„látomásban hírül kapta, / nevét István mártír adta"
A római Santo Stefano Rotondo templom Szent István névadását ábrázoló freskója
Az örök város legmagasabb pontján, a Mons Caeliuson álló 5. századi ókeresztény ke
rektemplom, a Santo Stefano Rotondo magyar vonatkozásainak komoly irodalma van.1
A templom liturgikus ellátását V. Miklós pápa 1454-ben az 1404 óta Rómában megtele
pedett magyar alapítású pálos rendre bízta," majd később ugyanitt tett kísérletet egy önálló magyar kollégium megalapítására 1579-ben Szántó (Arator) István, a Szent Péter Bazilika jezsuita magyar gyóntatója.3 Az új magyar és a Loyolai Szent Ignác által 1552-ben alapított német kollégium egyesítésével hozta létre XIII. Gergely pápa 1580-ban a máig fennálló Collegium Germanicum et Hungaricumot,4 és azóta az örök város egyik építészeti remekeként tisztelt ókeresztény kerektemplom a Germanicum-Hungaricumhoz tartozik, a kollégiumot fenntartó két egyház közös kincse. Az, hogy immár több mint négy évszázada a német-magyar kollégium látja el a Santo Stefano Rotondo liturgikus kezelését, semmit sem vett el a templom magyar kultúrtörténeti jelentőségéből. 1602-től a magyar pálosok ismét itt, a templom melletti kolostorban kaphattak római szállást, melynek udvarában a szép manierista kerekes kutat Nagy Lajos király címere díszíti,
1778-ban pedig VI. Pius pápa - cserében a Szent Péter Bazilika új sekrestyekápolnájá
nak építése miatt lebontatott, Szent István alapította magyar vendégházért - a Santo Ste
fano Rotondóhoz egy új magyar kápolnát építtetett,6 illetve a Santo Stefano főoltárát a három magyar Szent Király tiszteletére szenteltette. VI. Pius 1776. június 20-án kiadott bullája mondja ki, hogy a Szent István vértanú kerektemplom a „magyarok római nem
zeti temploma".7
A Santo Stefano Rotondo magyar művelődéstörténeti fontosságát a 19. századvég
„italo-mániában szenvedő"8 magyar utazói, Péterfy Jenő és Riedl Frigyes fedezték fel, a
1 Vö. SÁRKÖZY Péter, Közös hazánk: Róma (Lászai János síremlékének tanítása) = Neolatin irodalom Európában és Magyarországon, szerk, JANKOVITS László, KECSKEMÉTI Gábor, Pécs, 1996, 205-215.
2 MONAY Ferenc, ,4 római magyar gyóntatok, Róma, 1956, 76.
3 LÁZÁR István, Kísérlet a Római Collegium Hungaricum megalapítására, AHisLitt, 1988, 135-143.
4 VERESS Endre, Az Olaszországban járt magyar tanulók anyakönyvei és iratai, Collegium Germanicum-Hungaricum, Bp., 1917; István BITSKEY, // Collegio Germanico-Ungarico nella storia della cultura barocca ungherese, Roma, Viella, 1996.
5 Florio BANFI, Ricordi ungheresi in Italia, Roma, 1942, 227-232; Carlo CESCM, Santo Stefano Rotondo, Roma, L'Erma di Bretschneider, 1983, 148-156.
6 Ifj. GERŐ László, A római Santo Stefano Rotondo, a magyarok nemzeti temploma, Bp., MTA, 1944.
7 O. J. TENCAJOLI, Le chiese nazionali e italiane in Roma, Roma, 1928, 134.
8 Babits írja 1908-ban Juhász Gyulának: „Amint látod, italo-mániában szenvedek és egyre Dantét idé
zem". Babits-Juhász-Kosztolányi levelezése, szerk. BELIA György, Bp., 1959, 173.
templom közepén, az oltár mögött található magyar síremlék és annak örökérvényű üze
nete miatt.9 A 76 évesen Rómába érkező Lászai János gyulafehérvári kanonok, a Szent Péter Bazilika magyar gyóntatója ugyanis úgy végrendelkezett 1523-ban, hogy hamvait a
„magyar pálosok" templomában helyezzék el az általa megtervezett szép márványsírem
lék alá, melyre saját epitáfiumát vésette: „Natum quem gelidum vides ad Istrum / Ro
mana tegier viator urna / Non mirabere si extimabis illud / Quod Roma est Patria om
nium fuitque."10 Ez a „közös hazánk: Róma"-gondolat ragadta meg a Rómában megfor
duló magyar írók és értelmiségiek fantáziáját, erről szól Riedl Frigyes Magyarok Rómá
ban (1898) és Cs. Szabó László Római muzsika (1970) című esszékötete, és minden bizonnyal Ady Endre csodálatos verse, a Nyárdélutáni Hold Rómában is.11
A 24 méter magas, hármas körfolyosós ókeresztény kerektemplom Róma egyik leg
szebb és legértékesebb műemléke, mely méltán váltotta és váltja ki a művészettörténé
szek és a látogatók csodálatát.12 Ugyanakkor a templom története szinte mindig a restau
rálások szükségességéről szólt, és majd két évszázadon át elhanyagolt, romos állapotban volt. A felújításra és újabb ásatásokra (melyek során a templom alatt egy Mithrász-szen-télyt találtak) a hatvanas évek végén került csak sor az Olasz Műemlékvédelmi Felügye
lőség és a Müncheni Érsekség megbízásából és támogatásával. A felújítás már majd három évtizede tart. A restaurálások során az ideiglenes fapadlózat lerakásakor, 1988-ban kiemelték a magyar gyóntató az oltárkerítés hátsó bejáratánál lévő márványsírkövét, és azóta tart a - nem mindig tudományos igényű - vita arról, hogy mi lesz a felújítás végén a Lászai-sír sorsa. Nem tudni, miért, de többször felvetődött, hogy a sírkövet nem helyeznék vissza az oltár mögé, ahonnan tíz évvel ezelőtt kiemelték, hanem máshová, talán a még felújításra váró, a templomhoz csak 1778-ban, utólag hozzáépített magyar kápolnába helyeznék el. így a sírkő és rajta a felirat, hogy mi, akik „a hideg Dunának partjain születtünk", otthon érezhetjük magunkat a kereszténység közös hazájában, Ró
mában - a templom közepéről egy teljesen jellegtelen és észrevétlen helyre kerülne, és így végleg megszűnne a templom magyar jellege (hiszen érthetetlenül sehol semmilyen felirat nem emlékeztet erre, csak arra, hogy a templom a müncheni érsek, Friedrich Wetter kardinális tituláris temploma).
Az új elhelyezést fontolgatók részéről még az is elhangzott: meglehet, hogy eredetileg nem is itt volt a síremlék, hiszen az 1980. évi feltáráskor a sírkőlap alatt nem találtak csontokra.13 Igaz, arra sincs semmi bizonyíték, hogy máshol lett volna eredetileg az 1523-as pestisjárvány idején elhunyt magyar gyóntató síremléke (akinek végrendelete végrehajtásáról Brodarics István királyi követ és Gyöngyösi Coelius Gergely pálos
pro-9 SÁRKÖZY Péter, „ Minek a selymes víz, a tarka márvány? " A Nyugat-nemzedékek Itália-élménye, Jelen
kor, 1981, 914-924; Uö., „Italia incolis vitám iucundam praebet": Magyarok a XX. századi Itáliában =
„ onus omnes in Christo ": Békés Gellért emlékkönyv, Pannonhalma, 1994, 47-62.
10 V. KOVÁCS Sándor, Egy epigrammaköltő a Jagelló-korban - V. K. S., Eszmetörténet és régi magyar irodalom, Bp., 1987, 396-437.
" SÁRKÖZY, Közös hazánk: Róma, i. m., 208-210.
12 Flavio BIONDO, De Roma Instaurata, Basilea, 1559, I, 13; Corrado RICCI, Roma - Visioni e figure, Roma, 1919,9-12.
13 CESCHI, /. m., 154.
vinciális gondoskodott ), míg az első, 19. századi templomleírások egyértelműen azt bizonyítják, hogy a sírkő „a templom középső (fő) oltára mögött, a padlóban" volt elhe
lyezve, a XIII. Gergely pápa által 1580-ban emeltetett nyolcszögletű alaprajzú stukkós mellvéd hátsó bejáratánál.15
Amikor XIII. Gergely pápa hozzájárult Szántó (Arator) István javaslatához, hogy a pálos kolostorban magyar kollégiumot létesítsenek, egyúttal elrendelte a templom hely
reállítását. Ekkor falazták be a harmadik körgyűrűt és építették meg az oltár körüli korlá
tot is, melyet a Boncompagni család címerével díszítettek.16 így került a templom és a kolostor 1580-ban az egyesített Collegium Germanicum kezelésébe. A kollégium rekto
ra, P. Lauretano 1582-ben a kor neves festőjét, Pomaranciót (Nicolo Circignani) bízta meg a templom frissen befalazott körgyűrűjének és az oltárkorlát stukkóinak kifestésével.
Pomarancio Antonio Tempesta és Matteo Da Siena segítségével még abban az évben elkészült munkájával. Az oltárkorlát tábláit Szent István első vértanú élettörténetének és legendájának jeleneteivel, a körtemplom belső falait pedig a keresztények mártíriumának realista ábrázolásával díszítette.17 Pomarancio freskósorozata a következő évszázadok
ban nagy népszerűségnek örvendett - hála De Cavallieri 1585-ben készített metszeteinek - , és így lett a Santo Stefano Rotondo nagyheti állomástemplom, ahová a nagyböjt idején külön zarándoklatokat vezettek.
Számunkra, magyarok számára azonban a kevesebb figyelmet felkeltő oltárkerítés az érdekesebb, mert vitathatatlanul bizonyítja, hogy a templom magyar jellege az 1580. évi kollégiumegyesítés után sem szűnt meg. Az oltárkerítést díszítő freskósorozat egyik képe ugyanis, a baloldali első stukkó épp az oltárkerítés hátsó bejáratánál, ott, ahol a Lászai-síremlék nyugodott (egészen kiemeléséig, 1988-ig), azt jeleníti meg, amint Szent István vértanú megjelenik Géza magyar fejedelem feleségének álmában, és megjövendöli szá
mára fia, Szent István születését. Hogy a jelenet valóban Sarolta álmát ábrázolja, nem lehet semmi kétség, hiszen a freskó alatt máig ott áll a felirat: „B. Stephanus Sancti Stephani Hungarorum Regis predicit ortum."
A Római Magyar Akadémián 1996 októberében rendezett nemzetközi konferencián olasz, német és magyar kutatók elemezték az 1500 éves templom „titkait". A konferen
cián Mara Nimmo professzorasszony ismertette az oltárkorlát díszítéseit, és új kutatásai eredményeként bizonyította, hogy a szóban forgó stukkóképet hordozó oltárkorlát hátsó külső oldalán látható, eléggé megrongálódott márványrelief két figurája nem más, mint a kardot fogó Szent László és a szüzesség liliomaival ábrázolt Szent Imre herceg - míg a korlát belső oldalán ott a jelenet a szent király születéséről. A professzorasszony csak azt nem tudta tisztázni, hogy miként juthatott ez a legendajelenet Pomarancio elképzelésébe,
14 Florio BANFI, La lapide sepolcrale di Giovanni de Lazo assertore di Roma „patria comune", Roma, Herder, 1961,33-36.
15 GERÖ, i. m., 29-30.
16 Uo., 29,97.
17 Uo., 30-31.
IS Vincenzo FORCELLA, Iscrizioni delle chiese e d'altri edifici di Roma, Roma, 1876, VIII, 209.
hiszen ilyen csodáról vagy jóslatról a Szent István vértanúról szóló nemzetközi irodalom nem tesz említést.
Pomarancio freskójának előképét azonban nem is a nemzetközi, hanem a magyar le
gendairodalomban kell keresni. A Hartvik-legenda egyik részlete ugyanis épp ezt a jele
netet meséli el: „Megjelent ugyanis boldog István levita és első vértanú előtte, a levita öltözet díszeivel ékesítve, és így kezdett szólni hozzá: »Bízz az Úrban, asszony, s légy biztos, hogy fiút fogsz szülni, akinek e nemzetségben először jár korona és királyság, és nevemet ruházd reá.« Rácsodálkozván az asszony így válaszolt: »Ki vagy uram, vagy mely néven neveznek?« »Én vagyok - felelt az - , István első vértanú, aki először szen
vedett vértanúságot Krisztus nevéért.« Ezt mondván eltűnt." (Kurcz Ágnes fordítása.)19
A jelenet így szerepel a Képes Krónika miniatúrái között is: „Lapostornyú, teraszos és boltíves mellékfolyosóval ellátott palota díszes, gótikus termében születik meg Szent István (19a lap). Aranyos díszítésű vörös függönyös háttér előtt, széles ágyban, félülő helyzetben látható Sarolta fejedelemasszony, amint ölében kisdedábrázolásokra emlékez
tető ruhátlan, glóriás kis csecsemőt tart. Ágya mellett Szent István protomártír áll és aranykoronát nyújt át Saroltának. Sarolta mögött négy előkelő hölgy figyeli a jelenetet, míg a terem melletti oldalfolyosón érdeklődő udvari előkelőségek várnak s tárgyalják az eseményeket."20
Pomarancio freskója hasonló, de semmiképp sem vezethető vissza arra, hogy a toszkánai festő láthatta volna az akkor valószínűleg török kézben lévő Képes Krónika miniatúráit. Nála csak a félülő helyzetben lévő asszony és a levita tógában álló proto
mártír szerepelnek sokkal egyszerűbb környezetben. Berkovits Ilona azt is megállapítja tanulmányában, hogy „Szent István születésének ábrázolásánál olyan eseményt örökít meg a miniátor, amelyet a Képes Krónika nem említ, és ami a Hartvik-féle legenda egy téves értelmezésére vezethető vissza. A legenda szerint Szent István protomártír István király születése előtt jelenik meg Saroltának, hogy fia születését megjövendölje." Azaz a jelenet forrása nem lehetett a Képes Krónika hasonló jelenetet ábrázoló, de teljesen más stílusú és jellegű miniatúrája, hanem magának a Hartvik-legendának a szövege volt a (ta
lán nem közvetlen) inspiráló. Ennek alapján ugyanis Magyarország-szerte ismert és éne
kelt Szent István-himnuszok születtek, melyekben szinte szó szerint szerepel a Pomarancio freskó felirata: „B. Stephanus Sancti Stephani Hungarorum Regis predicit ortum." A Corde voce mente púra kezdetű 13. századi szekvenciában: „Hic est Geisae ducis natus, / visione praesignatus / ante ortum est vocatus / Stephanus a Stephano";" a Gaude mater Hungária himnuszban: „Geisae duci decrepito / divina fit promissio, /
19 Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalom történetéhez: Középkor (1000-1530), szerk. MADAS Edit, Bp., Tankönyvkiadó, 1992, 43; Scriptores Rerum Hungaricarum, ed. Emericus SZENTPÉTERY, Bp., 1938, II, 406.
20 BERKOVTTS Ilona, A Képes Krónika és Szent István királyt ábrázoló miniatúrái, Bp., 1938, 17-18.
21 Uo., 18.
11 Vö. MADAS, i. m., 259-261, 587; Analecta hymnica medii aevi (AH), ed. G. M. DREVES, Cl. BLUME, Leipzig, 1886-1922, LV, 346-347; DANKÓ József, Vetus hymnarium ecclesiasticum Hungáriáé, Bp., 1893, 211-213.
Stephanus a Stephano / vocatus est in utero. // Cuius ortus praedicitur / patri caelesti nuntio, / martyr ad matrem mittitur / nascentis vaticinio."23
Ezek után úgy vélem, nem merő feltételezés, hogy a Pomarancio-freskójelenet „forrá
sa" csakis a Collegium Germanicum et Hungaricum hat magyar tagjának egyike lehe
tett,24 és ezért szinte szó szerinti a megegyezés a magyarországi latin énekek és a freskó latin felirata között. És az sem lehet „véletlen" műve, hogy az első magyar szent király születését megjövendölő jelenet és az azt tartó mellvéd hátsó oldalán Szent László és Szent Imre herceg márványreliefje épp az oltárkorlát hátsó bejáratának bal oldalára ke
rült, hiszen már ott volt egy másik magyar síremléke, melyen a humanista epigramma örök mementóul hirdette, hogy „Róma mindannyiunk közös hazája volt és marad". Lá-szai János sírkövének ikonográfiailag pontosan megkomponált helye a Santo Stefano ke
rektemplom közepén van, ott, „ahol körös-körül minden ablakból egyformán őt éri a déli harangszóra a fény".25
Sárközy Péter
23 MADAS, í. m., 266-267, 588; AH, XXIII, 271; DANKÓ, /'. m., 205-207.
24 BITSKEY, /. m., 35-37. A Collegium Germanicum et Hungaricum 1579-1582 közti magyarországi nö
vendékei Kondi Benedek, Blasius Barancius, Bereck Dániel, Hármas László, Csehi Mihály, Johannes Smugger voltak.
25 Cs. SZABÓ László, Római muzsika, Bp., Magvető, 1982, 38. Vö. SÁRKÖZY Péter, O . Szabó László Ró
mai muzsiká-ja, Katolikus Szemle, Róma, 1989/4, 1-13.
A Filius prodigusról és egy drámaszerkesztői eljárásról
/. Az ItK egyik korábbi számában rövid tanulmányt publikáltunk a régi magyar drá
mákban megfigyelhető argumentum- és prológuskezelési technikákról, illetve az alkal
mazott eljárások változásairól. Megállapítottuk, hogy a klasszikus latin vígjátékok eseté
ben mindig a prológusok előtt álló argumentumok 16. századi magyar variánsai (termé
szetesen nyugat-európai mintákhoz igazodva) fokozatosan a prológus mögé csúsznak, méghozzá immár színpadra alkalmazott megszövegezésben. Az új helyre került argumen
tumok olykor egyszerűen beépülnek a prológusba, pontosabban annak végéhez simulnak.
Ezen eljárás következtében a prológusok alapvetően két eltérő funkciójú beszédrészre szakadnak. Először is - használjuk ezt a szót - egy cselekménysemleges, másrészt egy ezt követő, ehhez simuló tisztán argumentativ szövegegységre.1 Ez a helyzet 17. századi drámairodalmunk egyik igen izgalmas s egyúttal igen problematikus darabja, a Filius prodigus~ című ferences iskoladráma esetében is.
Ismeretes, hogy a drámát Alszeghy Zsolt fedezte fel egy kéziratos kolligátumban, s hogy a mű szövegét - tekintettel arra, hogy a kódex azóta elkallódott - kizárólag az ő editio princepsnek tekinthető publikációjából ismerjük.3 Maga a kézirat a magyar salva-toriánus ferencesek birtokában volt, Karácsonyi János híradása szerint 1924-ben még a rend gyöngyösi levéltárában őrizték.4 Alszeghy arról is tudósít, hogy Blahó Vince fe-rencrendi áldozópap Kassán 1785-ben klerikusokkal és akadémikusokkal újraköttette.
Ekkor került sor egy tartalomjegyzék összeállítására is, amit egy külön beillesztett cím
laprajegyeztek le. E tartalomjegyzék, mely egyúttal a Filius prodigus első interpretációja is, tizenegy tételben határozza meg a kódexben foglalt műveket. Számunkra ezek közül csak kettő fontos, nevezetesen a 7. és a 8.:
„7. Lepidae aliquot Comediae Hungaricae 8. Septem Sacramenta Hungaricis versibus"
Látható, hogy e tartalomjegyzék összeállítója a hetedik tételben több mulatságos ko
médiáról beszél,7 s a nyolcadik tételben külön említi meg azt az egyébként szintén szín
padi előadásra íródott magyar nyelvű versezetet, mely a hét szentséget megszemélyesítő színészek szavalataiból áll. A tartalomjegyzék tehát három művet jelez, szemben a mo
dern szakirodalommal, mely a két külön tételben jelölt szövegegységet egyetlen drámai
1 ItK, 1995, 586-594; ItK, 1996, 473.
2 RMDE II, 5-42.
7 ALSZEGHY Zsolt, Ismeretlen magyar dráma a XVII. század elejéről, EPhK, 1935, 34-64.
4 KARÁCSONYI János, Szt. Ferenc rendjének története Magyarországon 171 l-ig, I—II, Bp., 1923-1924, II, 581.
5 Blahó Vincéről lásd SZINNYEI József, Magyar írók élete és munkái, I-XIV, Bp., 1891-1914,1, 1095.
6 ALSZEGHY, i. m., 36.
7 Pintér Márta Zsuzsanna a „Lepidae aliquot Comediae Hungaricae" formulát „mulattató magyar nyelvű színjáték"-nak fordítja. Az általa használt egyes szám azonban téves és félrevezető. A latin kifejezés egyébként nem „eredeti címe" a darabnak, hanem az utólag összeállított tartalomjegyzék csupán műfajmegjelölést tar
talmazó utalása. PINTÉR Márta Zsuzsanna, Ferences iskolai színjátszás a XVIII. században, Bp., 1993, 82-83.
alkotásnak tekinti. Mi az alábbiakban egyrészt azt kíséreljük meg valószínűsíteni, hogy a Kardos-Dömötör-féle kritikai kiadásban 36. sorszámmal ellátott opusz tényleg nem egy, hanem - mint azt a 18. századi tartalomjegyzék összeállítója is felismerte - három önálló színpadi produkció, másrészt viszont egy olyan drámaszerkesztői eljárásra szeretnénk felhívni a figyelmet, melyet 17-18. századi drámaíróink - úgy tűnik - előszeretettel al
kalmaztak.
2. A különféle felekezetek iskoláinak szabályzata bizonyos ünnepi alkalmakra kötele
zőjelleggel írta elő iskoladrámák bemutatását. E müvek szerzői jobbára az iskola tanárai, akiknek mindennapi teendőik mellett külön feladatként kellett drámaírással foglakozniuk, akár attól teljesen függetlenül, hogy voltak-e ilyen ambícióik, vagy sem. Márpedig egy előadható darabot megírni, s azt színre vinni valóban komoly erőpróba volt.
A szerző-tanárok ezért néha barátaikat, kollégáikat kérték fel közreműködésre, mint például Bohus György, akinek Bucholtz György sietett többször is segítségére, s gyártott darabjaihoz prológust és több intersceniumot.8 Olyan szerkezeti elemeket tehát, melyek egy előadandó dráma tényleges cselekményével nincsenek vagy legalábbis nem feltétle
nül vannak összefüggésben. A Florentina* Gosztonyi-kódexbeli variánsának ötödik jelenete, Electra monológja szintén beépített panelnek tűnik, minthogy szövege nagy mértékben egyezik a Verhovay Miklós énekeskönyvébe 1671 és 1672 között (tehát a Florentina keletkezésének feltételezett idején) bemásolt Querela puellae című költemény szövegével. Lengyel Dénes a két versezet hasonlóságait és eltéréseit egy harmadik, közös forrásra vezeti vissza.10 Mivel az említett monológ viszonylag laza szállal kapcsolódik a dráma cselekményéhez, a darab későbbi variánsaiból ki is maradt. Bizonyos esetekben a szerző saját korábbi drámájából emelt át kész paneleket, melyek az új opusz cselekmé
nyétől vagy függetlenek, vagy egy ügyes megoldással azzal könnyen konkordáltathatók.
Erre például idézhetjük Szathmári Paksi Sámuel Elvádolt ártatlanság című drámáját,11 melybe Szathmári a Pandorábó\n kölcsönözte Aesculapius és az előtte megjelenő bete
gek közjátékszerű dialógusait, szinte alig változtatván a szövegen.
Az ismeretlen szerzőtől származó Tékozló Fitódi elején így beszél Bancsi: „Hip, hop, kutya még az eb is! Bezzeg, hogy ki leszünk ma! Ha csak markunkba nem szakad a
8 VARGA Imre, Bucholtz György (1688-1737) és az iskolai színjátszás, ItK, 1983, 212-224, főként 219-220.
9 A dráma modern kiadását lásd RMDEII, 239-348.
10 FERENCZI Zoltán, Petrovay Miklós énekeskönyve, ItK, 1916, 201-219, főként 205-206; LENGYEL Dé
nes, Florentina és Verhovay énekeskönyvének Querela puellae-je, ItK, 1939, 30-31. Az említett monológ Lu-dányi Mária-féle, intermediumkénti értelmezésével semmiképpen sem értünk egyet. A Florentina egyébként három felvonásos dráma volt, amit a darab 1730-as évekből származó kolozsvári kéziratos variánsa egyértel
műen igazol. (A kézirat másolata: MTA Mikrofilmtár, A. 152/11.) Vö. LUDÁNYI Mária, A XVII. századi udvari színjáték és az iskoladráma kapcsolata = Iskoladráma és folklór, Debrecen, 1989, 111-121, főként 114-115.
11 Protestáns iskoladrámák, I—II, kiad. VARGA Imre, Bp., 1989 (RMDE XVIII/1/1-2), 1021-1069.
12 Uo., 913-1002.
13 Jezsuita iskoladrámák - Ismeretlen szerzők, programok, színlapok, szerk. VARGA Imre, Bp., 1995 (RMDE XVIII/4/2), 683-725, 685.
farka, avagy fel nem akasztyák a' hasunkat, ollyan tractirt ütünk, hogy hét országra fog szollani. Fáczánt, fogoly madarat, isnefet, szarvast, vad disznót, őzet, kolbászt, májost, tüdőst, hurkát, gömböczet, mindent egybe gyüitöttünk." Az ugyancsak a tékozlás képze
tének felidézésével induló Prelukai Márton című komédia14 Geczi monológjával szó szerint ugyanígy kezdődik. Tudniillik ha egy épp megírandó dráma tartalmi szempontból is szorosabb hasonlóságot mutat egy már eleve kész alkotással, akkor jóval tágabb tere nyílik a szövegkölcsönzésnek, vagyis bizonyos panelek átvételének. Ez az eljárás nyil
vánvaló rokonságot mutat a kontaminációval, azzal a módszerrel, amikor a szerző több dráma terjedelmesebb egységeinek összeollózásával szerkeszt új darabot. így készült például az a szintén ismeretlen szerzőtől származó Salamon,,5 mely az Illei János-féle
vánvaló rokonságot mutat a kontaminációval, azzal a módszerrel, amikor a szerző több dráma terjedelmesebb egységeinek összeollózásával szerkeszt új darabot. így készült például az a szintén ismeretlen szerzőtől származó Salamon,,5 mely az Illei János-féle