Hasznos élĘ szervezetek a szĘlĘültetvényben (BALÁZS, 2004, JENSER, 2003):
A májusi cserebogár és a kalló cserebogár lárváinak nagyszámú természetes ellensége van. SzámottevĘ mértékben fordulhatnak elĘ a Neoaplectana melolonthae és Diplogasteroidea brewigi entomopatogen fonálféreg, a Dexia rustica, D. vacua és a Dexiosoma caninum, a Microphtalma disjuncta és a D. europea fürkészlégy, a Tiphia vernalis bogárrontó darázsfajok egyedei. Sok lárvát pusztít el a Rickettsiella melolonthae.
A szĘlĘilonca tojásait a Trichogramma cacoeciae tojásfürkész parazitálja. A hernyók parazitoidjai közül ismert az Apanteles appellator és A. sicaricus gyilkosfürkészdarázs, a Tetrastychus rapo és Eupelmus atropurpureus fémfürkész továbbá a Nemorilla floralis fürkészlégy és a Goniozus claripennis bogárölĘ darázs. Gyakori bábparazitái az Angitia, fenestralis és a Pimpla maculator, P.
viduata és az Eulimneria geiniculata nyergesfürkészdarázs, és a Branchymeria intermedia fémfürkészfajok.
Atarka szĘlĘmoly természetes ellenségeiként, a rovarevĘ emlĘsöket, 13 madárfajt, 3 rablólégy, 58 nyergesfürkészdarázs-fajt (valódi fürkész), 7 gyilkosfürkészdarázs-fajt, 24 fémfürkészdarázsgyilkosfürkészdarázs-fajt, 1 törpefürkészdarázs-fajt és 1 fürkészlégygyilkosfürkészdarázs-fajt, valamint 8 parazita gombafajt tartanak számon. Népességszabályozó tevékenységük feltételei, annak mértéke pontosan nem ismert.
A nyerges szĘlĘmoly Magyarországon elĘforduló természetes ellenségei, azok népességszabályozó szerepe hiányosan ismert.
A piros gyümölcsfa-takácsatka szĘlĘültetvényekben elĘforduló természetes ellenségei elsĘsorban a Zetzellia mali (Stigmaeidae), az Amblyseius finlanddicus és Typhlodromus pyri (Phytoseiidae) ragadozó atkák. Amennyiben a rovar- és atkaölĘ szerek fennmaradásukat nem veszélyeztetik, egy-két éven belül betelepülnek az ültetvénybe és a piros gyümölcsfa-takácsatka-népességet olyan kis egyedszámra szorítják vissza, hogy annak jelenléte a szĘlĘn észrevétlen marad, kárt nem okoz.
Már évtizedekkel ezelĘtt megfigyeltek olyan ragadozóatkákat, melyek a szĘlĘlevél fonákán élnek és szĘlĘ-levélatkával táplálkoznak. Ilyen a Tydeus goetzi és a Pronematus staerki, írja RILLING (1972). A szĘlĘlevélatka természetes ellenségei
a Zetzellia mali, az Amblyseius finlandicus, helyenként a Typhlodromus pyri a szĘlĘlevélatka szaporodásának hatékony korlátozói lehetnek. Megtalálhatók a földiszeder levelén, somon, földimogyorón és egyéb cserjéken. Ezért is fontos az ültetvényt övezĘ fás-cserjés rezervoárok védelme (HLUCHY, 1994).
Magyarországon többek között GYėRFFYNÉ foglalkozott Typhlodromus pyri mesterséges betelepítésével a szĘlĘültetvényekbe. Ez az atkafaj tapasztalata szerint nem érzékeny a környezeti feltételekkel szemben, gyorsan szaporodik, táplálékra nem igényes (táplálékai: Tetranychidae, Eriophydae, Tydeidae fajok, gombafomalak, virágpor). Ha nincs táplálék, a szaporodási potenciál károsodása nélkül éhezni is képes (GYėRFFYNÉ, 2000).
Hazánkban is több borvidéken megjelent és károsít a kétfoltos takácsatka (Tetranychus urticae). JAHN (2005) olyan ChilébĘl származó ragadozóatkákról ír (Phytoseiulus persimilis), mely 5 imágó vagy 20 fiatal kétfoltos takácsatkát fogyaszt naponta. Megemlít olyan gyomnövényeket (pl. Arabidopsis thaliana), amelyek „vészjelzĘként” mĦködnek. Ha takácsatka támadja meg, egy speciális kémiai anyagot (terpént) bocsát a levegĘbe, amely oda csalogatja az említett ragadozóatkákat.
BÖLL és SCHWAPPACH (2006) az Empoasca vitist parazitáló Mymaride fajokkal foglalkozik. Utóbbi populációsĦrĦsége – vizsgálataik alapján a szĘlĘültetvényekbe telepített rózsabokrok hatására, jelentĘsen megnĘtt, ugyanis a bokrok biztosítják számukra a jobb áttelelést.
Kémiai védekezés inszekticidekkel (BALÁZS, 2004 alapján)
Nagyszámú adat áll rendelkezésünkre arra vonatkozóan, hogy a természetes ellenségek közül melyek és milyen gyakorisággal fordulnak elĘ, milyen körülmények között, miként képesek a kártevĘ fajok szaporodását szabályozni.
Betelepülésüket és fennmaradásukat az agrobiotópokban a széles hatásspektrumú rovarölĘ szerek kényszerĦ rendszeres használata megnehezíti, az esetek többségében lehetetlenné teszi. Ezért az integrált növényvédelem kialakításában nagy elĘrelépést jelentett a szelektív hatású inszekticidek, a rovar növekedésszabályozó készítmények szintetizálása, továbbá a Bacillus thuringiensis preparátumok üzemi méretĦ elĘállítása és alkalmazása.
A szelektív hatású inszekticidek a rovaroknak csak egy szĦk csoportjába tartozó fajok egyedei ellen hatásosak valamint többségük határozottan stádiumspecifikus, csak meghatározott stádiumban lévĘ rovarokra hat. A fenoxikarb átalakulásgátló, tojás és idĘs hernyóstádiumokra, a diflubenzuron a tojás és fiatal lárvafokozatokra hat. A Bacillus thuringiensis preparátumok a fiatal lárvák ellen hatásosak. A faj- és stádiumspecifikus hatásuk miatt rendszeres és pontos megfigyelések alapján lehet és kell megállapítani, hogy a szelektív hatású készítmények kijuttatására mikor kerüljön sor.
A feromoncsapdák fontos eszközei a pontos adatszolgáltatásnak. Miután ezek túlnyomó többsége fajspecifikus, a csapda által fogott állatok mennyisége
megfelelĘ adatokat szolgáltat arra, hogy a megfigyelt területen a kérdéses faj mikor és milyen mennyiségben fordul elĘ, a hímek rajzása mikor éri el a csúcsot, mely idĘpontban célszerĦ védekezni.
A szexferomonok szintetizálása, nagy mennyiségĦ elĘállítása a kémiai védekezés egy új lehetĘségét, a légtértelítéses módszer kidolgozását is lehetĘvé teszi. Az eljárás lényege, hogy a megvédendĘ növényállomány légterét olyan mértékben kell a kártevĘ feromonjával telíteni, hogy az a hímek tájékozódási képességét megzavarja. Az eljárásnak alapvetĘ követelménye, hogy a feromon hosszabb idĘn, heteken keresztül egyenletesen jusson ki a légtérbe. A módszer biztonságos alkalmazásának, a feromonon kívül, egyik fontos elĘfeltétele a megfelelĘ
„adagoló", az ún. diszpenzer. A megfelelĘ diszpenzer elĘállítását követĘen a légtértelítéses eljárás várhatóan az integrált növényvédelem hatékony módszere lesz.
A szĘlĘ vírusos, baktériumos és gombás betegségei
A szĘlĘ vírusos betegségei (LÁZÁR, DULA, VOIGHT, SZENDERY, MAKÓ, 2004):
A szĘlĘ 15 vírusos, 1 fitoplazmás és 1 viroidos betegségének elĘfordulását igazolták ez ideig hazánkban. Hatásukra gyengébb a növekedés, fokozatos a tĘkeleromlás és a korai tĘkeelhalás. A legnagyobb károkat okozzák:
Grapevine fanleaf virus (GFLV)- szĘlĘ fertĘzĘ leromlása, Grapevine leafroll-associated viruses (GLRaV 1-9)- szĘlĘ levélsodródása, Grapevine rupestris stem pitting-associated virus (GRSPaV)- szĘlĘ faszöveti barázdáltsága, Grapevine fleck virus (GFkV)- szĘlĘ látens foltossága, Grapevine yellows- szĘlĘ sárgasága.
Nem ismerünk olyan eljárásokat, amelyekkel a fertĘzött tĘkéket az ültetvényben gyógyítani lehetne. A védekezés jelenleg egyetlen járható útja a megelĘzés, a követelményeknek megfelelĘen végzett vírustesztelés és mentesítés, a vírusmentes szaporítóanyaggal történĘ telepítés, valamint az újrafertĘzĘdés elhárítását szolgáló elĘírások maradéktalan betartása lehet. A feketefa-betegséget fitoplazma okozza. A vektora a polifág Hyalesthes obscurus. MAIXNER és DARIMONT (2001) vizsgálataiból kiderült, hogy a gazdanövény a Convolvulus arvensis. Mivel a vektor talajlakó és az ellene való védekezés fĘleg a gyepesített és integrált ültetvényekben nehéz, ezért a gazdanövény gyérítésével érhetĘ el pozitív eredmény a feketefa betegség megfékezésében.
A baktériumos betegségek közül az Agrobacterium vitis (A. tumefaciens 3-as biovar.) hazánkban a szĘlĘ legsúlyosabb baktériumos betegsége. Népies elnevezése a „fagyrák”, mivel a legnagyobb kárt a téli fagyok után okozza. Ellene nem ismert sem biológiai sem kémiai védekezési forma, így a védekezés a megelĘzésen alapszik. A baktériumot nem tartalmazó, zöld hajtáscsúcsokról való szaporítás a legmegbízhatóbb. Az alanyvesszĘk és oltócsapok melegvizes kezelése jelentĘsen csökkenti a baktériumok számát. CélszerĦ a fiatal tĘkék téli takarása, a beteg tĘkék kijelölése és eltávolítása az ültetvénybĘl. Az optimális K-ellátottság fokozza a növények télállóságát.
Gombás betegségek
A vírusos betegségeknél ma már - többnyire az egészséges szaporítóanyag telepítésbe vonásával – állandóbb problémát jelentenek a gombás betegségek.
Közülük a legfontosabbak:
A szĘlĘperonoszpóra (Plasmopara viticola), a szĘlĘlisztharmat (Uncinula necator), a szürkepenész (Botryotinia fuckeliana), a fakórothadás (Metasphaeria diplodiella), az orbánc (Pseudopeziza tracheiphila), a feketerothadás (Guignardia bidwellii), a szĘlĘ feketefoltossága (Phomopsis viticola), a szĘlĘ eutipiózis (Eutypa lata), valamint a farontó gombák okozta betegségek, mint az Esca vagy a fehérpelyhes gyökérpenész (Rosellina necatrix).
A növényvédelmi startégiák közül elĘnyben kell részesíteni a mechanikai-, agrotechnikai-, biológiai védekezési lehetĘségeket. FRIED et al. (1993) a növényvédĘszerek toxikológus hátását, valamint a gyors rezisztencia kialakulását vizsgálta. A réz, mint nehézfém, felhalmozódik a talajban és az ott lévĘ mikroorganizmusokra, így a talajtermékenységre is káros hatással van. A kénnel való kezelésnek nem csak a lisztharmatra van hatással, hanem a hasznos ragadozóatkákat is elpusztítja. Ezért is szükséges a kémiai védekezés elĘtt vagy helyett agro- és fitotechnikai, biológiai és biotechnológiai módszereket alkalmazni.
A gombabetegségek elleni védekezés alapja a megelĘzés (FOLK et. al., 1993). A lisztharmat, peronoszpóra és szürkepenész elleni védekezést nagy körültekintéssel kell elvégezni. Mind a kultúrtechnikai, mind a kémiai beavatkozásokat a gomba látható megjelenése elĘtt kell levégezni (BAUER, 2001).
MegelĘzĘ védekezési eljárások:
- A peronoszpóra fertĘzés elkerülése érdekében szintén ügyelni kell arra, hogy a lombfal szellĘs, jól átlátható, a Nap és a levegĘ által jól átjárható legyen (BAUER, 2001; SPEKTRUMDIREKT, 2005).
- A lisztharmat megjelenésének esélye csökkenthetĘ a metszés szakszerĦ elvégzésével (csak egészséges vesszĘk meghagyásával) a korábban fertĘzĘdött hajtások, késĘbb a másodtermések eltávolításával és a visszafogott N-pótlással.
- Az eredményes védekezés feltétele a kiegyensúlyozott, harmonikus tápanyag-ellátottság. Növeli a betegség érzékenységét a N-túltrágyázás és a tĘke besĦrĦsödése (SZėKE, 1996).
- A botrytis elleni védekezés fontos eleme a megfelelĘ fitotechnikai munkák idĘbeni elvégzése. Hosszútávú megelĘzési lehetĘségek közé tartozik a megfelelĘ mĦvelésmód választása (középmagas törzs, elegendĘ tĘketávolság, a dupla ernyĘ mellĘzése); különösen veszélyeztetett területen kerülni kell az érzékeny fajta telepítését. Ha öntözésre van szükség, csak csepegtetĘ rendszert ajánlott telepíteni, amivel elkerülhetĘ a levelek és a fürt nedvesítése. A metszést fajtától függĘen 8-10 rügyre szükséges végezni, a fürtzóna levelezése, a hónaljhajtások eltávolítása, vagyis a gondos zöldmunka elengedhetetlen. Emellett kerülni kell a növények túltáplálását, az öntözés szükségességét érdemes megfontolni. A szĘlĘmolyok elleni optimális védekezés elengedhetetlen a fürtök fertĘzésének elkerüléséhez.
Az európai kultúrszĘlĘ a lisztharmattal szemben éppúgy nem rezisztens, mint a peronoszpórával szemben, ezért növényvédĘ szerrel feltétlenül védekezni kell, hogy a termés megfelelĘ minĘségĦ legyen (BAUER, 2001).
Kémiai védekezés