I.
A 19–21. századi hazai és külföldi politikai köztudatban, publicisztikában, kollek-tív emlékezetben és – az azokat formáló és azok által befolyásolt – történettudomány-ban több, egymástól különböző, egymással gyakran ellentétes, de olykor egymást is átható Kossuth-kép van.
Az alábbiakban áttekintem azt, hogy mit jelképeznek a Kossuth-képek a politikai diskurzusban és a szimbolikus politizálásban, levonom a reformkori magyar liberaliz-must feldolgozó alapvető monográfiák néhány tanulságát, rekonstruálom Kossuth re-formkori jogkiterjesztő koncepcióját, összehasonlítom azt elődei és kortársai felfogá-sával, majd értelmezem nemzet- és szabadság-felfogását.
Ezt az teszi lehetővé, hogy a reformkori magyar liberalizmus politikatörténetéről alapvető monográfiák és tanulmányok születtek, és a Kossuth Lajos összes munkáinak 1948 és 1989 között megjelent köteteiben publikált forrásokkal együtt megteremtették annak a lehetőségét, hogy Kossuth szerepét és szemléletét közös kontextusba ágyazva hasonlíthassuk össze kortársai szerepével és szemléletével. Így immár módunkban áll az, hogy ne dacreaktív sémákkal adjunk választ a romantikus ábrázolásokra, hanem kikerülhessünk azok bűvköréből.
Az alkalmat Kossuth Lajos születésének kétszázadik évfordulója és a Tiszatáj fő-szerkesztőjének – a folyóirat Fiatal történészek írásai tematikus kötete után huszon-nyolc évvel, s a szegedi egyetemisták Széchenyi- és Wesselényi-értelmezéseit tartalmazó folyóiratszám után kilenc esztendővel érkezett – megtisztelő felkérése kínálja.1
Úgy látom, hogy Kossuth nemzet- és szabadság-értelmezése a nagy európai – a Habs-burg, a brit, az orosz és az ottomán – birodalmakon belüli, a birodalomnak alávetett, elmaradott állapotuk és arisztokratikus és/vagy abszolutisztikus politikai viszonyaik megváltoztatására egyszerre törekvő – magyar, lengyel, olasz, görög és ír – politikai elitek liberális kritikai állapotrajzainak és liberális nacionalista programideológiáinak kidolgozói és megvalósítói sorában helyezkedett el. Köztük olyan helyet foglalt el,
* Erdődy Gábor, Gergely András, Nagy Erzsébet és Pásztor Péter (Wayne, NJ) – a kézirat megszületésének különböző fázisaiban – észrevételeikkel, pontosításaikkal inspiráltak. Kiss Edit bíztatott, bátorított. Segítségüket nagyon köszönöm.
1 Fiatal történészek írásai. Tiszatáj, 1974/6. 1–96, Széchenyi- és Wesselényi-értelmezések, Tiszatáj, 1993/9. 55–81.
amely a demokratikus patriotizmus – a republikanizmus, (Montesquieu meghatározását követve) az erényen alapuló demokratikus köztársaság – irányába mutatott.2
II.
A köztudatban jelen lévő Kossuth-képek a 19–21. századi politikai diskurzusok és szimbolikus politizálások jelképei. Áttekintésemben azt mutatom be, hogy mi min-dent jelképez, amit a közéleti szereplők, publicisták és történészek Kossuth-képükkel jelenítenek meg, vagy éppen mi az, amit kikerülnek akkor, amikor Kossuthot kihagy-ják Panteonjukból.
A külföldi Kossuth-kép furcsa kettősséget mutat. A szomszédos országokban, első-sorban Romániában és Szlovákiában, de más országokban is a Kossuth-kép a 20. szá-zadi totális mozgalmak és rendszerek elődjét, nacionalista diktátort jelenít meg. New York-i emlékműve (egészalakos szobra) és a washingtoni kongresszus előcsarnokában található mellszobra viszont a politikai szabadság lánglelkű apostolának, a liberalizmus magyarországi képviselőjének, a demokrácia magyar bajnokának állít emléket.
A 19. század végi és 20. század eleji hazai függetlenségi párti (és mindenekelőtt az alföldi parasztság körében virágzó) kultusza és annak nyomán állított szobrai alapján a magyar szabadság, a jobbágyfelszabadítás, a magyar függetlenség megszemélyesítője.
A Kerepesi temetőben található – (elhelyezésük és funkcióik különbségei ellenére) a ró-mai „nagy írógép”-re”, II. Viktor Emánuel gigantikus emlékművére emlékeztető – mau-zóleuma viszont már a nemzeti géniusz, a magyar nacionalizmus, a magyar birodalmi eszme megtestesüléseként ábrázolja.
A két világháború közötti időszak és a Kádár korszak Kossuth-képe mindenekelőtt a magyar konzervatív értelmezések 19–20. századi vonásait viselte magán. Kossuthot elsősorban a nemzeti érzelmek felkorbácsolójaként, a legnagyobb hatású rendi-sérelmi poli-tikusként, a modern tömegpolitika népszerűségre törekvő korai képviselőjeként mutatta be.
2 Montesquieu: A törvények szelleméről. (Ford. Csécsy Imre, Sebestyén Pál). Osiris-Attraktor, Budapest, 2000. 56–83. Vö. Philip Pettit: Republicanism. A Theory of Freedom and Govern-ment. Oxford University Press, Oxford, 1997, Quentin Skinner: Liberty before Liberalism.
Cambridge University Press, Cambridge, 1998, Hannah Arendt: Múlt és jövő között. Nyolc gyakorlat a politikai gondolkodás terén. (Ford. Módos Magdolna). Osiris Kiadó – Readers In-ternational, Budapest, 1995, Uő: A sivatag és az oázisok. (Ford. Mesés Péter, Pató Attila).
Gond Kiadó – Palatinus Kiadó, Budapest, 2002, Kis János: Az állam semlegessége. Atlantisz, Budapest, 1997, Uő: Alkotmányos demokrácia. Három tanulmány. Indok, Budapest, 2000. A liberális nacionalizmusok összehasonlító elemzése hiányzik. Az ebbe az irányba mutató első lépéseket – az általam ismert irodalomban – az alábbi művekben találhatjuk: Varga János:
Helyét kereső Magyarország. Politikai eszmék és koncepciók az 1840-es évek elején. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982, Yael Tamir: Liberal Nationalism. Princeton University Press, Prince-ton, 1993, Szabadság és nemzet. Liberalizmus és nacionalizmus Közép- és Kelet-Európában.
(Szerk. Dénes Iván Zoltán). Gondolat, Budapest, 1993. Lásd még: Maciej Janowski: Polska myśl liberalna do 1918 roku. Spoleczny Instytut Wydawniczy Znak, Fundacja im Stefana Ba-torego, Kraków-Warszawa, 1998, Jerzy Jedlicki: A Suburb of Europe. Nineteenth-Century Pol-ish Approaches to Western Civilization. Central European University Press, Budapest, 1999, Liberty and the Search for Identity. The Liberal Nationalisms and the Heritage of the Empires.
(Szerk. Dénes Iván Zoltán). Szerkesztés alatt.
Kemény Zsigmond és Szekfű Gyula szerint Kossuth érzelmi politizálásával kilendí-tette rendes kerékvágásából a magyar politikai életet.3
Asbóth János Három nemzedék című írásában politikus-irodalmár párosokat alko-tott. Széchenyi–Vörösmarty, Kossuth–Petőfi, Deák–Arany politikus-irodalmár párosaiból Kossuth és Petőfi képviselte a kártékony, a kárhoztatandó kettőst.4
Gyulai Pál a hübrisz (a túlzásba vitt erény vétekhez vezető) megtestesítőjét látta Kossuthban.5 Réz Mihály Kossuth konzervatív ellenfelét, Dessewffy Aurélt felmagasz-talta, Kossuthot pedig demagógnak minősítette.6 A szocialista Szabó Ervin értelmezé-sében Kossuth a rendi partikularizmus politikusa volt.7 Jászi Oszkár 1918/1920-as po-litikai memoárjainak angol változatát Kossuth emlékének ajánlotta.8 Németh László – Kemény Zsigmond, Asbóth János és Szekfű Gyula nyomán – Kossuthot a hígmagya-rok közé sorolta.9
A kommunista indoktrináció – Révai József, Mód Aladár és Andics Erzsébet nevé-hez köthető – Kossuth-képe több forrásból táplálkozott.
Kialakítói elvetették Szabó Ervin értelmezését, ám visszájára fordították és így eszményítették Kemény Zsigmond démonizáló ábrázolását a tömegérzelmeket mozgó-sító nagy szónokról.
Ennek a Kossuth-képnek az újdonságát Révai József értelmezése adta. Az, amely a középosztályt helyettesítő magyar „harmadik rend”, a középbirtokos nemesség törté-nelmi szerepét értékelte, újraértelmezve Beksics Gusztáv és Szekfű Gyula tételeit.10
3 Kemény Zsigmond: Változatok a történelemre. Korteskedés és ellenszerei, Forradalom után, Még egy szó a forradalom után. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1982. 181–559, Szekfű Gyula: Három nemzedék. Egy hanyatló kor története. Élet Irodalmi és Nyomda Rt, Budapest, 1920, 1922, Hóman Bálint-Szekfű Gyula: Magyar történet VII. Szekfű Gyula: A tizenkilence-dik és a huszatizenkilence-dik század. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest, é.n. /1933/. 155–156, 158–159, 166–168, Uö: Rövid magyar történet 1606–1939. Osiris, Budapest, 2002. 310–382.
4 Asbóth János: Irodalmi és politikai arczképek. Légrády, Budapest, 1876. 121–162. Lásd még:
Veliky János: A századközép Petőfi-képe. Tiszatáj, 1974/6. 47–52.
5 Gyulai Pál: Válogatott művei. (S. a. r. Hermann István) I–II. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1956. II. 234–414, kül. 387–410.
6 Réz Mihály: Tanulmányok. Pallas, Budapest, 1909. 355.
7 Szabó Ervin: Társadalmi és pártharcok a 48–49-es magyar forradalomban. Népszava Könyv-kiadó, Budapest, 1948. (1920).
8 Oscar Jászi: Revolution and Counterrevolution in Hungary. London, 1922. Magyar előzmé-nye: Magyar kálvária, magyar feltámadás. Bécsi Magyar Kiadó, Bécs, 1920.
9 Németh László: Sorskérdések. (Gond, jegyz. Grezsa Ferenc) Magvető és Szépirodalmi Könyv-kiadó, Budapest, 1989. 408–482. Vö. Bibó István: Eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar történelem. In: Uő: Válogatott tanulmányok. (Szerk. Huszár Tibor, ifj. Bibó István). I–IV.
Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1986–1990. II. 571–619. Lásd még: Dénes Iván Zoltán: El-torzult magyar alkat. Bibó István vitája Németh Lászlóval és Szekfű Gyulával. Osiris, Budapest, 1999.
10 Beksics Gusztáv poszthumusz műve. A Szabadelvű Párt története. Rákosi Jenő Budapesti Hírlap újságvállalata, Budapest, 1907, Szekfű Gyula: Három nemzedék. Egy hanyatló kor története.
Élet Irodalmi és Nyomda Rt, Budapest, 1920, 1922. Révai József: Marxizmus és magyarság.
Szikra Kiadó, Budapest, 1946, Uő: Marxizmus, népiesség, magyarság. Szikra, Budapest, 1948 (1949, 1955). Vö. Szabó Miklós: A magyar nemesi liberalizmus 1825–1910. In: Szabadság és nemzet. Liberalizmus és nacionalizmus Közép- és Kelet-Európában. (Szerk. Dénes Iván Zoltán).
Ez viszont az antiliberális nacionalizmus „zárt társadalom” modelljének (Szekfű Gyulára és Szabó Dezsőre egyaránt visszanyúló), a „nemzeti öncélúság” mítoszának a kisajátított haladás-mitológiával összekapcsolt sémájába illeszkedett, haladás és reakció, angyalok és ördögök, jó és rossz misztériumjátékának megjelenítéseként.
Az indoktrináció ideológusai a totális zsarnokság elődei sorába emelték be követke-zetlen forradalmárként azt, aki minden (így az orosz) zsarnokság egyik hazai ellenfele, a magyar liberalizmus és demokrácia elkötelezett politikusa volt.11
Révai József feljegyzése szerint: „A specifikus Koss/uth/nál: 1. Hogy ő önmagában testesít meg egy olyan fejlődést, amely Franciaországban a frakciók egész körén át ment végbe – ő nemcsak Danton és Carnot volt, hanem Mirabeau is egy személyben.
2. Hogy ő balrafejlődésében Robespierre-ig mégsem ment el. 3. Tehát: egyszerre 1789-es típus – s 1848-as típus. A júniusi vereség is hatott! … A polgári forradalom univerza-litás M/agyar/országban: 1. Petőfinél volt csak tisztán. 2. Kossuthnál keverten. 3. A leg-többnél hiányzott: ez polgári és nemesi korlátoltság.”12
Gondolat, Budapest, 1993. 150–181, Lackó Miklós: Sziget és külvilág. Válogatott tanulmá-nyok. MTA Történettudományi Intézete, Budapest, 1996. 203–259.
11 Révai József: Marxizmus, népiesség, magyarság. Szikra Kiadó, Budapest, 1949, Uő: Élni tud-tunk a szabadsággal. Válogatott cikkek és beszédek 1945–1949. Szikra Kiadó, Budapest, 1949, Uő: Válogatott történelmi írások I–II, Kossuth Kiadó, Budapest, 1966, Mód Aladár: 400 év küzdelem az önálló Magyarországért. Szikra Kiadó, Budapest, 1945, Forradalom és szabadság-harc, 1848–1849. Szikra Kiadó, Budapest, 1948, Emlékkönyv Kossuth Lajos születésének 150. év-fordulójára. (Szerk. I. Tóth Zoltán). I–II, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1952, Lukács Lajos–
Mérei Gyula–Spira György: Kossuth Lajos. Magyar Történelmi Társulat, Művelt Nép, Buda-pest, 1952, Andics Erzsébet: Kossuth harca az árulók és megalkuvók ellen a reformkorban és a forradalom idején. Szikra Kiadó, Budapest, 1955.
Az Emlékkötetben különböző színvonalú tanulmányok voltak. Révai József előszava Szabad Nép-vezércikknek is beillő üzenet, aktuálpolitikai kinyilatkoztatás volt és Andics Erzsébet tanulmányát is az indoktrináció műveletéhez sorolhatjuk. Ennek ellenére több értékes, és számos szolíd és korrekt írást is tartalmazott a két kötet. Még inkább tanulságos, hogy mi-lyen írások nem kerültek bele, nevezetesen Hajnal István Kossuth külpolitikája 1848-ban és Szabó István Kossuth és a jobbágyfelszabadítás című tanulmányai. Az előbbi fél évtizeddel ké-sőbb, a szerző halála után, lerövidítve, A Batthyány-kormány külpolitikája címen jelent meg, az utóbbi pedig a Századokban látott napvilágot.
Lásd még: Frank Tibor: Marx és Kossuth. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1985. 129–158, Uő: Egy emigráns alakváltásai. Zerffi Gusztáv pályaképe 1820–1892. Akadémiai Kiadó, Buda-pest, 1985. 95–105. Az államosított forradalom. 1848 centenáriuma. (Szerk. bev. Gerő And-rás.) Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest, 1998. Gyarmati György: Március hatalma – a ha-talom márciusa. Fejezetek március 15. Ünneplésének történetéből. Paginarium, Budapest, 1998.
A forradalom-mitológiára alapvető olvasmányok: Guglielmo Ferrero: Kaland. Bonaparte Itá-liában 1796–1797. (Ford. Bibó Judit). Osiris Kiadó, Budapest, 2000, Uő: Újjáépítés. Talley-rand Bécsben 1814–1815. (Ford. Bibó Judit). Osiris Kiadó, Budapest, 2002. Uő: A hatalom.
A legitimitás elvei a történelemben. (Ford. Járai Judit.) Kairosz Kiadó – XX. Század Intézet, Bu-dapest, 2001. Bibó Judit fordításai kiválóak, ami viszont korántsem mondható el a harmadik könyv magyarításáról, ezért tanácsos visszatérni annak eredetijéhez, amelynek legutóbbi ki-adása: Uő: Pouvoir. Les Génies invisibles de la Cité. Le Livre de Poche, Paris, 1988 (Ploh, Pa-ris, 1945.).
12 Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára, Kézirattár, Ms 10467/b. Idézi és értelmezi: Lackó Miklós: Sziget és külvilág. Válogatott tanulmányok. MTA Történettudományi Intézete, Bu-dapest, 1996. 257–258, 203–259.
Révai József – következetlen forradalmár Kossuth – képét a nemzeti függetlenség és demokrácia jegyében értelmezte újra és állította szembe a zsarnoksággal az 1956-os for-radalom ifjúsága, de ezeket a célkitűzéseket az újabb szovjet megszállás és az azt követő megtorlás eltaposta. Március 15. megünneplése ismét (mint már oly sokszor) tabu lett.
A Molnár Erik nevéhez fűződő – a forradalom leverését követő párthatározatok sorától korántsem függetleníthető – nemzet-vita pedig a nemzeti függetlenségi hagyo-mányok helyét a haladással szembenálló rendi, partikuláris, kiváltságőrző küzdelmek sorában jelölte ki, s azok ettől kezdve így szerepeltek a tudományos és ideológiai dis-kurzusban.
Molnár Erik álláspontja az indoktrináció korábbi tabui közül sokat megdöntött, ugyanakkor újakat is teremtett. A „népi, tehát nemzeti, nemzeti, tehát haladó” (Szűcs Jenő által feltárt) azonosításának sémájával szemben azt az – aktuálpolitikai jelentéstar-talmat korántsem nélkülöző – előfeltevést rögzítette, miszerint a nagyobb, a birodalmi egység fejlettebb, mint a nemzeti, s az abszolutizmus a haladás előkészítője. Ezzel pedig – közvetve – rehabilitálta Szekfű Gyulának a Habsburg Birodalomra vonatkozó pozitív és a függetlenségi mozgalmakat illető negatív értékelését is. Király István 1973-as in-doktrinációs fordulata pedig ismét a „zárt társadalom”, a „nemzeti öncélúság” sémáját elevenítette fel.13
A kései diktatúra Széchenyi kultusza – ahogy a Horthy korszakban, ekkor is – a politika és a gazdaság elválasztására irányult, s Kossuthnak abban természetesen nem volt helye.14
A rendszerváltás utáni Magyarország politikai pártjainak jobboldala a kisajátított nemzeti, a hangsúlyozottan – Szent Istvántól Bethlen Istvánig – nem-demokratikus hagyományok jegyében mutatta be a nemzeti múltat, s a legutóbbi országgyűlési vá-lasztások idején és az azt követő hónapokban már egyenesen a politikai élet hiszterizá-lásához használta azt fel.
A baloldalon pedig – a máig meg nem emésztett utódpárti örökségtől nyilván-valóan nem függetlenül – sokan nem tudnak mit kezdeni a kossuthi örökséggel, s a Ká-dár-rendszer egyre nyíltabb apológiája még inkább elvágja őket attól, hogy le tudjanak számolni a diktatúra tehertételével.
A ma már egyetlen liberális párt A rendszerváltás programjában még Széchenyi után, saját elődei egyikeként említette Kossuth Lajost.15 Önmeghatározása viszont
13 Molnár Erik: A burzsoá nacionalizmusról és a szocialista hazafiságról. Tézisek. Társadalmi Szemle, 1959/8–9. 11–39, Uő: A nemzeti kérdés. Magyar Tudomány, 1960/10. 571–587, Uő:
Történetszemléletünk nacionalista maradványairól. Új Írás, 1962/11. 1236–1243, Vita a ma-gyarországi osztályküzdelmekről és függetlenségi harcokról. (Bev. és utószó: Pach Zsigmond Pál). Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1965, Király István: Hazafiság és internacionalizmus.
A szocialista hazafiság és a magyar szabadságharcos hagyomány. Magyar Tudomány, 1973/5. 345–
362, Kortárs, 1973/7, 8, 9. 1118–1128, 1280–1290, 1476–1491, Uő: A mindennapok forradal-misága. Kortárs, 1974/11, 12. 1791–1808, 1969–1988, Uő: Hazafiság és forradalmiság. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1974. Vö. Szűcs Jenő: A nemzet historikuma és a történetszemlélet nemzeti látószöge. Hozzászólás egy vitához. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1970, Uő: Nemzet és történelem. Tanulmányok. Gondolat, Budapest, 1974, Hazafiság és internacionalizmus. Mű-hely-vita. Magyar Tudomány, 1974/1. 27–55.
14 Kunszabó Ferenc: Itt alkotni, teremteni kell. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1983, Uő: Ég az oltár. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1983.
2002-ben így szól: „Kossuth, a szabadság embere, az SZDSZ, a szabadság pártja”. Interne-tes honlapjának a mottója pedig Kossuth-idézet: „… hazám jövendőjét nem a hatalom-ban, hanem a szabadságban keresem.”16
Március 15. és október 23. nemzeti ünnepeit azonban egyre inkább a szélsőjobb-oldal politikai hisztériakeltői sajátíthatták ki maguknak, s a hivatalos nemzeti ünnep, augusztus 20. egyre kevésbé választható el a „Szent István-i Magyarország, a Szent Ist-ván-i állameszme” iránti nosztalgiától. A Kossuth-nóta 1944 után ismét szélsőjobb-oldali tüntetők száján hangzik fel, szélsőjobbszélsőjobb-oldali jelképek társaságában, a közösség ügyének a szabadság ügyével való szembefordítása jegyében.
Kossuth azonban nem a „nemzeti elzárkózás”, a „zárt társadalom”, a „nemzeti ön-célúság” jelképe. A nemzeti függetlenség szimbóluma nem választható el a liberalizmus és a demokrácia, a szabadság képviselőjétől. Attól, aki a közösség ügyét a szabadság ügyére vonatkoztatta és alapozta.
III.
A máig leghatásosabb magyar történelem-értelmezés, Szekfű Gyula – egész életmű-vében folytonosságot jelentő – antiliberális interpretációja Kossuth korabeli politikai ellenfeleinek (a konzervatívoknak, Széchenyinek és a centralistáknak) és későbbi kár-hoztatóinak (így Asbóth Jánosnak és Réz Mihálynak) a vádjait ismételte meg és fog-lalta rendszerbe. Szekfű szerint Kossuth liberális volt, liberalizmusa viszont külföldi sémák és hazai rossz beidegződések nyomán mindenekelőtt nacionalizmust, sérelmi po-litizálást, nagyformátumú dilettantizmust, érzelmi beállítottságot, népszerűség-hajhászást gerjesztett, ezek viszont megbénították a magyar közélet szereplőinek felelősségtudatát és valóságérzékét. (Szekfű 1952-ben a Kossuth-emlékkönyvben megjelent tanulmánya, Az öreg Kossuth 1867–1894 nem Kossuth politikáját rehabilitálta. Azt Szekfű – Szabad Nép-cikke, újságnyilatkozata és Rákosi Mátyáshoz intézett levele ellenére nyilvánvalóan – elutasította. Az idős Kossuth emberi gondjairól írt – megítélésem szerint valódi, Kos-suth öregedésének megjelenítése során saját öregedését is láttató – empátiával).17
15 A rendszerváltás programja. Elfogadta a Szabad Demokraták Szövetségének közgyűlése 1989.
március 19., április 16., a budapesti Corvin filmszínházban. Nyírségi Nyomda, Nyíregyháza, 1989. 9.
16 www.szdsz.hu
17 Szekfű Gyula: Három nemzedék. Egy hanyatló kor története. Élet Irodalmi és Nyomda Rt, Budapest, 1920, 1922, Hóman Bálint-Szekfű Gyula: Magyar történet VII. Szekfű Gyula: A ti-zenkilencedik és a huszadik század. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest, é. n. /1933/.
155–156, 158–159, 166–168, Uő: Rövid magyar történet 1606–1939. Osiris, Budapest, 2002.
310–382, Uő: Az öreg Kossuth 1867–1894. In: Emlékkönyv Kossuth Lajos születésének 150. év-fordulójára. (Szerk. I. Tóth Zoltán). I–II. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1952. II. 341–433 (újabban: Uő: Nép, nemzet, állam. Válogatott tanulmányok. /Vál., szerk., jegyz.: Erős Vil-mos/. Osiris, Budapest, 2002. 547–655.) Vö. Miskolczy Ambrus: Szellem és nemzet. Babits Mihály, Eckhardt Sándor, Szekfű Gyula és Zolnai Béla világáról. Napvilág Kiadó, Budapest, 2001. 222–223, Szekfű Gyula (Vál., s. a. r., bev. Dénes Iván Zoltán). Magyar Panteon 10. Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest, 2001. 14, 143–144. (Az utóbbi kötet antiliberális indok-trináció tárgya lett. A besorolás a szellemi magántulajdont semmibevevő olyan írás volt, amely a kötet adatainak és idézeteinek – forrásmegjelölés nélküli – felhasználása alapján mi-nősítette a kötetet: Pócza Kálmán: Liberalizmuskritika és a kuruc nemzeti mítosz lerombolása.
Egy nagyívű pálya önellentmondásai. Heti Válasz, 2002. 06. 14. 70–71.).
Mályusz Elemér 1923-as és 1928-as cáfolata ezt az értelmezést fordította visszájára azzal, hogy a rendi kisnemesi politikust értékelte nagyra Kossuthban.18
Kosáry Domokos 1943-ban tudományos igényű, komoly forrásfeltáráson és forrás-kritikán alapuló monográfiát írt Kossuthról. 1946-ban megjelent és most újabb kiadás előtt álló könyvének fogalomhasználata, interpretációs kerete és értékítéletei a sérelmi politikus szekfűi képét mutatják. Ebbe a magyarázatba építette be a szerző Mályusz kisnemesi politikus-értelmezését, ám saját forráskutatásai, annak életrajzi vonatkozásai több ponton túl mutattak mindkét magyarázaton: Kossuth értelmiségi szerepét és egyéniségét tették érzékelhetővé.19
Azóta pedig olyan alapvető tudományos munkák láttak napvilágot, amelyek feltár-ták a reformkori magyar liberalizmus politikatörténetét, ám tanulságaik nem illeszked-tek a Kossuthot sérelmi-rendi politikusnak láttató értelmezések sémáiba. A romanti-kus megközelítések elutasítása esetén – ezeknek a műveknek köszönhetően – már nem vagyunk kénytelenek a konzervatív séma és a totalitárius indoktrináció közül válasz-tani. Ez viszont – egyebek között – lehetővé teszi a téma eszmetörténeti újragondolá-sát is.
Az 1960-as években Barta Istvánnak a rendszeres bizottsági munkálatok megyei vi-táival, Kölcseyvel és Kossuthtal kapcsolatos mélyfúrásai feltérképezték a reformkori magyar liberális ellenzék 1820/30-as évekbeli megszerveződését.20 Trócsányi Zsolt Wesselényi-monográfiájában a liberálisok 1830-as évekbeli politikáját nemcsak az auli-kus párttól, hanem a sérelmi ellenzéktől is elhatárolta és bemutatta a liberálisok első vezérének, Wesselényi Miklósnak a politikai szerepét, stratégiáját és taktikáját.21 Mind-ketten úttörést végeztek és megrajzolták az előzményeket, a hátteret és a közeget ah-hoz, hogy Kossuth 1820/30-as évekbeli közéleti tevékenységét vonatkoztatni és értel-mezni tudjuk.
Varga János az 1980-as években számos alapvető monográfiát és tanulmányt publi-kált a témáról.22 Ezekben feltárta a birodalmi politikai koncepció 1840 utáni
18 Mályusz Elemér: A reformkor nemzedéke. Századok, 1923. 7–75, Uő: Kossuth működésének társadalomtörténeti háttere. Napkelet, 1928/3. 166–183.
19 Kosáry Domokos: Kossuth Lajos a reformkorban. Antiqua, Budapest, 1946, Osiris, Budapest, 2002.
20 Barta István: A fiatal Kossuth. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1966. Lásd még: Uő: Balásházy Já-nos pályafordulása. Történelmi Szemle, 1958. 3–21, Uő: Kölcsey politikai pályakezdete. Száza-dok, 1959. 252–302, Uő: Ki írta Kölcsey „Wesselényi védelme” című munkáját? Századok, 1961. 720–728, Uő: Felsőbüki Nagy Pál és a bécsi kormány. Századok, 1963. 747–781, Uő:
A magyar polgári reformmozgalom kezdeti szakaszának problémái. Történelmi Szemle, 1963.
305–343, Gergely András: A „rendszeres bizottsági munkálatok” szerepe a magyar reformmoz-galom kibontakozásában. Tiszatáj, 1974/6. 37–42, Erdmann Gyula: Zemplén vármegye re-formellenzéke 1830–1836. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár, Kazinczy Társulat, Mis-kolc, 1989.
21 Trócsányi Zsolt: Wesselényi Miklós. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1965.
22 Varga János: Deák Ferenc és az első magyar polgári büntetőrendszer tervezete. (Zalai Gyűjte-mény, 15.). Zalaegerszeg, 1980, Uő: Megye és haladás a reformkor derekán (1840–1843), In:
22 Varga János: Deák Ferenc és az első magyar polgári büntetőrendszer tervezete. (Zalai Gyűjte-mény, 15.). Zalaegerszeg, 1980, Uő: Megye és haladás a reformkor derekán (1840–1843), In: