Garbai kendőzetlenül megírta a kortársairól és a munkásmozgalomról terjedő korabeli pletykákat, illetve az általa tényként kezelt információkat. Kiszólásainak lehet valóságtartalma, de sértődöttsége és marginalizálódása is szerepet játszhatott ezekben a leírásokban.
Károlyi Mihállyal való kapcsolata igen szeszélyes volt. Károlyi 1925-ben még ezt írta róla a feleségének: „Mint tudod nincs szándékom ezekkel együtt dolgozni – azért mégis bizonyos látszatot fenn akarok tartani és ezért, minthogy Garbai két hetet is Párizsban fog tölteni, mégis beszélnem kell vele”.134 Az emigrációban is kerülték a másikat, elhatárolódtak egymástól, nem volt közös pont köztük, ugyanakkor figyelemmel kísérték a másik sorsát.135 Végül az 1947-ben elhunyt Garbai temetését állítólag maga Károlyi Mihály fizette.136
Egyesekről Garbai kifejezetten jó véleménnyel volt, Böhm Vilmos vagy Peyer Károly pozitívan fordul elő a levelekben,137 Kunfit pedig az emigrációban történt vitájuk ellenére is kedvelte. 1929-ben, a temetésén ő mondta a gyászbeszédet, s amellett, hogy megemlítette barátja naivitását, arra is igyekezett felhívni a figyelmet, hogy szerinte a kommunistáknak mi a céljuk: „Nem vette észre, hogy az orosz proletárforradalom stílusa nem lágy,
133 Varga–Szabó, 1987: 205–208.
134 Hajdu, 1991: 98–99.
135 PIL, VI. 810. 36. ő. e. 1145–1147. Gépelt másolat Garbai Sándor eredeti emlékiratáról.
136 Diósdi, 1979: 5.
137 PIL, VI. 810. 36. ő. e. 541–543. Gépelt másolat Garbai Sándor eredeti emlékiratáról.
34
túlkultúrált […] az osztályharc magasságában a diktatórikus világpárt csúcsíveivel köt össze, s az egyetlen gótikus kupola alá: Moszkva kupolája alá egyesíti”.138
Garbai Kun Béláról a lehető legrosszabbakat írta. A Varga Lajos és Szabó Ágnes által szerkesztett életrajzi kötetben ugyanakkor épp ennek ellenkezőjét olvashatjuk. A szerzőpáros szerint ugyanis: „Garbai rendkívül nagyra becsülte Kun Béla kiváló politikai, taktikai érzékét, kiváló szervezői adottságait, emberfeletti munkabírását”.139 Csupán azt felejtették el megemlíteni, hogy erről csupán egy oldalon írt, míg ezután szinte állandóan becsmérelte Kunt.
Garbai elismerte Kunnak az 1918-as oroszországi harcokban nyújtott kimagasló teljesítményét – különösen Bruszilov140 Moszkva elleni támadása kapcsán tanúsított katonai tetteit – ám úgy látta, hogy Kun 1913-tól, a házassága idejétől, elsősorban csak a pénzzel és a hatalommal foglalkozott. Az ismert, kolozsvári Munkásbiztosító Pénztárnál történt sikkasztási ügyétől kezdve eltávolodtak egymástól. A visszaemlékezésben a külügyi népbiztost gyűlölködő, erőszakos propagandistának mutatta be, aki a „legalacsonyabb ösztönökre” hatva kívánta a proletárdiktatúrát megvalósítani. Kun Béla a szövegben igazi „sötét alakként” szerepel, aki még Kunfit és Garamit is kivégeztette volna, ha azt látja, hogy a kommunisták ellen fordulnak.141 Szintén beszámol arról, hogy Kun hajlamos volt az idegösszeomlásra és a „zokogásra”.142
Saját párttársait, a szociáldemokratákat sem kímélte leveleiben.
Szakasits Árpádot – aki családjával 1919-ben beköltözött egy elrekvirált Damjanich utcai villába – kispolgári felfogásúnak bélyegezte.
Miután Szakasitsot a Tanácsköztársaság bukása után lopásért elítélték,
138 Agárdi, 2001: 50., 324–326.
139 Varga–Szabó, 1987: 57.
140 Alekszej Alekszejevics Bruszilov (1853–1926) orosz lovassági tábornok, hadsereg főparancsnok.
141 PIL, VI. 810. 36. ő. e. 478–487. Gépelt másolat Garbai Sándor eredeti emlékiratáról.
142 Uo. 583–584.
35
Garbai szégyenletesnek tartotta, hogy a szociáldemokrata párt vezetésében lehetett egy ilyen ember.143 A véleményét minden bizonnyal befolyásolta az is, hogy az emigrációban komoly vitába keveredett vele, és őt hibáztatta leginkább, amiért nem akarták hazaengedni Budapestre.144
Buchinger Emánuel kapcsán is érződik Garbai erős ellenszenve, pedig ő ráadásul úgy cselekedett, ahogy talán Garbai saját magától is elvárta volna: elhatárolódott a kommunistáktól. A vele kapcsolatos vélekedését is talán inkább az motiválhatta, hogy ellentétben vele, őt is hazaengedték Magyarországra, s a politikai elit része lehetett.145
Garbai 1919-ben már a munkásokkal és a katonákkal sem találta meg a közös hangot. Ezt a helyzetet igen önkritikusan és tisztán látta visszaemlékezésében. 1919 tavaszán már Kőbányán, Óbudán és Csepelen sem érezte maga mögött a munkásságot, ami sokat elárul a Tanácsköztársaság általános támogatottságáról. Egy 1919. tavaszi látogatása146 kapcsán bevallotta, hogy a Székely Hadosztály katonái és tisztjei között nem volt túl népszerű.147 Ezt alátámaszthatja, hogy állítólag még Garbai meggyilkolása is felmerült a katonai egységen belül.148 A hadosztály parancsnokáról, Kratochvil Károly ezredesről sem volt túl jó véleménye, különösen úgy, hogy azt gondolta, hogy a tanácskormány megbuktatása érdekében tette le a fegyvert a románok előtt.149
Visszaemlékezéseiben a sokak által elismert saját szónoki képességét is megkérdőjelezte, pedig mint írta, annak idején Apponyi
143 Uo. 839–840.
144 Uo. 1145–1147.
145 Uo. 466.
146 Garbai 1919. március legvégén járt a Székely Hadosztálynál. Garbai elvtárs a demarkációs vonalon. Teljes szakítás nyugattal. Felrobbantjuk a bojár és szerb imperializmust és a cseh kapitalizmust – A szocializálást fokozatosan visszük keresztül. Vörös Újság, 1919. április 1., 7.
147 Julier Ferenc vezérkari főnök is hasonlóan látta Garbai személyét. Hetés, 1969: 362.
148 A Román Haditörvényszéknek a Kratochvil ezredes és társai elleni per vádirata szerint Papp Tibor és Tamássy Tibor feladata lett volna „Garbay [sic!] Sándort, a magyar szovjet volt elnökét megölni”. Kratochvil, 2017: 125., 127.
149 PIL, VI. 810. 36. ő. e. 574–576. Gépelt másolat Garbai Sándor eredeti emlékiratáról.
36
Albert, Eötvös Károly, Polónyi Géza, Hock János, Prohászka Ottokár beszédeit is élőben tanulmányozta.150 Persze ezek az utólagos, közel 30 évvel később tett megjegyzései még inkább felvetik a kérdést az alkalmasságát illetően. Hiszen, ha látta, hogy a „tanácskormány” intézkedései rossz irányba terelik a gazdasági és társadalmi folyamatokat, s ő is romboló hatásúnak találta a szesztilalmat,151 vagy érezte a Vörös Hadseregen belüli feszültségeket, akkor miért nem állt fel a bársonyszékből? Ha szakpolitikusnak gondolta magát, akkor pedig miért nem lépett vissza ebbe a pozícióba?152
Garbaival kapcsolatban felmerülhet az a kérdés is, hogy a románok, vagy a különítményesek miért nem végezték ki, miért nem indult ellene a népbiztosokhoz hasonlóan büntetőeljárás? Ennek oka talán abban keresendő, hogy voltak olyan korábbi döntései, amelyek az 1919.
augusztusi ellenforradalmi váltást követően is egyértelműen pozitív megítélés alá estek. Sőt, úgy tűnik, hogy egyesek már a Tanácsköztársaság idején is őt látták egy megbízható pontnak. Legalábbis ez derül ki abból, hogy a Nemzeti Kaszinó igazgatója, Jekelfalussy Zoltán Garbait kérte meg, hogy személyesen ő vegye át az államosítás előtt álló intézmény dokumentációját és leltáriratait.153
150 Uo. 544.
151 Vissza akarta vonatni vagy módosítani a rendeletet. A Kormányzótanács jegyzőkönyveiből kitűnik, hogy néhányszor újra és újra felvetette a témát. 1919. április 28-án, a Forradalmi Kormányzótanács Gazdasági Bizottságának ülésen ezt mondta:
„Még egy igen fontos kérdés van, az alkohol kérdése. Valamilyen formában szabályozást igényel, mert a munkások nem hajlandók tűrni, de nincs is különösebb ok arra, hogy a legteljesebb alkoholtilalmat fenntartsuk. Indítványozza, hogy foglalkozzunk a kérdéssel. Sörünk van, amit tartani nem lehet, amely veszendőbe megy. Valamilyen formában, egy rendszer alapján kellene módot találni, hogy a sörfogyasztás lehetőségét megadjuk. Ezt már vagy május elsején, vagy az azt követő napokon meg kell csinálni. Meghatározzuk a személyhez kötött mértéket, de ezt a sör- és borfogyasztás tekintetében meg kell engedni”. Imre–Szűcs, 1986: 375.; Hajdu, 1969: 149.
152 PIL, VI. 810. 36. ő. e. 544–551.; 571–573. Gépelt másolat Garbai Sándor eredeti emlékiratáról.
153 Uo. 530.
37
Az 1919. június 24-i fővárosi ellenforradalmi felkelés után 11 fogságba esett tisztet halálra ítéltek, ám Garbai, a Kormányzótanács elnökeként kegyelemben részesítette őket. Nem volt semmi nyomás rajta, csupán emberiességből cselekedett így, de persze mártírokat sem akart csinálni a lázadókból. Böhm és ő is megemlítette visszaemlékezéseikben, hogy végül érdemtelenül 1922 novemberében Guido Romanelli olasz alezredes, antant misszióparancsnok kapott díszkardot a ludovikások megmentéséért. Az akadémisták a második világháborúig az olasz főtisztet tartották megmentőjknek.154
A Szent Koronát is tulajdonképpen ő mentette meg. Ambrózy Gyula, a koronaőrség részéről neki adta át a koronaláda kulcsait, amit Garbai letétbe, vagyis biztonságba helyezett.155 Ez azért is nagyon fontos, mert az egyik legnagyobb nyilvánosságot kapott pletyka az volt, hogy Kun Béláék megbecstelenítették és eladni szándékozták a Szent Koronát.156
Talán ezek az esetek segítették Garbait, hogy kevésbé ítéljék meg negatívan és emigrációba vonulhasson. Persze egyszerűen az is lehet, hogy Kun Béla és mások olyan sokat szerepeltek a korabeli nyilvánosságban, hogy azzal Garbai személyét elfedték, pedig a Kormányzótanács elnökeként mindenhol az ő neve szerepelt a hivatalos iratokon.
154 Böhm, Stromfeld Aurél ezredest és Garbait említette meg, mint a ludovikások valódi megmentőit. Romanelli azután próbálkozott a kegyelem kiharcolásával Kun Bélánál, amikor az már alá volt írva Garbai részéről. A ludovikás felkelésről először író Somogyi Zoltán is kulcsfiguraként említette az ügyben Garbait. Uo. 551–553.;
Böhm, 1990: 396–397.; Somogyi, 1920: 100., Szabó, 2009: 56–63.
155 Az Ambrózyról szóló életrajz szerint – amelynek forrása maga Ambrózy volt – már azt állította, hogy Láday István igazságügyi népbiztos révén menekült meg az állami jelkép. Országgyűlési Almanach, 1927: 44–45.
156 PIL, VI. 810. 36. ő. e. 611–612. Gépelt másolat Garbai Sándor eredeti emlékiratáról.
38