,J 0 K A I ~I 0 R.
ELSÖ KÖTET.
BUD A PEST.
AZ ATHE:-:.H:nr R. TAns. KL\DASA.
1 "" !.
A regény első kiadásának címlapia
11.
Nem kellett ahhoz több magyarázat.
A gróf maga is átlátta, hogy nagyon megváltozott a helyzet.
_ De hátha megint rosszra fordulhatna minden.
De már e szóra kitört Gorombolyi kebléből a visszafojtott Vezuvius!
- No, ha még azt is megengedné az öreg Isten, hát akkor felrontunk egyenesen a mennyországba, s ott is kikiáltjuk a res-publikát!
A gróf kedélyesen elnevette magát: egészen elfeledkezett a szaggató fájdalmakról a térdekalácsában. Gorombolyi is kacagott.
Csak Pálma nézett oly szobormereven a dicsekedő hős ar-cára. Éppen ilyen volt az a láng, az a villogás Illavay arcán, mikor hasonló kérdésre csaknem hasonló kitöréssel lövellt fel minden indulatja az égre.
Tudta már, hogy mire kell őrködnie.
- Legyen afelől megnyugtatva a gróf - szólt ismét vissza-térve büszke nyugalmához Gorombolyi - „Nec portae in-feri!" többé. Én nem szoktam senkit ok nélkül fellovalni.
Nekem Illavay régi jó barátom. Mikor a veszedelmes napjaink voltak, egy szóval sem mondtam neki, te is közénk tartozol;
gyere velünk. Azt mondtam, maradj itthon. Szolgabíróra is van szükség a világon. Gargóvárra se jöttem el. Minek kompro-mittáljam a gróf házát, mikor aztán nem tudom megvédel-mezni. Arról én aztán ugyan nem tehetek, ha Gargóvár ura és úrnője, meg az a csendes lelkű tisztviselő a maguk lelke fel-lángolásából, kéretlen, hivatlan olyan hősi merényletre buzdul-tak fel, amely őket legderekabbjaink arcvonalába sorozta.
Ha most idejövök, nem nyomorúságunkat, nem veszedel-münket, hanem dicsőségünket megosztani jövök önök közé.
Nem félek már azoknak, akiket szeretek, azt mondani: légy, fegyvertársam ! Biztos vagyok a dolgunk felől. Egész Európa mellettünk áll. - A kotmánytól hozom az elismerő, magasz-taló oklevelet annak a derék fiúnak, amit a grófnak is ki kell
9 Jókai: Akik kétszer ••• I. 193
fejeznem élőszóval. De a legfőbb ok, amiért idejöttem, az volt, hogy útközben hallottam, hogy Wavayt sehol a világon nem találom meg, hacsak Gargóváron nem. Pedig kinevezési ok-mányát biztosan kezébe kell juttatnom.
- Hol hallotta ön ezt? - szólt közbe merészen Pálma.
- Dolnavárott - felelt gondtalanul Gorombolyi.
- Ah, ön volt Dolnaváron?
Most már tudta egészen Pálma, hogy mit jelent az a két szó.
E beszélgetés hevében Temetvényi gróf egészen megfeled-kezett róla, hogy a térdkalácsa milyen veszélyes zúzódást szenvedett. Most már arra is képesnek érzé magát, hogy hős vendégei tiszteletére adott lakomáján maga is helyet foglaljon.
Az egész nyugágyat kivitték a szenvedővel együtt az étterembe, s a jégtartó vederben az ő sérült lábára való borítékok helyett inkább a pezsgőspalackokat hűtötték be, anélkül, hogy valaki észrevette volna a tévedést.
1 Volt is nagy áldomás! Hat vagy hét honvédtiszt vendégen kívül ott volt még a helybeli plébánus is és a szomszéd falubeli lutheránus lelkész, a jószágigazgató és egynehány vidéki celeb-ritás, a megyei seborvos és több tisztelgő deputáció honorácior vezértagjai: igen nagy asztal volt.
S mint ez inár nálunk ősi jó szokás, hogy a mennyei ado-mányt, a bort, nem isszák csak azért, hogy igyanak; de minden pohárhoz egy felköszöntésnek is kell járulni, amiben kell elmés-ségnek is ragyogni, jóleső hízelgésnek ékeskedni, lelkesedés superlativusának lángolni, mint magában a borban. Ilyen-formán fel lett köszöntve Gorombolyi tábornok, mint a had-járat leendő Napóleonja; ezt a tósztot a házigazda robbantá el; rá visszaröppentyűzött Gorombolyi, éltetve a grófot, mint nagy államférfi ősének méltó utódát s Magyarország praesump-tiv külügyminiszterét. A plébános urat felköszönték, mint
leendő esztergomi érseket és hercegprimást; a lutheri tisztele-test, mint az ujjáalakítandó felsőháznak superintendensi minő
ségben a római prelátusokkal egy sorban ülendő tagját, Pálma 194
grófnőt, mint második Rozgonyi Cicellét. (Pálma föltette niagában, hogy amint megérkezik Ferenc, rögtön megkér-dezi tőle, ki volt az a Rozgonyi Cicelle?) Miután a jelenlevők ekképp fölosztották egymás között a legfőbb dignitásokat, azután megemlékezés történt a távollevőkről is, azok közt elsősorban a mi derék szolgabíránkról és hősünkről, a bibliai Gideonról (ezt az áldomást még csak a szerény lutheránus pap mondá). De már a plébános magasabbra emelte Őt a pohará-val; mert az már hallott valamit a dörgésből: ő éltette a távol-levőt, mint Felső-Magyarország megszabadítóját, megyénk lumenét, a leendő főkormánybiztost, akit annyira szeret ez a nép, hogy ha egész Magyarország respublica lesz is, az ő ked-veért legalább ezt a kis darab részt meghagyjuk „tót királyság-nak", s benne Illavay Ferit „tót királynak". De már ily nagy mondásokkal nem engedheté magát elhomályosítani Gorom-bolyi: ő még nagyobbat lódított rajta: éltette barátját, mint Magyarország leendő belügyminiszterét. Az elért siker végre a legszélső merényletre tüzelé fel a jelenlevő gargóvári uradalmi igazgatót: rég a nyelve ht\yén ágaskodott ez a tószt, végre elszakítá a kötőfékét: ő poharát a távollevőért akképp emelte, minr aki által a hajdani Bercsényi alatt egy úrnak hódolt, aztán kétfelé szakított gargóvári és apátvári uradalmak ismét egye-sülendők lesznek! S a merész tószt teljesen sikerült. A gróf maga is édesdeden mosolygott és megbocsátott az árulá-sért, neki is az volt az álma! S az általános pohárösszecsöndü-lésben láthatta Pálma, mily népszerű ez a gondolat! A vendé-gek mindegyike odasietett őhozzá, poharát az övéhez koccin-tani. Ferenc nagyon kedves embere lett az egész uradalmi tisztségnek, amióta lemondott a számadásvizsgálás alávaló hivataláról. Hisz ez nagyon jó uraság lesz! „Élni és élni hagyni!"
ez az igazi nemesi jelszó. Olyan ember lesz itt megint, aki nem aprólékoskodik; egy igazi úr. Az ilyen úr a „kicsinyeket"
engedi csipegetni, a „nagyobbakat" engedi markolgatni; ő maga csak nyalábol, - ha hozzájut .
.
9* 195
Ime milyen szépen elnyalábolja a roppant apátvári uradal-mat.
Mert ez a világ dicső rende: a szegény béres hadd húzzon a tiszttartó kazalából; a tiszttartó hadd rakjon kazalt a földesúr dominiumából: a földesúr aztán kanyarítson magának egész dominiumot: ott az ország, az elég nagy úr.
Tehát ittak sokat és nagyokat Illavay egészségeért; amíg ő
maga valahol egy útféli csárdában üldögélt egyedül, várva az elő nem kerülő forspontra, s hogy milyen evés-ivásnak mehetett végére, azt elképzelheti minden ember, aki megtudja, hogy az egész útja hosszában már öt nap óta gyalog- és lovas-dandárok vonultak előtte végig.
A díszlakoma közmegelégedésre végződött. A feketekávét már a nyitott teraszon költötték el; ott jobban lehetett sziva-rozni. A finom erős rostopsinból ahány poharat kiürítettek, annyiszor mondták, hogy „így fogyjon el a muszka!"
' A gróf csontzúzódása már akkorra annyira megjavult, hogy egy fogantyús pálca segélyével maga lábán is tudott bicegni, sőt a vendégekhez is ki aklrt menni a teraszra; szeren-cséjére, mr. Cousin (a súgó) még emlékezett a szerepére, s fi-gyelmezteté, hogy a hidegborogatás' után a sebesült lábával könnyen orbáncot kaphat, ha a szél megfújja; sokkal jobb lesz, ha a szobájába megy, s egy kis félórai pihenést enged magá-nak. De Temetvényi nem akarta magának elengedni azt a
gyö-nyörűséget, hogy a vendégeit fájós lábbal is mulattassa.
- Hátha ütközetben volnánk együtt! - mondá Gorom-bolyinak. - Emlékezik ön arra a muszka hadvezérre, akinek a csatában ellőtték a lábát, s aztán szánkóra tétette magát, úgy vezényelt tovább az ütközetben? Hogy is hívták csak?
- Muszka volt? Nem létezett rám nézve! - utasítá el a kér-dést magától Gorombolyi. - De valóban nem engedjük meg a grófnak, hogy tovább velünk időzzön. Helytállunk magunk is a további harc folyamában. Akik megálltunk a bronzüte-gekkel szemben, az üvegből öntött ütegek elől sem
futamo-• 196