A következőkben röviden áttekinthető képet kivánok adni a kritikai törekvésekről, a mint azok a magyarországi német fo
lyóiratokban 1810-ig jelentkeznek. Minden különösebb magya
rázat nélkül, az alábbi idézetekből is kitűnik, hogy német idő
szaki sajtónk kritikai felfogásában eleinte híven visszatükrö
ződik azoknak a bécsi lapoknak a felfogása, a melyek a mi fo
lyóiratainkra hatással voltak. Azonban később, midőn a bé
csiek, mint élénk irodalmi élet középpontjában élő írók, már beismerték (természetesen jóval későbben, mint Németország
ban és nyugaton általában) a szigorú kritika üdvös voltát, ná
lunk még mindig bátorító, elnéző módon bírálgattak. Magyar lapjaink szelleme alig különbözik a németnyelvüekétől. Így volt ez a XVIII. sz. utolsó évtizedeiben. A következő század elején már erélyesen hangsúlyozza az ,,Ungrische Miscellen" az objektiv kritika feltétlenül szükséges voltát; ugyanekkor Ka
zinczy is gondolkodik ezen a témán. Azonban sem a magyar, sem a németnyelvű kritikai törekvések nem jutottak még kellő erőhöz, nem érték el mintaképüknek, a bécsi Annalen-nek, színvonalát. Kritikáról tehát voiltaképen még nem beszélhetünk ebben a korban, csak a kritikai törekvések fejlődését tudjuk nyomon követni.
A ,,Realzeitung“-ban (1771. 273. 1.) ezt olvassuk
„Theatemachrichten“ czím alätt: „Die verhasste Kritik, die nur aus unedlen Leidenschaften, aus Partheilichkeit, aus dem strafbaren, muthwilligen Kützel, jemanden einige Stunden elend machen, oder einen Theil seines Lebens verbittern, nie aus Liebe zur Wahrheit richtet, soll fern von uns seyn.“
107 A ,,K k. priv. Anzeiger“ 1772. évfolyamának előszavá
ban ezt mondja a kiadó: „Endlich haben wir auch getrachtet unsern Lesern unpartheysche Recensionen über die kürzlich herausüekorramenen Werke der erbländischen Gelehrten zu liefern. Wir haben aber hierbey uns in Acht genommen nichts anders, als das Verdienst, das Lobenswürdige eines Authors zu berühren: das ohnehin verhasste Kritisieren hingegen ist, nach unsern, in der Ankündigung bekannt gemachten Grundsätzen weggelassen worden".
A „Realzeitung“ 1775-ben a következőkkel vezeti be az új évfolyamot: „Man betrachte diese Realzeitung ja nicht als ein kritisches Journal, denn obwohl Beurtheilungen darinn Vor
kommen sollen, so werden sie doch nur als nützliche und freundschaftliche Erinnerungen anzusehen sein.“
Ugyanez a lap 1778-ban (721—723. 1.) „Über den Nutzen der Kritik“ ez. a. már így ír: „Die Kritik giebt oft Gelegenheit zu gelehrten Streitigkeiten, welche nach meiner Meinung das Wachsthum der Wissenschaften am meisten befördern; denn die Begierde seinen Gegner in einem Streite zu besiegen, der vor den Augen ganzer Länder geführet wird, verleitet jeden Theil alle Kräfte seines Geistes zur Verteidigung seiner Sätze anzuwenden; dadurch werden die tiefsinnigsten Beweise an das Licht gebracht“.
A Realzeitung 1779. évfolyama D'Alembert szavait vá
lasztja jelszavául: „Si la Critique est juste et pleine d’égards, vous lui devez des remercimens et de la déférence; si eile est juste sans égards, de la déférence sans remercimens; si eile est outragente et injuste, la silence et l'oubli“.
Windisch „Ungrisches Magazin“-jának előszavában (1781.) ezt írja: „In den künftigen Stücken gedenkt man auch Recensionen sowohl einheimischer als fremder Werke . .. ein- zuriicken. Da man aber allen Tadel verabscheuet, so solle i diese Recensionen mehr ausziehend, und erzählend, als kriti
sierend seyn“. Bár Windisch ezt a kritikai irányt nem követte, minthogy ismertetéseket nem közölt, felfogása mégis érdekelhet bennünket.
Kovachich „Merkur“-jában (II. évf. 1787., 125. 1.) olyan nyilatkozatot tesz, melyből kitűnik, hogy szomorú tapasztalatai voltak a kritikai reczenzió terén: „Das Bücherrecensieren ist
108
eine missliche Sache, weil es bey jeder Anmerkung zu erwar
ten ist, dass sich entweder die Verfasser beleidigt glauben, oder die Leser die Absicht der Recensenten verkennen wer
den. Es ist eine lächerliche Authorität, wenn sich der Recen
sent auf einem Richterstuhl zu sitzen, und in der Hand die Censorruthe zu halten dünkt, den Verfasser des Buchs aber, welches er recensiert, als einen armen Sünder betrachtet, den er nach Belieben geissein kann“.
Schedius, midőn a ,,Zs. v. u. f. Ungern“ programmjät részletezi (1802. évf.), még mindig azon az állásponton van, hogy ,(Kritische Recensionen, wenn sie auch mit aller Schonung und Klugheit verfasst sind, beleidigen bey uns noch zu sehr, als dass man nicht lieber diese Form literarischer Wirksam
keit aufopfern sollte, um nicht das Ausschütten des Kindes sammt dem Bade zu veranlassen“. Ez a kritikai felfogás érvé
nyesült Schediusnak „Literarischer Anzeiger“ cz. (1798—99.) lapjában is.
Csodálatos, hogy minden átmenet nélkül az „Ungrische Misoellen“ 1805-ben olyan kíméletlen hangon kritizál. Helyes elveket hangoztat, de nem alkalmazza azokat kellő mérséklet
tel.1 Egyszóval: nem érte utói mintaképét, a bécsi ,,Annalen“-t, melynek kritikai irányáról a „Patriotisches Tageblatt“ (1805.
évf. 69. 1.) ezt írja: „Mit reifem Ernste und männlicher Würde wird darinn das Wahre oder Scheingute der herausgekommenen Werke abgewogen, das tiefliegende Nützliche bemerkt und herausgehoben; das Oberflächige und Seichte des Schei
nes, in seine Blässen gestellet.“ Lübeck lapjának „Q.
S.“ aláírású kritikusa inkább azt tanulta el az Anna- len-től, a mit a kortársak már a bécsi lapban sem helyeseltek:
„Nur muss ich eine Anmerkung, nicht bloss nach meiner ein
zelnen, sondern nach der Meinung mehrerer verdienstvoller Gelehrten, über den absprechenden Ton in einigen Materien beisetzen", mondja a „Patriotisches Tageblatt“ (1805. évf. 69.
1.) czikkírója.
A higgadt, tárgyilagos és a szélsőségeket kerülő kriti
kára a hazai irodalmi viszonyok még nem értek meg.
1 L. fentebb 95— 97. U.