KONCERTMŰSOROK

Pályája kezdetén az 1830-as években Clara koncertműsorát néhány Bach, Scarlatti, Beethoven, Schumann, Mendelssohn és Chopin mű mellett, főként H. Herz, A. Henselt, F. Hünten, Fr. Kalkbrenner, Joh. Pixis virtuóz, könnyed, mutatós művei, és Clara saját szerzeményei alkották.

10.18132/LFZE.2013.3

A műsor megtervezését Friedrich Wieck végezte, aki figyelembe vette a kor elvárásait és a közönség igényeit egyaránt. Wieck Claranak Robert Schumann művei közül koncerten csak a Paganini etűdöket és a Toccata-t engedte játszani. Egyrészt a már említett okok miatt – mindkét mű kellően virtuóz -, másrészt Robert elleni ellenszenvből. Kicsit később 1837-ben, 1838-ban, 1839-ben kerül csak sor a Szimfonikus etűdök op. 13, a Fantasiestücke op. 12, és a Novellettek op. 21 előadására.

Az 1840-es évektől Clara már saját maga állította össze koncertprogramját.

Műsoráról eltűnnek a felszínes, könnyed, szórakoztató, virtuóz zongoradarabok, és előtérbe kerülnek a mélyebb zenei tartalmat hordozó alkotások Bach, Beethoven, Schumann, Chopin, Mendelssohn és Schubert műveiből. Az 1840-1854 közötti időszakban Clara ősbemutatón játszotta el Robert Schumann zongoraversenyét, zongoraötösét, zongoranégyesét, zongoratrióit és hegedű-zongoraszonátáit. Érdekes viszont az a tény, hogy Clara Robert Schumann nagyszerű zongoraciklusait - melyek ihletője éppen Clara volt egykor – nyilvános koncerteken Schumann halála előtt nem adta elő. Sajnálatos, hogy Robert Schumann ezeket a szívéhez oly közel álló műveket életében koncerten nem hallhatta.

1854. után, amikor Schumann már kórházi kezelés alatt állt, tűzött csak műsorára néhány tételt a Fantasiestücke op. 12, Novellettek op. 21 és a Waldszenen op. 82 ciklusokból.

Koncerten csak 1867-ben játszotta el először Robert Schumann C-dúr Fantáziáját, a Papillons-t pedig csak 1871-ben. Ugyanakkor az 1864 és 1879 közötti időszakban Schumann a-moll zongoraversenyét legalább 18, a Carnavalt 15, és a Szimfonikus etűdöket 12 alkalommal is eljátszotta koncerten.

A fisz-moll szonáta op. 11 – amely oly nagyon kötődik Clara személyéhez - ősbemutatója (Frankfurt am Main, 1883. október 30.) mégsem Clara nevéhez, hanem Anton Rubinsteinhez fűződik. Bár Clara már 16 éves korában eljátszotta a fisz-moll szonátát Mendelssohnnak, Chopinnek, Moschelesnek, Ernst Beckernek és még sok más kollégájának illetve barátjának, a mű nyilvános bemutatását csak 1884-ben – majdnem 50 évvel a darab keletkezése után - vállalta.

10.18132/LFZE.2013.3

Hasonló a Carnaval története is. Clara 1838-ban játszotta el Lisztnek, akinek annyira megtetszett a mű, hogy 10 tételt a koncertműsorára is tűzött. Clara ezt a zseniális művet sokszor eljátszotta barátainak is Párizsban, de koncerten csak 1856-ban, Schumann halála után mutatta be. Érdekes, hogy Clara sosem játszotta a maga teljességében a Carnaval-t. Kihagyta belőle az „Ernestine” portréját formáló

„Estrella” tételt és az „Eusebius” illetve „Florestan” tételeket.

A XIX. század vége felé a közönség igényelte a koncerteken az énekes részek közbeiktatását. Így a zenei esteken hangszeres számok, dalok és áriák váltakoztak.

Mai szemmel nézve elég különösnek hatnak az akkori koncertműsorok. Jó példa erre az 1862. február 22-i zürichi koncertműsor, ahol Schumann Dichterliebe című dalciklusa két részre bontva keretezte Schumann Kreisleriana című zongoraművének három tételét.

Hasonlóan érdekes a hamburgi, 1862. november 27-i koncertműsor, ahol Schumann zongoraötösét a Winterreise (1-4) dalai követtek, majd néhány Scarlatti illetve Bach mű következett, majd utána ismét a Winterreise (5-9) dalai, ezt követte néhány mű Mendelssohn Dalok szöveg nélkül című ciklusából, majd befejezésként a Winterreise (10-13) dalai. A mai koncertgyakorlatban ez a fajta műsorszerkesztés már elképzelhetetlen lenne. Clara élete vége felé a műsorok rövidebbek, ugyanakkor homogénebbek lettek.

Pályájának utolsó 30 évében már így nézett ki egy műsora: kezdésnek egy rövid Bach vagy Scarlatti mű, amit Beethoven, Schumann vagy Brahms zongoraszonátája, illetve kamaraműve követett. A második műsorszám lehetett egy Mozart, Beethoven, Mendelssohn, Chopin vagy akár Schumann zongoraverseny.

Rövid szünet után ismét egy szólódarab következett. Clara nagyon szerette Mendelssohn Variations sérieuses op. 54 című művét játszani, vagy néhány darabot a Lieder ohne Worte ciklusból.

Gyakran válogatott össze egy „csokrot” Chopin noktürnjei, mazurkái, etűdjei, balladái közül, vagy Schumann zongoradarabjaiból. Robert Schumann művei közül főleg a Fantasiestücke op. 12, a Novelletten op. 21, a Papillons op. 2, a Davidsbündlertänze op. 6, a Carnaval op. 9, a Kreisleriana op. 16, illetve a Waldszenen op.82 ciklusokból játszott részleteket.

10.18132/LFZE.2013.3

Clara pályája kezdetén minden énekest saját maga kísért. Ahogy nőtt a tekintélye, úgy egyre inkább maga válogatta meg az énekest és a műsort. Az 1860-as évek után kizárólag Julius Stockhausen és Amalie Joachim énekesekkel lépett fel.

Játszotta Schubert Winterreise, a Schöne Müllerin, továbbá Schumann Frauenliebe und Leben és a Dichterliebe dalciklusait.

VI. 3

Clara Schumann művészetét Liszt, Thalberg és Henselt zongoraművészek szintjén emlegették. Sőt, megjelent egy kritika az Allgemeine Musikalishe Zeitung-ban 1841-ben, amelyből kiderül, hogy Clara csöndes, szerény játékát a kritikusok többre tartották, mint a híres zongoravirtuóz Liszt Ferenc extravaganciáját:

Már beszéltünk Liszt túlzásairól és a Hexameronról, amelyet Dr. Clara Schumann adott elő Liszt úrral immáron másodjára. Nem szeretjük az összehasonlításokat […] de muszáj bevallanunk, hogy Schumann asszony halk, gyönyörű, pontos és kidolgozott játéka sokkal hatásosabb volt, mint Liszt hangos extravaganciája.⁴⁸

Több mint 200 kritikát vizsgálva mindösszesen 10 kedvezőtlen Clara számára. Különösen Anton Schindler kritikus állt rendkívül negatívan Clara személyéhez és játékához.

Írásaiban rendszeresen becsmérelte Clara koncertjeit és őt magát „végtelenül túlbecsültnek” nevezte. Schindler gyakran panaszkodott, hogy Clarat már nagyobb tiszteletben tartják, mint Beethovent. Sokszor bántották őt a műsorválasztása illetve a szeszélyes tempói miatt. Clara, mint minden művész nem nagyon szerette a kritikusokat. Még Eduard Hanslick-kal - aki pedig rajongott Clara művészetéért - is távolságtartóan viselkedett.

____________________________________________________________________

48Allgemeine Musikalische Zeitung, 44 (1842), 80-81.

10.18132/LFZE.2013.3

Clara kortársa, Joseph Joachim saját játékát rögzítette az akkor éppen feltalált fonográfra. Sajnos, Clara sohasem élt ezzel a lehetőséggel. Tanítványainak (Adelina de Lara, Fanny Davies, Ilona Eibenschütz) viszont számos felvétele maradt fenn, elég jó minőségben az 1950-es évekből. (Lásd a Függelékben.)

Clara játékára tanítványai felvételei, illetve a fennmaradt írásos beszámolók alapján következtethetünk. Az bizonyos, hogy híres volt gyors tempóiról, oktáv technikájáról és rögtönzött díszítéseiről. Gyakran kiemelték nagyszerű technikai képességét és a zene mélyebb értelmének a tolmácsolását. A kritikusok gyakran emlegették gyönyörű hangszínét és hajlékony, éneklő dallamformálását. Nagyra becsülték továbbá játékának melegségét és költőiségét.