Árpád-házi Szent Margit Magyarországon őrzött képzőművészeti ábrázolásai közül a legko-rábbi, egyben a legközismertebb alkotás az esztergomi Keresztény Múzeum Metszettárának színezett fametszete.2
A metszetet először első ismert tulajdonosa, Th eodor Oswald Weigel közölte az August Christian Adolf Zestermannal közösen 1866-ban kiadott, Die Anfänge der Buchdruckenkunst in Bild und Schrift című katalógus második kötetében. Tőle került Simor János hercegprímás tulajdonába, aki gyűjteményét, köztük a metszetet is végrendeletileg az általa alapított Keresztény Múzeumra hagyta. 1895-ben a Szilágyi Sándor szerkesztette millenniumi Magyar Nemzet Története sorozat Marczali Henrik által írt második kötetének hatodik könyvében Az Árpádok kihalása fejezetben közölték egész oldalas mellékletként, de már, mint „Némethy Lajos birtokában lévő XV. századi színezett fametszetet”. Legutóbb 2000-ben, a Kereszténység ezer éve című nagyszabású kiállításon mutatták be előbb a Vatikáni Múzeumban, majd a Magyar Nemzeti Múzeumban. A katalógusba Kontsek Ildikó írt róla egy rövid tételt, s ugyanebben a kiadványban Szilárdfy Zoltán is említette a magyar szentek barokk kori ikonográfi ájáról írt nagyobb tanulmányának Szent Margitról szóló fejezetében.
Két hengeres, profi lozott lábazatú és fejezetű oszlop tartotta félköríves árkád alatt kockás padozaton (heraldikailag) balra fordulva áll Árpád-házi Margit. A későbbi laparanyozás elrejti nyitott koronáját. Mögötte hatalmas dicsfény látható 11 (?) koronggal (?). Viselete domonkos rendi habitus: vászonból készült földig érő, hosszú ujjú fehér felsőruha deréknál összefogott
KERNY TERÉZIA ÁRPÁD-HÁZI SZENT MARGIT ALAKJA EGY XV. SZÁZADI FAMETSZETEN
virága az egyház hajtásának dísze, Isten életszentséget felragyogtató képe. Krisztus Király nyájának kiválóbbik része.” Zsolozsmájában, mint tündöklő liliom („ Candenti vernans lilio”) tűnik fel, aki liliomot, ékes koszorút visel, illata ékes („Lilia conferto / Redolensgerit insita serto”). A virág szimbólummal közvetetten összefüggésben állnak a Legenda vetus sorai is: a királylány szeretett a kolostor kertjében tartózkodni, tisztán tartotta a kertet és söprögette az ösvényeket. Attribútum természetesen az ugyancsak pontosan azonosítható rendi öltözéke is, a zsolozsmában hófehér virághoz hasonlított ruhája („Floris amictus nivei”) és szűzi fátyla („Virgo iam velata”), melyekről tudjuk, hogy csodatévő erővel bírtak, s emiatt habitusának különböző darabjait gyakran kölcsönkérték az apácáktól és betegeket gyógyítottak meg sikeresen velük.
V. István leányához, Erzsébethez betegségekor odavitték a szent szűz ciliciumát, skapuláréját, fátylát és más ruhadarabjait. A becses ruhadarabok a dominikánák, majd a pozsonyi klarisszák inventáriumaiban egészen a XVIII. századig nyomon követhetők. Ha tovább vizsgálódunk, újabb, érdekes megfi gyeléseket tehetünk. Az oszlopos árkád a kolostorkertet körülvevő árkádos folyosót, az apácák séta közben végzett elmélkedő-szemlélődő imádságának helyét, a kerengőt idézi fel, mely szintén megjelenik a legendában, például amikor a Duna kiáradásakor Marcellus felmászott a falra: ahol az oszlopok vannak, amelyek a kolostor kerengőjét alkotják. A két hengeres oszlop egyébként ez esetben sem fi ktív építészeti elem, nem kulissza. A margitszigeti kolostor ásatásai során ugyanis egészen pontosan ilyen profi llal ellátott lábazatú pillérek kerültek elő. A kockás kőpadozat látszólag lényegtelen háttér. Számtalan hasonló példát lehet hozni a kortárs grafi kai anyagból. Ám, ha a legenda ismeretében szemléljük, rögtön értelmezhetővé, sőt attribútummá válik, melyről szintén sokszor olvashatunk Margit legendáiban, amikor a konyhát, a dormitóriumot, a refektóriumot, a kart és kerülőt, vagy az ambitust gyakorta megsöpri. Alighanem ez utóbbit, vagyis a kerengő padozatát örökítették meg a metszeten.
Az attribútumokat szemlélve feltűnő – bár korábbi hazai ábrázolásokat nem ismerünk, tehát nem tudhatjuk biztosan, hogy ábrázolták-e így valaha is Margitot Magyarországon – hogy az önmagát sanyargató vezeklő eszközei, a cingulum, a vesszőnyaláb, a sündisznó bőréből saját maga varrta korbács és a szögekkel bélelt kapca hiányoznak jelvényei közül, holott ezekre is számtalan utalás történik mind legendáiban, mind szentté avatási jegyzőkönyvében. De hiányzik Margit kezéből a kereszt is, jóllehet a feszület kardinális szerepet töltött be életében már apró gyermekkorától kezdve, amikor először érdeklődött annak jelentése felől, de áhítata egészen haláláig nyomon követhető az idézett források alapján. Mindennap, mielőtt ebédelni ment, a káptalanházban lévő feszülethez sietett, s ott jajgatva imádkozott, kamráját megékesíti a feszülettel és szentek képével, Krisztus öt sebét csókolgatja: „Az eleven keresztfát minden koron ő nála vagy ő mellette tartja vala, úgyhogy nemcsak vigyázván, de még alván is tisztelé övvel, amelyre fekete palást borul. Fején fekete vélum látható. Jobb kezével egy szárú, egyetlen
kinyílt virágú liliomot emel magasra. Bal kezében csukott, hátsó könyvborítóján öt verettel, oldalán két csattal összefogott kisméretű bőrkötésű könyvet tart. Kézfejét az attribútumok teljesen eltakarják. Jobbra a lábánál lent, szorosan a hengeres oszlop lábazatának profi lját kö-vetve egy kerek talpú címerpajzs áll, benne hármas halmon kettős kereszt. A pajzs fölé nyitott, térben ábrázolt abroncsú korona illeszkedik. Pártázatát öt lombos ág díszíti, abroncsába hat (tizenkettő) drágakövet foglaltak bele. Margit feketére festett kivillanó cipőjének orra egészen a lap aljára került. Ez arra utal, hogy egy utólagos beavatkozás során levágták a metszet leg-alsó részét. Hogy ez a megcsonkított felület üres keretelés volt csupán, vagy feliratot (Margit nevét) is tartalmazott, az mindaddig kérdéses marad, amíg elő nem kerül még egy levonat.
A metszetet kinyomtatása után közvetlenül kifestették. Az újabb, tussal történő beavatkozásra közvetlenül a grafi ka kinyomtatása után kerülhetett sor, amit a habitus egyértelmű rendi meg-különböztetése (fekete palást és vélum) indokolt. Ezt követte vagy azonnal, vagy egy későbbi ismeretlen időpontban a teljes lap akvarell technikával való befestése. A dicsfényt és a koronát laparannyal vonták be. A liliom szára és levele zöld, a virág eredeti színének megfelelően fehér maradt. A könyvborító és a címerpajzs cinóber vörös színt kapott, a kettős kereszt festetlen.
A háttér az eget jelezve fentről lefelé egyre halványuló világoskék, a padozatnál már teljesen fehér. A perspektivikusan, rövidülésben ábrázolt padozat téglány alakú burkoló lapjait zöldre festették. Az árkád és az oszlopok rózsaszínűek. Margit ismertetőjegyeit a metsző erősen kiemelte.
Az attribútumokat, építészeti és heraldikai elemeket aprólékosan megvizsgálva fi gyelemreméltó észrevételek tehetők. A felsorolt ismertetőjegyek ugyanis a Margit legendáiban (Legenda vetus, Legenda minor, Legenda maior), az 1276-ban fölvett szentté avatási jegyzőkönyvben, valamint 1276 és 1320 között, a Legenda vetus átdolgozása nyomán íródott, a Gömöry-kódexben megőrződött verses zsolozsmájában szereplő ereklyékkel, a Margit által olvasott liturgikus művekkel, de még a Szűz Mária tiszteletére szentelt kolostor részleteivel is, egytől-egyig pontosan meghatározhatók.
Sőt mi több, régészeti leletekkel igazolhatók, s máig fönnmaradt, konkrét alkotásokkal azonosíthatók! A Margit bal kezében tartott kötet például nem lehet más, mint az a psalterium, melyről magistrája, Olimpiádesz asszony is megemlékezett vallomásában: „mindig kezében volt a zsoltároskönyv, nagyböjt alatt.” „Mert mindig a kezében láttam a zsoltároskönyvet, kivéve mikor evett, s mikor a misén vett részt.” Csapodi Csaba mutatta ki, hogy a wolfenbütteli Herzog August Bibliothekben őrzött, 1259 és 1261 között íródott és miniált nagyméretű (320 × 225 mm) zsoltároskönyv Margit személyes használatára készülhetett. Plauzibilis érvelését a kódexszel újabban foglalkozó kutatók sem kérdőjelezték meg. A liliomról a Legenda maiorban és a zsolozsmában olvashatunk: „Tudta ugyanis, hogy a liliomos szüzesség ragyogó és jó illatú
KERNY TERÉZIA ÁRPÁD-HÁZI SZENT MARGIT ALAKJA EGY XV. SZÁZADI FAMETSZETEN
voltak már előtte. Alkotójának célja Margit valódi és kétségbevonhatatlanul hozzáköthető, azaz hiteles attribútumainak bemutatása volt. Mellőzött, kikapcsolt minden misztikus elemet, illetve olyan motívumot, melyek erre utalhattak volna (kézben tartott feszület, stigma, vezeklőeszközök).
Ebben egyértelműen megnyilvánult az a szándék is, hogy világosan megkülönböztessék a közelmúltban, az 1461-ben kanonizált Sziénai Szent Katalintól, illetve az őhozzá tapadó, éppen az 1470-es években kulmináló stigmás botrányoktól. Ismeretlen alkotója mindenekelőtt a történeti hitelességet tartotta szem előtt, éppen azért, hogy ne lehessen teológiailag megkérdőjelezni.
Grafi kája egyszerre volt historizáló és modern, mely akkor határozottan korszerűnek számított.
A metszet viszonylag nagy mérete utalhat könyvben való alkalmazására, de utalhat mintakép szerepére, melyet a továbbiakban kiválóan lehetett másolni. A metszet sokak által felrótt
„darabosságát”, egyszerűségét, mondhatni primitívségét éppen a közérthetőség, illetve az újabb, másodlagos felhasználhatóság szándéka magyarázza. Minden Margitra vonatkozó adat pontosan leolvasható róla. Mikor született, mit olvasott, milyen volt a jelleme, hol lakott, mint egy manapság kiadott személyi igazolványban vagy erkölcsi bizonyítványban
Olcsó előállíthatóságának köszönhetően kibocsátását követően azonnal elterjedhetett.
Önálló szentképként a magánájtatosságot szolgálta. A szigeti apácák celláik falára függesztve ájtatoskodtak előtte, a kolostorukat egyre nagyobb számban felkereső zarándokok pedig búcsús emlékként vitték haza olcsóbb és drágább kivitelben, azaz színezve, mint ezt az egyetlen megmaradt grafi ka is mutatja, vagy festetlenül. Alighanem csupán kifesthették a lapokat, a drága aranyozás csak különleges alkalmakra és azt megfi zetni tudó előkelő megrendelők számára készülhetett. Árusításuk a zárdának némi jövedelmi forrást is biztosíthatott. Idővel más műfajokban is megjelenhetett, például üvegablakon. Kódexbe vagy nyomtatott könyvbe is beragaszthatták címlapelőzékként, mert elsődleges célja Margit tiszteletének terjesztése volt.
Hogy idehaza is nagy példányszámban reprodukálhatták, azt egy mára talán végképp elenyészett 17. századi, Magyarország címerével ellátott pozsonyi olajfestmény sejteti, melynek jelentősége éppen abban áll, hogy összekötő kapocs volt Árpád-házi Margit gyökeresen megújított barokk ikonográfi ájához.
JEGYZETEK
a szent keresztfát.” Éjjel-nappal mindig magánál hordott, illetve tartott egy keresztet, amelyben egy darabka volt az Úr szenvedésének fájából („Láttam Margit nyakában egy zsinórt, erre volt rákötve ama kereszt”), amit két tunika között hordott, állítja egy soror szemtanú. Végakaratában meghagyta, hogy a templom hajójában, a Szent Kereszt mellékoltárnál, ahol Krisztus szent teste függ, temessék el. Látszólag úgy tűnik, hogy misztikus életszentségének jeleit valamilyen oknál fogva nem akarták állandó attribútumai közé tenni. De csak látszólag, mert a kereszt nagyon is jelen van, még ha nem is a kézben, sőt nem is akárhogy, hanem nagy horderejű ereklye formájában. A lap jobb oldalán lévő címer ábrájáról csupán azt közölték eddig, hogy az nem más, mint a Magyar Királyság apostoli kettős keresztje, s Margit szülőhelyére, illetve királyi származására utal. A kereszt enyhén szélesedő szárvégű, s a szár egy csapot ábrázoló hegyes nyúlványban folytatódik. Ezeket a „tüskés” kereszteket a szakirodalom crux hastata névvel jelöli. Funkciója körmeneti vagy ereklyetartó kereszt. E típus legelőször IV. Béla denárjain, majd 1241–1242 után kibocsátott második kettőspecsétjének, illetve felesége, Laszkarisz Mária 1242 után használt kettőspecsétjének hátlapján jelenik meg, de ott látható még különböző formában V. István, IV. László, III. Endre kettőspecsétjein is. A típus, ami a metszeten látható, kizárólag Margit szüleinek sigillumain szerepel, s aligha véletlenül került a lapra. Egészen biztosra vehető, hogy tudatos választásról, valamilyen historizáló szándékról lehet szó.
A grafi kának sem közvetlen, sem közvetett magyarországi előképe (előképei) nem ismert-(ek). Véleményem szerint a Szűz Mária szigeti (Margit-sziget) dominikána kolostor elöljárója, Anna priorissza (kimutatható: 1458–1488) rendelhette meg. Mintarajzát minden bizonnyal a kolostor falai között készítette valamelyik, név szerint még ismeretlen, jó kézügyességű so-ror, és nem zárható ki teljesen az sem, hogy dúcát is a zárdában faragták, majd nyomtatták.
Szigeti eredetére a metszeten felbukkanó, konkretizálható attribútumok, vagyis a zárdában féltve őrzött Margit-ereklyék (psalterium, habitus, épített környezet), továbbá egyéb, a levél-tárukban őrzött, a mindennapi életben, a különféle peres ügyekben gyakorta használt hitelesítő, jogerősítő, közjogi dokumentumok utalnak. Ez utóbbiak felhasználását a történeti hűséggel ábrázolt kettős keresztes címer jelzi, mely típust kizárólag Margit szülei használták uralkodói pecsétjeiken, pénzeiken, mégpedig lányuk születésének évétől kezdődően. Készítését legalább négy tényező motiválhatta, melyek közül az 1470-es bicentenáriumi évforduló, illetve az alig-hanem a domonkos rend központi generális káptalana által elrendelt egységes és aktualizált dominikánus genealógia megjelentetése lehetett a kulcsfontosságú mozzanat. Mindezeket az adatokat fi gyelembe véve a metszet 1470 és 1473 között készülhetett.
Az obszerváns reformok szellemében megújított Margit ikonográfi a legelső emléke lehetett a szentkép, s ebből a szempontból teljesen lényegtelen, hogy milyen magyarországi ábrázolások
1 Az összefoglalás egy készülő nagyobb tanulmány részlete.
2 Leltári száma: Gr. 511. Mérete:192 mm × 125 mm.
A leltárkönyvben évszám nélkül szerepel, a mellette olvasható bejegyzés szerint: „vétel Némethy Lajostól”.
KERNY TERÉZIA NŐI MŰVELŐDÉS A 16. SZÁZADI MAGYARORSZÁGON