A felperes 1919. július 23-án keletkezett szerződés értelmében 500kg mézet vásárolt 34 korona egységáron. Eladóknak 17.000 koronát azonnal kifizetett. A megállapodás értelmében az eladók 14 napon belül a szegedi hajó vagy vasútállomásra voltak kötelesek a mézet szállítani.
A felperesnek ebből az előadásából látszik, hogy a peres felek között ténylegesen a régi áruszállítási ügylet jött létre.
A felperes vevő keresetlevelében előadta, hogy sem a szerződésben kikötött időben, sem az általa meghatározott, utólag engedett időben az eladó alperesek nem szállították az árut és a vételárat sem fizették vissza. Azt követelte, hogy az eladók vagy szállítsák a szerződésben rögzített mézet és egyben fizessék meg azt a kárt, ami abból adódott, hogy a teljesítési határidő óta a méz ára jelentősen megnőtt, vagy fizessék vissza a méz vételárát, a keletkezett kárt, és még a késedelmi kamatot is.
A felperes a tárgyaláson azt állította, hogy az ügyletet a felperesi cég nevében Danner János kötötte, az alperes cég egyik tagjával Fülöp Józseffel.
Az alperesi cég elismerte a szerződést, de hozzátette, hogy a szerződés írásba foglalásánál kimaradt az a kitétel, hogy az eladó Bácskából, Cservenkáról szállítja a mézet, amire – véleménye szerint az utalt –, hogy a hajóállomáson adták volna át az árut. Az alperes cég azzal védekezett, hogy a méz nem érkezett meg. Az ügylet megkötését követően, 1919. augusztusban vált köztudottá, hogy „a szerb megszállás alatt levő területekről behozott élelmi czikkek után 50% vámot szednek a szerbek.” Az viszont nem volt egyértelmű, hogy a méz után is kellett-e ekkora vámot fizetni.
Az alperes cég 1919 augusztusában a felperesnek felajánlotta, hogy visszaadja a már megkapott vételárat vagy a felperes várakozzon a szállításra. Állítása szerint a felperes cég ez utóbbit választotta. A felperes 1919. szeptember 30-án írásban felszólította az alperest a szállításra, mire az írásban közölte, hogy még mindig nem tudják, hogy kell-e kiviteli vámot fizetni a Cservenkáról behozandó mézre. Ugyanakkor most közölték felperessel, hogyha vámot kell fizetni, azt a méz árába nem tudják beszámítani, ezért az üzlettől elállnak.
A felperes novemberben is felszólította alperest a méz szállítására, s mivel változatlanul nem teljesített, megindította az eljárást.
Az alperes a következőket állította a törvényszék előtt: „nem tartoznak kártérítéssel, mert egyidejűleg meghatározott árut azzal a mostani szállítási viszonyok mellett magától értetődő felfüggesztő feltétellel adtak el, hogy a felperes előtt is tudottan szerb megszállás alatt lévő árút sikerül behozniuk. […] ugyanakkor a 14 napos határidő elteltével tartozott volna a nagyobb kár elhárítása végett másutt beszerezni fedezeti vétel útján a mézet, a mi akkor a szerződéses vételáron sikerült is volna.” Nem tartoznak a kamatokkal sem, mert visszakínálták a vételárat, amit a felperes cég nem fogadott el.
A törvényszék a felek előadása, az írásba foglalt szerződés és a felek által megjelölt tanúk meghallgatását követően bizonyítottnak látta azt, hogy a megállapodás a méz vételre és a vételárra vonatkozóan létrejött, de nem fogadta el azt az alperesi védekezést, hogy magában a szerződésben egyedileg meghatározott, mégpedig Cservenkáról szállított mézről esett volna szó. „Az alperesek általában mézet tehát helyettesíthető dolgot adtak el felperesnek, ebből következik, hogy alperesek a teljesítés lehetetlenségére csak akkor hivatkozhatnának, ha az eladott mennyiségű és minőségű áru egyáltalán nem lett volna beszerezhető.” Ugyanakkor azzal, hogy az eladó 1918 augusztusában felajánlotta a vételár visszafizetését, illetve azt mondta, hogy mivel a méz árába a kiviteli vám nem volt beszámítva azt viselje a vevő, valójában nem akart szerződésszerűen teljesíteni. A vevő is tudhatta, hogy az eladótól teljesítést nem várhat. A törvényszék álláspontja szerint „ha a felperes ragaszkodott az eredeti megállapodáshoz, úgy tartozott volna az ügyletet ekkor lezárni s kijelenteni, hogy az eredeti szerződés alapján a szállítás megtagadásából eredő jogai közül a teljesítést vagy a kártérítést és pedig ez utóbbi esetében az akkor netán fennálló árkülönbözet alapul vételével választja, vagy eláll a szerződéstől.”63
A törvényszéknek nemcsak abban kellett állást foglalnia, hogy a szerződés általában jó minőségű méz adásvételére vonatkozik vagy egyedileg meghatározott fajta mézet kellett teljesítés, vagy a fennálló viszonyok között a szerződés tárgya lehetetlenült és emiatt a kárveszélyviselés illetve a szerződés hatálytalanításának kérdése került előtérbe. Több olyan a szerződés nemteljesítése miatt indult eljárásban kellett a törvényszéknek abban dönteni, hogy megállapítható-e a lehetetlenülés vagy sem. A kereskedelmi vételre irányuló ügyletek jogi sorsára nézve ez döntő jelentőséggel bírt. Jelen szerződés esetében, mivel a törvényszék álláspontja szerint nem egyedileg meghatározott áru volt a kötelem tárgya, nem történt lehetetlenülés.
Mivel a felperes augusztus végén kijelentette, hogy vár a szerződés teljesítésére,
„maga is hozzájárult ahhoz, hogy az eredetileg csak faj és mennyiség szerint meghatározott áru egyidejűleg meghatározott árura korlátozzák, nevezetesen arra az árura, amely az alperesek részéről Cservenkán megvéve elszállításra várt, s mely hozzájárulással egyúttal felperes is magára vállalta annak a kockázatát, hogy ha annak az árunak a behozatala akár természeti, akár jogi, akár gazdasági lehetetlenség következtében be nem állhat.”
A törvényszék leszögezte, hogy a vételár 50 %- os kiviteli vámjának a megfizetése az alperesekre nézve oly megterhelő lett volna, hogy a teljesítés rájuk nézve gazdaságilag lehetetlenné vált.
Az alpereseknek az a védekezése, „hogy a Cservenkán megvett mézet csak magas vám lerovása ellenében hozhatják ki a szerbek által megszállt területről, eltekintve attól, hogy a bíróságnak más perekből is tudomása van az élelmi cikkek kihozatala körül támadt szállítási nehézségekről, felperes maga sem vonta kétségbe és nem is állította azt, hogy alperesek a szóban lévő mézet beszállították vagy vétkes gondatlanságból nem szállították be, sőt a per folyama alatt a vételárat visszavette” és a vagylagosan előterjesztett teljesítési kérelemtől elállt, csak kártérítést követelt, valójában elismerte, hogy alperesek részéről a szállítás lehetetlen. Miután a felperes az eredeti követelését módosította és csak kártérítést kért, valójában az elállásával megfosztotta az alpereseket a teljesítéstől. (Nagy Aladár, László Adolf, Nagy Antal)64
A pervesztes felperes fellebbezéssel élt. A Szegedi Ítélőtábla helybenhagyta a törvényszék ítéletét, miközben a Kt. 353.§ -ának az értelmezésébe is belebocsátkozott.
„A vevőt a késedelmes eladóval szemben megillető választási jogra vonatkozó állandó bírói gyakorlat szerint abban az esetben, ha a vevő keresetében a késedelmes eladótól a szerződésnek az áru szállításával való teljesítését vagy kártérítést követelt minden joga a per további folyamán egyoldalúan a vagylagos kereseti kérelemtől elállni és az eladótól teljesítés helyett csupán kártérítést követelni, minthogy azonban
21. A mézvásárlás ítélete 1919
az alperesek az érdemleges tárgyaláson az ellen, hogy a felperes keresetét kizárólag a kártérítésre tartotta fenn, kifogást nem emeltek, a királyi ítélőtábla is belebocsátkozott a kereset érdemi eldöntésébe.[…] csak azt bírálta el, hogy a felperesnek van-e joga kártérítéshez és hogy a felperes a szerződés nem teljesítése miatt szenvedett-e valóban kárt.
„Ebből a jogi álláspontból egyszersmind az is következik, hogy az ítélőtáblának nem kellett foglalkozni annak a jogi kérdésnek […]
az eldöntésével, hogy az alperesek tartoztak-e az adásvételi szerződést teljesíteni és hogy a teljesítés az alperesekre nézve gazdaságilag lehetetlenné vált, mert a teljesítésre is irányuló kérelemtől történt elállás folytán ennek a kérdésnek a per érdemi eldöntése szempontjából jelentősége nincs.”65