Jóval sötétedés után ért haza. A villanyok bevilágították az egész udvart. Kintről, látta az öreg Vágót, az anyját, meg Évát. Ültek a konyhába és vitatkoztak. Nem volt az veszekedés, ezt már ismerte. Ez csak olyan emeltebb hangú perlekedés, vitatkozás volt.
Hiányolta a nagymamát, meg Lalit. - Biztosan nincsenek még itthon, aztán eszébe jutott, ha a nagy-mama mostanáig nem jött haza, akkor csak részegen lehet vele már találkozni. Mielőtt bement volna, hátul megkereste a vécét.
Visszafelé jövet zokogó sírásra lett figyelmes. Körülnézett, nem látott az udvaron senkit. A sírás tovább kísértett. Mozdulatlanul figyelt, aztán tisztán hallotta a szipogást, a sufnik irányából. Közelebb ment és ekkor lepődött meg igazán, mert a sírás az ő rekeszükből jött. Sejtette, mi történhetett.
Az ajtón nem volt lakat, csak kívülről dugtak a lakatpánt karikájába egy facöveket. Feltépte az ajtót, a nagymama ott kuporgott a farakás tövében és csendesen sírt.
- Hogy került ide? - kérdezte hirtelen. A nagymama nem válaszolt, csak sírt továbbra is, keservesen.
- Válaszoljon! - kérlelte nyomatékkal, de minden hiába.
Felsegítette, alig volt ereje, hogy állni tudjon. Átfogta derekát. Most érezte milyen sovány, csak csont és bőr. Persze az ital, neki sem használ.
Lassan vezette a lakáshoz.
- Megölöm! - mondta teljes gyűlölettel a nagymama.
- Jöjjön! - kérlelte, mert érezte, hogy elhagyja magát.
- Nem megyek! - vetette meg hirtelen a lábát.
- Jöjjön szépen. Segítek! - biztatta még.
Lassú, óvatos járással érték el a konyhaajtót. Elfáradt a karja a nagymama tartásában. A kilincset csak a könyökével tudta kinyitni. Lenyomta, és lábával berúgta az ajtót. Mind a két kezével felemelte a nagymamát a küszöbre. Így könnyűnek találta. A többiek döbbent arccal várakoztak és nézték az érke-zőket. Nusi néni szólalt meg elsőnek:
- Mi történt?
Vágó Géza nem válaszolt, a nagymama újból sírni kezdett. Lefektette a konyhai díványra, de felpat-tant. Nusi néni rémülten állt a konyha közepén.
- Az istenért, mi történt? - kérdezte aggodalmasan. - Mondjátok meg!
Minden szem a nagymamát nézte. Senki sem figyelt arra, hogy az öreg Vágó óvatosan felállt, lassú lépésekkel közelebb került a kijárati ajtóhoz. A kilincsen volt a keze, talán már a nyitási mozdulat is elkezdődött, amikor Vágó Géza észrevette az öreg szándékát. Közelebb lépett, és a lábát a kinyíló ajtó útjába feszítette. Az öreget meglepte a hirtelen kialakult ellenállás.
- Nem, nem megy innen sehová! - kiáltotta keményen. Látta az öreg apró szemét, amely az ijedtségtől, színtelenné változott. - Fiam!? - mondta fenyegetően és kérlelve egyszerre.
Nusi néni csak most figyelt fiára, meg az öregre, aztán a nagymamára nézett.
- Csak nem? - kérdezte érthetetlen csodálkozással. Az öreg szeppenve állt az ajtóban.
Itt marad, és végig hallgat! - mondta Vágó Géza erélyesen és most mindenre elszántan állt az öreggel szemben. A nagymama felsírt az ágyon, keservesen, szívszaggató sírással. Mindenki a nagymamára né-zett. Az öregnek ez a pillanatnyi szünetrész elegendő volt arra, hogy kinyissa az ajtót és megpróbáljon elszökni. Vágó Géza azonban résen volt és utána kapott. A hátán markolta meg zakóját, visszarántotta
a lakásba. - Azt mondtam, itt marad! - ordította és valóban gyűlölte az apját. A konyhaajtó nyitva maradt, a veszekedés hangja tisztán szétterjedt az udvaron.
- Ő tette? - kérdezte csodálkozással Nusi néni.
- Igen! - mondta Vágó Géza. - Bezárta a sufniba!
- Azért nem jött haza, és ezért hallgatott őkelme így! - fenyegette meg az öreget Nusi néni. - Hogy tehettél ilyet? - kérdezte és közelebb lépett az öreghez. Megállt előtte. - Válaszolj, ha kérdezlek! - kia-bált rá mérgesen.
Az öreg Vágó szeppenve állt, karjai súlytalanul lógtak. Arca gyűrött volt és fehér. Szánalmas kis féreg-nek nézett így ki. Nem válaszolt, néma maradt. Nusi néni ütésre emelte karját.
- Te rohadt csibész! - kiáltotta, és ütni kezdte. Az öreg felemelte kezét, hogy védje az arcát az ütések-től.
- Te ilyen pocsék ember vagy? - kérdezte, és nem hagyta abba az ütéseket. - Az anyámat bezárod? - újabb ütés csattant. - Téged kellene, te cafat, te roncs! - nyögte sírva és tovább verte tenyerével az öreg fejét, vállát.
- Kiabált velem - védekezett az öreg Vágó. - Részeg volt.
- Még te pofázol? - kérdezte emelkedettebb hangon Nusi néni és belerúgott az öreg lábába. Felszisz-szent, majd vitatkozni akart. Vágó Géza mérgesen kiabálni kezdett:
- Nem akarok hallani, egy szót sem! Megértette? Az öreg aprókat pislogva nézett rá.
- Ez így nem mehet tovább! Véget kell vetni ennek! Ez az utolsó alkalom, hogy ezt tette! Többé nem leszek belátással. Legközelebb, nem nézem, hogy az apám! - mondta mérgesen, kiabálva, majd ideges-ségében cigarettát kotort elő zsebéből és nehézkesen rágyújtott.
- Elvonóra kell elküldeni! - mondta a nagymama az ágyról.
- Legalább nyugtunk lesz - szólt közbe csöndesen Éva.
Az öreg eddig ott állt a konyha közepén. Nem szólt semmit, megindult újból az udvarra, de Vágó Géza ismét útját állta.
- Nem apám - mondta és megfogta a karját. - Még nem fejeztem be. Ha részegen jön haza legközelebb, itt nincs többé helye! Az öreg állt egy darabig, majd eltolta a fia karját. Lassú léptekkel, kiment az ud-varra.
- Kivágunk az utcára, mint a rongyot! - kiáltotta utána Nusi néni.
- Ne kiabáljanak! - szólt át a szemközti lakásból egy szemüveges, alacsony férfi. Vágó Géza most vette észre csak, hogy a lakók kint állnak az ajtóban és őket nézik. Az egész veszekedés ott zajlott le előttük.
Már ténylegesen elege volt az egészből. Most ez is belebeszél. Csak ez hiányzott!
- Fogja be a száját! - kiáltotta vissza mérgesen.
- Mit képzelnek, ezt fogjuk hallgatni? - hadonászott a szemüveges férfi.
- Dugja be a fülét! - mondta Vágó Géza.
- Nem tartozik magára, minek üti bele az orrát? - kérdezte Nusi néni mérgesen.
- Dugja be maga a... - magyarázta a szemüveges, alacsony férfi.
- Oda öregem, pontosan oda! - mondta Vágó Géza és elege volt ebből a civakodásból.
- Így nem beszélhet! - magyarázta Nusi néni.
- Ki tiltja meg?
Erre hirtelen nem tudtak válaszolni. A férfi folytatta:
- Én vagyok a tömbmegbízott!
- Szarok a tömbjére! - kacagott fel Nusi néni.
- Rohadt csibészek! - kiáltotta vissza. - Az egész családja! - Nem kérdeztük magát! - szögezte le Vágó Géza. - Törődjön a dolgával.
- Feljelentem magukat! - ordította az ajtóból.
- Csak azt tegye meg! - mondta Nusi néni.
- Szétverem a rohadt pofáját! - és mérgesen becsapta a konyhaajtót. A keretből két karika üveg kiesett.
Az egyik hangos csattanással a küszöbön tört ezer darabra, a másik a konyha kövezetén. Vágó Gézát a történtek, a szilánkjaiban csillogó üveg, a többiek néma hallgatása undorral fogta el. Undorodott ettől a környezettől, ettől az egész lakástól. Nem szólt egy szót sem, felvette az ágyról zakóját és köszönés nélkül, kiment az utcára.