A Keleti Föderáció létrehozásának az elképzelése fontos szerepet játszott mind a görög politikai gondolkodók, mind a nemzeti egységet szorgalmazó politikusok tervezeteiben. A Rigasz Fereosztól kezdve megjelenő föderalisztikus átalakításon nyugvó elképzelések (mint láttuk) a 18. század végétől egészen 1912-ig folyamatosan előtérben voltak, újra és újra megjelentek a görög politikai gondolkodók tervei, és a görög külpolitika esetleges lehető-ségei között. Igaz ugyan, hogy a mindenkori diplomáciai realitások nem feltétlenül hatottak megvalósulása felé, de szerepe mégis nagyon jelentős volt, mert alternatívát nyújtott a nemzet egyesítésének programját szinte végig a külpolitika fő törekvéseként felvállaló kormányok számára. Ez egyben azt is jelenti, hogy a Nagy Eszmével szemben jelen volt egy hasonló célokat kitűző elképzelés, mely azonban kevésbé agresszív (és expanzív) esz-közökkel szerette volna megvalósítani azt, ami a legtöbb görög követelése volt 1830-tól kezdődően (egészen 1923-ig), az összes görög egy államba integrálását.
Ugyanakkor azt is láthattuk, hogy a nagyhatalmak politikai érdekei nem estek egybe ez-zel az elképez-zeléssel, és legfeljebb csak rövid ideig tartó (és átmeneti) támogatást remélhe-tett Athén nemzeti politikájának megvalósításához. Nagy-Britannia az Oszmán Birodalom területi integritásának támogatójaként lépett fel a 19. század utolsó harmadáig,1 így nem állt érdekében egy nagy területű és erős állam megalakulása a Balkán-félszigeten, mely felborí-taná a status quót, főleg akkor, ha ott esetleg orosz befolyás is érvényesülne. Oroszország a 18. század végétől (1774-től) az ortodoxok védelmezőjeként lépett fel a térségben az osz-mán központi hatalommal szemben. A 19. század második felében viszont már csak a dél-szláv (elsősorban bolgár) törekvések támogatása kapott külpolitikai prioritást, ami elég egyértelműen mutatkozott meg 1878-ban, és érintette igen fájdalmasan a görög politikai vezetést. Az orosz politika számára egy föderatív állam abban az esetben lett volna elfo-gadható, ha élén orosz herceg állt volna, és a Tengerszorosok ellenőrzését is biztosította volna számukra (ahogyan Nagy Katalin „görög tervében” is szerepelt). Franciaország első-sorban az észak-afrikai területek megszerzésére koncentrált (1830: Algéria, 1881: Tunézia),
1 London aktív diplomáciai részvételével zajlott le az 1878-as berlini kongresszus, amely jelentősen megváltoztatta a balkáni viszonyokat, visszaszorítva az Oszmán Birodalom befolyását a térségben, és megszerezve a Portától Ciprus szigetét. Nagy-Britannia számára innentől kezdve Egyiptom (és az India felé vezető vízi út biztosítása) válik elsődlegessé (a szuezi-csatorna 1869-es átadása után, és azt követően, hogy 1875-ben szuezi részvényeket kezd el vásárolni London), és fokozatosan gazdasági, majd politikai befolyását is kiterjeszti a Szuezi-csatornára 1882-re. Ezzel párhuzamosan a Balkán jelentősége geopolitikai szempontból is leértékelődik.
és a Balkánon gazdasági befolyását kívánta folyamatosan növelni, de 1856 eseményei (Pi-reusz blokádja) világossá tették, hogy ők sem támogatják az erőszakos területszerzést a térségben.
Egyértelművé vált tehát, hogy Görögország az expanzív törekvéseihez nem talált támo-gatókat, és a területszerzések vagy kompenzációként (1881), vagy pedig valamely nagyha-talom pozíciójának erősítéseként következtek be (1864). Az Osztrák-Magyar Monarchia és Németország gazdasági érdekei sem kedveztek egy nagy és erős állam megalakulásának, ugyanakkor infrastrukturális beruházásai révén mindkét állam erőteljesen jelen volt a 20.
század elején a térségben. Sőt a Monarchia Bosznia-Hercegovina okkupálása és a független Szerbia megalakulását (1878) követő külpolitikája révén erőteljesen magához is láncolta ezen területeket, és ezzel az összes rendezési terv aktív résztvevőjévé vált.
A 19. században megjelenő, nagy államot megvalósítandó eszmék a Balkán-félszigeten sem voltak teljesen függetlenek a korszak uralkodó államfelfogásától, mely csak a nagy területű államalakulatokat tartotta életképesnek. A liberális államfelfogás szerint ugyanis, csak a bizonyos népességszámmal rendelkező nemzetiségeknek van jogosultságuk állam-alapításra, tehát a nemzetek önrendelkezése is csak a kulturálisan és gazdaságilag életké-pesnek vélt nemzetekre vonatkozott, még Mazzini koncepciójában is.2 Ebből a szempontból a görög nemzeti mozgalomnak is meg kellett felelnie a 19. századi legfontosabb kritériu-moknak ahhoz, hogy legitimációval rendelkezzen: kapcsolódnia kellett egy már létező államhoz, melynek komoly történelmi múltja van; szükségképpen kellett, hogy legyen egy olyan kulturális elitje, melynek írott nemzeti irodalma van; és terjeszkedő szándékúnak kellett lennie.3 Mindezeknek (tehát a 19. század közepének liberális koncepciójának) meg-felelt ekkor a görög nemzet, tehát azt lehet mondani, hogy a Megali Idea szinte pontról pontra követte ezt az elképzelést, és illeszkedett a 19. századi (nyugat-európai) politikai gondolkodás folyamatába (ahogy a bolgár és szerb nemzeti elképzelések is). Ha ebből a szempontból próbáljuk meg vizsgálni a föderalisztikus elképzeléseket, akkor azt mondhat-juk, hogy a balkáni – több nemzetet egy államalakulatba egyesíteni szándékozó – törekvé-sek ugyanarra a problémára próbáltak megoldási lehetőséget kidolgozni, mint a Nagy Esz-me: egyrészt az életképes nagyságú állam létrehozásával, másrészt az áhított, egy nemzet egy államba történő egyesítésével. A 19. századi államfelfogás ugyanis nagyon fontosnak tartotta a nemzet, nép, állam azonosságának megvalósítását, igaz, hogy csak bizonyos, nagy lélekszámmal rendelkező nemzetek esetén, tehát a „nemzeti elv” alkalmazása nem volt érvényes mindenkire. De az sem feltétlen okozott ellentmondást a politikai gondolkodók számára (és nehézséget az államférfiaknak), ha egy népcsoport állammá alakulása előtt még nem fejlődött nemzetté (ld. az albán példát), és ha még nem terjedt el általánosan tagjai között a nemzeti eszme. Ezzel kapcsolatban mondta Piłsudski marsall: „Az állam teremti meg a nemzetet, és nem a nemzet az államot.”.4 Ugyanígy gondolkodtak az olaszok is, akik a földrajzi egység megvalósítása után a nemzeti egységet is létre kellett hogy hozzák.
Massimo D’Azeglio piemonti politikus mondta 1860-ban, a közép-itáliai területek
2 Hobsbawm, Eric J.: A nacionalizmus kétszáz éve, i. m. 44–46. o.
3 Uo. 52–53. o.
4 Uo. 61. o.
lése után, hogy „Olaszországot megteremtettük, most olaszokat kell teremtenünk.”5 Itt is arról volt tehát szó, hogy az államépítés megvalósult, de a nemzetépítés munkája még nem.
Ez az elképzelés változott meg a 19. század végére, és vált el (például a már említett Jon Dragumisznál is) az állam a nemzettől, mikor már nem az állam teremti meg az utóbbit, hanem a nemzet önmaga próbálja meg az egyesítést végrehajtani, és esetlegesen államot teremteni. (Legalábbis a 20. század elejének görög politikai gondolkodóinál.) Szintén a 20.
század elejére következett be az a hangsúlyeltolódás is, mely már egyre inkább az etnikai-nyelvi kritériumokat tekintette a legfontosabb, az egy nemzethez tartozás ismérvének, és vált lassan a legfontosabb feltétellé.6 Ez a változás jól megfigyelhető a Balkán-félszigeten is, ahol a 19. századi függetlenségi törekvések még nem nyelvi, mint inkább vallási alapúak voltak, de például a jóval később jelentkező macedón mozgalom már igen. A 19. század végétől kezdődően az önrendelkezés már nem népességszám-függő. Bármely népcsoport, mely nemzetnek tekinti magát jogosult a független szuverén állam megalakítására, szemben a század közepén elfogadott „küszöbelvvel”, ami azt is jelenti, hogy az expanzív „nagy eszmék” elvesztették politikai legitimációjukat, hiszen az új államfelfogás már nem tekin-tette feltételnek a nagy kiterjedésű területet egy-egy nemzet számára. Ezt a koncepció-váltást nem sokkal élte túl a görög Nagy Eszme sem, és az első világháborút követően vég-leg megszűnt a görög expanziós törekvés, aminek persze a görög–török háború elvesztése, az azt követő népességcsere, és így a megvalósításához szükséges feltételrendszer megszű-nése volt a legfőbb oka.
A Keleti Föderáció megvalósításának viszont nem kedvezett a nacionalizmusok meg-erősödése, és egyre hevesebb jelentkezése a 19. század második felétől kezdődően, hiszen ezek nem a föderációs államszervezet megalakulását segítették elő, és a vegyes lakosságú területek tisztázatlan státusa is arra bíztatta a kis nemzetállamokat, hogy saját nemzeti terü-leteinek növelésre használják fel az oszmán központi hatalom gyengülését. Az első világ-háború pedig a korábbi nagy területű, soknemzetiségű birodalmak (Oszmán Birodalom, Osztrák-Magyar Monarchia) felbomlását hozta, tovább növelve a kis nemzetállamok szá-mát Közép- és Dél-Kelet-Európában.
Végezetül azt is hangsúlyozni kell, hogy a görög külpolitika sem volt minden esetben jól átgondolt és megtervezett, sokkal inkább a mindenkori nagyhatalmi politika körülmé-nyeinek volt kiszolgáltatva, és az európai hatalmak Oszmán Birodalomhoz fűződő viszo-nyának volt a függvénye. A görög nemzet fejlődésében tehát komoly szerepe volt az euró-pai nagypolitikának, ami mindig saját érdekeinek megfelelően használta fel (vagy akadá-lyoztatta) a görögség nemzeti érdekeinek megvalósítását, és általában nem segítette elő a nemzetegyesítés ügyét.
5 Kántor Zoltán: Nacionalizmuselméletek (szöveggyűjtemény). Rejtjel Politológiai Könyvek 21. Rejt-jel Kiadó, Budapest, 2004, 287. o.
6 Hobsbawm, Eric J.: A nacionalizmus kétszáz éve, i. m. 130–136. o.
MELLÉKLET
I. Népességstatisztikák
1. Az Oszmán Birodalom lakosságszámának, és a görögség létszámának változásai 1894 és 1914 között
2. Az Oszmán Birodalom fontosabb görög lakosságú vilajeteinek népességmegoszlása az 1881/2–1893-as cenzus alapján
3. Az Oszmán Birodalom fontosabb görög lakosságú vilajeteinek népességmegoszlása 1897-ben
4. Az Oszmán Birodalom fontosabb görög lakosságú vilajeteinek népességmegoszlása 1906–1907-ben
5. Macedónia népességmegoszlása az 1895–96-os Tahir (török népesség-összeírás) alap-ján
6. Vasil Kantcheff bolgár etnográfus 1900-ban készített népességstatisztikája Macedóniá-ról
7. Huszein Hilmi pasa (1902-től Macedónia főfelügyelője) által 1904-ben készített népes-ségstatisztika
8. 1910-es görög népességstatisztika Macedóniáról
9. Macedónia lakosságának nemzetiségi összetétele 1912-ben bolgár, szerb és görög statisztikák szerint
II. Görög miniszterelnökök 1897–1912 között
III. Térképek
1. Az Oszmán Birodalom közigazgatási térképe (1895)
2. Az Oszmán Birodalom európai területeinek közigazgatási határai 1878-ban 3. A bolgár exarchátust elismerő területek 1880 körül
4. 1867-es brit térkép Albánia, Macedónia és Thrákia etnikai összetételéről 5. 1891-es szerb középiskolai térkép Macedónia etnikai összetételéről 6. 1899-es görög térkép Macedónia nyelvi megoszlásáról
7. 1913-as szerb térkép a Balkán-félsziget etnikai összetételéről 8. 1912-es szerb, bolgár, görög területi követelések a Balkánon
I. MELLÉKLET
1. táblázat: Az Oszmán Birodalom lakosságszámának, és a görögség létszámának vál-tozásai 1894 és 1914 között
Az Oszmán Birodalom összla-kossága
A birodalom területén élő görögök létszáma
1894 27.000.000 fő 3.500.000 fő
1906–7 20.884.000 fő 2.823.000 fő
1914 18.520.000 fő 1.729.000 fő
Karpat, Kemal H.: i. m. 159, 168–169, 188–189. o.
2. táblázat: Az Oszmán Birodalom fontosabb görög lakosságú vilajeteinek népesség-megoszlása az 1881/2–1893-as cenzus alapján
vilajet összlakosság létszáma (fő)
görögök muzulmánok bolgárok
Aydin (Izmir) 1.410.424 196.558 1.119.323 428
Hüdavendigar
(Bursza) 1.335.884 133.017 1.132.763 –
Trabzon
(Trapezont) 1.056.237 155.039 857.280 –
Edirne
(Driná-poly) 836.041 267.220 434.366 102.245
Monasztir 664.399 227.766 225.534 205.892
Yanya (Janina)
516.477 286.304 225.415 –
Selanik
(Szaloni-ki) 989.844 277.237 447.904 222.684
Karpat, Kemal H: i. m. 122–3, 132–9, 144–9. o.
3. táblázat: Az Oszmán Birodalom fontosabb görög lakosságú vilajeteinek népesség-megoszlása 1897-ben
vilajetek összlakosság létszáma (fő)
görögök muzulmánok bolgárok
Aydin (Izmir) 1.478.424 229.598 1.203.776 539 Hüdavendigar
(Bursza)
1.454.294 144.138 1.234.304 2267
Trabzon (Trapezont) 1.163.500 181.044 933.727 – Edirne (Drinápoly) 985.962 288.968 539.031 121.870
Monasztir 712.217 272.205 252.962 177.750
Yanya (Janina) 516.681 287.812 221.475 –
Selanik (Szaloniki) 1.038.973 294.624 452.175 239.290 Karpat, Kemal H.: i. m. 160–161. o.
4. táblázat: Az Oszmán Birodalom fontosabb görög lakosságú vilajeteinek népesség-megoszlása 1906–1907-ben
vilajetek összlakosság
létszáma (fő) görögök muzulmánok bolgárok
Aydin (Izmir) 1.727.581 285.105 1.331.552 220
Hüdavendigar
(Bursza) 1.691.277 166.366 1.430.496 4.996
Trabzon
(Trapezont) 1.342.778 215.474 1.071.986 –
Edirne (Drinápoly) 1.133.796 340.906 618.604 119.476
Monasztir 824.828 286.001 328.551 197.086
Yanya (Janina) 516.766 286.592 225.415 –
Selanik (Szaloniki) 921.359 263.881 419.604 155.710 Karpat, Kemal H.: i. m. 168–169. o.
5. táblázat: Macedónia népességmegoszlása az 1895–96-os Tahir (török népesség-összeírás) alapján
vilajetek összlakosság
létszáma (fő) görögök muzulmánok egyéb (bolgárok, stb.) Selanik (Szaloniki) 1.038.953 294.624 452.175 245.902
Kosova (Koszovó) 754.634 36.420 432.178 283.154 Manastir
(Monasztir)
711.466 272.205 252.962 180.329
Yanya (Janina) 516.681 287.812 221.475 3.250 McCarthy, Justin: Muslims and minorities: the population of Ottoman Anatolia and the end of the Empire. New York University Press, N. Y., 1983, 60. o.
6. táblázat: Vasil Kantcheff bolgár etnográfus 1900-ban készített népességstatisztikája Macedóniáról
összlakosság lét-száma (fő)
bolgárok törökök görögök
2.268.224 1.181.336 499.204 228.224
Dakin, Douglas: i. m. 20. o.
7.
táblázat: Huszein Hilmi pasa (1902-től Macedónia főfelügyelője) által 1904-ben ké-szített népességstatisztikavilajetek görögök bolgárok
Szaloniki 373.227 207.317
Monasztir 261.283 178.412
Koszovó 13.452 172.735
Dakin, Douglas: i. m. 20. o.
8. táblázat: 1910-es görög népességstatisztika Macedóniáról vilajetek összlakosság
létszáma (fő)
muzulmá-nok görögök bolgárok vlachok zsidók Szaloniki 1.046.089 419.165 357.740 201.861 5.403 48.900 Monasztir 653.467 215.756 279.964 153.547 – 4.200 Vakalopoulosz, A.: i. m. 66–69. o.
9. táblázat: Macedónia lakosságának nemzetiségi összetétele 1912-ben bolgár, szerb és görög statisztikák szerint
népcsoportok bolgár statisz-tika
szerb statisztika görög statisztika (Koszovó nélkül)
törökök
(mu-zulmánok) 499.204 231.400 634.017
bolgárok 1.181.336 57.600 332.162
görögök 228.700 201.140 652.797
albánok 128.711 165.600 –
vlachok 80.767 69.665 25.101
szerbek 700 2.048.320 –
zsidók 67.840 64.645 53.147
cigányok 54.557 28.730 8.911
egyéb 16.407 3.500 18.685
összesen 2.258.222 2.870.600 1.724.820
Karpat, Kemal H.: i. m. 50. o.
II. MELLÉKLET
Görög miniszterelnökök 1897–1912
1Deligiannisz, Theodorosz: 1895. június 11.–1897. április 30.
Rallisz, Dimitriosz: 1897. április 30.–1897. október 3.
Zaimisz, Alexandrosz: 1897. október 3.–1899. április 14.
Theotokisz, Georgiosz: 1899. április 14.–1901. november 25.
Zaimisz, Alexandrosz:1901. november 25.–1902. december 6.
Deligiannisz, Theodorosz: 1902. december 6.–1903. június 27.
Theotokisz, Georgiosz: 1903. június 27.–1903. július 11.
Rallisz, Dimitriosz: 1903. július 11.–1903. december 19.
Theotokisz, Georgiosz: 1903. december 19.–1904. december 29.
Deligiannisz, Theodorisz: 1904. december 29.–1905. június 13.
Rallisz, Dimitriosz: 1905. június 22.–1905. december 21.
Theotokisz, Georgiosz: 1905. december 21.–1909. július 29.
Rallisz, Dimitriosz: 1909. július 29.–1909. augusztus 28.
Mavromichalisz, Kiriakoulisz: 1909. augusztus 28.–1910. január 31.
Dragoumisz, Sztephanosz: 1910. január 31.–1910. október 18.
Venizelosz, Eleftheriosz: 1910. október 18.–1915. március 10.
1 Dakin, Douglas: The Unification of Greece, 1770–1923, i. m. 309–311. o.
1. térkép: Az Oszmán Birodalom közigazgatási térképe (1895)
In: McCarthy, Justin: i.m. bevezető: xxix. o.
2. térkép: Az Oszmán Birodalom európai területeinek közigazgatási határai 1878-ban
In: Karpat, Kemal H.: i.m. bevezető: xvi. o.
3. térkép: A bolgár exarchátust elismerő területek 1880 körül
In: Horváth Krisztián: Szultáni fermán a bolgár exarchátus megalapításáról (1870. február 28.). Documenta Historica 35. Szeged, 1998, 17. o.
4. térkép: 1867-es brit térkép Albánia, Macedónia és Thrákia etnikai összetételéről
Az első brit etnográfiai térkép a Balkánról 1867-ből. A vlachok nem szerepelnek a térké-pen, a törökök pedig csak nagyon kis területen fordulnak elő: a félsziget északi része szláv, déli pedig görög többségű. In: Wilkinson, H. R.: Maps and Politics. Review of the Ethnographic Cartography of Macedonia. Liverpool University Press, 1951, 50. o.
5. térkép: 1891-es szerb középiskolai térkép Macedónia etnikai összetételéről
A szláv-macedónok nagyobb részt szerbekként jelennek meg. In. Wilkinson, H. R.: i. m.
106. o.
6. térkép: 1899-es görög térkép Macedónia nyelvi megoszlásáról
A térképet az athéni egyetem történész professzora Nikolaidisz készítette, aki a görögök területi igényeit próbálta „bizonyítani” ezzel. Térképét nem származási (faji) hovatartozás, hanem nyelvhasználati kritériumok alapján készítette el, de az anyanyelv helyett a kereske-delemben közvetítőként használt nyelvet vette alapul. In. Wilkinson, H. R.: i. m. 122. o.
7. térkép: 1913-as szerb térkép a Balkán-félsziget etnikai összetételéről
Cvijics szerb geográfus etnográfiai térképe 1913-ból, mely még a bukaresti béke megkötése előtt készült, és a Balkán-háború után összeállított szinte összes térképnek az alapjául szol-gált. Viszonylag objektíven jelölte az etnikai viszonyokat, és megkülönböztetett vlach, pomák és már külön szláv-macedón népességet is. In: Wilkinson, H. R.: i. m. 174. o.
8. térkép: 1912-es szerb, bolgár, görög területi követelések a Balkánon
In: Rossos, Andrew: Russia and the Balkans. Inter Balkan Rivalries and Russian Foreign Policy 1908-1914. Toronto, 1981, 20. o.