IV. Kapcsolatok a szocializmus korában.
Dolgozatomban a második és a harmadik korszakról lesz szó (az utóbbi már hangsúlyozottan irodalmi megnyilvánulások kiindulópontja).
652
A bolgár—magyar kapcsolatoknak ezt a korszakát, amelyik 1393-tól, Bulgária oszmán uralom alá kerülésétől 1878-ban történt felszabadulásáig tart, úgy gondoljuk, két szakasz alkotja, amelyek határvonala 1762, a bolgár újjá
születés kezdete. Az első szakasz a néptömegek szintjén, a második pedig a kolos
tori kultúra szintjén jellemezhető.
Fontos, hogy végetértek a küzdelmek a balkáni hatalomért, a befolyásért, amelyek a középkori megnyilvánulásokat meghatározták, s a bolgárok és a magyarok összefogtak a közös ellenség ellen. Magyarország hadjáratokat is indí
tott Bulgária felszabadításáért, gondoljunk például Hunyadi ún. hosszú hadjára
tára 1443—1444 telén.
A közös sorscsapás, a legtöbb délszláv nép leigázása, majd azután a harc a rájuk kényszerített uralom ellen, mindez a bolgár irodalomban mély nyomokat hagyott. így a magyar történelmi hősöket (a hadvezér Hunyadi Jánost, Székely Jánost, Hunyadi unokaöccsét, Magyar Fülöpöt, Izabella királynét) olyan folklórhősöknek látjuk, akikben testet ölt a bolgár ember hősi szelleme, hazafiúi érzése; a magyar tematikájú bolgár dalok pedig kifejezik népünk érzéseit a rab
ság korának bizonyos eseményei iránt, illetve sorstársaik, a magyarok iránt. A folklór területén ez a különleges hatás, amikor nemcsak új témák és motívumok születnek, hanem új alakok is — a leigázott nép védelmezőinek alakjai —jellemzi a kapcsolatokat az elnyomás korai időszakában.
Ez határozza meg a korszak első szakaszát, amely, mint mondottuk, a nép
tömegek szintjén nyilvánul meg (névtelen irodalmi anyag; folklorisztikus—népi tudat).
E korábbi szakaszban a kapcsolatok leginkább külsők. Nem hatnak érez
hetőbben az irodalmi folyamatra, és abban nyilvánulnak meg, hogy Magyaror
szág területén (a Bánátban, Erdélyben és a Budához közel eső Szentendrei-sziget
en) létrejönnek az első — mind protestáns, mind katolikus — emigráns közpon
tok, valamint abban, hogy több magyar szerző a XVI—XVIII. század folyamán útleírásban ad tanúbizonyságot konkrét és jelentősen megnövekedett érdeklődé
séről Bulgária és népe iránt. Különösen fontos az útleírások osztályozása (a XVI—XVIII. századból származó és a XIX. századból való útleírások), amelyek a bolgár—magyar kapcsolatok e fejlődési szakaszában kialakuló viszony jellegé
ről tanúskodnak, vagyis azoknak elsődlegesen néprajzi és kultúrtörténeti irá
nyultságáról.
A bolgár újjászületés szakasza Bulgária és Magyarország viszonyának fej
lődésében a második periódus, amikor a kapcsolatok a kolostori kultúra szintjén nyilvánulnak meg: az irodalmi élet központjai a templomok és a kolostorok, s az Ausztriával és Magyarországgal kapcsolatot tartó írók főleg egyházi írók.
Hrisztofor Zsefarovics, a Stematografia szerzője például életének nagy részét magyar földön föltötte. Maga Paiszij is járt "német földön", vagyis a szerémségi magyar városban. Karlócán, és Szláv-bolgár történelem című, kulcs
fontosságú munkájának megírásához Jovan Raictól kapott "ösztönzést", aki az ismert magyar történetíró, Istvánffy Miklós hatása.alatt dolgozott.
Magyarország társadalmi és kulturális életével a katolikus bolgárok is szoros érintkezésbe kerültek. Bulgáriában a katolicizmus terjesztésének
jellem-zője, hogy olyan neves katolikusok, mint Petár Bogdán, Petár Parcsevics, Krasztyu Pejkics, Jakov Pejácsevics, Franciscus Xavier Pejácsevics tevékeny
ségéhez fűződik, amelyet Ausztria és Magyarország területén élő hittársaik környezetében fejtettek ki. Politikai és irodalmi munkásságuk jelentősége szolgált alapul ahhoz, hogy úgy határozzák meg tevékenységüket, mint a bolgár nép korai újjászületésének feltételét.
Az újjászületés korában Magyarországnak mint környezetnek és mint alapnak a szerepe megkülönböztető két balkáni irodalom, a szerb és a bolgár fejlődésében. Ezért jelentős elsősorban a bolgárok és szerbek közös szellemi élete Ausztria és Magyarország területén, amely oka annak is, hogy a bolgárok közül sokan a bolgár és a szerb nép közös felvilágosodásáért dolgoznak. így például a razlogi Teodorovics Ábécéje, amelyet 1792-ben adtak ki újra Bécsben, az ausztriai bolgár és szerb iskolák céljait szolgálta; a dojrani Hrisztofor Zsefaro-vics bolgár lelkész és ikonfestő 1740-ben festette meg a siklósi szerb templom freskóit, s Stematographiájával mind a bolgár, mind a szerb nép felvilágosodásán fáradozik; Atanasz Neszkovics 1801-ben, Budán kiadott Történelme jelentős szerepet játszik a szerbek és a bolgárok öntudatra ébresztésében.
Ebbe a folyamatba kapcsolódik be szervesen a cirillbetűs könyvnyomtatás a Habsburg-birodalom területén — az 1770-ben Bécsben, "a szerbek szükségle
teire" megnyitott nyomda cirill betűkészlettel, amely később a budai egyetem tulajdona lett. A bolgár szellemi élet számára valamennyi nyomda közül a budai Egyetemi Nyomda szerepe a legjelentősebb, de Zimonyban, Újvidéken, Brassó
ban, Zágrábban, Aradon, Temesváron és másutt is nyomtattak bolgár könyve
ket, amelyek olyan kiemelkedő szerzők nevéhez fűződnek, mint Joakim Kár-csovszki, Kiril Pejcsinovics, Anasztasz Kipilovszki, Rajno Popovics, Hrisztaki Pavlovics, vagy az 1806-ban kiadott Az imádság lilioma, illetve Petár Beron híres Halas ábécéje stb.
Nem szabad azonban azt gondolnunk, hogy ezek az első Magyarországon nyomtatott bolgár könyvek. A magyarországi bolgár könyvnyomtatás történe
téhez kell sorolnunk véleményem szerint azoknak a bolgároknak a müveit is (pl.
Kräsztyu Pejkics 1717-ben Nagyszombatban megjelent műve), akik latin nyelven írtak, valamint a bánáti bolgárok könyveit.
A könyvnyomtatás azok közé a témák közé tartozik, amelyekkel elég gyakran találkozunk a bolgár—magyar kapcsolatok területén. Azonban nem
csak tényanyagként érdekes, hanem összehasonlító vonatkozásban is, valamint népünk kultúrtörténeti és irodalmi szükségleteinek szempontjából, s azzal kap
csolatosan is, hogy miként keletkezhetetett cirillbetűs könyvnyomtatás Ausztria és Magyarország területén. Úgy látjuk — a hasonló nyelvű s hasonló felekezethez tartozó telepesek nagy tömege miatt —, hogy ez a bolgár és a szerb felvilágosodás igényeinek kielégítése, s a magyar felvilágosodással való érintkezés érdekében történhetett. A magyar felvilágosodás egyesítő központja annak a közös szellemi életnek, amelyet a bolgár telepesek éltek új hazájukban. A bolgár kultúra e fontos külföldi szellemi központjának formálódásában ezért jelentős a magyar felvilá
gosodás (1772—1820) néhány jellemző vonása. Bessenyei György, a magyar fel
világosodás egyik vezető személyisége például kijelentette, hogy minden nemzet
654
saját nyelvén, és sohasem idegen nyelven lett tudós, s hogy az urak mindaddig nem felejtik el a magyar nyelvet, amíg a parasztok magyarul beszélnek. Paiszij, a bolgár újjászületés első nagy apostola szinte vele egy időben írja Szláv-bolgár tör
ténelmének előszavában: "Ugyan miért szégyellitek bolgárnak nevezni magato
kat, s miért nem olvastok és nem beszéltek a magatok nyelvén? Vagy talán a bol
gároknak nem volt országuk és hatalmuk? . . . Te, bolgár, ne csapd be önmagad, ismerd nemzetedet és nyelvedet." Ez, a lényegét tekintve hasonló felhívás áll tulajdonképpen a magyar felvilágosítók, s az újjászületéskori bolgárok művelő
dési programjának a középpontjában. Cél: a nemzeti tudat ébresztése, amely magában foglalja az irodalmi nyelv demokratizálását, az oktatásügy, a közműve
lődés és a sajtó alapjainak megteremtését, az irodalom gyarapítását korszerű műfajokkal, de egyszersmind a nemzeti egység megteremtését is.
Magyarországon, ahol az irodalmi folyamat a miénkhez hasonló társadal
mi funkciókat töltött be, s ahol szintén érezhető igény jelentkezett ábécés köny
vek, oktatási segédanyagok, műfordítások és történelmi művek iránt, ahol szük
ségessé vált a korszerű felvilágosult tanok terjesztése, ilyen értelemben a bolgár nemzeti felvilágosodás eszméi konkrétan realizálódtak. Ezt tanúsítja az 1806-tól 1876-ig, az Áprilisi felkelésig megjelent több kiadvány — egyedül a budai Egye
temi Nyomdában 41 könyvet nyomtattak. Mindez a nem kis számú tankönyv, műfordítás és más kiadvány elősegítette a bolgár értelmiség létrejöttét, segített az érthető nyelv kialakításában, szolgálta a bolgár nemzeti egyház- és oktatásügyet, s ezeknek köszönhető, hogy népünk körében terjedtek a nemzeti felvilágosodás eszméi. Egyben világosan mutatják az irodalmi kapcsolatok felélénkülését Bulgária és Magyarország között, s e kapcsolatok szoros összefüggését nemzetünk belső életével.
A többi balkáni irodalom vonatkozásában tehát a bolgár sem képez kivé
telt — szintén nemzeti irodalomként alakul ki, amelynek külföldi központjai is vannak, köztük Magyarországon, ahol megszületett a bolgár könyvnyomtatás.
(Sokkal kisebb a jelentősége a bánáti irodalmi központnak, mivel a bánáti bolgá
rok viszonylag önálló fejlődési útra léptek, s emiatt művelődésük, irodalmi éle
tük, nemzeti szellemet élesztő tevékenységük különbözik nemzeti kultúránk olyan külföldi tűzhelyeinek tevékenységétől, mint Brassó vagy Konstantinápoly, amelyek közvetlenül szolgálták a bolgár haladó gondolkodást, és sokkal szoro
sabban kapcsolódtak a bolgár nép kulturális és felvilágosodási mozgalmához az újjászületés korában.) A bolgár könyvnyomtatás megszületésével tehát fokozó
dik Magyarország szerepe mint irodalmunk fejlődésének közvetítője és bázisa, és ezzel Bulgária és Magyarország kapcsolata az irodalmi kölcsönhatás változatos új formáival gyarapszik, sőt a XVIII. és XIX. században közvetlen személyes kontaktusokkal is erősödik. A XIX. század közepén Bulgáriában a magyar tár
sadalmi és szellemi gondolat közvetítője már a Kossuth-emigráció. Hatását ma sokszor eltúlozzák, mégis: a magyar emigráció segítette elő az olvasóköröknek (csitalista) mint a kulturális—közművelődési tevékenység új formájának a kelet
kezését, a színházművészet megjelenését, hatással volt a zenei kultúra fejlődésére, sajátos humoros lapot adtak ki, szabadságszerető eszméket terjesztettek.
Feltűnő továbbá, hogy az irodalmi fordítás mint a kölcsönhatás közvetí
tője egyik szakaszban sem játszik szerepet. Ezért korai még beszélni a magyar iro
dalom jelenlétéről Bulgáriában, a bolgáréról pedig Magyarországon. A magyar olvasóhoz azonban mégis eljutnak egyes híradások és tudósítások a bolgárok életmódjáról, szokásairól és kultúrájáról, a bolgár olvasó előtt azonban a magyar irodalom ismeretlen marad.
Az irodalmi kapcsolatok jellegének legfontosabb sajátossága 1878, Bulgária közvetlen felszabadulása előtt az, hogy az átvétel főként egy irányban halad, azaz Magyarországról Bulgáriába, vagyis e korszak irodalmi kölcsönha
tásának jellemzője az, hogy népeink írásbeliség nélküli korszakához képest az ellenkező irányba fordul: most már nem a bolgár-törökök befolyásolják a magyarok szellemi fejlődését, hanem — kivált a XVIII. század végén — Magyar
ország lesz a bolgár irodalom és könyvnyomtatás közvetítője és bázisa.. Ily módon a bolgár és a magyar nép szellemi kapcsolatai hazai irodalmunk általános fejlődésének alkotórészei az újjászületés korában. Élénkítő hatással vannak, a haladóbb, főként a világi eszményeket közvetítik. Természetesen nem szabad abszolutizálni és eltúlozni a nemzeti újjászületésünkre gyakorolt magyar befo
lyást, de igen káros a fordítottja is, azaz annak lebecsülése. A tények meggyőzően bizonyítják, hogy Magyarország a bulgáriai művelődésügy támogatásával — mégpedig az ország számára súlyos időszakban, a rabság korában — a formáló
dó bolgár nemzet és irodalom számára jelentékeny közvetítőnek és bázisnak bizonyult.
Az 1877—78-as orosz—török felszabadító háború természetes határvona
lat jelent a bolgár—magyar kapcsolatok korszakolásában. Egyszersmind azon
ban hangsúlyozottan kölcsönös irodalmi megnyilvánulások kiindulópontja is.
Az irodalmi kölcsönhatás jellegzetességei nagyjából az alábbiakban foglalhatók össze:
. 1. Erősödik azoknak az irodalmi kapcsolatoknak a szerepe, amelyek kife
jezik a két nép társadalmi-történelmi fejlődésének közös törvényszerűségeit — mindkét országban ezen az alapon jelennek meg párhuzamosan a művészeti folyamatok és áramlatok, a kritikai realizmus, a népiség, a modernizmus, a pro
letár- és a szocialista irodalom.
2. Mindkét irodalom fejlődését jellemzi a műfaji színkép gazdagodása, a társadalmi és az egyéni problémák tükrözését szolgáló új formák keresése: ez tanúsítja az irodalmi fejlődés műfajon belüli dinamikáját.
3. Az alkotók közötti analógiák tipológiai természetűek. E tekintetben szemléletesek a Botev és Petőfi alkotói fejlődésében tapasztalható analógiák, amelyek ugyan a kölcsönhatás korábbi időszakában keletkeztek, de párhuza
mosságok állapíthatók meg később Vazovnál és Jókainál, Adynál és Javorovnál (szélesebb értelemben a Nyugat és a Miszal irodalmi köreiben is), a XIX. század végén s a XX. század elején a magyar rövid próza mestereinek csoportjánál s Vazovnál, Elin Pelinnél, Jovkovnál, a bolgár elbeszélők legnagyobbjainál, vala
mint a proletár- és szocialista irodalom képviselőinél.
4. 1878 után korábban sohasem tapasztalt szoros személyes kapcsolatok alakulnak ki az írók között. Strausz Adolf levelet vált Ivan Sismanowal, s
kőzve-656
títésével a nagy bolgár íróval, Vazowal is. Vazov ír előszót a Budapesten 1893-ban kiadott Bolgár nyelvtanhoz. Ljubomir Miletics professzor külön azzal a céllal utazik a Bánátba, hogy megismerje a bánáti bolgárok irodalmát. Olyan ismert tudósok, mint Mihail Arnaudov, vagy Alekszandár Balabanov közölnek írásokat a magyar sajtóban. Georgi Bakalov a moszkvai emigrációban élő Illés Bélával áll kapcsolatban. A kontaktusok felvételében új mozzanatot jelent a kul
turális személyiségek első csoportos látogatása, s az, hogy magyar irodalmárok Bulgáriában, bolgárok pedig Magyarországon tartanak felolvasásokat a nemzeti irodalmi élet folyamatairól. Ily módon fokozottabb lehetőség nyílik a szellemi értékek közvetlenebb cseréjére.
5. A korszak komplex vizsgálata magában foglalja a bolgár irodalomban jelentkező magyar téma kérdését is. Az irodalmi kölcsönhatásnak ez a formája nem újdonság irodalmunkban, de évszázadunk első felében átalakuláson megy keresztül, s a magyarországi forradalmi eseményekhez kapcsolódik, amelyeket a bolgár írók arra használnak fel, hogy bemutassák annak az igazi forradalmárnak az arcát, aki a szabadság nevében lemondott az egyéni boldogságról (Teodor Trajanov Petőfinek szentelt ódája, a Kárpáti szél), hogy megbélyegezzék a reak
ciót (Hriszto Szmirnenszki néhány írása), hogy az 1919-es Magyar Tanácsköz
társaság leverésekor kifejezzék a nép együttérzését (Aszen Razcvetnikov Magyarország című ciklusa). Új irodalmi alkotások születnek magyar befolyásra
— az irodalmi kölcsönhatás kilép a szokványos szellemi csere köréből — s jelen
tősen kiszélesedik.
6. A kapcsolatokban új szakasz kezdődik: az irodalmi műfordítások, a másik művészeti kultúra teremtette alkotásoknak a kölcsönös meghonosítása. A fordítás mint a közvetítés különösen aktív formája, az irodalmi befogadás pedig a kölcsönhatás általános rendszerének nélkülözhetetlen és valós elemévé lesz.
Bulgáriában a magyar szépirodalom befogadása igen ellentmondásosan alakult — komolyak a hiányok, később kezdődött a fordítás, mennyiségileg kevés fordítás és időbelileg egyenlőtlen irodalmi visszhang. De amikor a magyar fordítások sajátosságait kutatjuk, kivált a bulgáriai társadalmi és szellemi légkör kontextusában, kitűnik, hogy a magyar irodalom bulgáriai befogadásának képe sokkal bonyolultabb, és a befogadási folyamat minőségi átalakulásával kapcso
latos.
A magyar szerzők lefordítása és befogadása Bulgáriában (ez kiderül a kap
csolatok eddigi nyomon követéséből is) nem minden előzmény nélkül való. Az évszázadok már előkészítették a talajt, amikor népünknek nem egy alkalommal kellett érintkezésbe kerülnie Magyarország témájával, de csak a XVIII. század végén, a XIX. század elején, az új irodalomtörténeti tudat megformálódásával és az érintkezési lehetőségek fokozódásával teremt kapcsolatokat irodalmunk a magyar könyvek világával.
A nemzeti önismeret fejlődésével, a bolgár irodalom horizontjának tágulá
sával, témájának és problémáinak bővülésével mind szilárdabbakká válnak ezek a kapcsolatok. Ugyanakkor gyarapodnak azok a körülmények is, amelyek meg
könnyítik a magyar művészeti alkotások fordítás útján történő elterjedését az oszmán uralom alóli felszabadulással kezdődő korszakban.
Ezek a körülmények a következők: 1. A nemzeti irodalmi tudat kiérlelő-dése a nemzeti felszabadító küzdelmek eredményeképpen (irodalmunk fellendü
lése a XIX. század 70-es éveiben, majd később); % Plovdiv és Szófia kulturális központtá alakulása a 80-as, illetve a 90-es években; 3. Az olvasók létszámának hirtelen megnövekedése.
E három tényező érvényesülésével kezdődik a magyar szépirodalom bulgá
riai elterjedése, ami rövid idő alatt a formák és eszközök oly szélességét mutatja, hogy képes lesz közvetlenül válaszolni a bolgár népi önismeret és művészi érle-lődés követelményeire. Elsősorban a közvetlen hatás miatt, amelyet a magyar fordítások gyakorolnak a befogadó környezet szellemi, esztétikai és ideológiai mozgásaira. E tekintetben szemléletes Petőfi példája. 1877 után Botev nevével egy sorban emlegetik, költészete pedig — kitűnő bolgár fordítók közvetítésével — szervesen beépül a bolgár nemzeti kultúra történetébe. Petőfi nemcsak művpszi képeinek rendszerével hat. Olyan pillanatban bukkan fel, amikor az irodalmi szükségletek szorosan kapcsolódnak a társadalmi fejlődéshez, amikor az iroda
lom előtt is az a feladat áll, hogy népünk nemzeti-felszabadító céljait szolgálja.
Ezért válik Bulgáriában Petőfi igazán népi és forradalmi költővé. Versei — olvas
sák és szavalják estélyeken és gyűléseken — tekintélyes antológiákban szerepel
nek, meghatározott politikai eszméket hirdetnek. És ha ma Petőfiről úgy beszél
nek, mint a világ egyik legolvasottabb költőjéről, akinek neve ott áll Heinéé, Byroné, Hugóé, Mickiewiczé, Karel Hynek Macháé, Puskiné, Lermontové és Nyekraszové mellett, más szóval, ha ma Petőfi a világé, akkor a legnagyobb mér
tékben Bulgáriáé is. Mert még mielőtt költészetének egyetemességét, szavának egyszerűségét a bolgár olvasó szívébe zárta volna, sőt mielőtt irodalmunk némely romantikus-realista irányzatához közeledett volna — Botewel együtt — a szabadságot sugallta a bolgár népnek. És ezzel írta be nevét örökre népünk tudatába, mint "a magyar Botev".
A magyar szépirodalom bulgáriai befogadásának bemutatására irányuló általános kitekintés is tanúsítja, hogy a magyar irodalomnak helye van a többi külföldi irodalom bulgáriai rendszerében, illetve nemzeti irodalmi folyamatunk és a társadalmi légkör forradalmasításával összefüggő jelentős eszmék közvetí
tőjeként jelenik meg. De amikor a magyar szépirodalom általánosabb demokra
tikus és humanisztikus célokat szolgál, akkor is határozottan jelen van kultúránk szociális vonatkozásait feltérképező irodalmunk inspirálójaként.
A példák folytathatók Illés Béla prózájával (s e próza és a bulgáriai prole
tár irodalmi front "szövetkezésével"), de Molnár, Herczeg vagy Zilahy szórakoz
tató-szentimentális műveivel (az akkori hivatalos politikának, illetve a
"szórakoztató" s a "látványos" művészet előnyben részesítésének megfelelően), valamint a drámairodalomban jelentkező nagy fordítási hullámmal, amely különböző művészeti színvonalú volt, de mindig a befogadás, az elsajátítás szín
vonalán állt — csupán a magyar szórakoztató színművek, az ún. exportdrámák közel 150 előadást értek meg bolgár színpadon: közülük összesen 9 darab 50 elő
adása jut Molnár Ferencre, de népszerűségnek örvend Herczeg Ferenc is, Lengyel Menyhért, Bus Fekete László, Fodor László és mások.
658
Ami a magyar irodalom befogadását illeti, a korszak nem egységes — néhány fő szakaszt kell kijelölnünk, amely szakaszok, véleményünk szerint, nagyjából egybeesnek az irodalmi kapcsolatok szakaszaival.
A befogadás kezdeti fázisaira — más külföldi irodalmak bulgáriai elterje
désével szemben — először az jellemző, hogy a magyar szerzők fordítása (itt a fordítások tömeges elterjedéséről van szó) nem gyenge és esetleges művekkel, főképpen nem másodrendű szerzőkkel kezdődik, hanem olyan alkotókkal és művekkel, akik, illetve amelyek a magyar irodalmi folyamat lényegi irányait reprezentálják — vagyis Petőfivel, Az őrült, Ha férfi vagy, légy férfi..., Egy gondolat bánt engemet.... Sors, nyiss nekem tért... stb. című verseivel, valamint Jókai Mór és Mikszáth elbeszéléseivel.
Másodsorban, ezek a fordítások szinte mindig más irodalom (leggyakrabban szláv vagy német irodalom) közvetítésével valósultak meg — s ez elősegítette egy sor egyéni momentum beépülését, de ugyanakkor hozzájárult a fordítói koncepció megnyilatkozásához is.
Harmadsorban, a magyar szépirodalom fordításán, népszerűsítésén a bolgár művészet vezető alkotói dolgoztak. Ez előfeltétele annak, hogy "az idegen" mű átváltozzon "hazai"-vá, hogy kulturális lényeggé váljon: a bolgár művészeti és nyelvi fejlődés szerves része, s a nemzeti irodalmi folyamat korabeli tendenciáinak tükrözése legyen.
Az a két kulcsfontosságú név, amely a befogadás kezdetén áll, és "átülteti"
Petőfi költészetét, nem más, mint Iván Vazov és Pencso Szlavejkov neve, ami már önmagában is jelzi a befogadás jellegét, a művek szerves beletartozását az irodalmi folyamatba. Petőfi Az örült című költeményének 1891-ben készült vazovi fordítása úgy is hatott, mint a fennálló rend megváltoztatására felhívó kiáltvány, mint az elégedetlenség és a lázadás ragyogó dokumentuma; ugyanak
kor ez a kezdet, amikor Petőfi és a magyar szépirodalom betör a maga forra
dalmi-romantikus hangjával. Érdekes itt az a tény, amelyhez kutatásaink során
dalmi-romantikus hangjával. Érdekes itt az a tény, amelyhez kutatásaink során