A kistáj mintázata

A pozitív formák térbeli eloszlásának vizsgálata során a célom a formák egymáshoz viszonyított helyzetének, vagyis a térbeli eloszlásának leírása volt. A táj északi, valamint déli részén fordulnak elő buckák kiugróan magas számban (5.5. a. ábra), hiszen akár 23 bucka/km² is előfordul. Ezek a területek a déli részen jól megfeleltehetők a lehatárolt déli akkumulációs zónával, ahol a buckák egymásra tömörültek. Az északi részen is egyértelműen kirajzolódik az északi akkumulációs zóna központi, feji része, ahol a 4 hierarchia-szint egymáson található. Azonban itt az akkumulációs zónától északkeletre található több kisebb, de összefüggő magas formaszámot mutató egység (hatszög). Tehát a táj északi részén a magasabban fekvő Külső-Somogyhoz közelebbi területeken is sok forma kötődött meg, azonban valószínűleg a kiemeltebb felszín következtében nem alakult ki minden hierarchia-szint, ezért ezeket a területeket eredetileg nem kapcsoltam az akkumulációs zónához. A középső akkumulációs zóna ezen az eloszlási térképen nem mutatható ki, ami azzal magyarázható, hogy ez a zóna kisebb és kevesebb formát tartalmaz, ezért a leginkább összetömörült feji részén is csak 8-10 forma/km² található. Az akkumulációs zónákon kívül 8-10 darab formát tartalmazó hatszögek elsősorban a magas formaszámú területek szomszédságában találhatók, ahol még jellemző a torlódás, de már kisebb mértékű. Az északi akkumulációs zóna melletti, sok formát tartalmazó régióban kiemelkedő ezeknek az előfordulása. Hasonló eloszlás figyelhető meg a 6-7 forma/km²-t tartalmazó egységekkel is, melyek szintén gyakran előfordulnak az északi területeken, míg máshol elszórtan helyezkednek el. A kistáj döntő többségét, az akkumulációs zónák közötti eróziós-transzportációs zónát (mátrix) 2-5 bucka/km² buckasűrűség jellemzi. A csupán egyetlen formát tartalmazó hatszögek az

65 akkumulációs zónák szél felőli, északi és északkeleti peremén gyakoriak. A szállítódás során érkező homokot tehát az akkumulációs zónákban halmozta fel a szél, míg a zónák előterében és közvetlen környezetében kevesebb homok kötődött meg, így pl. a déli akkumulációs zóna előterében néhány helyen a formasűrűség 0 forma/km².

5.5 ábra: A pozitív formák száma (a), alak-indexe (b), és a legközelebbi szomszédok közepes távolsága (c) a kistájra helyezett hatszögletű hálóban.

Az alak-index kifejezi, hogy a vizsgált forma alakja mennyire gömbölyded. A legkevésbé gömbölyű buckák (≥2,5) nagy számban a táj középső részén, az akkumulációs zónáktól távol, illetve azok szélfelőli előterében fordulnak elő (5.5. b. ábra). Ezek a formák főleg szármaradványok és maradékgerincek, tehát innen a homok nagy része tovább szállítódott. A következő csoportba a valamivel kevésbé megnyúlt (AI=2,0-2,5) buckák tartoznak. Ilyen formák nagy számban kötődtek meg a déli akkumulációs zónától északra, elszórtan az eróziós-transzportációs mátrixban, illetve mindhárom akkumulációs zónán belül, főleg a szárakon fordulnak elő. A kevésbé megnyúlt hosszanti formák mellett a többször átdolgozott, ezért igen felszabdalt alakú, csipkés kerületű nagy parabolabuckák is ebbe a csoportba tartoznak. A leggyakoribbak a 1,7-2,0 alak-indexű formák, amelyek szétszórtan megtalálhatók az egész kistájon, de valamivel gyakrabban az északi akkumulációs zóna szél felőli részén. A közepes parabolákra és a szármaradványokra 1,4-1,7 alak-index jellemző, és nagy számban fordulnak elő mindhárom akkumulációs zónában. A közepes parabolák a nagyobb formák szárán és feji részén, illetve az eróziós transzportációs mátrixban fordulnak elő, ahol nem álltak össze nagyobb formákká. A szármaradványok a buckák vándorlása során megkötődtek és leszakadtak, így gyakoriak az eróziós-akkumulációs mátrixban. A legszabályosabb alakú formák (AI≤1,4) a garmadák. Ezek a kis kerekded buckák az akkumulációs zónákban a legutolsó homokmozgás során alakulhattak ki, míg az eróziós-transzportációs mátrixban azokon a helyeken fordulnak elő, ahol emberi hatásra vagy a kiemelt helyzetből fakadó kiszáradás miatt kis, foltszerű helyeken megindulhatott a homok lokálisan felhalmozva a kompakt formát.

66 A buckák legközelebbi szomszédjait mutató térképen igen jól kirajzolódik, hogy hol a legjellemzőbb a hierarchia-szintek egymásra települése (5.5. c. ábra). Hiszen ahol a buckák egymás tetején találhatók, ott a buckák távolsága 0 m, ami szinte kizárólag az akkumulációs zónák központi részén fordul elő. Ez az eloszlás térkép is alátámasztja, hogy az északi akkumulációs zónától északkeleti irányban található, igen magas formaszámmal jellemezhető terület nem sorolható az akkumulációs zónához, mivel itt nem igazán egymáson, hanem inkább egymás mellett helyezkedik el sok bucka. Ennek megfelelően ezen a részen viszonylag közel, 50 m-en belül találhatók formák, ahogy a középső akkumulációs zóna környezetében is. Szintén ez jellemző az utóbbitól keletre található, igen magas alak-indexű részen, ahol szármaradványok és maradékgerincek sora alakult ki egymás közelében. Az akkumulációs zónák előterében 100-500 m-re nő a legközelebbi szomszéd távolsága, vagyis itt ritkák a formák, valószínűleg tovább szállítódtak, az akkumulációs zónákba tömörültek. A legnagyobb buckák közötti távolság (500-1500 m) a peremi részeken jellemző, ahol a lösszel, illetve tavi üledékekkel keveredő homokban ritkábban alakultak ki a buckák.

A negatív formák térbeli eloszlását, gyakoriságát vizsgálva kimutatható, hogy legnagyobb forma/km² érték (>9 forma/km²) csak néhány helyen, főleg a déli akkumulációs zóna feji részén és az északi akkumulációs zónában fordul elő (5.6. a. ábra).

Ennek oka, hogy az akkumulációs zónák kiemelt, ezért szárazabb központi részét többször is átdolgozhatta a szél. Így az elszállított anyag helyén számos kisebb-nagyobb negatív forma maradt hátra. Szintén kevés helyen tömörülnek a mélyedések 7-8 forma/km² sűrűségben. Néhány ilyen egység fordul elő az akkumulációs zónákban a 9 forma/km²-nél nagyobb területek mellett, a buckákban gazdag északkelti részen, illetve az megnyúlt pozitív formákkal jellemezhető középső részen. Ezek a helyek a homok forrásául szolgáltak, de a pozitív formák gazdagsága jelzi, hogy a mélyedésekből kifújt anyag egy része hamar megkötődhetett. A peremi területeket kivéve a kistáj belsejében elszórtan találhatók olyan foltok, ahol 5-6 negatív forma/km² fordul elő. A mintaterület egészén gyakoriak a 3-4 forma/km² és az 1-2 negatív forma/km² formasűrűségű területek.

Az akkumulációs zónák szélfelőli oldalát és peremét egy-egy deflációs lapos uralja, amelyekből az akkumulációs zónában felhalmozott anyag nagy része származhat, a kistáj széleinél pedig a kötött homokot csak ritkán, foltokban tudta megkezdeni a szél. A kistáj középső részén egy kelet-nyugat irányú sávban nem találhatók formák, amelynek oka valószínűleg a folyók jelenléte (Szabási- és Lábodi-Rinya, Kapos), amelyek környezetében a sok nedvesség megkötötte a homokot, így kifúvás nem mehetett végbe.

A magas alak-indexszel jellemezhető negatív formák általában csak kevés helyen, igen elszórtan találhatók meg a kistáj 1-1 pontján (5.6. b. ábra). Ezek a formák igen megnyúltak, és ott alakultak ki, ahol a mélyedések oldalirányban nem tudtak tovább fejlődni a kötött homokban a peremi részeken a lösz betelepülése vagy a magasabb nedvességtartalom miatt. A táj középső részén, ahol a legintenzívebb homokmozgás zajlódhatott és a homok kötetlenebb volt, szélesebb és kevésbé megnyúlt, ezért alacsonyabb alak-indexszel (1,51-1,8) rendelkező szélbarázdák itt alakultak ki legnagyobb számban. Az ennél is kerekebb formák (1,31-1,5) noha a kistáj egészén előfordulnak, de a déli akkumulációs zónától északra sokkal gyakoribbak. Igen gyakoriak a kerekded formák (1,1-1,2 és 1,21-1,3), amelyeket a korábbi kutatások (Marosi 1970, Lóki 1981) széllyukként írtak le, és a morfometriai osztályozás alapján is a negatív formák felét teszik ki (ld. 5.1.3 fejezet). Ezek bár az egész kistájon igen elterjedtek, a keleti területeken gyakrabban fordulnak elő, azokon a részeken, amelyek nagyobb tengerszint feletti magasságban fekszenek, és a lösszel fedett Külső-Somoggyal és Zseliccel határosak. Így az erős szél és még bolygatás hatására is csak igen kis foltokban szállíthatta el a homokot innen.

67

5.6. ábra: A negatív formák számának (a), alak-indexének és egymástól való távolságának (c) alakulása az 1 km² területű hatszögekben.

A negatív formák egymástól való távolsága az akkumulációs zónákban, illetve azok szél felőli oldalán néhány foltban nagyon alacsony (5.6. c. ábra). Ennek oka, hogy a homok többször mozgásba lendült, a szél egy-egy kiszáradt területről több foltban elszállította az anyagot. Az északi akkumulációs zónában találhatók egymáshoz a legközelebb (50-100 m), míg a középső akkumulációs zónában már távolabb (100-250 m), a déli akkumulációs zónában pedig már akár 1000 m-re is vannak egymástól a negatív formák. Tehát az északi irányú szelek a legészakabbi akkumulációs zónát jobban átdolgozhatták, több, kisebb méretű foltból szállíthattak el anyagot, majd dél felé egyre kevesebb forma alakult ki. Bár az északi részeken is előfordulnak egymástól 500-1000 méterre található mélyedések, de leginkább a kistáj legészakibb peremén, ahol a felszínt a balatoni iszapos üledékek részben befedték, így megvédték az eróziótól. Szintén egymástól nagy távolságra (≥1000 m) a kistáj peremén vagy a folyóvölgyek melletti részein találhatók negatív formák.

Az eróziós és akkumulációs viszonyok vizsgálatához a pozitív és a negatív formák térfogatát hexagonális egységenként ábrázoló térképet készítettem, amely a homokanyag kifúvásának és felhalmozódásának helyét tükrözi. A pozitív formáknál a hatszögek többsége a legalacsonyabb csoportba került (5.7. a. ábra), vagyis a terület döntő többségén a formák szállítás közben kötődtek meg. A legmagasabb bucka-térfogat értékek az akkumulációs zónák egységeire jellemző, ahol a homok legerősebb mértélű felhalmozódása általában az akkumulációs zónák központi részén fordul elő. Az északi akkumulációs zónában, a feji részen egy ilyen, igen sok homokot tartalmazó 1 km²-es egység található, míg a szélárnyékos peremen egy másik, már valamivel kevesebb homokkal. A középső akkumulációs zóna központi részében is van egy környezetéhez képest több homokot tartalmazó egység, mérsékelt homokmennyiséggel. A déli akkumulációs zónában viszont két ilyen igen nagy homok lerakódási központ mutatható ki, az egyik a fej keleti, a másik a nyugati oldalán, a központban pedig kevesebb anyag kötődött meg. Ez egyrészt kialakulhatott a Lemmen et al. (1998) által ismertetett

68 buckamorfológiának megfelelően, mely szerint a parabolabuckák feji részén egy csúcspontok közötti mélyedés található a kétoldalt elhelyezkedő csúcsok között (2.1.2.

fejezet, 2.2. ábra). Másrészt két szomszédos nagy bucka a vándorlás során összekapcsolódhatott, közösen alkotnak most egy nagy akkumulációs térszint, de két feji rész még jól azonosítható.

5.7. ábra: A pozitív formákban felhalmozott anyag mennyisége (a) és negatív formákból hiányzó anyag térfogata (b).

A negatív formák térfogatának eloszlása kevésbé koncentrált (5.7. b. ábra), tehát a korábbi megállapításokkal összhangban, a középső részeket kivéve a terület egészén szétszórt kisebb foltokból fújódott ki a homok. A legészakibb területekről, ahol kötöttebb a homok, több apró foltból, de összességében kisebb mennyiség került elszállításra, majd dél felé egyre nagyobb mennyiség. Az akkumulációs zónák magjában ugyan formaszám tekintetében kevés a negatív forma, azonban a hierarchia-szintek kialakulása során, a homok átmozgatásával a felhalmozódási területeken is képződtek mélyedések, több helyen jelentős mennyiségű homokot kifújva a korábbi felszínből. Azonban az eróziós-transzportációs mátrixból került elszállításra a negatív formákból származó homokmennyiség zöme, amelyen belül sávok figyelhetők meg váltakozó mennyiségű kifújt homokkal. Ezek a területek deflációs központnak tekinthetők.

69 5.2. A homokanyag vizsgálata: a formák kora és szemcseösszetétele