e lk e z d i fo r g a t n i v is s z a f e lé . C s a tto g n a k a ta rk a p á n tlik á k , lih e g a m e n y e c s k e , m in th a ö r d ö g ö k ű z n é k és sz a k a d o z ik az e z ü s tz s in e g a g y ö n g y ö s f ű z ő n .
M o sta n a z tá n k e z d ő d ik a „ k o p o g ó s “ . . . A m in d e n tá n c o k j é g e s ő j e az im é n ti fo r g ó s z é l u tá n . B e z z e g tá n c o l m á r M iz s e i. N e m c s a k a lá b á v a l, d e a c s íp ő j é v e l, a d e r e k á v a l, a v á llá v a l, a k a r já v a l, m é g a b a j u s z á v a l is. D e a m e n y e c s k e is ám ! Ú g y r e z e g n e k , m o z o g n a k , to p o r z é k o ln a k , h a jla d o z n a k id e - o d a , m in th a ő r ü le t s z á llta v o ln a m e g ő k et.
A b a n d a is m e g v e s z e k e d e tt. A p ik u lá s p o f á j a a r e p e d é s ig fe s z ü l. A b ő g ő s m e g fo r d íto tt v o n ó v a l n a d ~ r á g o lj a a h ú ro k a t. A p r ím á s ő r jö n g v e , to p o r z é k o lv a já ts z ik . S a m e n y e c s k é k eszn ek , iszn a k , b e s z é lg e tn e k
és v ih á n c o ln a k , m in t a g a la m b o k a k a litk á b a n .
*
M á r a m á s o d ik h u s z o n n é g y ó r a j á r j a . A rn e-
&yecr>kék e g y k ic s it g y ű r ö tte k , e g y k ic s it f á r a d la k , e r ő lte tik a j ó k e d v e t . M iz s e i csak tá n c o l, m in t a z ma.®*
veszett. Nem sokat látszik rajta a huszonnégy óra, meg az, hogy már a második napja nem eszik. Int m italosztónak, elkapja a feléje nyújtott pintesüveget kiissza egy hajtásra — azzal már szólítja is P ójs Zsófit.
Ettől kezdve, ha nem is evett, de annál többel ivott a pandúrhadnagy.
A harmadik nap aztán letört mindenki.
A gyűrött, tépettruhás, fáradt menyecskék — Jd az asztalra borulva, ki a falnak vetett fejjel — több
nyire szundikáltak. S a két cigánybandából csak egy nagybőgős, meg egy cimbalmos maradt mindössze, a többi ott horkolt elcsigázottan a szérüskertben.
Mizsei már nem is nyúlt a menyecskékhez, csak úgy egyedül rakta. De ha idegen jött volna az ivóba, nem tudott volna ráeszmélni, hogy a híres pandúr- hadnagyya! áll szemben. A tánca már nem igen volt táncnak mondható. Inkább volt valami megmereve
dett, összetört test rémes rángása. A torkán föllépt«
az ingét és hörögve, tántorogva járta. Az arca meg
nyúlt, szögletes lön és sárga. Az arccsontjai kiáltottak
5 az orra meghegyesedett. Fekete karikás szemei zava
rosan és értelmetlenül kereskedtek a földön és villái bajsza csurgón konyult.
A menyecskéket irtózat járta át. Rémülten búj
tak össze az asztalnál.
$
Egyszer csak fölordított rekedten a pandurhad- aagy és elkezdett rekedten forogni, forogni.
64
Nagyon soká forgott • a végest véf%rahaat a padlón, szörnyű dobbanással.
Odaugrottak hozzá, felemelték és széket tettek alá. Lefordult róla. . . Erre végigfekfették az asztalon és ecetért szaladtak. Egy napig dörzsölték, rettenetes sikoltozások között. . ,
Nem akarták elhinni, hogy — meghalt!
VÉGE