Dolgozatomban a mai Magyarország területén fennmaradt XVIII. századi zsidó sírköveket gyűjtöttem össze és elemzem. Annak ellenére, hogy a mai országterület funerális kultúrája elválaszthatatlan a történeti Magyarország egészétől, a vizsgálat szűkített területi határait két körülmény is indokolja: egyrészt a teljes történeti területre kiterjesztve a kutatási minta mennyiségileg szétfeszítené a disszertáció kereteit, másrészt ennek a hatalmas anyagnak a teljes körű felmérése évtizednyi kutatásokat, vagy nemzetközi együttműködést igénylő feladat. Továbbá a vizsgálataim egyik kiemelt célja, a korai hazai zsidó funerális kultúra elhelyezése a magyar épített örökség egészében, és ehhez a viszonyítási rendszer, az azonos jogszabályi háttér csak az ország területén belül adott.
Az időbeli határokat elsődlegesen a minta számbeli keretei indokolták. A vizsgált temetőket áttekintve elmondható, hogy többségüket az 1700-as évek második felének évtizedei során nyitották meg. A műemlékvédelmi irányelvek szerint a sírkövek vonatkozásában a műemlékké nyilvánítás időhatára 1830,98 ennek nyomán indokolható lenne a további temetők vizsgálata is. Azonban míg 1700 és 1800 között körülbelül 50, addig 1830-ig további mintegy 150 zsidó temetőt hoztak létre. Örökségvédelmi szempontból különösen fontos lenne megvizsgálni, hogy közülük melyeknek indokolható a felterjesztése helyi vagy műemléki védelemre. Az itt található, a XIX. század első évtizedeiből származó síremlékek formavilágukat és felirataikat tekintve is a korábbi évszázadban készültekhez hasonlóak, a változás és az átmenet lassú, az 1800–1830 közötti hazai zsidó sírkövek száma azonban meghaladhatja a több ezret is, ilyen módon elemzésükre csak áttekintő jellegű vizsgálat keretében lenne lehetőség.
A feldolgozandó temetők körének meghatározásához alapvető szakirodalomként használtam fel Grünvald Fülöp és Scheiber Sándor: Adalékok a magyar zsidóság településtörténetéhez a XVIII. század első felében című bevezető tanulmányát,99 a Magyar–Zsidó Oklevéltár köteteiben megjelent XVIII. századi összeírásokat, valamint az 1828-as lélekszám-adatokat közlő Gazda Anikó100 Zsinagógák és zsidó községek
98 GECSÉNÉ 2012. 96.
99 GRÜNVALD – SCHEIBER 1963.
100 Budapest, 1933 – Budapest, 1990. Építészmérnök, 1963-tól a VÁTI (Városépítési Tudományos és Tervező Intézet) munkatársa volt. 1980 és 1987 között dokumentálta a hazai zsinagógákat, imaházakat és a zsidó építészeti örökség további megmaradt elemeit. Fő műve: a posztumusz megjelent Zsinagógák és zsidó közösségek Magyarországon – térképek, rajzok, adatok című kötete (Bp., 1991.) alapmű a téma kutatásához.
Lásd bővebben: http://www.icomos.hu/gazda-aniko/ (utolsó megtekintés: 2018. június 18.)
10.13146/OR-ZSE.2019.001
25 Magyarországon című átfogó munkáját.101 A lélekszámadatok mellett a temető létét jelző, vagy feltételező további információkkal próbáltam árnyalni a mintát, ennek érdekében összegyűjtöttem a temető, a chevra kadisa, vagy valamely más intézmény megalapításának, az első zsinagóga felépítésének közölt dátumát, illetve néhány forrásban szerepelt a maga korában ismert legrégebbi sírkő évszáma. Ehhez felhasználtam Gazda Anikó említett művén kívül a Pinkász hákehilot (תוליהקה סקנפ) magyarországi kötetét,102 a Randolph L. Braham által szerkesztett A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiájában található közösségtörténeti vonatkozású részeket,103 a már említett Zsidó emlékhelyek a Nyugat-Pannon EuRégióban című kötetet, a Zsidó Lexikont, a Schmelzer–Löwinger-féle 1955-ös dunántúli beszámolóban a temetőkre és legrégebbi sírkövekre vonatkozóan közölt értékes adatokat104 valamint az egyes településekre és zsidó közösségekre, temetőkre vonatkozó helytörténeti publikációkat. A különböző forrásokból származó adatok összegyűjtése különösen fontos volt a helyi kutatásokat megelőzően, mert a ténylegesen érintett XVIII. századi eredetű zsidó temetők köre szűkebb a szakirodalomban szereplő adatoknál. Ennek egyik oka, hogy a Zsidó Lexikonban szereplő források több esetben túlzóak vagy hibásak. Ezek egy része elírásból adódhat, máskor helyi legendákat, hagyományokat tényként közvetítettek a szócikkek írói.
Az utóbbi három évtized szerzői közül sokan ezeket az információkat ellenőrzés nélkül vették át, így megjelennek a legfrissebb hazai szakirodalomban is.105
A síremlékek vizsgálatához módszertani szempontból mérvadónak tekintettem Scheiber Sándor már említett Magyarországi zsidó feliratok a III. századtól 1686-ig című kötetét, amely lényegében teljes képet ad a római kortól a törökök kiűzéséig terjedő közel másfél évezred magyarországi zsidó epigráfiai, és azon belül a funerális hagyatékról is. A könyvében szereplő síremlékek azonban – néhány nem a mai országterületen fennmaradt példa kivételével106 – mind ásatások és bontások során kerültek elő, így ma már nem értelmezhetők eredeti térbeli kontextusukban.
101 GAZDA 1991.
102 LAVI 1975.
103 BRAHAM 2010.
104 TORONYI 2010. 93-113.
105 Például Apostagon 1650-es évekből származó sírkövekről ír a lexikon, miközben az összeírások szerint a XVIII. század közepéig a településen nem élt egy zsidó lakos sem. Forrás: GRÜNVALD – SCHEIBER 1963. 775. és UJVÁRI 1929. 53. Balassagyarmaton 500 éves hitközséget említ, holott az első zsidók csak a XVIII. század elején jelentek meg. Lásd: GRÜNVALD – SCHEIBER 1963.17–18. és UJVÁRI 1929. 78.
106 SCHEIBER 1960. 301-311.
10.13146/OR-ZSE.2019.001
26 Amellett, hogy a nyugati határok mentén, Burgenlandban néhány községben megmaradt egy szerény lélekszámú zsidó közösség – akiknek jelenléte némi folytonosságot jelentett – a XVIII. század első évtizedeiben lassan, a nyugati, északnyugati és északkeleti határok mentén elkezdődött az újonnan érkező zsidók betelepülése. Az új, már a XVIII. században kialakult zsidó közösségek és az általuk létrehozott korai temetők legkorábbi és legnagyobb része azonban már nem a mai Magyarországon található. Ennek ellenére a XVIII. század második felére már a mai országterületen is létrejött mintegy félszáz olyan zsidó közösség, amelyeknek már ugyanabban az évszázadban bizonyíthatóan volt temetője. Kutatásaim során a célom az volt, hogy ezeknek a temetőknek a lényegét tekintve eredeti állapotában fennmaradt XVIII. századi síremlékeit dokumentáljam és elemezzem. Az egyes síremlékeken túl az eredeti helyükön, eredeti környezetükben fennmaradt síremlékek, sírkő-együttesek további információkat is szolgáltatnak. A topográfiai vizsgálat révén értékes következtetések vonhatók le a saját korukról, a temetőt használó egykori zsidó közösségről, a zsidó-nem zsidó lakosság viszonyáról, valamint örökségvédelmi szempontból is különös értéket jelent a nagyobb egységben fennmaradt, egy adott időszakból származó egységes képet mutató temetőrész, ezért ezek meglétét fontos leírni. Scheiber Sándor könyvéhez képest ez egy újabb alkalmazható kutatás-módszertani szempont.
A dolgozatom alapját képező minta elemzéséhez a legújabb módszertani példákat Kormos Szilvia könyvei jelentik, amelyek modern szemlélettel ötvözik Bernhard Wachstein és Scheiber Sándor könyveinek vizsgálati szempontjait. A sírkövek dokumentálása és az adatbázis létrehozása során lényegében Kormos Szilvia módszertani rendszerét követem, azzal a különbséggel, hogy ő a struktúrát egy-egy temetőre alkalmazta, ezzel szemben én a vizsgált 44 temető közül 29-ben talált 421 sírkövet és 436 sírfeliratot dolgozok fel az általa is használt szempontok és rendszer szerint. Így természetesen nem kapunk képet az egyes temetők egészéről, lehetőség van azonban egyrészt az adott temető legrégebbi rétegének vizsgálatára, másrészt ennek országos szintű összehasonlítására, illetve a különböző területi sajátosságok bemutatására, egyes kőfaragó iskolák határainak felvázolására. Mód nyílik továbbá a különböző irányokból érkező zsidó közösségek funerális kultúrájának jellegzetességeinek bemutatására. Mindezekre eddig országos szintű felmérés hiányában nem volt lehetőség. Az országos áttekintés révén olyan új következtetések vonhatók le, amelyek segíthetik a magyarországi zsidó funerális örökség sokszínűségének és sajátos értékeinek szemléltetését, az egyes sírkövek, temetők,
10.13146/OR-ZSE.2019.001
27 temetőcsoportok helyének meghatározását a nagyobb rendszeren belül, fontos adalékokat szolgáltathatnak a jövőbeni örökségvédelmi vizsgálatok és történeti kutatások számára. A nemzetközi minták és a magyarországi zsidóság nagyobb hányadának származása miatt használtam továbbá Jan Herman: Jewish Cemeteries in Bohemia and Moravia című munkáját, amelynek tipológiai rendszere amellett, hogy hasznos viszonyítási kereteket adott, felhívta a figyelmemet arra, milyen nagymértékű, közvetlen hatást gyakorolt a cseh-morva eredetű zsidóság sírkőkultúrája a XVIII. század hazai zsidó síremlékeire.107
A sírkövek és temetők elemzéséhez a fentiek mellett felhasználtam a hazai temetőkultúrával és sírkőfaragással foglalkozó alapvető szakirodalmat is, amelynek egyik legjelentősebb szerzője Kunt Ernő volt.108 A temetők topográfiájához és a sírkövek szakszerű leírásához Lővei Pál: Temetők. Szempontok a topográfiai leírás rendszeréhez című munkája109 és a Kormos Szilvia által összeállított mintajegyzék110 adott útmutatást.
Az örökségvédelmi vonatkozások leírásához kiindulópontot jelentett Magyar Mária és Péter Annamária: Az építészeti örökség védelme111 és Román András: 487 bekezdés és 617 kép a műemlékvédelemről című könyve,112 valamint a György Péter, Kiss Barbara és Monok István által szerkesztett Kulturális örökség – társadalmi képzelet című tanulmánygyűjtemény.113 Ezek mellett fontos volt számomra Gecséné Tar Imola doktori disszertációja a magyarországi történeti temetőkről, mert dolgozatomban is szeretném megindokolni ennek relevanciáját a zsidó temetőkkel kapcsolatos örökségvédelmi megközelítésben.114
107 HERMAN 1983. 30-31.
108 KUNT 1983. 19-58., KUNT 1990. 88-97. JUHÁSZ 1991. 620-637.
109 LŐVEI 2015.
110 KORMOS 2012. 46-48. és KORMOS 2016. 21-23.
111 MAGYAR – PÉTER 2003.
112 ROMÁN 2004.
113 GYÖRGY – KISS – MONOK 2005.
114 GECSÉNÉ 2012.
10.13146/OR-ZSE.2019.001
28