egyszerük, szívrehatók? és nincs is ok, miért ne tartsuk meg ezek közül a divatosabbakat. Ki tagadná azt, hogy a zsol
tárok közt nehány, mint például: I, VIII, XV, XIX, XXIII, XXV, XXXIV, XLII, LXV, XC, CXXXVIII, CXLVI, némelly versek kihagyásával, korunkban is használható ? De visgáljuk elfogúlatlanul a dolgot. A százötven zsoltár verseinek majd fele nem énekelhető korunkban , egy része ezeknek alkalmi vala sz. Davidnál és más zsoltár – iróknál;
és ez az oka, hogy ellenségtőli üldöztetésben, némellyik zsoltár az Istent, mint haragos, rettentő boszuálló, romboló urat festi , nem miként a váltság munkája után őt atyánk nak tekinteni szeretjük, Ki birná ma épülettel énekelni a' XVIII, XXXVIII, LXVIII, LXIX, LXXVI, LXXVIII,
XCVII , CIX, CXL. stb. zsoltárokat?
Némelly zsoltárban csak egykét vers az énekelhető. A' mester, kántor e miatt szökdel az éneklendő versekkel; a' nép, kivált orgonás helyeken, hacsak fülsértő dictálás nem pótolja ki a hiányt, nem tudja mellyík vers énekeltetik, 's gyakran megesik, hogy mást énekel, mint amaz. Hányszor
nem esik meg, hogy a mester ritkábban előforduló zsoltárt
tévén ki, a nép nagy része nem tudja annak melódiáját, 's igy dadai énekként keringnek a hamis hangok az egyházban! De mi legfontosb tekintet itten: mi becsesb az idő
nél? mennyi hasznos, szükséges dolgokat nem tanulhatná
nak nagyobb és falusi oskoláinkban gyermekeink addig, mig
olly legio zsoltári textust és főkép graduale szerinti melódiát betanulni kénytelenek! Igazán szakmány, időtölő szakmány, a zsoltárok a szegény Ieformátus ifjúságon! Főbb oskoláink ban, egész 8 – 9 oskolán keresztül, oskola - számra ki van vetve nehanya a zsoltároknak, miknek melódiáival küzd a' tanulóság, 's miknek egy részét később elfelejti. 'S mi szükség ez idő-vesztegetésre? nem tehetjük – e józanabbul mi is azt, mit ágostai testvéreink énekeikkel tesznek? tudniillik: telhe tően egyszerűsítik, nehány ismeretes melódiára vonják összve énekeiket, és alkalmakhoz, korhoz, század haladásához,
és e mellett is egyszerű népfogalomhoz alkalmazzák azok
nak szövegeit (textusait.) Nem
lehetne-e zsoltárainkbol meg
tartani a czélszerüeket, mik korunkban is használhatók, melódiáink közül a kedveltebbeket, és azokra más egyszerü szövegeket alkotni? De inkább néphez-szólóknak, ájtatossá got ébresztőknek ohajtnám ezeket, mint még újabb dicséreteinket is, mik nagy részben inkább költői viszketegnek,
rím - és fellengzés – keresésnek, mint egyszerű köznépi ájtatosságnak, épületes közbuzgóság gerjesztéseinek példányai. És
egek ! dicséreteinknek mennyi új meg új melódiája nem követeli ismét szakmányozásunkat! Hiszen nálunk csak nem egy kis éltet kiván meg, maga az isteni tisztelet elő készülménye! – Fontolgatásul e keveset azoknak, kik tehet nek és tenni akarnak ! Hogy itt a szükséges újitásban oko san és józanul, kimélve, felvilágosítva a népi előítéleteket és megszokásokat, szükség forgolódnunk, fölösleges mon danom. A' miveltebbeknek fenakadásra valóban semmi okuk;hiszen az utóbbi helv. vallástét. 23-ik czikke azt tartja,
hogy azon ekklésiákat ne kárhoztassuk , mellyekben isteni szolgálaton az éneklés divatban nincs; non enim habent, úgy mond, commoditatem canendi omnes ecclesiae. Tehát ha tel jes kimaradásáért az éneklésnek sem szabad kárhoztatnunk az ekklésiákat, miért lehetne azt tennünk agg énekek czél szerűsítéseért? De különben is minket protestánsokat, egy házi szertartásainkban nem köt, nem nyügöz sem agg szo kás, sem elidősülés, sem tekintély, hanem a jó, jobb, leg
jobb, miként a fokozatot idő és haladás fejtik ki. Ha zsol
tárok mellett szükségesnek láttuk dicséreteket szerkeztetni, később a tökéletlen szerkezetüek helyett czélszerüebbeket hozni be, nyúljunk újabb haladással még czélszerüebbekhez.
Kik pedig tehetnének, de tenni nem akarnak, mert nem ten ni kényelmesebb, vagy azt vélik, hogy ha egykét alkalmat
lan lépcső helyett alkalmasabbat teszünk be, az egész épü
let alapja megrendül belé – ezeknek nem irám e soraimat, 's úgy lehet a többit sem! –Második tapasztalati axiomám a pietisticus irányra nézve az, hogy külső tettekrei erőtetés ott, hol az ifjúban már az ön tudat, önhatározat és szabadság érzetének kora kezdődik, inkább megúnásra, 's időveli közönyösségre vezet, mint tárgy iránti buzgóságra. Innen én a felsőbb oskolai tanulóságot nálunk, mindenkori templombajárásra, ugynevezett preces -gyakorlásra nem erőtetném; tudván, hogy az erőtetett tem plista – ifjak, kikelve az oskolákbol, rendszerint rosz tem plom – gyakorlókká lesznek. Tapasztalat bizonyitja, miként az erőszakolt hatás itt megszokta szülni a maga visszaha tását. Inkább ohajtnám a vallási ünnepélyeknek adni meg a*
nagyszerűséget az által, hogy a nagyobb tanulók is mind megjelenjenek azokon, 's részt vegyének azokban. Illy val lásos alkalmak, igazán hitet, buzgóságot edzenek, mind ün nepélyességöknél, mind ritkább előfordulásoknál fogva. Illy nagyobbszerű ünnepélyek lennének: a nagy ünnepek, az úri szent vacsora kiszolgáltatásának, confirmatiónak, új évnek,
egyházi ünneplésnek alkalmai.
15. Harmadik hiány: az ünnepre-járás. Korból kiavúlt régi fegyver, tán szélpuska, mely nem ritkán, nem a czél
ba vett tárgyat, hanem magát a czélzót ejti el. Kártékonyab ban alig hathat valami a szegény jótéteményezettre, mint az ünnepre –járás gyakorlata. Csaknem olly súlyos, olly kínos az ő áldozata, mint egyetlen fiát feláldozni készült Abrahámé vala. Mert ő minden ünnepi kiránduláskor nem Istenért, ha nem nehány nyomorú forintért, ön jobb magát viszi áldoza túl. Elindul a togátus diák, öszvérként felbatuzott inassával, sáron, vizen, hidegen, melegen keresztül, gyakran 20 – 25, sőt 30 magyar mértföldnyire eső ünnepére, beszáll vagy inkább
megszállja, sáska gyanánt tekintetve, a szűken és szükben lakó oskolamestereket, ritkán pihenhetve ki, még
ritkábban frissíthetve fel magát és teherhordozóját; eljut he