Az egyezmény 1997-ben elfogadott új jogi eszköze a Kiotói Jegyzőkönyv (továbbiakban: Jegyzőkönyv), mely szerint 38 iparosodott ill. átalakuló gazdasági ország vállalta átlagosan a kibocsátások 5,2%-os csökkentését a 2008-2012 közötti időszakra. A Jegyzőkönyv hat üvegházhatású gázra vonatkozik (szén-dioxid, metán, dinitrogén-oxid, ill. három fluortartalmú vegyületcsoport PFC, HFC, SF6) és lehetővé teszi a nyelők figyelembevételét (szén-dioxid esetén pl.: az erdőtelepítés révén elérhető csökkentést). Ez utóbbit nevezték el nettó elszámolás mechanizmusnak.
A Kiotói Egyezmény hosszú jogi háttérmunka és politikai egyeztetés után 2005. február 16-án lépett érvénybe.
Ez a folyamat elsődlegesen Oroszországtól és az Amerikai Egyesült Államoktól függött. Mivel az USA féltette a gazdaságát a kibocsátás-csökkentéssel járó anyagi következményektől, így az egyezmény sorsa az orosz ratifikálástól függött. Ennek oka, hogy az USA után, amely 1990-es CO2 kibocsátás 23,4%-ért volt felelős, Oroszország volt a második legnagyobb kibocsájtó: önmagában az 1990-es kibocsátási szint 17,8 százalékát képviselte.
A megállapodás életbe lépésének feltétele volt, hogy azt legalább 55 olyan ország ratifikálja, amelyek együttesen a fejlett országok 1990. évi kibocsátásának minimum 55 százalékát adják. A két kritérium együttesére azért volt szükség, mert 1990-ben az első négy ország (USA, Oroszország, Kína és Japán) összesen a kibocsátás több mint 55%-ért voltak felelősek.
Hazánk a Kiotói Jegyzőkönyvhöz történt 1997-es csatlakozásakor 6%-os csökkentést vállalt az 1985-1987-es évek átlagát tekintette alapul. Ennek jelentőségét az adja, hogy ekkor az üvegházhatású gázok kibocsátása 115,4 millió tonna volt, de a rendszerváltáskor összeomló nehézipar miatt ez a mennyiség 1990-re 98 millióra tonnára csökkent. A gazdaság hanyatlása miatt végül 2005-re (a Kiotói Jegyzőkönyv hatálybalépésekor) már csak 79 millió tonna volt a kibocsátás. A gazdasági válság és Magyarország gazdasági szerkezetváltása miatt az üvegházhatású gáz (CO2) kibocsátás 2012-ben már csak körülbelül 73 millió tonna volt. Ezzel szemben a kiotói
vállalásunk 108,5 millió tonnája kifejezetten könnyű vállalásnak tekinthető. A jövő már nem lesz ilyen egyszerű, mivel a dohai vállalásokért már tennie is kell az országnak.
A Jegyzőkönyv fő célja az volt, hogy az első lépés legyen az üvegházhatású gázok termelésének visszaszorításához vezető úton. A kiotói szigorítások igen rövid távú és a szükségesnél lényegesen könnyebben elérhető célok voltak, amit sajnos így sem sikerült teljesíteni.
Bár a Jegyzökönyvet aláíró országok nagy része tartotta magát a vállalásához, a világ összes kibocsátása mégis 51,3%-al nőtt (21 523 156 ezer tonnáról 32 578 645 ezer tonnára) 1990 és 2011 között. Ennek fő okozói Kína (400,2%-os kibocsátási szint változás – 6 537 606 ezer tonna többlet) és India (298,3%-os kibocsátási szint változás – 1 147 143 ezer tonna többlet). E mellett számos kisebb szennyező is jelentősen növelte kibocsátását (például Irán – 309,2%-os kibocsátási szint változás – 422 743 ezer tonna többlet) és több nagyobb kibocsátónál is emelkedés figyelhető meg (például USA – 108,9%-os kibocsátási szint változás – 450 265 ezer tonna többlet).
A kudarc ellenére a kidolgozott módszer jó, kis finomítással a jövőben is alkalmazható. A rendszer legfontosabb eleme a rugalmassági mechanizmus.
2.1. 6.2.1 Rugalmassági mechanizmusok
A rugalmassági mechanizmusok alapgondolata két tényen alapszik:
• A kibocsátás-csökkentés költségei különböző országokban eltérőek, mivel a technológiák fejlettségével és a kibocsátás- csökkentés hatásfokának növekedésével a további kibocsátás-csökkentés költsége exponenciálisan nő.
• Az antropogén eredetű üvegházhatás globális jelenség, hatását tekintve az, hogy az adott kibocsátás-csökkentés hol történik, kevésbé lényeges.
A jegyzőkönyvbe foglalt rugalmassági mechanizmusokat az 1. táblázat tartalmazza.
6.5. táblázat - A jegyzőkönyv által biztosított rugalmassági mechanizmusok (http://klima.kvvm.hu/index.php?id=29)
Név Mely országok között
Együttes végrehajtás, EV (joint
implementation-Kibocsátás-csökkentési vállalással rendelkező országok között, amelyek ratifikálták a Kiotói
Egy cég másik országban beruház egy olyan projektbe, melynek eredményeként kibocsátás-csökkenés jön létre, ennek a csökkentésnek egy részét a cég
„haza viheti‖ és otthon ennyivel többet bocsáthat ki. Fontos feltétel, hogy a beruházás csak a kibocsátás-csökkentés miatt legyen kifizetőd Nemzetközi kibocsátás Kibocsátás-csökkentési vállalással
rendelkező országok között, amelyek ratifikálták a Kiotói
Bizonyos szektorokban az üvegház kibocsátás mennyisége hosszabb távú engedélyekhez kötött. A cég, amely kevesebbet bocsát ki, mint amennyire engedélye van, a felesleget eladhatja, míg olyan cégek, melyeknek a kibocsátása több mint az engedélye, engedélyeket kell
Az EU-15 között, a Jegyzőkönyv értelmében a csatlakozó országok nem vehetnek részt benne
2012-Az EU-15 közösen vállalt 8%-os kibocsátás-csökkentést, amelyet a tagállamok együttesen teljesítenek úgy, hogy egymás között állapodnak
99
Created by XMLmind XSL-FO Converter.
tanács felügyeli és a haszon részben a rendszer fenntartására és a klímaváltozás hatásainak fokozottan kitett fejlődő országok megsegítésére
2.1.1. 6.2.1.1 Együttes végrehajtás (EV)
Az EV célja, hogy a Jegyzőkönyvet ratifikált országok egymást segítve érjék el a közös célt. E szerint, ha egy érintett ország (vagy annak egy vállalkozása) egy másik érintett országban emissziócsökkentést okozó tevékenységet valósít meg, akkor az előbbi ország a csökkentés hatásfokától függően kibocsátás-csökkentési egységeket (Emission Reduction Unit, ERU) kap az utóbbi országtól. Ez a lehetőség 2008-tól áll fent, de a 2000 után megvalósult beruházások utólag is beszámíthatóak.
Ezt csak akkor lehet elszámolni, ha bizonyított az addicionalitás, azaz az a tény, hogy az adott tevékenységet a befogadó ország nem valósította volna meg saját erőből. Az így szerzett ERU-okat fel lehet használni saját kötelezettség teljesítésére, de értékesíteni is lehet a nemzetközi piacon.
6.7. ábra - Együttes végrehajtás (EV)
2.1.2. 6.2.1.2 Tiszta fejlesztési mechanizmus (TFM)
A fejlett országoknak lehetőségük van teljesítéseiket egy fejlődő országban is teljesíteni, amivel szintén közelebb juthatnak vállalásaikhoz. Ebben az esetben szintén emisszió csökkentési beruházásokat kell megvalósítani. A TFM esetében egy fejlett ország (vagy annak egy cége) károsanyagkibocsátás csökkentéssel járó beruházást valósít meg egy fejlődő országok csoportjába tartozó ország területén. (Ezen országok a Kiotói Jegyzőkönyv alapján szennyezőanyag kibocsátás ellenőrzésére nem kötelezettek.) Az emissziós jogokat ebben
az esetben CER-nek "certified emissions reductions" vagy TFM kreditnek nevezik. Mint az EV esetében itt is 2008-tól van lehetőség elszámolni e krediteket, de a beruházások 2000-től érvényesíthetők.
6.6. táblázat - Nem közlekedési eredetű CO
2kibocsátás ezer tonnában
Helyez Ország Részes Kumula
101 (Bali, Koppenhága, Bangkok, Cancún) során kiemelt szerepet kapott a hogyan tovább kérdése. A fő kérdés az volt, hogy lehet-e, van-e értelme további vállalásokat tenni, illetve az országok körét kibővíteni az időközben fejlett országokká válókkal. A konferenciák jellemzően semmilyen érdemi eredményt nem hoztak, így az utolsó esélyként megtartott durbani konferencián – mivel új, világméretű megállapodást nem sikerült kötni – egy vállalási időszak hosszabbítás mellet döntöttek. Ez a vállalási időszak 2013-ban indult, de a nem született döntés annak időtartamáról, de 2020-ban egy új rendszert terveznek bevezetni.
Ebben a folyamatban az EU erején felüli, példamutatásra ösztönző vállalásokat tesz. Ilyen például a 2008-as
„20-20-20-as‖energia- és éghajlat-politikai csomag, amelyben az EU kötelezte magát arra, hogy:
-al csökkenti az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását;
-al mérsékli az energiafogyasztást az energiahatékonyság javítása révén;
-át energiaszükségletének megújuló energiaforrásokból fedezi.
3.1. 6.3.1 Koppenhága
A 2009-es koppenhágai csúcs elsődlegesen a fejlődő országok jövőjéről és a fejlődésük környezetre gyakorolt hatásáról szólt. A tervek szerint a fejlődő országok kibocsátás-szabályozási és adaptációs intézkedéseit 2020-ra évi 100 milliárd dollárral fogják támogatni. Egy kérdés maradt nyitottan ez ügyben ki milyen arányban fog e támogatásban részt venni. Eddig hat forrásból (angol, dán, francia, német, svéd és az Európai Bizottság), az első három évre átlagosan évi két-milliárd dollár támogatási felajánlás érkezett, ami igen távol van a vállalt céltól.
Ezt a különbséget a fejlődő országok képviselői rendszeresen, minden konferencián kiemelik. A cél egy ütemezett finanszírozási program kidolgozása lenne, ami a jelenlegi világgazdasági helyzetben hosszú távon is valószínűtlennek látszik.
Külön tárgyalandó azon fejlődő országok ügye, akiket a klímaváltozás miatt ért vagy fog érni jelentős természeti vagy gazdasági kár. Ezen országok jellemzően nem járultak hozzá számottevően a klímaváltozáshoz, így joggal vetik fel a fejlett országok (anyagi) felelősségét. A kompenzálás kérése rendre az USA teljes ellenállásán bukik meg.
Míg a fejlett országok képviselői jellemzően megelégedettségüket fejezték ki a koppenhágai eredményeket, addig, a fejlődő országok delegációi valamint a civil szervezetek keményen bírálták az elfogadott záródokumentumot.
3.2. 6.3.2 Cancún
A Kiotói Jegyzőkönyv folytatására a mexikói Cancúnban 2010-ben 194 részt vevő állam képviseletével megrendezett nemzetközi klímakonferencia eredménye egy új megállapodás tervezet volt, mely a koppenhágai konferencia kudarcát próbálta enyhíteni és előkészíteni az új klíma-megállapodást. A konferencia központi témája az Oxfam nemzetközi segélyszervezet klímakatasztrófákról szóló jelentése volt. E szerint 2010 első kilenc hónapjában kétszer annyi – 21 ezer – ember halt meg a klímaváltozáshoz köthető katasztrófák miatt, mint egy évvel korábban. 2015-re pedig a klímaváltozás által kedvezőtlenül érintett emberek száma meg fogja haladni a 375 millió főt (Oxfam annual report 2010-2011).
A cancúni konferencia sokak által meglepetéssel fogadott záródokumentumában elfogadták, hogy 2 Celsius fok növekedést engedélyeznek a globális felmelegedés mértékében az ipari forradalom előtti szinthez képest. Arról viszont, hogy ezt hogyan kívánják elérni, majd csak egy jövőbeni csúcson kívánnak dönteni. A konferencia számunkra másik fontos és elkeserítő tapasztalata (mint azt a Magyar Külügyi Intézet megfogalmazza): „A cancúni konferencia egészéről és a záró csúcsról megállapítható, hogy míg az EU elkerülte, hogy újra a partvonalon találja magát, nem tudott komoly hatást gyakorolni a folyamat egészére. Ilyennek tekinthetnénk például a kiotói jegyzőkönyv kérdésében elért bármilyen érdemi előrelépést, az önkéntes vállalások rendszerének pontosabb és közös módszerrel történő számszerűsítését – ám ezekre nem került sor.‖
(http://www.hiia.hu/pub/displ.asp?id=TFHIBL)
A konferencián megerősítették a koppenhágai konferencia azon döntését, hogy létrehoznak egy nemzetközi Zöld Klíma Alapot (Green Climate Fund, http://gcfund.net), amelybe évente 100 milliárd dollárt gyűjtenek össze 2020-ig. A pénzből a fejlődő államok klímavédelmi erőfeszítésének támogatnák. A programban részt vevő 194 ország hozzáállását jól mutatja az alap 2012 év végi állapota. (6.7. táblázat [102])