Az apám ismerősei
H. KAKUCSKA MÁRIA
GVADÁNYI JÓZSEF LEVELE ORCZY LŐRINCHEZ
A Magyar Országos Levéltárban1 található levél írója a katona és költő Gvadányi Jó-zsef (1725–1801). Mária Terézia összes háborúját végigharcolta, 1783-ban tábornoki rangban vonult nyugdíjba. Legismertebb műve az Egy falusi nótárius budai utazása, 1790. Az itt közölt levelet a hétéves háború (1756–1763) ideje alatt írta parancsnokához, Orczy Lőrinchez (1718–1789), aki a jelenleg rendelkezésre álló dokumentumok tanúsága szerint 1756 őszétől 1759 májusáig vett részt a harcokban. Orczy Lőrinc emberségéről, melyre Gvadányi szép fogalmazása utal, nemcsak Jankovich III. Miklóssal2 ez idő tájt váltott leveleiből értesülünk, amelyekben még a tél beállta előtt meleg ruha beszerzésé-nek gondjáról számolt be, vagy a kassai városházát avató beszédéből, Leveleskönyvéből pl. egyik jobbágya elhajtott ökreinek visszaszerzésére adott pénzsegélyről szerezhetünk tudomást, hanem abból a tényből is, hogy a szolgálatból való kilépés után igyekezett segíteni közéleti pályára került egykori alárendeltjeit, ha szükséges volt, akár kölcsönnel is. A gazdasági feljegyzések szerint a továbbszolgáló katonák is bizalommal fordultak szorultságukban Orczy Lőrinchez, pl. Dózsa zászlótartó, Gvadányi József, akivel beosz-totti kapcsolatuk sem szűnt meg. Az 1766–1771 közötti időszakban a felső vármegyék-ben egészségügyi kormánybiztosi tisztséget betöltő, a lengyelországi pestis átterjedésé-nek megakadályozásán fáradozó Orczy Munkácsról, 1770 januárjában ismeretlenhez keltezett leveléről Gvadányi levelének megtalálásával vált világossá a címzett személye, aki „azonnal”, 1770. január 17-én már válaszolt is.3
1 Magyar Országos Levéltár, Az Orczy család levéltára, P szekció 524, Militaria Laurentii Orczy, A) Correspondentia, 1. csomó.
2 Jankovich III. Miklós (1723–1797), alezredes, majd jász-kun kapitány, királyi táblai ülnök. Felesége Beniczky Angelika. Az ő fiuk IV. Miklós polihisztor könyv- és éremgyűjtő.
3 A cikk megírásának ideje, 1999 áprilisa óta az említett levelek olvashatóvá váltak: H. KAKUCSKA Mária, OrczyLőrincésleveleskönyve, Bp., Universitas, 2003, 95–97.
ItK
Irodalomtörténeti Közlemények 200 . C9,,,. évfolyam . szám
Méltósághos Obester uram!
Ohajtva vártuk szerentsés meg téréssét Méltóságos Obester uramnak régtül fogva, magam ugyan ingyen sem gondoltam volna, hogy Daun4 Teppliczbe vólna, azt itilhettem, hogy talam az reservo artolleriája Prágábul oda jöhetet, mindazon által Isten hozza szerencséssenn M[éltóságos] Obester Uramat közinkbe mennél elöb, mert meg vallom ollyanok vagyunk mint minap az én Hegedüm Lelke nélkül vólt. Itten Ujságunk nintsen más, hanem mindennap, az vak lármázas Kleefeldt5 Batyánk ugy rea szoktat, hogy utollyára, az igazat is hamis lárma gyanánt fogjuk venni. Az Regementnél is mas Ujság nints, hanem az Fejér Trombitást vasra tétettem, ki is az Pajtássát nagyon meg vágta, az Hadikianust tegnap Obrist Lieut[enant] uram, herz[…] Katonát vasra veretett, ezek Juhá-szok voltak az Lopás ki jött publice egész Regimentünk ellen az Parolánal rendetlenül Scalirozott Generalis Kleefeldt. Bezzeg Conte albani Ki vólt egy Karviczi bort árúló Ludomilla nevü Mademoisellel, de igen Lengedezte az szél az ruháját szegénnek rongyoska volt, de semmi. Errül Halász többet tud nálamnal. Ezzel Gratiájában ajanlott maradok
Méltosaghos Obester Uramnak Frauenstein den 13 8br. 758.
Alázatos szolgája
G. Gvadagni6 Major mp.
4 Gróf Leopold Josef von Daun (1705–1766) tábornok a hétéves háborúban, a porosz király, II. Frigyes fe-lett győzelmet aratott Kolinnál (1757) és Hochkirchnél (1758); az osztrák hadsereg átszervezője 1748-ban, a bécsújhelyi katonai akadémia felállítója.
5 Kleefeldt vagy Kleefeld osztrák tábornok. Hadik vezetése alatt részt vett Berlin 1756. októberi megsarco-lásában.
6 A levél, az aláírás is sajátkezű.
ItK
Irodalomtörténeti Közlemények 200 . C9,,,. évfolyam . szám
507 SZEMLE
SZÓBELISÉG ÉS ÍRÁSBELISÉG HATÁRÁN:
KÖZÉPKORI PRÉDIKÁCIÓIRODALMUNK TÖRTÉNETÉNEK ÚJ SZINTÉZISE FELÉ1
Madas Edit alapvető monográfiája a kora középkori magyarországi prédikációiroda-lom minden egyes szövegére kiterjeszkedő, s azokkal filológiai műveletek irdatlan mennyiségét elvégző, mind a perspektivikus összefüggéseket szem előtt tartó, mind adat- és szövegközeli, kiváló munka. Megközelítését a medievisztika munkamódszereinek rendkívül alapos ismerete és alkalmazása, egész sor tudományszak (irodalom-, nyelv-, művelődés-, egyház-, vallás-, liturgiatörténet) tanulságainak nyomon követése, ugyanak-kor friss szellemű módszertani újító kedv jellemzi. Dolgozatának felépítése átgondolt, koherens és áttekinthető, megfigyeléseit jó érzékkel, változatos módszerekkel teszi szemléletessé (táblázatok, sztemmák, a párhuzamos szövegközlés tipográfiai lehetősége-inek jó alkalmazása). Együttesen meglévő kiterjedt forrásismerete és a nemzetközi szak-irodalomban való magától értetődő naprakészsége nehéz feladat elé állítja a recenzenst.
Annál inkább így van ez, mert Madas Editnek a könyv tárgyát képező szövegekről, szö-vegcsoportokról írt korábbi munkáit is (némelyiket közelről, szerkesztőként) ismerve személyes tapasztalatból számolhatok be engesztelhetetlen igényességéről: korábbi elő-tanulmányai, tanulmányszövegei igen sok változáson mentek át, amíg e szintézisbe ke-rülve megtalálták helyüket; adatait, elemzéseit szüntelenül pontosította, a rájuk épülő felismeréseit olykor alapjaikban módosította, a még nem kellően tartós teherbírású szer-kezeteken könyörtelen átalakításokat végzett mindaddig, amíg bárki másnál felkészül-tebb és erőt próbálóbb kritikusának: önmagának megfelelő összegzést sikerült kialakíta-nia. A következőkben többnyire csak munkája értékeinek elismerésére, a legfontosabb felismerések számbavételére lesz mód, erre is csupán részlegesen. Itt-ott néhány észrevé-tellel erősítem az általa elmondottakat, vitába szállni vele pedig gyakorlatilag sehol sem lesz okom.
A könyv négy fejezete együttesen a magyarországi prédikációtörténet teljes körű is-mertetését nyújtja a 14. század elejéig. Az első három fejezet egy-egy forrást tárgyal, a negyedikben két kódex prédikációtörténeti vonatkozásai kerülnek sorra. A megtárgyalt szövegek között egyetlen magyar nyelvű van: a Pray-kódex halotti beszéde. A monográ-fia alapjául szolgáló, „Coepit verbum Dei disseminari in Ungaria”: Prédikációirodalom a középkori Magyarországon címmel 2000-ben lezárt és nagy sikerrel megvédett
aka-1 MADAS Edit, Középkori prédikációirodalmunk történetéből: A kezdetektől a XIV. század elejéig, Debre-cen, Kossuth Egyetemi Kiadó, 2002 (Csokonai Universitas Könyvtár: Bibliotheca Studiorum Litterarium, 25), 256 l.
ItK
Irodalomtörténeti Közlemények 200 . C9,,,. évfolyam . szám
508
démiai doktori értekezés még tartalmazott egy ötödik fejezetet is, amely egy jellegzetes és számszerűleg is jelentős tematikai csoport, a Szent Lászlóról szóló prédikációk hosszmetszetén követte a további változásokat, a 13. század végétől egészen a 16. száza-dig jutva el, egyaránt érintve latin és magyar nyelvű prédikációkat. A monográfiából ez a fejezet elmaradt, a szerző a Szent László-prédikációk különálló publikálására és elemzé-sére készül. A disszertáció negyedik fejezete viszont csak a Pécsi egyetemi beszédekkel foglalkozott, most ez – egy 1993. évi ItK-publikáció alapján – kiegészült a Gyulafehér-vári Sorok kódexében található prédikációk bemutatásával. Mielőtt az egyes fejezeteken magam is végighaladnék, célszerűnek látszik a különböző részek néhány általános érvé-nyű, történetet együttesen kirajzoló megállapítását összegezve bemutatni.
Jól ismert problémaköre a középkori prédikációirodalom kutatásának az a megközelí-tés, amely prédikációs műfajok egymásra rétegződő történetének elbeszéléseként kívánja leírni a prédikáció történetét. Közkeletű a narráció, amely szerint a 13. században a viha-ros gyorsasággal terjedő thematikus, skolasztikus sermo váltja fel a homíliát, amely azonban nem vész ki a gyakorlatból, mert ezt az „antiquus modus praedicandi”-t egysze-rű közönség tanítására továbbra is alkalmasnak tartják.2 A két prédikációs válfaj elhatá-rolása a modern kutatásban számos terminológiai nehézségnek is a forrása. Madas is jelzi, hogy manapság a medievisták többsége típus szerinti különbséget jelöl a termino-lógiai megkülönböztetéssel: a homília egy bibliai szakasz (perikópa) versről versre való magyarázatát, a sermo az egyetlen bibliai versre vagy egy adott témára épülő beszédet jelenti (19). Aligha szabatos elkülönítés ez: az egyszerű homília–sermo megkülönbözte-téssel azért nem élhetünk, mert – amint Madas is bemutatja – a két terminus a 12. század közepéig szinonimaként használatos, mindkettő katekétikus, exegétikus vagy akár ex-hortatív tartalmú prédikációt is jelölhet. Az „egyetemi sermo” vagy a „skolasztikus sermo” elnevezéseket H. Leith Spencer azért nem tartja megfelelőnek, mert véleménye szerint kultúrtipológiailag nem adnak pontos leírást, hiszen az irodalmi jelenség széle-sebb körbe hatolt be és fejtett ki hatást, mint amekkora körre a szintagmák meghatározó tagjában megjelölt tudományos-pedagógiai intézmény illetőleg filozófiai rendszer kiter-jedtek. Spencer az „új prédikációs mód” megjelölést körvonalazatlansága, egzaktsággal összeegyeztethetetlensége miatt nem tartja alkalmazhatónak. Végül a „modern” és az
„ősi prédikációs módszer” terminusok használatánál állapodik meg,3 Thomas Walleys fenti „antiquus”-ával ugyan összhangban, ám aligha hárítva el a „modern” jelzőnek az
„új” jelzővel azonos problémáját. Madas Edit sokkal megnyugtatóbb megoldást választ, mint az oxfordi tudós. Kifejti, hogy ugyan a 13. századtól hódító prédikációs módot általában „skolasztikus sermó”-nak nevezik, de ez a jelző csak megszorítással alkalmaz-ható azért is, mert voltaképpen egyáltalán nincs itt szó filozófiai értelemben vett
skolasz-2 KECSKEMÉTI Gábor, Prédikáció, retorika, irodalomtörténet: A magyar nyelvű halotti beszéd a 17. szá-zadban, Bp., Universitas Könyvkiadó, 1998 (Historia Litteraria, 5), 57. Thomas Walleyst idézi: TARNAI Andor,
„A magyar nyelvet írni kezdik”: Irodalmi gondolkodás a középkori Magyarországon, Bp., Akadémiai, 1984 (Irodalomtudomány és Kritika), 42.
3 H. Leith SPENCER, English Preaching in the Late Middle Ages, Oxford etc., Clarendon Press, 1993, 228–
268.
ItK
Irodalomtörténeti Közlemények 200 . C9,,,. évfolyam . szám
509 tikáról. A skolasztikus módszer fontos tartozéka a dialektikus érvelés, az egymással szemben álló nézetek ütköztetése, ami a sermókból teljességgel hiányzik; az érveket a sermókban a Bibliára és a nagy egyházi tekintélyekre való hivatkozás helyettesíti, a tőlük vett idézeteket exemplumok és legendarészletek egészítik ki; a prédikáció a már kiérlelt, kétségbevonhatatlan hitigazságot hirdeti, nem pedig az igazság feltárására tesz kísérletet és azért szavatol (129–130). Az értekezés ezért leggyakrabban a „thematikus sermo” megjelölést alkalmazza, amelynél pontosabb és egyben az irodalmi sajátosságok-ra erőteljesebben utaló aligha volna található. Pontosítja Madas a közkeletű megállapítá-sokat azzal is, hogy felhívja rá a figyelmet: a homíliával nemcsak mint az irodalomszo-ciológiai rétegzettséget kifejező prédikációs vonulattal (az egyszerű nép számára alkal-mas formával) kell számolnunk a 13. századot követően is. És egyáltalában: nem csak mint prédikációs móddal. A pasztorációs célú prédikációgyűjtemények mellett ugyanis az éjszakai zsolozsma szövegeihez kapcsolódó szentírás-magyarázó szövegekből a 6.
századtól kezdve liturgikus célra használható gyűjteményeket is összeállítottak (19).
A liturgikus, ill. részben breviáriumi használatú szövegek tartalma is és megnevezése is homília maradt a prédikációs változásokat követően is.
A következő jelentős terminológiai és módszertani változásnak, az Erasmus által nép-szerűvé tett concio-típusú prédikációnak a tárgyalására természetesen a monográfia kronológiai keretein belül sem szükség, sem lehetőség nincs, sőt azzal sem kell itt szá-mot vetni, hogy az újabb nemzetközi szakirodalom a közvetlenül a reformációt megelő-ző átmeneti időszak prédikációs jellegzetességeinek leírásához új terminust kezdett al-kalmazni. A klasszikus retorika felélesztésének hatását mutató, orációnak nevezett pré-dikációra gondolok, amely jelentős szerepet kapott John W. O’Malley, John M.
McManamon, Marianne G. Briscoe tanulmányaiban.4 Madas Edit e problémakörrel a monográfiát megelőző disszertációjában sem foglalkozott külön gondolatmenetben, s nyilván a még a 16. századba is jól belenyúló középkori Szent László-prédikációk publi-kálásakor lesz majd érdemes visszatérni e kérdéskör megítélésére.
1. Szent Gellért homiliáriumának epilógusára 1982-ben bukkant rá a karlsruhei Ba-deni Tartományi Könyvtár egy 14. századi legendáriumában Felix Heinzer. A szöveg egy Gellért-vitát (egy feltehetőleg 13. századi sermo rímes divisióit) és egy rövid Gel-lért-idézetet, egy Credo-értelmezést követ a kódexben. Az utóbbi Madas feltételezése szerint (17) az elveszett homiliárium kezdete lehetett, egy olyan homiliagyűjteményé, amely a Hiszekegy az evangélium és az epistola magyarázatát követően a nagyobb temp-lomokban is szokásos, a kisebbekben pedig kizárólagos fejtegetésének megfelelően nyithatta a gyűjteményt. A legendárium 13. század végi összeállítója értékes kritikatör-téneti megjegyzést is tesz Gellért gyűjteményének mind műfajára („omelias et sermo-nes”), mind tartalmára („de incarnatione Domini et de Beata Virgine”), mind szerkesz-tésmódjára és stílusára („novo quodam modo more peroptimo compilavit”). Mint Madas bemutatja, a 12. század közepéig a homília és a sermo szavak szinonimák, a 12. század végétől az új típusú prédikáció vagy prédikációvázlat neve viszont kizárólag sermo.
4 Lásd erről KECSKEMÉTI, i. m., 58–64, 67.
ItK
Irodalomtörténeti Közlemények 200 . C9,,,. évfolyam . szám
510
A 13. századi műfaji megjegyzést tehát úgy értelmezhetjük, hogy Gellért 11. századi gyűjteményében gyakorlatilag azonos értelemben, váltakozva fordulhatott elő mindkét terminus, s ez a 13. században már nem volt magától értetődő (20). Mivel Gellért homiliáriuma az egész egyházi év fontosabb ünnepeire tartalmazott szövegeket (az egyes vasárnapok valószínűleg nem kaptak önálló homíliát, a sermones dominicales típusú gyűjtemények csak a 13. századtól váltak általánossá), a két kiemelt tematikai csoport a prédikációk nagyobb nyomatékú szövegcsoportjaira vonatkozhat. Az epilógus szövegé-ből viszonylagos biztonsággal lehet állást foglalni a datálás kérdésében (1030–1038 között), a prédikációk exegétikus jellegéről és a prédikációs segédkönyv feltehető kö-zönségéről és funkcióiról (23–24). Feltehető, hogy a homiliárium egy példánya elérhető volt Velencében is 1506 körül, amikor Antonino Verle kiadta Petrus de Natalibus egy rövid Gellért-vitát is tartalmazó, 1369–72 között összeállított Catalogus sanctorumát (24–25). Tartalmaz két – tartalmilag és stílusában is hitelesnek elfogadható – Gellért-idézetet a Legenda aurea (27–31). Jacobus de Voragine Mária-sermói között és a 13.
századtól kezdve népszerű Pharetra c. prédikációs segédkönyvben szintén megőrződtek Gellértnek tulajdonított citátumok, Johannes de Turrecremata 1437-ben idézte (32–38).
A Gellért-legendák is hordoznak homiletikai vonatkozásokat. A 14. századi nagyobb legenda három utalása Gellért egy-egy „super verbo” tartott prédikációjára bizonyára a 14. századi hagiográfus saját kora gyakorlatának felel meg (41), amint azt egyébként már Tarnai Andor is gondolta.5
2. A magyarországi prédikációtörténet első teljes prédikációi Hartvik püspök szer-könyvében, a többféle liturgikus könyv, egy ordinarius, egy pontificale és egy rituale elemeit keverő, a benne olvasható liturgikus játékokról (Tractus stellae, Quem queritis stb.) elhíresült, ma Zágrábban található Agenda pontificalisban maradtak fenn a 11–12.
század fordulójáról. A kódex körüli szakirodalmi álláspontokat mérlegelve Madas vilá-gossá teszi, hogy a győri proveniencia, Hartviknak a győri püspökkel való azonosítása csupán egy megfontolandó hipotézis, de csak hasonlóan koherens más összefüggésrend-szerrel volna felváltható (54). A kódex zágrábi használata viszont a 12. század elejétől bizonyítható. A pontificaléban található kidolgozott ad populum sermók nagycsütörtök-höz kapcsolódnak: a) admonitio a visszafogadott penitensekhez: egyszerű, eszköztelen beszéd; b) a krizmaszentelés elején lejegyzett sermo generalis: ez egyes részeiben az Eucharisztia-tan első kimerítő értekezésére, Paschasius Radbertus (790 k.–860 k.) De corpore et sanguine Dominijére, egy (9. századi?) beauvais-i pontificaléból ismert kriz-maszentelési beszédre és Amalarius (775 k.–850 k.) Liber officialis c. szertartástanára támaszkodik; c) egy, a katolikus hitről mint a legnagyobb erényről szóló sermo; d) a lábmosás szimbolikus értelmét kifejtő, egy vatikáni sermonariumból már ismert Pseudo-Ágoston-beszéd. A püspök népnyelvű prédikálásához segítséget nyújtó négy beszéd közül három feltehetőleg az Agenda pontificalis mintapéldánya, sőt talán egyenesen a ma is meglévő szerkönyv számára készült (74).
5 TARNAI, i. m., 21.
ItK
Irodalomtörténeti Közlemények 200 . C9,,,. évfolyam . szám
511 3. A Pray-kódex Halotti Beszéd és Könyörgése és latin nyelvű temetési beszéde a mű-faj európai történetében is egyedülálló szövegegyüttes. A magyar nyelvű prédikációs irodalom egyetlen olyan emléke, amelyet többé-kevésbé az elhangzásának megfelelő formában jegyeztek le. A következő századokból csak latin sermókat kísérő magyar glosszák ismeretesek, a 16. századi kódexek magyar prédikációi pedig már a tisztán írott műfajjá és magánolvasmánnyá való fejlődés útjának állomásai. A magyar sermóval együtt fennmaradt latin előkép klerikusok, a magyar változat laikus hívek számára ké-szült. A hívő sírjánál elmondható nemzeti nyelvű sermo-mintára példát ebben a korban e szövegen kívül csak német nyelvterületen találunk; Magyarországon a temetési beszéd gyakorlata feltehetőleg német befolyásra honosodott meg. A szövegek egyfajta állandó-sulását jelzi, hogy – teljesen szokatlan módon – egy szerkönyvben kaptak helyet. A 13.
századi latin nyelvű koldulórendi sermonariumokban azután – mint Európában minde-nütt – Magyarországon is megjelentek a skolasztikus sermo-minták a temetési beszéd műfajában is (83–84).
A Pray-kódex szövegegyüttesének tárgyalását Madas Edit a magyar és a latin szöveg összevetésével kezdi. Mivel azonos nyelvű szövegek összevetése relevánsabb eredményt hozhat, módszertanilag igen érdekes eljárással nemcsak a Halotti Beszéd és latin mintája magyarra fordított szövegét veti össze egymással, hanem a latin minta eredeti szövegét is a Halotti Beszéd saját maga készítette latin fordításával. A Halotti Beszéd könyörgésre való felszólításának legközelebbi párhuzamát a Hartvik-féle Agenda pontificalis absolu-tiójában találja meg.
A következő terjedelmes részben a középkori európai halotti beszéd történetének ta-nulságait vonja be a vizsgálatba. Az ókeresztény egyházatyák halotti beszédeit ez alka-lommal teljességgel mellőzi (119–120), s csupán érinti azt a rendkívül érdekes – nem műfaji, hanem műfajtipológiai – párhuzamot is, amelyre Vizkelety András hívta fel a figyelmet az Exhortatio ad plebem christianam c. 9. századi latin és ófelnémet szöveg-együttesben.6 Madas a történetet a 10–11. századi történeti forrásokkal kezdi, amelyek-ben először bukkannak fel temetési beszéd tartásával kapcsolatos gyér adatok, csak ma-gas rangú méltóságok temetésével kapcsolatban. A 12. századból fennmaradt néhány sermo-minta a szokás lassú terjedésére utal. A 13. századtól – főleg a koldulórendeknek köszönhetően – a közrendű halottak fölött is gyakoribbá vált, a beszédminták száma ugrásszerűen növekedett.
A latin nyelvű források közül a legrégebbi 973-ra vonatkozik. Ekkor hunyt el Szt.
Ulrich augsburgi püspök, akinek temetésén, a gyászmise és a templomi sírbatétel között egy püspöktársa, Wolfgang von Regensburg prédikált, beszédének tartalmát (a Halotti Beszéd és a latin Sermo tartalmára is nagyon jellemző imádságra való buzdítást) hagiográfiai forrás foglalja össze (104). A következő adat Anno kölni érsek temetési beszéde barátja, Herimannus prior fölött 1075-ben (105). Az 1139-ben meghalt Otto bambergi püspök fölött két gyászbeszéd is elhangozhatott: egy latin nyelvű a mise
kere-6 VIZKELETY András, Adalék a Halotti Beszéd műfajtörténetéhez = Művelődési törekvések a korai újkor-ban: Tanulmányok Keserű Bálint tiszteletére, szerk. BALÁZS Mihály, FONT Zsuzsa, KESERŰ Gizella, ÖTVÖS
Péter, Szeged, JATE, 1997 (Adattár, 35), 655–660.
ItK
Irodalomtörténeti Közlemények 200 . C9,,,. évfolyam . szám
512
tében a klerikusoknak, egy népnyelvű a mise után a híveknek. Imbrico würzburgi püspök gondolatmenetét a bambergi püspök két életrajzírója is rögzítette; nagyon érdekes, hogy a laikusoknak szóló beszéd Jeremiás próféta szavait („Lombos, szép formás gyümölcsű olajfa nevet adott néked az Úr”, Jer. 11,16) szabta a halott személyére (105–108).
A temetési beszédek legkorábbi sermo-mintája az angol vagy dél-német származású, legtermékenyebb éveiben Regensburgban működő Honorius Augustodunensis (1080 k.–
1137 k.) Speculum ecclesiae c. prédikációgyűjteményében maradt fenn a 12. század elejéről. A – mondanivalónak biblikus tónust adó, de a gondolatmenettel kapcsolatban nem álló – bibliai citátummal (Jel 13,14) kezdődő, bonyolult, rideg és túl általános szö-veg világi méltóságok temetésére szánt beszédek mintájaként és épületes olvasmányként lehetett használatos (108–110).
Írásba foglalt népnyelvű temetési sermo-mintákkal a 12. században csak német nyelv-területen találkozunk. Feltehetően itt terjedt el először a temetési beszéd általánosabb gyakorlata. A legkorábbi emlékek az ugyancsak Speculum ecclesiae címmel ismertté vált középfelnémet prédikációgyűjteményben maradtak fenn. A nyugat-bajor–kelet-sváb határterületre lokalizált, a 12. század utolsó negyedére datált kódex egy évtizedekkel korábbi, elveszett eredeti másolata (110–113). Két rövid temetési beszédet tartalmaz.
Két további 12. századi német nyelvű temetési beszéd egy 15. századi kódexből ismere-tes; az első Honorius sermója első felének fordítása a kezdő citátummal együtt, és
Két további 12. századi német nyelvű temetési beszéd egy 15. századi kódexből ismere-tes; az első Honorius sermója első felének fordítása a kezdő citátummal együtt, és