figye-lemmel tekintett a francia irodalomra s a francia szellem megnyilvánulásaira, első-sorban a francia forradalmakra és a felvi-lágosodás íróira, gondolkodóira. Azt is tudjuk, hogy ez az érdeklődés a XX. szá-zadban sem lankadt, inkább erősödött, el-mélyültebb lett és nem csak a nyugato-sokra, de a
Nyugatszerkesztői törekvései-től független vagy többé-kevésbé távolabb álló íróinkra is (Ady Endre, Szabó Dezső, József Attila, Illyés Gyula például).
Antológia Kiadó Lakitclck. 1998 3 9 8 oldal
Ebben a tanulmánykötetben a szerző mégis tud újat mondani e tárgyban, mert nem közhelyeket ismételget, hanem ere-deti dokumentumok, kapcsolattörténeti adalékok vizsgálata alapján szól erről a té-máról. Erénye, hogy a történelem össze-függéseibe helyezve elemzi a magyar-fran-cia szellemi kapcsolatok nehézségeit, hi-szen a franciák ebben az évszázadban ben-nünk a háborús ellenséget, illetve az Oszt-rák–Magyar Monarchia egyik tagországát, Ausztria hátsóudvarát vagy a német ér-dekkör elkötelezettjét látták. Mi pedig bennük a minket megcsonkító, ostoba és igazságtalan trianoni békediktátum leg-főbb szerzőit és végrehajtóit. Mindegy, hogy mindkét ítéletben sok volt (és ma is sok még) a történelmietlen egyszerűsítés, a század magyar-francia kapcsolattörténe-tére ez a köztudat nyomta rá a bélyegét meghatározóan. Madácsy Piroska azon-ban teljes joggal szól keserűen a nagy nehezen Trianon után is újraélesztett szellemi kapcsolatok egyoldalúságáról is, amagyarszellemiéletjelentősvonulatának francia irányultságáról és ezzel szemben a franciák döntő többségének közönyéről és értetlenségéről. Nem szépíti, nem is dramatizálja túlságosan ezt az egyoldalú-ságot, ehelyett feltárja a tényeket s bemu-tatja azokat is, akik francia részről szem-behelyezkedtek a közönnyel vagy a köz-vélekedéssel s nemcsak hívei lettek a ma-gyar nyelvnek és irodalomnak, de szemé-lyes áldozatokat is hoztak a magyar szel-lem franciaországi el- és megismerteté-séért.
Madácsy Piroska kötetében a magyar irodalom részéről Kosztolányi Dezső francia kapcsolatai állnak az élen, a záró-tanulmányban pedig – egy szegedi lokál-patriótához illőn – a szegedi Zolnai Béla professzor munkássága kap méltó szép és tartalmas elemzést. A kötet uralkodó té-mája azonban a francia Aurélien Sauva-geotprofesszor„magyarságélménye”,a ma-gyar nyelv és irodalom mély
megismeré-sére és franciaországi megismertetémegismeré-sére irányuló életművének a feltárása.
A kötet e téren nyújtja olvasójának a legtöbbet, nemcsak a gazdag elemző és dokumentáló munkával, de élményszerű-ségével is. Az életrajzi és kapcsolattörté-neti adalékok, az aix-en Provence-ban, Sauvageot magyar irodalmi hagyatékában végzett egykori kutatómunka értékes eredményei mellett, az olvasónak valódi szellemi izgalmat jelenthet megismerni afolyamatot,melybenegyfrancia értelmi-ségi szeme rányílik a magyar kultúrára, egyre inkább elmélyül benne, mígnem életreszóló, eltéphetetlen szellemi és er-kölcsi kötésekkel kapcsolódik hozzá.
Az indíték a legkevésbé sem érzelmes:
egyszerű, akár hivatalosnak is mondható megbízás hazájában, hogy tanulmányozza a magyar nyelvet, jöjjön Magyarországra, az Eötvös Kollégiumba és ismerje meg a magyar kultúrát. Előbb csak néhány ba-ráti kapcsolat és szövetség – mindenek előtt Zolnai Bélával és Bartoniek Gézával, az Eötvös Kollégium akkori igazgatójával, 1923-tól – ismerkedés magyar írókkal, tanárokkal, diákokkal, magyar tájakkal és ízekkel. Közben szívós tanulás és munka, elmélyült tájékozódás a magyar nyelv francia ember számára oly különös vilá-gában, a magyar irodalomban, történe-lemben, s egyre közelebb a magyar sors-tudat és lelkület érzékeléséhez és megérté-séhez. Végül: jóleső otthonosság és élet-programot adó elkötelezettség. Ez Sauva-geotprofesszornagykalandjánakalogikája:
a kalandból szerelem lesz, majd szellemi házasság,azakkorifranciaközgondolkodás szempontjábólmár-mármezaliansz.
A tanulmányok foglalkoznak azzal a kérdéssel is, hogy miként fogadták Fran-ciaországban Sauvageot munkáit és ered-ményeit, s általa a magyar irodalmat.
E téren valami nagy eredményről nem le-het számot adni, kivéve azt az eredményt, hogy Sauvageot professzornak hazájában is akadtak azért kiváló tanítványai, akik
a magyar irodalom fordításában és francia-országinépszerűsítésében–részintaző út-mutatásai alapján – sokat tettek s tesznek azóta is.
A mi számunkra azonban ennél is fon-tosabb kérdés, hogy a magyar irodalom-ból hogyan válogat Sauvageot, kiket tart érdekesnek, kiknek az életműve ragadja meg elsősorban. Madácsy Piroska olyan névsort közöl, amely számunkra felettébb érdekes, különösen akkor, amikor Euró-pához tartozásunkat oly buzgón akarjuk minduntalan igazolni, hogy nyugati min-ták hazai másolóin mérjük saját értékein-ket, s ami önálló magyar érték, ami saját, ami más, mint az éppen dívó nyugati stílus, az provinciálisnak ítéltetik itthon, az egész magyar irodalmi hagyományt te-kintve is. Hogyan ítél egy magyar ügyek-ben igencsak tájékozott, alaposan művelt francia? Madácsy Piroska sorolja az íróba-rátokat, akikkel Sauvageot közeli kapcso-latba került, Kosztolányitól, Babitstól, Illyés Gyuláig, Németh Lászlóig, az iroda-lomtörténészeket Horváth Jánostól Jean-Luc Moreau-ig, Roger Richard-ig. Majd felteszi a kérdést: „S kik voltak a kedvenc írók-költők? Ady Endre és Móricz Zsig-mond, Vörösmarty és Madách Imre, Szabó Pál és Tersánszky J. Jenő, Illyés Gyula és József Attila.” Ez utóbbi névsor-ról a szerző is megállapítja – amint okkal tehetjük ezt magunk is – hogy „érdekes névsor”. Nem, éppen a nyugatosok ízlés-világát tükröző. Teljes joggal állapítja meg a Sauvageot-tanulmányok szerzője e név-sor kapcsán: „Mert nem a legkönnyebben érthetőket választotta, hanem a legsajáto-sabban magyar sorsúakat és a legszebb ma-gyar nyelven írókat. Akiket szinte lehetet-lenség idegen nyelvre fordítani, de ha sike-rül őket megértetni, sikerül azonosulni is a magyar sorssal.” Más helyen bőségesen igazolva mutatja be Madácsy Piroska, hogy Sauvageot érdeklődésének – talán rajongásának is – középpontjában Ady állt, mert Ady költészetében látta
kitelje-sedni a magyar életérzést és karaktert, ál-tala érzékelhette leginkább mindazt, amit magyar sorstudatnak mondhatunk. Ba-bitsot tisztelhette, Kosztolányi prózáját nagyra becsülhette, de magyarságot és ma-gyar sorsot Ady költészetéből tanulhatott elsősorban. Számos fordítása, fordítási kí-sérleteinek sora, az Ady költészetével való folyamatos és szenvedélyes birkózása do-kumentumai mutatják ezt. Természetesen ízlések és értékítéletek különbözhetnek itthon is, külföldön is a magyar irodalom-ról. Lehet, hogy más francia más névsort állított volna érdeklődése középpontjába, de Sauvageot példájával ez a kötet többek között azt is tanúsítja, hogy semmi esetre sem törvény az, hogy a mindenkori hazai
„nyugatosok”, kiváltképpen nem a hazai divatmásolók azok, akik az irodalomértő és őszintén érdeklődő európaiak magyar kultúra iránti rokonszenvét felkelthetik.
Az pedig megint más kérdés – és a dolog lényegéhez semmi köze sincs – hogy mi-kor mit adnak-vesznek a „kulturális világ-piacon”. A francia professzor nem arra kí-váncsi, hogyan tudunk hasonulni irodal-munkban a francia irodalomhoz, hogyan tudjuk magyarul kifejezni ugyanazt, amit a francia írók, hanem arra, amit a magyar irodalom önmagából képes visszaadni, s amiben így a magyar irodalom, a magyar szellem sajátossága felfedezhető. Költésze-tünknek ezért az a vonulata fontos első-sorban Sauvageot számára, mely a történe-lem folyamatában népet és nemzetet rep-rezentál. A könyv szerzője megintcsak a hagyaték alapos ismeretében mondja:
„A Kölcsey-Vörösmarty-Ady-József Attila vonal Sauvageot számára csak Illyéssel folytatódhat.” Bőségesen idézi is az Illyés szemléletéhez oly közel álló francia sza-vaitmagyarköltőbarátjáról,melyekből ki-derül, hogy a magyar költő szereptudatá-nak a franciáétól sokban eltérő természe-tét s annak okait is megérti.
Sauvageot hosszas és alapos munkálko-dás, tanulás és kapcsolatépítés után igazi
értőjévé válik a magyar kultúrának, nyelv-nekésirodalomnak,mertmegismeria ma-gyar történelmet és e történelemmel szo-ros összefüggésben lévő magatartást és gondolkodásmódot. Ezek alapján érti meg a magyar író sajátos nemzeti és társadalmi, népi szerepvállalását és erkölcsi elkötele-zettségének lényegét, bizonyos mértékű
„másságát” tehát nyugati társaihoz viszo-nyítva, és őt magával ragadja ez a sajá-tosság.
MadácsyPiroska, könyve címéhez hí-ven, néhány tanulmányában valóban azt elemzi, miként volt jelen a francia szellem a Nyugatban, illetőleg a Nyugat körül a húszas évek derekától a harmincas évek közepéig. Erről szól a bevezető- és a két
Kosztolányi tanulmány. A kötet főhang-súlya mégsem a Nyugat és a francia szel-lem kapcsolatán van, hanem Aurélien Sauvageot és a magyar szellem kapcsola-tát, magyar vonatkozású életművét mu-tatja be nagyszerűen, és közben magunkat is, az ő munkássága tükrében. Ez ennek a kötetnek a legnagyobb hozadéka. Ezzel együtt az a hiteles és megalapozott fi-gyelmeztetése, hogy nemzeti irodalmunk dolgában semmi okunk a kisebbrendűségi érzésekre, önmagunk nyugati megismerte-tése és megértemegismerte-tése ügyében pedig az illu-zórikus várakozásokra.
Bíró Zoltán
DÉRY TIBOR