Fontos tisztázni, hogy jelen disszertáció miért az 1947 és 1949 közötti időszakot elemzi.
Adekvát lehet-e ezt az időszakot külön vizsgálandó korszakként kiválasztani? Az értekezés a politikatörténeti események közül talán a két legegyértelműbbet jelöli ki határeseményekként: az 1947-es és az 1949-es választásokat. Bár egyik esemény sem szerepel konkrétan az elemzett témák sorában, a közöttük eltelt majdnem két év azonban bőséges elemzendő anyagot biztosít, amelyeknek segítségével – új eredmények megállapításával is – megírható a vidékkel kapcsolatos kommunista propaganda erre a rövid időszakra vonatkozóan. A periódus első felében jellemzően az egyházellenes, a második részben leginkább a „kulákok” elleni propaganda volt az erőteljes.
A történettudományban különböző álláspontok alakultak ki azzal kapcsolatban, hogy a második világháború után mikor kezdődött a Rákosi-rendszer. Érdemes áttekinteni a különböző véleményeket, és azt is, hogy az egyházak, a parasztság és a sajtó történetének milyen korszakhatárait lehet megállapítani. Bertalan Péter hangsúlyozza, hogy „a periodizáció kérdésében koncepcionális eltérések és finom hangsúlyeltolódások egyaránt tapasztalhatók”.101
Izsák Lajos monográfiájában a Többpártrendszerből egypártrendszerbe alcímmel közölt fejezet a kötet második nagy egységének, A Rákosi-rendszer című résznek az első eleme. E szerint Izsák az 1947-es választást közvetlenül követő időszakot már a Rákosi-rendszer részének tekinti, az átmenetet pedig a politikai Rákosi-rendszer tekintetében az 1950 januárjában bevezetett közigazgatási átszervezésig számolja, azzal együtt, hogy 1948 júliusát már a diktatúra időszakához sorolja.102
Romsics Ignác másként, az 1949-es évtől számítja, ahogyan ő fogalmaz, a „rákosista diktatúrát”, amely „kimeríti a totalitarianizmus fogalmát”. Bár alkotmányos értelemben 1949-től számítható a diktatúra, a pártstruktúrát és a hatalom intézkedéseit tekintve már az 1948-as évben is megvalósult az egy párt egyeduralma. Romsics a politológiai irodalom modern államra vonatkozó típusait (parlamentáris demokrácia, autoriter rendszer, totalitarianizmus) is megemlítve egy mondatban jellemezte a totalitarianizmust is. E szerint:
„legfontosabb ismertetőjegyei az egypártrendszer, a hierarchikusan felépített tömegpártnak alárendelt államélet, az emberi élet minden szféráját szabályozni kívánó hivatalos ideológia
101 Bertalan: Az „ellenállástól” a kompromisszumig,17.
102 Izsák: Rendszerváltástól rendszerváltásig, 96–108.
25 és a társadalmat permanens rettegésben tartó terrorrendszer.”103 Ezek bizony már 1948-ban is jelen voltak a magyar társadalom életében.
Gyarmati György a Rákosi-korszakot az 1945 és 1956 közötti időszakra érti, amikor
„rendszerváltó és rendszeren belüli fordulatok sora követte egymást”. Gyarmati a korszakot több időszakra bontva mutatja be. A tárgyalt téma szempontjából a „presztalinizálás” (1945–
47) utolsó és a „sztalinizálás” (1947–52) első három esztendeje különösen érdekes, valamint – a sajtóval és a propagandával – kapcsolatban jelentős gondolatokat tartalmaz a korszak
„utóéletéről” írt fejezet. A „presztalinizálásból” a „sztalinizálásba” történt átmenet időszakára vonatkozóan ismerteti a „fordulat éve” kifejezést104 is, amely – mint írja – „a kommunista pártegyeduralom önlegitimitása során […] vonult be a kortársi közbeszédbe”.
Emellett azt is hangsúlyozza, hogy a második világháború utáni évek 1950-ig a „fordulatok évei” kifejezéssel írhatók le.105
Borhi László gazdasági szempontból vizsgálta az 1945-től megindult politikai változásokat. Hangsúlyozza, hogy a „Magyarországon érvényesülő szovjet gazdasági behatolás” a politikát is befolyásolta, hiszen hozzájárult az ország „teljes ellenőrzésének megvalósításához és szovjetizálásához”. Mindez a szovjet katonai megszállással kezdődött, amikortól Magyarország jóvátételt fizetett, és „fedezte a megszálló hadsereg költségeit”.106
Valuch Tibor politikatörténeti szempontból a korszak első szakaszának az 1944–45-től 1949-ig tartó éveket tartja, amikor „a korlátozott parlamentarizmus kialakításának kísérlete zajlott”. Ezen belül is az 1947-es választások után a „parlament jobbára a kommunista hatalomátvétel puszta díszletévé vált”. A következő szakasz 1963-ig tartott, amelyet Valuch a „klasszikus szocialista rendszernek” nevez.107 A szerző társadalomtörténeti értelemben egyszerűbb korszakolást ír le, amelynek első időszaka 1944–
45-től a hatvanas évek végéig tartott, és „úgy is értelmezhető, mint a társadalom teljes körű államosításának, a korábban létező társadalmi formák és szerkezetek felszámolási kísérletének az időszaka”.108
Valuch a parasztság történetének 1945 utáni korszakolásáról is ír. Az első időszak az 1945 és 1961 között éveket jelenti, amikor először látszólag megerősödött a magántulajdon,
103 Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században, Budapest, Osiris Kiadó, 2005, 337.
104 Ezzel a címmel Rákosi Mátyás beszédeiből és írásaiból kötet is megjelent 1948-ban. Vö. Rákosi Mátyás: A fordulat éve, Budapest, Szikra, 1948.
105 Gyarmati: A Rákosi-korszak, 113.
106 Borhi László: A jóvátétel szerepe a szovjet gazdasági térnyerésben Magyarországon a második világháború után, in Horváth– Kiss: Remény és realitás Magyarországon, 188.
107 Valuch, Magyarország társadalomtörténete, 17.
108 Uo.
26 amelyet az időszak végére gyakorlatilag teljes körűen felszámoltak. Romlottak az életkörülmények, és „megkezdődött a hagyományos paraszti társadalom felbomlása”, vagy inkább felbomlasztása, hiszen ez a folyamat a marxista-leninista elvek szerinti tudatos, tervszerű társadalom-átalakítás volt. 1961-től, a termelőszövetkezetek állandósulásától az 1989–90-es rendszerváltozásig tartott a második szakasz, majd elkezdődött a harmadik időszak.109 Ö. Kovács József a paraszti társadalom felszámolásáról írt monográfiájában eltérő korszakhatárral számol, ezt a kötet alcímében jelzett időintervallum (1945–1965) is jelzi.110 Ő egyébként azt is nyilvánvalóvá teszi, hogy a kommunista diktatúra nem 1949-ben, és nem is 1948-ban kezdődött: az 1945. év vidéki Magyarországával kapcsolatos tanulmányában „a leplezett kommunista diktatúra társadalmi gyakorlatáról” ír.”111 Ö.
Kovács József szerint „1945 egyszerre jelent fordulópontot globális, országos és lokális szinten”112.
Az 1945-ös évet Kiss Réka is sorsfordítónak tekinti. Ő hangsúlyozza, hogy a megújulást kezdeményező egyházi csoportokat és az egyházi pozíciókat megszerezni kívánó, „pártpolitikai ellenzéki programot hirdető szűk egyházi ellenzéki kör törekvéseit” is kihasználta a kommunista egyházpolitika.113 Révész Imre tiszántúli püspök a szovjet csapatok bevonulása utáni károkról, veszteségekről érdeklődött az egyházközségektől, felhívására az egyházkerület gyülekezeteinek mintegy fele válaszolt. A jelentések arra is rávilágítanak, hogy a Szovjetunió érdeke az volt, hogy a csapatainak megérkezésekor az első, látványos intézkedéseik között meggyőzzék a közvéleményt arról, hogy biztosítják a vallásszabadságot. Persze ezt a lehetőséget a lelkészek számára és a szertartások megtartására értették, a gyülekezeteknek súlyos traumákat kellett elszenvedniük.114 Már 1945-ben jellemző volt tehát a kettősség: az egyházüldözés látszatát igyekeztek elkerülni, ám a szovjet megszállásnak súlyos következményei lettek az „egyház alapstruktúráiban”115
109 Uo., 188–189.
110 Ö. Kovács: A paraszti társadalom felszámolása.
111 Ö. Kovács József: Földindulás. A leplezett kommunista diktatúra társadalmi gyakorlata a vidéki Magyarországon 1945-ben, in Csikós Gábor–Kiss Réka–Ö. Kovács József (szerk.): Váltóállítás. Diktatúrák a vidéki Magyarországon 1945-ben, Budapest, MTA BTK – NEB, 2017, 19.
112 Ö. Kovács: Földindulás, 25.
113 Kiss Réka: Szorításban: református helyzetértékelés a második világháborút követően, in Csikós–Kiss–Ö.
Kovács: Váltóállítás, 478.
114 Szabadi István (szerk.): Krisztusban nyert erő I–II. A Tiszántúli református gyülekezetek háborús krónikája (1944-1945), Debrecen – Budapest, Tiszántúli Református Egyházkerület Levéltára – Református Közéleti és Kulturális Központ Alapítvány, 2016.
115 Kiss: Szorításban, 481–484.
27 Az esztendőt tehát egyfajta átmeneti évnek is lehet tekinteni, amint az Rigó Róbert tanulmányából, a kecskeméti népbíróság működésének elemzéséből is kiderül.116
Kiss Réka egy másik dátumra is felhívja a figyelmet: 1947-től fokozatosan megváltozott az egyházpolitika. A kommunisták addig odafigyeltek arra, hogy általában nem országosan ismert egyházi személyekkel szemben indítottak támadást, miközben 1947-től, és különösen az év végétől már a kommunista fellépés „összehangolt, központi egyházellenes hadjárattá vált”.117 1947–48 fordulójára – mint látható, egy 1945 óta tartó folyamat következményeként – „értek meg a feltételek az egyházakkal szembeni összpontosított támadás megindítására”.118
Az egyházpolitika periodizációjának megállapítása igen összetett. Nemcsak a felekezetek egymástól eltérő története, hanem a különböző kutatói felfogások miatt is.
Balogh Margit a katolikus egyház 1945 utáni történetét két (1945–1964 és 1964–1989), a református egyházét három (1945–48, 1948–56 és 1956–89), az evangélikusát négy (1945–
48, 1948–56, 1956–58, 1958–89) szakaszra osztja.119 E szerint a katolikusok történetének első szakasza az állam és a Szentszék közötti megállapodásig tartott, hosszú ideig zajló egyházüldözéssel, a másodikat „a félelem és a rendszer iránti lojalitás” jellemezte. A református egyház történetének első szakasza az egyezmény megkötésével, a második a hitvalló egyházzal és a megújulási mozgalommal zárult, míg a harmadik időszak a megtorlás után az úgynevezett „szolgálat teológiájának” korszaka. Az evangélikus egyház is egyezménnyel zárta az első szakaszt, majd jött az elszigetelődés és az ellenállás, a bizonytalanságok után pedig a visszarendeződés, a „diakónia teológiája”.120
A Magyarországi Református Egyház elmúlt csaknem negyedszázadának két zsinati lelkészi elnöke egyaránt foglalkozott az 1945 utáni időszak egyháztörténeti jellemzőivel.
Bölcskei Gusztáv a vallásszociológiai kutatások alapján négy korszakra osztotta az 1945 utáni éveket. Az első szakaszt – amely 1956-ig tartott – jellemezte „az állam és az egyház kapcsolatában a leplezetlen totális diktatúra eszközökben nem válogatós elnyomó politikája”. A második szakaszban, amely 1956-tól a hatvanas évek évégig tartott, az
„ideológia lemond a totalitás igényéről, visszafogottabbá válik”, és az egyház „visszaszorul a templom falai közé”. A harmadik időszakban, a hatvanas évek végétől a nyolcvanas évek
116 Rigó Róbert: Halálos ítéletek a Kecskeméti Népbíróságon, in Csikós–Kiss–Ö. Kovács: Váltóállítás, 284–
322.
117 Kiss: Szorításban, 487.
118 Uo., 492.
119 Bertalan: Az „ellenállástól” a kompromisszumig,17–18.
120 Uo.
28 közepéig, az állam igénybe vette az egyház szolgálatát, és ekkor többféle „kezdeményezés”
is elindult „az élni akarás bizonyítékaként”. A negyedik szakasz a nyolcvanas évek közepén kezdődött, amikor egyre erőtlenebbé vált az állami egyházpolitika.121 Bogárdi Szabó István doktori disszertációjában a magyar reformátusság 1945 és 1989 közötti helyzetét tárgyalja.
Mint írja, ez a korszakolás a legkézenfekvőbb, mert a második világháború végétől a
„szovjet birodalom összeomlásáig” tartott.122 Bogárdi Szabó István a szekularizáció szakaszait is meghatározta: durva szekularizációnak nevezi az 1945 és 1952–53 közötti időszakot, lágy szekularizációnak a hatvanas évek elejétől kezdődött időszakot.123
Nagy Károly Zsolt két évet említ, amelyek a református egyház és az állam kapcsolatában fordulópontot jelentettek. Az egyik 1945, „amikor nyilvánvalóvá vált, hogy egy új világ, új Magyarország és egy új református egyház alapjainak lerakása következik”.
A másik 1948, amikor a református egyház és az állam megkötötte az úgynevezett Egyezményt, „amely után az is nyilvánvalóvá vált, hogy ez az új nem a réginek az a kivirágzása, melyről Ravasz beszélt, hanem attól valami radikálisan különböző”.124
„Amikor a kommunisták 1947 őszén a törvényesség halovány látszatára sem ügyelve megszerezték a totális hatalmat, újabb jogszabályokkal s immár a magyar erőszakszervezetek bevetésével igyekeztek bepótolni vélt késedelmüket” – fogalmaz Balás István A magyar egyházak mozgástere a proletárdiktatúra idején 1948–1989 című tanulmányában125. A szerző – aki azt is világossá tette, hogy mikortól számolja a totális diktatúra időszakát – a korszakhatárokban másoktól eltérő időpontokat határozott meg. E szerint a második világháború egyháztörténetének első periódusa 1945-től 1948-ig tartott, és ekkor megjelentek „az állami terror első hazai jogszabályai”, valamint „a szovjet katonaság törvényesen beavatkozhatott belügyeinkbe”.126 A második szakasz 1948 és 1962 között zajlott, amikor az „Aki nincs velünk, az ellenünk van” gondolat vált „a társadalom gondolkozása államosításának kommunista programjává”.127
121 Bölcskei Gusztáv: A legújabb kori egyháztörténetünk áttekintése 1948–1990, in Barcza József – Dienes Dénes (szerk.): A Magyarországi Református Egyház története 1918–1990. Tanulmányok, Sárospatak, 1999., 155–158.
122 Bogárdi Szabó: Egyházvezetés és teológia, 7.
123 Uo., 15-17
124 Nagy Károly Zsolt: „Amit az evangélium ígér, azt váltsa valóra a demokrácia”. A társadalmi változások teológiai reflexiói és a belső nyilvánosság nyelvének átalakulása a Magyarországi Református Egyházban 1945 és 1948 között, in Csikós–Kiss–Ö. Kovács (szerk.): Váltóállítás, 426.
125 Balás István: A magyar egyházak mozgástere a proletárdiktatúra idején 1948–1989, in Mirák Katalin (szerk.): Háló. Dokumentumok és tanulmányok a Magyarországi Evangélikus Egyház és az állambiztonság kapcsolatáról – 1945–1990, Budapest, Luther Kiadó, 2010. 105
126 Uo., 99.
127 Uo., 105.
29 Az 1945 és 1989 közötti időszak sajtótörténetét Buzinkay Géza kötete egy fejezetben tárgyalja, a szerző erről úgy vélekedik, hogy ez „a leginkább meglepő, vitatható megoldás, annak ellenére is, hogy azon belül határozottan elkülönülő”128 időszakokat jelöl meg. Ettől eltérően a Paál Vince szerkesztésében megjelent kötet külön tárgyalja a koalíciós időszak (1944–1948) és az „államszocializmus” időszakának (1948–1989) sajtóját, bemutatva a sajtószabályozást, a sajtóirányítást és a sajtó szerkezetét.129 Ez utóbbi munka fontos határvonalnak tekinti 1947 szeptemberét, amikor megszűnt a Szövetséges Ellenőrző Bizottság mandátuma.130
Látható, hogy a disszertáció által tárgyalt korszak periodizációja igen összetett.
Egymástól eltérő történészi vélemények jelennek meg a korszakhatárokkal kapcsolatban, és ezt tovább bonyolítja a különböző témák – szintén nem egységes – periodizációja is. Az 1947 és 1949 közötti események és társadalmi, politikai, gazdasági folyamatok szorosan kapcsolódnak a korábbi három év történéseihez. Bár már fontos, a társadalmat érintő kérdések az 1944–46-os években, az úgynevezett „fenyegetett demokrácia” idején eldőltek, Földesi Margit és Szerencsés Károly „hosszúra nyúlt esszéje” szerint „az 1945–47 közötti időszak – főként lehetőségeiben, deklarált céljaiban és sajnos csak részben – működésében gyökeresen eltér az 1947–49-ben kierőszakolt rendszerváltoztatás eredményeképpen létrejött szocialista rendszertől”.131 A szerzőpáros az 1944 és 1946 közötti időszakot
„döntően pozitív elmozdulásként” értékeli, amelynek a végkifejlete az 1947-től 1949-ig tartó évek „tragikus fordulata” volt.132
128 Buzinkay: A magyar sajtó és újságírás története, 14.
129 Paál: A sajtószabadság története.
130 Uo., 256.
131 Földesi – Szerencsés: Két rendszerváltás, 17.
132 Uo.
30