• Nem Talált Eredményt

Kijelölés, az éves jelentés, valamint a kijelölt szervezetek kijelölést követő ellenőrzése

In document MAGYAR KÖZLÖNY (Pldal 35-45)

4. § A kijelölő hatóság R. 15. §-a szerinti döntése 5 évig hatályos.

5. § (1) A  kijelölt szervezet az  előző évben végzett megfelelőségértékelő tevékenységéről készített jelentését (a továbbiakban: éves jelentés) minden évben január 31-éig megküldi a kijelölő hatóságnak.

(2) Az éves jelentés a következőket tartalmazza:

a) a megrendelő gazdasági szereplők, a velük megkötött szerződések, a vizsgálati, ellenőrzési jegyzőkönyvek, a kiadott tanúsítványok számát, megfelelésértékelési területek szerinti bontásban,

b) a közreműködő szervezet nevét, ha a kijelölt szervezet közreműködőt vett igénybe,

c) a gazdasági szereplőknek a kijelölt szervezet tevékenységével összefüggő panaszai felsorolását és a panaszok kivizsgálásának eredményét,

d) a kijelölt megfelelőségértékelési területtel kapcsolatos azon képzések felsorolását, amelyeken a  kérelmező szervezet személyzete részt vett,

e) az R. 2. § (2) bekezdés e) pontjában meghatározott részvétel bemutatását,

f) a kijelölt megfelelőségértékelési területen a termék forgalmazására vonatkozó rendelkezések megsértésével összefüggésben a  piacfelügyeleti hatóságnak és a  kijelölt megfelelőségértékelési területen működő más megfelelőségértékelő szervezeteknek küldött tájékoztatások számát, valamint

g) a visszavont tanúsítványok számát.

6. § Ha a  kijelölés az  Msztv. 6.  § (3)  bekezdésének b)  pontja szerint csatolt dokumentumok alapján történt, a  kijelölő hatóság évente ellenőrzi a kijelölés feltételeinek meglétét és folyamatos betartását.

5. Záró rendelkezések

7. § Ez a rendelet 2019. január 1-jén lép hatályba.

Orbán Viktor s. k.,

miniszterelnök

1. melléklet a 495/2017. (XII. 29.) Korm. rendelethez

A kijelölésre irányuló kérelem tartalmi elemei

1. A kérelem – az Msztv. 6. § (2) bekezdésében meghatározottakon túl – tartalmazza a) a kérelmező elérhetőségét és honlapcímét,

b) a foglalkoztatotti létszámot,

c) a megfelelőségértékelő tevékenység végzéséhez szükséges szakmai képesítés és gyakorlat követelményét teljesítő munkavállaló, vagy a  kérelmezővel munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló személy szakterületeinek felsorolását,

38798 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2017. évi 231. szám

d) a kérelmezett megfelelőségértékelési tevékenységet – vizsgálat, ellenőrzés vagy tanúsítás vagy ezek együttesen – és az eljárással érintett termék megjelölését.

2. A kérelemben a kérelmező nyilatkozik, hogy

a) a kérelmezett megfelelőségértékelési tevékenység harmonizációs uniós jogi aktus hatálya alá tartozik-e, valamint arról, hogy rendelkezik-e arra akkreditálással,

b) az összeférhetetlenség megállapítása esetén rendelkezik-e a  függetlenség helyreállítására vonatkozó eljárással,

c) ha a kijelölést

ca) vizsgálatra kéri, és már végzett vizsgálatot a  kérelmezett megfelelőségértékelési területen, úgy a kérelem benyújtását megelőző két évben elvégzett vizsgálatok számáról,

cb) ellenőrzésre kéri, és már végzett ellenőrzést a  kérelmezett megfelelőségértékelési területen, úgy a kérelem benyújtását megelőző két évben lefolytatott ellenőrzések számáról, vagy

cc) tanúsításra kéri, és már végzett tanúsítást a  kérelmezett megfelelőségértékelési területen, úgy a kérelem benyújtását megelőző két évben lefolytatott eljárások számáról,

d) a megfelelőségértékelési tevékenység végzésére irányuló szerződés részévé váló általános szerződési feltételei megfelelnek-e az R. 4. §-ában foglaltaknak,

e) rendelkezik-e az  előző évi megfelelőségértékelési tevékenységéről készített, a  kijelölő hatósághoz évente benyújtandó jelentés alapjául szolgáló, a  kijelölt megfelelőségértékelési területhez igazított éves jelentés mintájával,

f) rendelkezik-e eljárással a kiadott tanúsítványok alkalmazásának ellenőrzésére,

g) rendelkezik-e a tanúsítvány hatályának korlátozására, felfüggesztésére, visszavonására vonatkozó eljárással, ha a tanúsított termék már nem elégíti ki a vonatkozó követelményeket,

h) rendelkezik-e eljárással a  megfelelőségértékelési tevékenysége során kiadott dokumentumok – így különösen vizsgálati, ellenőrzési jegyzőkönyvek, tanúsítványok – őrzésére és a  megismert bizalmas információk kezelésére vonatkozóan,

i) a megfelelőségértékelési tevékenység során megismert üzleti titok és bizalmas információ megtartását vállalja-e,

j) rendelkezik-e kidolgozott eljárással

ja) a kijelölő hatóság Msztv. 5.  § (4)  bekezdés szerinti, R. 5.  § (1)  bekezdés, valamint R. 8.  § (1) és (3) bekezdés szerinti,

jb) a megfelelőségértékelési tevékenységet végző személyzet R. 2. § (2) bekezdés e) pontja szerinti, jc) az R. 2. § (5) bekezdés szerinti,

jd) a hatáskörrel rendelkező piacfelügyeleti hatóság R. 8. § (2) bekezdése szerinti,

je) más megfelelőségértékelési szervezetek és – bejelentett szervezet esetén – más bejelentett szervezetek R. 8. § (4)–(5) bekezdés szerinti

tájékoztatására vonatkozóan,

k) tanúsító szervezetként megköveteli-e, hogy a  megfelelőségértékelést megrendelők tartsanak nyilván minden, a tanúsított termékkel kapcsolatos panaszt és az azok rendezésére tett intézkedéseket.

3. A kérelmező közreműködő igénybevétele esetén nyilatkozik

a) a közreműködő elérhetőségéről az általa végzendő feladatokról, b) arról, hogy vállalja a megrendelő beleegyezésének beszerzését,

c) arról, hogy a  közreműködő laboratóriumai megfelelnek a  vizsgáló laboratóriumok felkészültségének követelményeire vonatkozó előírásoknak,

d) arról, hogy az  ellenőrzést végző közreműködő megfelel az  ellenőrzést végző szervezetek működésének feltételeire vonatkozó előírásoknak.

4. A kérelmező a kérelemben nyilatkozik, hogy ha a kijelölést tanúsításra kéri, van-e eljárása a tevékenységével érintett szervezetek, termékek és tanúsítványok jegyzékének elkészítésére, ennek karbantartására, valamint hozzáférhetővé tételére.

5. A kérelmező felsorolja az értékelők elérhetőségét, az értékelt tevékenység fajtáit, az értékelés tárgyát és az okiratok számát, valamint az értékelés időpontját és érvényességét.

6. A  kérelmező képviselője nyilatkozik arról, hogy az  1–5.  pontokban közölt válaszok és adatok a  valóságnak megfelelnek.

M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2017. évi 231. szám 38799

A Kormány 496/2017. (XII. 29.) Korm. rendelete

az atomenergia alkalmazásával összefüggő hatósági engedélyek kiadásához szükséges rendőrségi szakhatósági hozzájárulás szempontjairól

A Kormány az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény 67/A. §-ában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § (1) Az  atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény (a  továbbiakban: Atv.) 2.  melléklet 34. sor szerinti szakkérdés vizsgálata érdekében a  hatóság a  fizikai védelemről és a  kapcsolódó engedélyezési, jelentési és ellenőrzési rendszerről szóló 190/2011. (IX. 9.) Korm. rendelet (a  továbbiakban: Korm. rendelet) 4.  melléklet 2.  pontjában meghatározott Fizikai Védelmi Tervet a szakhatóság rendelkezésére bocsátja.

(2) Az  Atv. 2.  melléklet 35. sor szerinti szakkérdés vizsgálata érdekében a  hatóság a  Korm. rendelet 4.  melléklet 1. pontjában meghatározott Fizikai Védelmi Tervet a szakhatóság rendelkezésére bocsátja.

2. § (1) A  szakhatósági állásfoglalás kialakításakor az  általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv által vizsgálandó szakkérdés eldöntése során a  rendőrségnek az  engedélyes által benyújtott Fizikai Védelmi Tervnek a Korm. rendelet hatályos előírásainak való megfelelését kell vizsgálnia.

(2) A  Korm. rendelet 6–30.  §-ában foglalt követelmények teljesítése esetén a  Korm. rendelet 2., 3. és 6.  mellékletében meghatározott követelményektől való eltérés lehetősége vonatkozásában a rendőrség az általa vizsgálandó szakkérdést abból a szempontból vizsgálja, hogy az eltérés rendészeti vonatkozásában milyen feltételek alapján engedélyezhető.

(3) Ha a  Korm. rendelet 37.  § (5)  bekezdésében meghatározott esetben az  OAH az  eljárásába a  rendőrséget szakhatóságként bevonja, a  rendőrség rendészeti szempontból azt vizsgálja, hogy a  fizikai védelmi rendszernek az  OAH által meghatározott időpontig történő teljes kiépüléséig, a  megvalósulás ütemezésének megfelelően az engedélyesnek milyen átmeneti intézkedéseket kell teljesítenie.

3. § Ez a rendelet 2018. január 1-jén lép hatályba.

Orbán Viktor s. k.,

miniszterelnök

A Kormány 497/2017. (XII. 29.) Korm. rendelete

egyes energetikai tárgyú kormányrendeletek módosításáról

A Kormány a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény 50/A. § (1) bekezdés 2. és 31. pontjában,

a 2. alcím tekintetében a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény 170. § (1) bekezdés 6., 7. és 13. pontjában, a 3. alcím tekintetében a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény 132. § 1., 8., 13., 35. és 40. pontjában

kapott felhatalmazás alapján,

az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva, a következőket rendeli el:

1. A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény végrehajtásáról szóló 203/1998. (XII. 19.) Korm. rendelet módosítása

1. § A bányászatról szóló 1993.  évi XLVIII.  törvény végrehajtásáról szóló 203/1998. (XII. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Bt. Vhr.) az 1. §-t követően következő alcímmel egészül ki:

„(A Bt. 5. §-ához)

1/A.  § (1) Bányászati hulladékkezelő létesítmény (a  továbbiakban: hulladékkezelő létesítmény) a  bányafelügyelet engedélyével üzemeltethető. A bányafelügyelet a működés engedélyezéséről

a) ha a hulladékkezelő létesítmény kialakítása építési tevékenységgel nem jár, a műszaki üzemi terv jóváhagyása, vagy b) ha a  hulladékkezelő létesítmény kialakítása építési tevékenységgel jár, annak használatbavételi vagy fennmaradási engedélyezési eljárása

során dönt.

38800 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2017. évi 231. szám

(2) Az engedélykérelem a következőket tartalmazza:

a) az üzemeltető megjelölése,

b) a hulladékkezelő létesítmény javasolt helye,

c) a bányászati hulladékok kezeléséről szóló miniszteri rendelet (a  továbbiakban: R.) szerinti bányászati hulladék-gazdálkodási terv,

d) az R. szerinti pénzügyi garancia vagy azzal egyenértékű megfelelő intézkedés bemutatása.

(3) Ha a  hulladékkezelő létesítmény üzemeltetéséhez környezetvédelmi vagy egységes környezethasználati engedély szükséges, a  kérelemhez mellékelni kell a  véglegessé vált környezetvédelmi vagy egységes környezethasználati engedélyt.

(4) A bányafelügyelet akkor adja meg az engedélyt, ha az üzemeltető igazolja, hogy a) az üzemeltető felkészült az R. által támasztott követelmények betartására, és b) a hulladékkezelés nem ellentétes a hulladékról szóló törvény általános elveivel.

(5) A  bányafelügyelet a  működési engedélyezési eljárás során dönt a  bányászati hulladék-gazdálkodási terv jóváhagyásáról, az  üzemeltető által felajánlott pénzügyi biztosíték elfogadásáról és a  hulladékkezelő létesítmény R. szerinti besorolásáról.

(6) A bányafelügyelet hivatalból módosítja az engedély feltételeit, ha

a) a hulladékkezelő létesítmény üzemelésében vagy az elhelyezett hulladékban jelentős változások, így különösen az üzemeltető változása, a hulladék veszélyességének változása következnek be,

b) az üzemeltető által az R. szerint jelentett monitoring eredmények, valamint a végrehajtott ellenőrzések alapján indokolt,

c) az Európai Unió által nyilvántartott, elérhető technikában beálló jelentős változás következik be.

(7) Az engedélyben foglalt információkat a bányafelügyelet az illetékes nemzeti és közösségi statisztikai hivatalok számára hozzáférhetővé teszi statisztikai célból történő megkeresés esetén. Az  üzleti titkot képező információk –  különösen az  üzleti kapcsolatok, a  költségösszetevők és a  gazdaságosan kitermelhető ásványvagyon mennyisége – nem hozhatók nyilvánosságra.

1/B.  § (1) A  bányafelügyelet az  engedélykérelem benyújtását követő 5 napon belül a  hivatalában, valamint a  hulladékkezelő létesítmény helye szerint illetékes települési önkormányzat hivatalának hirdetőtábláján közleményt tesz közzé, amely tartalmazza:

a) az engedélykérelmet,

b) ha az  engedélykérelemről hozott döntés konzultáció tárgyát képezi az  Európai Unió tagállamai között, az  erre vonatkozó tájékoztatást,

c) tájékoztatást arról, hogy a  bányafelügyelettől az  üggyel kapcsolatban felvilágosítás kérhető, arra észrevétel tehető, valamint ezek módját és határidejét, a bányafelügyelet kapcsolattartásra szolgáló elérhetőségét,

d) a döntés során irányadó szempontokat,

e) az engedély vagy az engedély feltételeinek módosítása esetén az arra vonatkozó javaslatról tájékoztatást, f) az üggyel kapcsolatos információk közzétételének helyét, idejét és módját, és

g) az R. szerinti nyilvánosság (a továbbiakban: nyilvánosság) megfelelő felkészülését és részvételét biztosító egyéb intézkedéseket.

(2) Az önkormányzat jegyzője biztosítja a bányafelügyelet által megküldött engedélyezési dokumentációba történő betekintést a  R. szerinti érintett nyilvánosság (a  továbbiakban: érintett nyilvánosság) számára az  engedélyezési dokumentáció kézhezvételét követően.

(3) A bányafelügyelet a közzétételt követően az érintett nyilvánosság számára hivatalában hozzáférhetővé teszi a) az engedélykérelmet és az  ahhoz kapcsolódó egyéb hatósági döntéseket, szakértői véleményeket, és a nyilvánossággal közölt valamennyi információt,

b) az (1) bekezdésben meghatározott tájékoztatáson felül minden olyan információt, amely kapcsolódik az 1/A. § szerinti döntéshez, és amely csak azután áll rendelkezésre, miután a  nyilvánosság tájékoztatása az  (1)  bekezdés szerint megtörtént.

(4) Az  érintett nyilvánosság az  (1)  bekezdés szerinti közlemény közzétételét követő 8 napon belül a bányafelügyeletnél észrevételt tehet és konzultációt kezdeményezhet. A bányafelügyelet az érintett nyilvánosság észrevételét és véleményét a döntéshozatal során érdemben köteles vizsgálni és megfelelően figyelembe venni.

(5) A  bányafelügyelet a  döntéséről az  (1)  bekezdésben meghatározott módon, a  határozat közzétételével tájékoztatja az érintett nyilvánosságot.

(6) Az engedélyek 1/A. § (6) bekezdése szerinti módosítására irányuló eljárás során e § rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell.”

M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2017. évi 231. szám 38801 2. § A Bt. Vhr. az 1/C. §-t megelőzően a következő alcím címmel egészül ki:

„(A Bt. 6. §-ához)”

2. A villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 273/2007. (X. 19.) Korm. rendelet módosítása

3. § A villamos energiáról szóló 2007.  évi LXXXVI.  törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 273/2007.

(X. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Vet. Vhr.) az 1. §-t követően a következő alcímmel egészül ki:

„(A VET 6. §-ához)

Az 50 MW, és az ezt meghaladó névleges teljesítőképességű erőművek biztonsági energiaforrás-készletének felhasználása 1/A.  § (1) Az  50 MW, és az  ezt meghaladó névleges teljesítőképességű erőműre vonatkozó termelői működési engedélyes az  átviteli rendszerirányító álláspontját is tartalmazó kérelmére – ha jogszabály másként nem rendelkezik – a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (a továbbiakban: Hivatal) elnöke engedélyezheti a miniszteri rendelet szerinti biztonsági energiaforrás-készlet felhasználását, ha a termelői működési engedélyes egy vagy több erőművének normatív energiahordozó-készlete olyan mértékben csökken, hogy az  a  villamos energia folyamatos termelését veszélyezteti.

(2) Az  (1)  bekezdés szerint felhasznált biztonsági energiaforrás-készlet visszapótlásának határidejéről a  Hivatal elnöke határoz.

(3) A Hivatal elnöke az e § szerint hozott határozatait az átviteli rendszerirányítónak is megküldi.”

4. § A Vet. Vhr. 113. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„113.  § Az  egyetemes szolgáltatónak a  VET 145.  § (4)  bekezdése szerinti árszabás áraira vonatkozó javaslatához – az ár átlagára vonatkozó számításokon kívül – árszabásonként is be kell mutatnia az alkalmazni kívánt díjtételeket, valamint az azokat megalapozó számításokat.”

5. § (1) A Vet. Vhr. 1. számú melléklete az 1. melléklet szerint módosul.

(2) A Vet. Vhr. 15. számú melléklete helyébe a 2. melléklet lép.

(3) A Vet. Vhr. 22. számú melléklete a 3. melléklet szerint módosul.

6. § A Vet. Vhr.

a) 2. §-ában a „Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (a továbbiakban: Hivatal)” szövegrész helyébe a „Hivatal” szöveg,

b) 110. § (3) bekezdésében az „a szervezett villamosenergia-piacon való értékesítési kötelezettsége keretében”

szövegrész helyébe az  „a szervezett villamosenergia-piacon, illetve a  villamos energiához kapcsolódó származtatott ügylettel kereskedést biztosító, a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény szerinti szabályozott piacon” szöveg,

c) 113/A.  § (2)  bekezdésében az  „a VET 98.  §-ában, valamint 145.  §-ában foglalt jogkövetkezményeket alkalmazza.” szövegrész helyébe az „a VET 96–98. §-ában, valamint a 141. § (12) bekezdésében meghatározott jogkövetkezményeket alkalmazza.” szöveg,

d) 113/A. § (3) bekezdésében a „március 31-ig” szövegrész helyébe az „április 30-ig” szöveg lép.

3. A földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 19/2009. (I. 30.) Korm. rendelet módosítása

7. § A földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 19/2009. (I. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Get. Vhr.) a következő 28/A. §-sal egészül ki:

„28/A.  § Ha a  földgázkereskedő egyetemes szolgáltatásra vonatkozó engedéllyel is rendelkezik, az  engedélyes a nyilvántartásaiban és a rendszerhasználati szerződésekben az egyetemes szolgáltatás keretében földgázt vételező felhasználók ellátásához szükséges földgázmennyiségre vonatkozó adatokat elkülönítetten tartja nyilván és kezeli.”

38802 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2017. évi 231. szám

8. § A Get. Vhr. 89. §-a a következő (5) bekezdéssel egészül ki:

„(5) A  (4)  bekezdés szerinti feladatai ellátása során az  elosztó és a  szállítási rendszerüzemeltető az  egyetemes szolgáltatás keretében vételező felhasználók tekintetében az adatokat elkülönítetten tartja nyilván és kezeli.”

9. § A Get. Vhr. 2. számú melléklete a 4. melléklet szerint módosul.

10. § Hatályát veszti a Get. Vhr. 132. § (1) bekezdés b), c) és h) pontja.

4. Záró rendelkezések

11. § Ez a rendelet 2018. január 1-jén lép hatályba.

Orbán Viktor s. k.,

miniszterelnök

1. melléklet a 497/2017. (XII. 29.) Korm. rendelethez

A Vet. Vhr. 1. számú melléklete a következő 4.10. ponttal egészül ki:

„4.10. Az  előre fizetős mérő használatával vételezett villamos energia mennyisége és ára vonatkozásában az egyetemes szolgáltató – a hibás mérés kivételével – utólagos elszámolás-korrekciót nem alkalmazhat.”

2. melléklet a 497/2017. (XII. 29.) Korm. rendelethez

„15. számú melléklet a 273/2007. (X. 19.) Korm. rendelethez

1. Villamosenergia-kereskedelmi engedély kérelemhez benyújtandó dokumentumok 1.1. Az 54. §-ban meghatározott dokumentumok.

1.2. Az adott és a következő naptári vagy üzleti évre szóló, független könyvvizsgáló által ellenőrzött üzleti terv részletes ismertetése.

1.3. Külföldi kérelmező esetén nyilatkozat és igazolás arra vonatkozóan, hogy a  kérelmező bejegyzésének helye szerinti országban milyen jogosultság vagy engedély alapján végzi villamosenergia-kereskedelmi tevékenységét.

1.4. Külföldi kérelmező esetén a 79. § (3) bekezdésében foglalt igazolás.

1.5. Külföldi kérelmező esetén a  VET 88.  § (1)  bekezdés b)  pontjában meghatározott feltételek teljesítésének igazolása, valamint a képviselő megnevezése, képviseleti jogának igazolása és az elérhetőségére vonatkozó adatok.

1.6. Az  alkalmazni kívánt üzletszabályzat tervezetének szövege vagy a  VET 72.  § (5)  bekezdése szerinti üzletszabályzat készítés alóli felmentésre irányuló kérelem.

2. Korlátozott villamosenergia-kereskedelmi engedély kérelemhez benyújtandó dokumentumok 2.1. Az 54. §-ban meghatározott dokumentumok.

2.2. Az adott és a következő naptári vagy üzleti évre szóló, független könyvvizsgáló által ellenőrzött üzleti terv részletes ismertetése.

2.3. Külföldi kérelmező esetén nyilatkozat és igazolás arra vonatkozóan, hogy a  kérelmező bejegyzésének helye szerinti országban milyen jogosultság vagy engedély alapján végzi villamosenergia-kereskedelmi tevékenységét.

2.4. Külföldi kérelmező esetén a 79. § (3) bekezdésében foglalt igazolás.

2.5. Külföldi kérelmező esetén a  VET 88.  § (2) vagy (3)  bekezdésében meghatározott feltételek teljesítésének igazolása, valamint a képviselő megnevezése, képviseleti jogának igazolása és az elérhetőségére vonatkozó adatok.”

M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2017. évi 231. szám 38803 3. melléklet a 497/2017. (XII. 29.) Korm. rendelethez

A Vet. Vhr. 22. számú melléklet 1. pont 1.3. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Az alkalmazott berendezésektől függetlenül)

„1.3. gyári szám, ha az rendelkezésre áll,”

4. melléklet a 497/2017. (XII. 29.) Korm. rendelethez

A Get. Vhr. 2. számú melléklete a következő 6.18. ponttal egészül ki:

„6.18. Az  előre fizetős mérő használatával vételezett földgáz mennyisége és ára vonatkozásában az  egyetemes szolgáltató – a hibás mérés kivételével – utólagos elszámolás-korrekciót nem alkalmazhat.”

A Kormány 498/2017. (XII. 29.) Korm. rendelete

a költségvetési intézmények fosszilis energia felhasználásának csökkentése érdekében napelemes villamosenergia-termelő erőmű működtetéséről szóló 232/2015. (VIII. 20.) Korm. rendelet módosításáról A Kormány az  Alaptörvény 15.  cikk (3)  bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § A költségvetési intézmények fosszilis energia felhasználásának csökkentése érdekében napelemes villamosenergia-termelő erőmű működtetéséről szóló 232/2015. (VIII. 20.) Korm. rendelet 9.  § (2)  bekezdése helyébe a  következő rendelkezés lép:

„(2) Az e rendelet szerinti általános forgalmi adó alapjának meghatározása – a végfelhasználó által fizetendő díjai szempontjából neki kedvezőbb módon – a villamos energia egyetemes szolgáltatás árképzéséről szóló miniszteri rendelet szerinti közintézményi árszabás alapján, vagy a végfelhasználó által a közte és a villamosenergia-kereskedő között létrejött villamosenergia-kereskedelmi szerződésben meghatározott villamos energia értékesítési ára alapján történik.”

2. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

Orbán Viktor s. k.,

miniszterelnök

38804 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2017. évi 231. szám

A Kormány 499/2017. (XII. 29.) Korm. rendelete

a társasházkezelő, az ingatlankezelő, az ingatlanközvetítő, valamint az ingatlanvagyon-értékelő és

-közvetítő szolgáltatói tevékenység üzletszerűen történő végzésének feltételeiről és a nyilvántartásba vétel részletes szabályairól

A Kormány a  lakások és helyiségek bérletére, valamint az  elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény 87/A. és 87/B.  §-ában, a  társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény 65.  § 1.  pontjában és 66.  §-ában, valamint a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló 2009. évi LXXVI. törvény 53. § a)  pontjában kapott felhatalmazás alapján, az  Alaptörvény 15.  cikk (1)  bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § Az üzletszerű

a) társasházkezelő vagy ingatlankezelő,

b) ingatlanközvetítő vagy ingatlanvagyon-értékelő és -közvetítő

tevékenység (a  továbbiakban együtt: szolgáltatási tevékenység) végzéséhez szükséges bejelentést az ingatlanvállalkozás-felügyeleti hatóságnál (a továbbiakban: hatóság) kell megtenni.

2. § A Kormány

a) az üzletszerű társasházkezelői és üzletszerű ingatlankezelői tevékenység tekintetében hatóságként a  szolgáltató lakóhelye vagy székhelye szerint illetékes fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatalát jelöli ki,

b) az üzletszerű ingatlanközvetítői, valamint az üzletszerű ingatlanvagyon-értékelő és -közvetítői tevékenység tekintetében hatóságként a  szolgáltató lakóhelye vagy székhelye szerint illetékes megyeszékhely szerinti városi önkormányzat jegyzőjét, Pest megyében a megyei önkormányzat főjegyzőjét, Budapesten a Fővárosi Önkormányzat Főjegyzőjét jelöli ki. Az  ingatlanvállalkozás-felügyeleti hatósági eljárásban a  jegyző, illetve a főjegyző a megye, illetve a főváros területére kiterjedő illetékességgel jár el.

3. § Szolgáltatási tevékenységet olyan

a) természetes személy szolgáltató végezhet, aki

aa) a  nemzetgazdasági miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről szóló miniszteri rendelet szerinti társasházkezelői, ingatlankezelői, ingatlanközvetítői vagy ingatlanvagyon-értékelő és -közvetítői szakképesítéssel (a  továbbiakban:

szakképesítés) rendelkezik, és

ab) olyan gazdálkodó szervezet személyesen közreműködő tagja, alkalmazottja vagy foglalkoztatottja, melynek tevékenységi köre az  általa nyújtani kívánt, mindenkor hatályos TEÁOR nómenklatúra szerinti ingatlanügynöki vagy -kezelési szolgáltatásra is kiterjed,

b) gazdálkodó szervezet szolgáltató végezhet,

ba) amelynek tevékenységi köre az  általa nyújtani kívánt, mindenkor hatályos TEÁOR nómenklatúra szerinti ingatlanügynöki vagy -kezelési szolgáltatásra is kiterjed, és

bb) amely legalább egy olyan személyesen közreműködő taggal, alkalmazottal vagy − egyéni vállalkozó esetén, ha a tevékenységet nem maga látja el, legalább egy olyan − foglalkoztatottal rendelkezik, aki a  hatóság által vezetett, általa nyújtani kívánt szolgáltatásra vonatkozó, e  rendelet szerinti nyilvántartásban szerepel.

4. § (1) A  bejelentés a  szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló 2009.  évi LXXVI. törvény 22.  § (1)  bekezdésében meghatározott adatokon túl – üzletszerű ingatlanközvetítő vagy ingatlanvagyon-értékelő és -közvetítő tevékenység esetén – a  lakások és helyiségek bérletére, valamint az  elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény 64/C.  § (3)  bekezdésében meghatározott adatokon is túlmenően – tartalmazza

a) a szolgáltatási tevékenység során használni kívánt nyelv vagy nyelvek megjelölését, b) a hatósággal való kapcsolattartás módját,

M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2017. évi 231. szám 38805 c) természetes személy szolgáltató esetén

ca) a szakképesítését tanúsító bizonyítvány számát, kiadása helyét és időpontját, valamint az azt kiállító intézmény megjelölését,

cb) a szolgáltató munkáltatójának nevét és székhelyét, d) gazdálkodó szervezet szolgáltató esetén

cb) a szolgáltató munkáltatójának nevét és székhelyét, d) gazdálkodó szervezet szolgáltató esetén

In document MAGYAR KÖZLÖNY (Pldal 35-45)